Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-13 / 268. szám

GmUUIUIk, 1987. november 12. 5 Í-U Kisteleken Kistelek városi jogú nagyközség pártbizottsága tegnap, csütörtökön rendkívüli ülést tartott, amelyen részt vett Horváth Károlyné, a megyei pártbizottság titkára is. A testület, saját kéressére és érdemeinek elismerése mellett, fölmentette első titkári tisztségéből Tóth Ferencet. Ezután első titkárrá választotta Papp Istvánt, aki korábban a pártbizottság titkára volt. Könyvbemutató » A pécsi Pannónia Köny­vek szerkesztőségének leg­újabb kötetéről, Hamvas Béla Szellem és egziszten­cia című, most megjelent könyvéről tartottak sajtó­tájékoztatót csütörtökön a budapesti Fórum Könyváru­házban. Az Állami Könyv­terjesztő Vállalattal közös rendezvényen Tüskés Tibor, a Pannónia Könyvek soro­zatszerkesztője szólt a vál­lalkozásról. Szánk népének ÜJSAGHlR: 1987. október 30-ától a szanki közösségi házban Gy. Szabó Béla ál­landó emlékkiállításának második tárlata nyílt meg á „Szánk népénrk" ajándé­kozott fametszetekből. — Merre van Szánk? — érdeklődöm vendéglátó sze­gedi kollégáktól. Bizonytalankodó a vá­lasz. — Ügy északnak, Bu­gac felé. Persze, az olaj­szondák. De ha erről akar­nál írni, láthatsz ilyet ele­get közelebb is. A szondák öröktüze való­ban messzire világol Al­győn is, Szánkon is, de én ........ nem azért indultam el a tönzésre nem is volt szük- Petőfi kiskunsági tájidezese kiskunsági táj szivében ség. A művész számára is- ez, sokkal inkább a József rejtőző falu felé. Az erdélyi meretlen világ, a vízszinté- Attiláé; a „kis szobában kis Gy. Szabó Béla emlékkiállí- sekből összetevődő roppant parasztok" világa. táséra voltam kíváncsi. Ar- síkság, a szikes tavak, ho- Az alföldi táj sok-sok év ra, milyen múzeumi kör- mokdűnék látványa kínálva után is visszavonzotta a nyezetet tudott biztosítani kínálták a rajztémákat. Iz- művészt. Kíváncsi volt rá, ez az alföldi falu annak a galmas kísérlet volt! Vajon mjnt változott a vidék ko­művésznek, aki annyira szer hogyan sikerül megragadnia runk technikai civilizációja rette a puszták népét is — a táj arculatát, jellegzetes- nyomán. Így vallott erről mint szűkebb hazáját —, ségeit? egy 1972-ben készült inter­hogy otthon akart lenni Gy Szabó sokszor vissza- lóban: „Nemrég ismét jár­ezen a tájon is. ^ meg ide. Az itt készült ta™ Szánkon. Az ujrafelte­..Sokkai többet kellene ag^t tekmtó ^ SST r^iért Sí Jffi 3&S beütni Minden ¡^«zT ÍT sabb legyen, mégis megkoc- műfajban emléket állított tudnék nadat >™zn. a hat káztatom: talán a legszebb homokvilági élmenyeinek. egTs^rűen ninc ^ vidéki, falusi múzeum a Mintegy negyédszaz pasz- pir^yS^"etdknCS a szanki emlékház. Még eb- telijét, hét olajfestményét f' c' a ben az esőt-ködöt hozó no- és több fametszetét keltezte J^od jele. De nem ^a vemberi időben is mint elí- Szarukról. 1941-ben kiadott, f0l°- nem 's ,a gyu, „ ziumi béke otthona fog ad a Hc\mokvilág című albuma hanem az olaj a gazdagsag ziumi oexe ounona togao a i ..." forrása. S meg egy megrog­zold pázsitos udvar, a fe- P«tig kepietesen is a szan- „mlék az utcák men­hér falu ház, a tört ívekben k> homokon termett. Baran- ^^J™1™' fmit ^ddig so­kiképzett barna tető, a zsa- golókönyv cimü albumának ^ ¡útiam -bafacL lugáteres ablakok. Kerényi 14 fametszete szintén szan- ™ "ttam „ barack" József, a mai Magyarország k> eredetű. 1943-as látoga- lakat uiieutK... élvonalbeli építésze álmod- fásának emléket újabb mun­ta meg ilyennek ezt a mo- kái őrizték, dern kompozíciójú, nagy- Alföldi barangolásainak földi munkáit méltató egyik .-! e. „—° urasból: „Szánk mindig fu­tásra kész homokbuckái kö­zül Gy. Szabó Béla is meg­Ösztönzés és takarékosság az egészségügyben 1 Su Hosszú évek követelése ésszerűbb felhasználására. A lomnak kitett munkahelyről teljesül rövidesen. Az egész- munkáltatónak magának egy olyan kórházi osztályra sé'gügyi intézményekben — kell eáy olyan belső — inté- megy át, ahol ilyen veszély­kórházakban, rendelőintéze- zeti — bérpolitikát, bérsza- tői nem kell tartania, újra tekben — régóta szorgalmaz- bályozást kialakítania, amely meg kell állapítani a bérét, zák az önálló bérgazdálko- biztosítja az áttérés során a A óifiiin »-i . ­dást. A tervezett adó- és ár- munkáltató és a munkává!- munkavée^s illetve a t' bb° reform részeként bevezetésre laló kölcsönös érdekét. A letmunkael ismerését s/ni" kerülő személyi jövedelem- bérpolitikának tehát olyan- gSaz SsSben az adóval összefüggésben most nak kell lennie, amely a a^ÖpStlé­erre is lehetoseg nyílik. munkakor, a munkafeltetel, ¿ok Ay t h p Az újonnan kapott lehető- * h ~ Pótlékot ~ miután azonos séggel élni azonban egyá.ta- Slí^rek^ttó ösfzegéí S^tS^ Ián nem könnyű feladat, megőrzi, és hogy az eddig és egybenamű­Rendkívül bonyolult, még a változó berelemek azonos bérkérdésekben szakembereket is .. teljesítmények és munkafel­jaratos tételek eselén számottevően alaposan ne változzanak ezentúl, ösz­szakpótlékra jogosultak kö­rét kiszélesíteni. Ugyancsak változó bérelem a helyettesi­... . ... ,. , , , , , „ . .. , tési díj. Különösen fontos probara tevő tennivaló hárul tonoznie kell az egeszsegugyi katefiória ez abban az ása napjainkban az ágazatra az fsakn?ai zatban, ahol például az egyik egészségügyiek bérének meg- vábbf takarékassásra is Vrt" legnehezebb munkakörben állam-Látónál Ay áttérésnél ^abbj takarekossagra is. Ert- dolgozó az úgynevezett ágy „ o áttérésnél heto hogy ezek a követeimé- mel1etti' szolg*[atot teljesitó ugyanis egyszerre tobb szem- nyek indokolják az intézet. három műs^kos ápolJónők pontot is kell érvényesíteni, önállóság erositeset, es a A frissen megszerzett, rég­óta áhított önállóság, mint központi előírások mérséklé­sét. Most e kiállítás láttán hadd idézzek a művész al­tének varázsigéivel." S.l szerű épületet. £s álmodta- élményét maga a művész tervezte úgy, hogy a front- foglalta össze az Erdélyi ra néző ablakokból rálátás Helikon 1937^ novemt*ri ^ egyet müvesze nyíljék a szemközti torony- "amaban. A Kiskunság egyik legmostohább homok­ra, a parókia kertjere, ahol vidékére kerültem először. vendégszerető otthona volt Kecskemétről kellett ka­mindig az Erdélyből érkező nyargós, keskenyvágányű grafikusnak vasúton délnek döcögnöm ... A nem idevalósi emberek A múzeumvezetőnek, a érdeklődése Bugacnál kö­mindig lelkes Falk Katalin- rülbelül meg is szűnt... nak és munkatársainak, tá- Hirtelen ősidók óta műve­mogatóinak érdeme, hogy letlen, vad dombok tűntek olyan példás rendben kap- fe, amj alföW értelemben hatott otthont itt a gyujte- , , mény, s előbb pasztellek, ritkaság. Egyik-másik majd a fametszetek kiál- oldalán borókafenyő, hajla­lítása. dozó nyárbokrok, vagy a rendszabalyozo akac. A szél most helyenként a sínekre is fel­egyharmada hiányzik. A tartós távollétek és az üres állások nagy száma miatt lehetőség a döntések előtt, A bérreform előkészítésé- változatlanul előtérben ma­nem is tűnik tehát valójában szLUég°éSs0 ésszérCrt módo sitio rad a túlmunka ^ismerése, ajándéknak. Annál inkább sokat csak rendkívül átgon- Az u9yeleti, a keszenleti díj egy döntéshozatal előkészíté- doltan, szakszerűen szabad is fontos eleme az egészség­sével mindig együttjáró, fe- SSS'- minf'"eirl! Ügyi<* ^vedelmének- A bér" lelösségteljes, nehéz munka- már sokszor és Tk helyen ref°rm SOrán arra toreked' nak. szó esett — nem segíti kel- nelc az agazat vezetői; jog­Ezekben a napokban lően az ésszerű létszám- és szabály biztosítson lehetősé­bérgazdálkodást, és az úgy- 8et arra is- h°Gy az ügyelet­nevezett bértömeg-gazdáiko- ben vagy készenlétben vég­dásban rejlő lehetőségek ki- zelt munkát szabadidő biz­használását sem. A valós tel- tosításával ismerjék el. Al­vojt talában az a törekvés, hogy mindnyájan számolunk. Kü lönösen nehéz számtani mü­veleteket kell elvégezni az egészségügyben. Egyetlen ágazatban sincs ugyanis olyan bonyolult és szertCSga- jesítményekkel zó pótlékrendszer, mint ép- mindig összhangban a jelen- az egészségügyi ágazaton be­m?neZeíl,aH T1lÖS>0rt??n)-h!i" Jegi bérrendszer. Az eddig 'ól egységes díjazási rend­manus feladatokat ellato te- b & .¿„¡„^ rületen. Márpedig úgy kell alkalmazott bértarifarend- szer lePfen eletbe­összeadni, szorozni, osztani, szer megváltoztatásánál a Kevés az idő az átállásra, százalékot számítani, hogy a főbb elemek természetesen Annal 's inkább, mert szin­külünféle pótlékok a bruttó- , . ,, . , , , te tévedni sem szabad az új sítás után a személyi jőve- kozpont' elkePflesek szermt bérmegállapításoknál. A bér' delem részévé váljanak. Mert változnak. így jaeldaul a bér- reform nem rossz gyakorla­általános irányelv: senkinek tételek felső határairól — az tot kíván konzerválni, ha­sé m lehet kevesebb a jövö év eddig kötelező érvény helyett nem éppen az a célja, hogy első hónapja végén kézhez . ¡ . j . , korszerűsítsen. A mai téve­kapott nettó bére. mint az csaK irányelv szol majd. d,sek több évre kihatnalt idei, átlagos havi jövedelme. A 310 forintos általános Ezért is fontos, hogy a meg­Agy melletti pótlék. Sugár- bérpótlék beépül az alapbér- felelő átálláshoz szükséges ártalmi és veszélyességi pót- be, igy például az egészség- ismeretek hozzáférhetők le­lék. Műszakpótlék, ügyeleti ügyben az eddig 2700 forint- gyenek. Továbbképzési lehe­díj, és sorolhatnánk tovább bán megállapított kezdő bér tőség, információs szolgálat az egészségügyi dolgozók 3010 forintra módosul. Az is es tanácsadás segíti ezekben szerteágazó, jövedelmüket a szerepel a tervekben, hogy az a hetekben a bérrel dolgozó szolgálatuk szerint szabályo- eddig háromévenkéti kötele- munkatársakat. Az Egész­zó juttatások listáját. Ezek ző alapbéremelés és a sze- ségügyi Dolgozók Szakszer­beépítésére, illetve alsó ősz- mélyi fizetés rendszere meg- vezetének budapesti, Mün­szegének meghatározására szűnik. A személyi bér meg- nich Ferenc utcai székháza­központi szabályok, előirá- állapítása például addig ér- ban például telefonügyeletet sok születtek. De nem adha- vényes, ameddig a munka- és ügyfélfogadást tartanak tók központi útmutatások Szerződés megkötésekor mindazok számára, akik a arra nézve, hogy ezek nagy meglevő munkaköri beosztás, személyi jövedelem jövő év­része, ha már beépült a sze- munkavégzési feltétéi és kő- ben életbe lépő új rendszeré­mélyi bérbe, a jövőben ho- rülmény valamely elemében hez kívánnak eligazítást gyan ösztönözzön a jobb változás nem következik be. kapni. munkára, a belső erőforrások Ha valaki például sugárárta- Légrády Eszter Hogyan került a novemberben két esztende­je elhunyt Gy. Szabó Béla az alföldi Szankra? A kutatás, ha nem is minden részletében, de föl­tárta már a pálya és mű idekapcsolódó fejezetét. A fújja a homokot, igy aztán a civilizációt csak az elár­vult, vézna telefonpóznák egyetlen szál drótja hirde­ti... Emberi kéz talán itt alkothatja a legmúlandób­kiskunsági _ homokvilágban bat: homokra épit vályog­az Erdélyből érkező grafi­ból." kus, a szanki református pap. Esze Tamás és család- Az albumba foglalt rajzó­ja vendégszeretetét élvezte, kon szinte semmi sem se­A házigazda, a kiváló tör- giti a kompozíciós egyen­ténésszé lett Esze Tamás súly