Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-02 / 258. szám

Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Szegedi mozaik Alap S émánk jól Ismert: a gazdasági alap és a tudati, szellemi felépítmény egymással kölcsönhatás* ban állva, minősitik egy adott társadalom szín­vonalát. Igaz, errói az egyszerű, máig tanított képlet­ről azonnal megfeledkeztek, egyes okos tanítók, mi­dőn egy rothadónak tartott közösség világszínvonalú, precíz átlagtechnológíáját össze kellett hasonlítani a Lajtától keletre tapasztalható termelési kultúrákkal. De már nem erről a hajdani tévedésről és a most e fölött (is) érzett, dühödt fájdalomról kell szólni, ha­nem azokról az igazságokról, melyekhez hasonlót Új miniszterelnökünk sem átallott mondani hazafelé jö­vet nyugati német földről. Tüdjuk jól, hogy a nyllvánasság — a veszély­helyzetek mellett — védelmet, védettséget Is hoz ma­gával, Egy kormányfői nyilvánosság, remélhetőleg, többszörös védelmet biztosít, így bátran léphetünk to­vább ezen az úton, egészen addig a végső következ­tetésig. hogy mind a szocializmus eszméje, mind a magyarul érzők közössége, csakis úgy számíthat lét­biztonságot ígérő jövőre, ha minden téren a teljesít­mény első számú parancsa diktálja az emberek te­vékenységét. Kormányprogram ide, parlamenti lelke­sültség oda, mi még mindig egy országos jelenlétre­vüben élünk. Várjuk január elsejét, s míg fejlett ön­tudatú adófizetőkké lépünk elő, az adócsalás módo­zatain töprengve álldogálunk a felvásárlási láz tömö­rítette sorokban, áruházaink szegényedő pultdíszletei között. Nemzeti szomorújáték ez vagy csupán túl szűkös területet jelöltem kl gondolkozásomnak e jelképes erejű díszlelek között? Ha lenne időnk, biztosan ezen is morfondírozhatnánk néhány miatyánknyit, de az ima ideje — és ereje — alighanem ma másra kell. Például arra, hogy értelmesen meghallgassunk: né­hány, igaz mesét az emberiség történelméből. Ha már annyiszor elsütöttük, hogy a história o mi tanítómeste­rünk, egyszer legalább vegyük komolyan a szajkó­zottat! Messziről indulok, de ígérem, el fogok jutni az alapokig. Midőn Árpád apánk és népe elfoglalta ezt a mo­csaras, de dús legelőket kínáló, országnyi hajlékot, azt tapasztalhatták eleink, hogy mögöttük a Sok-Sok izgága, nomád nép, előttük meg a gazdag nyugat. Al­latot tudtak mór tartani, a földművelést a hosszú úton volt kiktől ellesni, de a társadalom — lévén katonai — túl sok szabad fegyverest mondhatott magáénak. Jó fejedelem jól tudja, hogy hatalma és népének nyu­galma csak úgy biztosítható, ha a fegyverforgatókat — ma úgy mondanánk: az erőszuk-apparátust — va­lamivel jobban tartja a köznépnél. A termelékenység növelését még nem találták föl termékszerkezetet sem akartak változtatni; maradt a dús kincsekkel kecseg­tető portya. Mit is hozhattak haza derék őseink? Ék­szert, fegyvert, luxustárgyakat, na meg néhány rab­szolgát. Ezt a kölcsönt a későbbi évszázadokban — néha átütemezésekkel — többször ís visszafizettük, kamatostul. Szerencsénk, hogy ha a vagyon egy je­lentós részét nem Is forgatták be a gazdasági folya­matokba, a magasabb szintű termelési struktúra — csikorogva bár, de — otthonra lelt ezen a tájon. Annak idején a török lépésről lépésre foglalta el a fél világot. Tavasszal indult, és a télig bevégezte az