Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-03 / 181. szám

8 Hctfő, 1987. augusi-'us 3. DM Röviden A7. elmúlt hétnél csendesebb, nyugalmasabb napok köszöntenek ránk. A fesztiválnyár programjai is némileg megritkulnak, nem lesz például bemulató a Dóm színpa­dán, mert most a világhírű musical, a Nyomorultak pró­bái folynak, s ez a megszokottnál hosszabb időt vesz igénybe. Kárpótlásul később nyolc alkalommal is élvezheti a közönség az előadást Ezen a héten az újszegedi sza­badtéri színpad veszi át a főszerepet, tobb előadást ia láthatnak itt a hét folyamán az érdeklődők. Ugyancsak jó hír, hogy mától veszi kezdetét az üz­letekben a nyári vásár. Legföljebb annyi a szomorú ben­ne, hogy ez is arra figyelmeztet: egyre közeledik az ősz. Az oroszlán jegyébe lépő Nap már kezd lustulni: később kel és korábban nyugszik. De azért aggodalomra még sem­mi ok. Az átmeneti hűvösebb, zivataros napok után még várhatunk igazi kánikulát A csillagok viszont — legalább­is a hullócsillagok — mostanában vannak igazán eleműk­ben. Augusztus a csillaghullás hónapja, sok hiedelem is kapcsolódik az égi jelenségekhez: ha egy csillag lehull, meghal valaki. Amire egj' hullócsillag láttán gondolunk, beteljesül — tartja a legenda. Szomorú évfordulóra emlékezünk augusztus 6-án, csü­törtökön. Negyvenkét esztendeje zajlott a második világ­háború tragikus „végjátéka": az amerikai légierő egy japán kikötővárosra, Hirosimára ledobta az első atombombát Nyolcvanezer ember vesztette életét és hatvanötezer épü­let tűnt el a föld színéről, máig gyógyíthatatlan sebet hagyva az emberiség lelkiismeretén. A szép Kovalszkiné Véletlenül tudtam meg róla egye'j­mást pedig már a környék, amer­re lakott, önmagában is rendkívüli stilusértékekkel kecsegtetett. Elő­ször is már a név — Ráday utca. Krúdyt idézte, és tűnt idők szépasz­szonyait, furán ódon lovagokat, akik életük végéig egy-két könnycseppet visszanyelve pillantottak végig gyakran sok évtizede lepréselt, kincsként őrzött virágszirmokon és egy-két, fényét vesztett, félig elgör­bült női hajcsaton; akik fekete sze­mű és darázsderekú asszonyokra vártak árnyékfoltokkal pöttyözött, hűs templomkertekben, és titokza­tos körutakra indultak éjszakán­ként, néma feszültségben várakozó konflisokon, és vonójukkal fojtott izgalommal hangszereiken dobolga­tó, csendes várakozásra megfegyel­mezett cigány bandával. A Ráday utca környéke, ez a lakóhelynek ál­cázott áloinbirodalom-részlet a régi, költői Magyarország egy darabkáját jelképezte, házakat, garantáltan szecessziós pompa melankolikus nvomaival. bús néhai cselédszobák­kal, alkóvokkal és szuterénekkel — úgy tűnt, az egész városrész albér­letbe kiadó. A kapualj kúlmélye divatja múlt szépségeket idézett, krinolinokat, napernyőket és kalapos urakat, akik egyetlen, szemhunyásnyira előt­villanó női bokától ezerszer na­gyobb izgalomba jöttek, "mint akár­hány pucér hetéra bájai láttán a Józsefváros számtalan piros lám­pás házának valamelyikében. Ko­valszkiné a második emeleten la­kott, az ajtó félhomályos sarokban tárult ki, az előszoba végtelenül hosszú volt, persze vaksötét és molyirtószagtól szinte ordító, a nagyszobában pedig, amit természe­tesen csakis halinak lehetett és il­lett nevezni, jóformán minden egyes berendezési tárgy előírásszerűen s<>­tétbarna, politúrus. súlyosan ódon és valamiféle méltóságteljes monu­mentalitásra törekvöen előkelő. A keskeny arcélű, merész tekintetű, egyenruhás férfi nagyméretű, beke­retezett fényképe a szemközti falon — jövetelem okának manifesztuma, a háborúban üldözöttek százait mentő