Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-03 / 259. szám

2 Kedd, 1987. november 3. Ünnepi ülés Moszkvában (Folytatás az 1. oldalról.) egész tevékenysége — arait a munkaformák és módszerek gyors váltása, rugalmasság es rendkívüli taktikai döntések, politikai bátorság jellemzett — ragyogó példája a dogmáktól mentes, valóban dialektikus, új gondolkodásmódnak. Az igazi marxisták—leninisták így és csakis így gondolkoznak és cselekszenek, különösen a fordulópontot jelentő, kritikus időkben, amikor a forradalom és a béke, a szocializmus és a haladás sorsa dől el. Térjünk vissza 11)17 áprilisához: a szocialista forradalomba történő átmenet lenini programja sokaknak, köztük barátoknak és ellenfeleknek is utópiának, majdhogynem a korlátlanul szárnyaló képzelet szülöttének tűnt. Az élet azonban megmutatta, hogy csak ez a program válhatott és vált is a forradalom továbbvitelének politikai alapjává, lényegében a társadalom megmentésének, a nemzeti katasztrófa elkerülésének alapjává. Emlékezzünk 1917 júliusának napjaira. Mekkora fájdalommal kellett a pártnak lemondania a minden hatalmat a szovjeteknek jelszaváról. Mást azonban nem lehetett tenni, mert a szovjetek egy időre az esszerek, a mensevikek és más, az ellenforradalommal szemben erőtlen csoportok kezébe kerültek. Milyen érzékenyen tartotta kezét Lenin a forradalom pulzusán, milyen zseniálisan határozta meg a szovjetek újabb újjászületésének kezdetét. A szovjetek a harc folyamatában valóban népi Jelleget öltöttek, s ez lehetővé tette, hogy a győzelmes fegyveres felkelés szerveivé, majd a munkás-paraszt hatalom politikai formájává váljanak. sMindezek nem csupán a nagy forradalom történetének lapjai. Állandóan emlékeztetnek bennünket, a ma élőket arra, hogy a kommunistáknak mindig az élen kell haladniuk, képeseknek kell lenniük bátor döntésekre, a jelenért és a jövőért viselt teljes felelősség vállalására. Az. októberi forradalom emberek millióinak hatalmas áttörése volt, amely ötvözte a munkásosztály alapvető érdekeit, a parasztság évszázados vágyait, a katonák és matrózok békeóhaját, a soknemzetiségű Oroszország népeinek lebírhatatlan vonzalmát a szabadság és a világosság iránt. A bolsevikok pártja képes volt arra, hogy megtalálja a legfontosabbat a különböző erdekek bonyolult összefonódásában, egyesíteni tudta a különféle irányzatokat és törekvéseket. és ezeket a forradalom ff, kérdésének — a hatalom kérdésének — megoldása felé irányította. A proletárdiktatúra állama már első — a .főidről és a békéről szóló — dekrétumaiban tettekkel adott választ a kor követelményeire, nem csak a munkásosztály alapvető érdekeinek adott hangot, hanem a nép abszolút többségének törekvéseit is kifejezte. Ma fel kell idéznünk az októberi napok még egy nagyon fontos, elvi jelentőségű tanulságát. Napjainkban különösen aktuális a lenini válasz arra a ^kérdésre, amelyet az élet, a forradalmi valóság vet fel, nevezetesen arra, hogy milyen viszonyban áll egymással a szocializmushoz "vezető út elméleti ,jmodellje" és a szocialista építés tényleges gyakorlata. Az elmélet és gyakorlat próbája A marxizmus—leninizmus mint alkotó tanítás nem kész receptek és doktrinális előírások gyűjteménye. A marxista—leninista tanítástól idegen a szűk látókörű dogmatizmus. Ez a tanítás szorosan összekapcsolja az újító elméleti gondolatokat a gyakorlattal, a forradalmi harc menetével. Ennek tanulságos példája a nagy október. Mint ismeretes, még a korabeli munkásmozgalom jelentős személyiségei közül is sokan elzárkóztak attól, hogy törvényszerű jelenséget lássanak az októberi szocialista forradalomban: szerintük az nem „a szabályok szerint" zajlott le. nem állt összhangban a kialakult, elméleti nézetekkel. Az oroszországi kapitalizmus — vélekedtek — 1917 októberére nem teremtette meg a szocializmus minden szükséges ar.yagi és kulturális feltételét. Ügy gondolom, tanulságos és hasznos felidézni, hogyan válaszolt Lenin forradalmunk e bírálóinak. ,,A szocializmus megteremtéséhez — mondják önök — civilizáltságra van szükség. Nagyan helyes. De miért nem teremthetjük meg mi idehaza előbb a civilizáltsógnak olyan előfeltételeit, mint a földesurak kiűzése, az oroszországi tőkések kiűzése, azután kezdve meg a haladást a szocializmus felé?" Azok, akik dogmatikusan, mereven értelmezik a marxizmust, nem értették meg e tanítás lényegét — forradalmi dialektikáját. Pedig éppen ez jellemzi Lenin egész október utáni tevékenységét. Éppen ez tette lehetővé, hogy a lehetséges és a leheletlen határán állva politikai és erkölcsi hőstetté váljék a breszti béke, amely megóvta tobb ezer ember életét, magát a szocialista haza létét. Vegyünk egy másik példát. Lenin,- ugyanúgy, mint Marx és Engels, meg volt győződve arról, hogy a forradalom fegyveres védelmét a népi milícia látja majd el. A konkrét körülmények azonban más megoldást követeltek. A népre kényszerített polgárháború, a külső intervenció új megközelítést. tett szükségesté. Lenin rendeletére létrehozták a munkás-paraszt Vörös Hadsereget. Ez új típusú hadsereg volt, amely múlhatatlan dicsőséget szerzett a polgárháborúban és a külföldi (intervenció visszaverése során. Keserves megpróbáltatásokat hoztak ezek az éveOc in fiatal szovjet hatalomnak. A maga kérlelhetetlen egyszerűségében és ridegségében merült fel a szocializmus létének vagy nemlétének kérdése. A párt egyesítette ós mozgósította a népet a szocialista haza, az októberi vívmányok védelmére. Az éhes, rongyos ruhás, mezítlábas vörös katonák szétverték a jól képzett, jól felfegyverzett ellenforradalmi hadsereget, amelyet bőségesen elláttak mindennel Nyugat és Kelet imperialistái. A polgárháború tüze elborította az egész országot, eljutott minden családhoz, felforgatta a megszokott életmódot, az emberek lelkivilágát és sorsát. Ebben az élet-halál harcban győzött a nép akarata, milliók törekvése az új élet felé. Az ország mindent megtett hogy segítsen a fiatal haliseregnek, a Lenin által meghirdetett jelszó jegyében élt és tevékenykedett: „Mindent a győzelemért!" Mindörökre megőrizzük a legendás hősök — a bátor tengerészek és lovas katonák, a fiatal Vörös Hadsereg harcosai, parancsnokai és a vörös partizánok — hőstetteinek emlékét, ök védték ¡meg a forradalmat, örök dicsőség nekik! Mély forradalmi dialektika érvényesült az új gazdasági politikáról hozott döntésben is, amely lényegesen kiszélesítette a szocializmussal, annak felépítése útjaival kapcsolatos elképzelések horizontját. Vagy vegyünk egy másik kérdést. Lenin, mint ismeretes, bírálta a „szövetkezeti szocializmus" korlátozott jellegét. Az októberi forradalom, a hatalom megszerzése után kialakult konkrét körülmények között azonban új módon vizsgálta a kérdést. „A szövetkezetekről" cimú cikkében kifejtette nézetét a szocializmusról, mint a „civilizált szövetkezetek" társadalmáról. Ebben állt az ereje és bátorsága a marxista dialektikának, amely kifejezte a forradalmi tanítás lényegét, és ezt alkalmazta oly ragyogóan Lenin. Ügy gondolta, hogy a2 új társadalofn építése során „nemegyszer kell még javítgatnunk, alakítgatnunk, újra kezdenünk". Valóban sokszor kellett javítgatnunk és alakítgatnunk a megkezdett művet, hosszadalmas és szívós harcot kellett vívnunk, fordulatokban gazdag, forradalmi jellegű történelmi folyamatokat éltünk át. És ezek nagymértékben megváltoztatták előrehaladásunk körülményeit, feltételeit. Minket magunkat is megváltoztattak — megedzettek, tapasztalatokkal. tudással gazdagítottak, növelték bizonyosságunkat a forradalom sikerét illetően. Ha világtörténelmi léptékkel mérjük az általunk megtett utat, újra és újra meggyőződhetünk arról, hogy rövid idő alatt elértük azt, amihez másoknak évszázadokra volt szükségük. A szocialista forradalom egy olyan országban ment végbe, amely a kapitalizmus fejlődésének közepes szintjén állt, ipara nagymértékben koncentrálódott. lakossága túlnyomó részét a parasztság alkotta, s mélyen gyökereztek a feudalizmus, sőt a még korábbi társadalmi formációk maradványai. Oroszország hatalmas tudományos és kulturális vívmányokat adott a világnak, de lakosságának háromnegyede írástudatlan volt. Az országot a végletekig feldúlta az imperialista háború, és koldusbotra juttatta a hozzá nem értő vezetés. Nép/ kezdeményezés és alkotás Az új élet építéséhéz nem volt minta, az alkotó megoldások fáradhatatlan keresésére volt szükség. A kommunisták pártja számára világos volt a cél: a forradalom, és a szocializmus útja, a szovjethatalom. Lenin éppen erre az útra vezette a pártot. A tömegek élő, alkotó tevékenységének eredményeként a sokféleképpen rétegeződött Oroszország igen bonyolult anyagából kikristályosodtak a jövendőbeli szocialista rend elvei és normái, a társadalom szervezetének korábban nem ismert formái. A néphatalom formáival, a tulajdon társadalmasításának útjaival és korlátaival, a szocialista termelés megszervezésével, az új, elvtársi fegyelem megteremtésével, az embernek az új társadalomban elfoglalt helyével és szerepével kapcsolatos, kezdetben tisztán elméleti elképzelések pontos megfogalmazást kaptak, reális, élő tartalommal teltek meg. Október legfőbb értelme az új élet megteremtésében van. Ez nem tört meg egyetlen napig sem. Még a lélegzetvételnyi időszakokat is arra használtuk fel, hogy építsünk, hogy keressük a szocialista jövőhöz vezető utakat. A húszas évek elején lendült fel leginkább a népi kezdeményezés és alkotás. Ezek az évek a szocialista újító szellemnek, a munkásosztály és a dolgozó parasztság közötti szövetség optimális formái kutatásának, a dolgozó ember sokoldalú érdekeinek megvalósítását szolgáló mechanizmus kialakításának valódi forradalmi laboratóriumává váltak. A párt a termelés és a fogyasztás megszervezésének hadikommunista módszereiről — amelyeket a háború és a pusztulás kényszerített rá — áttért a társadalmi valóság befolyásolásának rugalmasabb, gazdaságilag megalapozott, „szabályos" eszközeire. Az új gazdaságpolitika intézkedései a szocializmus anyagi alapjának a megteremtésére irányultak. Mostanában mind gyakrabban folyamodunk Iljics utolsó munkáihoz, az új gazdaságpolitika lenini eszméihez, igyekszünk átvenni ezekből a tapasztalatokból mindazt az értéket, amire ma szükségünk van. Természetesen hiba lenne egyenlőségjelet tenni a NEP és mai tetteink közé, hiszen ma egészen más fejlődési fokon állunk. Országunkban ma már nem létezik az az egyéni parasztság, amellyel a szövetség megteremtése meghatározta a húszas évek gazdaságpolitikájának leglényegesebb céljait. A NEP-nek azonban ennél távlatibb célja is volt. Üj társadalmat kellett építeni. Ahogy Lenin írta: „Ne közvetlenül a lelkesedésre építsünk, hanem a nagy forradalom szülte lelkesedés segítségével a személyes érdekre, a személyes érdekeltségre, az önálló elszámolásra .. . Ezt mondta nekünk az élet. Ezt mondta nekünk a forradalom fejlődésének objektív menete." A NEP alkotó potenciáljáról szólva, úgy vélem, még egyszer említést kell tennünk a terményadó gondolatának politikai és módszertani gazdagságáról. Minket természetesen nem a természetbeni beszolgáltatás akkori formái vonzanak, amelyeknek a munkások és a parasztok összefogását kellett biztosítaniuk, hanem azok, a terményadó eszméjében rejlő lehetőségek, amelyek módot adtak a tömegek alkotó energiájának felszabadítására. az emberi kezdeményezőkészség fokozására, a szocializmus alapelvének („mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint") működését korlátozó bürokratikus akadályok leküzdésére. A Lenin vezetésével megkezdett szocialista építés sok, elvileg új dolgot hozott. A világtörténelemben először kerültek kidolgozásra és alkalmazásra a tervgazdálkodás módszerei. A Goelroterv — valódi felfedezés volt, külön lépcsőfokot jelentett a világ gazdasági elméletének és gyakorlatának fejlődésében. Nem egyszerűen hatalmas villamosítási terv volt, hanem — Lenin elképzelése szerint — a földművelés, az ipar és a közlekedés „harmonikus egyesítése", mai kifejezéssel élve az ország termelőerői területi elosztásának és fejlesztésének komplex programja. Lenin a Goelro-tervet második pártprogramnak nevezte, „az egész népgazdaság újjáteremtése és a modern technika színvonalára való emelése munkatervének". Üj kultúra született, amely felhasználta a múlt tapasztalatait is, s azoknak a tehetsegeknek, Kiemelkedő egyéniségeknek a sokoldalú gazdagságát, bátorságát, eredetiségét is, akiket a forradalom felrázott és a nép szolgálatára ösztönzött. A soknemzetiségű szovjet állam kialakulásának kezdeti, lenini szakasza felülmúlhatatlan jelentőséggel bír számunkra — nem csak eredményeit. hanem tapasztalatait, modszei lanát leKiiuve is. Történelmi ultimátum Arról az időről elmélkedve, amikor „a NEP Oroszorsz-agaDol szocialista Oroszország lesz", Lenin nem tűzhette, és nem tűzte azt a feladatot maga elé, hogy minden apró részletet átlátva megrajzolja a jövendőbeli társadalom képét. A társadalmi berendezkedés alapvetően új szintjére emelkedő ország képének a gépipar megteremtéséből, a szeles körű szövetkezetesítésből. a dolgozóknak az álJamirányitásba való általános bevonásából, az államapparátusnak az „inkább kevesebbet, de jobban" elve alapján történő megszervezéséből, az egész nép kulturális fejlődéséből, a szabad nemzetek szövetségének „hazugságtól és rabságtól" mentes erősítéséből kellett kialakulnia. Lenin utolsó intellektuális és érzelmi szempontból hallatlanul gazdag munkáiban kirajzolódott a szocializmus építésével kapcsolatos nezetek rendszere és maga a hazai szocialista építés koncepciója. Ez pártunk hatalmas elméleti kincsestára. Vlagyimir Iljics Lenin korai halála hatalmas megrázkódtatást, mély bánatot, pótolhatatlan Veszteséget jelentett az egész párt és a szovjet nép számára. Ezt mindenki átérezte. Hatalmas történelmi jelentőségű feladatokat kellett megoldani. A párt vezetésének Lenin nélkül, tanításaira és hagyatékára támaszkodva kellett megtalálnia az optimális megoldásokat, amelyek lévén megszilárdulhattak a forradalom vívmányai és az ország eljuthatott a szocializmushoz a SzovjetOroszország akkori, konkrét viszonyai között. A történelem szigorú ultimátumot adott az új társadalmi rendnek: társadalmi, gazdasági és műszaki alanjáit a legrövidebb idő alatt megteremtve, vagy fennmarad és megadja az emberiségnek a társadalom igazságos megszervezésének első tapasztalatait, vagy elpusztul és a következő századok emlékezetében a legjobb esetben is csak mint hősies, de sikertelen társadalmi kísérlet marad meg. Életbevágóan fontossá, a szó szoros értelmében sorsdöntővé vált a szocialista átalakítás ütemének meggyorsítása. A Lenin halála utáni időszak — a húszas és harmincas évek — különös helyet foglal el a szovjet állam történetében. Mintegy másfél évtized alatt gyökeres társadalmi változások mentek végbe. Ezekben az években annyi minden történt — a szocialista építőmunka optimális módjainak felkutatása, és az új társadalom alapjainak' megteremtése területén elért valós eredmények szempontjából egyaránt. Ezeket az éveket az emberi képességek határát súroló kemény munka, éles és sokoldalú harc jellemzi. Iparosítás, kollektivizálás, kulturális forradalom, a többnemzetiségű állam megszilárdítása, a Szovjetunió nemzetközi helyzetének megerősítése, a gazdaság és az egész társadalmi élet irányításának új formái — ezek mind erre az időszakra estek, s mindez messzemenő következményekkel járt. Hosszú évtizedek óta újra és újra visszatérünk ezekhez az időkhöz. Ez természetes, hiszen akkor alakult ki, épült a világ első szocialista társadalma. Ez történelmi méretű és jelentőségű vívmány volt. Az apák, nagyapák tettei iránt csodálat, valós eredményeink nagyraértékelése örökké élni fog, úgy, mint maguk a hóstettek és eredmények. És ha ma olykor kritikusan szemléljük történelmünket, azt csak azért tesszük, hogy jobban, teljesebben tudjuk elképzelni a jövőbe vezető utat. A múltat történelmi felelősségtudattal és a történelmi igazság alapján kell megítélni. Ez először is azért szükséges, mert azoknak az éveknek óriási jelentőségük van államunk sorsa, a szocializmus sorsa szempontjából. Másodsorban azért van rá szükség, mert ezek az évek hosszú idő óta viták középpontjában állnak, nemcsak országunkban, de külföldön is, ahol az igazság keresése közben gyakran kísérletet tesznek arra. hogy lejárassák a szocializmust, mint új társadalmi rendet, mint a kapitalizmus reális alternatíváját. Végül, különösen nagy szükségünk van ennek az időszaknak és történelmünk más korszakainak igazsághű értékelésére most, amikor kibontakozott az átalakítás. Nem politikai leszámoláshoz van rá szükségünk, nem azért, hogy lélekben megtörjünk bárkit is, hanem azért, hogy tisztelegjünk a múlt hőstettei előtt, s tanuljunk a hibákból és tévedésekből. Tehát a Lenin halála utáni húszas-harmincas évet--