Délmagyarország, 1987. szeptember (77. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-26 / 227. szám

8 Szombat, 1987. szeptember 19. DM1 mqSfqzw Gyermekfalu-kezdeményezés Szegeden A külföldi mintára és külföldi segítséggel létesült battonyai SOS Gyermekfaluval kapcsolatos sajnálatos hírek felidézik egy nyolcvan évvel ezelőtti szegedi kezdeményezés emlékét. A századforduló után a gyermeknyomor hazánkban olyan nagyfokú volt, hogy szociális problémává vált. Az árva. elhagyott, csavargó vagy a bűnözés útjára lépett gyermekek megmentésére jótékonysági intézmények, nőcgyletek és a Fehér Kereszt egyesület gyűjtéseket rendezett, menhelyeket létesített (Szegeden máig megmaradt egy Menhely utca!). Dc azok a milliók, amiket a jótékonyság évente áldozott, nem hozták meg a szükséges eredményt, mert jó részüket felemésztette a költséges kezelés. Azok az intézetek, bölcsődék, árva- és szeretetházak, amelyek a jótékonyság forrásaiból éltek, nem fejlődhettek egyenletesen, nem volt közöttük semmiféle kapcsolat, nem kaptak egységes irányítást, nem volt felügyeletük. Nemzetiségi, felekezeti széttagoltságuk valósággal mételyező hatással volt a gyermekek lelkületére, akiknek a jövőjével nem törődtek s akiknek legboldogabb percük az volt, amikor az intézetek kapuja becsukódott mögöttük. Az egyre jobban romló gyermekvédelmi helyzet javítására álíami intézkedések is történtek, gyermekvédelmi törvényeket hoztak és állami gyermekmenhelyeket építettek. A gyermekvédelem döntően továbbra is társadalmi, jótékonysági feladat maradi, az 1906-ban létrejött Országos Gyermekvédő Liga szervezésében. Az új szervezet tevékenységének egyik sajátos és új megvalósítási területe volt az újszegcdi Árpád Otthon, az első magyar „gyermekfalu" létesítése. 1907-ben már országos visszhangja volt a gyermekvédelemnek. Szaktudósok és lelkes emberbarátok fejtették ki, hogy nálunk a gyermekek védelme hiányos volt a s/ülés előtt, a születés után, a csecsemőkorban cs a betegségek eseten. Különösen hiányos volt ez a gyermekvédelmi tevékenység azoknál a gyermekeknél, akiket nem gondoz szülő és akiknek bölcsőjénél a „törvénytelenség átka" lebeg. A kellő védelem hiánya volt az oka a nagymérvű gyermekhalandóságnak is. A sokféle gyermekbetegség melle sorakozott a gyermekek túlterhelése, az egészségtelen iskola, a gyári gyermekmunka, az alkoholizmus és a nagyobb városok bűntanyáinak hatása. Felismerték, hogy amennyivel több szegény gyermeket óvnak meg a betegségektől, ugyanánijyi szabad ágyat nyernek a kórházakban, és amennyi züllésnek indult gyermekei rántanak vissza a romlás injáról, annyival löhb zárka marad üresen a börtönökben. Különösen a „törvénytelen" gyermekek sorsa vált aggasztóvá: nincs rokona, a törvény hiányos védelemben részesiti, anyja igyekszik tőle megszabadulni, a társadalom pedig idegenkedik tőle. Mi vár tehát más c szegény gyermekekre, mint az elhagyatottság, az elzüllés és a börtön. Az intézmények kis létszáma mellett, azok működésük tartalmában sem szolgálták megfelelően a gyermekmentés ügyét. Gyermeki kaszárnyák voltak, szürkére meszelt falakkal, hogy a piszok ne lássék rajta. A bécsi fejlettebb gyermekvédő intézeteket meglátogató szegediek tapasztalták, hogy ott a falakat azért meszelik fehérre, hogy lássék meg azokon a tisztaság, és hogy maguk a növendékek ügyeljenek a hófehér falak épségérc és tisztaságára. „Aki a gyermekeknek palotákat épit, börtönfalakat rombol