Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
12 Szombat, 1987. augusztus 1. V. Fesztivál Kupa SPORT Cselgáncs Bronzérem Plovdivból Vojvodina-Lodz döntő Hatan utaznak Csehszlovákiába Véget értek a selejtező mérkőzések az V. Fesztivál Kupa elnevezésű ifjúsági labdarúgótornán. Az előzetes jóslatok beváltak, miszerint a döntőt a jugoszláv és a lengyel gárda fogja játszani szombaton délután. De előbb nézzük sorban az eseményeket. A pénteki első találkozón az újvidékiek már a 20. percben 4-0-ra vezettek, azonban becsületére váljék a ferencvárosi ifiknek, nem adták fel a mérkőzést. Lelkesen rohamoztak, és ennek eredményeként még a szünet előtt két gólt tudtak szerezni. A fordulás után viszont ismét egyértelművé vált a Vojvodina együttesének fölénye. A folytatásban a hazai délmagyar válogatott és az olasz Varazze találkozott. A vendégek győzelem esetén a döntőben küzdhettek volna. Ezért mindent meg is tettek. Enyhén szólva hentes módjára aprították a magyar fiatalokat, még akkor is ütöttek és rúgtak, amikor a labda már jóval messzebb gurult. Ezt a felfogást még a melegebb vérmérsékletükkel sem magyarázható. Egyszerűen érthetetlen! Szerencsére játékosaink nem vették fel a „kesztyűt". Eredmények: Vojvodina (jugoszláv)— FTC 7-2 (4-2). Szeged, vezette: Veress. Góllövők: Banyac, Zelenovic, Kovirlija (2), Boszanesics, Mihajlovics, Saula (11esből). Dél-magyar válogatott— Varazze (olasz) 4-2 (3-1). Szeged, vezette: Szilágyi S. Dél-magyar válogatott: Kopschitz — Czlráki, Komáromi, Nagy Sz., Pintér — Puskás (Marsa), Bóka, Szécsényi — Nóvák (Juhász), Maczkó, Kun. Edzők: Himer István és Csernus András. Góllövők: Kaczkó, Szécsényi (2, egyet 1 l-esből), Marsa, illetve Verdi (2, egyet 1 l-esből). Kiállítva: Saettoni. A hét végi komarnói nemzetközi motorcsónakverseny keretében rendezik az 500 kcm-es versenyhajók Európa Kupáját. A rajthoz álló magyarok : O—350 kcm, nemzetközi verseny: Németh Zoltán (Almásfüzitői Timföld SC). Sebestyén István (Vízügy SC). Ö—500 kcm, Európa Kupa: Csepregi György (Vízügy SC), Ticska László (Csepel Autó SE), Faragó Attila (Vízügy SC). O—850 kcm, nemzetközi verseny: Sándor Péter (Dunaújvárosi VSC). Az Európa Kupát az elmúlt évben Faragó Attila nyerte, idén viszont nem tartozik az esélyesek közé. Kedvezőbb előjelekkel rajtol Csepregi és Ticska. Az O— 350 kcm-es és O—850 kcmes géposztályban a cél a nemzetközi mezőny megismerése, tapasztalatszerzés. Szombaton lesz a gépátvétel, az indulók kötelező edzeseken vesznek részt. A három futamot vasárnap tartják. Befejeződött a vitorlázórepülő NB Mihók ]ózsef harmadik Bulgáriában rendeztek a cselgáncsozóknak IBV-versenyt. Ezen tíz ország dzsudósai léptek tatamira. Ott voltak Kuba, Mongólia, Szovjetunió, Csehszlovákia, NDK, Lengyelország, Románia, Magyarország, Korea és természetesen Bulgária legjobb fiatal versenyzői. Hazánkat nyolcan képviselték, köztük ketten szegediek. Fábián György a 65 kilósok között indult, de balszerencsésen kiesett, Rózsa István viszont kitűnően versenyzett: a +95 kilogrammos súlycsoportban bronzérmet nyert. Bolgár, csehszlovák és NDK-beli versenyzőket legyőzött, s csak a döntőbe jutásért volt küzdelemben maradt alul egy romániai cselgáncsossal