Délmagyarország, 1987. október (77. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-31 / 257. szám

MomDul, 1987. október 31. magazin [DM MEZEY KATALIN Fiatalasszony mondja Egyszer még az iskolapadban, hallottam, hogy a szomszédomnak elváltak a szülei. Kérdeztem, hogy mért és ő vonakodva mondta; — Mert az édesanyám mindég csomósra főzte a rántást. — így hát én a rántást kislánykorom óta hideg vízzel simára keverem. Tőlem nem ezéri válik majd el a férjem. BAKACSI LAJOS RAJZA Bölcs és balga őseink... Bölcs (és balga) őseink száz év óta úgy építik a várost, hogy jobb kezükkel szépítenek, bal kezükkel rontanak. Az árvíz után Tisza Lajos szép és modern városrajzzal ajándékozta meg a várost. A régi városházának azonban nem volt szép díszterme, ahol 1883-ban Ferenc József jelképesen átadhatta volna a város lakóinak új otthonukat. Ezért gyorsan lebontották a régit, melynek egyik termében 40 évig kapott helyet a szegedi színészet, s ahol 1848-49ben az első demokratikusan megválasztott közgyűlés irányította az átalakulást és haza védelmét, ahol néhány hétig az országgyűlés is ülésezett. Az új városháza nem lett sem nagyobb, sem jobb a réginél. „bölcs" király Szegednek ajándékozta a várat, mely akkor már kaszárnyának sem volt jó. Igaz, egyes részei középkori építmények voltak, de belga őseink csak egy 18. századi kazamatát hagyták meg, mely jó borozónak Ígérkezett. Széthordták a várat, pedig milyen szép lenne legalább egy-egy bástya, mint Kassán vagy Kolpzsvárott, nem maradt meg csak egy kis kőgyűjtemény, melyet Kovács István, a „pórfiú" naponta összevásárolt. A derék Varga Ferenc, hiába volt papi ember, nem engedte, hogy a leendő pompás dóm kedvéért lebontsák az ősi Demeter-templomot. Talán még el se temették Varga Ferencet, amikor már Lázár György vonata Budapest felé robogott, hogy kijárja az engedélyt a műemléknek nyilvánítás megszüntetésére, s sikerült is. Egy tanárember ébersége, Sebestyén Károly művészettörténeti tudása óvta meg legalább a Dömötörtornyot a lebontástól. Most, a 20. század elején vált teljessé és széppé Szeged képe, mert a még üres 600 telket is beépítették. Mintegy 30 középület és száz „palota" (két- és háromemeletes bérház) került be a városképbe. Válságok tarkították ugyan a fejlődést, de például 191 l-ben 289 lakóház készült el körülbelül 700-800 lakással, a családi házak mellett szép számmal épültek 8—10 lakásos, komfortos lakások. A legszebbek szecessziós díszítéssel, a virágkorát élő szegcdi kovácsművészet, asztalosipar remekeivel. A 8—10 jelentős építész közül is kiemelkedő volt Magyar Ede és RaichI Ferenc, akikről művészettörténeti könyveink is nagy elismeréssel Írnak. Az ötvenes években sem a „modernek, sem a kasszicizáló hivatalos építészek nem becsülték a szecesszió alkotásait, s romboló kedvüknek több épület esett áldozatul. Beszédes tanúja ennek a Tábor utca—Bartók sarkán álló épület, ahol a kapualj nőalakjai emlékeztetnek Magyar Ede művészi álmaira. A hetvenes években Bakonyi Tibornak, a hazánkban megforduló angol művészettörténésznek cikkei alapján sikerült felhívni a szegedi szecesszió gazdagságára a figyelmet. Szomszéd városaink közül Kecskemét hozta először rendbe szép század eleji műem- , lékeit, noha Szegednek számban is legalább kétszer annyi alkotása van, mi kissé lemaradtunk. S. mai napig előfordulnak olyan tiibák, hogy egyegy s/eji e» e.rtekes emlek, pl. a Gróf ház liftjének kovácsolt rácsa eltűnik, s"helyébe lemezt raknak. Veszedelmesebb volt azonban az a nagyzási láz, mely persze nemcsak Szegedet kapta el a hatvanas években meginduló nagy építkezések idején. Gyöngyöshöz, Szolnokhoz hasonlóan Szegeden is magas ház készült a hid lábához (tetőzetét nemrégiben újították fel). Ha nem lett volna a helyén, akkor csak azt említenénk meg, hogy kirí a környezetből. De mert két műemlék esett áldozatul, a kis emeletes Scháffer-ház (1909), melynek belseje is műremek volt, s az Oskola utca „vármegyeháza", mely Szeged egyetlen törökkori, de inkább középkori világi épülete volt. A Nagyáruház építésének áldozata lett a Sulkovszky-ház (1796), mely az utolsó kúriaszerű épület volt Szegeden. Megépült helyette a Nagyáruház geometrikus tömbje, oldalán raktárszerü melléképületekkel. S most, hogy az Aradi vértanúk terén is toronyszerű tömbbel emelkedik az új épület, oldalán a raktárak folytatásával, sajnos unokáink is látni fogják, hogy milyen disszonáns ez az épület. Nagyon szépen felújították RaichI alkotását és a Ságvári gimnáziumhoz csatolták. A Hősök kapuja is kirítt a környezetéből, nem is szólva arról, hogy az egykori DM Ke kollégiumi épületet is szép szecessziós homlokzatától fosztották meg a kedvéért. Szerencsésen alakult a Dóm tér és környéke, ma a szegedi idegenforgalomnak egyik leglátványosabb együttese. S mivel az idegenforgalom ma már nem 1-2 hónapos, hanem inkább féléves, elképzelhetőnek tartanám hétvégeken, szombat délutánokon is a szabadtérin kisebb rendezvények: kórushangversenyek, gyermek* és ifjúsági zenakarok, színjátszócsoportok vetélkedőjét. Műemléki hónapunknak én hármas feladatot adnék. Soroljuk be végre itt Szegeden is legalább azt a 10—15 épületet a műemlékek közé, melyeket a közönség persze tábla nélkül is annak tartott. Védelem nélkül jobban ki voltak téve a pusztításnak. S a másik 25—30-at pedig a városképileg védettek közé. Második feladatnak azt érezném, hogy a szokásos kis márványtáblák mellé tegyünk tájékoztató táblákat éppen a művészi ízlés nevelése érdekében. Az egyházi intézményekben ez már megszokott régebbi idő óta. Harmadszor: engedjük meg a közönségnek is a beleszólást, véleménynyilvánítást az újjáépítésekbe. Most Lechner Ödön tervezte homlokzatnak, s Magyar Ede két szép épületének a felújítása folyik (Jósika utca, Református palota). A Jósika utcai kétemeletes palota különleges műremek nemcsak külsejével (tájkép majolikából, és két gyermekszobor), hanem műmárvány belsejével, a lakásoknak, szobáknak is igényes kiképzésével. Mintha a két szobor már eltűnt volna. Bölcs és balga őseink, elődeink után legyünk okosabbak, és becsüljük meg jobban műemlékeinket. GIDAY KÁLMÁN A képtől a szóig Az alsó tagozatos gyermekek polcain tornyosuló könyvek közül a képregények a legforgatottabbak, s a gyerekszobában a tévé a legfőbb kultúrahordozó. Mint valami képanyagdaráló — könnyen fogyasztható látványfasirttal látja el az élményekre szomjas, kiváncsi gyerektekinteteket. Nem is ez a baj: sokkal inkább az, hogy a képernyőn megjelenő világ számukra nehezen, vagy alig-alig fordítható le a tartósabb információ, a gondolkodás és irás nyelvére. Egyszerűen nem tudják feldolgozni a rájuk zúduló képözönt, nincsenek erre beállítódva, felkészítve. Az iskolában sem. Két nyelv rögzül a hét—tízéves fejekben, melyek párhuzamosan futnak egymás mellett: a képi-vizuális és a fogalmi-írásbeli megnyilatkozásé. A kép és a szó mind távolabb kerül egymástól. Ismerjük az oktatás erőfeszítéseit ezen a téren: Zsolnay József olvasástanítási módszere éppen azért lehetne korszerű, mert ezt a két információhordozót akarja összekötni. Csakhogy a tankönyvek vérszegény, halvány rajzolatú, fantáziátlan ábrái aligha ragadják meg a gyerekek képzeletét. Nem versenghetnek a tévé képernyőjén megjelenő tárgyi világgal. Pedig a befogadás igénye óriási. Nem véletlenül kedvenc műsora a tizenéves korosztálynak a reklám. A tárgy, az áru bemutatása, a jellemző vonások, használati utasítások tágítják a kis nézők ismereteit. A különböző reklámszövegek, versikék mondókéiban is megjelennek, belerögzülnek agyukba, emlékezetükbe a néha szellemesen megkomponált szövegek-zenék. Szines mozaikkockákként kavarog a sok töredékes részlet, ám amikor megkíséreljük összeállítani, értelmezni a tévében látottakat, bizony kudarcot vallunk. A nyelvi-fogalmi közvetítés nincs ínyére