Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-24 / 303. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Az út és környéke V

iszonylag vidáman kanyarog az út ebben a ka. ráasonyt megelőző, langyos és száraz, no meg némi bágyadt napsütéssel szinte már tavaszjossá varázsolt téli és alföldi tájban. A szélvédő mögül, némj fűtéssel langyasított belvilágból nézvést, akár kellemesnek is mondható a szürkék millió árnyalatát folyamatos kaleidoszkópjában felvillantó táj, ha eleve föltételezzük, hogy autónk továbbra is kielégítően működik, s ha avítt típusként, sok benzint fogyasztva is, de viszonylag üzembiztosan tudja le az út hátralevő kilométereit. Megkímélve bennünket az esetleges kény szerű kiszállás viszonylagos hűvösségétől, az útszéli pocsolyák sarától, az esetlegesen szükséges reparálás kezet-ruhát szennyező mocskától. Szóval, viszonylag vidáman kanyarog az út, legalábbis az autó védettségéből nézve ebben a tavaszias karácsonyban. Erdők, tanyák, gyümölcsösök villannak el az utas számára adott pillanatok ösvényén, térbeli létükből mintegy átváltva az időbeliség visszafordíthatatlanságába, mígnem valahol a bal oldalon fenyőágacskákat nem lenget múló pillanatában a decemberi — és mégis tavaszias — szellő. Már túl is futott a kocsi a látványon, amikor belévillan igazán az emberbe az alig kétarasznyj fácskák igazi képe, mint tán ennek az utazásnak egyetlen realitása. A tovafutó táj egyetlen, szellemileg és jelenleg megragadható élményeként' íme, ezek jövendő és leendő karácsonyfáink. Jószerével már csak utólag emlékszik, vissza ily nyomatékkal az ember a széltől borzolt, finom kis ágakra, amikor felvillan elölte az erkélyen ácsorgó már megvásárolt, méretesen szép fa árnyképe. A fáé, timely ma beköltözik hozzánk, és remélem, valamenynyiúnkhöz, a szeretet szeretetteljes jelképeként. Hogy fenyőillattal árassza el otthonunkat, ti védettség sajátszerű, melengető érzését sugallva mindannyiunknak. Mert hisz elrendelt szerepe szerint a fenyőnek az oly rideg-hideg téli-zimankós külvilágból kellene beköltöznie a meleg, egyetértő, összetartó közösségként élő családi fészekbe, az otthonivá; örökzöldként jelképezve a külvilág ridegsége, téli zimankója, s az otthon testi s lelki meleget adó enyhe közti — valamiféle módon — szerves ellentmondást, s egyben éltető kapcsolatot is, a születés és újjászületés ilyen vagy olyan módon, de mindenképpen szent misztikuma szerint. És valóban, megjött a karácsony. Beköltözött hozzánk, remélhetőleg valamennyiünkhöz, örökzöldjével a fa. A szerelet jelképes fája. Otthonokba, melyek ma este, remélhetőleg, mind nagyobb részben gyermeki örömöktől lesznek hangosak. Otthonokba, amelyekben reszketeg gyertyaláng világol majd ágain, csillagszórók vibráló fénye vetít majd kedvesnek tudott árnyakat falainkra, s melyekben meghitt, családi melegsében bonthat csomagot gyermek- és felnőttkéz egyaránt. Csomagbontás... Nem, fogalmam sincs, kiknél mi lapulhat bennük. I^ehet, hogy csak egy szelet csokoládé, egy narancs, egy üveg bor, vagy éppen százezres nercbunda. Számomra végül is — s hányunk számára még! — e karácsonyi hangulatban egyre megy. Mert hisz az élet ily pillanataiban inkább azokért aggódunk, akik. nek egy képeslap sem jut e bezárkózó, népi ünnepből. Akiknek keze üresen morzsolgatja a terítő rojtjait. Akik végképp magukra maradtak. Leltet, olcsó fogás, hogy mindenekelőtt nekik és számukra kívánok most tisztes karácsonyt, hogy önmagukban próbálják át- és megélni a születés misztériumát. Azt. amiből ez az iinnep eredeztetett, s a mindennapit, amelyhez lehet, hogy immár nem sok közük van vagy lehet. De övéké is ez a világ, amelynek karácsonyát tán meg is csúfolja ez a tél. Hisz szinte tavaszias szellők simogatják a száraz út mentén a fákat. Egy furcsa télben, amely majdhogynem hasonlóan langyos, mint lakásunk belvilága. Amelybe pedig kontrasztként kellene hogy a kinti, zúzmarás-jeges-havas világból bekerüljön, otthonunk