ezredes képmása — egy-két percig elhomályosította az időtlen korúnak látszó, finom eleganciával beszélő-viselkedö idős asszony fur­csán izgalmas fényének sugárzását. Pedig valamivel később. amikor már olyan fényképeket is mutatott, melyeken ő is látható lett, már alig-alig lehetett másra figyelni. A valamikor szépség sűrűn fel-felvil­lanó nyomjelzős sorozatai egy ko­ros női arcon; szinte kihívóan izgal­mas eredetiség az arisztokratikus vonásokon, amit csak fokozott két gödröcske évtizedek múlásán fölé­nyesen diadalmaskodó bája, a száj kissé duzzadt ívének esztétikus ará­nya és a zöldesszürke, óriási szemek lágy, szelíd, mégis meglehetősen el­szántnak. ható pillantása. „Ó, en­gem valamikor csak úgy hívtak: a szép Kovalszkiné", tette hozzá a nagyon is bízonyíték erejű illuszt­rációkhoz, inkább felsóhajtva, mint konstatálva. Férje a háború után szinte ter­mészetes törvényszerűséggel félreál­lítván, röpke öt-hat év leforgása alatt már nyugdíját megvont, el­hurcolásra naponta számító öregem­ber. „En két álló éven át felöltöz­ve aludtam." A meglepetés kérdé­sekre sem igen ád időt. „Hogyhogy miért? Csak nem képzeli, hogy én, éppen én hagyom; ha bármelyik éjjel jör.nek, ezek, engem, hálóing­ben láthassanak?" A Ráday utca körül újabban, amint észrevételezem. kisebb-na­gyobb útlezárások, építkezések, ta­tarozások vannak. Éjjelente, ha el­hagyatottan még a réginek látszik, kissé a környék, talán egy-két meg­késett, zsírárdis úriember őgyeleg erre, a legeslegutolsók közül, felnéz a második emeleti ablakra, szoro­sabbra húzza össze magán a zakót, és szorít egyet sétaDáIcájának parj­ducfejet formázó végén. Domonkos László Marad a változékony idő VÁLTOZÁS A VONAT­KÖZLEKEDÉSBEN Magyar Rádió Szeged HÉT VÉGI PIACI ARAK A MAV Szegedi Igazgató­ságától kapott tájékoztatás alapján közöljük, hogy pá­Várható időjárás az ország lyaépítésí munkák miatt Al­területére ma estig: időn- győ és Hódmezővásárhely, ként kissé felszakadozik a A karnevál díjazottjai, tombola nyertesek A X\l. szegedi ifjúsági napok karneváli produkciói­nak legjobbjait díjazták. A városi KISZ-bizottság és a közönség diját a Szegcdi Ru­csirkéitől!1 ¿Ta^tyűké6 azonban, többfelé "várható, és Mártély között augusztus f ""f*"—™*. <• valamint Hódmezővásárhely 'V„ZZflVwY 5 felhőzet, kisebb eso, zápor ..... hagyar, a vatosi tanacset a 40-55, a kacsáé 50-60, a to­66,39 MHz—94,9 MHZ Augusztus 4., kedd Az élénk északnyugati sze- 5-én (szerda) reggel 8 órától jás darabja 1,60-2,50 forint Iet »dónként erős lökések kí- augusztus 14-én 14 óráig va volt. A burgonya kilo- s<?r;k- Folytatódik az év­„ .„ . . szakhoz kepest huvos ido. A grammját 5-15, a sárgare- legaIacsonyabb reggeli hö_ páét 10-18, a petrezselye- mérséklet 11 és 16, a legma­lamennyi személyszállító vonat közlekedtetését szü­Hungarohemp Magyar Kenderipari Tröszt, a szak­szervezetek Szeged városi bizottságáét az Ikarus, a Hazafias Népfrontét a Sze­gedi Szalámigyár, a megyei Poszler Gergő, Kopp Daniel­la. Külön díjjal jutalmazták a lengyel úttörők kollektív rajzait. Kisorsolták a SZlN-tom­bolát is. Az át nem vett nyeremények sorszámai: 0020, 0031, 0105, 0151, 0194, 0198, 0204, 0258, 0298, 0299, 0437, 0461, 0464, 0488, 0493, 0513, 0528, 0570, 0579, 0590, 5.30: — 8.00: Alföldi Hírmondó — zenés hírműsor benne: 8.40: Falurádió — a Kossuth rádióból 8.15: Útközben 6 30: Lapszemle 6.45: HeRtiell párbeszéd — Szót kérek I 7.00: llirek, információk — — Kossuth — továbbá: információk Bács­Kiskun. Békés és Csongrád megyéből — programajánlat. Időjárás-jelentés, sport: Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Kecskemét