Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-19 / 195. szám

4 .Szerda, 1987. augusztus 19. POSTALÁDA Társszerzőnk az olvasó Mint az elmúlt összeállításunk óta kiderült, nem min­den olvasó társszerzőnk. „Mélységesen fel vagyok hábo­rodva, hogy visszaéltek a nevemmel" — írja Szegedi Zita. Ezt a levelet most valóban ő írta, de az augusztus 7-én megjelent, a Sziksósfürdő waffeisütő kiskereskedőiről szó­ló véleményt nem. Sohasem járt a dorozsmai fürdőben, nem ismeri az ottani viszonyokat. Ráadásul, abban az idő­ben nem is tartózkodott Szegeden, de még az országban sem. Hazatérvé, kollégái és ismerősei hívták fel figyelmét a lapban megjelent levélre. Vele együtt mi is mélysége­sen elítéljük az ilyen magatartást, azt az illetőt, aki — bizonyosan ismeri őt, mert — nemcsak a nevét, a lakcímét is odaírta a levél végére. Ez a rovat olvasóinké. Lehetőség arra, hogy megír­ják véleményüket, közreadják segítő szándékú észrevéte­leiket, örömeiket-bánalaikat. De nem úgy kellene ezt tenni, hogy másnak okozzanak vele bosszúságot. Ilyen eset még nem fordult elő, és bizunk abban, hogy a jövő­ben sem történik meg. Ha jogos észrevételeiket úgy sze­retnék másokkal közölni, hogy névtelenek maradjanak, megvan rá a lehetőség. De ne éljünk vissza mások nevé­vel és egymás bizalmával. oktatási kormányzatot. A számára. Biztosan vannak korrekció kényszere elől jogos panaszok is, félreérté­egyszerüen nem lehet kitér- sek vagy hanyagság követ­ni. Üj igények jelentkeznek, kezményeként. A kereskede­bizonyos elképzeléseket a lem számára — szerencsére gyakorlat nem igazol, ilyen- — a tankönyvellátás nem kor nincs mit tenni: módo- egyszerűen üzleti ügy, ha­sítani. változtatni kell. Ezt nem ennél sokkal több. természetesen körültekintés- * sel, meggondoltan. Nem Javaslatunk változatlan: minden esetben sikerül. azokat a könyveket, me­A kereskedelem és az is- lyekbe nem írnak és rajzol­kolák közötti kapcsolat a nak a gyerekek, olyan mai tapasztalatok szerint anyagból és olyan technoló­egyre jobb. több helyen ki- giával készítsék, hogy éve­fejezetten baráti az együtt- kig használhassák az utódok, működés. Sikerült valame- Az ilyen jellegű. ésszerű lyest jobb anyagi honorálást takarékosságot elfogadnák a is biztosítani az iskolai ellá- szülők, és megszületne a tást vállaló pedagógusok „régi tankönyv öröme" is. Sorokban Az Ilona utca 8. számú utána .mögöttük a gazdá­ház lakói betartják az elő- juk. Olvasónk figyelmeztette írt rendeleteket, beilleszked- őt, hogy szájkosárral és pó­tek a közösségbe a magán- rázon kellene sétáltatni az házakból odaköltözött csalá- ebeket, és talán nem a te­dok. Zavarja viszont őket, ímetöben. A fi.atal hölgy hogy egy 15 éves gyerek olyan választ adott sokak kismo toros használja a közterületet; a kék iskola és a házuk végé­nél a zsákutcában egy te­herautó pótkocsija parkol tanpályának füle hallatára idős olvasónk­nak, amit inkább nem írunk ide. Hol az udvariasság és a rendelet betartása? Papdi István azt kérte A tankönyv örömei Válasz a DM cikkére: régóta, elzárva az épület- tőlünk, tudassuk, hogy a hez vezető utat. Sajnos, Damjanich utca 4. szám volt már rá példa, hogy a alatt megszüntetett PB-gáz­mentő csak segítséggel tud- cseretelep helyett hová mé­ta elszállítani a