kialakítását. Mindenütt (Rákóczi hadvezérének ol- vízszintes csíkok. Satnya dalági leszármazottja, a homoki növényzet, csomó­kuruckor kutatója) sok évig san növő, kemény szálú fű. a szanki református paró- Á szélfútta felszínnek, a fu­kia gazdája volt. Mint tóhomoknak megéreztetett hegyvidékről (Nógrád me- vigasztalan szürkés-sárgája gyéből) származó ember, még fokozza a puszta kiet­nehezen szokta meg az lenségét. A kötet első raj­egyhangú alföldi tájat. Kí- zain nem is jelenik meg az váncsi volt hát nagyon, mit ember, aki kubikosmunká­kezdhet vele egy hegyek- val lakhatóvá alakította a hez, dombokhoz szokott er- környezetet. S itt nem is riélyi művész. Évődő bizta- illene bele a képbe. Ezeken tása lendítette bele Gy. Sza- a rajzokon átüt a művész bőt a munkába. De sok ősz- szociális érdeklődése. Nem Á magas tenorista Egy tenornak nem árt, ha magas. Hiszen az ope­raszínpad egyaránt híjával van sudár férfiaknak és szép felső céknek. Soskó András a maga 195 centi­méterével az egyik kité­telnek biztosan elegét tesz. Ami a hangját illeti eddigi szerepei, sikerei (no meg némi orvhallgatózások . ..) szintén jót ígérnek. A szín­ház frissen szerződtetett tagja november 21-én, az Igor herceg premierjén mutatkozik be a szegedi operai közönségnek. Az új­ságolvasóknak (gondolom, a két tábor azért némileg fedi egymást) kérésünkre — a következőkben: — Budapesten születtem, hegedülni tanultam, hét­éves koromtól. Elvégeztem a konzervatóriumot, majd a Honvéd Művészegyüttes Zenekarában hosszú évekig brácsista voltam. Közben énekelni is tanultam; az­tán 1984-ben próbát éne­keltem Debrecenben, és rögtön „meg is kötöttük az üzletet". — Miért ilyen későn? keresem ko-énekléssel nyeremet. — Milyen szerepek vár­ták Debrecenben? — Az 1984—85-ös évad­ban debütáltam mjnt Hu­nyadi László. Utána éne- . . keltem még Muratot Erkel ^ de arra valószínűleg Brankovics György cimü — Hogyan került Sze­gedre? — Ugyanúgy, mint Deb­recenbe: próbát énekeltem, és meghívtak, Először az Igor herceg bemutatóján fogak fellépni, Vladimir herceg leszek. A színház nyugat-európai turnéján Don Jósét énekelem fran­ciául. Tanulom az Otellót művében. A következő évadban Faust voltam, és Cavaradossi a Toscában, tavaly pedig a Pillangó­kisasszony Pinkertonja, az Aida Radamese és a Lak­me Geraldja lehettem. — Szép sorozat. Kis szerepekkel nem is bíbe­lődött? csak később kerül sor. Ezt a hatalmas, és igen meg­terhelő szerepet a tenoris­ták — ha hangjuk engedi — pályájuk csúcsán szok­ták énekelni. Én még csak három éve vagyok színpa­don, nem sietek vele. Mindezek mellett Verdi Requiemjének tenorszóla­mát is rám bízták, a Kö­zeljövőbem a Filharmónia — Csak A varázsfuvola egyik koncertjén megy. fiatal papjával, háromszor. Énekeltem már az operán Viszont a Hunyadit, Ca- 'kjvül is. Egy debreceni varadossit és Radamest kamaraegyüttesnél Japán­Budapesten is prezentál- ban magyar műveket ad­hattam. A Toscában Né- tunk elő, az ottani MAV meth József, az Aidában szimfonikusokkal Ausztriá­pedig Gurbán János és ban voltam, és most is Cser Miklós voltak a part- érvényes meghívásom van nereim. Volt még egy iz- egy nyugatnémet szinház­galmas koncertem, az Er- ba,. operettfőszerepre, re­kel Színházban Sass Sylvia mélem, tudom egyeztetni gálaestjén ugrottam be — a szegedi elfoglaltságaim­két pesti kollégám sem mai. tudta vállalni —, Gounod: Mi pedig várjuk Soskó — Mert későn találkoz- Előtte alapvető technikai Rómeó és Júliájának ket- András bemutatkozását; tam jó tanárral; 1979 óta problémáim voltak, nem tősét négy nap alatt kellett hátha nemcsak magas... Jámbor Lászlónál tanulok, gondolhattam arra, hogy megtanulnom. M. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom