Délmagyarország, 1987. október (77. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-13 / 241. szám
8 - -XT-mitR: Kedd, 1987. október 13. DM Röviden Mezőgazdasági sárkányrepülők Mezőgazdasági célokra hasznosítható, olcsó üzemeltetésű sárkányrepülőt mutattak be a gyártócég, a Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalat és az MHSZ Bács-Kiskun megyei vezetősége szervezésében, a kiskunfélegyházi repülőtéren. A Hódgép által kifejlesztett gépek Mosogató diplomás A szónokok többsége az amerikai rődtem azzal, hogy a társadalom egyetemek évnyitóin azt mondja a felsőbb rétegeibe kerüljek, hallgatóknak, hogy az Egyesült Al- Ebell izgatott lett: lamok elvárja tőlük: legyenek kl- — Tudom, mit kellett volna monváló orvosok, ügyvédek, fogorvosok, dánom a beszédemben. Hazánk csak tudósok és egyetemi tanárok. Valójában ezt senki nem akarja. Szivünk szerint azt kívánjuk, hogy mosogatók, kisegítő pincérek, pincérnők, taxisofőrök, szobalányok és kertészek legyenek Ebell Bowl, aki a Luna Lake-i műszaki egyetemen tanévnyitó beszédet tartott, egyike volt annak a akkor lesz nagy, ha elég egyetemi hallgató van, aki gázt pumpál. — Azt is mondhattad volna, hogy mivel nem áll rendelkezésre elég, illegálisan itt-tartózkndó külföldi, mérnöki diplomával rendelkezőknek kell menniük „leszüretelni". — A felsofokú oktatás — jelentette ki Ebell — egy lyukas garast sok ezer szónoknak, aki elismerte, sem ér, ha nincs senki, aki kitakahogy hibát követett el. Ezt vitat- ritaná szállodai szobáinkat. Nem tuk meg egy kis kávéházban, várva vagyok kíváncsi a csillagászokra, nem akarom hallani, hogyan született meg a világ egy nagy robbanással. De azt akarom, hogy valaki megmondja: miért nem működik a légkondicionáló berendezésem. Nincs szükségünk beruházási banka kávét, amely csak nem jött. — Fel kellett volna hívnom a fiatalok figyelmét: nemzedékük tartozik a mi nemzedékünknek azzal, hogy gondoskodik az alapvető szolgáltatásokról, amelyekre valamennyiünknek szükségünk van, és szakemberekre és piackutató lángezen nem a géntechnikát értem. — Amúgy sem sokat számít egy fiatalembernek, ha felkapaszkodik a sikerlétrán, ha még egy csésze kávét sem kapni — jegyeztem meg. Ebbel rám nézett: — Azt kellett volna mondanom az egyetemistáknak, hogy senki sem élheti az amerikai áloméletet, ha a fiatalok nem akarják eltakarítani a piszkos edényünket. — Emlékszem, amikor befejeztem egyetemi tanulmányaimat, alig vártam, hogy boy lehessek egy üdülőszállóban. Egy fikarcnyit sem töeszekre — amíg az országban hiány Van mentőkben és szerelőkben. — Miért van ilyen nagy hiány kisegítő munkaerőben? — kérdeztem Ebelltől. — Senki sem akar dolgozni — válaszolta. — A baj az, hogy a fiúk úgy gondolják, óránként 6 dollár nem megfelelő bér azért, hogy szódavizet töltenek egy pohárba, különösen, mert kétszer annyit kapnak szüleiktől, ha megígérik, hogy nem hajtanak óránként 100 kilométernél nagyobb sebességgel. — A fiatalok magatartása megváltozott az utóbbi években — tette hozzá Ebell. — Valamikor egy fiatalnak az volt a legnagyobb Öröme, ha kiszolgálhatta barátait egy étteremben. Most egy egyetemi hallgatónak az a legnagyobb öröme, ha őt szolgálják ki. Az történt, hogy mind a gazdagok, mind a szegények azt akarják, hogy valaki más végezze el helyettük az alantas munkát. A gazdagok mindig is ezt akarták, most meg már a szegények is akarják De senki sem akar borravalóért dolgozni. — Ha senki sem dolgozik, ki fog nekünk malátás tejturmixot mixelni? — Egy sor hibát követtem el — folytatta Elteli bűnbánóan. — Nem lett volna szabad azt mondanom a hallgatóknak, hogy meg kell