és Szeged Labdarúgása — az átigazulasok után — vendégek: a négy város labdarugócsapatának edzól, vezetői — az adás alatt a hallgatók a 24-244-e» telefonon tehetnek fel kérdéseket, szerkesztő Polgár Gyula — műsorvezető: Bozó Beatrix HALÁSZAT 18 és 23 fok között alakul. mét 22-30, a vöröshagyma- gasabb nappali hőmérséklet lyett vonatpótló autóbuszok ét 10-16, a fejes káposztáét 5 —10, a kelkáposztáét 10-16, a saláta darabját 5-10 forin­tért árulták. A karalábé ki­lója 10-14, a karfiolé 16-22, neteltetik és vonatok he- KISZ-bizottságét az Autófer 0634, 0644, 0648, 0681, 0694, KODÁLY­SZIMPÓZIUM fiataljai kapták. 0706, 0750, 0824, 0995, 1203, A vasárnap délelőtti asz- 1225. A nyeremények au­faltgyermekrajz-verseny 3 gusztus 7-ig a városi KISZ­kategóriájában első helyezést bizottságon vehetők át. (Kő­ért el Gyöngyösi Kincső, mócsin Zollán tér 1.) Mától nyári vásár A ruházati 'kereskedelmi ket tudott csak beszerezni, vállalatok és szövetkezetek ám a termelőktől vásárolt , .... , az idén augusztu 3-ától 15- árukkal együtt így Is 320 borsoe 25 forintba került. A daly-intezetben 21 ország türelmet kér. Egyben taná- éig rendezik meg a hagyó- millió forint értékű nyári főzótök kilogrammját 3-5, a pedagógusai cseréltek ta- csolják, hogy utazás előtt mányos nyári szezonvégi en- holmit kínálnak a Vásár két viszik az utasokat. Egyes személyvonatok közleked­tetését pótlás nélkül szüne­teltelik. Az átszállással Pénteken ünnepi hang- együtt járó kellemetlensé­a paradicsomé 8-18, a zöld- versennyel fejeződött be a gekért és az előforduló ké­paprikáé 3-25, az uborkáé 6- nemzetközi Kodály-szemi- sésekért a vasűtigazgatóság 25, a zöldbabé 15-25, a zöld- nárium Kecskeméten. A Ko- az utasoktól megértést es Lelkiismeretes retek csomóját 9, a zöld- pasztalatokat. Tegnap este tájékozódjanak a hagymáét 5, a fokhagyma űjabb száz résztvevő csatla- pótló autóbuszokról, kilóját 70-110, a parajét 20- kozásával nyílt meg a 7. 25, a sóskáét 15-20, a gom- nemzetközi Kodály-szim­báét 60, a zöldtengeri darab- pozium, amelyen előadások ját 3-7 forintért kínálták. A és gyakorlati bemutató tani­sárgadinnye kilója 10-16, a tások lesznek, esténként pe­görögdinnyéé 10-15, a nyári dig koncerteket rendeznek, almáé 8-25, a körtéé 8-25, a Az idei szimpózium össze­meggyé 16-25, a sárgaba- foglaló címe: „Kodály zené­racké 50-70, az őszibaracké jének és pedagógiájának vonat­A Karakum-csatorna . ... egyik víztározójában 60 kiló 40-100 forintért kelt. forrasai es idoszerusege sűlyú, 180 cm hosszú har­csát kapott horogra egy hor­gász. Ez sem számit a leg­nagyobb fogásnak, mert a sivatagi víztározókban má­zsás harcsák is előfordul­nak. — Idén » feleségem nélkül utaztam szabad­ságra. — És mit hoztál ma­gaddal? — Rostos lelkiismeretet. A Canticum „fegyverténye" Gyász­közlemények Megrendülten tudatom, hogy férjem. CSANÁDI SÁNDOR, az AB 40 éven át volt alkalma­zottja (ny. főelőadója) Jullus lé­én Lmos szenvedetek közepette elhunyt. Temetése augusztus 5­én 14 órakor lesz. a Belvárost temető ravatalozójából. Gyá­szoló felesége, Csanádi Sándor­né Kigyóssy Gizella és a gyá­szold család. Úttörő tér 21. Köszönetet mondunk mind­azoknak. akik felejthetetlen ha­lottunk, DR. KÜRTÖSI LASZLONE dr. Kereszti Zita Csilla temetésén megjelenlek, fájdal­munkon enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak. Ismerősök­nok. akik szerettünk. OZV. BITTEKA ANTALNE Vldákovlch Ilona temetésén megjelentek, virága­ikkal gyászunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Vldáko­vtes