előírtakat De rájuk Is érvényes volt a történelmi biciklihasonlat, mely szerint a diktatúra olyan, mint a kerékpár: ha nem hajtják, eldől. A töröknek is, akár a többi hatalmi erőnek, akciórádiusza volt: egy ponton túl már elerötlenedett. Szomorú valóság, hogy ezen akcióterület hatara csaknem azonos volt a kora­beli Magyarország nyugati vegeivel, de a levonható következtetés ezzel együtt is fénylő: a szervesen fej­lődő szervezet idővel kiveti magából a testidegen akaenokot. A mesoszám tiszteletben tartásával, következzék a harmadik igaz mese: Japán. Ejt nappallá téve árasztja a tévé, rádió és írott sajtó a távoli, ázsiai csodát. A könyökünkön jött ki a Sögun, és ugyanon­nan mászik elénk az idegen, de tiszteletre méltó, automatizált világ Kcmélem. nem Vetem messzire a modellalkotás sulykát, ha azt kívánom láttatni, hogy n japán számítástechnika csodáiban, a készséges ro­botokban azokat a szamurájokat ismerem föl, akik • mindig és mindenütt hűen teljesítették uraik paran­csát. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a magyar robot minden bizonnyal mértéktelenül inna, kártyáz­na, és ha tehetné, ledérkedne, de azt mindenképp igaznak vélem, hogy a japán ember önmaga képére formálta világát. Hogyan lehetne egy mondatban összefoglalni a tanítómester szavait, a tanulságot? Bevallom, csak kettőben sikerül. Egészségesen vagy szerencsésen fej­lődő társadilom önmaga múltját szocializálja, azaz. szerves mintákat követ. Minden társadalmi szintű magatartásnak megvan a maga illetékessége, legyen az hasznos, vagy kártékony korszaka egy adott kö­zösségnek. J ó kimondani: lassan ezeresztendős lesz Szent István állama. Az istváni gondolat egyik tar­tópillérére talán most nehezedik a legnagyobb teher: önmagunknak kell lenni. Itt, Közép-Európában, ahol sok idegen mintát követtünk elvtelenül, s kevés igaz szálat szőttünk a magyar földön készített euró­pai szőttesbe. Számomra az egyensúly megteremtését jelezte a kormányfő repülőútja. Arról szólt, amiről ez a cikk is: önmagunk alapjait dinamizálni, ha je­lenlétünket meg akarjuk őrizni a kultúrnemzetek között. Dlusztus Imre Pártküldöttség utazott Odesszába Tegnap, vasárnap Buda­pestről, a Keleti pályaud­varról Odesszába, az évfor­dulós ünnepségekre utazott Szabó Sándor, megyei első titkár vezetésével Csongrád megye pártküldöttsége. A delegáció tagjai: Székely Sándor, a szegedi pártbi­zottság első titkára, Kozma Rozália, a megyei párt-vég­rehajtóbizottság tagja, Petrik István, a Csongrád Megyei Tanács elnökének általános helyettese és Molnár József Csongrád városi tanácsel­nöke. Kádár lános kitüntetése Andrej Gromiko és az MSZMP főtitkárának beszéde Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárá­nak szombaton este Moszkvában, a Kreml Kutalin-termében Andre; Gromiko, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnöke átadta az Októberi Forra­dalom Érdemrendet. A magas kitüntetést a legfelsőbb tanács elnöksége á szovjet és a magyar nép közötti testvéri barátság és együttműködés fejlesztésében szerzett ér­demeiért, a béke és a szocializmus meg­szilárdításához. nyújtott jelentős hozzájá­rulásáért, 75. születésnapja alkalmából adományozta. A kitüntetés átadása alkalmából Andrej Gromiko beszédet mondott. — őszinte megelégedéssel nyújtom át önnek, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának az Októberi Forradalom Ér­demrendet. Ezzel a kitüntetéssel Kádár elvtárs nagv érdemelt méltatjuk, amelye­ket a szovjet és a magyar nép közötti testvéri barátság és sokrétű együttműkö­dés erősítésében szerzett, nagy hozzájáru­lását a békéhez és a szocializmus meg­szilárdításához. Országunkban az Októberi Forradalom Érdemrend jelképezi a szocializmus érté­keinek nemes, múlhatatlan győzelmét minden egyes szovjet ember számára. Külön örömünkre szolgál, hogv ezt a ki­tüntetést ön ezen érdemrend alapításának. 20. évfordulóján kapja meg. (Folytatás a 2. oldalon.) 77. évfolyam, 258. szám 1987. november 2., hétfő Szombatra virradt Csorba Jánostól, a terme­lésszervező végéem közös képviselőjétől tudom, hogy a budapesti és a szegedi gyár­ban az idén 670 ezer érkilo­méter készül el ebből a ká­bel bői. „Japán módszerrel" dolgoznak. Az alapanyag­ellátásuk annyira szoros, hegy a pvc-granulátum a beérkezése után a kocsiról egyből a szalag mellé kerül. A gyáron belüli átcsoporto­sításokat elfogadták a dol­gozók. A valamikori — négy-öt évvel ezelőtti — nagy létszámmozgás is a múlté. A gyárban fél éve nem egyszerű dolog űj dol­gozóként bejutni, azóta a bentlévök közül is mind ke­vesebben akarnak távozni. A három évvel ezelőtti ne­héz gazdasági helyzetben senki sem hitte volna, hogy Ilyen rövid idő alatt lesz lehetőség a kereseteknek a környezethez a rá n yos 1 tásá ­ra. S persze a végéé mkák is egyre jelentősebb terme­lési és jövedelmi tényezőkké váltak. Egy gyors telefon Zádori János főmérnökhöz. Megtu­dom, hogy az év végéig a géemkáknak nem nagyon lesz idejük pihenni. A ko­rábbi gyakorlattal ellentét­ben a2 idén a karácsony és újév közötti időszakot sem dolgozták le előre — az anyagellátás szorítása miatt. A jövőről meg biz­tosat nem tudnak nionduni a gyár vezetői, de az itteni termelésbon a ¡végeemkák munkája nem nélkülözhető. Az előzetes hírek szerint a Magyar Kábelmüvek terme­lői árszorzója 0,95 lesz, míg több alapanyagszálliló — az egyes — vagyis a változat­lanságot garantáló — szor­zót tudhatja magáénak. Te­hát lesz oka a fejtörésre a «V Még teljes a sötétség, amikor a lakótelepi utakon pótkocsis IFA-k* motorját melegítik. A kétszer két platón manapság kincset érő rakomány: gázbeton falazó­blokk. A kifürkészhetetlen építőanyag-áramlásban most ez a rakomány valahová Debrecen mellé indul. Az első napsugarak segí­tik felfedni, hogy a város felett több százas, de talán több ezres varjúcsapat száll át hihetetlenül hangtalanul (Talán éppen valahova a Fehér-tó mellé, Csizmazta Gyuri szeme, távcsöve elé igyekeznek.) A fűtőművek erre a haj­nalra már fehér párába öl­töztek, ez persze nem mele­gíti a Diófa előtti piac áru­sait. Mielőtt megérkeznek az első vevők a gyékény he­lyett újságpapírra, nejlon­darabra rakott zöldségekért, sűrű toporzékolással igye­keznek felmelegíteni a lábu­kat. Az autóbusz-pályaudvarról, a Marx térről indul a kalo­csai és a székesfehérvári járat. Az utasok többségé­nek a kezében koszorúk, emlékvirágok. Van aki virá­gos asztalterítőbe burkolta nagy hortenzia csokrát, hogy óvja a hidegtől. Fejek felett hullámoznak fel a virágok a buszra. Sokan lemajadnak. Kiskunmajsa, Kiskunhalas:, Kecel felé most mégegy ko­csi is megtelt volna; egy óta késéssel a