Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-29 / 203. szám

Szombat, 1987. augusztus 29. 3 Vezetőképzési tanácskozás Pénteken befejeződött Esz tergomban a kétnapos veze­tőképzési tanácskozás, ame­lyen Magyarország, Csehszlo­vákia és az NDK ipari mi­nisztériumának, valamint azok vezetőképző intézetei­nek képviselői vettek részt. A tanácskozáson megvitat­ták a vezetőképzés, a káder­utánpótlás és -nevelés eddi­gi eredményeit és időszerű feladatait. A tanácskozáson megálla­pították, hogy a közelmúlt­ban mindhárom országban megkezdődött a vezetőkép­zés korszerűsítése, összhang­ban a társadalmi-gazdasági megújulás újabb szakaszá­val. A továbblépésben — minden szinten — döntő sze­rep hárul a munkafolyama­tokat irányító vezetőkre. Az új igényeknek megfelelően a vezetőképzésben és a káder­utánpótlás-nevelésben az ed­dig középpontban álló isme­retközlés helyett elsődleges szerepet kaptak a résztvevő­ket aktivizáló módszerek, valamint a jártasság és kész­ségek fejlesztése. Befejeződött a nukleáris orvosi kongresszus Pénteken a fővárosban be­fejezte tudományos munká­ját a nukleáris orvosi kong­resszus. A tanácskozáson mintegy háromezer orvos, tudós vett részt, s a csaknem 250 elő­adás a tudományág egészét átfogta, ismertette. Mind­ehhez társult az a nagysza­bású kiállítás, ahol a legna­gyobb cégek mutatták be korszerű izotópdiagnosztikai műszereiket, orvosi eszkö­zeiket. „Sokkoló' Szőlő, barack: szem-szájnak ingere A napokban egy igen hasznos tapasztalatcserén vehet­tem részt, szóló- és gyümölcstermelő gazdaságaink szak­embereinek társaságában. Bács-Kiskun és Pest megyei ip'melóknél jártunk, s bizony, sok újat láttunk, mondhat­nánk azt is: szépet és jót, követésre érdemest. Sok-sok , ..^metert kellett megtennünk, hogy jól termő szőlőt, s barackost találjunk. Sajnos, nálunk a téli fagy akkora pusztítást végzett, hogy a nagyüzemekben egyáltalán nem termett barack, s a magas művelésű szőlő is csak mu­tatóba ad termést. A szőlő újbóli termőre nevelése létkér­dés, hiszen milliós értékeket jelentenek ezek a lerobbant ültetvények. Lemondani róluk luxus lenne. A Kiskunhalasi Állami Gazdaságban ezer hektáron termelnek szőlőt, s a fagy hasonló pusztítást végzett, mint Csongrádban. Itt a sző­lő megújításának szakmai fogásaira kérdeztek rá úti­társaim. A feldolgozó létesít­ményeiért „irigyelt" gazda­ságban az idén a saját ter­mes csak töredéke lesz az átlagosnak, hogy máshonnan tudnak-e felvásárolni, lesz-e import, s mennyiért, ez még nyitott kérdés. Egy dolog azonban itt és máshol is tanulság. Az évtizedek óta bevált jól gépesíthető ma­gasművelési módot a koráb­bi módszerrel visszaállítani igen kockázatos. Három év fagyai után ki tudja jön-e még hasonló megpróbáltatás. A földközelbe lehúzott szál­vesszéket ősszel földdel ta­karják be, s tavasszal sza­badítják ki a homokból. Temérdek munka, s a vegy­szeres gyomirtásnak is aka­dálya a talajba ágyazott zsenge növény. Kapálni kell, s ettől már igencsak elszoktunk. A sok kézimun­kát megfizetni kevés gaz­daság tudja, s a munkáskéz is sokfelé kevés ehhez. Itt úgy oldották meg, hogy mű­velésre kiadják tagnak, s vállalkozó kedvű városlakó­nak egyaránt. Másutt szak­csoportokat szerveznek, s igy oldják meg az új tele­pítést. A munkát végző ön­maga is érdekelt abban, hogy mekkora a termés. Kecelen a Szőlőfürt Szak­szövetkezetben meglepetten láttuk, hogy ott már nem­csak hogy ismét él a szőlő, hanem fürtökkel teli. A mi szemünknek kész csoda. A magyarázat nem késett soká. itt már 1986-ban olyan fagy pusztított, mint nálunk az idén. Egy évvel korábban rákényszerültek a megsem­misült termóalapok újrane­velésére, a vesszőlehúzásra, takarásra. Így az idei nagy hideg már nem