Délmagyarország, 1987. október (77. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-14 / 242. szám

Púnfefc. 1987. október 9. 5 Pályázat fotósoknak Határidő: november 15. Liebmann Béla nyugdíjas fotóművész a szegedi, illetve Csongrád megyei újságfénykepezés fellendítése, a helyi napilapok, folyóiratok és alkalmi kiadványok fotóinak esztétikai gyarapítása, a fényképezés népszerűsítése, magas művészi színvonalú képek készítése céljából alapítványt létesített. 1985ben kétszázezer forintot adományozott a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalatnak, melynek éves kamataira pályázatot hirdet. Minden esztendőben az eiöző év októberétől a naptári év októberéig, tehát 1986. október 1. és 1987 október 1. között a Csongrád Megyei Lapkiadó VáIdat gondozásában kiadott napilapokban, folyóiratokban, alkalmi kiadványokban stb. megjelent fényképek szerzői vehetnek részt a pályázaton. Tehát belső munkatársak, külső szerzők, amatör és hivatásos fotósok egyaránt. Pályázni legfeljebb tíz müvei (a képriport egy alkotásnak számit és a megjelent fotók képriporttá egészíthetők ki) lehet, beadási határidő 1987. november 15. A pályamüveket kiállításra kész kivitelben, legalább 24x30 centiméteres méretben kell beküldeni, hátoldalán feltüntetve a szerző nevét, lakcímét, a kép megjelenési helyét és dátumát. Az anyagot szakértői zsűri értékeli, melynek jogában ál] a dijakat megosztani, vagy visszatartani. A legsikerültebb alkotásokoól kiállítás nyílik a szegedi Sajtóház művészklubjában. A díjakat minden évben a sajtónapi ünnepségen nyújtják át. Az első dij 6- ezer forint, a második dij 4 ezer forint, a harmadik dij 3 ezer forint. Az első helyezett ezen kívül elnyeri Kligl Sándor szobrászművész bronzplakettjét, mindhárom helyezett díszes oklevelet kap. A díjnyertes kollekciók a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat tulajdonába kerülnek, a kiállított anyagból nz akció fölött védnökséget vállaló Magyar Újságírók Országos Szövetségének helyi csoportja vásárol és kiáilítássorozatot szervez. (Az első dijat két egymást követő évben ugyanaz a fotós nem nyerheti el.) A helyi állami és társadalmi szervek különdíjakat ajánlanak fel. A Csongrád megyében működő szerkesztőségéit, üzemi lapok kiadványszerkesztő műhelyek támogatják az itt élő fotósok megjelenését, s érdeklődésükre bővebb felvilágosítást is adnak. Kiállítási napló Tájak, öselemek, gyerekfirkák BARANGOLÁS HAZAI TA.IAKON címmel rendezett kiállítást a Képcsarnok Gulácsy Lajos Termében Dobrovits Ferenc festőművész. A hazai művészettörténetben kiemelkedő helye és szerepe van a tájképfestésnek. Nem csupán a természeti szépségek iránti vágy, nemcsak a hangulatos tájak megőrzése, nemcsak a múló pillanat megragadása a cél — több annál: a szülőföld tisztelete, a haza iránti vonzalom kinyilvánítása, e sajátos flóra "évszakváltásokkal töredezett örök körforgásának ábrázolása M. S mestertol "Barabás Miklóson, Munkácsyn, Szinyei Merse Pálon, Ferenczy Károlyon, Szőnyi Istvánon át egész a kortársakig ível a természetfestés. Volt idő, amikor a tájfestőket kézlegyintéssel intézték el, s ebben bizony szerepet játszott a dilettánsáradat és a rossz értelmű amatőrizmus erőszakossága. De ahogy csak jó és rossz festők léteznek, ugyanúgy csak jó és rossz tájkép van. Dobrovits Ferenc jó festő, és jó tájképekkel jelentkezik. Idestova harminc éve keresi a hazai táj lelkét, hogy elődeihez méltó módon magyar tájat fessen magyar ecsettel. Nagyszerű szakmai felkészültséggel, jó értelemben vett rutinnal, fölényes biztonsággal és ihletetten barangol tájainkon. Divat is a tájkép manapság, s ebben tszerepet játszik valamiféle pótcselekvés is. A megcsúfolt természet, a veszélyeztetett vizek, fák, virágok legalább a festők vásznain kapjanak menedéket, megóva őket a környezetszenynyezéstől. Dobrovits egyszerűen, tisztán és őszintén szól fákról, évszakváltásokról, egekről, havakról. Számomra legmegkapóbb az a könynyedség, mondhatnám japános stílus, amely szinte valamennyi képén virtuóz módon van jelen, s ezek a kalligráfiák jelképteremtők is: a kócos fák egyszerre a szépség lehetőségeinek és a leselkedő veszélyeknek szimbólumai. Sok tájábrázolást láttam már, amelyek a csöndet idézték bennem. Dobrovits festményei nem csöndesek. Nádsuhogások, faágzörrenések, füzizegések, szélneszezések jutnak eszünkbe a képek előtt. Ezek a festmények nem akarnak többek lenni, mint amire készültek: képeknek, otthonok falára. Hogy levegője legyen az otthonnak, ne csak légtere, hogy meséje legyen a szélnek, ne csak ajtórések fütyülése, hogy költészete a faágaknak, ne csupán recscsenö realitása a talpunk alatt AZ ÖSELEMEK FELÉ kutat Keményffy Gábor kerámia- és porcelán térvező művész, aki gazdag kollekcióját a Bartók Béla Művelődési Központban mutatja be. Az anyaghoz kötött művészetek alapkérdése mindig is az volt, mennyire képes egy-egy alkotó megszelídíteni, formálni, új rendre, új törvényekre rábírni az élettelen anyagot. Keményffy / ror a lehetőségek széles ektrumát mutatja be, hiszen a nemesen egyszerű, elegáns, majdhogynem azt mondtam, neopolgári teáskészletektől — amelyeknek tiszta formáit hullámzó arany díszítések nemesitik — szinte az előbányászott ősanyagok. a „talált tárgyak" pólusáig terjed. Közöttünk gyönyörű, alig mélyülő falitálakat láthatunk kékben, rózsaszínben, fehérben tündökölni, színes foltok repedéseivel, hajszálv." kony vonalak rajzaiva., visszafogott faktúrák, opálos színátmenetek fénytöréseivel. Az edények egy részének öblös formavilága ősi kelyheket, ivóedényeket idéz, s ezt erősitik földszinei — mintha a rétegek mélyéből előkerült régészeti leletek lennének. Vázái viszont elegánsak, kecsesek, fényesek és pompázatosak. Kis edénvsorozata szirmot bont — a parányi vázák szgjrésze nincs lekerekítve, hanem szirmokat, leveleket, növényi vegetációt idéznek. Gondolom, azok a legfrissebb munkái, amelyek véletlenszerű formákat, hasadásokat, töréseket, horpadásokat őriznek, s a kemence tüzében ösi színeket nyernek. Ügy gondolom, ez a fajta törekvés a mai kerámia- és porcelánművészet egyik lehetséges útja, hiszen a múlt értékeinek újrarendezése korszerű minőséget, új esztétikai értéket teremthet. GYEREKRAJZOK BŰVÖLETÉBEN alkot a jugoszláviai vendégművész, Ugren Dragomir, akinek munkái szintén a Bartók művelődési központban láthatók. Csakhogy alapállása tévedés. A gyerekrajzok, falfirkák öntörvényű és totális világot tükröznek, a gyerekek teljes világképét. Elemeit felhasználni, motívumait újrarendezni a mai művész számára nagy lehetőség. Az őszinte és manipulátlán megnyilatkozás példája. De felnőtt fejjel gyerekrajzokat imitálni, visszahelyezkedni egy olyan világba, amelyet objektíven túlléptünk, hamis útra visz. Mert ez a fajta megközelítés épp a lényeget cáfolja, hisz ez kizárólag manipulált, elhatározott megközelítés lehet. Mint ahogy Szabó Lőrinc Lóciát sem kell azért sajnálni, hogy körülötte „minden láb. csupa láb", hiszen Lócinak az a természetes, az „A Világ." Így aztán Ugren Dragomir „gyerekrajzai" — hamisítványok. Tandi Lajos Diákpetició Avagy mi keriil az oklevélbe? Ez év júniusának végétől — a közbejött vakáció ellenére — a JATE természettudományi karáról kikerült friss diplomások igen paprikás hangulatban vannak. (Ezen az sem változtat semmit, hogy azóta valamennyiük el is helyezkedett.) Néhányukat felkerestük. A felháborodásuk oka mindenütt ugyanaz. Kosztolányi József, a Radnóti gimnázium matematika—fizika szakos tanára: — Az oklevelek minősítésének új formája — miszerint az államvizsgán szerzett jegy, a diplomamunkára kapott osztályzat és annak megvédésére adott minősítés egy jegynek számit, és ehhez egyenként hozzáteszik a szigorlati jegyeket — bennünket, ötödéveseket nagyon érzékenyen érintett. Erkölcstelennek tartjuk, ugyanis az új tanulmányi és vizsgaszabályzat életbe lépése idején (1987. februárjában) mi már régen túl voltunk a szigorlatokon. Marton Melinda, a városi KISZ-bizottság munkatársa: — «Az új számítási mód nekünk, tavalyi ötödéveseknek hátrányt jelent. A régi szisztéma szerint az én minősítésem jó lett volna, ehelyett az oklevelembe közepes került. Az igaz, sajnos, hogy egyelőre ezeket az osztályzatokat a kutya se nézi meg a munkahelyeken, mégis igazságtalannak tartom az egyik napról a másikra bevezetett törvényt. A korábban végzettel szemben mi erkölcsileg leértékelődtünk. Ha egyszerre tennének bennünket mérlegre, mi járnánk rosszul. Katona Tamás, ösztöndíjas a JATE szerves kémia tanszékén: — En az új szabályzat alapgondolatával egyetértek. Úgy gondolom, jobban tükrözi a felkészültséget, a folyamatos munkát. En ott voltam azon a fórumon, amikor ez a dokumentum vitára bocsáttatott. Kevesen jelentünk meg az ieaz. és el is siklottunk az oklevél-minősités fölött. (Más kérdésekben — hat pontban — viszont nem értettünk egyet. Ezen vitatott részeket egyébként csak ideiglenesen léptették éLetbe.) Mint most utólag kiderült, nagy hiba volt szó nélkül hagyni a szabályzat kedélyeket borzoló részét. * Az új oklevél-minősités szenvedélyes tiltakozásra késztette a végzős TTK-sok jó részét. Ripsz-ropsz petíció is született, melyet nem is akárhova küldtek: többek között pártunk főtitkárához, a KISZ KB-hoz és a Magyar Televízió két műsorához, az Ablakhoz és a Hírháttérhez. A levélben kifogásolják még, hogy sok helyen az államvizsga-bizottságok tagjai sem ismerték az új szabályzatot. A biológusok és a matematikusok államvizsgáján még a régi törvény alapján hirdettek eredményt. Igaz, az oklevelekbe már az új szisztéma szerint kerültek be a jegyek. Nem egy hallgató a diplomaosztó ünnepségen tudta meg, hogy átlaga 1 -gyei vagy 1,5-del rosszabb. Sokan emiatt el is estek az előre beigért állástól. A tanár szakosoknál 200 —300 forint fizetéscsökkenést is eredményezett a rosszabb diploma. Csányi Zoltán, a városi KISZ-bizottság titkára azok közé tartozik, akik már csak utólag, a válaszlevelek beérkezése idején értesültek a történtekről. — Mintha nem fogadták volna bizalmába az apparátust a szabályzatot kifogásoló hallgatók . . Nem hittek abban, hogy helyben orvosolják a gondjukat? — Jellemző, hogy rögtön a legmagasabb fórumnál kezdték. Elvesztettük volna a hitelünket? Mindenesetre én is aláirtam volna ezt a levelet. Bár tudom, a jogszabály nem tudása nem ment fel a következmények aló]. De mit. tett példájjl az egyetem vezetése az új jogszabály megismertetéséert? Kiszögeztek egy Művelődési Közlönyt a folyosóra? Arról már nem is beszélek, hogy az áljamvizsga-bizottság tagjai sem ismerték az új szabályzatot. Azt is méltánytalannak tartom, hogy átmenet nélkül vezették be a rendelkezést. Az ötödévesek már semmit nem tehettek a jobb szigorlatokért. Véleményem szerint csupán a mostani elsősökre és az utánuk jövőkre vonatkozhat a szabályzat. így lenne etikus. * A végzős hallgatók panaszából ügy lett. Többek között állást foglalt — vizsgálat alapján a JATE természettudományi karának dékánja is. A Csákány Béla íektornak küldött levelében a következő áll: — A hibás számítás oka az volt, hogy az államvizsga-bizottságok nem ismerték a JATE új, az egyetemi tanács által is elfogadott tanulmányi és vizsgaszabályzatát, ha bár a dékáni hivatal, a tanszékcsoportvezetőknek és a tanszékvezetőknek azt 1937. február 10-én megküldte. A Művelődési Minisztérium ugyancsak reflektált a történtekre: Véleményülik szerint indokolt, hogy a jövőben az egyetem dolgozói nagyobb körültekintéssel kövessek figyelemmel a hatályba lépő új rendelkezéseket és szabályzatokat, hogy elkerülendő legyen hasonló esetek bekövetkezése. Az ügy lezárult. Többen megfogalmazták a tanulságokat is. Aggályaink azonban vannak m;g szép számmal. Az idén végzett TTK-s hallgatók a „peresztrojka" első áldozatai? Mit jelenthet. ha nem élünk a jogainkkal? Mit eredményezhet az alapos, körültekintő tájékoztatás hiánya? Kik gyorsítsák fel az információáramlást? A határozatok dömpingje hogyan szegi kedvét az érintetteknek? Kinek van hitele? Miért kell éveken át hurcolnunk egy tehetetlenségi nyomatékot? Mi a garancia arra, hogy a fentiek nem ismétlődnek meg? Átmeneti intézkedések hozhatók-e? * Dilemmáinkkal felkerestük Csákány Bélát, a JATE rektorát is. — Ha az embert méltánytalanság éri, természetes, hogy fogódzókat keres. A petíciót aláirók többek között azt sérelmezik, hogy hátrányos helyzetbe kerülnek a munkahelyükön. Sajnos távol vagyunk még attól, hogy az oklevél-minősítés döntse el, ki hova kerül, és mennyi lesz a fizetése. Továbbá az államvizsga-bizottságoknak nem feladatuk, hogy elkészítsék a minősítéseket. Ez a dékáni hivatal dolga. Amiért pedig rosszat mondtak, méltán vonták magukra a dékáni dörgedelmeket. Hs'. - v-s információáramlásban élünk, nagyon nehéz szelektálni, magunkévá tenni az összes rendelkezést. Amiről azonban biztos vagyok, hogy mindon hallgatónk megkapja a tanulmányi és vizsgaszabályzatot. Azt viszont nem tudom, hogy minden oktató rendelkezik-e majd ezzel a dokumentummal. Az új határozatok alapos ismerete jogos követelmény ugyan, de alig teljesíthető. Ami pedig a diákok érveit illeti — nevezetesen, hogy a szabályzat ismeretében jobban szigorlatoztak volna —, szeretném megjegyezni, hogy a hallgatóink még a tanulmányaik megkezdése előtt fogadalmat tesznek melyben az áll, legjobb tudásuk szerint készülnek a vizsgákra. — Erről sem feledkezvén meg, mégis úgy gondoljuk, a friss diplomások, a mai ötöd-, negyed-, harmad- és másodévesek többé-kevésbé áldozatai ennek a szabályzatnak. Átmeneti megoldások nem lehetnek? — A hallgatóknak joga és lehetősége van arra. hogy a testületek út„án elindítsanak egy olyan folyamatot, mely a módosításhoz vezethet. * Végül csak annyit, ezt a sanszot kár lenne kihagyni! Bodzsár Erzsébet Megbeszélés az orvosegyetemen Tegnap, kedden, Szabó Sándor, a megyei és Székely Sándor, a Szeged városi pártbizottság első titkára a Szegedi Orvostudományi Egyetemre látogatott. A rektori hixwúUui az egyetemi elet Os munka időszerű kérdéséiről folytatlak megbeszélést Szilárd Jánossal, a SXOTE rektorával és Kása Péterrel, az intézmény pártbizottságának titkárával Délutáni csúcs. A buszmegállóban már rpajdnem százan állnak. Nyújtogatják nyakukat balra, kémlelve és találgatva, hanyas busz fordul be. Remény csillan a szemekben minden sárga színű, kék emblémás csuda felbukkanásakor. Hátha az enyém, dobban meg az utazni vágyó szív. Aztán csalódott sóhajok, elfojtott szitkok. Magam is közéjük tartozom. Közéjük, az utazni, hazaérkezni vágyók nagy közösségébe. Már jó néhány napja gondoltam — a várakozás idejét kihasználva —, néhányat megkérdezek kedvenc baszaink közül. — Hanyas vagy? — Tizes. — Igen, téged sűrűn látlak, golyóként,' repítve szállítod utasaidat a Honvéd téri végállomásig. Aztán sutty, vissza Tarjánba. Nemigen hallottam rólad rosszakat, ha csak azt nem, hogy kicsi vagy. — Hát, igyekszem. Na, viszlát! — Hanyas vagy? — Nyolcvanhármas, miért kérded? — Unatjcozom. /le ért buszom meg nem jolt, így jobban telik az idő. Egyébkent sokszor találkozunk, csak nekem te nem vagy jó. Nem Hanyas vagy? egészen arra jársz, amerre az én uiam visz. Sót azt is megfigyeltem, hogy irigylésre méltóan rendszeres életmódot folytatsz. Pedig rengeteg embert cipelsz oda-vissza. Remélem, sokáig bírod. No, nem tartalak föl. menjél csak, látom. Metsz. Persze, a menetidő! — Hanyas vagy? — Láthatod, hetvenhatos. Ne tarts föl bugyuta kérdéseiddel. Tudhatod jól, Mihálytelek messze van. És ha elkapok egy sorompót, ott dekkolhatok percekig, aztán a kedves utasaim meg morognak. Ilyenkor meg különösen, fáradtak hazafelé. A srácok az iskolából jövet is hamar otthon akarnak lenni, hogy biciklire pattanva, játszhassanak még sötétedés előtt. Különben sem szeretném, ha leköröznének, — Hanyas vagy? — Hetvennégyes. — Nahát, veled szeretnék sűrűbben találkozni! Tegnap is kimaradtál. Most is háromnegyed órája váruk rád, Gyulára sem érsz ki idő-' ben, úgy látom, nem bírod a strapát. * — Hosszú az út. Míg nem tartozott Szegedhez Gyálarét, könnyebb volt a dolgom. Fél óránként csak kiporoszkáltam valahogy, de most... Tudod, 8 kilométer oda, nyolc viszsza. Az isten háta mögé, a város legdélibb csücskébe. — Sokat emlegetnek az utasok. Persze, nemcsak téged, a céged igazgatóját, forgalomirányitóit, szervezőit. Biztos olvastad, amikor egyszer már írtam rólad, Vopy te sem? Akkor, amikor sűrítették a járatokat, s azóta ritkább vagy, mint az a bizonyos fehér holló. — És mit mondanak még? — Ennyi utas előtt szégyellném mind elmondani. De. képzeld el, volt már olyan elkeseredett bérlettulajdonos, aki szívesen befizetne főnökeidnek egy kört, oda-vissza, tapasztalatszerzés céljából. Ugye, milyen gonosz gondolat? Ember embernek ilyen rosszat nem kívánhat. Megáll az ész. — Na, jól van, hagyd már abba, én csak egy egyszerű hetvennégyes vagyok. Jössz, vagy maradsz? — Miért, tudsz jobbat? Bérletem van nekem is. , Czakó János