Délmagyarország, 1987. szeptember (77. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-19 / 221. szám

24 Szombat, 1987. szeptember 19. DM1 mq9qzin dik. Husz János is állványoktól körül véve vezényli előre övéit. Nem hiába volt a husziták harcmodora a szekérvár. Prágai tájkép: csata közben. A kóla drágább a legjobb minőségű sörnél. Légkalapácsok vinnyognak, betonkeverők harákolnak, de a turista-invázió megállíthatatlan. A fények bársonyában megszelídül minden. Megáll a munka, s a város immár kizárólag az idegeneké. A Károlv-hídon hömpölyög a nép. Fiatalember márkás fotómasinával a várat igyekszik becserkészni, de egy toronydaru belóg a képbe. „Az a baj, hogy nem látom a levegőt..." — fakad ki dühösen. Pedig a levegő áttetszően tiszta, s láthatatlansága a mi optikánknak ragyogóan megfelel. ' A Károlv-hid lábánál egy kis kapualjban nyüzsgő tömeg. Egy szinIváz, a Panoptikum bejáratánál ölik egymást az emberek, holott a tábla tanúsága szerint jegy egy szál sem. Érdeklődünk, s egy fiatalember megsajnál (szán) bennünket. Odabent derül ki, hogy pártfogónk is színész; sót a jegyszedők egyike, Pawel Marok a Panoptikum igazgatója és rendezője egyszemélyben. A ma esti darabban, az EMMA-ban Pawel Marék játssza a főszerepet. Ilyen színház Magyarországon nincs, tudjuk meg segítőnktől, a szakállas fiatalembertől. Szöveg semmi, csupán mozgás, ám cz mégsem pantomim. A darab illúzió és valóság folytonos váltakozása, melynek során a főhős asszonya elől (amit egy bajuszos, hentes küllemű férfiú alakit) menekül előbb az akvárium halai közé, aztán egy lakatlan szigetre, végül a Holdra. Az álmodolt helyszíneken a férfi halkéin úszik, súlytalanul febeg, mely imitációkat egy hátára erősített drótszerkezet segítségével valósítja meg. A Panoptikum produkciójának lelke mégsem ez a kitűnő szcenikai megoldás, hanem a fergeteges humor. Jó lenne, ha Európa löbb országa után hozzánk is eljutna Pawel Marok teljességgel egyedi színháza. TÓDOR JÁNOS RAFAI GÁBOR Adriai nyár Z

akopánéban napjában ötször változik az időjárás. Ragyogó reggelre ébredünk, de mire a hegyekbe indulnánk, rákezd a szürke eső. Marad a kóválygás a zsúfolt sélálóulcán, ám hamarosan isméi vigasztalanul rákezd a késő őszinek is beillő nyári zápor, s kénytelenek vagyunk egy kawiarnába rticnekülni. Kiszámoltam, egy-egy ilyen süteményes-kávés kitérő négy-öiszáz zlotyival apasztja pénztárcánkat. Még az a szerencse, hogy sört sehol sem lehet kapni. Egyébként pedig nyugodt szívvel szórjuk az ezresekéi, hiszen iu Zakóban a zlotyi csak kiegészítő fizeiési eszköz. Most erezzük csak igazán, mii is ér odahaza inflálódó forintunk. Szállási kizárólag „kemény" valutáért kapni, s ezek közé itt • besoroltatik a mi forintunk is. Egy fél illegális magánpanzióban lakunk, amit lányom a házinéni uián Banya-tanyára keresztel. Fejenként százötven forintról indul az alku, ami — figyelembe véve a nem hivatalos utcai árfolyamot (1:12) — nem is annyira kevés. Félórás kvázi-polák karailyolás eredményeképpen megállapodunk' összesen háromszázban. Házinéninkel minden érdekli: kávé, kakaó, téliszalámi, s megvető gyanakvással mér végig minket, amikor előadjuk, hogy csak saját fogyasztásra lára/iunk be. Különben, közli, midőn érdeklődöm, hogy bcszámitaná-c cscileg az árul, ö zlotyiban hajlandó csak fizetni. Változó, kiszámíthatatlan az idő, ennek ellenére telt ház van a hircs üdülőhelyen. Nepperek, és alkalmi vásárlók hada lepi cl a szállodák és Pewcxck (valutás bobok) környékei, percenkéin szólítva le az idegent. A szükségállapot visszafognilahb időszaka után isinci viss/aálh a hetvenes évek, a „boldog békeidők" hangulata; no és a cscnc.sclés, mini túlélési módozat „Minden eladó" asszociál a lurisia a nagyszerű Vajda-film címére. Persze a „fekv ő kaiona" a Zakopanéi övező szikink formázta alakzat (ködből-felhökből kivillanó páratlan sziluettje) nem eladó, s még akkor is,érdek nélkül tetszik, ha a Közép-kelet-európai eső Gubalovvka-hcgyről harminc zlotyit kérnek a lávcsöbcpillantásért. Délután ötkor ismét hatalmas felhőszakadás húzza ál a turista számítását; Sebaj, a kötélpályára már kettőkor elfogytak a jegyek, a Kasprowni csúcsot mégis latjuk, méghozzá az égi áldás nyomában lámadi óriási-szivárvány kaleidoszkópján ál. Ebben az esővertc közép-kelet-európai augusztusban a hegyekkel amúgy sincs szerencsénk. Hiába lanovkáztunk föl a Lomnici-csúcs aljába, gőzölgő-kavargó ködleplét egy pillanatra sem vetette le a merész ormu szikla. Be kellett érnünk a „guláschos" knédlivcl, és négy koronás korsó sörrel. A Csorbatónál azlán kárpótolta a helyenként kétszáz méterrel a völgy és a szirtek fölöli kanyargó, kapaszkodó sífelvonóról kitárulkozó panoráma a mélyföldi utazót. Ha legalább egy ilvcn hegyünk lehetne, sóhajt a lesiklópályák fölön elsuhanva, a mamutsáncok árnyékában a sispori dilettáns szerelmese. Mielöu még a Tátrából Icszlalomoznánk Krakkóba — teherautókkal zsúfolj, unalmas úton — lekérjük vissza az idő nyikorgó kerekéi, s gyűjtsük össze az emlékezel apály utáni hordalékát. Találunk benne egy zenélő szökőkuiai a Brassói idéző Kassán, amely a Hci szignáljál játszol la egyre, azlán van még egy kis hegyi város, várfallal, templomokkal. A kocsi (icrmés/eicscn Skoda) fényszórója megvillant a icmplomfaiba épilcii siáció-jeleneten, minek utána lányom kö/ölte, hogy ö nem hajlandó c Drakuln-városban aludni. Krakkóban is s/akadi az augusztus eleji közép-kelet -európai cső — otthon voltunk. A Kinckcn elemik a galambokat, és hallgattuk a portugálok népdalait, akik másokkal egyetemben a Heszkul-feszti válón szerepeltek. Akadlak pers/e helyi népzenészek is: laiigóharinonikás, hegedűs, pikolós banda napestig, a Rinck teraszán fújták-húzták. A kempingben (maszek, naponia 1100zlotyiért) magyar kolónia vert sáirai mellettünk. Erzsike volt közlük a Icgkrtzlékeiiycbb, és egyre csak azi bánta, hogy ezen a pénzen, aniibe a lúra kerüli, legalább négy szabadidőruhái ludoil volna venni. Magyarjaink Sárospatakról mindemellett, ahogy mondiák, felctlébb szégyellik maglikai, mivel hogy még nem tudlak semmit vásárolni. Dchái mii lehet iu venni? — kérdeztük mi, többszörös Icngycljárták. Az ismerősök, mondta Erzsike asszony, csak egy napra jöttek át, azlán férfiöltönyökéi meg krisiálycsillárokai hozlak... A patakiaknak valószínűleg he kelleti érniük a wiclickai sókristálycsillárral, amit háromszáz méter melyen, löbb órás gyaloglás után mutogatnak. A bánya (most, harmadszorra is) lenyűgöző és félelmetes. Tcmplomtcrmc akár a világ nyolcadik csodája is lehetne. Az élmény önre vár! — hirdet le hírhedt reklámjában az Ibusz az auschwitzi kirándulást. A hely egykori (náci) szelleméhez méltó az uiazási iroda szlogenje, ám mégis van benne valami. Mert miért is jönnek ide évente százezrével az emberek? Egyfajta élményért. Pirospozsgás német apuka lari előadást öl év körül: lányának és tizenéves fiának az akasztófa süllyesztőjének működéséről. Magyar férfi harsányan ecseteli hozzátartozóinak, hogy ezi bizony kevesen úszhatlák meg. Élmény persze az a néntet precizitás is, ahogy mozgatták, elhelyezték, nyilvántartották a foglyokat. Elvégre rend a lelke mindennek, s a gyilkolás is lehel célirányos. Sőt, nagyüzemi méretekben csak a/ lehet. Kirándulunk a halál paravánjai közön. Sut a nap, s löbb ezren sélálunk a táborban. Tcrmcs/cicscn mi már szabadon. A s/ogcsdióioklioz azonban most sem mei senki hoz/áérni. Pedig már nincs benne áram. Lengyel kaionák — ejtőernyősök — fegyelmezett sorban járnak barakkról barakkra. Sapkájuk a kezükben, az elsőnél koszorú. A zsidó zászló alatt, ahol közel húszezren haltak meg tarkólövés állal, siratófal. Nevek oszlopai. Japánok fényképeznek, angol hölgyek prospektusi vásárolnak. A magyar barakkban virágrengeteg. Iskolák és gyárak koszorúi. A bejárati kapun körben felirat: ,,A munka szabaddá tesz". Alig ötven méterre a világtörténelem alighanem Icgcinikusabb szlogenjétől a „munka" végállomása; a krematóriumok szűk kemencéi. Sétálunk a síneken; hozzáérünk a krematórium falához. Élményt gyűjtünk, de az óriási étteremben nincs kedvünk enni. A szegfűt, amit a magyar barakkba v iszünk, harminc zlotyiéri árúsitják. Az asztalon könyvek, füzetek a táborról. Egy lengyel férfi a könyvek között egy faragott fadobozra kérdez. Az árus dühösen mutaija, hogy abban tartja a pénzt, hogy cz NEM ELADÓ. Prágába menekülünk az eső elől. Biclska.-Bialán meg egy,utolsó zuluban van részünk, antii gyönyörű napsütés kövei. A határon löbb száz méteres sor. Már berendezkedünk, hogy az éjszakái iu töltjük,-amikor meglódul a konvoj. Akárcsak Jarry Übii mamája, mi is négy nap alatt rohamunk ái Lengyelországon, igaz a Visztulái nem úsztuk ál. Oslravánál füstöt okádó hőerőmű monstrumok melleit haladunk, hogy azután a Bcs/kidck nyúlványait az éjszaka nyúlós, ragadós ködébe veszve másszak meg. A fényszóró legelésző ö/ckci rias/i, hatalmas fenyvesekéi pás/iá/. Prágában már sut a nap. Lmbercsoidákon átverekedve magunkai, jutunk csak előre a Vcncclicrcn. A/ óváros, akár egy Icgójálékváros, leiig lerombolt épületekkel, templomokkal. Olasz mrisiák és állványcrdők mindemül. A szentek világhíres zenélő órája sem műköiszi. '%k:ri ba