akadályozni az atomkatasztrófát. Azt kellett volna mondanom, hogy a legtöbb, amit a békéért tehetnek, ha halat tisztítanak, hogy az emberek ne legyenek éhesek Soulhhamptonban. — Még ha mondtad volna is, nem hallgattak volna rád. — Senkinek sincs joga orra, hogy részt követeljen az amerikai jólétből — jelentette ki Ebeik —•„ ha nem tett eleget felszolgálói kötelességének. Ez az ország nem maradhat fenn, ha diplomásai makacsul vonakodnak nyári állást vállalni, és ezek az állások betöltetlenek maradnak — mondta Ebell. — Ha megemlíted ezt a beszédedben, megtapsoltak volna — a szülők. — Sőt — figyelmeztetett Ebell. — Most kaptunk volna egy csésze kávét. Art Buchwald Hűvösebb idő ES* ^ Í AZT AKT A S Várható időjárás az ország VEGYIPAR külföldön már sikert arattak. Ezúttal hatvan Bács-Kiskun területén kedd estig: sokfe- Nemzetközi kozmetikai és megyei termelőszövetkezet szakembere tekintette meg az lé várható eső, záporeső, háztartás-vegyipari kong50 hektárnál kisebb területen bevethető, százhúsz liter délnyugaton néhol zivatar is resszust rendeznek október vegyszer szállítására alkalmas, a felszálláshoz nagyon rövid kifutópályát igénylő mini repülőgép szakmai bemutatóját túlon többfelé erős, időn- lentették be a szervezők a Szoftverpályázat A KISZ Központi Bizott- kalmasak, és még nem szüsága és az- Állami Ifjúsági letett megállapodás a kizáés Sporthivatal által működ- rólagos értékesítésükre. A tetett Ifjúsági Műszaki Köz- beérkezett pályamunkák érelőfordulhat. A gyakran 14-16-án a Budapest Kong- ™ V^^i térését S f.® .deJ?,!í?,et " resszus. Központban - je- ffjúsági program keretében A jeligés pályázatnak tarMagyar Rádió Szeged ként viharos északnyugati, hétfőn megtartott sajtótájé- állításon> amelyet november Vid leírását, északi szel valtja fol. Or- koztaton. Az első alkalom- közöu a Hote, Duna rendelkeznie kell a bemuta_ Intercontinentalban nek. VEZETŐSÉGI , , .... .. , .. . szagszerte csökken a ho- mai sorra kerulo tanacskoULES mérséklet. A legalacsonyabb zásra tizennégy ország háA Textil ipari Műszaki és éjszakai hőmérséklet 6 és romszáz szakembere jelenTudományos Egyesület ken- 11 fok között, a legmaga- tette be részvételét. A tu- Iyázatot hirdet amely szederipari szakosztálya hol- sabb nappali hőmérséklet dományos kutatók, valamint . .¡tanHián homurnt nivm nap, szerdán vezetőségi ülést kedden általában 13 és 18 a gyártó vállalatok képvi- ""„„ ¿ua^i Inrt T«i.hi,!Lg IljtóKur, f„l, „ •, „„ »„„ IJí: ,xkk ; „ k „—tó „IÁ SZÓI IVericrricKcKcL, részt vesz a Szoftver '88 ki- talmaznia kell a termék röa pályázónak 66,29 MHZ — 94,9 MHz 1987. október 14., szerda elörendez- táshoz szükséges gépi feltételekkel. A pályázathoz A kiállításra az IMK pá- mellékelni kell egy, a jeligével jelölt zárt borítékot az alkotó vagy alkotók nevével, címével, munkaheszamitógép felhasználásán ala- lyével és telefonszámával. A 21. Cím: KISZ Központi Bi5.30— 8.00: Alföldi Hírmondó — zenós hírműsor — benne: 5.40: Falurádió — a Kossuth rádióból 0.15: Útközben 6.30: Lapszemle 6.45: Reggeli párbeszéd — Szót kérek! 7.00: Hírek, tudósítások — Kossuth Továbbá: Információk Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből — programajánlat, Időjárásjelentés. sport Szerkesztő: Pálfl Balázs Műsorvezető: Boros Ildikó tart a Technika Házában, fok között, északnyugaton selöi több mint száz Ezen többek között a klub- kevéssel 10 fok fölött ala- adást tartanak a legújabb ",'! i'I&' T; a 1 tó IT-T»''"' "XT: U tó tó " a fiata- kul. kozmetikai és háztartás- .T?0!!!' beküldési határidő október h JUGOSZLÁVIA: vegyipari alapanyagokról. 