Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-28 / 305. szám

Szent-Györgyi-villa titka Híifő, 1987. dcccmbcr 28. Ssl Gazdag szegények Alighanem nagyon kevés olyan klerikális „szlogen" masírozott át oly makacsul a köztudatba, mint az, hogy boldogok a lelki szegények. Ezt a — Jézus Krisztustól származó — gondolatot két évezreden át annyi ideológia tette magáévá (erőszakolta meg), ahány csak létezett. Igazi tartalmát azonban nagyon ritkán találták meg. Ennek oka abban a körül­ményben hejtezik, hogy a szegénységet annak hétköz­napi, szociológiai tartalmá­val, s nem teológiai jelenté­sével azonosították. Mint ahogy a szegénység — a hí­vő számára — nem a top­rongyosságot, úgy a lelki szegénység nem az együgyű­séget jelenti. Hanem a lelki nyitottságot, a világ teljes­sége felé fordulást. Mindezt meggondolva, a karácsonyi ünnephez. Zef­firelliénél kevés alkalma­sabb filmet illeszthetett vol­na a Magyar Televízió. Szent Ferenc élete történeti tény, a személyéhez kapcso­lódó legenda pedig a hívő ember lelkének egyik sa­rokköve. A Napfivér, Hold­nővér arról a hiányozhatót­lan belső parancsról szól, amit lemondásnak mondunk. Kicsit szentimentálisan, ta­lán túlzón is, de a lemondás szimbólumát őszinte erővel bemutatva. A hit forradalmára, Szent Ferenc nagyon jól tudta, hogy nem élhet mindenki olyan életet, mint ő. . A XIII. század eleji Itáliában a manufaktúrák, a kereske­delmi felvirágzását hozta, az egyház, is többet törődött hatalma kiépítésével, mint az evangéliumi igével. Francesco életével, tisztasá­gával igyekezett példát ad­ni azok számára, akik csak szajkózták, de nem vará­zsolták létté a Biblia jól ismert szavait. Realitásérzé­kére mi* sem jellemzőbb, hogy nem lépett be az egy­ház kötelékébe, mert tudta, hogy törekvéseit kalodába zárnák a hatalmi hierarchia mind merevebb szándékai. Ilyen módon a panteizmus „bűne" alól is mentes lehe­tett a nincstelenség szabad­ságát máig hirdető barát. A Zeffirelli-filmmel leg­följebb a „jól kiválasztottsá­gában" rokon Illatszertár sem okozott csalódást. Ham­merschmidt úr drogériájá­nak rövid története igazi kikapcsolódást, felüdülést, sőt a nehéz, töltött káposz­ták utón még testi felfrissü­lést is okozott. Hála a pom­pásan játszó sztároknak — Hajdúfy Miklós keze alatt — a televíziósok- számára példamutató remekmű szü­letett. Azért alkalmas e film arra, hogy minta legyen, mert minden bizonnyal min­denkinek. tetszett: könnyed, szellemes, gyengéden tanító, elegáns volt egyszerre. Oly sok nyögve nyelös bohózat, tupírozott kupié és fürész­porszáraz kabaré utón ez a tévéfilm olyan volt, mint egy mosolygós, színes lég­gömb. Szólni kellene több mű­sorról még. A szellemes Szaffiról, Gálvölgyi gyer­mekkori történeteiről, vagy a televízió történetének első miséjéről. Röviden annyit: remélhetőleg sem ezeknek szelleme, sem a műsorvá­lasztás sikeres módszere nem lesz a múlté. S ha sze­gényebbek is leszünk — mint hírlik —, belül talán gazdagabbak, ezáltal is. Dlusztus Imre Allegóriák hatalma Rádió­IP figyelő laktunk, hem láttam beteg- ugyanis a Gestapo nyomozói nek. Állandóan kvarcolt. voltak. Egy napig faggatták és ismét felajánlottak 1500 — Kik jartak hozza? pengőt. Majd elengedték. - Nem élt zajos életet. Ha 101 emlékszem; 3 h}7f Második feleségével, Borbtró ku au* ««H«*. d°'~ Mártával jól megértették got magukkal v.ttek, így a egymást. Rendszeresen járt Professzor p>sztolyat es a hozzájuk Grenet Henrik tényképet. franciatónár és tanítványa, _ Qriz-e valamilyen em­Straub F. Brúnó. Közvetlen , . , , ,.,..„ emberként ismertük, előre ^tárgyát ""bői « "bal? köszönt a szomszédoknak. _ Egy papírt. Szent-Györ­Az ötvenedik születésnapját gyi odaadta édesanyámnak, Sil'tSe/Sása^ & meg. A megsár­amikor a Tisza-hídon jött Sult lras- 1313,1 nem túlzok, haza gépkocsijával, dudáját de ma már történelmi do­mindig megnyomta. Csufi kumentum. Egyik munka­nevű kutyája megismerte a tá aki orosz származá. kurtot, ugatott, es anyukam . „ már nyitotta is a kaput. su- lefordította. A papíron ez áll: „Tiszt és Vöröskato­- önök tudtak valamit na Elvtársak! Ez a haz politikai tevékenységéről? (Bethlen utca 20.) — a No­— 1944-ben, már 18 éve- bei-díjas professzor, a C-vi­sen nyitott szemmel tekin- tamin feltalálója — Szent­tettem a világra. Akkor Györgyi tulajdonában van. kezdett bujkálni, es szülei- , , , met részben beavatta dol- Jelenleg a szovjet tudoma­gaiba. Az nem igaz, hogy a nyos akadémia meghívására zongorájában adó-vevó ké- Moszkvába utazott dolgoz­szüléket rejtett el. .Nem is ni. Malinovszkij marsallnak, volt zongorája. Én 1943-ban a Szovjetunió marsalljának sejtettem meg valamit. Ha parancsára az ő magánva­csöngettek, nekem kellett gyonának teljes biztonság­nyitni a kertkaput. Abban ban kell lenni. Ezen vagyon az évben felkereste őt az* bárminemű fosztogatásáért és rongálásáért a bűnösök szigorúan meg lesznek bün­tetve. Ezen szállásra beköl­tözni szigorúan tilos! A má­sodik ukrán front vezérkari képviselője, Nyikolajcv szá­zados." Ezt az igazolást a tiszt egy kockás papírra ír­tó, de még jól kibetűzhető, hogy a dokumentum 1945. február 10-én kelt. Ez ma­radt, és a professzor lányá­nak, Nellinek a fényképe. Vele nem tudom mi lett. Egyébként 1944-ben maguk­hoz vettek egy kétéves ide­gen gyereket. Két hónapig volt velük, aztán nem tud­tuk, hová tünt. Együtt ta­lálgattunk, hogy a kisfiú zsidó gyetek lehetett és ár­va maradt. Rövid ideig Szent-Györgyiek viselték gondját. Az allegóriákról azt tanul­tuk valaha, hogy voltókép­pen valamennyi kifejtett, fo­lyamatos metafora, azaz ösz­szevont hasonlat; olyan na­gyobb szócsoport, amelynek jelentése túlmutat a benne foglalt szavak közvetlen je­lentésén. Az allegória ős­iskolapéldája Tompa Mihály A gólyához című verse volt, Goethe pedig úgy választja el az allegóriát a jelképes ábrázolás másik fő típusátél, a szimbólumtól, hogy szerin­te az allegória a jelenséget fogalommá, a fogalmat pedig képpé változtatja, de úgy, hogy a kép a fogalmat min­dig csak körülhatárolja, és teljes mértékben tartólmaz­za-birtokolja, s ebben a vi­szonylatban bontja ki. (A szimbólum esetében viszont nem fogalom, hanem mindig eszme egyesül a képpel.) Esztétizálni, rövidesen be­láthatjuk, néha nemcsak el­kerülhetetlen, de roppant hasznos is. Ha én például meglátom a rádióújságban, hogy karácsony másnapján délelőtt a Kossuth adón Si­Az Állami Könyvterjesztő Vállalat a napokban újabb kötetekkel gyarapította rep­rintkiadványai sorát. Az üzletekben már kapha­tó Bartók Béla és Kodály Zoltán „Erdélyi magyarság. Népdalok" című könyve amely a magyar népzeneku­tatás klasszikus alapmunká­ja, az erdélyi magyar nép­dalkincs legjelesebb gyűjte­ménye. A tiszta forrású szé­kely dalok kottákkal, teljes szöveggel, az Irodalmi Tár­saság golndozásában 1921­ben jelentek meg először. Ehhez írt előszót Bartók Béla és Kodály Zoltán. A kötet ma már könyvészeti ritkaságnak számit. Ugyancsak megvásárolha­tó Gáti István A kótából való klavirozás mestersége című, 1802-ben írt munkája. A korabeli kiadvány a ma­gyar zenei szaknyelv meg­teremtésének első kísérlete volt, s egyúttal az első ma­gyar nyelvű zongoraiskola is. A kötet részletesen szól a hangjegyírásról, zeneel­méleti alapfogalmakról. Füg­gelékében — pedagógiai célzattal — nyolc kis dara­bot is közöl, amelyek zon­gorán, hegedűn és fuvolán is játszhatók. A darabok között három verbunkos­kaszói zúzmarás levélke címmel Sütő András olvas­sa föl írását, oly sok egyéb mellett eszembe jutnak ama felszínes, üres és sznob gyö­nyörnyögdösések is, melyek az „ó, mily szép nyelven is ír (beszél)" és a „csodálatos, rá ja, hát igen, a Sütő" és hasonló, mind idegesítőbb szlogenekkel remélhetőleg érzékeltethetők. A parfümil­latú ájuldozások, melyek közben "az illető-elkövető azt hiszi, Sütő székely, hiszen ugye minden Erdélyben élő magyar az.; a Mezőséget a Dunántúlon véli fölfedezhe­tónek, Bánffy Miklóst reak­ciós múlt századi földesúr­képviselőnek sejti, a Tamási névről meg az az „aranyos" (bakibajnokságban világelső, bugyutaságban mind őrjí­tőbb) bemondónő jut eszébe. Am közben nem átall sürgő­sen öt perc alatt tizenkétszer elájulni, ha Sütő-drámáról hall. És „cuki" neki a koron­di tányér, a kalotaszegi mu­szuly vagy az udvarhelyi cserge. , kompozíció is szerepel, kö­zülük az egyik Kodály hí­res Háry-intermezzójának dallamforrása lett. A jövő év első napjaiban kerül az üzletekbe Sikióssy Lászlónak a Svábhegyről írt munkája. A Svábhegyi Egyesület kiadásában erede­tileg 1929-ben megjelent könyv illusztrációiból jól nyomon követhető, hogy az azóta eltelt időben mennyit változott a környezet. Ugyan­csak a jövő évi' tervek kö­zött szerepel Pesty Frigyes Az eltűnt régi magyar vár­megyék című könyve. A kétkötetes mű 1880-ban lá­tott napvilágot. Megjelenik Lázár Kálmán Hasznos és kártékony háziállatainkról 1874-ben közreadott munká­ja, amelynek több fejezete ma is hasznos ismereteket közöl egyebek között a ma­dárvédelemről. A moldvai magyar telepekről cimú kö­tet, Gegő Elek írása 1838­ban jelent meg, Rómer Fló­ris 1873-ban adta közre A régi Pest című könyvét. A kötet a mai Belváros terü­letét mutatja be, számos adatot közölve a jórészt még nia is meglevő épüle­tekről, a terület topográfiai adottságairól, a városszerke­zetről, az utcanevekről. A füstölgés, bevallom, lát­szólag indokolatlan. Az er­délyi magyar irodalom fő­emberének tegnapelőtti rádi­ós megszólalása — túl örö­mön, szenzáción, szívnyilal­láson és mindenkori néma ajak-összeszorítóson — igen sok, itt persze szükségszerű­en csak összefüggésekből ki­ragadva idézhető mondatot hajított elénk. A megszenve­dettek örök bölcsességével és a Gáli Ernő-i sajátosság méltóságával. Például: „vo­nulnak a medvejárású hava­sok". „Bujdosó dalunkban csak a hó maradt igazi." „Hóhérló kedvében szabadon garázdálkodik az idő." És a többi. Azok, akik a fent jelzett módon, parvenü sznobériá­juk teljében, egy (objektíve még ebben a formájában is hasznos) divathullám jegyé­ben szaporán ájuldoznak (mely divathullám egyéb­ként csak nekik divathul­lám) — ajánlom, esztétizál­janak kissé. Mondjuk az al­legóriákról tanultak fölele­venítésével. Persze, hogy nem várható ettől .csoda, miként Sütő Andrásnak a Szépirodalmi Könyvkiadónál rövidesen megjelenő, A lőtt­lábú madár nyomában című kötetéből történt részlet­föiolvasástól sem — ám egy bizonyos hatalom előtt így esztétizálva kissé, bizton hó­dolhatnak. Mindnyájunkkal egyetemben. Ez az allegóriák hatalma. Erősebb. korlátlanabb harc­krcsihadosztólyoknál és tit­kosszolgálatoknál, hatéko­nyabb minden manipulációs ostromseregnél és tágabb szemhatárt nvúitó, mintakár a brassói Cenk-hegy nyújtot­ta panoráma. Hódoltassék az allegóriák hatalma. Domonkos László Újszeged, a Tisza bal parti része, a város Rózsa­dombja. Ezen a vidéken, a Bethlen utca 20. szám alatti kétszintes villában lakott Szent-Györgri Albert sok éven keresztül (ma Gyapjas Pál utca). A villa mellék­épületében élt a Kertész család. A kis házban Kerté­szék 1941-től 45-ig ingyen lakhattak, mert Kertész Im­réné Hegedűs Rozália vezet­te a professzor háztartását, ő volt a házmestere, szemé­lye körüli mindenes. Ami­kor a professzor tavaly meg­halt, kerestem az idős asz­szonyt. Riportot akartam készíteni arról az időszak­ról, amely a híres ember életében politikailag is iz­galmas volt. A nyolcvan­éves asszonyt kórházban gyógyították. Imre fia biz­tatott, hamarosan jobban lesz a mamája, és majd ket­ten együtt felidézik a kér­déses éveket. Kertész néni­vel már nem tudtam talál­kozni, Szent-Györgyi halála után néhány héttel ő is el­hunyt. Hónapokkal később fia vállalkozott az emléke­zésre. Kertész Imre most hatvanéves, a Délép dolgo­zója. * — Amikor a Szent-Györ­gyi-házba költöztünk, 15 éves voltam — eleveníti fel a régmúltat Kertész Imre. — Annak köszönhettük ezt a helyet, hogy a professzor baloldali beállítottságú em­bert keresett a bizalmi ál­lásba. Édesapám, mint az újszegedi kendergyár laka­tosa, tagja volt a szociál­demokrata pártnak. Ügy ajánlották a családunkat. Végül is öt éven keresztül laktunk együtt és sokszor ültünk közös asztalnál. Úgy kezelt minket, mint család­tagot. Én Albi bácsinak hív­tam. Édesanyám főzött ne­ki, mindennap hazajárt ebédelni. — Milyen élményei ma­radtak meg róla? — A vacsorát sokszor én vittem be neki. Nagyon sze­rette a rántott spárgát, a palacsintát és a csokoládét. No, meg a badacsonyi riz­linget, ebből ládaszámra tartott otthon. Soha nem hi­ányzott asztaláról a vitóprik sűrített paprikás paradi­csom. Minden ételhez hasz­nálta, még a levesébe is tett. Mi előbb fürödtünk, mint ő, ugyanis a mellék­épületben, ahol laktunk, csak egy szoba és konyha volt, így a fürdőszobáját használhattuk. Kétféle író­gépen dolgozott, rendelke­zett egy gót betűssel is. Sze­rette az állatokat. Lulu ne­vű lovát fuvaros szomszéd­jánál, Csűri Ferencnél tar­totta. Imádott sportolni. Edzette magát, télen mezte­lenül kiszaladt az udvarra, bőrét hóval dörzsölte, aztán ruha nélkül kifeküdt az er­kélyre, subát terített a nyugágyra és élvezte a téli napsugarat. Amíg együtt egyik este a baloldali beál­lítottságú Valentin Ágoston és Dáni János. Dáni a nagy­bátyám volt, egy évvel ké­sőbb elhurcolták a németek, és koncentrációs táborban megölték. Nos, amikor őt megismertem, köszöntem: csókolom, Jani bácsi. Arra kért, ne tudjak erről a lá­togatásról. A mai napig se sejtem, mit kerestek Szent­Györgyinél. De 44-ben már komoly dolgok történtek. — Akkor ki kereste? — Diákszolgálatosként dol­goztam a szegedi repülőté­ren 1944-ben. Pontosan már nem tudom, nem emlék­szem, melyik hónapban, de amikor este későn lefekvés­hez készülődtünk, csönget­tek. Én szaladtam a kapu­hoz, három ember állt ott. Az egyik Dittrich Jolánként mutatkozott be. Keresték a professzort. Mondtam, nincs itthon, kérték, engedjem be őket. Szétnézték a Szent­Györgyi-lakásban, és mikor a tudóst nem találták Ditt­rich Jolán levette a paróká­ját. Férfi volt ő is, nemcsak a két társa. Apámat félre­hívták és 1500 pengőt ígér­tek, ha elárulja, hol tartóz­kodik a professzor. ö azt mondta, Kékestetön üdül. Megmutatott egy levelet, amit onnan írt. Szüleimtől később megtudtam, akkor még Szent-Györgyi nem ment el Szegedről. Valame­lyik klinikán bujkált, és megkérte ismerősét, hogy a nevében adjon fel egy leve­let Kékestetőről. Az idege­nek alaposan körülnéztek. Zseblámpával bevilágítot­tak minden sötét helyre. Legnagyobb meglepetésünk­re apámat magukkal vitték, — A legkritikusabb esz­tendőben hogyan alakult a Nobel-dijas tudós sorsa? — 1944-ben, húsvét körül összepakolt és elment. De csak a legszükségesebb dol­gokat vitte magával. A tő­le elválaszthatatlan, nagyon értékes bélyeggyüjteményét is. Ezután a lakásába egy német tiszt költözött be csicskasával. Két-három hó­napig lakott ott. Szent­Györgyi még azon a nyáron egyszer titokban visszajött, s valamit keresett otthoná­ban. Nem volt félős ember. Amikor Szegedet bombáz­ták, kiment az erkélyre, és távcsövön nézte a gépeket. Szeged felszabadulása utón, decemberben ismét láttam, majd 1945 augusztusában a villát eladta 600 ezer pen­gőért egy MAV-főintézőnek. Mi 1960-ig laktunk a mel­léképületben. — Mikor találkozott vele utoljára? — Csak 1944-ben, pedig a hetvenes években is járt Szegeden. Akkor lett az egyetem díszdoktora. Meg akartam keresni, de törött lábbal kórházban feküdtem. Azért egy levelet írtam ne­ki. Édesanyám mindig em­legette, nagyon kedves em­bernek tartotta. Húsvétkor soha nejn I adtuk őt meg­előzni a locsolásban, a ma­mámat mindig elsőnek kö­szöntötte. Halász Miklós Kinyitottam az ablakot, és élvezettel szívtam be a friss levegőt. Az égen szétszórtan hunyorogtak a csillagok, és ebben az egész téli estében volt va­lami nyugtalanító. A fele­ségem mellém állt, és fe­jét a vállamra hajtotta. — Megfázol. Fejének egy mozdulató­val hátravetette arcába hulló hosszú haját, az­után még szorosabban si­mult hozzám. Súlyos döntések napjai várnak ránk — gondol­tam. Évának ez az egész biztosan nehéz lesz, de mit lehet tenni. A másik nélkül nem tudok élni. őszintén meg kell beszél­nem a dolgot a feleségem­Mire gondolsz? rnel. Az a másik már any­nyira kitöltötte az élete­met, hogy ezt így tovább nem tudom elviselni. Ezek a titkos találkozások az idegeimre mennek, lassan már beleőrülök . .. Egyál­talán nem lesz kellemes dolog beszélni a feleségem­mel. De joga van tudni az igazságot. Talán meg tu­dom vele értetni, milyen bonyolultak az emberi ér­zelmek. A lakást viszont nem lesz könnyű megol­dani. Hogy osszuk el? I<o­het, hogy el tudjuk cse­rélni két kisebbre, de honnan veszünk rá pénzt? A legrosszabbak ezek a válási tortúrák. Szörnyen kínos az egész ... Ami en­gem illet, én garantálom, hogy úgy viselkedem, ahogy kell, de mi van ak­kor, ha a feleségem, aki most a vállamra támasz­kodik elveszti a fejét? Ha nem lennének gyerekek, az. egész nem lenne ennyi­re bonyolult. És a gyerek­tartós? Igen, a gyerektar­tás? Az csak az igazi is­tencsapása! Hiszen nem keresek olyan sokat... A feleségem felemelte a fejét. — Mire gondolsz? — kérdezte. — Itónk, iánk — mond­tam, es megsimogattam selymes haját. F. D. r Uj reprintkiadványok

Next

/
Oldalképek
Tartalom