Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-19 / 273. szám

2 Csütörtök, 1987. november 19. Zenei naptár: Kobajasi Amint az várható, kiszámítható volt, és nagyon természetesnek tetszett, kedden este az Állami Hangversenyzenekar élén kirobbanó sikert aratott a szegedi színházban Kobayashi Ken-lchiro. Megint. .ló néhány éve ugyanis, hogy nem láttuk személyesen itt, a koncertdobogón, nagyot fordult körötte is a világ. Mást ne mondjunk, köröttünk is, hiszen időközben készült el, fiatalodott a nagyszínház (ez sem ment simán), melynek pódiumán üdvözölhettünk anno dacumál, hogy elnyerte az első magyarországi televíziós karmesterverseny nagydiját, s az is mikor történt már . .. Szóval akkor, 1974 után, hogy frissen szárnyára vette a hírnév egyszersmind óvatos praktikák siettek mindjárt, félteni a hazai mezőnyt az effajta gyors, következésképp felette gyanúsnak tetsző sikerektől, mire a messziről jött embereket övező diszkrét misztikán túl kétségtelehül külső körülmények is rájátszottak. Nevezetesen, hogy a japán fiatalember egzotikus megjelenése, dirigálásának látványelemei (mintha ez bűn volna) a zenei megvalósítástól hajlamosítanának elvonni a figyelmet. Meg a nevét sem írtuk egyformán — bár az egyszerű fonetikus Kobajasi Kenicsiróban lehetetlen észre nem venni a népszerűség egyfajta megnyilvánulását. Mondom, nagyot fordult körüle is a világ. Mert később, hogy visszatért hazájába, szépen helyükre kerültek a dolgok, miképpen az ilyesmi szokott volt lenni, s miután nálunk az AHZ vezetői posztja megüresedett, őt választották az ország első számú koncertegyüttesének élére — immár Japánból. Elég, ha csupán annyit tennék még hozzá: Ferencsik János utódának. Jelentekeny emberek-műveszek csalhatatlan ismérve, hogy jelentékeny dolgokkal foglalkoznak Márpedig ki vonná kétségbe, Beethoven művei, kivált szimfóniái, a zeneirodalom jelentékeny ügyei közé tartoznak. A hatodik, amolyan természetszimfónia éppúgy, mint az ötödik, az úgynevezett Sors. S minthogy alig hiszek abban, hogy eme alkotások értelmezése bárkit különösebb polémiára sarkallna, vagyishát nemigen lehet vagy érdemes sokféleképp játszani, inkább a hangzás minősége az, ami a közreműködő együttesnek, illetőleg karmesterének igazi fokmérője leend. Az Állami Hangversenyzenekarról pedig, melyet képességei és rendeltetése is az effajta zenék minőségi tolmácsolására jelölnek ki, valóban el lehet mondani, 'föladatának magaslatán állt. Kobayashi látványos dirigálása, mely egyetlen pillanatra sem tűnt öncélúnak, csak fokozza azt a hatást, amit a különböző hangszercsoportok szinte hihetetlenül homogén, omlékony, puhán tömör hangzásélménye kivált. Ebben a letisztult, végletekig kiérlelt, összkomfortos zenei környezetben — ahová a hangzásküszöb süppedő bársonyához visszafogott pianóktól a harsogó effektusokat hajlékonyan elkerülő, méltósággal fölszárnyaló fortékig annyi de annyi szín, pompa és mívesség vegyül — mindvégig ott érezni a karmester aprólékos tisztogató munkáját. A pátoszra, ami Kobayashi dirigálását végső soron oly elementárisán áthatja. két dolog feltétlenül jellemző. Az elegancia és az alázat. Elegancia a kivitelezés stílusában, alázat a föladat megközelítésének metódusában. E koncert is számtalan szemléltető elemet kínált hozzá. Ezúttal hadd említsem csupán a rézfúvósokat: ahogyan az V. szimfónia lassú tételének méltósággal hömpölygő indulótémáját megszólaltatták, úgyszólván iskolapéldája, miként lehet harsány színek nélkül nagy tablókat festeni a zenében, egészen finom, disztingvált ecsetkezeléssel, benső|A vendégrendező és főzeneígazgató Áz Igor hercegről segesen. Nikolényi István flz utolsó kézirat a Uj film Szines magyar film. Déry Tibor Vidám temetés című novellája nyomán írta: Makk Károly cs Kamondy Zoltán. Fényképezte: Tóth János. Zene: Vidovszky László. Rendezte: Makk Károly. Főbb szereplők: Jozef Kroner (Mensáros László), Alexander Bardini (Garas Dezső), Nagy-Kálózy