Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-12 / 189. szám
2 Csütörtök, 1987. augusztus 12. ló kilátások a megállapodásra Viktor Karpov sajtóértekezlete 52 Moszkva (MTI) nyiben ezt megteszik, új tárAz NSZK-nak le kell mon- gyalásokat kell kezdeni új dania atomhatalmi törekvé- megoldásokról. Ebben az seiről, fel kell számolni az esetben azonban a szovjet e'-adálvokat a közepes ható- fél is megtartja közepes hatávolságú és hadműveleti- tótávolságú rakétáit, harcászati rakéták felszámo- A későbbiekben utalt arra, lásáról kötendő megállapo- hogy korábban éppen az uas eiőtt — hangoztatta amerikaiak javasolták, hogy szerdai sajtóértekezletén a nullamegoldás keretében a Viktor Karpov, a szovjet kül- robbanótöltetek csökkentéügyminisztérium fegyverzet- séről tárgyaljanak, korlátozási és leszerelési főosztályának vezetője Viktor Karpov ugy veleke— A genfi szovjet-ameri- dett- hogy az ellenőrzés kérkai tárgyalásokon a legjobb dese szovÍet részről nem jekilátások a közepes hatótá- lenthet akadályt, amennyivolságú és hadműveleti- ben a maslk probléma megharcászati rakéták terén oldódik Emlékeztetett rá, mutatkoznak. Ugyanakkor hogy orszaga erre vonatkomég mindig megoldatlan az zolag előterjesztette elképamerikai nukleáris robbanó- zel«eit. töltetekkel felszerelhető A szovjet szakértő az SS— nyugatnémet Pershing 1A 24-es hadászati rakétákra rakéták ügye - állapította vonatkozó kérdésre válaszolmeg a szovjet szakértő. Rámutatott arra, hogy a va elmondta: a Szovjetunió szovjet fél nem mehet bele ezzel a fegyverfajtával nem olyan megoldásba, amely sérti meg a SALT 2 megálmeghagyja a kiskaput a lapodás előírásait. megállapodás megkerüléséhez. márpedig az Egyesült Államok a szovjet rakéták teljes megsemmisítése mellett erre törekszik. A kérdéskör másik érzékeny pontjával. az újfajta Pershing 1B típusú rakéták amerikai gyártásával kapcsolatban a szovjet külügyminisztérium főosztályvezetője kifejtette: ezek szintén a Szovjetuniót es szövetségeseit fenyegetnék, mert Pershing 4B rakéták — amelyeket a nyugatnémet Pershing 1A rakéták felváltására szánnak — rövid idő alatt Pershing 2-es, közepes hatótávolságú rakétákká alakíthatók át. Viktor Karpov arra szólította fel az Egyesült Államokat és az NSZK-t, hogy közöljék becsületesen, ha nem tartják kielégítőnek a kettős nullamegoldást, de ne űzzenek kettős játékot. AmenyA rakéta célt tévesztett 0 Washington (MTI) Rakétát lőtt ki egy amerikai vadászgép egy irárji katonai repülőgépre a múlt hét végén a Perzsa (Arab)-öböl térségében — közölték washingtoni kormányzati források. A rendelkezésre álló adatok szerint a rakéta célt tévesztett, és nem találta el az iráni gépet. A hírügynökségek által meg nem nevezett kormányzati források az esetről a következőket mondották: az egyik, feltehetőleg Ománból felszállt, négymotoros P—3 Orion típusú amerikai gép felderítési munkáját végezte, amikor két iráni vadászgép megközelítette, és „ellenséges szándékra utaló" jeleket adott. Ezt észlelve, az amerikai haditengerészet egyik vadászgépe rakétát lőtt ki az egyik iráni katonai repülőgépre. A pilóta azonban nem jelentett találatot. Az amerikai források mindehhez hozzátették: a rakétakilövés azt kívánja alátámasztani, hogy az Öböl térségében tartózkodó, készültségbe helyezett hadihajók és repülőgépek mindenképpen érvényt szereznek a meghirdetett washingtoni politikának, és szavatolni fogják a „vízi utak használatának szabadságát". Kedden közölték, a Clemenceau repülőgéphordozó és kísérőhajói hétfőre virradóra áthaladtak a Bab el-Mandeb-szoroson. A francia hadihajók 48 órán át a fedélzeti légierőt működtető