Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-28 / 281. szám

S/ombul, 19X7. nouMiijKT 28. / ® magazin DM Európát Szabadka udvaraiba A táj is érték Az elmúlt másfél évtizedben mindennapi ételünk leggyakrabban emlegetett fogat- IDIIL/I , . maivá vált a környezetvédelem, a természetvédelem. S miközben nagyvárosaink, ipar- I KI r.SZ I MhulS A INI ILINK vidékeink levegője már-már elviselhetetlenné vált, vizeink egy része ivásra, fürdésre al­kalmatlan lett, ritka növények és állatok kerüllek végveszélybe, néha talán mar unjuk is egy kicsit, ha szóba kerül ez a téma. Pedig nem lehet róla eleget beszelni, mert csak így érhetjük el hogy mindannyiunkban tudatosodjon az (¡felelősség, amellyel magunk­nak és utódainknak tartozunk környezetünkért. Az utóbbi években gyakran felbukkant a tájvédelem kifejezés is. Mi ez és miért időszerű? Erről beszélgettünk S. Nagy Lászlóval, az Országos Környezet- és Termé­szetvédelmi Hivatal Budapesti felügyelőségének igazgatójával. — Nálunk Magyarországon kez­detben területi természetvédelem folyt. Kialakítottuk a tájvédelmi körzeteket, majd létrehoztuk első nemzeti parkjainkat. A tájvédelem azért más, azért több, mint a termé­szetvédelem, mert nem egyszerűen biológiai, ökológiai értékeket vé­dünk, hanem együtt valamennyit, de úgy, hogy mindebbe az ember által alkotott értékek is benne foglaltat­nak. Úgy is mondhatjuk, nem ki­használjuk a természeti környezetet, hanem ésszerűen használjuk. Meg kell tanulni'gazdálkodni a környezet elemeivel is. Olyan irányítási és szer­vezési formákat kell találni, amelyek összhangban vannak az adott terület természeti, társadalmi adottságaival. Nagyon időszerű lenne például a környezethasználati érték bevezeté­se, hogy mérhető legyen, mit áldo­zunk fel miért. Ha például arról van szó, hogy kavicsbányát akarunk nyitni az ócsai tájvédelmi körzet te­rületén, egyértelműen eldönthető le­gyen, mi ér többet: ennyi és ennyi köbméter kavics, vagy pedig az a pó­tolhatatlan ökológiai együttes. Ez ugyan még csak tervekben létezik, de vannak biztató jelek. Hiszen létezik már erdőgazdasági, üdülőhelyi, ter­mőhelyi, nyersanyagokra vonatkozó értékrend. — Amit ön eddig elmondott, jó­formán mind csak elmélet vagy kívá­nalom. Mi a mai magyar valóság a tájvédelem terén? . — A tájvédelem igenis kezd élővé válni Magyarországon is. A termé­szetbe, a tájba való nagyméretű be­avatkozások ma már tervekhez kö­töttek, akár külfejtéses bányaüzem­ről, akár a Dunakanyarban folyó építkezésekről van szó. Minden ilyen volumenű beruházásnak lennie kell tájvédelmi, rendezési tervének. Ez már meglévő, tényszerű követel­mény. Ott, ahol meg kell védeni bi­zonyos értékeket, érvényt tudunk szerezni a tájvédeiem követelményei­nek. Előfordul, hogy egy tájvédelmi körzetben nem engedünk művelési ágat változtatni, nem engedjük a le­gelőt feltörni. Nem állítom, hogy al­kalomadtán ilyen vagy hasonló ese­tek nem történnek meg. Mégis, úgy érzem egy évtized munkájának a gyümölcse napjainkra kezd beérni. Védjük a rá érdemes vidékeket a me­zőgazdasági hasznosítás káros mel­lékhatásaitól, a túlzott táblásítástól. Azt ugyan nem mondhatjuk, hogy például egyáltalán ne építsenek utat erdős területen — hiszen az útra a fakitermelésben szükség van — de azt igenis megkívánjuk, hogy a véde­lem és a használat szempontjai együttesen, optimálisan érvényesül­jenek. Az esetek nagy többségében, 70—80 százalékban van hitele az elő­írásoknak, be tudunk avatkozni, ha kell. Eljutottunk odáig is, hogy a nem védett területeken is rendezési tervet kell készíteni, ott is érvényt le­het szerezni a tájvédelem elveinek. Ezen a téren nem állunk ugyan olyan jól, mint a védett területek esetében. — Örömmel hallom egy szakem­ber szájából, ezt az optimista han­got. Manapság úgyis mindenki csak panaszkodik. Mégis, bizonyára van­nak nehézségeik, amelyek még meg­oldásra várnak. — Az ország területének mintegy 72 százaléka mezőgazdasági terület, 17 százaléka erdő. Ezek védelme — elvben legalábbis — megoldottnak tekinthető. Körülbelül 5 százaléknyi terület sorsa kritikus. Ennek egy ré­sze ipartelepek környéke, nyomvo­nalas vezetékeket kísérő területek, de itt is meghatározó, melyiknek ki a gazdája. A legrosszabb a helyzet azokon a területeken, amelyeknek nincs gazdája. Sajnos e hazai tájak­nak igen sok szép színfoltját csúnyán elrontották, bódévárosok keletkez­tek. Ezek az úgynevezett zártkertes vidékek, amelyek építési területek is, meg nem is. Anyagi szempontból persze érthető, hiszen a tanácsok ezek felparcellázásából csinálnak ,vi„-.t p7*n „ nem tudtunk rendet teremteni. Pedig ezzel az or­szág tájképi szépségét rontjuk, hol­ott ez is igen nagy érték. Szerencsére van jó példa is. Sukoro és Velence között például előre elrendeztek, közművesítettek egy ilyen területet s arra törekednek, hogy tájba illő ele­mekkel gazdagítsák a környezetet. Van ahol rosszul csinálják. Budaör­sön például a védett és a beépített te­rület határán közművesítettek. Ter­mészetes állapotában meghagyva ezt a ligetes zöld területet sokkal na­gyobb értéket jelentene, mint beépít­ve. Nemcsak annak az ötszáz ember­nek származna belőle haszna, aki oda építkezik, hanem ötezernek. Ne együk meg a holnapunkat, területi­leg sem. A tájhoz való kötődés szép példájának tartom, hogy az érdiek­nek sikerült megvédeni egy völgyet attól, hogy ott szeméttelepet létesít­senek. Egy kis emberi közösség ér­tékké tudja emelni azt is, amit hiva­talosan még nem nyilvánítottak vé­detté. — A tájvédelem két szélsőséges példájának tekinthető a hivatalos szintű védelem, valamint az egyén hozzáállása. Azt hiszem, amíg az egyes emberekben nem tudatosul kellőképpen a tájvédelem, hivatali szinten adminisztratív intézkedések­kel jóval kevesebbel lehet elérni — Valóban, és ennek elsődleges feltétele, hogy az emberek kötődje­nek a tájhoz. Skandináv országok­ban láttam erre nagyon szép példá­kat. Ott például hitelekkel is segitik a tájba illő létesítmények létrehozását. Arról is meggyőződhettünk, hogy a tiltás önmagában nem elég. Úgy vélem, amig nem találjuk meg a módját annak, hogy értékrendbe foglaljuk táji, ökológiai értékeinket, addig nem juthatunk előbbre. NÉMETH (»É/A Amig a ma is keskeny isztambuli úton naponta kamionok ezrei és sze­mélygépkocsik százezrei dübörög­nek végig észak-dcli irány ban, a sza­badkai gazdasági szakértők azon tö­rik a fejüket, hogyan lehetne ebből hasznot húzni. Több programválto­zat elkészült már ennek az aranyat érő áradatnak a kihasználására. Trieszt természetesen továbbra is ott marad, ahol van és azé, akié, sen­ki se értse félre a címben feltüntetette­ket ! Trieszt az olaszoké és Szabadka semmiképpen sem támaszt területi követeléseket: a város nevét viccesen a világ egyik legnagyobb szabad vám­övezetének szinonimájaként használ­juk, tudniillik Trieszt valóban az egyik legjelentősebb nemzetközi sza­bad piac központja. Tekintettel arra, hogy ez a szabad piac ma már szinte elérhetetlen (Trieszt bankjaiban a di­nárt rosszul, mindössze 0,90 líráért váltják), Szabadka polgárai saját vá­rosuk egyik félreeső külterületén ren­dezték be a maguk Triesztjét. A sza­badkai bolhapiacról (olasz, vagy ócs­kap.iac néven is ismerik) szóló törté­net csupán egy tréfás megjegyzés vol­na, ha nem vennénk figyelembe a kö­vetkező tényezőket: a bolhapiacot naponta ezrek látogatják; turistajára­tok százai végződnek itt, a hétvége­ken pedig a fél Ország, sőt Európa több országának vásárlói lepik el a zsúfolásig megtelt piacteiet. Szabadka, talán éppen a/ért, mert határmenti város, az eltelt évtizedek során kissé elhanyagolt volt. Vala­hogy félreesett. Most éppen ez a tény, hogy a határ közelében fekszik és a rajta keresztülhaladó E—75-ös nemzetközi úton hatalmas forgalom bohyolódik le, egyszeriben előnnyé vált. A szakemberek egész hada azon töri a fejét, hogyan lehetne eb­ből az áthaladó forgalomból és a pi­acból hasznot húzni. Más szóval az a kérdés: hogyan vonultassuk be Eu­rópát Szabadka tereire és udvaraira, hogyan szerezzük meg a sok kínál­kozó külföldi fizetőeszközt? Egyelő­re a dollárt a November 29. Húsáru­gyár készítménye, a kiváló Bácska sonka nagyobb mértekben vonzza, mint például a helyi turizmus. Pedig a turistakínálat növelésével, tartal­masabbá tételével fordított is lehetne a helyzet. Nem jött az amerikai — jött helyette a vámövezet íme, néhány adat: a kelebiai ha­tárátkelőn évente 65 000 kamion vámkezelését végzik el, több mint egymillió magánauló halad át, nem beszélve a forgalmasabb horgosi ha­tárátkelőről. A szabadkai vasútállo­máson kezelik az össz jugoszláv vas­úti áruforgalom húsz százalékát. Mindez arra késztette a Jugoszláv Vasút és a MÁV szakembereit, hogy közös teherpályaudvart építsenek Kelebia közelében. Az épülő korsze­rű E—75-ös út, amelynek egyik sza­kasza Belgrádtól Szenttamásig már elkészült, Horgos irányából Palics érintésével kerüli majd meg Szabad­kát. Az építkezés egyelőre leállt, öt­ven kilométerre a várostól. A szak­emberek most azt javasolják, az út­építést ne Szenttamásnál, hanem a Horgos és Röszke közötti határátke­lőtől kezdjék el. Ezzel két jelentős terv gyorsabb megvalósítását tennék lehetővé. Az egyik terv a szabad vámövezet. Szabadka ugyanis megkapta az enge­délyt arra, hogy ilyen övezetet léte­sítsen, ahol több ország érdekeltjei, szánios iparág társíthatja eszközeit, egyeztetheti érdekeit. A vámövezete­kért kemény harc folyt Jugoszlávia­szerte, mivel sok hasonló jó adott­sággal rendelkező áruforgalmazási és gazdasági központ létezik az or­szágban, amely mind szeretné a ma­gáénak tudni mindazokat a kedvez­ményeket, amelyek a szabad vám­övezettel járnak. Az örömhír nagy port vert fel, azután pedig higgad­tabban és mersékelt hangnemben ke/dtuk feszegetni a témát. Branko Erunciskovic, a Sever Villamosgép­gyár egyik igazgatója a következőket mondja: • — Ne állassuk magunkat abban a tévhitben, hogy a szabad vámövezet­be csuk úgy özönlik majd a külföldi töke. Előbb azt kelt megmagyaráz­nunk mindenk inek, hogyan jut majd megfelelő nyereséghez a beruházó, és mire tudja majd felhasználni a profitot. Á vámövezet megnyitása előtt ez a hangnem az uralkodó majdnem minden megbeszélésen. ^ A másik jelentős terv a szabad tu­risztikai vámövezel. Ez a lehetőség is abból adódik, hogy Szabadka a ha­tár közeiéhen van és a turisiaáradat jelentős része itt halad ál úiban az Adria majd pedig hazafelé. Jugo­szláviában tíznél több utasellátó köz­pont lesz, amelyben olcsóbban lehet megvásárolni az üzemanyagot, vám­mentes boltok, szórakozóhelyek, sportlétesítmények sora, turisztikai központ, megfelelő tájékoztatás vár­ja majd az utazókat, ideértve a szer­vizeket és a szolgáltatások legkülön­bözőbb formáit is. Az alapötlet a nagy olajkitermelőktől származik: Jugoszláviának ezen a részén a gazda az újvidéki Naftagas lesz. Milyen előnyökkel jár a turisztikai vámövezet? Egyes számítások sze­rint mintegy ötven millió nyugatné­met márka lesz az évi forgalom. Sza­badkán évtizedek óta kering egy új­kori legenda, miszerint egyszer egy amerikai felajánlotta a városnak, hogy a palicsi üdülőhelyet I loridává változtatja. A mese szerint a város­atyák ebbe nem akartak beleegyezni. Ma úgy tűnik, a szabadkai \olgárok maguk közöli keresik az amerikait. Minthogy már kijelölték a turisztikai vámövezet helyét (Palicstól keletre, az új autópálya közelében), a város turisztikai szakértői lázas készülő­désbe kezdtek, hogy a már sok jó kí­nálkozó alkalom közül ezt az egyet, a legnagyobbat nehogy elmulasszák. Az élet minden programot megelőz Szabadka és Szeged párt küldöttsé­geinek nemrégen megtartott találko­zóján, amely, mint mindig, szívélyes keretek között zajlott le, a tárgyaló felek megegyeztek abban is, hogy közös dolgainkon nagyobbat is len­díthetnénk, mint eddig tettük. Tud­niillik a kishatárforgalom idei terve nem valósult meg. A tqrjs/tika fej­lesztésében egyaránt érdekelt Sza­badka és Szeged is, mi tohh, mind­két szomszédos testvérvárosban az áthaladó forgalomra, illetve turiz­musra számítanak a leginkább. I z az aranyat hozó áradat mindkét város­nak hasznára válhat. Szeged és Sza­badka vendéglátóiparának együtt­működésével kapcsolatban a kül­döttségek részéről elhangzott az a ja­vaslat, hogy a turistakínálatban egy­aránt szerepeljen a szomszédos város megtekintése — mindkét részről. Ily módon az átutazók hosszabb időt töltenénck ezen a vidéken, és mind­két város nagyobb jövedelemre te­hetne szert. Valaki a megbeszélésen viccesen megjegyezte, hogy ez a kí­nálat ma is létezik, .hiszen a Szabad­kára érkező jugoszláv autóbuszok nagyrésze átruccan Szegedre és for­dítva (a Szegedre látogató turisták programja Szabadkán végződik). Az élet tehát mindig a programok és a hivatalos megbeszélések elölt jár. Ezért volna jó minél előbb papírra­vetni a tennivalókat. Az előírások és a papirosok sok­szor megváltoztatják az életet. A számtalan példa közül Dékány Lász­ló a szegedi Vendéglátóipari Vállalat igazgatója kettőt emelt ki: — Annak idején hirtelen megnöve­kedett a süteményfogyasztás Szege­den. Kiderült, hogy Szabadkáról ren­getegen azért járnak át a Tisza-menti városba, hogy tortál vásároljanak es­küvőkre és egyéb ünnepi alkalmakra. Nem sokkal később a sütemények fo­gyasztása egyszeriben megcsappant. Ekkor vezettük be ismét a dinár köte­lező beváltását a határon. A másik példa: valamikor már november ele­jén minden hely foglalt volt Szegeden — egészen az új évi ünnepeket követő napokig. Ma még a karácsonyi ünne­pekre is van hely bőven. A fiatalok ma is egybekelnek, mint régen, az új évet megünnepel­jük, mert nem múlik el év Szilveszter napja nélkül. Európa dübörögve vo­nul végig Szeged es Szabadka utcáin. A két testvérváros pedig, a XXI. szá­zad küszöbén felkészültebben várja azt, ami elkerülhetetlen — a harma­dik évezred üzenetét. nnívo k'RSTtr HANS HINTERKUTER: KOMPOZÍCIÓ SZIKSZAI KÁROLY Ady-versek szavalójának Keresztként, romban, odvasodva, tarkómon heggel, ordasodva, ebben a nyárban hazátlan, élni ezer éves magányban, Tízezer volttal a köröm alatt, hallgatni a Kárpátokat, és menni, menni, menni, menni fölgyulladt szívvel is lélegezni a szót, a drágát, a gyönyörűt, az árvát, szökni, elvinni magammal, mucskunesszel, tompa morajjal, alvó zászlók, már nincsen otthon, arcom megérint egy rozoga mozdonyt. CSANADY JÁNOS A szerelemről Társasan, mint a madarak a közös fészek kerekében — a szerelemről múltidőben dehogy, dehogy is vallanak az elhagyatott téli fészkek, fecskefészkek és gólyaváruk; télben is melengetik egymást egy-lakásban a rigópárok — a szerelemről múltidőben a tegnapokba fúlt időben szólni nem lehet, nem szabad — már gyerekkorom ligetében karcsún szökellni láttalak, s úgy élsz, úgy élsz most is szívemben, mint egy akkor képzett alak, akinek kezét megfoghattam, mikor útunk a nagy erdőben egymás karjába vitt — a félelem hogy elsodornak, míg fogod kezem, s ragaszkodás a szerelemhez, mindennapos vers-kenyeremhez, látod, ezért is szorítottalak, hogy majd megfúltál! De ma már elég közeled, rebbenésed, szó-beszéded virágkosár, otthonunk betonkeretében az üres nap, mely arra vár, hogy bekocog a délután, az est, s csengetésedre ajtót nyithatok, s már mondod azon melegében, hogy kezed alatt nyílt-e a titok aznap a műteremben; elbeszélem én is, amit nem tudhatok, hogy mért tartom és miért élem félelmem és örömem együtt életünk beton-keretében; a szerelemről múltidöben — társasan, mint a madarak — dehogy, dehogy is vallanak ezek a felrepült szavak, amíg a fészekre figyelnek ­magasból, mint a sas.

Next

/
Oldalképek
Tartalom