Eszter, Psota Irén, Váradi Hédi. Mily szomorú, hogy néha még olyan okos sajtótermékek is tévedhetnek, mint a Mozgó Képek. A folyóirat legutóbbi számában Az utolsó kéziratról szóló cikk úgy válaszolja meg a kérdést, „ki volt valójában Makk Károly új filmjének halott főszereplője" —, hogy Gáspár Endre. A kiváló, 1955-ben elhunyt műfordító, akinek halála valóban az alapanyagot szolgáltató Vidám temetés megírására ihlette Déryt. És akinek híres — mellékesen a Mozgó Képekben megint csak roszszul idézett — tréfás sírverse az ítélet nincs-ben igy olvasható: Itt nyugszik Gáspár Endre, / Ki Lukácsot fordított héberről vendre." A baj mindössze az, hogy a film láttán rögvest kiderül: Makk Károly új filmjének halott főszereplője egyáltalán nem Gáspár Endre, s még csak nem i^ a novella valamiféle parafrázisáról van szó. Hanem a főhős sokkal inkább — a Vidám temetés nagyon laza vázának ürügyén — maga Déry Tibor. Rengeteg életrajzi utalás, nyilvánvaló motívum, elnevezés (DéryNyáry, Zsorzs, Déry öccsének beceneve, az 1957-tel kezdődő börtönévek, a legendás, Déry után halt feleség, Böbe figurája, satöbbi, satöbbi) mind-mind fölerősíti, bizonyítja e tényt. És az igazi baj is éppen itt kezdődik. Mert mily szomorú, hogy néha még olyan kitűnő rendezők is tévedhetnek, mint Az utolsó kézirat készítője. Nem értem Makk Károlyt. És nem értem e filmjét sem. A rendező, aki 1971ben oly csodálatosan ráérzett a Cannes-ban méltán díjat is kapott, gyönyörű Szerelemmel a nagy író világára — most torzképekbe kapaszkodva, értelmetlen és erthetetlen motívumok, kiérleletlen, zavaros cselekményszálak, hatástalan dramaturgiai elemek egész sorával áll előttünk. Mi meg vele szemben a zavart tanácstalansag értetlensegevel. Ez az álnaiv-álgroteszk, pszeudobiográfiai tanmeseféle, homályosnál is homályosabb, az életművet, a körülményeket ismerő beavatottaknak is csak annyira amennyire fölfogható (és eszmei-világképi szempontból érdektelen) utalások tömkelegével: nem vezet sehová. Legkevésbé a Déryéletmű mélyebb és egyébként olyannyira kívánatos, szélesebb körű megismertetéséhez — holott a mester immáron évtizede halott, és a magyar irodalom, miként most hallhattuk is, tényleg vele halt (vagy legalábbis színvonalban óriásit esett) azóta. Az utolsó kézirat egyébként állítólag ama bizonyos nagy és egyedüli, leleplező, mindenkiről mindent elmondó írásmű lenne, amiért most marakodnak, es amiről kiderül,'nincs is. Mármint a forgatókönyv szerint. Fogalmam sincs, Déry írt-e hasonlót, s az lappang-é valahol (nem hiszem), de nem is ez az igazán fontos. Hanem, hogy a rejtélyes célozgatások, figuramegfelelések kikacsintósnak szánt részletei mennyire nem illenek még abba a sajátságos, talán a Kedves bópeer-ből átemelt cselekményszálba sem, amely egy idős, beteg ember motiválatlan környezettanulmányrendszerében egy rejtélyes ifjú hölgy irányába mutat, ki külhonból érkezik, oda is távozik, s hőn szereti a nagy írót, miközben majdnem kél álló órán át hol morbid, hol álszürrealisztikus tobzódás örvénylik körülöttünk Hogy Déry Tibor mennyivel nagyobb művész volt ennél, feltehetően nemcsak Makk Károly, de még a Mozgó Képek is tudja. Utóbbi remélhetőleg már csak azért is, mert nem mulasztja el megjegyezni, nem éppen nagy jóindulattal a rendező iránt, hogy az idei cannes-i fesztiválon a francia kritikusok a több mint ironikus Arany Ébresztőóra kitüntetésben részesítették Makk Károly müvét, ezzel „félreérthetetlenül jelezve, hogy nagyon unalmasnak találták". A Vidám temetés legutolsó jelenetében azonban Déry az emberséget siratja egy sír fölött, mire ott egv anyóka csodálkozva csak annyit .mond, hogy az emberiséget, sőt, az emberséget azt nem kell elsiratni, az megvan magának. Akinek írásai már 1956-ban, miként Lukács írta, ilyen víziókból táplálkoztak — arról nem ez a film szól. Domonkos László HANGVERSENYORGONAT ÉPÍTENEK. A Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat orgonaüzemének dolgozói koncertorgonát építenek Zalaegerszegen, a városi kiállító- é,s hangversenyteremben. A 28 regiszteres, 3 manuálos, több ezer sípos hangszert a november 28-án rendezendő koncerten avatják föl. A legjobb iskolákat járt neves orvos-kémikus, a tudós Alexandr Porfirievics Borodin — egy herceg természetes fia —, egész életében szívesen látott ember volt arisztokrata körökben; mert nem tartozott a hivatásos zeneművészek közé. A világ, az utókor mégis azért ismerj és tiszteli, mert élete főműve az Igor herceg; amelyen 20 éven át dolgozott, s amely még nem volt készen a professzor 1887-ben bekövetkezett halálakor. Rimszkij-Korszakov és Glazunov önzetlen munkája révén 1890 novemberében mégis bemutathatták I'étervárott az ősi „Igor ének" alapján készült, „gyökeresen orosz, epikus operát", amelynek zenéje az orosz népi dallamok anyagából, s a nyugati operakultúra formaelemeiből építkezik. Dallamos magánszólamai, a hatalmas kar- és balettfeladat, a nagyzenekar igénye miatt — nem akármelyik, s nem akármilyen dalszínház tűzheti műsorára. Az idei, 70. évfordulós novemberben a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata viszi színre Borodin operáját. Az előadás rendezésére a moszkvai Nagyszínház fiatal művészét, Vagyim Milkovot kérték fel. Bár két hónapja Szegeden tartózkodik, interjút szándékosan az utolsó próbanapok egyikén kértünk tőle; arra gondolf tunk, a „Bolsoj" világszínház jellege, egész karaktere, összetétele, a grandiózus méretek, a hatalmas létszámok — mindez annyira más, mint a mi színházunk, hogy talán érdemes firtatni a műVészi munka másságának mibenlétét; érdékelheti a nagyközönséget is, miként kell és lehet különböző körülmények és feltételek között dolgozni a rendezőnek. Vagyis: itteni tapasztalatairól kérdeztük Vagyim Milkovot. — Egészen személyes dologgal kezdem, végtére alighanem csakis számomra van jelentősége, hogy otthon elsősorban külföldi klasszikusokkal, főleg német operákkal foglalkozom. Érdekes véletlen, hogy az orosz klasszikusokat — Szegeden rendezem: Ivan Szuszanyint a szabadtérin, Igor herceget az első ittlétem óla oly szépen fölújított színházban. Véleményem szerint egyébként nem lehet, fölösleges is hasonlítgatni a moszkvai Nagyszínházát a szegedivel. Mindenesetre más munkastílushoz szoktam: nálunk Vagyim Milkov 2-3 hónapig készülhet egyegy előadás, itt a színházban szük egy hónap áll rendelkezésre. Életemben először találkoztam a szegedi szabadtérin azzal a jelenséggel, hogy mindösszesen 8, azaz nyolc napunk volt az opera színpadra tételéhez. Ügy gondolom, a hoszszabb idő kiérlelt előadásokhoz segít, s a szerepek minden részletre kiterjedő elsajátítását teszi lehetővé, s ez nem hátrány. Mit mondhatnék még? A „Bolsojban" három és fél ezer főfoglalkozású statiszta dolgozik, itt néhányan nem tudnak részt venni a délelőtti próbákon, mert egyetemre járnak, s csak este érnek rá. Minden egyéb szempontból is nagyobb nálunk, a rendező kényelme, mert hatalmas üzem szolgálja ki. Mondjuk . . . nem valószínű például, hogy a szegedi színház megteheti: a bemutató napjára a saját nyomdájában állítsa elő a műsorfüzetet ... — ... és valódi aranyfonallal hímzett palástot adjon — mondjuk — Borisz Godunovra, olyat, mint a közelmúltban Budapesten Nyeszterenkón láthattunk... — Nos, nálunk számtalan klasszikus mű 30—40 éves rendezésekben megy, egyes kosztümök valóságos muzeális értékek, amelyeket féltve őriznek. Am az újonnan rendezett előadások kosztümjeinek aranyhímzéseivel alighanem Moszkvában is gondok lennének... De hagyjuk ezt, inkább elmondom, hogy szakmai szempontból jól fölkészült együttessel találkozhattam Szegeden, Hogy az itteni munkámból ki mit profitál, a bemutató után eldöntendő, egyelőre csak azt tudom, hogy számomra művésziemberi haszon más együttesekkel, művészekkel találkozni, részint mert a másfajta közeg másfajta feladatmegoldó képességeklet kivan, részint, mert az ember egyénisége csiszolódik az ilyenfajta találkozások során. Örülök annak, hogy minden Szovjetunióbeli rendező álma, hogy „Igort" rendezhessen, számomra valósággá válhatott, s egyfajta művészeti miszsziónak gondolom, hogy külföldön rendezhetek orosz klasszikust. Bemutató 2l-én, szombaton este 7-kor. A premieren Oberfrank Géza vezényel, akitói már az előadás várható minőségéről is volt merszünk kérdezni, hiszen — lásd föntebb — nyilvánvalóan tudatos müsortervezés szerint való nemcsak a premier időpontja, hanem a mű megválasztása is. — Magyarországon nagyon régen volt Igor-bemutató. Nekem még szerencsém volt látni, éppen az Operához kerülésem évében egy előadást, talán az utolsót az Oláh Gusztáv-léle, fantasztikus díszleteket fölvonultató, igen látványos Igor hercegből. A kérdésére azt mondhatom, a tervezők szép munkája nyomán a miénk is látványos előadás lesz, s a művészi feltételeink olyanok, hogy semmiféle megalkuvást nem követel a Borodin-bemutató. — Talán a premier előtti izgalmas hangulatban is megérdeklődhetem: hogyan telt a hónap eleji egy hete Berlinben? — Köszönöm, jól. Meglepett és tulajdonképpen megrendített-meghatotl ez a szeretet- és tiszteletteljes fogadtatás, amiben részem volt a Komische Operben, amelynek zeneikarával most koncerteztem. S amely zenekar tagjainak többségével annak idején dolgoztam; s akik kifejezték, hogy újra sokat szeretnének látni Berlinben. A koncert fogadtatásából pedig arra következtethettem, hogy a közönség sem felejtett el... Mindennék ráadásaképpen három operaelőadást láthattam a világ zenés színházainak élvonalához tartozó Komische Operben, a színházi profizmus egyik fellegvárában. És úgy találtam, az összmüvészi benyomást tekintve a mi szegedi operánknak nincs semmi szégyen kezn i va ló ja. S. E. ELTE Wigner leni díszdoktorrá avatása Az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktorává avatták szerdán Wigner Jenő, Nobel-díjas fizikust. Az ELTE ünnepi közgyűlésén Fülöp József, a/, egyetem rektora köszöntötte korunk egyik legjelentősebb elméleti fizikusát, a 85 esztendős tudóst. Hangsúlyozta: Wigner Jenő korszakot nyitó tudományos megállapításai jól ismertek a magyar fizikusok körében, a természettudományok több területét megtermékenyítő tételei hálás talajra találtak a hazai kutatók körében is. Nem kevésbé példamutató az a kiállása, amellyel a tudós, századunk nagy fizikai felfedezéseinek társadalmi veszélyeire is felhívta a figyelmet. A tudós pályafutását a természettudományi kar dékánja, Medzihradszky Kálmán ismertette-méltatta Wigner Jenő 1902. november 17-én született Budapesten. A fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, majd a berlini műszaki egyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet, doktori cimet. Előbb a góttíngeni, majd a berlini egyetemen folytatott oktatói-kutatói tevékenységet. Az ekkoriban irt, s az évtizedek során a klasszikus fizika egyik alapmüveként számon tartott — a kvantumelmélet Csoportelmélet! módszereit tárgyaló — műve, illetve munkássága nagyban hozzájárul a kvantummechanika lényegének megértéséhez, A harmincas években a príncetonl egyetem meghívására az. Egyesült Államokba utazott, ahol irányító szerepe volt az. első tartósan működő, u gyakorlatban is használható atomreaktorok tervezésében és létrehozásában. A háború végén azok közé tartozott, akik ellenezték az atombomba bevetesét. Wigner Jenő eredményeinek tudományalakító nagyságát fejezi ki a Nobel-díj, is. Eg*ikt gondolkodása. lenyegre összpontosító figyelme, alkotó tehetsége sok nevezetes eredmény előre sére vezette ót a matematika. a kvantum-mechanika, a kémia, a magfizika és a részecskefizika területén. A dékán emlékeztetett arra, hogy a tudós az évtizedek során kezdeményezte és ápolta a szakmai kapcsolatokat a magyar elméleti fizikusokkal is. Az elmúlt évtizedben kétszer járt hazánkban, az Eötvös Társulat, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem meghívására. (MTI) l 4 I t 1