Délmagyarország, 1987. szeptember (77. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-01 / 205. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK í DELMAGYARORSZAG 77. évfolyam, 205. szám 1987. szeptember 1., kedd A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ara: 1.80 forint Taurus-tanúsítvány Diploma a 200 méteres tömlőnek A pontos méret elsőrangú követelmény lizálására hozott határozatot. A természetes fogyásra első­sorban az adminisztratív létszámnál számítanak. Jö­vőre az ideinél is nagyobb átszervezésre készülnek, A Taurus Gumiipari Vál- minőségi tanúsítványra. Ez­lalat nemrégiben olyan mi- után kérték fel a MERT-et, nöségi tanúsítványt kapott rendelje meg Norvégiában a speciális tömlőire, amellyel szegedi tömlők vizsgálatát, a nyugati gyártók közül is Szerencséjük volt, 1 millió csak kevesen dicsekedhet- forintért vállalták el a tér­nék. A norvég eredetű nem- mék minősítését. A végered- hogy a költségeket csökkent­zetkozi alapitvany, a Det mény pedig elfogulatlan hessék. Elsősorban természe­norske Veritas által kiállí- nemzetközi minősítést je- tesen nem a gépsorok mel­tott okmányon az áll, hogy a lent, amit már bármelyik lett állók számát szeretnék Taurus szegedi gyárában ké- vevő garanciának tekint. csökkenteni, hiszen jelenleg szulo speciális olajtömlőket Mit várnak ettől a tanúsít- is 30-40 szak- és betanított ellenőrizték, s azok megfe- ványlól Szegeden és az egész munkást tudnának fogadni, lelnek a norvég szabvány vállalatnál? Elsősorban nem A munkaerőgondokban — legmagasabb fokának. Olyan az árak emelését szeretnék ha nem is azonnal — de tanúsítvány birtokába jutót- megalapozni vele, hanem az minden bizonnyal jó segítség lak a szegediek, amelynek a értékesítés növelését, bizton- lesz, hogy tizenöt év után is­szocialista piacon gyakorta- ságát tartják szem előtt. A mét szakmának ismerték el tilag nincsen vetélytársa, piacon a jövőben sokkal biz- a gumigyártást. Szeptember­Hogy mit jelent ez a válla- tosabb lábon állhatnak, hí- tői Szegeden is indul ilyen latnak? A termék eladásánál szen egy ilyen bizonyítvány első osztály, minden bizonnyal nem ke- nemcsak az adott terméknek, Sikerült a termékfejlesz­veset- de az egész vállalatnak jó tésben is jelentősen előre — Ezek a tömlők bizalmi hírnevet biztosít. lépniük az elmúlt hónapok­cikkek — mondja Bodrogi Pedig eddig sem lehetett ban Felkészültek a 200 mé­Zsolt, a szegedi gyár igazga- okuk panaszra a tauruso- tor hosszú olajtömlök gyár­tója. — Ha véletlenül hibás soknak'. A szegedi gyár — tására. Komoly előrelépést tömlőt építenének be a ten- akárcsak az egész vállalat — jelent ez a technológia, hi­geri mélyfúrásoknál, akkor sikeres félévet tudhat maga szen eddig csak 30 méteres felbecsülhetetlen kár kelet- mögött. Az év első hat hó- tömlők készítésére vállal­kezhetne. Igaz, hogy egy-egy napjában sikerült 4-5 száza- kozhattak. Az új termék ilyen tömlő ára az egész be- iékkal növelni a termelést, s gyorsabban szerelhető, ki­ruházás költségéhez képest ¡gy az árbevételt és a nyere- sebb a hibalehetőség, és faj­elenyésző, de valójában séget is. A szegediek I mii- tagosán olcsóbb is. Minden kulcselem. Ezért a külföldi üárd 200 millió forintos ár- bizonnyal kelendő lesz a pia­vásárlók inkább a minőség- bevétellel hagyták maguk con. A vállalati kollektíva re, mint az árra helyezik a mögött az első félévet. Ez a ma«a fejlesztette ki a gyár­hangsúlyt. hátralevő hat hónapra is jó táshoz szükséges gépsort. Hogyan sikerült megsze- alapot biztosít. A piaci ke- Közeledve az év végéhez rezni ezt a garanciát nyújtó reslet módosulása a gyártott szinte óhatatlan, hogy mára diplomát? Nos, az elmúlt termékek szerkezetének né- Jövő esztendőre is kacsint­években a Taurus külkeres- rni eltolódását eredményez- gassunk egy kicsit. Fokozot­kedői felfigyeltek arra, hogy te. Bár a tavalyinál több he- tan igaz az most, amikor egy-egy tárgyalás alkalmá- vedert sikerült gyártani és gazdaságunk lépésváltás értékesíteni, az ezirányú pia- előtt áll. Hogyan képzelik itt ci elképzelések még sem jöt- a folytatást? tek be maradéktalanul. Más — Az a stratégiánk, hogy a helyzet a hidraulikus töm- megőrizzük az eddigi dina­lóknél — ebből a termékből mizmust. Ezt az export tó­többet is el tudnának adni, vábbi fokozásával és a bel­ha lenne nagyobb gyártóka- földi •termelés színtentartá­pacitásuk. Az olajipari töm- sával szeretnénk biztosítani, lök kereslete a tőkés világ- Idehaza ugyanis nem várha­ban stagnál, míg a szovjet tó egyelőre a piaci igények partnerek rendelései jelentő- gyors növekedése. Mindent sen „megugrottak" az első összevetve, a várható válto­félévben. zások ellenére sem kerülünk Szerencsésen segítette a jövőre rosszabb helyzetbe. val a partnerek igencsak nagy hangsúlyt helyeztek a Előkészületek tőkés exportot az, hogy a vállalatot az úgynevezett „szaldó" gazdálkodásba so­rolták. Meghatározott ex­portfeladatokhoz, meghatá­rozott devizakeret áll ren­delkezésükre, s így az egye­di elbírálásnál sokkal gyor­sabban és rugalmasabban ké­pesek készleteikkel gazdál­kodni, Javítanivaló természete­sen itt is akad. A hatékony­ság javulását tü/Le ki célul az 1201) dolgozót foglalkozta­tó szegedi gyár, amikor 3-4 százalékos létszámraclona­R. G. Magyar-csehszlovák tárgyalások Grósz Károlynak, a Mi­nisztertanács elnökének a meghívására hétfőn baráti munkalátogatásra hazánk­ba érkezett Lubomir Strou­gal, a Csehszlovák Szocialis­ta Köztársaság kormányá­nak elnöke. A magas rangú vendéget és k'-toretének tagjait Grósz Károly, Marjai József mi­niszterelnök-helyettes és Várkonyi Péter külügymi­niszter fogadta a nemzeti zászlókkal díszített Ferihe­gyi repülőtéren. Jelen volt: Ondrej Durej, Csehszlovákia budapesti, és Kovács Béla, hazánk prágai nagykövete is. A vendéglátók és a ven­dégek kölcsönös üdvözlése után úttörők virágcsokrot nyújtottak át Lubomír Slrougalnak, aki ezt köve­tően a repülőtérről szállá­sára, a kormány vendéghá­zába indult. Kádár János fogadta Lubomír Strougalt Díszebéd — Megkezdődtek a tárgyalások A csehszlovák kormányfő elutazott hazánkból kozón véleményt cseréltek eszmecsere követte a Parla­a két országban végbemenő mentben. A két kormányfő társadalmi-gazdasági meg- személyes találkozója után újulásí és reformfolyamatok plenáris tárgyalást tartottak a magyar vezetők, és cseh­szlovák vendégeik. A Grósz Károly vezette tárgyalócso­port tagja volt Marjai Jó­zsef, Barity Miklós külügy­miniszter-helyettes, Beré­nyi Lajos, az Országos Terv­tapasztalatairól, az időszerű feladatokról, valamint a magyar—csehszlóvák kap­csolatok — elsősorban a gazdaságot érintő — dina­mikus fejlesztésének lehe­tőségeiről. Áttekintették a nemzetközi élet néhány fon- hivatal elnökhelyettese, Ambrus János külkereske­delmi miniszterhelyettes és együttműködés Kovács Béla. Lubomír Strou­gal vezetésével Pavel Hriv­miniszterelnök-helyet­Jaromir Johanes, a külügyminiszter első helyet­tese, Václav Úrban, az Al­tos kérdését, különös figyel­met fordítva az európai biz­tonság és erősítésére. A találkozón jelen volt nák Grósz Károly, valamint Ko- tes, vács Béla és Ondrej Durej. Grósz Károly délután Kádár János, a Magyar díszebédet adott Lubomír lamí Tervbizottság elnokhe­Strougal tiszteletere a Par- lyettese. Jan Stracar kulke­Szocialista Munkáspárt fő­titkára a déli órákban a Központi Bizottság székhá­zában fogadta Lubomír mondoU' Strougalt, Csehszlovákia Kommunista Pártja Köz- Strougal interjút adottj ponti Bizottsága elnökségé- Magyar Rádiónak, nek tagját, a Csehszlovák lamentben. Az ebéden a két reskedelmi miniszterhelyet­kormányfö pohárköszöntőt tes és Ondrej Durej ült tár­A díszebéd után Lubomír a gyalóasztalhoz. Az MTI tudósítójának ér­tesülései szerint a tárgyaló­csoportok; teljes ülésén Mar­" 'S.. , , jui József és Pavel Hrivnák, Grosz Karoly es Lubomír ' „«,»,..,1 „/.l. „a.. Szocialista Köztársaság kor- Strougal délelőtt megtartott , J „ í mányának elnökét. A szívé- négyszemközti megbeszélését ajs*'M ts muszaKi luooma­lyes, elvtársi légkörű tatái- délután újabb szükkörü (Folytatás a 2. oldalon.) Ma Életbe lép az új földtörvény A többéves előkészítő mun­ka után és a társadalmi vi­tákon elhangzottak figye­lembevételével — az Or­szággyűlés törvényalkotó munkája nyomán — szep­tember l-jén életbe lép az új földtörvény. Bevezetése egyszerűbbé és egyértel­műbbé teszi a földre vonat­kozó szabályozást, ideértve az ingatlanok tulajdonszer­zését is. A törvény jelentőségéről Fenyő György, MÉM-föosz­tályvezetö Jászonyi Ferenc­nek. az MTI munkatársának elmondotta: a törvény to­vább erősíti a földtulajdon és a földhasználat egységét, továbbá bővíti a gazdálkodó szervezetek rendelkezési jo­gát a termőföld felett. Előse­gíti egyebek között a termő­föld védelmét és hatékony hasznosítását. A föld nemze­ti kincs — ezt hangsúlyozza a törvény szelleme, betűje — s a mezőgazdaság semmi mással nem pótolható Ieg­igénybe más célra. A föld­védelmi járulék és a földdel nem a törvény előírásainak megfelelően gazdálkodókra kirótt bírság összege a Föld­védelmi Alapba kerül. Ebből támogatjuk például azokat a nagyüzemeket, akik ismét müvelésbe akarnak vonni korábban más célra fölhasz­nált területeket. A törvény a földeket — a korábbitól eltérően — ren­deltetésszerűen csoportosít­ja. Ez jobban összhangban hogy lehetővé válik n mező­gazdasági téeszek számán n használatukban levő állami földek úgynevezett megvál­tása. Ez. a lehetőség fennáll a tanácsi kezelésben levő ál­lami földek szövetkezeti tu­lajdonba adásánál is, térítés ellenében. A törvény ezentúl nem te­szi lehetővé telkek tartós használatba vételét. Akik eddig építési telket kaptak tartós használatba, és a tel­ket beépítették, a korábban van a földvédelmi, földhasz- kifizetett használatba vételi nálati és az ingatlanforgalmi szabályokkal. Továbbra is fönnmarad viszont a küke­rületi, a belterületi, illetve a zártkerti meghatározás. Az állami és a szövetkezeti töld­dij ellenében a telket tulaj­donba kapják, további ille­tékfizetési kötelezettség nél­kül. Fontos része a törvéry­nek: az illetményföld has/­tulajdonra azonos szabályo- nálatát továbbra is fönnlart­zás vonatkozik, így a két tu­lajdonforma között szaoc­dabbá válik a földcsere ís a ja azzal, hogy az ebben ré­szesíthetők körét a munka­helyi kollektívák hatiroz­földtulajdon átruházása. Ez hatják meg. Az illetmény­összefüggésben van az önál­ló vállalati gazdálkodás el­vével is; nevezetesen azzal, hogy a vállalati és a szövet­fontosabb termelőeszköze; kezeti szektor kozoltl má ezert a termetesből való ki­vonása esetén térítést, úgy­nevezett földvédelmi járu­lékot kell majd fizetni. Ez is ösztönzi a területet felhasz­nálókat arra, hogy minél ki­sebb és lehetőleg gyengobb minőségű földet vegyenek átadást, -cserét az arra jo­gosult testületek határozzál: meg, hatósági jóváhagyás nélkül. A gazdaságirányítási rend­föld nagyságának felső natá­rát 6 ezer négyzetméterben szabályozza. A háztáji föl­dek tekintetében a törvény életbe lépése nem hoz vál­tozást. Ami a magánszemélyek ingatlan- és földtulajdon­szerzését illeti: változás tesz. hogy a földtulajdonszerzés továbbfejlesztésével családi alapon — hasonlóan Magyar—török kapcsolatok Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter hazaérkezett az izmiri nemzetközi vásárról, amelyet a török kormány meghívására keresett fel. Találkozott Turgut Ozál török miniszterelnökkel, és tárgyalásokat folytatott kétoldalú gazdasági, kereskedelmi, valamint idegenforgalmi kapcso­lataink továbbfejlesztésének lehetőségeiről Kaya Érdem miniszterelnök-helyettessel, Cahit Arai ipari és kereske­delmi miniszterrel, valamint Izmir kormányzójával és a Török Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége elnöké­vel. szer összhangban az állami föl­dek kezelőit az eddiginél na­gyobb lehetőségekkel ru­házza fel a törvény. A keze­a telkekhez és a lakásokhoz — történik. Családnak szá­mítanak a házastársak és a 14 év alatti gyermekeik. A lői jognak a tulajdoni joghoz szabályozás ezzel azt kíván­való közelítése bővíti az ál­lami vállalatok döntési ha­táskörét. A termelési bizton­ság növelése érdekében — amint a jogszabály kimond­ja — a kezelői jog megvoná­sa esetén a föld kezelőjét méltányos kártalanítás ille­ti meg. Erre korábban nem volt lehetőség. A szövetke­zeti földtulajdon és fold­ta elérni, hogy bővülhessen az ingatlan- és földtulajdon­nal rendelkezők köre. Emel­lett a művelési ág kialakítá­sában a mezőgazdasági nagyüzemek az eddiginél nagyobb önállóságot kap­nak, a hatósági beavatko'/.is lehetősége erősen szűkül. Ezzel azonban növekszik fe­lelősségük is — mondotta használat egységét a torvény befejezésül a főosztály veze­azzal is teljesebbé teszi, tő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom