Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-22 / 301. szám

Szerda, 1987. december 23. 5 Kulisszanyitogató flz értelmiség otthon csücsül!? A racionalizálások, a szanálások meg a szelektív fejlesztések ideje jött el, és (Szegeden) még nem zártak be egyetlen művelődési házat sem. Ha akarom: szép. Ha akarom ... A Bartók Béla Művelődési Központ kistermében: betlehemi kép. A fafaragó mester figurái, a szent család, a pásztorok, isten bárányai — zizegő, szalmán; ha bekapcsolom a magnót, meggyújtom a gyertyákat, a gyerekekkel meg lehet éreztetni „a" hangulatot. De nem hozzák a gyerekeket. •— így van az egész esztendőben? — kérdezem Szabó Bélát, a Bartók Béla Művelődési Központ, a nyolc intézményből álló hálózat igazgatóját. — Mindannyian unásig ismerjük az okokat, amelyeket ilyenkor sorolni szoktak, az életszínvonal megőrzését célzó napi tizenkét órás munkától, az időhiánytól az általános fásultságig, a szellemi értékek presztízsvesztettségéig, a lélekápolás ellehetetlenüléséig. Nekünk néha úgy tűnik, mindenki megáll az okok sorolásánál. Csak a népművelök nem nyugodhatnak bele, hogy ilyen sivár lett az életünk. — A népmüvelök helyzete — általában és egyenként — eléggé kilátástalan. Arra kérem, most mégse beszéljünk erről•. Inkább foglalja össze, ha lehet, milyen volt az év a Bartókban, és a hozzá tartozó intézményekben. — Nehéz. Kevés a pénz, a keveset nem lehet tervszerűen elkölteni. Ügy értem, nem vagyunk kepesek realista éves tervet csinálni, és előkészített művelődési-művészeti eseményeket egymásra építve, egymáshoz kapcsolódva szervezni és megvalósítani. Az, év derekán elfogy a honoráriumkeretünk. Ha azután csurrancsöppen valahonnan, gyorsan csinálunk valamit, megvesszük az éppen elérhető produkciót. — Ahogy esik, úgy puffan? — Sokszor. De a közönségnek a tervezhetőbb időkben is ad hoc-jelleggel került a szeme elé, hogy éppen mi megy a Bartókban, az emberek mégis észrevették, eljöttek. Most a látogatóink kifejezett óhajára szervezett programjaink sem teltháza-sak. — Például? — Sokáig szinte ostromoltak, rendezzünk Csoóri Sándor-estet A városlakók közül nyolcvanan jöttek el. Szokatlanul körültekintő hírverést sikerítettünk a TIT-tel közösen rendezett természettudományi hétnek, a szegedi biológusok színejava, vagyis ennek a tudománynak a világ élvonalába tartozó tudósai vállalkoztak előadásokra. Becslésem szerint legalább kétszáz biológiatanár dolgozik a város középiskoláiban, akiknek ez fontos és hasznos lehetett volna. Jöttek iskolások, gyógyszerészek, magyartanárok. Es egy, azaz egy biológiatanár. — Azt mondja, a szegedi értelmiség otthon csücsül, és nézi a tévét? — Ez a tapasztalatom. Természetesen látni kell a dolog másik oldalát: megváltozott a mi magatartásunk is. Hiszen hosszú évekig ingyenesen szolgáltattuk a kultúrát, most pedig valamennyi rendezvényünkre ki kell fizetni a belépőt. Manapság mindenki megfontolja mire és mennyi pénzt ad ki; egyre többeknek arra már végképp nem futja, hogy valamely művelődési házi programra is fizessenek. — A népművelök mindazonáltal keresgélik a kínálati „hézagokat"; olyasmit kell kínálni, ami kizárólag a művelődési házban érhető el, ami egyedi és föltétlenül vonzó. Vagy nem? — őszintén szólva egyre nehezebb elhinni, hogy létezik rnég vonzó. Gyakran előfordul, hogy mi, népmüvelök valamennyien meg mernénk esküdni: ezen és ezen az eseményünkön tolongani fognak. És érthetetlen módon ez nem következik be. — Talán új