melegségét mintegy hangsúlyozandó, az örökzöld fa. Amely valóban díszesen, gyertyáktól fényesen árasztja illatát lakásainkban, lassan pergő, eleve örökzöldnek tudott, de már sárguló tűleveleivel mintegy utalván e furcsa télre. Nevezetesen tán arra, hogy az a,bizonyos külvilág és attól elszigeteltnek tudott és vélt családi fészkünk nem is áll tán oly elszakítható szigetként, egymástól függetlenül — a létben. Hisz ki ne gondolna manapság arra, hogy e karácsonyi-újévi ünnepek után újra kezdjük az életet, vagyis a mindennapokat? Azokat, amelyek majdan fe. dezetéúl szolgálhatnak eljövendő karácsonyoknak is. Abhan a külvilágban, omely sok-sok éven át ugyan folyamatos dolgainkban létezett, de amelyet így, karácsony táján, nemcsak fizikailag, de gondolatainkban is kizárhattunk sokáig otthonunk konkrétan meleg világából. A

lighanem e karácsony alkalmas arra hogy számot vessünk a külvilággal — is. A születés misztikumát felváltva az életfolyamat realitásaival, amelyben fenyőnk ugyan elhullajtja örökzöldnek tudott, mégis lassan sárguló tűleveleit szobánkban, miközben Kwldünk szellői újszülött kis íegvvesek ágacskáit ringatják e tavaszias tél kanyargó, de — ha igaz — valahová elvezető útjai mentén. SZAVAY ISTVÁN Áz emberi léptékű környezet vágya Kizárólag 1987-ben megjelent híradásainkból idézünk a következőkben: Felülvizsgálták Szeged szabályozási tervét. A város összes lakótelkének már csak 1,4 százalékán van érvényben építési tilalom. — A Holt-Maros felöli telkek tömbbelsői egyelőre megmaradnak tartalékul, számítva az esetleg csak évek múltán esedékes intenzivebb beépítésre. — A Csomiterv városrendezői kapták a, megbízatást, hogy elkészítsék a nagy-szilléri domb részletes rendezési tervét. — Űj-Rókuson, a már előkészített területeken, nem kezdik el az építkezést, mert csökken a fizetőképes kereslet. — A marostői városrészben megjelentek a társasházak újabb típusai is. — A belvárosi tömbrehabilitáció első lépéseként a Kölcsey — Kárász utca, Lenin körút és Dugonics tér határolta épületegyüttest formálják át. — Szentmihálytelck évszázadokkal ezelőtt kialakult, sajátos utca'szerkezete mára a városrész fejlődésének — Tehát: új tendenciák?... gátjává vált, tehát városrendezési beavatkozásra volt szükség. Talán c kiragadott részletek is sejtetik: a továbbiakban néhány, a szegedi városépítészetben újonnan fölsejlö mozgásokat kívánjuk számba venni. Helyesen érzékeljük-e, hogy fokozatos lépésváltásnak vagyunk tanúi, hogy múlófélben a középmagas, magas házak „divatja", és a nyomasztó tömegű épületek iránti igény, hogy az emberi léptékű építészeti környezet vágya sem megvalósíthatatlan utópia már, s hogy a városépítészeti szakmában újabb tendenciák figyelhetők meg? Kérdéseinkre — szabálytalan interjú, tulajdonképpen monológ formájában — a város májusban kinevezett, korábban a Csomiterv városrendezési szakfömérnökeként dolgozó főépítészétől, Kiss Lajostól kértünk — az ő megfogalmazása szerint: szubjektív — válaszokat. — Nehéz erről egy kiragadott, , megállított" pillanatban beszélni. A városépítés — városépítészet — változása, fejlődése, esetleg „visszafejlődése" sosem független a társadalom, s ezen belül természetesen a gazdaság, a kultúra, a demokrácia helyzetétől, milyenségétől. És persze mozgásától. Hogy a környezeti, politikai feltételek most váltak éretté, a közönség pedig befogadóvá, az nem jelenti azt, hogy a szakmai tendenciák egészen újak volnának. Csak most érzékeljük, egyáltalán: észrevesszük azokat! S még valami; ami nekem, neked, neki új az nem biztos, hogy másoknak is az. Meggyőződésem: Szeged városépítészeti arculata az elmúlt húsz évben nagyon karakteresen változott, számos vitathatatlan eredménnyel. Ebben elődöm, Takács Máté szerepe — a főépítészi státus ellentmondásai ellenére — meghatározó volt. Az új tendenciák számbavételét a személyes érzéseimből indítva, mégis azt mondom: a főépítészi mozgástér, a szervezeti feltételek továbbfejlesztése nem halogatható feladat. A jelenlegi rendszerben alig van eszköze a főépítésznek Csak akkor lehet eredményes a szakmai befolyása, ha megváltozik, átalakul funkciója, feladatköre, még a „szervezeti besorolása" is. Fontosnak tartom, hogy csökkenjen a „hivatalnoki" terhe, és nagyobb szerepe legyen a praktikus feladatok megoldásában. Belvárosi belső udvar — I. — Melyek volnának ezek? — A lakótelepi építési forma — én térbeli kövületnek mondanám — visszaszorul. Tehát már a megépült telepek továbbfejlesztésén töri a fejét a szakma Szegeden is. Eltol a második fejlesztési periódustól remélhető a Belvárosi belső udvar — II. funkciók kiteljesedése, a hiányzók pótlása, az építészeti sebhelyek gyógyítása, a szerkezeti és anyaghibák jar vitása, a szociológiai természetű gondok orvoslása. Egy másik feladat, hogy mivel „hagyományos" értelemben vett lakótelep a jövőben nem épülhet Szegeden ... — Bocsánat, hogy közbevágok: nem épülhet? ... — Ma már nem vevő rá a társadalom! Tehát, mert átalakulóban a tömeges, telepszerű lakásépítési forma tartalma, mert felértékelödnek a hagyományos települési struktúrák, mert a környezeti (a természeti és az építészeti) értékek jelentősége egyre fontosabb lesz, át kell értékelnünk több városépítészeti fogalmat is. Ilyen a gazdaságosság, a beépítés intenzitása, a funkcionalizmus, a területfelhasználás sterilitása. Ez utóbbi például azt jelenti, hogy nem tartható üdvözítőnek, ha homogén lakó-, vagy közintézmény-területek alakulnak ki. Bizonyos esetekben még az ipari, termelőtelepek is beékelődhetnek a lakóterületbe anélkül, hogy környezeti ártalmakat okoznának. Ami az intenzitást illeti: sokáig hittük, hogy a lehető legtömörebb beépítés a leggazdasá- • gosabb. Ilyen mutatókat használtunk: fő/hektár, lakás/hektár, lakás/közműfolyéméter stb. Ennél azonban bonyolultabb a dolog, s egy kedvező közgazdasági, műszaki mutatókkal rendelkező városrészben sem biztos, hogy architektúrát hoztunk létre, olyat, ahol az ott élők jól is érzik magukat. Ilyen okok miatt is kellett módosítani a Szőregi út menti terület városrendezési terveit. A Nagy-szilléri domb részletes rendezési terve pedig már eleve ebben a szellemben készült: hagyományos városrészben, hagyományos utcákkal, ház formájú házakkal terveztük meg, körülbelül kilencszáz család „jóérzetére" gondolva. Más: a marostöi városrészben előkészületben van egy úgynevezett minta-lakóegyüttes. Megvalósítása már 1988 végén megkezdődhet, annak a 180—200 városias jellegű, mégis családi háznak, amelyek térbeli elrendezésükkel, s az. egyes épületek megformálásával kivannak mintaszerűek lenni. (Szeretnénk is 3—4 házat előre megépíteri, mintául.) — Vagyis nem típusként? — Semmiképp! Nem másolásra szánjuk! A változatosság, szinesség mintáiul, hogy bizonyítsuk: ha a sokszínűség kellő illeszkedési alázattal párosul, gazdagodik építészeti környezetünk. Azaz nem kell tartanunk a városkép, még inkább az utcakép harmóniájának felbomlásától! Az ilyen városesztétikai szempontok is egyre hangsúlyosabbak lesznek — a Belváros reneszánsza mellett eddig kevésbé „divatos" területek presztízse is nó, Stegeden a két körút közti terület. Alsóváros, újabban Tápé is felértékelődött. Akár technológiai, kivitelezési szempontokat is háttérbe tolva. nagyobb figyelmet kell fordítani ezekre a területekre. S ezt magamnak is mondom ! — Befejezésül két képet mutatnék — az olvasóknak is Az egyikre könnyű ráismerni: a Bajcsy-Zsilinszky, Károlyi utca, a Lenin körút és a Kiss Ernő utca határolta tömb belsejében készült. S szerintem arra jó példa, amit a változatosságról, sokszínűségről, harmóniáról mondott az imént. Ugyanakkor itt a másik kép, néhány háztömbbel odébb készült: a Kölcsey, Kárász, Kelemen, Somogyi utca határolta egyik belső udvarban. Nem gondolja, hogy Széged legforgalmasabb részén szégyen ilyen srralmas állapotokat megtűrni? — Visszakérdezek: mondtam én, hogy fogytán a tennivalónk? PALFY KATALIN