11* ADÓSSÁGTÖRLESZTÉS letve a biológiai és alkalegyesuleti Jugoszlávia a jövő évtől mazástechnikai vizsgálatokmunkába és a következő hó- devizabevételeinek legfel- ról. napok programjának kiala- jebb 25 százalékát akarja kítása lesz napirenden. élet felelevenítése, lóknak az intenzívebb kapcsolása ; ellenőrzési módszereket, mérés- és tervezéstechnológiákat, amelyek honosításra zottság Ifjúmunkás Tanácsa, vagy külföldi terjesztésre al- Budapest, Pf. 72. 13B8 KERESKEDELMI JEGYZŐKÖNYV A román—albán kereskeKÖZGAZDASÁGI NAPOK Holnap, szerdán a következő rendezvényekkel ' folytatódik a X. Csongrád megyei közgazdasági napok sok bővülését, eseménysorozata: Délután kettőkor az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési ' Hivatal Csongrád megyei igazgatóságán a pénzintézetek vezetői az általuk irányított intézményeknél a tartalékok képzésének és hasznosításának lehetőségét elemzik. Félórával később kezdődik a Technika Házában Pusztai Dénes előadása, amelynek címe: A gazdasági reform szabályozásának hatása a Magyar Kenderipari Tröszt gazdálkodására. adósságtörlesztésekre fordítani, szemben az eddigi 46,5 százalékkal. Erre vonatkozó javaslatát a Nemzetközi Valutáalappal (IMF) október végén kezdődő tárdelmi forgalom 5-6 százaié- gyaiásokon terjeszti elő — kos bővülését irányozza elő jelentette a Tanjug. a két ország jövő évi keres- ELHUNYT , . . . BARANSZKY-JÖB LÁSZLÓ kedelmi jegyzökönyve, ame- A Magyar ,rók SzöveUé_ lyet Bukarestben írtak alá. ge tudatja, hogy életének 90. A felek megelégedéssel évében rövid, súlyos betegnyilgtázták a kétoldalú gaz- ség következtében elhunyt így más — El akarta adni a házát, ugye? — Igen. de amikor elolvastam az ingatlan közvetítő leírását »hátról, annyira fellelkesített, hogy inkább megtartom. Elfogták a rablótámadót Mint a korábbi híradások- ölést Török Sándor győriből ismeretes, szeptember gyöstarjani lakos követte 18-án, este 10 óra felé egy el. aki lopott vadászfegyvert ismeretlen tettes sörétes használt tettéhez. Török fegyverrel hátba lőtte Szondi emellett alatxisan gyanúsítTibor 38 éves benzinkútke- ható más bűncselekmények zelőt, helyi lakost. A ben- elkövetésével is. A bűnzinkutas a helyszínen meg- ügyben a Hajdú-Bihar halt; a rabló a töltőállomás Megyei Rendőr-főkapitányaznapi bevételével, mintegy ság folytatja a vizsgá170 ezer forinttal távozott. A nagy erőkkel megindilatot, és annak eredményeidasági kapcsolatok alakulását, a kölcsönös áruszállítáBaránszky-Jób László író, irodalomtörténész, esztéta. Temetéséről később intézkednek. tott nyomozás során alapos rô1 ~ várhatóan a köaeljöKi tűzők ? felUNIDO MŰSZERÜGYI TANÁCSKOZÁS Egyhetes műszerügyi tanácskozás kezdődött hétfőn Budapesten, az ENSZ iparfejlesztési szervezete, az UNIDO szervezésében. Az előadásokon a fejlődő országokból érkezett szakemberek tájékoztatást kapnak a Magyar Tudományos Akadémia műszerszolgálati intézményéről, annak módszereiről. A résztvevők áttekintik annak lehetőségét, hogy hasonló műszerszolgálatot miként lehetne a fejlődő országokban nemzetközi együttműködéssel létrehozni. Földbe gyökerezett a lá- mkációs morzénk is bunk, amint megláttuk a mondja a szolgálatot? butik cseppet sem kopot- A több tucat kitűző még tas kirakatában a fémtizes további hökkenést is okoz. nagyságú kitűzőket. Hu- Ugyan minek hordanánk nyori'tottunk, sizemhéjun- a mellünkön szégyellni kat le s föl jártattuk, való bélyegünket? Oh, már hátha csupán képzelgünk, megint az a kisstílű konés morbid fantáziánk csúf zervativizmus? Viseld játékot űz. nyíltan, amilyen vagy! Piros alapon hófehér Semmi képmutatás, semmi betűk. Megrökönyödve tol- bujkálás magad