Délmagyarország, 1987. szeptember (77. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-05 / 209. szám

8 Szombat, 1987. szeptember 12. DM1 m°gazin H

a nem szakad, ha nem fúj, ha nem dörög, tíz napig a harkányi strandon süttetjük a hasunkat. Az alibink tökéletes, elvégre szabadságon vagyunk. De zuhogott, tombolt, villámlott. Egye meg a fene. Előkerült a térkép. * Vajszá. ízlelgetjük. Erdők, dinnyeföldek vezetik elő. Több kilométeres főutca, a templomok az iránytűink. A buzogányos torony alatt megállunk. Néhány házzal odébb az egykori erdő-főtanácsos, Kodolányi uram korántsem kicsi, cseppet sem szegényes hajléka. A ház előtt anyakoca ballag tejtől dagadva. Messzebb feltűnik egy biklás — hosszú fehér szoknyás — aszszony. Aki iniatt jöttünk (a fotókból ítélve) se nem szívélyes, se nem barátságtalan. Meditativ, kissé kesernyés. Akár a Süllyedő világ-ban. Itt eszmél a tizenegy éves fiú. Apja nagytermészetű, anyja szenzibilis. A parasztok között érzi legjobban magát. Lesi a biklák ringását, a szolgákkal kijár a mezőre, a vízpartra. Az. asztalon Kodolányi János botja, szemüvege, tolla, írógépe. Üveg alatt egy babérkoszorú. A fénye erősen kopik. Isten ments, hogy jelképnek tekintsük! Kint ebédhez harangoznak, a főerdész irodájában megállt az idő. Fél öt. * Zengővárkony. A 6-os út fő ütőér Pestről Pécsre. Százhússzal suhannak az autók. Tábla, hirtelen ereszkedő. Apro házak, petúnia tenger, muskátli özön. A szitakötők tízesével vitorláznak körülöttünk. A Zengő alján — Csak térkép ...? mint a mesében — patak. Uram bocsá' kristálytiszta. Fönt szelídgesztenyék. A református templom vakítóan fehér. A kőkerítés falában márvány. Itt élt és dolgozott 1927— 1947-ig Fülep Lajos művészettörténész, Kossuth-díjas akadémikus. Hátul a Baumgarten-díjából épített dolgozószobája. Múzeumi mozdulatlanság. A tárlókban Babits, Kodolányi levelei. A kemény és könyörtelen ember, Fülep Lajos krisztusi arccal pillantgat maga elé. Micsoda irigylésre méltó remeteség! (Mi képesek lennénk ilyesmire? (Kényszerű kivonulás volt ez? Minden esetre a református lelkész húsz év után a fővárosban egyetemi katedrát kap. Miután 1904 és 1919 között megjelent többszáz cikke, tanulmánya volt ereje félreállni, majd visszatérni. Asszonyok hagyták el, többek között első felesége, Erdős Reneé. Feketébe kötött két kötete így is, úgy is erőt ad. * Csurgó. A gimnázium nyárra átvedlett diákszállóvá. Kertje, akár egy arborétum. Középen rózsalugas, két oldalt mammutfenyők. Bejárat, két piktor tanuló kémleli az eget. Várják a műszak végét, ugyanis mesterükkel ők festik a tantermeket. Idegenségünk gyorsan magára vonta az érdeklődést. Közben felbukkant egy fehérköpenyes tanárnő is, aki érdeklődött, mi járatban vagyunk. Hát persze, hogy Csokonai miatt jöttünk. Marasztal éjszakára, ismerkedjünk a hely szellemével. A költő számos kéziratát őrzik. Esetleg bepillanthatunk az itt írt Karnyóné, Dorottya eredeti példányaiba is. Őgyelgünk a kertben. Jó messze a kétemeletes fehér-vörös falú épülettől a bokrok, fák között rátalálunk Csokonai padjára. Itt tartotta az óráit. Ma a szerelmes gimnazisták rejtekhelye. Közben megeredt, ömlött. A piktor inasok megrökönyödve nézték, miként ázunk bőrig a rokokó kertben. Magyarázkodni nincs mód. Mint ahogy Colában sem volt — jugoszláv határállomás —, a^tol korábban Csurgót keresve tévedésből kötünk ki. Átvizsgálták csomagjainkat, és felvettek bennünket a gyanúsak listájára. Mit keresünk mi Csurgón? * Szekszárd. Babits a kertben öntvénnyé nehezült fotelében. Szikár, lemondó. Beljebb a házban a szegedinek is ismert fotó. A felvétel 1923ban Juhász Gyula negyedszázados költői jubileumán készült a Közművelődési palota előtt. Rajta többek között az ünnepelt, Babits, Babitsné Török Sophie, Kosztolányi, Móra. Miféle kortársi tisztelet hozta Szegedre Juhász Gyula vendégeit? Másutt J. Gy., Babits, Török Sophie a Tisza-parton. A kép alatt egy vers, az „Őszi tücsökhöz". Az inspiráció nyilvánvaló. A szemünk láttára válnak az élmények, hangulatok költészetté. És végül egy csengő. Ez volt a hangját vesztett költő utolsó „szalmaszálá". Közben az udvaron a szobor-Babits lábához odabújt egy cica. * Nikla. A temető messze a dúlőút végén. Akár fel is támadhat a megboldogult, míg végigzötyögtetik a hepehupákon. Hamar szembetűnik egy szürke obeliszk. Rajta: született Helyén, meghalt Niklán. Ide szaladt le valamikor a Berzsenyi birtok. A kúria kertje most sincs túl messze. Talán ha jobban erőltetnénk a szemünket, látnánk azokat a szelídgesztenye fákat is, melyeket Döbrentei Gábor és Wesselényi Miklós ültettek egyik látogatásukkor Berzsenyi Dániel kertjében. Ezekre a famatuzsálemekre jelenleg Berzsenyi Piroska, a költő dédunokája vigyáz. Ő lakik most a verendás házban, ahol a niklai remete harminckét évig élt. Mondta, dédapja halálát Kölcsey okozta. A végén már a gazdálkodáshoz sem volt kedve. A teremőr súgva azt is megjegyzi, tavaly kifosztották a Berzsenyi-sirt. De erről nem szabad beszélni. Esteledik, a szomszédos nádasokban élednek a békák. Kuruttyolásukat visszhangozza az obeliszk. Körbesétáljuk a sírt. Arcul csap bennünket egy kőbe vésett mondat: A derék nem fél az idők mohától, a koporsóból kitör és egeket kér. Mit lehet ehhez hozzátenni! * Még a tizedik napon is szakadt, fújt, dörgött. És süvített a dunántúli szél. Már kevésbé fájt. BODZSÁR ERZSÉBET DEÁK MOR Aranyrög Kiesi ér eredt szivemen, aranyrögöt görgetve. Mossa, mossa reménytelen. Késöösz van. És este. Láthatatlan esö szitál. Apró szemével megles. Áldozat vagyok s lenes. Csontvázamra fesziive. Láthatatlan esö szitál. A föld fuldoklik tőle. Ártatlan gyerek-halál szaladt ki az esőre. Néztem s zokogtam hangtalan, ahogy nyomomban felnő. Nagy tisztásokról álmodtam. S elnvel az őszi erdő. Későősz van és este. Áldozat vagyok s tettes. Már végleg térdre esve figyelem, ami nem tesz. Aranyrögökre térdel, s bekötött szemmel szólít. Szólít röggel, erekkel. Fuldokló földdel szólít. FELTÁRULNAK A SZÁZADOK TITKAI? Feltételesések fóruma M

iért érezzük, még háttal állva is, más ember merev tekintetét? Hogy találnak haza a kutyák és a macskák száz kilométeres távolságokról? Miért előzi meg a hang a hulló csillagot, mely jóval a hangsebesség felett repül? Ezekre és sok más kérdésre, melyekre még nincs magyarázat, felel az a hipotézis, melyet A. I. Vejnyik belorusz tudós, a Belorusz Tudományos Akadémia levelező tagja terjesztett elő. Egyikünknek el kellett aludnia a tudós lakásán. Az a szándéka, hogy bemutatja nekünk, hogy hat az álom az idő múlására. A dívány mellett kvaterezonátor áll, mely egy frekvenciamérőhöz van kapcsolva. A készülék stabil frekvenciát 50 milliós rezgést mutat másodpercenként. Nent sokkal később egyikünk elalszik. A készülék mindjárt mutatja, hogy néhány ezer rezgéssel másodpercenként a frekvencia csökkent. Ahogy a „vizsgált" szervezet felébred, a készülék azonnal reagál az 50 milliós skálán. — Ez a kísérlet szemléletcsen mutatja, hogy az álom idején az ember szervezetében a főbb folyamatok lelassulnak, a szervezet maga körül egy mezőt hoz létre, melyre az időkészülék reagál. Emlékezzen például a norvég Avguszta Langardra, ki 1919-től 1941-ig letargikus álomban volt. Majdnem 22 év múlva ébredt csak fel, ugyanolyan fiatalon, mint ahogy elaludt. Lényegében ez mutatja, hogy számára az idő gyakorlatilag megállt. Feleljenek arra a kérdésre, hány évesek Önök! De nem az igazolvány, hanem a belső önértékelés szerint. — öt évet legalább el lehet /fagyni... — Látják — örvendezik a tudós — a pszichológusok a vizsgálatok alatt is megállapítják, hogy az emberek ritkán adnak maguknak az igazolványuk szerinti kort. Egyesek fiatalabbnak érzik magukat, mások öregebbnek. Az egyidősek gyakran néznek ki különböző korúaknak. Ha harmincévesek, az egyiknek adunk 23-öt a másiknak 40-et. Természetesen szerepet játszik az öröklődő tulajdonság és az életmód is. Másik oldalról viszont teljesen törvényszerű a következtetés, hogy mindegyikőjük élt és él egy elkülönült, saját időben, így, ezzel a saját idővel öregszik meg az egyik gyorsabban, a másik lassabban. Albert Iozefovics Vejnyik hivatása szerint hőfizikus. Több mint 20 könyvet írt, körülbelül 50 szabadalma van, melyek közül sokat nagy gazdasági hatásfokkal alkalmaznak. Elszakadva fő elfoglaltságától, szabad idejében sok megválaszolatlan jelenség magyarázatához keresi a kulcsot. Ezért olyan sajátosak a nézetei. Ő, mint tudós, nem ért egyet például azzal az állítással, hogy a Világmindenség tágul, a galaktikák egymástól távolodnak, az időbeli utazás lehetetlen, vagy hogy a fénysebesség feletti sebesség nem létezik. — Az én hipotézisem szerint — taglalja nézeteinek lényegét a tudós — minden tárgy ősalapját a különböző „szuperegyszerű" anyagok képezik. Az ilyen „egyszerű" anyagok sokaságából épül fel a világ — az elemi részecskék, atomok, molekulák — vagyis a természetben előforduló minden test, minket Önökkel együtt beleértve. Az egészen eltérő nézetek következtetéseit elemezve nekem mindössze néhány „szuperegyszerű" anyagot sikerült kiválasztanom. Ezek egyike — a kronon (a görög kronosz — idő szó alapján), mely a testek tartam tulajdonságát adja. Például a létezés tartama. Hipotézisem szerint amikor ön elaludt, épp a kronologikus mező lassította a lengésfrekvenciát. — Nem lehetne-e ezt a mezőt „megfoghatóbbá" lenni? A tudós egy piramis alakú fonalmodellt vett elő, melynek csúcsától lefelé vékony fonal vezetett. Ennél fogva javasolta, hogy fogjuk és tartsuk meg ezt a nem túl furfangos konstrukciót. Egymásután próbálkoztunk ezzel a művelettel. A tenyéren fokozatosan könnyű szurkálás jelentkezik, majd utána valamilyen meleg hullám halad végig a kézen. — Ez volt tulajdonképpen az időmező megjelenítése — kommentálja a tudós. — Ha viszont a piramisban órát helyezünk el, az óra járása megváltozik. Meghatározó úgyszintén, hogy az időmezó ereje a piramisban arányos a piramis nagyságával. Érdekes megfigyeléseket tett V. Grebennyikov szovjet kutató: észrevette, hogy a piramis formájú méhsejtek igen erősen gátolják a különböző fajtájú mikróbák élettevékenységét. Ezért a méhek kaptárja mindig tiszta. Észrevehető szintén, hogy a méz nélküli lépet fej fölött tartva fáradtságot és fejfájást mulaszt el. A lép időmezője gyógyhatású. — Jó, mondjuk létezik az időmezó. Ebből viszont milyen gyakorlati következtetéseket lehet levonni? — Például, hogy az időt és a teret szabályozni lehet. Pontosan úgy, ahogy mi most szabályozzuk a hőmérsékletet, sebességet, nyomást. Vajon például nem csábító-e úgy elállítani a belső órát, hogy az ember halhatatlan legyen? Legrosszabb esetben éljünk 300 évet, melyre a szakemberek szerint méretezve van a szervezetünk. Kezdetnek elég ez a határ, azután lehet ezt elmozdítani 2, 3 esetleg ötezer évig is. Hihetetlen? De hiszen mi teljes nyugalommal fogadjuk a fantaszták feltételezéseit az űrrepülőkről, kik szerint visszatérve tízezer földi év múlva egy csillagközi űrutazásról, öregednek csupán tiz évet. Miért egyezünk bele abba, hogy a kozmoszban az idő másképp folyik, és lehetetlennek tartjuk az „időgép" megalkotását, mely lelassítaná az ember individuális idejének járását? Ezzel megnövelhetnénk az ember életének hosszát. — Ezzel az időgéppel együtt tudnánk-e a múltba indulni? — Természetesen nem. Az időt lehet majd gyorsítani vagy lassítani, de csak attól a pillanattól fogva, mely pillanattól az „időgép" működni kezd. Ez nem jelenti azt, hogy a múltból nem tudunk majd információt kapni. Az anyagmegmaradás törvényénelömegfelelően, a kronális kisugárzásoknak örökké meg kell maradniuk. Más szavakkal, minden, ami valamikor is létezett a világon — emberek, növények, állatok, házak, piramisok, hajók — hagytak magukról „nyomot" a kronális kisugárzások formájában. Ezekkel fel lehetnek „töltve" például tárgyak, melyeket valamikor régen meghalt emberek használtak. Meg kell tanulni ezeket az információkat felfogni és megfejteni.! Fantasztikus? De hisz Önök nem csodálkoznak azon, hogy az asztrofizikusok olyan folyamatokról beszélnek, melyek a világmindenség belsejében, szemmel láthatatlan apró részecskékkel történtek milliárd évekkel ezelőtt? Hát nem csábító annak az információnak a birtokában lenni, hogy min gondolkodott Puskin az Anyegin megalkotása közben. vagy Napóleon kételkedését megismerni a borogyinói ütközet előtt? — ön úgy véli, hogy a gondolát — ez nem valami légies, anyagtalan, hanem valós megjelenése az anyagi folyamatoknak, melyek az ember agyában végbemennek? — Feltétlenül. Erről beszél a számtalan kísérlet. Például egy amerikai tudós, C. Baxter megállapította, hogy a növények „felfogják" az ember gondolatait. Rémületbe kerülnek, mikor az ember bosszúságot akar nekik-okozni — letépni például. Információt cserélnek a mikróbák is, melyek teljesen elszelektált dobozokban vannak: ha öntünk a2 egyik dobozba alkoholt, melytől az itt lévő mikróbák elpusztulnak, akkor ugyanúgy elpusztulnak a másik dobozban lévő mikróbák is: N. Szocsevanov, a geológia és az ásványtan kandidátusa hasonló kísérleteket végzett a retekkel. Megállapította, hogy a kéthetes retkek között információcsere zajlik le az úgynevezett stresszesetekben, ha például meggyullad az egyik. Az erdőben viszont, mikor egy fára kártékony rovarok kerülnek, a fa jelzi ezt társainak, igy azok ki tudják kellőképpen választani a védő kémiai anyagokat. — Hasonló tények ismertek, de egyelőre senki nem tudta megállapítani, mi lehetett ezeknek az anyagi alapja, minek a segítségével adódik át ez az információ. — Elemezve ezeket az eseteket, arra az eredményre jutottam, hogy ezeknek az információknak a hordozó anyaga egy speciális részecske, melyet krononnak neveztem el. Kronon kibocsátási tulajdonsággal bármely test, tárgy, növény rendelkezik. Adódik, hogy ennek a kisugárzásnak köszönhetően a galambok, a macskák és a kutyák könnyen megtalálják a hazavezető utat, ha még 100 kilométeres távolságokra is elviszik őket. A krononok segítségével bénítják meg a kígyók az áldozatukat, a hipnotizőrök pedig altatják az embert. A kronális tér erejét szemléletesen érzékelik a könnyű fémkeretek, melyeket a föld alatti vizek keresésére használnak. Ez a titok már több mint négyezer éves. — Az ön hipotézise feltételezi, hogy nemcsak az időt tudjuk szabályozni, hanem a teret is. Milyen módon? A felelet helyett Albert Iozefovics két összekapcsolt kis villanymotort vett elő. Egy mérleg tányérjára helyezte őket és a mérleget súlyokkal kiegyensúlyozta. A motorokat forgásba hozta elemek hozzákapcsolásával. Egy-két pillanat elteltével a mérleg mutatója megmozdult, a mérleg az elektromotorokkal felfelé indult el. — Hasonló kísérleteket csak forgó giroszkóppal N. A. Kaznacsejev professzor végzett- — magyarázza a tudós. — Kérdés, az egyensúly miért bomlik meg? Az én meggyőződésem szerint — habár a motorok ellentétes irányban forogtak — egy sajátos „belső" emelő erőt hoznak létre. Tudom, hogy ez a következtetés sebezhető, mint a Münehausen báró egyik trükkje, mikor kiemelte magát a mocsárból saját hajánál fogva. Ennek ellenére kész vagyok állítani, hogy a rendszer belsejében egy önálló felhajtó erő keletkezik. Több annál, ez a felhajtó erő — mint ahogy a számitások mutatják, még ha kicsi is, de ha sokáig ható — fel tudja gyorsítani a testet tetszőleges fény feletti sebességre. — Ha helyesen értettük, akkor a más galaktikába való repülések teljesen reális dolgok tesznek? — Természetesen igen. Mi gátol ma meg bennünket, hogy a más világokkal kapcsolatokat teremtsünk? Előszűr is a kolosszális távolság. A törvényes korszerű tudomány korlátai szerint ahhoz, hogy a legközelebbi csillagig repüljünk, ezer évre volna szükség. A hipotézis, melyen dolgozom, lehetővé teszi, hogy a hasonló feladatokat teljesen más pozícióból közelítsük meg. E feltevés szerint az anyagi objektum sebességének csak két elérhetetlen határa van — a nulla és a végtelen. Tehát fel lehet épiteni egy olyan csillaghajót, mely tíz trillió kilométert tesz meg másodpercenként. így akkor a Világmindenségben ugyanolyan szabadon utazhatunk majd, mint mondjuk a saját országunkban. E mellett a szükséges kolosszális gyorsulást az űrrepülő a „belső" erő hatására fogja kifejteni. Nincs szükség a hatalmas üzemanyagkészletekre. Az új alapokon lehet, hogy megoldódik a földöntúli civilizációkkal való kapcsolatteremtés is. — Nyíltan megmondva, nekünk úgy tűnik, hogy hamarosan a perpetum mobiléról fog beszélni. — Értem az iróniát, de itt van egy konkrét példa is: ha egy zárt körbe kötünk három vagy több különböző fémet, akkor a kontaktusok zónájában elektromos potenciálkülönbség keletkezik. Más szavakkal a körben elektromos áram jön létre. Ha ezt elvezetjük akkor a vezeték lehűl, „elnyelve" magába a környezetből új és új porció meleget, átalakítva elektromos árammá. Nálam többek között több tiz hasonló „örökmozgó" működik már megállás nélkül több éve. Az igazság azonban az, hogy ezek nagyon kis teljesítményűek. De ebben az esetben az elv a lényeg. — Hát igen, az ön szemlélete tényleg szokatlan és mindent a feje tetejére állít. Nehéz ezeket egyszerre •átgondolni és befogadni is. — Én viszont úgy gondolom, hogy mindent a fejéről a lábára állítottam — ütötte el tréfával a tudós. — A saját „esztelen" szemléletem igazolására mondok valamit: a bátor feltételezés élesíti az észt, és gondolkodni készlet. (A Szocialista Indusztrija 1987. július 7-i számából fordította: Fodor István)