betegeket, hetnek az üres palackokkal. Hlaváthy László gyakran A Dégáztól kapott informá­Szabadságomról visszatér- jobb minőségű papirt hasz- Jár a gyevi temetőbe szülei ció szerint, a vállalat Na­ve kaptam kézhez a Dél- nálhatnánk. Ebben az évben «.J**?1»1 s.rjahoa Leg- posut., a toltes mögötti te­• i (<xV\H Ir xxl lomot <tr> no/tt tor mr\on ocorzi no t i L' Lr l n no 1 magyarország július 4-i szá- a papírellátási gondok mi­mát, s abban Dlusztus Imre att örültünk, hogy papírt „Széljegyzetek" című írását kaptunk, nemigen válogat­— kezdi levelét Petró And- hattunk. rás, a Tankönyvkiadó Vál- Miért nem öröklik hát a lalat igazgatója. — Reagálá- gyerekek ma is a tankönyve­som oka nem az éles kritika ket, amikor ezt olyan sokan miatti megbántottság, s nem javasolják és a cikkíró sze­valamiféle presztízsvédelem, rint „milliárdokat Egyszerűen azt szeretném, így utóbb kellemetlen eset tör- lepén cserélhetik ki a palac­tént vele. Két kutya szaladt kokat. Hibaelhárítás tankönyel látásról. Ténylegesen volt év, amikor „a tankönyvellá­„A Dél magyarország július volt, aki a szükséges feivi­lehetne 24"' számában megjelent lágosítást nem tudta meg­megtakarítani " Igaz Nem hiszem, hogy.. . című adni. Általában a hibafor­hogy a DM olvasóközönsége hozzáteszi azt is. hogy az cikk kifogásolja a Táviró rások megállapítására irá­reális tájékoztatást kapjon a előállítás silánysága miatt Főközpont munkamodsze- nyulo tajekozodas nem az „túl szegények maradtunk a rét és a hibaelhárítás rend- előfizető zaklatasara irányul, néhány takarékossághoz.'' jét. A cikkben foglaltakat hanem a mielőbbi helyre­Tobbször próbálkoztunk megvizsgáltam. A hiba be- állítást célozza, tás az oktatásügy neuralgi- erre vonatkozó kezdeménye- jelentésekor annak érdeké- Megemlítem, hogy a pos­kus pontja" volt. Főleg 1981- zéssel, eddig kevés ered- ben. hogy a zavarelhárítás tai gyakorlat szerint a hiba­ben és 1982-ben volt ez jel- ménnyel. Először is éppen a hatékony és gyors legyen elhárítás zönje 24 ór^n ,be­lemző. Megszüntetése érde- könyvek borítása, ragasztási — a hiba helyét és jellegét lül megtörténik. Jelen eset­kében az oktatási kormány- minősége nem teszi lehetővé kívánták behatárolni. Az ben ez alig egy órát vett zat olyan határozatot hozott, a több éves felhasználást. A ehhez való segítség nélkülöz- igénybe.' — írja Engedi hogy a tankönyvek előállítá- minőség javítása pedig na- hetetlen a bejelentő részé- Antal, a Postaigazgatóság ütemben gyon sok pénzt kívánna, s ról. A bejelentő ez esetben osztályvezetője. több esetben még a pénz nem a gép állandó kezelője, összeállította: sem segítene, mert éppen hanem alkalmi használója Czakó Julianna sát fokozatos előbbre kell hozni, hiszen a január és július közötti tan­könyvgyártási időszak nem a jó minőségű papírban van elégséges a tankönyvek elő- hiány. készítéséhez. Ez az intézke- Ellenállást vált ki a kez­dés megkívánta a kéziratok deményezés a szülőkből is, leadásának előbbrehozását, akik meg akarják adni gyer­tankónyvraktárak építését, a meküknek az új tankönyv kereskedelem és az iskolák örömét is. Nehézséget okoz a újfajta kapcsolatainak a megteremtését. A tankönyv­begyűjtés. a szétosztás, olyan többletadminisztrációval ellátásban ezek az intézke- terhelné meg az iskolát, a dések minőségi változást pedagógust, amely ugyan­hoztak, hiszen a cikkíró is csak visszatartó erő. De arról szól, hogy már a tan- megváltozott a tankönyvek év végén megérkezik az is- jellege is, többségük munka­kolákba a tankönyvek nagy tankönyv, munkafüzet, része. amelybe ír, rajzol a gyerek, A tankönyvek minőségére s ilyen módon az öröklése is ténylegesen sok a panasz, lehetetlen. Leginkább a borítók minő- Ténylegesen nagy gond a sége és a ragasztás tartóssá- tantárgyi és tankönyvi kor­ga kifogásholható. Jó volna rekció. Ha nem volna, ak­persze, ha a jelenleginél kor még több bírálat érné az Gyógynövénykrém exportra Megnőtt az érdeklődés a Hollandiában visszér- és Kőbányai Gyógyszerárugyár aranyérbántalmak kezelé­Richtofit gyógynövénykré- sére is alkalmas gyógykoz­me iránt külföldön; az első metikumként hozzák forga­nagyobb üzletet egy holland lomba, drogériákban és pa­céggel kötötték meg. Hol- tikákban árulják, land partnerük június óta A Richtofit gyógykozmeti­már több mint 40 ezer tu- kumként való külhoni for­bussal vásárolt ebből a ha- galmazásához egy sor hazai zai kozmetikumból, s meg- klinikai és farmakológiai rendelésére hamarosan egy vizsgálatot kellett elvégezni, újabb szállítmányt indíta- amelynek eredményei alap­nak útnak a Pharmatrade ján a készítményt Hollan­K ül kereskedelmi Vállalat diában a gyógyszerekhez ha­közremüködésével. A krémet sonlóan törzskönyvezik. 1*85. Agrártörténeti konferencia Szegeden / Sípos József — Ag­rártörténeti Szemle. — 3/4. sz. — 1885. május 10—11-én, a Móra Ferenc Muzeumban. Paraszlkér­dés 1890—1830 címmel. «987. Szeged a hazai lapokban 1987/33. szegedi művészeti és pszlcholó­Éva Néhány Duna—Tisza közi és giai napokról készített összefog­Tlsza menti nyelvjárásszlget lalójáról. vizsgálata A Magyar Nyelvjá- Szent jupát-emlékérem - Esti rások Atlasza alapján / Szabó Hírlap. — aug. 10. — Lapis And­Józscf - Magyar Nyelv. — l. sz. r4s szobrászművész tervei sze­— Opusztaszeri adatokkal. rint szabó Géza szegedi ötvös Érted. Erted? : Nonprofessio- k£sz(tj. _ ua. Daily News, Má­nál filmesek találkozója : Sze- „yar Hírlap. Népszabadság. Nép­ied, 1986. nov. 28-30. / Röhrlg _ ¿¡jg n Géza - Filmkultúra. — 6. sz. ' .„„..,, Paraffinkiválás az algyői kó- Mozgó benzinkút SZIN-es napok / Szenes - ötlet. — aug. 13. : ill. Üj fejezet kezdődött? : Teme­si Ferenc — Por. L—Zs / Sík Csaba = Élet és Irodalom. — aug. 14. — Könyvismertetés. Suba alatt, suba fölölt / Hor­váth Dezső — Elet és Irodalom. — aug. 14. — Magánkombájno­A „Nyomorultak" a Dóm té­ren : Magyarországon először — Petőfi Népe. — aug. 14. — Ua. Békés Megyei Népújság. Szol­nok Megyei Néplap. — aug. 14. Rigoletto I Albert István ~ Film. Színház. Muzsika. — aug. 15. : ill. — (Operai esték). — Kritika a szabadtéri előadásról. A Nyomorultak a Dóm téren : Rock Színház m. v. / Jálics Kin­ga — Film. Színház, Muzsika. — aug. 15. : ill. Díszlettervek és kerámiák : Üjjávarázsoit kiállítóház Szeged sok aratnak Szeged környékén. Bécsi körútján : Varga Mátyás A Nyomorultak premierje Sze- színház- és műtörténetórája / A forrna— ge<ien _ Magyar Hirlap. — aug. Kenesse! András - Magyar Hír olajtermelő kutakban és vezeté- »-e™ vizsgázott - F.sti Hírlap — 14 _ A szabadtéri játékokon. lap. — aug. 15. : 111. keikben /'Puskás Sándor - Kó- ~ Az Autoter Autó- Kirabolták a k0mfortkocsit : Szegedi karnevál (Képi máson. — - trj Elmaradt a bemutató - Magyar Tükör. — aug. 16. — Fénykép. Hírlap. - aug. 14. - Nagyállo- onnep előtt (Képi - Vasárna­üa. Népszahadsag. p, H(rek. — aug. 16. — Fény­kép az ópusztaszerl millenniumi A szegedi Teréz anya / Z. Z. emlékműről. - Magyar Ifjúság. — aug. 14. : Pusztaszer / Koncz Jánoa ­111. — A drogellenes küzdelem vasárnapi Hírek. — aug. 16. — Ság. - JÓI, 31._ Szerző: Szlra Napraforgó-termesztési konfe- ^ PuszUszer a magyar történc' olaj és Földgáz. - 6. sz. é* «nupairi Vállalat moz Tanyán is a legiobbat! / Hor- 8Ó uzemanyagktmérö pótkocsi vátb Dezső - Népművelés. - 6. m.ntapéldanya. __ sz. — A zsombót Wesselényi Is- Színháztörténeti kiállítóház Népszava — aug 14 kólában működó tanyai klub- (Képi / Enyedl Zoltán felvételei ról. — Népszava. — aug. II. — Fény­Válaszra várva : „TE" a képek Varga Mátyás kiállitóhá­SZIN-en / (szp) - Magyar Ifjú- zából. lemben. Szegeden / (szp) - Magvar Roekopera-avató Szegeden : Ifjúság. — aug. 14. : 111. — (Pa- A szerzok jelenlétében kiugró norama). — Szerző: Szira Pé- siker a Ny0morultak szabadtéri tcr. — Az ifjúsági napokról. bemutatóján : Éjszakai beszél­Eladó álmok : Volt egyszer getés a szerzókkel / Lengvel egy sportegyesület / Dlusztus András György — Vasárnapi HL 111. Péter. - A „Természetesen — rencU _ Magyar Mezogazdasag. cgészségcsen"-mozgalom a mü- _ aug l2, _ A Gabonalermesz­veszeti és pszichológiai napokon. tésl Kuialé Intézetben. Balatoni öröm : Siofok / Vitos SoKltlk a háztáji öntözést ­György - Labdarúgás. - 7.1Z. Magyar Mezőgazdaság. — aug. s 111. - Beszélgetés Kaszás Cá- ,2. _ A Csongrád megyei terme­bor edzővel, a Szeged SC labda- íőszövetkezetck rugóiról Is. Rákszűrő autóbusz / (megyei tudósítónktól) — Népszabadság. r, ... . . . ,„ - aug. 1. - Szerző: Tanács Is?- Ua. Népszabadság. - aug. IJ. ván. — A 11. kórház kezelésé- Szegedi felfedrzés - ötlet. — ben. aug 13. — Molnár Józsefnek. a . . A tudatlanság — betegségfor- S/.OTE Mikrobiológiai Intezete nemzetközi noi tornáról rás / (lukács) — Népszava. — docensének kutalásai a gyulla- Erzsébet Szabó stellt in Sze- man­aug. 3. — (Képernyő). — Szerző: dásos folyamatokkal kapcsolat- ged aus — Neueste Nachrichten. Drágán fülünk — nem csak Lukács Mária. — Kritika a sze- ban. — Átvétel a Détmagyaror- — aug. 14. : 1U- — A Gulácsy Szegeden — Népi Ellenőrzés. — Veszett róka - ebzárlat Sze- !?lrf ~ aug' rek" ~ aug' 18' geden — Népszava. — aug. 13. — " 14. : ill. — A Délép sc-röl. Nemzetközi szimpózium lesz Gólzápor Szegeden — Nép- Szegeden : Heinrlch Böll élet­sport. — aug. 14. — (Kézilabda), müvéről — Népszabadság. — — Tudósítás a Budaprint Kupa aug. 17. — Aug. 24—27-én a Jó­zsef Atilla Tudomanyegyete­gedi körzeti tévéstudiónak a szagból Lajos-teremben I sz . ... < -r 4,icfii0éUifc.> Mi? Hol? Mikor? 1987. AUGUSZTUS 19., SZERDA — NÉVNAP: HUBA A Nap kel 5 óra 44 perckor, és nyugszik 19 óra 52 perckor. A Hold kel 0 óra 00 perckor, és nyugszik 17 óra 34 perckor. VIZA" t.AS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 176 cm (álló). HÁROMSZÁZHUSZONÖT ÉVE 18.00: Belgrádi műsor halt meg Blaise Pascal (1623— 19.15: Rajzfilm 1662) francia matematikus., fizl- 19.30: Híradó kus és filozófus. A geometria és 20.00: Sporlszerda a matematika mellett a fizika, a 23.00: Híradó mechanika és a közlekedés is 23.20: Műsorráadás érdekelte. Ö indította el 1662. BELGRÁD 2. március 18-án Párizsban az első 17.25: Úszó EB omnibuszt. 1642-ben számológé- 19.00: Ismeretterjesztő műsor pet szerkesztett. Ö bizonyította 19.30: Híradó be, hogy a levegőnek is van sú- 20.00: Az. alkoholizmus lya. 21.35: Művészeti est MOZIK ÚJVIDÉK Vörös Csillag: délután fél 4. 17.10: Hiradó szerb­háromnegyed 6 és 8 órakor: Pat horvátul Garrett és Billy. a kölyök (szi- 17.30: Uszó EB nes amerikai westernfilm. IV. 19.15: Rajzfilm helyár!). 20.00: Sportszerda Fáklya: háromnegyed 3 óra- 23.00: Híradó szerb­kor: jégmezők lovagja (szovjet horvátul film), negyed 6 és fél 8 órakor: Pat Garrett és Billy. a kölyök (színes amerikai westernfilm, IV. helyár!). Szabadság: fél 4, háromnegyed 6 órakor: Szépleányok (szines magyar film. III. helyár!) 8 óra­kor: Az ezeregyéjszaka virága (szines olasz erotikus történet. V. helyár!). Kiskörössy halászcsárda: (vi­deomozi) délután 4 és este 8 óra­kor: Csak szerelemből (szines olasz film). Kiskörössy halászcsárda, kert: este. 10 órakor: Az ember. aki túl sokat tudott (szines. m. b. amerikai film. III. helyár!). Kert mozi: este 9 órakor: Vissza a jövőbe (szines. m. b. Rádió KOSSUTH 8.20: Eeo-mix — (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: László Margit és Bende Zsolt opera­áriákat énekel 9.34: Beszélni nehéz.. 9.46: Mulatós 10.05: Fejezetek a szocialista irodalom történetéből 10.35: Lóránd István gyermek­kórusaiból amerikai fantasztikus film. III. 10.50: Nótacsokor helyár!). n,34: A Prometheus-rojlély — Filmteka: fél 6 és fél 8 óra- Szemelvények kor: Egy maréknyi dollárért Mesterházi Lajos (szines olasz westernfilm. IV. regényéből — 4 helyár!). 12.30: Ki nyer ma? Éva presszó: este 9 órakor: 12.45: Német utakon ölj meg. csak csókolj! (színes 13,00: Kamarazene francia vígjáték). 14.10: Szabolcsi Bence: ÜGYELETES Európai virradat — (Ism) GYÓGYSZERTÁR 14.25: Operaslágerek Klauzál ter 3. szám (13/57-es). 15.00: Zengjen a muzsikai Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak 15.30: Nóták 16.05: MR 10—14 17.00: olvastam valahol.., 17."20: Emlékek szárnyain 18.02: Könyvszemle 19.15: Szép Ernő színháza: Háromlevelű lóhere sürgős esetben. BALESETI, SEBESZETI ÉS UKOLOGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden az Idegsebé- ,„.-. , k , . muzsik-» _ s szeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi ;?}5: ¿L a *' fol „oHic-o.i „-„lAoioi 21.15: Dietrich Fiseher­fel, sebészeti és urológiai felvé­teli ügyeletet a II. kórház (Tol­buhln sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyer­meksebészeti betegek ellátása a Dicskau énekel 21.30: Hirek. érvek. vélemények 22.20: Tiz perc külpolitika Gyermekklinika -gyermeksebé- 22M: ^nT/un 22.41: „Zsigmond, a király" 22.56: Lemezmuzeum 23.40: llircs előadó­szeti osztályán történik, ÉJSZAKAI ORVOSI UGY.ELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnöttlakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. szám alatt. Telefon: 10-100 GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­1^00: Hírek németül, oróSZul napokon reggel fél 8 órától más- angolul nap reggel fél 8 óráig a Lenin 12.10: A Jcr?.vflfll Allam, krt. 20. szám ala tl körzeti gyer- Fúvószenekar mekorvosi rendelőben történik a felvételeiből sürgős esetek^orvos^ellátása. ,2.23; mika,auZj udul6knek művészek felvételéiből 0.10: Himnusz 0.15: Eifél után . .. PETŐFI 8.05: idősebbek bullám­hosszán 8.30: Tiz pere külpolitika 9,05: Napközben FÜL-ORR-GÉGESZET! ÜGYELET Ma este 19 órától holnap reg­gel 7 óráig a Fül-Orr-Gégekllnl­ka tartja. (Szeged, Lenin krt. 111. Telefon: 21-122 FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 0 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420. SOS LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000 IFJCSAGI DROGTELEFON: 54-773. Hétfőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható. T' ­Teve BUDAPEST 1. 9.00: Tv-loma 9.05: Teledoktor 9.15: Kicsi a Bors... — (ism.) 9.45: A mi kis cirkuszunk 10.25: stúdió "87 — (ism.) 11.25: Képújság 17.05: Hirek 17.10: A Közönség­szolgálat tájékoztatója 17.15: Régi mesterek — NSZK tv-film 18.00: Képújság 18.05: Emlékezés ezer év előtti dolgokra 18.55: Cim-cim 19.10: Esti mese 19-30: Hiradó 20.05: Bánk bán — tv-játék 22.35: Zene. zene, zene 23.20: Híradó 3 BUDAPEST t. 16,55: Képújság 17.00: Unser Bildtehirm — német nyelvű nemzetiségi műsor 17.20; Tv-torna 17.25: Uszó EB 19.10: trország kulturális öröksége — tmgot dok.­filmsoroz.at — 3. 19.50: öt évszázad festészete — NDK képzőművészét» rövidfilm — (ism.) 20.05: Egy csak és más semmi... — zéneo vígjáték — (ism.) 21.20: Hiradó 2. 21.40: Mozgóképek 21.55: Antieasanova — Jugoszláv filmvígjáték 23.20: KepujSíIg BELGRÁD I, 17.10: Híradó 17,30: A kék telefon — csehszlovák tv-film 12.301 Postabontás 13.03: A tegnap slágereiből 14,00: Ruttkal Eva és Lallnovics Zoltán sattzon­fel vételeiből 14.28: Rádlóhirmondó 15.03: Az Edda együttes hangversenye 13.45: Közvetítés a Magyarország NSZK vízilabda EB­mérkozesról 16.15: Shadows együttes játszik 16.32: Labdarugó tehetségkutató­akció 17,25: ötödik sebesség 16.15: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről 19.05: Opera vetélkedő — játékos fejtörő 20.05: Tudósítás a Bp. Honvéd— F*TC és a Vasas­Kaposvári Rákóczi bajnoki labdarúgó­mérkőzésről 20.10: Albumajánlat 21.05: Koncert — számitógépre 21-15: Ascber Oszkár a kabaréban 21.45: Közkívánatra! — Három kívánság 23.20: A mai dzsessz 24.00: Toronyzene 0.15: Ej fél után ... RAKTOK 6.12: Uj VivaJdi­lemezeinkböl 9.01: Mesedélelött 9.34: Kamarazenei hangverseny 10 4«: Századunk zenéjéből 11.35: Pillanatkép 11.40: Kamarazene 12.17: Rameau: PygAialion — egyfelvonásos opera 13 05: Magyar aranyásókkal Kubában — 1. 13.25: Heltai Jenő versei 13.30: Portrék szóban és muzsikában — (isrn j 13.51: de Fallá: A bűvös szerelem — balett 14.25: Slágerről slágerre 15.05: A Győri Leánykar hangversenye 16.91: Zenekari muzsika 17.20: Martin János énekel. Gulyás István es Török Géza zongorázik 18.29: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énekkara énekel 18.30: V materinskom jazyku — szlovák nyelvű nemzetiségi műsor 19 05: Zenekari muzsika 20.35: Farkas Ferenc müveiből 21.10: Könstaiity lldcfou» Galczynski versei 21.30: XIX- századi olasz operákból 22 30 Kritikus füllel —X—.'¿¿wikY+We».—+JÍ -

Next

/
Oldalképek
Tartalom