Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-29 / 306. szám

Kedd, 1987. dcccmbcr 29. 3 Év végi helyzetkép a vendéglátásban Háromcentes fél konyak 1. cent Vendéglők, kocsmák, borospincék üzletvezetői észlelik újabban meglepődve, hogy forgalmuk nagy iramban csökken. Úgy látszik, az emberek valamilyen oknál fogva inkább tartós használati cikkekre költik a pénzüket, mint vizezett borra, borozott vízre, háromcentnyi fél konyakra. Nem fokozza vendéglőbe járó kedvüket, ha a marhapacalban sertéspacaldarabkák fedezhetők fel, s ha a hagymásrostélyos vegyeskörettel cimú ételhez tartozó vegyesköret két karika hártyavékony uborkaszeletből, s másfél négyzetcentiméter összfelületú savanyú káposztából áll. Erős elidegenítő effektus, ha a vendég étlapot kér, s a pincér közli vele, hogy kár a gőzért, csak babgulyásuk van, Italt meg nem vető ismerősöm meséli: megivott egy helyen fél liter pálinkát, és mégstm tudott tőle rendesen berúgni; föltehetőleg azért, mert több volt benne a víz, mint a miegyéb. 2. cent Iskoláskorunkból talán még emlékszünk bizonyos állatkísérletek leírására. Eszerint, ha a fehér egér olyan alagútba téved, ahol táplálék helyett áramütés várja, elég gyorsan leszokik erről az alagútról. Namármost, amennyiben elfogadjuk ezt a hipotetikus ideát, mely szerint az ember szintén tanítható — be kell látnunk: semmi meglepő nincsen abban, hogyha egy helyen nem szolgálnak ki bennünket. illetve kiszolgálnak, és kétszer akarják a cechet kifizettetni, akkor oda jó ideig nem térünk be. Inkább máshova megyünk. A baj csak az, rendszerint ott is azt hiszik, hogy most jöttünk a hathúszassal, sőt a harmadik, negyedik, ötödik helyen is. Ezek után kénytelenek vagyunk belátni: a vendéglőkben nincs számunkra .hely, és inkább tartós fogyasztási cikkekre gyűjtünk. S hogy ezen bizonyos egységek tulajdonosai, üzletvezetői módfölött csodálkoznak, azon meg mi csodálkozunk. 3. cent Szerencsére bizonyos jelek arra kezdenek mutatni, hogy némely helyeken már túljutottak a kezdeti, csodálkozásra építő szakaszon. A mezőgazdasági szövetkezetek megyei szövetségének nemrég tartott ülésén például éppen a vendéglátás helyzetéről tanácskoztak, különös tokintettel a mindinkább fogyatkozó forgalomra. Ez a foigalom — persze —> csak „általában" fogyatkozik, a rövid ideig tartó „konkrét" fellendülő időszakok mellett. Ilyen időszak például a ka» rócsony, különösképpen ped'g a szilveszter közeledte, amely évről évre biztos, nagy bevételt jelent. De hát az év nemcsak Szilveszter napjából áll, nem elegendő az ünnepek „passzív" üzletföllenditő hatására hagyatkozni. A forgalmat „aktív" módon: a szolgáltatások színvonalának emelésével kell fokozni. Ez persze nem megy máról holnapra, s gyakran nem megy ugyanazokkal az emberekkel. Némely egységek személyi állományára nagyon ráférne egy alapos csere, ami egyébként korántsem első ízben történne. Hiszen az utóbbi időkben több helyről kifejezetten elüldözték a magas képesítésű szakembereket, amit értelemszerűen az üzleti színvonal leromlása követett. Ezen nincs mit csodálkozni, az összefüggések ok-okozatiak. A folyamat ugyanekkor könnyűszerrel visszafordítható. Csupán annyit kellene elérni, hogy a szaktudás, a képzettség ne számítson kifejezetten hátránynak az igénytelenséggel szemben. A meglevő egységek szolgáltatás-színvonalángk emelése mellett persze nem árt újak létesítése sem. De milyenek legyenek ezek? Semmi esetre sem nagyvendéglök, hanem hangulatos, k'esiny helyek. A gyorsétkeztetók számát is növelni kellene, s bizonyára nem lenne haszon nélküli „olasz" fagylaltozók létrehozása sem. A tapasztalatok szerint az ezekbe fektetett összegek egy-másfél éven belül megtérülnek. Egyértelmű tehát: egyrészt a meglevő vendéglők színvonalának emelésével (nem a;; árszínvonal emelésére gondolok), másrészt pedig az igényeknek megfelelő újak létesítésével tudja csak ellensúlyozni a vendéglátóipar a saját leépülését. Ügy vélem, a vendéglátás mostanában nincs olyan helyzetben, hogy a jelenlegi állapotokat megengedhesse magának. Farkas Csaba Költségtérítések módosítása A kivitelező építőiparban a béren kívül többféle címen — szerszámhasználat, szállásmegváltás, különélés — számolnák el költségtérítést a dolgozóknak. Ennek szabályait miniszteri rendeletek és a vállalatok kollektív szerződései írják elő. Az új személyi jövedelemadózási rendszer azonban szükségessé tette, hogy módosítsák az edd'g< előírásokat. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter már kiadta módosító rendeleteit; ezek elsősorban azt a határértéket szabják meg, amely alatt a kifizetés adómentes. A vállalat kollektív szerződése nagyobb összeget is törvényesíthet, tíe ez már beleszámit a dolgozó személyijövedelemadóalapjába. Havi 250 forint lesz az a határérték, amely alatt még költségtérítésnek minősül a dolgozó saját kézi szerszámának használatáért kifizetrtt díj. Az ennél magasabb összeg viszont már az adóalapot növeli. A szállásmegváltási díj új szabálya szerint amennyiben a dolgozó — a megfelelő feltételek esetén — számlával igazolja a szállásköltséget, akkor a vállalat azt teljesen megtéríti, s ez az összeg adómentes. Számlaigazolás nélkül azonban legfeljebb havi 1000 forintot lehet költségtérítésként elszámolni. Ha a kollektív szerződés többet enged. akkor az már a dolgozó adóköteles alapját növeli. A családjuktól távol dolgozók különélési pótlékának módosított összege a jövő évben vidéki munkahelyek esetén napi 40, a fővárosban pedig ncpi 60 forintig költségtérítő jellegű. Előzetes építőipari mérleg Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium előzetes számítási anyaga szerint az ágazat túlteljesíti idei tervét. Az építés-szerelési tevékenység az 1,2 százalékos tervezett növekedést ímeghaladva több mint 2 százalékkal bővül az év végére az előző évihez viszonyítva. Ezen belül főleg a beruházás jellegű építkezések aránya nőtt mintegy 3 százalékkal, a fenntartási munkák viszont némi — 0,6 százalékos — visszaesést mutatnak. Az idei terv országosan Az ágazat túlteljesíti az idei tervét 60—61 ezer lakás felépítésével számolt, s az előzetes adatok szerint várhatóan az előirányzat alsó határán teljesül a terv. Ezen belül elkészült és az év végéig átadják az államj erőforrásokból tervezett 6000 új lakást is. Javult az átadások ütemessége; a kivitelező vállalatok és szövetkezetek idei kötelezettségüknek mintegy 70 százalékát már október végéig teljesítették. BudaTársadalmi közterületfelügyelők Tarjánban örvendetes, hogy Tarjánban már most, tehát az eredetileg határidőként kitűzött időpontnál három hónappal hamarabb megalakult a társadalmi közterület-felügyelók szervezete. Aki tudja, hogy ez az önként vállalt tevékenység mennyi időt, energiát vesz el — az anyagi ellenszolgáltatás teljes hiánya mellett! —, az azt mondja: le a kalappal ezek előtt az emberek előtt. — Mégis, mi késztette őket e feladat elvállalására? — kérdeztem Nagy Károlynét, a tarjáni területpolitikust, aki egyébként a tanács munkaügyi főelőadója is. — Tulajdonképpen kik ezek az emberek? — Mindenekelőtt népfronttagok, s néhány más aktív lakos. Általában nem mondhatni, hogy módfölött örvendeztek volna megválasztásuk tényének, de ezzel együtt igen hamar megalakult ez a hálózat. Böde László, Tarján közterületfelügyelője ugyanis eleve olyanokat kért föl, akik korábban Is aktivan kivették részüket a lakossági munkákból, felelősséget éreztek környezetükért, szűkebb lakóterületükért. — A „hivatalos" közterület-felügyelök föladata igen szerteágazó ... Mennyiben tér el ettől az önkéntesek munkaköre? — Munkakörük, ez nem is lehetne másként, teljesen azonos. Jogaik és kötelességeik pár apróbb kitételben különböznek: úgynevezett hatósági jogok például a társadalmi közterület-felügyelőket nem illetik meg; önálló ellenőrzési föladatokkal sem lehet őket megbízni. — Hát akkor? ... — Általában hivatásos közterület-felügyelőkkel együtt osztják be őket járőrszolgálatra, s az intézkedés során tanúként működnek közre. Ezenkívül jelezhetik is a szabálytalanságokat a hivatalos szerveknek. — Hogyan? — Telefonon, „üzenófüzet" útján, személyesen . ., — „Üzenófüzet" útján? Nem túl lassú módszer ez? — Nem hiszem, hogy az lenne. — Mennyire veszélyes ez a közterület-felügyelés? Mi van akkor, ha például a két felügyelő, a társadalmi és a hivatalos, találkozik egy húsztagú galerivel? — Hát ez tényleg érdekes kérdés... De a galerik leszerelése nem az ő feladatuk. — Ertem ... Valaki nekem azt mondta, a felügyelőket sajnos néha nemcsak a rendbontók veszélyeztetik, hanem saját környezetük sem nézi jó szemmel tevékenységüket. Vagy ez csak pletyka? — Bizonyára az; a társadalmi közterület-felügyelők hálózatának kialakításában a lakó- és utcabizottságok is részt vesznek. — Igen... De ne csak a lehetséges negatívumokról beszéljünk, nehogy elmenjen a kedvük a munkától a társadalmi felügyelőknek. Hogyan honorálják tehát tevékenységüket? Csak erkölcsi az elismerés, vagy azért csurran-csöppen némi anyagi is? — Nem, ez a tevékenység nem jár pénzzel. Kizárólag a cselekvő felelősségérzetre apellálhatunk, F. Cs. pesten további vidéki vállalatok kapcsolódtak be a lakásépítkezésekbe és ezzel az egyenletesebb ütemű munkát és az idei előirányzat teljesítését segítették. Az országos lakásállomány idei gyarapodásával tovább javult a lakásellátottság: 100 lakásra most már csupán 273 lakos jut, harminccal kevesebb, mint 1980-ban. Az idén a tervezettnél másfélszer több, összesen 4400 gyermek részére létesítettek óvodai helyet, továbbá 1200 általános iskolai ós 600 középiskolai tantermet építettek a diákoknak. A lakásállomány állaga is javult azzal, hogy a tanácsi lakóházfenntartási programnak megfelelően az év végére várhatóan 29 ezer otthon felújítása és 13 ezer lakás korszerűsítése fejeződik be. Az építők összességében a nagy közintézmények rekonstrukciós munkáit is a tervezett ütem szerint végezték el. Egyebek között folytatták a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem és a Sándor Palota helyreállítását, megkezdték a Szépművészeti Múzeum felújítását, megfiatalítanak olyan nagy oktatási és egészségügyi létesítményeket, mint az Országos Onkológiai Intézet, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, az Üllői úti klinikák stb. A szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem új klinikájának építői viszont az épület süllyedése miatt egyelőre szüneteltetik a munkát. A teljesítmények növekedése mellett általában kedvező változás mutatkozik az építési munkák minőségében. Ám a jövő évtől, a hároméves lakásépítési jótállás feltételeit még határozottabb javulással, előrelépéssel kell megteremteniük a vállalatoknak, a szövetkezeteknek és a többi kivitelezőknek egyaránt. Korkedvezményes nyugdíjazás N

agy engedmény, kedvezmény volt, ha valakinek sikerült kiharcolnia a korengedményes nyugdíjazást. Azért sem volt ez könnyű, mert évtizedeken át kialakult és rögzült a foglalkoztatási rendből következően, hogy a munkaerő-kinálat olyan, amilyen, a kereslet pedig még ma is rendkívül élénk. És ráadásul — a költségvetés szempontjából gondolkodva — minden egyes nyugdíjazás az amúgyis nehezen viselhető nyugdíjterheket súlyosbítja. (Magyarországon jelenleg 2 millió 400 ezer nyugdíjas él, és az átlagnyugdíj csaknem 3 ezer 600 forint.) Másutt másként gondolkodnak. Ausztriában például a miénknél magasabb — egyébként a világ legtöbb országában magasabb — a nyugdíjkorhatár: a férfiaknál 65. a nőknél 60 év. Viszont általános szabály, hogy legalább 35 év biztosítási idő után, nők és férfiak egyaránt, öt évvel korábban mehetnek nyugállományba. S esetükben a viszonylag hosszú biztosítási, azaz szolgálati idő miatt — jóval magasabb az átlagnyugdíj (H ezer 476 schilling), mint a szokványos öregségi nyugdíj (7 ezer 152 schilling). A biztosítottak jelenleg 60 százaléka él-élhet a korai nyugállományba vonulás lehetőségével. Vagy: Görögország. A nyugdíjkorhatár szintén 60. illetve 65 év, de mindenkinek törvény adta joga, hogy bizonyos szolgálati idő után — és persze, sokkal kevesebb fizetséggel — nyugállományba vonuljon. A rugalmas nyugdíjrendszerek legkülönbözőbb variációi szokásosak a világ nagyon sok országában. Nem kizárólag humánus és szociális indítékok által vezérelve, hanem a foglalkoztatáspolitikai és végső soron üzleti megfontolásokból is. tNálunk — főleg a munkanélküliség megjelenésével — az elmúlt évben a szakszervezetek szorgalmazták a korkedvezményes nyugdíjazás kiszélesítését. Nincsenek ugyan — és rövid időn belül nem is várhatók — földrengésszerű mozgások a munkaerőpiacon, de nagyon remélhető, hogy a mindenképpen felgyorsítandó szerkezetváltáshoz szükségképpen kapcsolódó átcsoportosítási és átképzési gyakorlat egyre általánosabbá válik. És hát ugye, meglehetősen reménytelen vállalkozás — s ezért értelmetlen kívánság — lenne, alig néhány évvel a nyugdíjkorhatár előtt, vadonatúj munkahelyen vadonatúj szakmát tanulni. Kinek, mi haszna lenne ebből? Ilyen esetekben tehát sokkal célszerűbb, emberségesebb és — ne kerteljünk — kifizetődőbb a korkedvezményes nyugdíjazás, mint a további munkavégzés erőltetése. Persze, csakis a kölcsönös megegyezés alapján. De mélyreható vizsgálódások és részletes számitgatások nélkül is sejthető, hogy sokan, nagyon sokan élnének e lehetőséggel. Sokkal többen, mint ahányan korábban — és lényegében még manapság is — valamiféle kegyként megkapják a korkedvezményt. Az sem feledhető, hogy a foglalkoztatás olyanynyina kívánatos racionalizálásának legújabb kori eszközei és módszerei közé tartozik, hogy például a munkáltatók egyszerűen nem pótolják a nyugállományba vonulókat, ily módon is apasztva a vállalati létszámot. Ám e módszer alkalmazásával ki kell vár. ni a törvényes — és jelenleg még mereven megállapított — nyugdíjkorhatárt. Pedig gyorsítható ez a folyamat, s ez ügyben jelent nagy előbbre lépést a Minisztertanács 1987. novembertől érvényes határozata. Eszerint nagyobb szabású vállalati átszervezések esetén a fölöslegessé vált idősebb korú munkavállalók — amennyiben öt évvel vannak a nyugdíjkorhatár előtt — automatikusan megkaphatják a korábban oly nehezen elérhető korkedvezményt, s ezekre az évekre, lényegében, a munkáltatójuk fizeti — a Társadalombiztosítási Főigazgatóságnak átutalva — a nyugdíjukat. Továbbá: a rendelkezés értelmében, például egy VÁÉV-típusú vállalat felszámolásakor e korosztály időleges nyugdíjköltségei a nemrég létrehozott foglalkoztatási alapot terhelik. A rendelkezés még nagyon friss ahhoz, hogy bármiféle gyakorlati tapasztalatot említhetnénk. De annyi máris tudható, hogy a vállalatok nem örvendenek túlzottan annak a lehetőségnek, hogy ugyan nyugállományba helyezhetik az idősebb korü munkavállalóikat, ám ennek költségeit — mint említettük: maximum öt évig — maguknak kell állniuk. Mert, ugye, miért is örülnének, amikor ez a vállalati kaszszát terheli. Valóban. De vajon a közvetlenül nyugdíjkorhatár előtt álló emberek — gyakorta valóban szociális megfontolásokból történő, és nem túl sok hasznot hajtó — foglalkoztatása nem terheli a vállalati kasszát? De még mennyire! A minisztertanácsi rendeletben megfogalmazott lehetőség — ha szabad így mondani — tehát sokkal jobb üzlet, mintha nem élnének vele. I

smét csak a nemzetközi gyakorlatra és tapasztalatokra kell hivatkozni: még a rugalmas nyugdíjrendszerek általános alkalmazása mellett is időnként — a gazdasági körülményekhez való alkalmazkodás nehezebb periódusaiban — egyre gyakoribbak az ilyesfajta korkedvezményes akciók. Olyannyira, hogy a munkáltatók például előnyös feltételekkel átvehető pénzügyi „csomagokat" állítanak össze, hogy ezzel is ösztönözzék, illetve — mondjuk csak kj — sürgessék a mielőbbi nyugállományba vonulást. Sok helyen például tekintélyes kezdőtókét adnak a munkásoknak kisebb műhelyek felszerelésére és működtetésére, és ismétlendő — mert hangsúlyozandó —, hogy nemcsak humánus, de gazdasági megfontolások miatt is. Mondhatná erre bárki: „hja, kérem, ez a gazdaságilag nagyon fejlett, és ezért nagyon gazdag országok által megengedhető luxus". Nem luxus. Üzlet. Gazdasági racionalizmus. A munkaerő-piaci feszültségek csökkentésének egyik lehetősége. Olcsóbb és kifizetődőbb lehetőség, mint a munkanélküli segély folyósítása, s mint a munkanélküliséggel együtt járó valamennyi szociális gond kezelése. Annyira nem luxus, hogy szakmai körökben nálunk sem tartják az efféle megoldást eleve elvetendőnek. Vértes Csaba