előtt! Csak juk orrunkat az üveghez, őszintén, kéményén! Hiába, harmincon túl már Harmincöt forintért jelentkezik az álszemérem, százszázalékosan adhatod elvész a humorérzék, be- magad. Kerteles es szeíuccsol a fantázia. Prűdé- gyenkezés nélkül. Kitűzőt ria mögé rejtjük termé- a mellre, es jojjon, aminek szetes vágyakozásainkat? Íonnl ke"! A szöveg felMár képtelenek vagyunk reerthetetlen: sex gmk, ripsz-ropsz kapcsolatokat megkaphatod, amit akarsz, összehozni7 töltsünk együtt egy éjsza, , ... . Icát, szűz voltam, még ne, Hol van mar a meglatn, AlDS_nél ,ég tró mit es megszeretni egyszerű- kukázol> szennyes, tengszsége? Tele lettünk gátlá- lengsz, velem érdemes jársokkal? Újra tabu lett a ni, autómat, ámen! szerelem a társasági cse- Amen? A végső szó le, , , „ . , , . gyen inkább a jó ízlésé, velyekben? Elpirulunk, ha gyártóR Jkereske: intimitásokról dők; szexuális esik szó? Már a kommuB. E. DÉL-ALFÖLDI MAGAZIN A televízió 2. programján gyanú merült fel. hogy a vőben — részletes tájékozma este 6 órakor jelentke- rablótámadást és az ember- tatást tesz közzé, ző szegedi műsorban a 10. Hétvégi balesetek Csongrád megyei közgazdasági napok rendezvénysorozata kapcsán beszélgetést hallhatnak a nézők, melynek témája a gazdasági reform és a vállalatok. Érdekes interjút vesz át a roSzegeden és környékén vid szegedi lakos, s egy több súlyos eset is történt személygépkocsi elé kanyaa hét végén. rodott, amely elütötte. A Az algyői vasútállomás f.tyelmetlen fiatalember man nyelvű "nemzetiségi ft'101 autózott a 47-es számú sulvos sérüléseket szenveadásból a stúdió James fóút irányába Borsos Ist- dett. van 34 éves szegedi lakos. Figyelmetlenül motorozott Amikor, a kereszteződésbe , . , . „. . ., mű_ ért, nem vette észre, hogy Sandorfalvan az ^ orak' tóle jobbról egy motorke- tan «8y fiatalember, akiNiessen amerikai Erdélykutatóval. Bemutatják az újjáalakult csongrádi vésztelepet és a vasárnap megnyitott vásárhelyi őszi 'ekpáros közlekedik Szeged nek ki letet meg nem sikefelé. s elütötte. A motorke- rült megállapítani, es nekirékpár vezetője, Ormándi ütközött egy, az úttest széJózsef 28 éves szegedi lakos k'n műszaki hiba miatt álló súlyosan megsérült. kivilágított tehergépkocsiDomaszék belterületén rak. A fiatalember — aki, körültekintés nélkül akart mint kiderült, ittasan vezemegfordulni motorkerékpár- tett — életveszélyes sérülémaha" motorokkal"" felszerelt Jival a 17 éves Harkai szenvedett, rendőrosztagról, és egy új ^== középiskolai számítógép-laboratóriumról számol be a magazin. Körsétát tehetnek az őszi kiskertekben, folytatódik a szovjet filmművészet öt klasszikus adását bemutató vetélkedősorozat. A stúdió munkatársai elkísérték turnéján tárlatot. A hírek között beszámolót láthatnak a Szolnoki Cukorgyár idei szezonkezdetéről, a mezőkovácsházi új buszpályaudvarról és a gyulai vársorsjegyek húzásáról. Kecskemétről a YaDELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Várod Bizottságának napilapja Főszerkesztőt Sz. Simon látván Főszerkesztő-helyettes: Szávay István a szolnoki Kiadja • Csongrád Megyei Lapkiadd Vállalat. Feleld* kiadd: Klspál Tisza Táncegyüttest Japán- Antal — Szerkesztőségi* kiadóvállalat! Szeged, Tanácsköztársaság ba, ahonnan színes útifilm- útja 10. Sajtdháa «740. — Telefon: 24-631. — A lapot nyomja, Szegedi mel tértek haza. A műsor Nyomda, Szeged, Dajesy-Zilllnszky utca 21. «72».Igazgató: Surányl szerkesztője Fűzik János; a Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a ^postahivataloknál műsort Mucsányi' János és 41 kézbeiitőknél. Előfizetési díj egy hónapra t> forint — ISSN Bende Gyöngyi vezeti MM—M *