Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-11 / 188. szám

2 Csütörtök, 1987. augusztus 82. Tíz uhu Van igazság abban... — Nagy újságom van magának, biztosan érdekelni fogja — szólí­totta meg az utcán mégnemöreg Rittert régi kedves ismerőse, — Hallgatom. — Ha hiszi, ha nem, egy ideje már a kommunizmusban élünk. — Jó, jó. Láttam, hogy a Lófara felől jött, biztos, a szokásosnál job­ban ízlett a pusztamérgesí. — Biz' isten, egy deci sincs ben­nem. Komolyan beszélek. — Hát akkor ne hülyéskedjen. Hol él maga? — Magyar földön, több mint öt­ven éve itt, Szegeden. — Na látja. A szocializmust pró­báljuk építgetni, körüljárjuk erről őket, nem? majd milyen csodálatos lesz. Em­lékszem rá a mai napig, hogy mon­dókáját illusztrálta is egy példá­val. — Mi volt a példa? — Az, hogy az emberek bemen­nek majd a népboltba, levágnak, a szögön lógó sonkából akkora dana­bot, amekkora nekik meg a család­juknak kell, s fizetés nélkül haza­vihetik. Mert pénzre nem lesz szük­ség, hiszen mindenki ingyen dolgo­zik, ennélfogva ingyen ehet. — Ez még utópiának is rossz, ezt így senki sem állíthatta. — Jó, de nekünk akkor ezt mondták, tehát csak idézhetem is, arról is, meg amarról is, maga meg itt ökörségeket mesél nekem. — Higgye el, nem ökörség, amit mondok. — Honnan veszi ? — Azt nem tudhatja, hiszen még­nemöreg. Az ötvenes évek elején be, — És . ? — Az előadó azzal fejezte hogy . — Itt a vége.. — Dehogy. Várja a kérdéseket. Sokáig néma csend volt, különben ls, elmúlt este nyolc. Hát föltettem mindennap tanfolyamot vagy to- a kezem, amit enyhe morajlás kö­vábbképzést tartottak nekünk, per- vetett. sze, munkaidő után. Ott ücsörög­tünk estig a nagyteremben, és mondták, mondták, mondták. — Miket? — Az elóadó egyszer például ar­— Mit kérdezett? — A példával kapcsolatban volt némi bizonytalanságom, ezért meg­kérdeztem, hogy mi lesz majd azok­kal, akik történetesen nem szeretik ról beszélt, hogy szedjük marokra vagy nem bírja a gyomruk a son­az eszünket meg az erőnket, s ha kát, és inkább túrót ennének? igazán becsületesen dolgozunk, ak- — Mit válaszoltak? kor nemsokára átmegyünk a szocia- — Az előadó visszautasította a lizmusból a kommunizmusba. Az- kérdést, sőt provokátornak neve­tán kioktatott bennünket, hogy az zett. — Hogyhogy? — Azt mondta, vegyem tudomá­sul, hogy a kommunizmusban min­denki szeretni fogja a sonkát, és különben is, akkor túró nem lesz. Ettünk abból eleget. — Régi mese, igaz-e vagy sem. Fölösleges gúnyolódni. — Látszik, hogy mostanában nem jár boltokba vásárolni. Különben nem mondaná, hogy gúnyolódom. Semmi okom rá. — Hanem? — Nézzen körül az üzletek pult­jain. Sonka van roskadásig. Kötö­zött is, gépsonka is, amilyet éppen akar. De evett-e mostanában jó, friss juhtúrót? — Nem, pedig szeretem. — Na, ugye. Igaz, néha van, de olyan az íze, mint a régi világban. Állott és- büdös. — Ez legyen a legnagyobb prob­lémánk. — Tudja, az a baj, hogy minden­re ezt mondják. Persze, a jó, friss juhtúró nélkül még csak megvol­nánk, de mikor harapott például olyan zamatos, zaftos őszibarackba, mint történetesen tíz évvel ezelőtt? — Régen. Az idén még nem. Ép­pen most néztem, kilencven forin­tért adják kilóját. — De legalább van! — S vannak, akik megveszik, mert elfogy ... — Na látja. Ugye, hogy nem be­széltem hülyeségeket? — Van igazság abhan, amit mon­dott, bár a példát valahogy úgy kezdte, hogy az ember bemegy a népboltba, és... Tarnai László Az országos környezetvédelmi hivatal és más szervezetek 1 kezdeményezésére 10 uhu — Európa legnagyobb bagoly­faja — érkezett az NSZK-beli Hcimbachhaasenből ha- T"LL "a' zánkba. Az AZWU — a baglyok megmentésére létrehozott TÖOD flO pSlltéS program — keretében idetelepített ragadozó madarak a Mátra és a Bükk hegységben segítik majd a faj fennma­radását. A képen: az uhuk Rózsaszentmártonban akklima­tizálódnak, Solti Béla ornitológus társaságában HÉT VEGYÉRTÉKŰ ARANY Hét vegyértékű aranyat a világon elsőként szovjet ve­Nyugat felöl fokozatosan gyéSzeknek, a moszkvai Kur­csokken a felhőzet, sok csatov Atomenergiai Intézet számaban napsütésre lehet számítani, szakembereinek sikerültelő- adtunk, mától Magyar Rádió Szeged 66,29 MhZ — 94,9 Mh7. Augusztus 12., szerda 5.30: — 8.00: AlfOldt Hírmondó — zenés hírműsor — benne: 5.40: Falurádió — a Kossuth rádióból 6.15: Ütközben 6.30: Lapszemle «.45: Reggeli párbeszéd — Szót kérek I — Kossuth 7.00: Hírek, Információk — Kossuth — továbbá: Információk Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből — programajánlat, Időjárás­jelentés, sport — szerkesztő: VCesey Ágnes— ESTEBAN FEKETE KIÁLLÍTÁSA Ma délután öt órakor nyit­ja meg Losonci Miklós művészettörténész az NSZK­beli Esteban Fekete festő­művész kiállítását az egye­temek központi épületének aulájában. A kiállítást szep­tember 1-jéig lehet megtekin­teni hétköznap 10—17 óra között. Esteban Fekete 1924­ben született Cinkotán. Gyer­mekéveit Ankarában és Isz­tambulban töltötte, mivel de főként északkeleten né- állítani, hol jehet záporeső. A sok­felé élénk, helyenként erő6 északnyugati szél lassan mérséklődik. A legalacso­nyabb reggeli hőmérséklet 9 és 14 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Váltsunk csatornát! Mint arról lapunk szóm- 5-ös csatornán, az újvidéki már hírt a 8-asról átkerül a 7-es várhatóan CCIR csatornára. A jugosz­DÉL-ALFÖLDI MAGAZIN Ma, kedden este 8 órakor jelentkezik a Dél-alföldi magazin a kettes műsorban. A stáb filmriportot hozott a kecskeméti református mérnök édesapja Törökőr- templomból, ahol az Orszá­szágban vasútvonalat épített. g°s Béketanács egyházközi 1947-ben végezte el a buda- bizottságának felhívására, pesti műegyetemet, majd Hirosima és Nagaszaki em egy évre rá Argentínába lékére békeimát szerveztek, vándorolt. 1964-ben telepe- augusztus 8-ról 9-re virradó vakaciu »7 éjjel. A műsorban szó lesz # Precíz — Kezeket fel, senki ne mozduljon? — ki­áltja » bankrabló, majd egy pillanat múlva megkérded: — min­denki felteit« » ke*ét? — Mindenki — vála­szolja remegd hangon a pénztáros. — Ugyanis szemüveg nélkül nem látok ren­desen — mondja a bank­rabló. SZERDÁTÓL KEDDIG Három hét múlva ismét szeptember végéig a kábel- láv második műsor az televíziós hálózat szerelési OIRT 3-as csatornáról „át­munkái miatt egyes lakóte- megy" a CCIR 2-esre. Az lepeken csatornát kell vál- eddig a 12-es csatornán fog­toztatniuk a magyar, ju- ható román műsor ideigle­goszláv tévéműsorok nézői- nesen nem lesz vehető. En­nek- Talán nem felesleges nek az az oka, -hogy új csa­megismételnünk: mától az tornáján, az OIRT 3-ason Északi városrész I/A üte- — a végleges, a posta­mében lakóknak tanácsos igazgatóság tetejére készülő elővenniük a Délmagyart, antennák felszereléséig — a hogy kalauzuk legyen a városi televízió kísérleti je­csatornaváltásban. (Ez a la- ieit továbbítják. Amint be­kótelepi rész a Csongrádi fejezik a Hirschman-anten­sugárútnak az Expressz na szerelését, a VTV végle­ABC felölj oldala). Az Észa- ges csatornájára, az OIRT ki városrész további részé- 5-re költözik, ben, Makkosházon és Üj- Amj a rádiózást illeti, a Rókuson ezután dolgoznak szerelés néhány hetében — majd a szerelők. Hogy hol, tehát ideiglenesen — a köz­mikor, arról újabb hírt ponti antennákhoz csatlako­adunk. zó rádiókkal nem lehet Tehát a változás: a ma- majd fogni a szegedi rádió­gyár l-es program helve 6túdió adásait sem a Kos­müsorvezető: Boros Ildikó magyarországi kiállítása, melynek teljes anyagát, öt­GONDOLKODO ven színes fametszetet a Jó­Az MSZMP Központi Bi- zsef Attila Tudományegye­zotlságának júliusi határo- temnek ajándékozta, zatában megfogalmazott tár­sadalmi-gazdasági kibonta- ..HELYREBILLENTETTÉK" kozási program szerepel a a LAKÓHAZAT Gondolkodó, a televízió tu- xíz centiméternyit „visz­dományos hetilapja augusz- szabiiientették" Dunaújvá­dett le végleg az NSZK-ban. éjjel. A . Hatvanharmadik születés- a nyán ö^^ról s a %r\T sM6 "em változik, marad az OIRT suth-műsor URH-sávján, csengeiei lermeioszoveiKezei- „,„..!; TiKll 10-es csatornan. A magyar sem a 94,9 napján nyílik első önálló megaherzes frek­SugdS? :ssas LréísSjttfe^UhSe« ­nyeiről. Tudósítanak a ka- élményeket. A kirándulások locsai Schöffer-szeminárium- alkalmával próbára tehette ról, valamint a szegedi gyer- tudását, ugyesseget a kulon­mektáncosok kanadai szerep- böző, számukra rendezett léséről. A sportösszefoglaló eseményeken. Holnap, szer­a focinyitány jegyében ké- dán délelőtt 10 órától szün­szült. A Szeged SC tervei- idei matiné a Vasutas mű­ről és a KSC feljutásáról velödési házban. Csütörtö­nUao rondiénkÜlAnkmSoárnbaÍ -b- a Római körú^ík ""aki ^más nyilatkozik. ^ «J«^^ napirendjén A műsorban _ a vízvezeték meghibáso- _ tes Jelentkezés telefonon elméleti szakemberek es dása okozta talajátázá9 mi- tJ TV-MÜSOROK melvnek széma • 13-956 A att meedőlt ~ tízemeletes Augusztusban kilenc mű- köVetkező hét keddjén a kis f. L „áiuZKTól ,akóházat A 70 Iakásos- 40 sort készítenek a Magyar kézművesek alkotóházi prog­kapcsolatos vallalkozasokról, méter h0sszű elferdült épü- Televízió munkatársai. Az ramja az ifjúsági házbarf a lehetőségekről, a tudomány letet mérnöki számításokon új produkciók között van gyöngyfűzés, báb- és játék­és a politika közvetlen alapuló, gondos műszaki elő- közművelődési sorozat, több készítés technikájának az együttműködésének távlatai- , ^bonyolítást ismert irodalmi alkotás te- elsajátítása lesz. Jelentkezés „aÍ * (l,H„m1nvn! igénylő különleges, ugyne- levizios feldolgozása, törté- a 13-956-os telefonszámon, rol, valamint a tudományos vezett réselési eljárással ál- nelmi ihletésű mű, játék- A felsorolt három rendez­kutatómunkának és a mű- lították helyre három hét film, dokumentumműsor és vénnyel búcsúzik az idei tornáról átkerül a 12-esre. Petőfi, és a Bartók rádió A jugoszláv egyes műsor műsorát nem érinti, nem (a belgrádi) marad a CCIR „szünetelteti" a