lemaradottak in elindulhatnak. A Gyufagyár magos kő­kerítésén belülről hallatszik a rakodásirányitó határozott hangja. A Kábelgyár előtt nyitott árokban vastag áram­vezető kábelek. A légvezeték a Huszár utcában most köl­tözik a föld alá. Bent teljes a műszak. Dolgoznak a végéemkák. Az udvaron üres kábeldobokat pakolnak le platóról. Ez a csapat csak a szombatját tölti munkával, viszont a távközlő kábeleket gyártó üzemrész még vasárnap dél­után és este is munkába kezd majd. Nagy: szüksége van a postának a rekonst­lukciójához, tervezett bőví­téseihez az itteni termé­kekre. következő két hónapban a gazdasági vezetésnek is. A Kárász utcán riiég nem nyitottak ki a boltok. A kirakatok előtt már bőven hallani idegen szavakat. Te­hát a felvásárlási lázat a határokon túli bevásárló turisták is segítik feldör­zsöl ni. A Gáz utcai kenyérgyár udvarán most is füstölnek a halomban kiszórt kiflik. Vagy négy hete locsolták itt utoljára a begyulladt kifli-zsemle halmot. Akkor Jc néhányszáz péksütemény pörkölcklött meg véglegesen és. műanyag tárolóládák is olvadtak alaktalanná. Most kisebb a kár. Meg vasárnap délelőtt is öt lárolóládában és egy tallcskán tárolják a fal mellett a „romokat". íme az Idei október utol­só hajnalának néhány "sze­gedi mozaikkockája. Bőié István Nagymamám már az első dér elől — vagy, ahogy ő mondta, a hóharmat elől — betakarta a krizantémokat. Unokáinak pókhálónyira vé­konyodott pulóverei, kinőtt, könnyű kabátok óvták a csí­pős ködöktől a legkésőbbi virágokat. Aztán október utolsó napjaiban a habos, fe­hér gombolyagok fenyöillatú koszorúba települtek és ha­lottak napján a falu feletti dombra, a sírok kertjébe költöztek. Este a síremlékek oldallapjain mécsek és gyer­tyák lobogtak a gyenge, de Csípős szélben. Kevésen vannak, akik egy évig feketében, vagy csak rekete szalaggal a hajtókán gyászolnak. Huszadik szá­zadvégi hétköznapjainkban gyermekeink már nem is is­merik a gyászév fogalmát. A formával nem hazudik ko­Krizantémok runk. Üj és új gondjaink kö­zött gyorsabban halványodik a legfájóbb emlék Is. De évente egyetlen hapon meg­indul az ország. A voltak és magunk miatt idézünk régi napokat. Előnyomulnak tor­ténetek, apró mozdulatok, szemvillanások, mosolyok, az odaátlévők legsajátosabb parányai. Olyanok, amelyek­ről nem ís hittük, hogy agy­sejtjeink hihetetlenül ki­csiny emlékparcelláinak leg­rejtettebb zugában még fel­lelhetők. Ennek a napnak néhány órája a csendes visz­szagondolásoké és ebben a képzeletbeli együttlétben, fantasztikumok nélküli idő­utazásban mi, még élők is megtisztulunk. A hó alól előpattanó hóvi­rágot, az éppen csak illatozó ibolyát a kedvesünk kafyja. A tél elől levágott, örökzöld közé font komoly krizanté­mok eleink, őseink emlekhe­lyére vándorolnak. Koszo­rúknál, csokroknál íonto­sabb a mi feléjük, hozzájuk igyekvő léptünk. Ilyenkor, november beköszöntén szív­bemarkolón szépek a teme­tők. Az esti fények láttán torkunk szorul, szemünk pá­rásodik. Érezzük a bennün­ket érő emlék fénysugarak mögött messze nyugvó sze­retteink arcát, kedves alak­ját. Viaszból öntött mécsek, gonddal formált gyertyák lobbanása valamikoron vol­takat és bennünket is óvjon meg az emberi lelkek zord hidegétől. (A képeket Nagy László készítette.) B. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom