Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-19 / 299. szám
Szombat, 1987. december 19. II Restaplast Nem gyűrődő aszfalt A forgalmas kereszteződésekben, a buszmegállókban gyakran felgyürődik az aszfalt, kerékvályúk keletkeznek, a hullámos felület szinte szétrázza az autót. Ez nemcsak kellemetlen, hanem kifejezetten balesetveszélyes jelenség, különösen ha vízzel, jéggel telik meg a mélyedés. Világszerte hosszú idő óta keresik a szakemberek a megoldást, ám eddig nem túl sok sikerrel. A Közlekedési Minisztérium ösztönzésére az útépítéssel foglalkozó hazai vállalatok ís folytatnak kísérleteket, igyekeznek megtalálni az aszfaltgyűrődés ellenszerét, de az eddig kidolgozott megoldások nem bizonyultak kellőképpen hatásosnak. A Pest Megyei Közúti Építő Vállalat nemrégiben felvette a kapcsolatot a holland „MWZ" céggel, melynek eddigi kísérletei igen jó eredménnyel kecsegtetnek. A magyar vállalat — a többi közúti építő vállalattal közösen megvásárolta az úgynevezett Restaplast aszfaltkeverék gyártási technológiájának licencét. Ez a kétféle adalékanyaggal feljavított aszfalt — a hollandiai tapasztalatok szerint akár 6—8 évig is gyűrődésmentes marad a legforgalmasabb útszakaszokon is. (A jelenlegi eljárásokkal alig fél—egy esztendő alatt újból hullámos lesz az útburkolat.) A két speciális adalékanyagot nem szükséges külföldről beszerezni, itthon gyártják. Kedden Ülést tart a megyei tanács A Csongrád Megyei Tanács ez évi utolsó ülését december 22-én, kedden reggel 9 órától tartja Szegeden a megyei tanács székházában. A végrehajtó bizottság a következő témák megvitatását és elfogadását javasolja: beszámoló a vb két tanácsülés közötti tevékenységéről; a vb munkájáról; javaslat a jövő évi tanácsi terv és költségvetés jóváhagyására; a megye hosszú távú vízgazdálkodás-fejlesztési koncepciója; a megyei tanács 1988. évi munkaterve; előterjesztések, interpellációk. A tanácsülés nyilvános. Tanulóidő A labor ajtaján tábla: Idegeneknek tilos a bemenet! A képek ablaküvegen keresztül készültek, nem árt az óvatosság, mivel az eljárás lényege a steril környezet. Az apró burgonyahajtások meghálálják a kényeztetést" A Domaszéki Szőlőfürt Szakszövetkezetben fél éve foglalkoznak laboratóriumi körülmények közötti szövettenyésztéses szaporítóanyagelőállítással. A vetőburgonya-termelés több szakaszában vesznek részt, de dísznövényeket, tüskementes szedert, banánt is „sokszorosítanak". Jeneiné Somogyi Irma, a Szegeden végzett fiatal biológus hasonló korú munkatársakkal tanulja a szakma gyakorlati lépcsőfokait. Egyelőre egy műszakban tizenöten dolgoznak. A kisnövénykék darabolása, a növényosztás jó kézügyességgel hamar begyakorolható mű. velet, a steril táptalaj főzéséhez már , laboránsokra van szükség. A Meriklón Gt-töl kapják a kiindulóanyagot, a merisztémát, az osztódó szövetet. Ebből a szabályozott hő- és fényviszonyok között az üvegbe porciózott táptalajon 3 hét alatt annyit fejlődik a növény, hogy újra kezdhetik a darabolást. A folyamat szinte végtelen. Amit nem használnak el a felszaporításhoz, azt visszaküldik a Meriklónnak, ahol a kis növénykéket üvegházakban ültetik el. Kapcsolatuk a Meriklónnal nem újkeletű. Először a szaporítás későbbi fázisában voltak érdekeltek. Vektorháló alatt kisgumót, szabadföldön normál méretű vetőgumót termeltek. Ennek a már kialakult területét tovább növelni nem tudják, a szakszövetkezetben nem maradt olyam hely, ahol más növényektől a megkövetelt védőtávolságot tartani lehetne. Ezért a továbblépést az új labor jelentheti. Kalivoda Imre, a szakszövetkezet elnöke az elmúlt hónapokat csak kezdeti lépésként minősítette. Időt vesz igénybe, míg kiderül, hogy az újszerűség mennyire jár együtt a nyereséges termeléssel. Jövőre két műszakot terveznek, s úgy tűnik, ehhez elegendő feladatot ad^a Meriklón. Igaz ennek még csak kétharmada érvényes . szerződés, de a többi menet közben