Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-19 / 273. szám

2 Csütörtök, 1987. november 19. DM Röviden Szaloncukor Szerencsről Viszmegnek. nem fért a fejébe, miért akar az asszony mindenáron önállósodni. Már egy éve hajtogat­ja' hogy különkasszát nyit. Most, amikor tízévi butikoskodás után összehoztak egy kétszintes házat, vettek három kocsit, és havonta megvan a negyvenezrük? Marhaság, ellenkezett Viszmeg. Annak idején még a válásba is be­lement, csakhogy a saját nevén is nyithasson egy üzletet. Eszük ágá­l>an sem volt külön élni, kényszer­ből rendezték meg a színjátékot. Lám, mily előnyökkel járhat, ha valakinek az áll a személyi igazol­ványában: elvált. Viszmeg szaporo­dó nőügyeit is fedezte némiképp ez a bejegyzés. Az asszony makacssága mégsem tetszett neki. Eddig jó volt a közös kassza? Rendben, két üzlet, dupla gond. Az is szép, hogy a felesége a felét átvállalja. De még mennyire! Se szó. se beszéd, megnyit egy ci­pőrészleget is. Felhajtott egy csomó nyugdíjas susztert, akik ontják a surranókat az üzletbe. A vevők pe­dig viszik, akár a cukrot. Még ügyes kezű kismamákat is keresett, akik majdnem bagóért gyártják 9 kötött holmikat. Bomba üzlet. Viszmeg csak zárás után mert be­lopakodni az asszony butikjába, amikor már csak Katóka, a takarí­tónő sertepertél az üvegkalitkában. Képzeljék, külön személyzetei tart a söprögetésre, a portörlésre. Hiába, látszik a női kezek nyoma. Minden csillog, minden a helyén, glédában. Különkassza Viszmegnek elfacsarodott a szíve. Mennyivel kopottabb az ő üzlete, arról nem is beszélve, hogy ki nyit be hozzá; városszéli kokottok üres pénztárcával, szegény egyetemista lányok és csóró öregasszonyok.. A fene azt a különkasszát. Biz­tos, hogy alulmarad. Pedig a fele­sége nem valami nagy ész. Nem emiatt kötötték össze az életüket. Tizenöt éven át szépen asszisztált neki. Vigyázott a családi fészekre, nevelte a gyerekeket. A nyolc osz­tályával ugyan mit kezdett volna? Aztán hét végeken bekuncsorogta magát az üzletbe. Azért még mindennap főzött, vasárnaponként díszebéd várta Viszmeget. No, meg szép, tiszta la­kás. Az ingeit nagy gonddal mosta, vasalta az asszony. Jól ment a bolt, olyannyira, hogy kisegítőt kellett volna felvenni. A felesége azonban erről hallani se akart. Mi­ért ne állhatna ő a pult mögé? Szakképzetlen? Hát, istenem, majd beletanul! És ekkor kezdte el Viszmeg ásni a saját sírját. Az asszony vérsze­met kapott, és külón üzletet köve­telt magának. Nagy ára volt, így is, úgy is. A nő viszont kivirult. Csak rá kellett nézni! Rajta hol róka, hol nerc, hol pedig nutria. Maga se tudja, a kék, a piros, a fe­kete, a rózsaszín vagy a fehér csiz­máját vegye fel. Reggel 8-kor már az üzletben, és este 9-kor még nincs otthon. Ki tudja, hol csatan­gol? Egy biztos, Viszmeg teljhatalma megszűnt otthon. Mi az, hogy meg­szűnt?! Hetek óta nem evett főtt ételt. Maga kénytelen gondoskodni a reggelijéről, ebédjéről és a va­csorájáról. Ha nem megy a Patyo­latba, nincs tiszta inge, törülközője, ágyneműje. Pedig mennyire utálja, ha másokéval közős lében mossák: a holmijait! Otthon nem tervezget­nek, nem beszélgetnek, igaz, nem is veszekednek. Viszmeg búskomorságba esett. Minek a ház, az autók, az üzlet? És minek a pénz? Váljon el az asz­szonytól? De hiszen ezt már meg­tette annak idején. Mert sírt, tom­bolt a felesége, hogy nekj másként soha nem lesz, nem lehet saját üz­lete. Mekkora őrült volt! Most a nő persze, hogy revolverezi. Nem