gyakorlatot fognak tartani az Adeni-öbölben. Vonattal Nagy-Britanniába 1987. július 29-én került sor Párizsban a brit és a francia parlament által elfo'gadott Csatornaalagút (Eurotunnel) építésének ratifikálására. Ezzel a 236 évvel ezelőtt megszületett gondolat a megvalósulás útjára lépett. Az alagút megépítésével Nagy-Britannia kontinenstől való elszigeteltsége megszűnik. Korábban több tervváltozat készült a szárazföldi összeköttetésre. Egy elképzelés szerint két, egymás mellett futó csőrendszerben gépkocsiszállító vonatok bonyolítanák le a forgalmat, más tervek a híd és az alagút kombinációját szorgalmazzák. A rrföst aláírt egyezmény a vasúti alagút megépítését szorgalmazza, amit később gépkocsi-közlekedésre alkalmas alagúttal is kiegészítenek. Az alagút kivitelezési tervei másfél év alatt készültek el, megnyitását 1993-ra tervezik. Az építési költséget — jelenleg — 50 milliárd frankra becsülik. A megvalósulandó, 50 kilométer hosszú alagútban közlekedő vonalok évente 30 millió utast, 1$ millió tonna árut fognak szállítani. BÜCSŰLATOGATAS Szabó Mártont, hazánknak a Tanzániai Egyesült Köztársaságban akkreditált ( Rádiótelex olaszországi szabadságáról - vírusos agyhártyagyulladás tüneteivel a múlt hét elején .... . , szállították a dél-franciaor, nagykövetét búcsúlátogatá- h?»°n. Athén kozeleben. Az szági Antibes kórházba, son fogadta Ali Hassan ?Íe_ft,her,otipia Mwinyi tanzániai államfő, napilaphoz kedden eljuttaJoseph Warioba első alelalelnok. MERÉNYLET A „November 17," elnevezésű szervezet vállalta maSZIGORlTASOK Aquino elnök asszony szított üzenetükben a terrorisnök,r miniszterelnök"" és"ld- *ák közölték .hogy akcióik- g0rú intézkedései nyomán a risz Abdul Wakil második kal ..«apást kivannak merni fülöp-szigeteki főváros száa gorogorszagi amerikai tá- mos pontján felállított elmaszpontokra" lenőrző posztokon a hadseA HOLLAND KIRÁLYNŐ reg és a rendőrség hétfő óta ELHAGYTA A KÓRHAZAT közösen végzi a gépkocsik A holland királynő ked- átvizsgálását. Illegális fegygára annak a pokolgépes den elhagyta a kórházat, de verek után kutatva a bizmerényletnek az elkövetését, egészségének teljes vissza- tonsági emberek sorra állítamelynek során — az újabb nyeréséhez még több hetes ják le a járműveket és a jelentések szerint — tíz otthoni ápolásra van szük- fegyverviselési engedéllyel amerikai katona, egy ame- ség — közli az ANP holland , ., - , , rikai nő és az amerikai ka- hírügynökség a királyi tájé- nem rendelkez° egyénektol tonákat szállító autóbusz gö- koztató szolgálat jelentése elkobozzák előkerült fegyverög sofőrje megsebesült alapján. Beatrix királynőt reiket. Szaúd-Arábia a mohamedán világ vallási központja Július 31-én véres incidens színhelye volt a mohamedán világ vallási központja, a legszentebb kegyhely, Mohamed próféta szülővárosa, a 370 ezer lakosú Mekka. A világ minden részéről érkező mohamedán zarándokok a 100 kilométerre levő Dzsidda ultramodern repülőterére érkeznek, ahonnan folytatják útjukat Mekkába. 622-ben a próféta innen menekült Medinába, ahol megkezdte a Korán legfontosabb téeszköze volt. Az iszlám a mohameindult útjára az iszlám, amely vallásos ideológiaként a mohamedán világbirodalom létrehozásának eszköze volt. Az iszlám a mihamedán országok nagy többségében államvallás és elsődleges politikai tényező, amely síita és szunnita irányzatra oszlik. A sivatagi királyság szemben áll az iráni síiok szélsőséges ideológiájával, amely az „iszlám köztársaság" világméretű megteremtésének eszméjét hirdeti. A hosszú ideje tartó iraki—iráni háborúban SzaúdArábia Irak oldalán áll, sok más arab országgal együtt anyagilag is támogatja azt. Az Arab-félszigeten elterülő Szaúd-Arábia 2 trillió 149 ezer 690 négyzetkilométer területű. 