propagandafogásokat kellene kitanulniuk. Tájékozottabbnak lenni az igényekről. Kevésbé „hivatalból", Íróasztal mellől szervezni, inkább közvetlen kapcsolatban a potenciális közönséggel. — Vissza kell térnem az előző kérdésre. Bebizonyosodott, hogy az úgynevezett közhasznú tanfolyamokra eljönnek, ezeket igénylik az emberek. Ezt a hézagot találtuk, de anyagi okok is arra késztetnek, hogy szervezzünk kozmetikai tanfolyamot, nyelvtanulást, jógát, bridzstanfolyamot, egészségmegőrző tornát, tánc- és illemtant, magánépítkezők klubját, számitógépes tanfolyamot. A város művelődési házaiban az előző évihez képest is kétszeresére nőtt az idén az ilyenfajta tanfolyamok számá. A következtetés: az érdekli az embereket, amitől közvetlenül hasznot remélnek. — Es mi van -a művészetekkel? — Keveseké. Az úgynevezett öntevékeny kiscsoportjaink igen jól működnek. Kiválóak az énekkaraink. Magas színvonalúak, jól tervezettek a kiállításaink, de a tárlatlátogatók is kevesebben vannak, mint korábban. Hálózati intézményeinkben az öregek és a fiatalok klubjai és néhány, a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva életre keltett kiscsoport, mint például a dorozsmai cigányklub, vagy éppen a hagyományosan működők, mint a Tápéi Népi Együttes — ezek mára szinte nélkülözhetetlenné váltak. — A pénzhiányos időszakban is tellett fejlesztésekre; úgy hallani, a Bartók rekonstrukciója is megkezdődik jövőre. — Valamennyi házunkban korszerűsítettük a fűtést, és ami ezzel jár, kifestettünk. Sokan segítettek társadalmi munkával. A Bartók rekonstrukciós tervei elkészültek. — Jövöre csökken a költségvetésük? — Névlegesen nem. Űj csoportjainkra, mint a Vaszy Kórus vagy a Bábszínház, megkaptuk a pénzt a tanácstól. — Más hazai nagyvárosokban összehasonlíthatatlanul nagyobb költségvetéssel gazdálkodnak a művelődési központok. — Mindenütt épültek új, szép, nagy házak, más nomenklatúrával kezdték a működésüket. Szegeden nem épült új művelődési központ. De például az ifjúsági ház költségvetése is „kényelmesebb", mint a miénk, és előnyösebbek az épület adottságai. A nagytermébe hétszázan férnek el, a miénkbe kétszázan. Következésképpen a belépődíjas rendezvények bevételei között óriási a különbség. Ráadásul ők bérbe adhatják ezt a termet, a mienk ilyen szempontból is használhatatlan. — Gondoltak-e arra, hogy néhány művelődési házat bezárnak? — Nem gondoltunk erre. Nem hisszük, hogy ez lenne a megoldás. Egyelőre azt tervezzük, hogy szakaszos nyitva tartást vezetünk be, de ez a dolog is még a kidolgozás stádiumában van. Ahol még kiscsoportok dolgoznak, azt a házat nem lehet bezárni. Egész városrészek maradnának mindenfajta művelődési intézmény nélkül. Sulyok Erzsébet Radió figyelő Miközben Miközben zúgnak a trolik és kétforintosokat számlálgató nyugdijasok tipegnek a szűk, rossz beosztású ábécék pultjai között, narkós fiúk tántorognak le az autóbuszról, és GV-s rendszámú, fénylő Toyota Corollából sző'VT'ocsodában kiszálló i 1 La tf el hő-festékasszony lép a csikkekkel meg parkolócédulákkal teli főtéri sárba, miközben hol itt, hol ott tél van és csend és hó és halál, miközben a világ bámész egykedvűséggel vonszolódik tovább önnön sorsának következő állomása felé — szól a rádió. A rádió esetünkben a Petőfi adót jelenti, ott is a délelőttöt és a kilenc órát. Ekkor kezdődik a Napközben. Egészen- pontosan kilenc óra öt perckor, a hírek — a Mindenségről konok kitartással tudósító, isteni nagyhatalom: a hírek — után kezdődik. És nagy költőnk adóján. De erről később. „Zenés délelőtt" — hirdeti az alcím, van szerkesztőműsorvezetője, zenei és egyéb szerkesztője rendesen, miként természetesen bemondója, sőt mi több, jól— neveltebb műsorokhoz illően az adás ideje alatt hívható telefonszáma is. Van benne közben — egészen a déli hírekig — Láttuk, hal~ lottuk, reklám, Válaszolunk hallgatóinknak. Sportvilág, Útközben, miegyéb, minek is szaporítsam, egy szó,min1 száz: maga a tökéletes és abszolút Totalitás, a minden, a teljesség ellenállhatatlan igézete. Minden, mi fülnek, szívnek ingere ezen a kerek világon lehet. Sőt, még egy másik, naponta változó, ám annál mindig hiperaktuálisabb szuperszolgáltatás is. A nap egyik kérdése. Mindig kiemelve, tartalomjegyzékben hangsúlyozva, közölve, az adás idején hívható telefonszám és a zenei kínálatot ajánló címtallózó között. Múlt héten csütörtökön az volt — ugyan, mi leheteti volna egyéb? — hogyan válasszunk ajándékot? Erre akár én is megfelelhetnék, villant át először rajtam nagy hetykén. Hát csakis úgy, ahogy lehet. Viszont amint egy kissé alaposabban átgondoltam a dolgot, rögtön tudatosult bennem, hogy ezzel biza kevesebbet is, meg többet is mondok a kelleténél, ettől pedig isten óvjon, nem lévén énszenénységem sem zenei, sem egyéb szerkesztő, sem a rádióban, sem egyebütt. Mert a kérdés, ami csak így napközben, sőt. Napközben, szuperaktualizálva föltétetett, a válaszszal egészen más dimenzióba helyezhető. Mármint, hogy ajándékot választani úgy kell — ahogy lehet. A troli, miközben zúg, úgy halad, miként kötött pályája szabályozza: ahogy lehet. Az ábécékben tipegők kettesei, a Corolta-hölgyemény, a hiány, a tél, Petőfi Segesvára, minden: ahogy lehet. Miközben szól a rádió. Napközben. Így idézzél együtt, sőt n ir mindezek ellenében IÍközben. És napközben. Ami nem más — mint maga a* élet. Domonkos László „Hogy érzi magát, Elvtárs?" (1) Még a nyáron kaptam egy levelet az MSZMP Központi Bizottságától. Semmi kivételezettség: ugyanezt még 800 ezer párttag olvashatja. Egyebek között — ' inert, hogy a tagkönyvcseréről szól az írás —, ezt olvashatjuk benne: „A Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy a tagkönyvcsere előkészítése során a párt minden tagjával alapszervezetében személyes beszélgetést folytassanak ... felkéri a párttagokat, hogy mondják el véleményüket, tapasztalataikat a politika országos és helyi megvalósításáról, a párt vezető szerepének, egységének erősítéséről, a pártdemokrácia fejlesztéséről, a pártélet tartalmi, szervezeti korszerűsítéséről. Alkotó módon vegyenek részt a további tennivalók meghatározásában, tegyenek javaslatokat a változásokra érett kérdésekben, a pártban is fellelhető bürokratikus, adminisztratív vonások csökkentésére, a munkastílus ¡megújítására, a párt mozgalmi jellegének erősítésére ..." Erre valók tehát azok a beszélgetések, amelyek most minden pártszervezetben felelősséggel zajlanak; s amelyek — minthogy valahogyan el kell kezdeni —, körülbelül így indulnak: „Hogy érzi magát, Elvtárs?" Átestem már ezen a beszélgetésen. Komoly kíváncsiságot, tisztes figyelmet, a szavak és a gondolatok becsületes megméretését éreztem. Ügy tapasztaltam: fontos, igen fontos a pártnak az egyes ember szava, mert ebből lesz a pártközvélemény. Azt is megfigyeltem: amit elmondtam, nem maradt közöttünk. A városi pártbizottság igen lelkiismeretesen gyűjti és összegezi folyamatosan is a beszélgetések tartalmát. Ki is beszélhettem minden