szemben, így „csupán" a harmadik helyen végzett. Ez az első érem a Szeged SC történetében, hogy dzsudósa érmet szerzett az Ifjúsági Barátság Versenyen. Rózsa István edzője Fürjész István. Negyedik a Szeged SC Drezdában a Drezden '87 nemzetközi labdarúgótornán szerepelt a Szeged SC csapata. Nem vallottak szégyent a Tisza-partiak, hiszen a 3. helyért küzdhettek, megelőzve tóbb neves külföldi klubot. Szeged—Star Liesa (NDK) I-l (l-l). Góllövö: Hegyeshalmi. A hosszabbításban nem bírt egymással a két csapat, II-es rúgások döntöttek a bronzérem sorsáról Ebben az NDK-sok bizonyultak jobbnak 5-3-ra. * A döntőt a Vitkovice játszotta a Drezda ellen (lapzártakor a mérkőzés még tartott). A Szeged SC gárdája vasárnap este 6 óra körül érkezik haza az NDKból. Sportműsor Lóvéuet: Fesztivál Kupa és megyei 16vcrsraiy, Etelka sori pálya, 8. Tenisz: Szeged város I—II. osztályú pénzdíjas bajnoksága. Ligeti pályák (Kinizsi, JATE), 8 órától. Labdarúgás: Fesztivál Kupa nemzetközi torna, Szóregl üli sporttelep. Döntök: 5—«. helyért, 14.30. 3— 4. helyért. 16. A Fesztivál Kupa döntöje. 17.30. Autósport: Autófer Veterán Rallye: délelőtt rallyeverseny. 0. Április 4. útja, délután karneváli (elvonulás az Alsó Tisza parton, 17. VASÁRNAP Autosport: Autníer Veterán Rullye. ügyességi verseny a Széchenyi téren. 10— 13-ig. Lövészet: Fesztivál Kupa és megyet lóverseny. Etelka sori páiya, 8. Tenisz: Szeged város I—ti. osztályú pénzdíjas bajnoksága, Ligeti pályák (Kinizsi, JATE), döntök. 8 órától. Az időjárás szeszélye úgy hozta, hogy az utolsó versenynapon, pénteken, már nem álltak starthoz a gépek Békéscsabán a vitorlázórepülők nemzeti bajnokságán. Így az eredményekről már a hivatalos- kihirdetés előtt értesülhettünk. A Csongrád Megyei Repülőklubot képviselő három versenyző közül egyikőjük. Mihók József, edzője — és mindannyiunk — örömére a dobogó 3. fokára állhatott fel. A szóban forgó szegedi pilóta tizennyolc sporttársával vívott kemény „légi csatát" a tikkasztóan forró napokban. Igyekezetét és tudását mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy a versenyben már a legelső napokban beküzdötte magát a három legjobb közé, s ezt a státust képes volt végig meg is tartani. A kéthetes sportrendezvény mindegyik versenynapján 300 kilométer körül volt a röppálya hossza, ami az emberpróbáló kánikulában bizony igen nagy feladat. Mihók Józsefnek tehát nincs mit szégyenkeznie a szabad géposztályban első helyen végzett Papp Sándor (Csepel) és az összesítésben második helyet elért Polonyi Károly (Csepel) mellett. Standard gépkategóriában a bajnokság abszolút győztese a lengyel liachdak lett. E versenyszám magyar bajnoka Gulyás György a Malév versenyzője. Második legjobbnak Kassai Béla, a csepeli repülőklub pilótája bizonyult, Kókai Tibor, a Malév sportolója pedig a harmadik helyen végzett. Továbbképző tábor Szegeden „A játékvezető ne legyen főszereplő A labdarúgó-mérkőzésen — a játékosokon kívül — a játékvezetők vannak legközelebb az eseményekhez. Gyakran hálátlan, népszerűtlen feladatokat látnak el. Ennek ellenére sokan vállalják, mégpedig a sport előbbrevitele érdekében, az erkölcsi megbecsülésért, a labdarúgás hallatlan szeretetéért, a fanatikus