család. gedményes vásárt. Az ak- hete alatt, cióhoz a korábbinál több A Skála-Coop áruházaiban magán-kiskereskedő is csat- összesen 420 millió rorlnt ér­lakozik. A Belkereskedelmi tékű vásári áru varja a ve­Minisztériumtól kapott in- vöket. formáció szerint a vallala- A Szivárvány áruházak­tok — különösen a nagyke- ban és üzletekben 33 millió reskedelem — készletei erő- forintnyi vásári áru várja a sen megcsappantak, június- vevőket, konfekcióból trtbb, júliusban ugyanis igen élénk méteráruból és cipőből volt a kereslet a nyári hol- azonban kevesebb van, mint mik iránt. Ezért a vásári ki- tavaly. nálat összességében a tava- A ruházati kereskedelmi lyinál valamivel szűkösebb: vállalatok nyári vásárához eredeti áron 1,7-2 milliárd ezúttal is csatlakozik a cipő­forint értékű. Az enged- kereskedelem. A Cipőbolt mény az elmúlt évekéhez Vállalat fővárosi üzleteiben, hasonló, átlagosan 30-40 mintegy 12-13 ezer pár férfi százalék. nyári lábbelit, 30 ezer pár A Centrum Áruházak Vál- női szandált és könnyű ci­lalat a szak-nagykereskedel- pőt valamint 30-35 ezer pár mi cégektől a tavalyinál ke- gyermekszandált és -cipőt vesebb nyári ruházati cik- kínálnak a vásár idején. Közúti balesetek Szegeden Schiller László autóval közlekedett a sugár­Lajos (Alföldi u. 29/D1 sze- úton, a külső forgalmi sáv­mélygépkocsit vezetett a ban. bajd a Kalmár Jó­Csáktornyai utcában. A Sze- zsef utca irányában megállt keres utca kereszteződéséhez forgalmi okok miatt. Utána érve nem biztosított elsőbb- figyelmetlenül továbbhaj­séget a segédmotor-kerék- tott egy belső forgalmi sáv­párral szabályosan közieke- ban álló személygépkocsi dő Takács Alajosnak (Sze- mellett, majd a következő keres u. 36,13) és összeütköz- pillanatokban elütötte azot­tek. A kismotorod súlyosan ^ni felfestett zebrán átha­^aTeset' történt a Kos- ladó Hajos Sándornét (Ja­suth Lajos sugárúton is. kab Lajos u. 11.), aki súlyo­Kiss Ferenc (Siha köz 3/A) san megsérült. A világ egyik legrégibb és legrango­sabb nemzetközi kórusversenyén valóban komoly fegyverténynek számitó sikerszé­riát ért el a Szegedi Családi Intézet Gyü.­di Sándor vezette Canticum Kamarakó­rusa: vegyes kari győztesként és összesen öt díjjal jöttek haza Goriziából, ezzel a világverseny legsikeresebb résztvevői vol­tak. Első dijat kaptak a legnagyobb presz­tízsű vegyes kari versenyben, s a folklór­és énekegyüttesi kategóriában negyedik, illetve második helyezést értek el. Meg­kapták a XX. század első feléből szár­mazó kórusművek legjobb megszólaltatói­nak járó különdíjakat. Magyarország min­den évben indit kórust a goriziai verse­nyen, ám a legáhítottabb trófea, a vegyes kari fődíj megnyerése az utóbbi tíz év­ben nem sikerült magyar együttesnek. A kitűnő kórus az esztergomi nemzetközi gi­tárfesztivál záró hangversenyén lép fel legközelebb augusztus 18-án, ahol Szend­rey-Karper László gitárzenekarával és Agay Karolával tizenöt szerzőnek erre az alkalomra írt tételeiből álló kantátát ad­nak elő. (Képünkön: a trófeák.) DELMAGYflRORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztőt Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes» Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kladőt Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadó vállalat i Szeged, Tanácsköztársaság útja 10, Ssjtóház <740, — Telefon 184-6». — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 88, tm Igazgató! Surányl Tibor, — Terjeszd s Magyar Posta, Előfizethető n postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy hónapra a* forint — ISSN IIIHB *

Next

/
Oldalképek
Tartalom