érzésemet. Örömeimet, gondjaimat, lelkesültségemet és megtorpanásaimat, meggyőződéseimet és kételyeimet. Most megpróbálom azt rekonstruálni. Pontosabban nem is rekonstruálni — inkább újra élni. Magam kérdezek — magam válaszolok. — Hát akkor induljunk el a kályhától! Hogy érzi magát, Elvtárs? — Erre egy szóval kellene felelni, de ez az egy szó minden igaza ellenére sem lenne pontos. Igazat szólnék, ha azt mondanám: jól! Végül is harminchét évi pálttagságom során, a különösen drámai helyzeteket leszámítva — sosem éreztem annyira a magánvélemény fontosságát, mint ma. Sosem tapasztaltam úgy az értelmes szó erejét. Tehát jól vágyók ... és szívesen mondom el azt is, ami miatt ez a kifejezés nem egészen helyénvaló. — Törekedj tisztább beszédre! Tehát mégsem? ... — Tehát mégis! Csak most már fontos lett az is, ami kétségeket táplál. — A szokásos formula: igen, igen — de ...? — Éppen hogy nem a szokásos formula, de azért: de! Vagyis jól vagyok, de ... sok minden megzavar ..., sok minden kérdésként jön elő bennem is, ami korábban csak kijelentő mondatban hangozhatott el. És a kérdések nem súlytalanok. Elrontottunk volna valamit? Ha igen: maikor, imit, miért s hogyan? Hogy lehetett volna jobban is csinálni, az egy pillanatig sem kétséges nekem. Pedig a legjob hittel csináltuk. — Ez így túl általános! — Igen, tudom. El is mondtam már pártfóripnon, hogy elég régóta hallok elvtársaim egy részétől olyan véleményeket, melyeket ha jól meghallgattunk volna, talán megelőzünk sok bajt. Hol koptak-veszteik el ezek a vélemények? Vagy ha nem is vesztek el, miért nem érvényesülhettek idejében? Van ennek lélektana is: mikor még jól mennek a dolgok, könnyen leintjük, és leszavazzuk a kételkedőt. Elbizonytalanodott az Elvtárs? Lakodalomban nem Ilii válásról beszélni! — Mit akarsz ebből kihozni? — Csak azt, hogy olyan pártnak, amely a társadalom vezetését, méghozzá a szocialista társadalom vezetését kapta történelmi teher és dicsőség gyanánt, sokkal bonyolultabb a helyzete meg a felelőssége, semhogy csak sikerpolitikára rendezkedjék be. A részletek körül támadó viták, nézeteltérések nem jelentik a történelmi vállalkozás kudarcát. Ezt mi elég nehezen látjuk be. Miként a pártbeli „kisebbség"-hez való viszonyunk sem jó. Mi csak az optimistákat szeretjük .. . — Ezt pont egy agyonverhetetlen optimista mondja? — Pont. Hogyne mondaná, mikor eleget tapasztalta, hogy kételkedéseket is bőven igazolt az idő. Csak azok a kételkedések akkor nem neveledhettek föl. Finom visszautasítással, gyöngéd, vagy dörgedelmes cáfolatokkal intéztük el őket. De attól megmaradtak; esetleg pár év múltán „többségi" Szilveszter Televízió-műsorok Év-forduló 1987/88. címmel, 12 órás szórakoztató öszszeállítással búcsúztatja az óévet és köszönti az újat a televízió. A délután 3-tól hajnali 3 óráig tartó élő adásban több helyszínt kapcsolnak majd, és számos produkció szórakoztatja a nézőket. Lesz Színházi buli a Fészek Művészklubból, s megrendezik az immár hagyományos Házaspárbajt is. Gálvölgyi János show-műsora és Nagy Bandó András Maholnap című produkciója mellett jelentkezik a Megszavaztuk ... megszavaztuk! című kabaré a Mikroszkóp Színpadról, s ismét látható majd a Szuperbola adása. Mivel a szilveszter az idén csütörtökre esik, lesz lottósorsolás — ezúttal egy kicsit másképpen — valamint a Szomszédok című tv-sorozat, amelynek epizódját a szokásostól eltérően korábban, a Tv Híradó előtt sugározzák. Az összeállítást játékos vetélkedők, a gyerekeknek rajzfilmek és sok-sok zene színesíti, köztük videoklip. nosztalgiamuzsika, látványos koncert — magyar és külföldi közreműködőkkel. A 2-es programon a szegedi és pécsi körzeti stúdiók adását a Képes nóták című videoklipp-összeállítást, a Zenecsatorna című angol filmet, valamint az Óvakodj a törpétől című amerikai produkciót láthatja a közönség. Ez utóbbit január 24-én az l-es programban is megismétlik. Szilveszter éjszaka sugározzák a Fedezzük fel Placido Domingót! című, valamint éjfél után a Charlie Chan a lóversenyen című amerikai filmeket. nézetté emelkedtek, —, mert igazat hordoztak ... Az optimizmus nem arra való, hogy túltegyük magunkat problémákon, hanem hogy mindig lélekkel cselekedjünk. — Ezek szerint lehetséges, hogy nem mindig a valódi közbölcsesség érvényesül? — Nem kell ilyen messzire menni! Az ilyesmi legföljebb utólag derül ki. Csak könnyebb arra hallgatni, aki kisebbnek látja a gondot és egyszerűbbnek a jövendőt. Hányszor kellett elkiáltania magát a liliputi őrnek, mire meghallották: „Óriás van a parton!" ÉLs nem jó liliputi őrnek lenni. Ez nem szerep. Csak a legutóbbi kongreszszust említem: túlméretezte a lehetőségeinket — mégis arról folyt vagy jó évig a vita, hogy „nem lenne célszerű felülvizsgálni a határozatait" . .. Felülvizsgálta az élet. Nem voltunk hajlamosak az érvényes ötéves tervet sem módosítani. Majd a második félidőben! — mondogattuk, majd akkor jobbak lesznek a pozícióink! S itt a második félidő... — Fölfelé beszélsz? — Mi tagadás? Számos fölszólalásbao, írásos jelentésben és információban régóta tapogatja a párttagság azt, ami fáj. Vagy itt volt a tavalyi szegedi elméleti konferencia. Az egyik fölszólaló arról beszélt: ha elhangzik valami bírálat, azonnal működésbe lépnek a hatalomvédő reflexek, ezért nem érvényesülhet kellóképpen a társadalmi demokrácia. Ezzel meg is lettünk volna, ha a következő hozzászóló, valahonnan a csúcs tájékáról föl nem pattan rögtön, hogy nincsenek ilyen reflexek! Emiithetem azonban a demokratikus centralizmust is. Bizony, gyakran ügy érzi az ember, legalább is a közkatona, hogy ennek a kétlábú elvnek is bicegős az egyik lába. A centralizmus könnyebben keresztülmegy, mint a demokratizmus. — Valahogy úgy érzem, még mindig nincs módszere annak, hogy a vélemények igazán megméressenek és minősíttessenek. Az embernek nagyon fájna, ha elvtársainak bizalma megcsappanna iránta. Így aztán esetleges különvéleményével nemigen tud mit kezdeni. Régebben címkékkel kezeltük az ilyesmit: kispolgári, antimarxista, kozmopolita, dogmatikus, revizionista, nacionalista ... — most ijedek meg, mennyi van még az emlékek rétegeiben! — újabban inkább nem halljuk meg, vagy ha meg is halljuk, nom figyelünk rá. Pedig az egyes párttag akkor érzi igazán a fontosságát, ha figyelemben részesül. Lehet ez a figyelem sokféle: egyetértés, vita, visszautasítás is — csak visszhangot kapjon. — De miért kell ebben fölülre mutogatni? — Nem kell. Ennek nagyobb része elvégezhető az alapszervezetben. Csak egy kicsit „elurasodtunk". Nem igen figyelünk egymásra. Némelyik alapszervezet, vagy vezető pórtszerv is úgy dolgozik, mint egy hivatal. A pártéletben is eluralkodott sok formaság. Időben megtartjuk a taggyűlést, a pártcsoport értekezletet, megvan a beszámoló, három tiszteletkör; szavazás — és megyünk ezer más dolgunk után. Hej, mekkorákat vitatkoztunk valamikor! Hányszor zavart szét bennünket az. ej fel! Sz. Simon István (Folytatjuk.)