majd csak kialakul. A holland import vetőgumóval szemben igen nehéz megvívni a harcot a hazai piacért. A drágább szaporítóanyag fejében jobb termést ígérnek. Ennek igazságát sokan vitatják, s ragaszkodnak a hagyományos módszerekhez, kereskedelmi csatornákhoz. Most, hogy a Novotrade Bank Rt. a gazdasági társaság tagjaként megvette a. licencet, több esély mutatkozik a hazai vetőgumó termesztési rendszer kialakítására, akár egy-két éven belül. Az idén már elmondhatják, az importárnál kisebb költséggel dolgoztak, így a viszonylagos „drágaság" már nem riasztja el a termelő gazdaságokat. Környékünk hagyományos szőlő- és gyümölcstermő táj. Az ültetvényt telepítők nem dúskálnak a jobbnál jobb fajták között. Ezért a részleges önállóságuk, a biztosabb piac reményében a későbbiekben őszibarack és szőlő szaporítását is megkísérlik. A fajtánkénti kísérletek még hátravannak, s bíznak az SZBK segítségében is. Ez még nem minden, továbbszaporító gazdaságokkal is tárgyalnak. A kezdet, hogy jövőre saját szükségletükre őszibarackalanyt állítanak elő. Vevőfogó mintának nem rossz elképzelés. T. Sz. I. Tartálykocsik bérbeadása Vasúti járművek gyártásáról és kölcsön-bérbeadásáról írtak alá szerződést pénteken a MÁV, a Vegyépszer és az Altalános Vállalkozási Bank Rt. vezetői. A megállapodás alapján olyan, folyékony szállítmányok továbbítására alkalmas vasúti kocsik gyártását kezdi meg a MÁV és a Vegyépszer, amelyeket a hazai vállalatok jelenleg külföldről devizáért bérelnek. A MÁV ugyanis nem rendelkezik kellő számú és megfelelő minőségű járművel a folyékony áruk fuvarozásához. A megállapodás alapján a MÁV székesfehérvári járműjavító üzemében készítik a futóművet és az alvázat, amelyhez a Vegyépszer állítja elő a tartályokat. Az igy elkészülő vasúti kocsik alkalmasak lesznek élelmiszerek — étolaj, tej —, szénhidrogén, különféle vegyi termékek szállítására. Kikből lesz „menő fej jf A „menő fej" nem az, aki „hajt", hanem az, aki „sok pénzt akaszt le". Szinte refrénszerűen, s általánosan jellemzőként tért vissza-vissza ez a megállapítás, ez az értékítélet az elmúlt hetekben szakmunkástanulókkal és pályakezdő szakmunkásokkal folytatott beszélgetéseimben. Jó részük a „hajtást", a sok munkát is elfogadja életmódja meghatározójaként, úgymond „nem fél tőle", de szeretné, ha „kifizetődne", ha minél több pénzhez jutna általa. A munkát, a munkatársakat illetően az elvárás a startnál többségüknél hasonló. A fiúk — akiknek körülbelül 60-70 százaléka kerestalál magának munkáspéldaképet — úgy vélik, a segítőkészség, a munkához való értés, a becsületesség tartozik a legfontosabb tulajdonságok közé. A lányok — kiknél a többségnek nincs példaképe a munkatársai között! — ugyancsak a szakmai hozzáértést és a segítőkészséget sorolják a fontos jellemzők közé, illetve a normális szakmákra készülők ezek mellett még a gyors munkára való képességet. Amikor a szakmai hozzáértés tartalmát kezdtem firtatni, az elvárás és a saját felkészülés megítélése között jókora ellentmondások tükröződtek. A szakmunkástanuló fiúk többsége elegendőnek! — sőt soknak is — tartja az iskolai elméleti képzést, s kevésnek, hiányosnak a gyakorlatit. A gyakorlatban akar továbbfejlődni — a többség „ha muszáj, szakmai tanfolyamon" alapon —, az elméleti ismereteit nemigen kívánja fejleszteni. Erre mutat például az, hogy míg tanuló korukban hetenként egy-két órát töltenek szakirodalom olvasásával, erről aktív dolgozóként gyorsan leszoknak. Miként az olvasásról általában is. Üjságon, képregényen, sci-fin és krimin kívül — tisztelet a kivételnek! — kevesek kezében fordul meg olvasnivaló. Nem kevesektől hallottam — sajnos — azt, hogy „a könyvekből elég az iskolában, de ott is minek". Az általános műveltségük hiányaival többségükben nincsenek is tisztában, illetve nem' is érdekli őket (ismételten hangsúlyozom: tisztelet a kivételnek). A következő 20— 30 évre elegendőnek vélik a szerintük most meglévő (valójában meg sem lévő) általános tájékozottságukat. S ha az kevésnek ítéltetik, kézenfekvő válaszuk rá, hogy ha van hiányosság, azért nem ők, hanem az iskola a felelős vagy maximalista á felnőttek, meg az értelmiségiek elvárása. Hovatovább örülni kell, hogy legalább a gyakorlati, szakmai dolgokat el akarják sajátítani. Különösen a lányok esetében, akik a továbbképzésről, még a szakmairól se igen akarnak hallani. Ismereteik iskolarendszerű gyarapítását a családalapítás, az anyaszerep miatt eleve kizártnak tartják, úgy vélik, elegendő a szakmunkástanuló iskolában szerzett szakmai és általános műveltségük. Mert: „úgysem vár el a munkahelyünk többet tőlünk". Ügy tűnik, valóban nem. Egyelőre az üzemek többségének sajátos követelményrendszere a szélesebb értelemben vett műveltséget tekintve nem támaszt igényt a munkásokkal szemben. És sajnos, nem támaszt megfelelő igényeket szűkebb munkatársi, de családi, baráti vagy inkább haveri környezetük sem. A beszélgetésekből az derült ki, hogy az ilyesféle inspiráció hiánycikk, ám, sajnos, hovatovább már neme is igen hiányzik. Az életfelfogás, az életmód úgymond ellene dolgozik, csakúgy, mint a legtöbb vállalat konkrét igényrendszere. A szakmunkástanulók korán megismerik a pénzszerzés, pénzkeresés kényszerét, de nem ismerik meg sem a szakmai, sem az általános művelődés szükségességét. Napi tevékenységük tartalma, életvitelük már a tanulóévek alatt nem kívánatos irányba „fejlődik", azaz inkább torzul. Az alapos utánaszámolásnál a többségről kiderült (főleg a fiúkról), hogy még egy órát sem töltenek naponta tanulással (a munkahelyi gyakorlati „okítás"-on túl). Szépirodalom olvasására sem szánnak napi átlagban egy egész órát se, újságokra, folyóiratokra hetente se jut egy órája a nagy többségnek. Hangversenyre, színházba elvétve megy közülük valaki, s a diákoknak szánt városi programokon sem ők ülnek az első sorokban. Az ifjúsági mozgalmi rendezvények, a klubok, a művelődési házak kínálata mintha nekik nem is szólna — kivéve a diszkót vagy könnyűzenei koncert címén rendezett tombolást. Pedig otthon — saját bevallásuk szerint — nem szeretnek lenni. Az igazi családi közös programok szinte valamennyiük életéből hiányoznak vagy elvétve fordulnak elő. A jellemző otthon — ahogyan a gyerekek fogalmazták — „a tévézés, meg az egymás kerülgetése". Szüleikkel, testvéreikkel a kapcsolatuk igen laza. Közös programjaik inkább a barátokkal, haverokkal vannak, tartalmuk: mozi, diszkó, „dumálás", poharazgatás, „hülyülés". A népszerűségi listán a lezser életmód vezet. Sokan közülük, úgymond, ki akarják élni magukat, mielőtt igazán munkába állnának. Ehhez az anyagi alapot jó páran maguk, „maszekolással verik össze", felnőtt munkatársaikkal járnak „maszekolni". — S vesznek fel egyszersmind felnőtt magatartási sémákat, viselkedést, ivási hajlamot, gondolkodásmódot: „Az a menő fej, aki sok pénzt akaszt le"... Aki pedig anyagiakkal lemarad, az vagánykodással, agresszivitással, követelőzéssel, nagyszájúsággal, kötekedéssel próbálja behozni a hátrányt, hogy ne nagyon lógjon ki a sorból. Nemigen merik — nem ildomos — elárulni, hogy ők netán másfélék. Hogy nekik ez a szemléletes életmód igazándiból nem felel meg, hogy magánytól szenvednek ebben a közegben. Hogy nem „nyavalyognak", de mást, tartalmasabbat, értékesebbet szeretnének. Hogy szívesen változtatnának — de egyedül nem megy. P edig nagyon kellene. A szakmunkástanulók életfelfogásával, életvitelével sok a probléma. Az összkép máris elég sötét, s a további árnyékoló felhők egyre csak gyülekeznek. Gazdaságunk egén is. Nem lenne szabad megvárnunk a vihart, ami abból kerekedhet, hogy a felnövekvő munkásnemzedék egy része nem lesz alkalmas, megfelelően képzett, átképezhető, megújulni képes azoknak a feladatoknak az elvégzésére, amiket egy modern, hatékony gazdaság megkíván. Amiben persze lehet az a menő fej, aki „sok pénzt akaszt le" — de csak megfelelő fedezettel. Szabó Magdolna Szanálás vagy csőd ? Szaporodnak a hírek nagyvállalati csődökről és szanálásokról. A magyar ipar egykor nagynevű óriásai kerültek idén válságos helyzetbe, gondoljunk csak a Ganz-MÁVAG-ra, a Láng Gépgyárra, vagy éppen a Tatabányai Szénbányákra. A gazdálkodási problémák, az egyre súlyosbodó pénzügyi helyzet, a növekvő adósság már évekkel korábban jelezte, hogy jó néhány cég nem képes az új követelményeknek megfelelően, a piaci helyzethez alkalmazkodni, és hatékonyan, nyereséggel gazdálkodni. A költségvetés viszont idén már nem vállalhatja automatikusan a veszteséges vállalatok megsegítését újabb milliárdok juttatásával, vagy éppen az adósságok végleges elengedésével, hiszen ennek árát tulajdonképpen a hatékonyan gazdálkodó cégek adóiból lehet megfizetni. Arról nem is beszélve, hogy a korábbi, hasonló segélyakciók nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mert a vállalati ígéretek a gazdálkodás megjavításáról, a hatékonyság növeléséről nem teljesültek. Ráadásul ezek a cégek óriási tőkét kötöttek le, pénzben és gépben egyaránt, amely más területen több hasznot hajthatott volna. Ennek a káros folyamatnak vetett véget az a minisztertanácsi döntés, amely néhány héttel ezelőtt a felszámolási eljárások gyorsításáról, az elhúzódó szanálási eljárások befejezéséről született. Példás gyorsasággal hozták meg az intézkedéseket, s ezek összhatásukban tulajdonképpen a hitelezőket szorítják rá arra, hogy pénzüket minél hamarább visszakapják, illetve visszaköveteljék. Mert tarthatatlan a mostani állapot, egy évvel ezelőtt 61 veszteséges, és 60 alaphiányos vállalat és szövetkezet volt. Közülük 68-nál nem sikerült saját erőből pótolni a hiányzó pénzt. Logikus következtetésként adódna, hogy akkor ezeket a cégeket már fölszámolták. Ehelyett a statisztikák azt mutatják, hogy két céget számoltak föl, és öt szanálási eljárás indult, amelyekből csak az utóbbi napokban fejeződött be a Láng Gépgyáré és a GanzMÁVAG-é. A mezőgazdaságban pedig 88 gazdálkodót szanáltak, és két szövetkezetet szüntettek meg. Tehát a hitelezők eddig, bár a törvényes eszközeik adottak, nem éltek a lehetőséggel. Az új intézkedések révén gyökeresen átalakult a helyzet. A tartósan gazdaságtalan tevékenységet folytató gazdálkodók helyzetét gyorsított eljárás keretében kell fölülvizsgálni, és még az év végéig dönteni kell a sorsukról. Ezentúl az állami kötelezettségek visszafizetése alól sem lehet a tartósan fizetésképtelen gazdálkodóknak kibújniuk. Tehát nem lehet fölfüggeszteni a visszafizetést, és így meghosszabbítani a cég működését. S a gazdálkodók egymással szemben is rákényszerülnek a szigorúbb eljárásra. Ha egy cég 90 napig nem kapja meg a jogos követelését a másiktól, akkor nem juthat hozzá a számára megállapított állami támogatáshoz, amíg nem indítja meg a felszámolási eljárást az adósával szemben, illetve amíg meg nem kapta az adóstól a pénzét. A bankok is a korábbinál szorultabb helyzetbe kerültek, s ha egy bizonyos meghatározott időn túl nem jutnak hozzá a követelésükhöz, nekik is meg kell indítani a felszámolási eljárást. ' Látszólag tehát a vétlen vállalatokat, illetve bankokat sújtják a rendelkezések. Ám más megoldás nehezen képzelhető el, hiszen fölülről nem lehet beleavatkozni a vállalatok és a bankok egymás közti kapcsolatába. Olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, amelyben alapvető az az érdek, hogy mindenki időben fizessen. Ha erre képtelen, szembe kell néznie a felszámolás, esetleges lehetőségével. Persze ettől nem lehet automatikusan azt várni, hogy eltűnnek az adósságok, illetve csökkennek a költségvetésből a vállalatoknak adott támogatások. Egy felszámolási eljárás végződhet az adott vállalat megmentésével is, igaz, ehhez gyökeresen ót kell alakulnia, és megújítania gazdálkodását. Lakatos Mária )