szerelés.) alatt. zenés gyermekfilm. Újabb könyv az AIDS-ről szünidei nyár vakációakció­ja. CJ KIADVÁNYOK A rák ellen az emberért, A napokban kerül aköny- A Gondolat Könyvkiadó a holnapért elnevezésű tár­vesboltokba Graham Han- műhelyéből kikerült könyv «aűalml alapítvány — a cock és Enver Carim műve kiterjedt kutatásokra tá- nagy érdeklődésre tek'ntet­„Az AIDS társadalmi hát- maszkodik, amelyeket az tel ~~ lsmet kiadta "A raK szaki fejlesztési irányelvek­nek gyakorlattá válásáról, ezek emberi, társadalmi és gazdasági feltételeiről. Az 1­es csatornán 21.05-kor kez­dődik a stúdióbeszélgetés. KROKOMIAJSOK ^ __ _ Újfajta állattartás terjed a térrel"'Tímmel. " A "napiía- Egyesülj Államokban,'Nagy- megelőzhető! Mit kell ten­brazil mezőgazdaságban — pókban, folyóiratokban egy- Britanniában, Franciaor- nunk!?_.. ,ci4m" 'smeretter­t r re több írás foglalkozik „a «/ágban, Belgiumban, az jesztő füzetet. Az olvasok a a krokodi 1 tenyésztés E jól törtóne,em eddigi legna. NSZK_ban & néh4ny 'afri_ kiadványból megismerhetik jövedelmező tevékenységtol gyobb közegészségügyi ka- kai országban végeztek. A a rakkelt0 tényezőket, a ve­a környezetvédők a kihalás tasztrófájával" Hazánkban szerzők felhasználtak sok lük való szükségszerű együtt­veszélyétöl fenyegetett állat- olyan átfogó tanulmány, olyan anyagot is, amelyet élés lehetőségeit, illetve ki­elemzés azonban még nem ausztrál és távol-keleti kol- tktatasuk módjait. A szer­jelent meg, amely AlDS-ku- légáik bocsátottak rendelke- zök felhívják a figyelmet tatóktól továbbítaná a be- zésükre Ismertetik az AIDS arra- hogy a korai szakasz­tegséggel kapcsolatos ta- általános tudnivalóit, foglal- ban felfedezett daganatos pusztaiatokat. koznak az emberi szerve- megbetegedések többnyire A kötet őszintén — néha zetben lejátszódó rejtélyes, Sikeresen gyógyíthatók. A kissé túlozva — tárja fel a rosszindulatú folyamatok- színes illusztrációkat tartal­betegség valamennyi kérdé- ka), a kórokozó vírusokkal, mazó füzet — amely a több mint ötezer krokodilt ®ét- Előrevetíti a járvány- bemutatják az öltek meg a paraguayi és a nak nemcsak aZ gekre jellemző — Katona bácsi, visszaadhatom végre a sisakot? DÉLMA6VAK0KSZÁQ A Macyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Srávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kladő: Klspál AIDS-bete- gyógyszertárakban és a ta- Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanáeskflztársaság tünetéket karékszövetkezeteknél kap- útja 10. Sajtóhái «740. - Telefon: t«-«33. — A Upot nyomja. Szegedi ügyre, hanem a politikára, a Feltárják a járvány erede- ható 15 forintért — taná- Nyomda, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 21. «720. Igazgató: Surányl bolíviai hatar menten elte- g..azdaságra, a törvényalko- tét és terjedését, és elem- csókkal is szolgál a megelö- Tibor. - Terjeszti a Magyar rosta. Előfizethető a postahivataloknál rülő Pantanal területén tásra kifejtett hatúiiát zik a gyógyítás lehetőségeit, zés egyéni módozataira. 4l üéibeiltflküél. ElflfUetóü díj egy hónapra «1 forint - ISSN CllS—CB l x faj fennmaradását is remé­lik A krokodilokat ugyanis a kipusztulás fenyegeti A bőrükért keresett állatok ki­terjedt orvvadászat célpont­jai, csak ez év első heteiben

Next

/
Oldalképek
Tartalom