Délmagyarország, 1987. október (77. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-06 / 235. szám
8 Szombat, 1987. október 3. DM Röviden Üzletház épül Magyar Rádió Szeged 66,29 MHz — 94,9 Mllz Október 7„ szerda Somogyi Károlyné felvétele Hosszú hónapok után beépül a Szent István tér—Vidra utca sarkán levő, eddig üres telek. A Dél-Tisza Menti Afész üzletháza készül itt, a munkát a Szegedi Építőipari Szövetkezet vállalta. Földszintjén élelmiszerüzlet nyílik majd, emeleti hcjyiségeibe pedig a központ dolgozói költöznek a mostani, korszerűtlen, régi épületből KÖZGAZDASÁGI NAPOK Holnap, szerdán folytatódik a közgazdasági napok rendezvénysorozata. Délelőtt 11 órakor vitafórum kezdődik a MAV Igazgatóságon A költséggazdálkodás várható hatása a vasútvonalak forgalombiztonságára és a menetrendszerűségre címmel. Ugyanitt délután 3 órakora saját gépkocsihasználat problémáiról hallgathatnak előadást az érdeklődők. Ugyancsak 15 órakor 1 a Technika Házában K. J. Kichter professzor (NDK) a közlekedési rendszerelemzésről tart előadást. ENERGIA ÉS TAKARÉKOSSÁG Holnap, szerdán délután fél háromkor a Magyar Kenderipari Tröszt központjának tanácstermében Marusín Imréné, a Hungarohemp energiafogyasztásának alakulásáról, takarékossági lehetőségekről, eredményekről és feladatokról tart előadást. 5.30—8.00: Alföldi hírmondó — zenés hírműsor — benne: 5.40: Falurádió — a Kossuth rádióból 6.15: Útközben 6.30: Lapszemle 6.45: Reggeli párbeszéd — Szót kérek l 7.00: Hírek, tudósítások — Kossuth Továbbá: Információk Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből — programajánlat, Időjárásjelentés, sport szerkesztő: Benkó Imre Műsorvezető: Boros Ildikó SZÍN HÁZBUSZ Budapestre, a Vígszínház Játszd újra Sam! című előadására indul színházbusz október 11-én, vasárnap. KISZ-tagok jelentkezését várják az ifjúsági házban. VONATPÓTLÓ AUTÓBUSZOK A MAV Szegedi Igazgatóságától kapott tájékoztatás alapján közöljük, hogy pályafelújítási munkák miatt ma, kedden és holnap, szerdán Szeged és Balástya, csütörtökön Szeged és Kiskundorozsma állomások között naponta 10 órától 13 óráig vonatok helyett vonatpótló autóbuszokat indítanak. Az autóbuszok Jánosszállás, Vilmaszállá:«, Őszes zek megállóhelyek bejárati útjainál állnak meg. Ugyancsak vonatpótló autóbuszok közlekednek október 9-én és 10cn Kecskemét és Városföld között naponta 10 órától 14 óráig; Nagylak és Apátfalva között október 8-ig naponta 9-től 13 óráig, valamint Szentes és Fábíánsebestyén között október 7-ig naponta 7-től 17 óráig. A csatlakoizásról bővebb felvilágosítást a vasútállomásokon adnak. JÓGAKLUB Ma, kedden délután öt órakor jógatanfolyam kezdődik, majd hat órától jógaklub lesz, melyen Juhász Dezső mutatja be a gyógymasszázs és a relaxáció „fogásait". Enyhe ¡dó Várható időjárás az ország területén ma estig: Sok lesz a napsütés. Délután a Dunántúlon Időnként már erősen megnövekszik a gomolyfelhözet, és egy-egy zápor, esetleg zivatar is valószínű. A délkeleti, déli szél sokfelé élénk, gyakran erős lesz, A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, északkeleten helyenként még gyenge fagy lesz, n legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között várható. ELŐADÁS Október 7-én, szerdán délután 5 órakor tartja következő összejövetelét a SzentGyörgyi Albert Kör. Az életmódunk napi gondjaival foglalkozó előadás-sorozat keretébén Antal Lajos, a Natura GT. igazgatója Egészséges táplálkozás, egészséges életmód címmel tart előadást a Szegedi Akadémiai Bizottság Somogyi utcai székházának nagytermében. Hasonlóan az eddigiekhez, az étel bemutató most sem marad el — a Natura GT által forgalmazott termékekből választhatnak az érdeklődök. LAKÓTERÜLETI