11,5 milliós lakosú ország. Jelentős politikai-gazdasági tényező az arab világban, amelynek anyagi alapja a kőolaj-kitermelésre alapozódik. 1980-ban 496 millió tonna olajat termelt, amely az OPEC által hozott termeléscsökkentő intézkedések hatására 1985-re 173 millió tonnára mérséklődött. Az olajból származó bevétel 1981—86 között 101 milliárd dollárról 17,5 milliárd dollárra csökkent. Ennek ellenére az ország valutatartalékait 90 milliárd dollára becsülik. Az olajjöveüelmek nemcsak az 50 ezer fős, korszerű hadsereg, a 25 ezer fős belbiztonsági erők, a 14 ezer fős légierő felszerelését tették lehetővé, hanem jutttit pénz a gazdaság fejlesztésére és a lakusság életszínvonalának emelésére is. Amnesztia £ Colombo (MTI) nemzetiségi konfliktusának A colombói kormány a Sri rendezésére kötött békeszerLanka-i tamiloknak nyújtott ződés elleni véres megmozamnesztiát kedden kiterjesz- dulásokban. A zömében tette a délvidék „lázadóira" szingalézek lakta déli oris. Nevezetesen azoknak szágrészben hetvenen veszajánlott fel kegyelmet, akik tették életüket a zavargárészt vettek a szigetország sokban két héttel ezelőtt. Képviselőcsoportok ülése Győr-Sopron, Nógrád és Szolnok megye országgyűlési képviselői tárgyaltak a legközelebbi parlamenti ülésszakra való felkészülés tennivalóiról. A képviselőcsoport-üléseken tájékoztató hangzott el az MSZMP Központi Bizottságának július 2-i állásfoglalásából adódó feladatokról, megvitatták a kormány gazdasági-társadalmi stabilizációs munkaprogramjának tervezetét, s áttekintették az ezekből adódó megyei teehdőket. A salgótarjáni eszmecserében a törvényhozók kinyilvánították egyetértésüket a gazdasági kibontakozás programjának fő célkitűzéseivel, egyszersmind arra is figyelmeztettek: nem elegendő az általános egyetértés, kinek-kinek saját területén is haladéktalanul munkához kell látnia. Elmondották, hogy például a Nógrádi Szénbányák tervet dolgozott ki a szén minőségének javítására, a termelés költségeinek csökkentésére, külszíni ipari üzemeik fejlesztésére. A végrehajtással " a vállalat termelése, gazdálkodása 1990-re rentábilissá válik. A győri tanácskozáson azt hangsúlyozták, hogy a feladatokhoz kell igazítani az eszközrendszert, a munkastílust, mind a gazdasági irányításban, mind a termelőmunkában. A vezetők kötelessége gondoskodni a jól eladható termékek gyártásáról, a dolgozóké pedig az, hogy a mindenkori feladathoz szükséges felkészültséget megszerezzék, arra törekedjenek, hogy munkájuk, készítményeik minősége kifogástalan legyen. A képviselők kifejtették: a gazdaság minden területén a lehetőségek maximumát kell tervezni, s az előirányzatok végrehajtását menet közben rendszeresen ellenőrizni kell. A szolnoki képviselőcsoport-ülésen a megye külkereskedelmi tevékenységét is értékelték. Elhangzott, hogy az idén a nem rubel elszámolású export dinamikus növelésével számoltak, ám a kivitel az első félévben csupán három százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakának eredményét. Az elmaradás főként annak a következménye — állapították nneg —, hogy romlottak a piaci feltételek, estek az élelmiszeripari termékek árai. Am látni kell — mondották —, hogy gátolta az eredményesebb exportot a tőkésimport-engedélyek elhúzódása és korlátozása, ami negatívan hatott u vállalatok, szövetkezetek termelési biztonságára es a minőségi expurttermékek körének a bővítésére. Soós Károlyra emlékezünk Szegeden, 1897. augusztus kenységét. Az 1930-as év ele13-án született. Gyermekko- jétől részt vett a Szepesi Imra gondokital telt, hiszep re által vezetett illegális elemi iskolái végeztével a kommunista szervezkedéstavábbtanulásra nem is gon- ben. Majd 1935—36-ra kapdolhatott. Szakmát kellett csolatba kerül a Krajkó Andtanulnia. Ez az akkori idők- rás vezette illegális kommuben az inaskodáson át a se- n'sta sejttel. Az abban tevégéddé válásig, majd szak- kenykedő Kókai Jánossal, munkásként végezni folya- Pipicz (Pusztai) Józseffel, matát jelentette. Az első vi- Deli Károllyal részt vállal a lágháború viszont ezt is felvilágosító és könyvterjeszmegszakította. Lakatos- és tö tevékenységben. 1944-ben szerelősegédként' vonult be leP be a kommunista pártlcatonának, s került 1917- ba. 1944. március és szeptemben az oroszországi frontra, ber kozott „A fönnálló társatüzérként. Fogságba esett. da mi rend elIen irányuló Mint hadifogoly élte át az Politikai magatartása" cimén 1917-es forradalmi változá- [endorJ {e'ugyelet alá hesokat. Itt ismerkedett meg a ^eztek kommunista eszmével. 1918- Sz^ged folszabadulasa után ban már a nehéz harcokat az MKP. szeged-felsovárosi vívó, új Vörös Hadsereg tü- fervezetenek megalakításán zéreként. fegyverrel harcol áradozik Kifogyhatatlan a frissen megismert, új esz- S"^™™» inéért. Ettől az időszaktól, mondhatni, a megismerkedés pillanatától, következetes védője, harcosa a kommunista mozgalmaknak. ző-pályaudvar és a vasút újjáépítését. 1946-tól 1956 novemberéig az egyetemen dolgozik. A szakszervezetnek, a pártnak egyformán aktív szervező tagja különböző 1918 nyarán indult haza tisztségekben. A münkáshaszülövárosába, Szegedre. A magyarországi forradalmi talom megvédése érdekében 1956. november 5-én a megváltozások Szegeden érik. A alakult polgárőrségnek, illetrzegedi gepmunkás kikep- ve a karhatalom fegyveres zőszázadhoz vezényelték, tagja Ennek lett rövidesen bizal- A kiffejtett tevékenvségénuja es kesobb a katonata- ért, helytállásáért 1957-ben a nács tagja. 191Í november „Munkás-Paraszt Hatalo7-től tagja a Magyar Vas-és mért" emlékéremmel tünteFémiparj Szövetkezet szege- tik ki. Nyugdíjasként a bééi csoportjának. 1918 no- ketanácsban és a népfrontvember 22-én jelen van ala- mozgalomban valamint a kepiló tagként az MKP szege- rületi pártszervezetben tárdi szervezetének megalakí- sadalmi munkát végzett. Tutásánál. Ellenforradalmi ki- lajdonosa volt a Szocialista sérletet hiúsítottak meg Kis- Hazáért Érdemrendnek, a teleken, Sándorfalván és La- Magyar Tanácsköztársaság josmizsén. 1919 májusában Emlékéremnek. A róla eddig Kecskeméten vörös katona, elhangzottak méltóan bizoItt kap szemsérülést s gyó- nyitják, hogy életútja mindig gyítása céliából Székesfehér- konkrét célokért és célokon várra szállították. Az ak- át haladt. Kitartása, hite és kortájt kitört a székesfehér- meggyőződése következetes vári ellenforradalmi mozga- és szilárd volt. Tevékenysége lom leküzdésében betegen is mindig sok gazdagító tanulsegédkezik. Ságokra adott módot. Nem sokkal később, a Tanácsköztársaság leverése után, 3 hónapra internálták. 1919 őszétől 1922-ig szökésben van. Munkakönyv nélküli állásokba van Gemencen, Adán, Petöházán. 1922től 1928-ig Budapesten dolgozik, kihasználva a világváros nyújtotta rejtözési lehetőséget. Itt lép be a Szociáldemokrata Pártba. 1028-ban tér vissza Szegedre, s a felszabadulásig, valamint azt követően is, itt fejti ki tevéTóth István Születésének 90. évfordulója a'kalmából holnap, csütörtökön délután fél 3-kor az MSZMP Szeged Városi Bizottságé és Szeged Megyei Város Tanácsa koszorúrási ünnepséget rendez Soos Károly sírjánál, a Belvárosi temetőben levő dtszurnafalnál.