le" — hirdette később ezt a szemléletet Bécs mellett, Salvator főherceg volt kastélyában fénycsen berendezett gyermekotthon. Az elv: a széppel, a jó példával történő nevelés már a század elején uralkodott a bécsi gyermekintézményekben. Szeged város vezetői nem maradtak meg a külföldi példánál. Olyan elképzelés született és indult meg 1907-ben gyakorlati megvalósítása, mellyel később, csak jóval később találkozunk külföldi példákban. Újszegeden, a szőregi országút mellett tizenöt hold városi területet kapott a Gyermekvédő Liga „magyar-falu" létesítésére. Az intézmény célja az volt, hogy a növendékeknek családi otthont teremtsenek, megélhetést, munkát is biztosítsanak, és módot adjanak megtelepedésre és családalapításra is. így születeti meg Árpádfalva, egy mintafalu, ahol „magyaros stílusú kertes házakban jómódú, elégedett emberek laknak majd". Húsz családi házal terveztek, ahol négyszáz növendék talál helyet. A már kiképzett, felszabadult iparosok, munkások keresetét azok az üzemek biztosították volna, amelyek ottani létesítésére nem egy ajánlat történt. Gyárak, üzemek ajánlkoztak, hogy a minta-faluban telepeket létesítenek, amint a megfelelő munkáskezet lu/tositja az intézmény. Húsz év elég lett volna, hogy ott füstölögjenek a gyárkémények, sorakozzanak a tulipános házkapuk a gyümölcsfákkal szegélyezett utcákon. Úgy gondolták, hogy a minta-falu, melynek fekvése a közlekedés (út, vasút) szempontjából megfelelő, eges/segileg is a legjobb helyen lesz, mert a Kállav-ligei, az újs/ogotli jiark környékezi, s ott népfürdő, potiklinika könnyen létesíthető. Kulturális központja a népház (művelődési ház) lett volna, színpadával, mozijával, könyvtárával. (AZ ÚJSZHGHDI | ÁRPÁD OTTHON) A központi épület és a családi hazak tervét Ybl Lajos műépítész készítette el. Az építéshez anyagi alapokat is teremtettek. A kiinduló tőke a feloszlatott Fehér-kcrcszt Egyesület negyvenezer koronányi vagyona volt, a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár húszezer koronát ajánlott fel az otthon céljaira, végül is az épületek államköltségen készültek el. Egy év se kellett s 1908. október 18-án megnyitották az Árpád Otthont. A központi emeletes épületben volt az iskola, az iroda, az igazgatói lakás, orvosi szoba, a raktár, A két családi házban negyven fiú, két állami tanitó, mint családfői, vezetése mellett. Az istállóban kezdetben egy kis tehén volt. Az intézet vezetője Füzcssy Márton iskolaigazgató lett. Egykettőre kertté alakult a házak tájéka, megkezdődött a mezei munka, gyümölcsfa- és szölőültetés, nagyobbrészt adományokból beszereztek minden gazdasági eszközt. Lovacska került a tehén mellé az istállóba, disznók az ólba, egy kecske is, fajbaromfi sétált az udvaron. A züllésnek indult, utcán összeszedett gyermekek énekelve, jókedvűen ástak, kapáltak, ültettek, mert az igazgatónak az volt a jelszava: „akkor esztek, ha termeltek". A pincelakásokból, külvárosok lebujaiból, az utcáról összeszedett gyerekek közül eleinte több megszökött, de visszahozták őket. Később abbahagyták a szökési kísérleteket és hozzászoktak ahhoz, hogy van, hova tartozzanak, ahol jól bánnak velük, hozzászoktak a munkához, megismerték a közösségi életet. Gyarapodtak a lakók, új családi házról, a harmadikról kellett gondoskodni s az fel is épült 1908-ban. Tárgyalások indullak a nagy gyárak, ipartelepek vezetőivel üzemek létesítésére, új iparágakat akartak meghonosítani az ország behozatali mérlegének megjavítására. Megindult valami egészen új, gyermek- és munkaközpontú intézmény. S midőn a tervezés a beteljesülés előtt állt, hirtelen megszűnt minden. A gyermekbíróság életbeléptetésével kiderült, hogy a javító nevelésre ítélt ifjúkori bűnözök elhelyezésére nincsen hely, miert is a Gyermekvédő Liga felsőbb nyomásra kénytelen volt c célra átengedni az Árpád Otthoni. A növendékeket sürgősen át kellett telepíteni a Szilágyi Otthonba s az Árpád Otthonban új intézmény létesült, amely meghiúsított ugyan egy, a határainkon túlra is kihatással kecsegtető gyermekvédelmi:, pedagógiai kc/dcinényc/cst, de amelynek szelleme ugyancsak egyedülálló és újszerű 'igazságügyi inic/ményt, a „nyilt jav itomiézeiel" hozta Ictré." SZABÓ TIBOR BF.RCZF.I.LER RLOOI.F: FIGURA MATYAS FERENC Bújócska Nem ér a nevem, életem érvénytelen, vigaszom hogyha van, holnapom vigasztalan. Nem ér a nevem, ha nincs már szerelem, s aki még meghallana, süketen cselleng haza. Nem ér a nevem, hiába vagy velem, szavadból is fagy harap, öntudatlan már az agy. Nem ér a nevem, lekötve vak a szemem, a luinyó maga maradt, remény, nem tapintalak. Nem ér:a nevem, ha nem érted ver q szivem, fázom nagyon magam, meghal, aki társtalan. Vakbclinüici — Rajtad akár vakbélműtétet lehet végezni, járás közben — mondta Szélkiáltó Szabolcsnak dr. Tengeri, s ebben sok igazság volt, hiszen... Szélkiáltó Szabolcs Lássuk hát, milyen ember történetünk hőse! Magas, széles, kövér és nagydarab, abból a szőke fajtából, mely ha fenéken rúgják, előzőleg befejezi megkezdett mozdulatát, s csak ezután lordul hátra megnézni: ki volt az, aki. — Ebben az emberben túlteng a fekete epe — mondta a másik Hippokratész időszámításunk előtt, mely kijelentés Szélkiáltó Szabolcsra is alkalmazható, bár ő rózsaszínű volt, akár tó tükrében az ég alja, nyári hajnal kezdetén. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy hősünk (meghazudtolva csecsemőlejét s lajhárlorma külsejét, mely tényezők összeadódásaként úgy nézett ki, mini egy jóllakott nagycsoportos a négyzeten, köbön), tehát mindezek ellenére és saját szerencsétlenségére igen fejlett érzelmekkel rendelkezett. Bar ne telte volna! A csapást súlyosbítja: nemcsak érzelmes, de értelmes lényként nézett önmaga s a mindenkori események elé. meglehetős pontossággal látva „helyét a világban", e hely pedig nem volt se párnázott, se faragott, se kacska oroszlánlabakon álló, se medvebőrrel- letakart... E hely, ahol végig kellett néznie saját életét: nem a páholy volt, csak a karzat. (Legjobban szerette volna, ha a súgólyukba ültetik, illetve a rendező helyére, ahol megfelelő utasításokkal láthatja el önmagát a fpersze hősi, pozitív] szerep sikeres alakítása érdekében, sűrűn vitatkozva a szerzővel, a mindenható atyaúristennel, aki tragédiát csinálna a legkisebb helyzetgyakorlatból is.) A szerep SZelkialto Szabolcs nem több, de eg> pofont sem adott vissza életében — igaz: nem is kapott, nem terheltek lehat a törlesztés bonyolult proble.mái- Ha nem is szerelték (nem volt rajta mit), de általában elfogadták az emberek, hiszen ők mindent elfogadnak, ha cserébe nem kell adni semmit... És Szélkiáltó Szabolcs soha semmit nem kéri. A társaság... Még a/ iskolás időkből maradt vissza, mint hordó bor alján a seprő. Szélkiáltó Szabolcs időnként belekezdett egy-egv mondatba (mit előzőleg háromszor átfogalmazott és kétszer elismételt magában, majd nagy levegőt vett, na most!...), de textusaiban több volt a nyögés, mint a miegyéb, niig a társaság mondatai szépen adogatott labdaként iveitek át és vissza feje fölött, kézről kézre, mindig a megfelelőbe... Nem csoda, hogy eleve elutasító módban hallgatták a társak, mint klikkbéli kutatók, ha új állatfaj fölbukkanusáról kapnak hírt kétszáz évvel Linné után; esetleg ismeretlen elemei fedez föl a hátuk mögött egy névtelen tanársegéd, mely elemnek már nincs helye az atomok periódusos rendszerében. ...Szélkiáltó Szabolcs tehát kikopott a társaságból, amibe egyre több, általa eddigelé sosem látott tag is tartozott: „szevasz, Feri!!!" ordítással üdvözölték őket a többiek. S még jóval a kikopás előtt támadt egy sejtése: mig őneki ez a társaság „a" társasag. a többiek másutt is és nélküle is összeülnek, esetleg gyakrabban, mint gondolná. Sötét árulást szimatolt, szive pedig (ami addig az általában szokásos funkciói látta el) megtelt keserűséggel, hiszen... Hiszen mig ő odahaza javában emészti a „lezajlott" est eseményeit, s készül a következőre, a társaság talán épp eközben is össze van ülve, poharak csendülnek, zeng a hahota, hisz elhangzott a csattanó, a pincér köröz (bűvölt moly a lámpafényben), s kihozza az újabb rundot, „nem kérek vissza", mondja Feri, mert teheti: asztalfőn ül, tekintélyben... Szélkiáltó Szabolcs erős bizony talaiisagot érzett: kiépiteti, szilárd, oda-vissza egyformán jól működő kapcsolatok fogjak kórul, mindenki ismer mindenkit, csuk ő és ő ragaszkodik néhány, esetleges okok miatt hozza közelebb állónak érzett emberhez, akik azonban Viszkózus típus vagyok" — állapitolta meg S/cIkiálió Szabolcs, a mackósból idővel elmedvésedett fiatalember —, „és ez az, amit nem szeretnek a többiek." r Alom és metronóm S vajon, no igen, hogyan állt hősünk a nőkkel? E tárgy szakértői törvényként mondják ki, hogy acsecscniőképü, szemüveges, potykaköver embereket nem igazán szeretik a nők. E,zzel szemben Szélkiáltó Szabolcs igenis csecsemőképű, szemüveges, potykaköver ember volt, következésképpen nem igazán szerették a nők, ehelyett levegőnek nézték, épp csak nem lélegezték ki-be. Hamis tudat lenne azonban részünkről a föltételezés, hogy emiatt búskomorságba esett volna; ettől megbízhatóan védte saját kényelmessége; dr. Tengeri tanácsai, mindenekelőtt pedig L. Mária, a medika, kinek egyik melle három milliméterrel nagyobb volt, mint a másik, s ezért jól kifejlett kisebbségi érzéssel rendelkezett, s ez megakadályozta, hogy jóvágású palival „kezdjen", folytasson és fejezzen be. (Igaz: Szélkiáltó Szabolcs helyeit egészen másfajta emberekre gondolt aközben. Szélkiáltó Szabolcs pedig szerelmére, V. Z. Zsuzsannára, aki kisebbségi érzések helyett aző hulyítésével foglalkozott... („Szép az, ami érdek nélkül tetszik" — disszertáli magában Szélkiáltó Szabolcs elalvás előtt, miután ismételten rádöbbeni, hogy mégsem V. Z. Zsuzsanna fekszik mellette. „Lehetséges, sőt nagyon valószínű: V. Z. Zs. igen esztétikus jelenség. Szépnek mégsem tekinthető, hiszen szépségéhez erdekek fűződnek. A nők részéről az, hogy hozza hasonlóak legyenek, a férfiak részéről pedig..." Szélkiáltó Szabolcs lehal savanyú szőlővel gyógykezelte önmagát, a kezelés végen pedig: — Na, jóeeakát - mondta, s kihúzta karját L. Mária medikai feje alól. A meu oiióm ...Voltak azonban napok, mikor nem ment minden ily könnyedén. Szélkiáltó Szabolcs az ím. frontérzékeny emberek széles táborába tartozott, amiről mit sem tudott, holott e tény ismeretében sok szenvedést takarít meg magának, l.ajhármozgását (lásd dr. Tengeri maximája) különösen melegfront-betörések alkalmával szégyellte, egy igen markáns front betöréssel egyidejűleg pedig kieszelte, hogy mozgása jelkép, habitusa antipo/itiv vonásainak összegyűjtője, domború lenese alá helyezője, a világ előli kárörvendve fölmutatója, Ha valahogy... ha valamiként sikerülne rajta úrrá lennie! Lefos/lana a gyűlölt máz, összetörne a szimbólum, s egy szép napon, ő. Szélkiáltó Szabolcs mégiscsak más, init más: új emberkém jelenne meg az elképedt és hódoló társaságban, ő lenne az autonóm személy, ki szabad, akár puszták egén a szélkiáltó madár, vakító szegélyű, kontúros felhőktől űzve... Relaxálás, erősítés, futás, kocogás? Bizonyos jelentéktelen részproblémákat megoldanának, dc aligha cserélhetik öt valaki egészen mássá. Mi hát a megoldás?... A metronóm! „Igen, egy egészen kicsiny, mondhatni mini-metronóm, szemüveggel egybekötve (még szerencse, hogy szemüveges vagyok), töliűnésmcntcscn a ful mögé szerelve, a haj által eltakarva... Tik-tak, tik-lak, más-nem-hall-ja, csak-én, tik-tak... Ángyi néni úgyis megy az NSZK-ba, ott van mindenféle bígyula, pont ilyen ne lenne kapható? Kontrollálhatom mozdulataim gyorsaságát, lendületes emberré képzem magam, gyors leszek ha kell, cs hajlékony és segítőkész, mit hozhatok, hölgyeim?"... Egészen lázba hozta a metronom, még lefekvéskor (távol ezúttal L. Mária, a medika) is erről ábrándozott. Hajlékonyság, gyorsaság, haj lé. ..konyság.., gyorsa. ..ság... — Elaludt. De hajnalban,.. Mi lörtcnt hajnalban? Az agyi elektromos vizsgálat alvás közben rajzolt görbéjén időnként úgynevezett paradox vagy ellentmondó szakasz mutatkozik. Azért ellentmondó, mert a görbe olyan jellegzetességeket sejtet, melyektől más esetben fölületes alvásra gondolnók. Ez esetben viszont, tehát a paradox fázis esetében az alvó ember nagyon nehezen ébreszthető fel — a görbe mutatta élénk agyi tevékenység ellenére. Egy teljes alvásidő alatt több ilyen paradox fázis keletkezik, a legtöbbje hajnalban, négy órától ébredésig. E fázisok alkalmával álmodik az ember, igy Szélkiáltó Szabolcs is: száguldók, rohanok, megállíthatatlan vagyok, elmaradt a lomhaságom, ütemre mozgok, szól a metronóm, niotorhangon zúgok végig a városon, félre az útból, kora reggeli csúcsforgalom! — álmodja Szélkiáltó Szabolcs —, ordítozás és dudálás; gyerünk innét a városból, odakinn nincs akadály és nincs, nincs ami megálláson! Hopp, egy kanyar, nem jól vettem, hopp egy kocsi, nekimentem, megállíthatatlan vagyok! Előttem a felkelő Nap, alattam a sugárút, de mi az ott, ott a távolban? Már ott is vagyok (itt is van) a külvárosi TEMETÓ! Átzúgok a temetőárkon, kerítésen, túskön-bokron. jaj. megállni nem tudok, elkapom karját egy nagy keresztfának, reccsen a karó, majd' kirántom a helyéből, lábam mozog sebesen, nem engedem el a keresztet, de hiszen én... elkaparom magam, mint terepjáró a homokon, megyek már a földnek alája, fölöttem a sír domborul, élt ennyi évet, nyílnak már az. ibolyák (alulról), virulnak a művirágok, rajiuk csigák, göröngy, zold varangy a számban, égig érő fa a kitárt karú kereszt... ...s az ébr<ídéí> — Csak idő kérdésé, meddig leszek térbeli — ntoiyogia a gyűrött arcú Szélkiáltó Szabolcs, és (mivel a meleg front kitakarodott az országból) elhatározta: mégiscsak fölkeresi L. Marra medikai, hogy v. z. Zsu zsannára gondoljon aközben.