megszállottságért. A Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség Labdarúgó-játékvezetői Bizottsága Szegeden napközis bentlakásos továbbképző tábort tartott megyénkben, aktivan működő labdarúgó játékvezetők részére. A 600-as Számú Szakmunkásképző Intézet Bajai úti kollégiumában találkoztunk Jármai Tiborral, a JB elnökével, Szilágyi Sándorral, a JB titkárával és Zsembery Istvánnal, a JB oktatási bizottság vezetőjével. — Szilágyi Sándorral, a tábor vezetőjével kezdtük a beszélgetést. — Már több évtizedes hagyománynak számit, hogy minden nyáron, a JB szervezésében továbbképzést tartunk. A keretbe sorolt játékvezetők részére a részvétel kötelező, a többieknek csak ajánljuk. A négynapos elméleti és gyakorlati edzőtáborba Szegedről 40, Szentesről 11, Hódmezővásárhelyről és Makóról 5—5 játékvezető vett részt. A foglalkozások általunk összeállított tematika szerint, reggel 6 órakor kezdődött, ekÉrtesftJOk tisztelt gázfogyasztóinkat, hogy B földgázüzemű gázf űtű készülékek (konvektorok, egyes gázkazánok, clrkogeiserek) javítását és karbantartását szeptember 15-éig jar* <o SZAZALÉK MUNKADÍJKEDVEZMÉNNYEL VÉGEZZÜK. Még a fűtési szezon előtt kérjék kazánkészülékeik karbantartását! Üzemegységeink és kirendeltségeink várják megrendeléseiket DÉL-ALFÖLDI GÁZSZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT, SZEGED VALLALA* GONDOLJON A HIDEG TÉLRE! Most beszerezheti választékból a jo mmosegu teli tuzelojet AZ ALFÖLDI TÜZÉP TELEPEI VARJAK KEDVES VÁSÁRLÓIKAT! Nyári vásár! 3—1530—40 SZÁZALÉK ÁRENGEDMÉNNYEL A KIJELÖLT SZAKÜZLETEKBEN, VALTOZÖ ÁRUKÍNÁLATTAL! kor végeztük a fizikai felméréseket, majd ezt elméleti követte, délután csoportos konzultációkkal folytattuk, 17 órától pedig kötelező edzésekkel fejeztük be a napi programot. — A fizikai állóképesség lemérésére szerepelt 50, 100 méteres és 12 perces futás, de természetesen nem hiányzott a tocl sem. Azok a sporttársak, akik ezeken nem feleltek meg, azoknak egy későbbi időpontban a bizottság előtt újból vizsgázniuk kell! — vette át a szót Zsembery István, a JB oktatási bizottság vezetője. Jármai Tibor, a JB elnöke beszélgetésünkkor kihangsúlyozta, hogy a foglalkozásokon többek között szó esett, visszatérőként tárgyalták, elemezték ki a sportszerű és sportszerűtlen játék eseteit, az időhúzás megítélését, az előnyös és előnytelen szabály használatát, a lesek elbírálását, majd így folytatta: — Kétségtelenül igaz, hogy a játéktér eseményeinek megítélésében korlátlan hatalommal rendelkezünk, ennek ellenére nem szabad, hogy a játékvezető főszereplője legyen a mérkőzéseknek. F. J. A nyár még sokáig tarthat, sőt lesz jövörc is! Nyári vásár augusztus 3—15-ig 30—40 SZÁZALÉK ÁRENGEDMÉNNYEL (amíg a készlet tart)! méteráru, cipő, konfekció, kötöttáruk, fehérnemű és divatárult Nyári ruházati cikkek gazdag választékban! TEKINTSE MEG KIRAKATAINKAT' SZEGEDI centrum v Áruház A KISTELEKI ÁFÉSZ / Skala-Coop Iparcikk Áruháza augusztus 2-án (vasárnap) 8—13 óráig, az országos állat- és kirakodóvásár idején nyitva tart Már vasárnap minden kedves vásárlónk 30—40 százalékos engedménnyel vásárolhat a nyári ruházati árkedvezménybe bevont ruházati cikkekből. Vásár a vásárban! Keresse fel áruházunkat!