KÖZÉLETI NAPOK A határőrizet időszerű kérdéseiről tart előadást ma, kedden délután öt órától Szemán Béla határőr őrnagy az ötödik lakóterületi közéleti napok keretében a Felsőváros II. pártházban. Ezt megelőzően a tarjáni záportározó tó környékén délután három és négy óra között BM munkakutya-bemutatót láthatnak a kíváncsiak. TANFOLYAM Reflexológiaí tanfolyam indul október 7-én, szerdán délután 5 órától Újszegeden, a megyei művelődési központban (Közép fasor 1—3. szám alatt.) Jelentkezni lehet még a helyszínen. DÉL-ALFÖLDI MAGAZIN A Dél-alföldi magazin ma esti műsora megemlékezik az aradi vértanúkról egy szolnoki általános iskola tanulói segítségével. Bemutatják a gyulai katolikus templom most felszentelt seccóit, amelyek Patay László festőművész munkái. A múzeumi hónap apropóján néhány dél-alföldi kiállításra is felhívják a figyelmet. A szegedi stúdió munkatársai az elmúlt hetekben Svédországban jártak, ahol egyebek között a svéd mezőgazdaságról is készítettek néhány, számunkra is figyelemre méltó felvételt. A műsorvezető Olajos Csongor, és a szerkesztő Gellérfy László a 12-715-ös telefonon várja a nézők észrevételeit. Cikkünk visszhangja Nem lesz fürdőfolyosó Nagy érdeklődéssel olvastuk a SZOT-üdülőról szóló tudósítást lapjuk október 2-i számában. Érdeklődésünk a cikk utolsó részében található információk után csodálkozásba csapott át, amikor a fürdőnket és a SZOTüdülöt összekötő fűtött folyosóról olvastunk. A teljes igazság ugyanis a következő. Vállalatunk az indulás óta nagy érdeklődéssel figyeli a szomszédságában folyó építkezést, sót azt nem kevés anyagi áldozattal segíti is. Többek, között a vízmüvek fizette ki a terület előkészítés-kisajátítás költségeit, mintegy 20 millió forintot. Ugyancsak a vízművek fúratja a SZOTüdülőt ellátó termálkutat 12 millió forintért, mely befejezés előtt áll, s a nem végleges adatok szerint 69 Celsius-fokos vizet szolgáltat. Vállalatunk több ízben megkereste a szakszervezet illetekeseít a két létesítmény ésszerű és célszerű együttműködésének kialakítására — mely mindenkeppen elsősorban a gyógyulni vágyó Láncolatok Mindenki előtt Ismerős a képlet vnla honnét, tudj'isten milyen magasságból, letolják a nagyfőnököt. A nagyfőnök kö vétkezésképpen letolja a klsfőnököt, a kis főnök a beosztottat, a beosztott a segédbeosztottat. A segéd-beosztott hazamegy és kiosztja az asszonyt, az asszony a nagylányt, a nagylány n kisöcslt. A klsöcsi fölrúgja a kutyát, a kutya meghúzza a macska farkát, a macska pedig bizonyára hosszasabban játszik az egérrel, mint ahogy macska az egérrel általában Játszani szokott, Roland repeső szívvel és kettesével szedi a lépcsőket. Beatrix az ajtóban közli vele, hogy elhidegült tőle, már régóta Patrikkai jár, s az ö (Beatrix — Roland) kapcsolatuk Immár kifújt, lejárt, azaz ende és the end. Roland megsemmisül, rogyadozva távozik, ami azonban nem gátolja meg abban, hogy föl ne keresse Adrlenne-t, kinek Izzó szerelmet vall. (Előzmény: fél évvel ezelőtt, mikor még Beatrixszal járt, fütyült rá.) Adrienne aszongya magában: hohó, itt az alkalom!; kiprovokálja, hogy Roland szolid találkát kérjen tőle, meg is egyeznek a hely:ben-idöpontban. Eljő az idő, üt az óra. Roland a tetthelyen toporog, s világosan látja: orra előtt Adrienne parádézik el élénk mosollyal, karján egy ifjú titánnal. Roland berúg, mint az albán szamár, másnap pedig (hisz másnapos) fölhívja Adrletltie-t, és megkérdezi tőle: ép-e a nyelve. — Ép — mondja Adrienne, mire Roland: — Akkor nyald ki vele a .. — És lecsapja a kagylót Ez esettel alighanem összefügg, hnfiy a következő nap reggelén fölfedezni kénytelen kocsijának gumikerekeit az éj rolyamán rölhaxogaDták. a benzint pedig