gyermekeinknek. Nincs, mert fárasztó — ellentétben a képi „fogyasztás" kellemes érzületével. Írni, gondolkodni, küszködni a helyesírás rejtett buktatóival, s a végén, amikor erőfeszítéseik nyomán megszületik akis dolgozat: a mesesorozatról, a nyári kalandokról, a kirándulásokról, a nyaralásról, akkor a szülő „belejavít" a szövegbe, aláhúzza a hibákat. íme, tapasztalja gyermekünk, ezeknek a szülőknek semmi sem elég. Kezd megszilárdulni benne az irás és olvasás undora, a mesék és történetek fellapozatlanul porosodnak a polcon. Jobbik esetben a mindenható képek végiglebegnek a gyermeki tekintetek előtt, gyorsan, felületesen és persze a szöveg összefüggései nélkül. Mintha a könyv is átalakulna egy sajátos képalbummá, telehintve fölösleges írásjelekkel. A „négyszögletes szemű" nemzedék — már több generációval — képviselteti magát nálunk is. Nehéz mit kezdeni velük. Nehéz egy régi kultúra-modellben felnőtt szülőgenerációnak átállni, vagy egyáltalán megérteni: miért kényszer az gyermekeinek, ami neki élvezetet okozott? Csak azt látja: a képernyő vonzásával nem versenghet semmi. Félreértés ne essék: nem a tévé ellen beszélek. Csupán arra figyelmeztetnék, a képi és vizuális nyelv lassan elnyomja, degradálja, félreszoritja az irást-gondolkodást. S ennek eltárgyiasult formáját, a könyvet. Mit tehetünk? Próbálkozzunk a fordítottjával! A látott mesét, történetet, természettudományos vagy történelmi epizódot meséltessük el a gyerekkel! Ragadjunk ki a képernyő áradatából egy-egy, a tizenévesek érdeklődéséhez közel álló mozzanatot, jelenséget, bármit, ami fantáziájukat megragadta, és beszélgessünk el róla! Vegyük elő azt a könyvet, amiben olvashatunk is a képernyőn látottakról! Erősüsük meg a bennünk bizonytalankodó érzést: a könyvek a tartós, mindig előszedhető ismeretek tárházai! Tehát: érdemes olvasni. A mostani első számú képernyőkedvenc, Willy Fogg és diszes állatsereglete, Verne nagyszerű regényéből vált tévésorozattá. Vajon hányan ismerik a tizenévesek közül az iró nevét? Regényeit, amelyek sajnos kezdenek kimenni a divatból? De talán akad majd egy-két kisfiú és kislány, aki otthoni biztatásra kiveszi a könyvtárból a Nyolcvan nap alatt a Föld körült, s felfedezi a kép mögött az írást, a sorok mögött a saját meglóduló fantáziáját, melyet nem korlátoz a képernyőn adagolt, előre gyártott látvány. Az ő Willy Foggja más lesz, mint a spanyol rajzfilmé, saját, elvehetetlen olvasmányélményévé válik. Ennek a fordított — s eléggé kitaposatlan — útnak a bejárása nemcsak feladatunk, kötelességünk. Hogy eljussunk a képtől az értelmes szóig! Nyolcvan, vagy még kevesebb nap alatt. PÉNTEK IMRE \ A rekonstrukciót követő harmadik építési hullámban, a,harmincas években emelt épületek közül most kettővel, a volt Tóth-féle szanatóriummal és a DEMKE-házzal ismerkedjünk. Mindkettőt 50 éve építették fel. Tóth Jenő magánszanatóriuma épületének terveit a Szegeden született Szivessy Tibor (1884-1963) '— itthon és külföldön 200 kisebbnagyobb építkezésnek volt tervező és művezető építésze — tervezte. A kivitelező vállalkozó Stanipay János (1903—1983), a Rerrich/iroda volt vezetője, aki 1931-ig maradt a Dóm téri építkezéseknél. Ekkor megszerezte az építőmesteri jogosítványt, és önállósította magát. Tervei szerint valósult meg a Rendőrség Kossuth Lajos sugárúti székháza országos tervpályázat első helyezettjeként 1940—1945 között, a Szolcsányi és Müller cég kivitelezésében. A Zerge (ma Batthyány) utcai lakóháza (1943), a Tisza Lajos (ma Lenin) krt. 13. alatti bérháza (1939), a MÁV szegedi sporttelepének kialakítása, a Hangya Szövetkezet (ma Paprikafeldolgozó V.) malomépületei (Tápay Dezsővel közös kivitelezésében), a MÁVAUT-garázs (ma az Autóklub épülete), a Kunsági Szövőgyár épületei (Dorozsma), a kiskunfélegyházi MAV-étterem érdemesebb alkotói pontjai Stanipay építészi tevékenységének. Jelentősebb kivitelezései: a Málnai Dezső tervezte Vellit/—Pollák-ház (1 e1UII kit. 15.). .1/ Ilona utcai luitőKörúti paloták ház és a deszki szanatórium épületei (Tápayval közösen). Stampayék igen kiváló munkát végeztek. A külső falburkolatot olyan eljárás szerint alakították ki, amilyennel Szegeden addig nem kísérleteztek. Egyszerű kőporvakolás, és mégis úgy néz ki, mintha drága nemes vakolat lenne. Alvállalkozóként dolgozott az épületen a Brittig (BerténylJ Ferenc-cég (vízvezeték, gáz, csatorna, fűtés), a Faipari Termelő Szövetkezet (asztalosmunkák), Bille János (rácsok, korlátok, díszítő lakatosmunkák). Süli Ferenc festő és mázoló szines mennyezeteket és fehér falakat festett. A villanyszerelést Csányi Antal végezte. A felvonót a budapesti Haverland Antal-cég szállította. A lapostető szigetelésére magyar szabadalom alapján az ún. ULTRA—HAESZ-anyagot használták, az építtető minden megelégedésére. Tóth Jenő magánszanatóriumát 1932-ben létesítette a Dugonics téren, pár szobában. Ez kinőtte magát, és ezt követően építtette fel az új épületet a Tisza Lajos krt 66. (ma Lenin krt. 64—66) alatt, 200 négyszögöles területen. Tóth Jenő minden elképzelése, és amit abban az időben a technika a gyógyászat részére adni tudott, mind megvalósult. Az építők az anyagokat úgy választottak meg, hogy az orvosi "empontok érvényesüljenek. Hátúm iliuttn „lakűotljk ki az eUo emeleten. Mindegyiknek külön sterilizátora és műszerkészlete, fürdőszoba, WC és fehérneműraktár. A földszinten alakították ki a laboratóriumot, a sebészeti, az urológiai, a röntgen- és a belgyógyászati rendelőt. A melléképületekben kaptak helyet a személyzeti lakások, a mosoda, a vasaló stb. távol a betegszobáktól. A közös szobák négyágyasak voltak. A szanatórium orvosgárdája: Feuer Egon, Kiss Menyhért (1889-1945), Lovas László, Egán Ernő, Karácsony Aladár, Bácskay Sándor és Reich Olga. „Egy ház, amelynek csak utcai lakásai vannak, és minden lakás léposőházból nyílik. " — irja a Délmagyarország 1937. nov. 7-ei számában. Ez a ház a Délmagyarországi Közművelődési Egyesület (DEMKE) palotája volt, amelyet Ottovay István (1877—1945) Szeged városképének egyik legjelentősebb alkotója tervezte, minden lakáshoz kis utcai erkellyel és minden konyhához udvari erkéllyel. Az idézett cikk irja: „Hiányzik a jogosan utált függőfolyosó, amelyen végigsétálva boldog-boldogtalan nyugodtan vizsgálhatta a szobák belsejét, sőt a bent zajló életet is. " Az épület két bejárattal és két lépcsőházzal épült, s valójában két házból is áll, amelyeket tűzfal választ el. A eeneiálkiviielező: Szolcsányi István, aki a föld- és kőművesmunkákat is végezte. Korszerű tűzvédelmi kívánalmakat oldottak meg, ugyanis a padlás részeit nem léccel, hanem dróthálóval választották el. Ezeket és az épületlakatos munkákat Strell József végezte. Az asztalosmunkák a Kiss és Stein asztaloscégtől, a vízvezeték, a fürdöszobaés gázberendezések Schulrer Vilmostól. a cserepezés Rózsa Vilmostól valók. A fürdőszobákat és a konyhákat csillogó Zsolnay-féle fayencelapokkal rakták ki. A fürdőszobák és a konyhák padlóbur-* kolásként mozaiklapokat kaptak. Mindkettőt a szegedi Landesbergcég szállította. A villanyszerelést a Fonyó-cég végezte. A parkettázáshoz a Gyöngyösi Parkettagyár termékeit használták. Minősége és megbízhatósága miatt abban az időben Szegeden elterjedten alkalmazták a gyöngyösiek termékeit. A ház redőnyeit az egykori szegedi redőnyipari vállalat (Halász és Herlinger cég) készítette. Az épületet 1937. november 6-ára, hat hónap alatt építették fel Szeged a harmincas évek végére viszonylag modern várossá nőtte ki _ magát. A város épületrengetegében — akkor tízezer lakóházat tartottak számon — csak 207 ház volt a nagy árvíz előtti időkből. A város új épületei jól simultak a korábbi stílusokba burkolt alkotásokhoz, és a most 50 éve épült két funkcionalista alkotás a kor törekvéseinek maradandó értékű művei. BÁTYAI JENŐ