érdekli, botrányt csinál. Ha nem adják el az egyik üzletet, bepereli az asszonyt, adócsalásért, de a be nem jelentett alkalmazottak miatt is megütheti a bokáját. De azt is tudja bizonyítani, hogy a felesége szabálytalanul, sőt korrupcióval ju­tott az ipareneedélvéhez. Gyenge érvek? Istenuccse, meg­mozgat mindent a közös kasszáért Üjra lesz otthona, fészke, vasárnapi ebédje, és tiszta, vasalt inge... Er­re tett föl mindent. És az is lehet, hogy újra elveszi a feleségét. Bodzsár Erzsébet A Szerencsi Édesipari Vállalat Szerencsi esokoladegyara­ban az Idei karacsonyra több mint 800 tonna szaloncuk­rot, valamint 1000 tonna üreges csokoládéfigurát es "füg­geléket készítenek. Ha ez a mennyiség kevésnek bizonyul­na. úgy az ünnepek előtti napokig folytatják a karacsonyi édességek gyártását Magyar Rádió Szeged «G,29 MHz — 91,9 MHz November 20., péntek 5.10—8.00: Alföldi hírmondó 5 10: Falurádió — a Kossuth rádióból 6.15: fltközben 6 30: Lapszemle 6.45: KeRceli párbeszéd — S»ót kérek! 7.0(1: ttlrck, tudósítások — Kossuth — továbbá: úiforntációk Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből — program­ajánlat. idójárás­• Jelentés, sport KIALLITAS A Hazafias Népfront Csongor téri nyugdijasklub­ja a Belváros IV/B körzeti bizottságának nyugdíjas­klubjával közösen rendezi meg Seres János festőmű­vész kiállítását. A megnyitó holnap, pénteken 4 órakor lesz a Csongor téri párt­házban A kiállítás meg­tekinthető november 28-ig, délelőtt 10 és délután 6 óra között. TOXIKOLÓGIAI ANKÉT A Szegedi Akadémiai Bi­zottság klinikai-kémiai mun­kacsoportja a Pándy Kál­mán megyei kórház köz­ponti laboratóriumával együttműködve Gyulán ren­dez ma, csütörtökön délelőtt ankétot, amelyen a gyógy­szerhatások és növényvédő szerek okozta mérgezések adják a témát. Dózsái Lász­ló, Németh Márta, Tichy Bé­la, Búzás Edit, Kiss Éva és Rengei Béla tart előadást, az ankét megrendezésében köz­reműködik az osztrák Eschbacher cég is. TELEKI NYOMÁBAN Pénteken, november 20­án, este hét órakor a Ju­hász Gyula Tanárképző Fő­iskola történettudományi tanszékének vendége lesz Bezdán Sándor, az ELTE geofizikus hallgatója, aki — mint annak idején hírt adtunk róla — részt vett a Teleki Sámuel útját kö­vető kenyai, tanzániai expe­dícióban. A diavetítéssel kí­sért előadásnak — melyet a tanszék előadótermében tar­tanak — másik vendége Si­mon Wintermans, az expe­díció holland fotósa lesz. Felhős idő Előrejelzés az ország terü­letére csütörtök estig: válto­zóan felhős idő várható, el­szórtan esővel, záporral, a hegyekben hózápor is elő­fordulhat. Délután nyugat felöl erősen megnövekszik a felhőzet, és az esti óráktól a Dunántúlon már többfelé számítani lehet esőre. A leg­alacsonyabb reggeli hőmér­séklet általában mínusz 2 és plusz 3 fok, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul. MATE GABOR MŰSORA Szegény Dezső címmel Máté Gábor színművész mű­sorát rendezik meg ma, csü­törtökön este 7 órai kezdet­tel a Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola Tamási Aron-klubjában. FELLEG BORULT AZ ERDŐRE... Ezzel a címmel a század­forduló népies műdalairól tart előadást Szécsi József ma, csütörtökön délután fél 5 órai kezdettel a posta­igazgatóságon. Közreműkö­dik a Rózsa Sándor népdal­együttes énekkara és citera­zenekara. TELELOTTÓ­NYEREMÉNYEK A 4 találatra 275 489 fo­rintot, a 3 találatra 1445, míg a 2 találatos szelvé­nyekre 47 forintot fizet­nek. A tóparton még didergett a nyárfa, de a körtöltés tölgyei már szelíden simul­nak. November kózejx>t írja a naptár, s csudálatos változás az, amit odakünn okoz a tél szálláscsinálója a szél és a zimankós eső! A város környéki pusz.lá­kon nagy a csönd. Vege a kendőlobogtató, kékragyo­gaso.4 öszidőnek. Az apró sarkantyús sármányok fel­lünedeztével a tél üzent... jövök! s, jéghártya börözi a vályúk vizét, fekete var­jak fázós kavargása hó­pelyheket idéz. Itt mnnak a sárgacsörű téli kenderi­kék, s az első hósármá­nyok is. Nagyvrgébics ül­dögél a régészek póznáján, fázósan őrzi kitakart avar harcosok és csontváz csa­ládjuk „foltámadását"', mintha ö is kurtfijjelre várna .. . Sok apró jele van a közelgő télnek, de a kis tollas meteorológusok csak a szakembereknek árul­kodnak. Nem igy a libák. . . vébetüjük, hangos beszé­dük a városlakónak is je­lez. . persze ha tudjuk... érdemes figyelni tájuk ... Ugye tarja ni iskolások . .. Hallod a libákat...? nem lehet könyvekből megérteni a termeszei jel­zéseit . . . mint a Pajtás újság pályázata is mutatta; figyelnetek kell az élő ter­mészet hangjaira... A vadludak az idén kicsit megkéstek, de most már pár ezer jár éjszakázni a fehér-tavi biztonságos éj­szakázóhelyekre. Napjval a dóci tarlókat és Tisza menti újvetések zöldjét tapossák, csak inni járnak be csapatostul napközben. A vetési lúd, s a nagy­lilik, ök azok, akiket a vá­roslakó szogedi >s jól ismer. Holdvilágos novemberi éj­jeleken szoktak áthúzni a város felett. Ha nagy hi­deget, vagy erősen havas időt éreznek, akkor dél felé húznak, de ha a nap­sugár és az olvadó hólepel közelit, újra visszatérnek, és gagogoa-gagyogva csa­tangolnak a Szöged kör­nyéki rónákon. Ha vonu­lásuk a levegöégen maga­san történik, meleg, ha el­lenkezőleg, akkor hideg időt várhatunk! Az soha­sem jelent jót és hideg­hullámot, vagy hosszú te­let jósol, ha a vadlibák makacsul és folyamatosan dél Jelé húznak, s rendsze­rint hangtalanul. Bezzeg az északnak tartó V-betúk vidám, gagyogó hangja a tavaszt jelzi, a kis tavak mohás, zöld partjait, a tundrák olvadó tócsáit, li­lik, lilik. Es ez biztos ka­lendárium, ez sohasem csal meg. Ezt érdemes megtánulni, milyen is a csizió!... a libameteorológia! S ilyentájt novemberi hideg, kódos estéken, künn a nádkozt, erkezö vadlibák hangja hull alá a magas­ból, felkapom fejem és próbálok átlátni a hangok után, honnan, merre száll­tok . . .? S amikor gágogó, síró hangjuk megveri ablakom, megborzongok üzenetük­re ... s valami furcsa bol­dogságot érzek, mikor fiam szól .. . Apu . . . hal­lod a libákat!? Csizmazia György ELŐADÁSOK NYUGDÍJASOKNAK A Vedres István Építőipa­ri Szakközépiskola irodalmi színpada a Pallanidész című darabot adja elő nyugdí­jasoknak holnap, pénteken délután 3 órai kezdettel az Arany János utca 9. szám alatti Kiszöv-klubban. A program után Rivlin Mihail orvos tart előadást a rák­ról. Hyilt nap az autóklubban Időszerű — Jó, jó, elismerem, hogy mielőtt elvettelek, aranyhegyeket ígértem neked, de automata mo­sógépről szó sem veit: HIBAIGAZÍTÁS A hévízi tűz ügyében ho­zott másodfokú bírósági íté­letről szóló, a Magyar Táv­irati Iroda november 5-én kiadott közleményében té­vesen jelent meg a Legfel­sőbb Bíróság határozatának a harmadrendű vádlottra. Szarka Tibor fürdőmesterre vonatkozó passzusa. A leg­magasabb bírói fórum dön­tése Szarka Tibort különö­sen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés vét­ségében találta bűnösnek. Egyebekben helybenhagyta az első fokon eljáró Zala Megyei Bíróság ítéletét, amellyel — a megjelent köz­léssel ellentétben — Szarka Tibort nyolc hónapi, két év próbaidőre felfüggesz­tett szabadságvesztéssel súj­totta. ELEGENDŐ BORS A Tisza Füszért százezer dollár értékben vásárolt té­lire feketeborsot. November végétől folyamatosan be le­het szerezni e terméket, te­hát nem kell félni attól, hogy disznóölésre nem lesz elegendő bors. A VÁROSI VÖRÖSKERESZT ÜLÉSE A Szeged Városi Vöröske­reszt vezetősége tegnap, szerdán tartotta testületi ülését. A tanácskozáson Pásztiné Mészáros Éva vá­rosi titkár adott tájékozta­tást a Vöröskereszt VII. kongresszusára történő fel­készülés szegedi tapasztala­tairól. Majd javaslatot tett a városi vezetőség mellett működő bizottságok szemé­lvi összetételére, vezetőire. HALÁLOS UGRÁS Kedden, az esti órákban Komáromi Endre 32 éves, foglalkozás nélküli szegedi (Petresi út 9/A) lakos csalá­di vitát követően, ittas ál­lapotban. öngyilkossági szán­dékk/1 JíflgíJtC negyedik ásuK^erkélyéröl, es ysaicw m+ghalt. Szombaton reggel 8 és dé­li 1 óra között az autóklub szegedi, Kossuth Lajos su­gárúti műszaki állomásán nyílt napot tartanak. Az ér­deklődőket tájékoztatják a szervezet munkájáról, szol­gáltatásainak sokféleségéről. A szolgáltatásokat bemutat­ják videón is. Munka köz­ben ismerhető meg a tíz éve üzemelő svéd rendszerű TKD Dinitrol állomás, a segély­szolgálati gépkocsi, a diag­nosztikai szolgáltatások és a műszaki vizsgáztatás rend­szere. Levetítik az első ma­gyar Forma—1 versenyről készült videófelvételt, amely­nek külön érdekessége a pályaavató. Kiegészítő prog­ramként az érdeklődők meg­nézhetik az 1986-os felsza­badulási autós emlékverseny felvételét, melyet Hódmező­vásárhelyen rendeztek meg. Közben a műszaki állo­máson folyamdtoSan végzik a jelentkezők gépkocsijain — díjmentesen — a fény­szóróállítást, a CO-mérést (erről igazoló kártyát ad­nak), hűtőfolyadékmérést, közlekedésbiztonsági vizsgá­latot (fékek, lengéscsillapí­tók műszeres mérését, futó­művek átvizsgálását). Díj ellenében a műszakilag megfelelő gépkocsikat vizs­gáztatják. A programot ki­fejezetten nem klubtagok részére szervezik, azzal a céllal, hogy ők is megismer­jék az autóklub szolgáltatá­sait. A nyílt najxm kedvez­ményes tagfelvételt tesznek lehetővé. Hull a falevél... jchmidt Andrea felvétele ... az elsárgult levél. így, november táján, ezen aligha Tehet csodálkozni. Igaz, akadnak, akik kimondottan sze­retnek a „zizegő" utcákon járni. A tisztaság, a rend ké­péhez azonban hozzátartozik, hogy el is takarítsák a levél­kupacokat. Az idén a Dózsa György Altaláhos Iskola diákjai vállalták, hogy a Szent György tér leveleit össze­gyűjtik. A diákoknak bizonyára könnyebben megy, nekik ugyanis nem kell még akkorát hajolniuk, mint a felnőt­teknek. Sőt még sportnak is kiváló ez a kis testmozgás. A terhelés itt is fokozatos, nemsokára ugyanis leesik a hó, s a lapátolást is elvállalták a diákok DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja FOszcrkesztO: Sz. Simon István F0szerkeszt0-heIye(tcs: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. FelelOa kladO: Klspál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. SaJIOház 6710. — Telefon: 21-633. — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6730. Igazgató: Surányl Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. ElGflzcthetó a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetést dfj egy hónapra 13 forint — ISSN 0133—625 X

Next

/
Oldalképek
Tartalom