leszívták Erre nem tud mit tépni, viszont indulatai levezetése céljából felkeresi Patríciát, kinek semmi köze az egészhez (Roland szerint Azt azonban még ö sem sejtheti, hogy Beatrix akkor hidegült el tőle, amikor Patrícia iránt bemeleoedett. Patrik pedig nem is létezik) Roland, aki tudja, Patricía csúnyának tartja magát, mert görbe a lába, a félórás beszélgetés végén közit P val: olyan karika a lába, hogv ha a kej töt összezárna, hulahoppozni lehelne vele. Patrícia elsápad, Roland távozik — 5 itt két szálra válik a történet. Patrícia fölpofozza kisöccsét, a klsöcsi fölrúgja a Bodri kutyát. Bodri kutya mehúzza a Miea cica farkát. Patrícia anyját a kisöecs fölpofozása oly annyira fölingerii, hogy nem főz vacsorál férjének, ehelyett Patríciát „neveli" A férj — aki munkahelyén segéd-beosztott — éhesen fekszik le, másnap koeogó szemmel ébred s a fő-be" osztott kezébe franciakulcs helyett laposfogót ad. A fő-beosztottal ez hátráltatja munkájában, a kisfónököt úgyszintén. a nagyfőnököt színtúgyan, utóbbit tehát letolja valaki a minisztériumból, tudj'isten micsoda magasságból. . . Mily szomorú láncolatuk ezek! S minő tökéletességgel működnek. Farkas Csaba ÚTINFORM Az 55. számú főúton, a bajai Duna-hídon terhelési próba lesz, emiatt időszakosan lezárják a hidat ma, kedden és holnap. Hosszabb (20-30 perces) várakozásra kell számítaniuk az arra járóknak. COMMODOREKLUB Holnap, szerdán 17 órakor, a Technika Házában a Commodore-klub következő foglalkozásán programcsereberét rendeznek. Takarékszolgálat — Példák iisíiíí A ianífő magyarázza az iskolában: — A ftsámjegyeiu kel az araboktól kaplak, a naptárt a rómaiaktól. és az üveget az egyiptomiaktól. Tod valaki más példákat Is mondani? Kari jelentkezik: — A vasaló a Meyeréklői van, a porszívó a Műlleréktőt, a pénz ó hitelbanktól, és a fcisöcsém at albérlőnktől. » A pénzforgalom gyorsítása, a takarékszolgálat korszerűsítése végett hazánkban teljesen újszerű szolgáltatás, az aktív memóriakártya bevezetését tervezi a posta. Az új szolgáltatás alapos előkészítő munkálatokat igényel, s hosszabb kísérletet, hogy a lakosság megismerhesse. Az új szolgáltatás alapja az aktív memóriakártya, egy kis lap, amelyben egészen apró mikroszámítógép van beépítve, ami több ezer adat — köztük a takarékbetétkönyvben lekötött öszszeg — tárolására képes. Az 1989-ben kezdődő kísérlet színhelyéül egy közepes nagyságú várost, Egert választották, ahol körülbelül 10 ezer takarékbetétkönyvtulajdonos van. A város postahivatalait számitógéppel szerelik fel, s valamennyit egy központi komputerrel kötik össze. Mindenhol elhelyeznek kártyaolvasó, -azonosító berendezéseket, így lehetővé válik, hogy a takarékkönyvbőt bárhol lehessen pénzt kivenni. A város különböző pontjain hat bankjegykiadó készüléket szerelnek fel — ötöt külső utcai falra —, ezekből a memóriakártya segítségével éjjel-nappal kivehetnek pénzt az ügyfelek Hétvégi balesetek üdülők érdekét, kényelmét szolgálná. Felvetettük a vízgyógyászat közös üzemeltetésének lehetőségét és javasoltuk — — többek között — a cikkben említett, fedett, fűtött folyosó létesítését. Ez utóbbit — tanulmányterv szinten — Tarnay István építészmérnökkel meg is terveztettük. Sajnos tárgyalásaink mind a mai napig eredménytelenek maradtak, a SZOT illetékesei — számunkra érthetetlenül — az együttműködéstől elzárkóztak. ELhangzott olyan kijelentés is részükről hogy az ide beutalt izületi betegeknek az úszás direkt káros, aki viszont mégis úszni akar, az majd tetőtől talpig felöltözik, és körbe átbaLLag a fürdőbe. Mit tehet ilyenkor a vízművek és fürdők vállalat? Tudomásul veszi — még ha nem is érti — az álláspontot. Kováts Gábor, a Szegedi Vízmüvek és Fürdők főmérnöke > KI MINEK MESTERE A Magyar Villamos Müvek Tröszt felkérésére Szegeden, a Démász Vállalat rendezte meg a villamosiparág 17 vállalatát képviselő 53 villanyszerelő vetélkedőjét. A gyakorlati feladatok, a szakmai, politikai és biztonságtechnikai tesztlapok megoldásában a Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalat (Pécs) csapata, egyéni versenyben ugyancsak e vállalatnak fiatal villanyszerelője: Kriszt Antal érte el az első helyezést a kétnapos szakmai versenyen SZOBORAVATAS Hétfőn Gárdonyban, a Hazafias Népfront üdülőjének parkjában felavatták Erdei Ferenc szobrát. Rajki László művész alkotását. Az ország demokratikus és haladó erőit egyesítő Márciusi Front makói kiáltványa megjelenésének fél évszázados évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen ott voltak a népfrontmozgalom vezetői — köztük Kállai Gyula, az országos tanács elnöke és Pozsgay Imre főtitkár. Márton János, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke méltatta a parasztpolitikus, társadalomtudós munkásságát, a szövetségi politika érdekeben kifejtett tevékenységét. A már közölteken kívül még történt néhánv baleset megyénk útjain a hét végén. Szeged belterületén egy Utkanyarban előzött egy motorkerékpárost személygépkocsijával Boldizsár Attila 19 éves helyi lakos. Későn vette észre, hoRy szemből érkezik egy másik autó, már nem tudott víszszomenni a saját sávjába cs összeütköztek. A vétkes gépkocsi vezető könnyebben megsérült, az anyagi kár több tízezer forint. A 47-es számú főúton a kopáncsi csárda felöl haladt Vásárhely fele egy gépkocsi, Elölte kerékpározott ittasan a 42 éves Csikós János vásárhelyi lakos. Ami kor az autó a biciklis elő zésébe kezdett, Csikós hír telen balra rántotta a kor mányt, « az autó elütötte Az ittas férfi könnyebben megsérült. Hétfőn reggel Makó bel területén történt balesel. A motorkerékpárral haladó Igáes Antal 25 éves helyi lakos figyelmetlenül kanya rodott balra, s közben egy másik motorkerékpáros már elözéwébe kezdett. A vétlen járművezető hirtelen fékezett, így az ütközést elkerülte. ám ezt követően fölborult es súly<« sérüléseket szenvedett. Eljárás üzérkedés miatt A Csongrád Megyei Rervd őr-fókapitánysag gazdasági rendészete a megyei lanacs kereskedelmi felügyelőségével közösen végzeit ellen őrzést követően büntetőeljárást indított üzérkedés és vesztegetés alapos gyanúja miatt a 4í éves Zsákai Gyula (Oiostiáza, Dénes tanító utca 6 J a 35 éves Mészáros László (Szentes. Tanácsköztársaság útja 11.) es az 56 éves Csenkj Pál (Szegvár, Petőfi Sándor utca 5. szám) ellen. Zsákai Gyula épitöés tüzelőanyag 'kiskereskedőként az ellátásban Jevó hiányhelyzetet kihasználva a tiltó jogszabályok ellenére a Szentes és Vidéke Afész tüzep telepeiről 32 ezer darab cserep. 25 ezer darab tégla és egyeb építőanyagutalványokat vásárolt fel. mintegy félmillió forint ertekben. Mészáros László utasította a telepek vezetőit, hogy a kjfclvereskedöt szolgálják kj. a vásárlásokat pedig Zsákai sajat zsebből fizette. A kiskereskedő darabonként egv forint kórüli felárát fizetett az ügyben erdekeit afesz-dolgozoknak, az eddigi adatok szerint összesen körülbelül 40 ezer forintot. Az ügyben további vizsgálat folyik. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettest Száva y István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Fele ló* tdadó: KIspál Antal — Szerkesztősig is kiadóvállalat! Szeged, Tanácsköztársaság útja IS. Sajtóház (7<ó, — Telefont!«-«». — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky útra U. «72«. Igazgató: 6 urán y 1 Tibor, — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál ÉS kézbesítőknél. Előfizetési dlj egy hónapra 41 lorlnt — ISSN «ni—02i a