tett kárt benne. Joggal bízhatnak, a 20 ezer tonnás feldolgozósor és a 100 ezer hektoliteres tárolótér nem lesz kihaszná­latlan. A fejmüvelés jóval drágább a korábbi jól gé­pesített technológiánál, az iden meglesz érte a fizetség. Ezután jönnek a fejtörők. Mely fajták azok, amelyek­nél minimális kockázattal ismét magasművelést alakít­sanak ki. s melyeknél ügyel­jenek arra, hogy a földközeli vesszők el ne satnvuljanak, alkalmasak legyenek a ka­tasztrófát kiküszöbölök de enyhébb években felesleges munkát adó, állandó fiata­lításra. A növényért aggódó kertész és a költségcsökken­tést szorgalmazó közgazdász harca előrevetíti árnyékát: drágábban, aprólékos mun­kává] biztonsággal, vagy kockázattal, de olcsóbban termelni? Erre minden üzemnek saját magának kell a választ megadnia. Ott, ahol a szőlő a fő megélhe­tési forrás bizonyára az óva­tosság nagyobb súllyal esik a latba. Kecel tízezres lélekszámú község. A közös szőlő ötszáz, a táblás tagi hatszáz hektár, míg a hagyományos szór­ványtelepítés szintén hat­száz hektárt tesz ki. Tekin­télyes területnagyság. A faj­taválaszték is ezzel össze­függő, a nagyüzemben már a 85-ös fagy után kipusztul­tak a hagyománoys fajták, így a kadarka is. A téltű­rőbbek,' a rizlingszilváni, a ¡kékfrankos, a rajnai riz­ling vált általánossá. Idő­közben kiderült, hogy ezek is veszélyeztetettek. A fagy­tűrésben I—2 foknyi diffe­rencia jelentheti olykor az életet, a Kunleány, a Zala­gyöngye már rendelkezik ilyen előnyökkel. Egy ekko­ra gazdaság nem mondhat le az újdonságok előnyeiről. Üzemi összehasonlító kísér­leteket már 1976 óta végez­nek. ötven fajta és jelölt vizsgázik egymás mellett a sorokban. A sok szép között nekem a gyöngyrizling tet­szett leginkább. Másnak ta­lán más. Remélhetően jó­párral a köztermesztésben is találkozhatunk, minél előbb. A fajtákon, a fejművelésű szőlőtermesztés csinján-bín­ján kívül a növényvédelem és 'tápanyagellátás, apró műhelytitkaiba is beavatták a résztvevőket. Megtudhat­ták, hogy megfelelő terület­nagyság esetén a legbizton­ságosabb a saját meteoroló­giai mini megfigyelőhelyek kiépítése. Ezek adatait a növényvédelmi állomás prog­nózisaival összevetve bizton­ságosabb a kórokozók elleni időbeni megelőző védekezés. Másutt a leggazdaságosabb takarékos tápanyag-vissza­pótlás jó eszközeként szóltak a levél vizsgálati eredmé­nyekről. Ezután a gyümölcster­mesztés magasiskoláját „les­hettük" meg a dánszentmik­lósi Micsurin Téeszben. Az 1600 hektáros ültetvény fele csonthéjas, s közel négyszáz az alma. A csepegtető öntö­zés Láthatóan jót tesz a fák­nak, az erős törzsön levő ágakon kifejlett, méretes a gyümölcs. Ezt a víztakaré­kos módszert azoknak tud­ják ajánlani, akik szűkében vannak az öntözővíznek. A jól oldódó műtrágyák kijut­tatását is ezzel végzik. Az egyszeri beruházás nem ol­csó mulatság, de utána a karbantartás, a működtetés egyszerű és kevés költséggel megoldható. A berendezése­ket saját üzemükben gyárt­ják, tőlük szerezhető be. A termés biztonságos tpiacát, a kereskedelmi hullámzások kiküszöbölését a saját kon­zervüzem és az ezervagonos mélyhűtő teszi lehetővé. Kendőzetlenül elmondták azt js, amit a saját kárukon tanultak. Legalább más ne essen az ő hibájukba. így egyes fajtákról, termesztés­technológiákról egyenesen lebeszéltek. Leginkább az őszibarackosuk látványa sokkolt bennünket Messzi­ről virítottak a gyönyörű sárga gyümölcsök, még a fák alá is jutott belőlük, amiből majd rostos gyü­mölcslé készül. Nem taga­dom a nálunk banánnál drágább csemegét nemcsak szemrevételezéssel (mustrál­tam, az ízére is kíváncsi voltam. Bőven akadt társam e mélyreható vizsgálódás­ban. Hogy náluk miért ter­mett? Csak találgatni lehet, valószínű azért, mert egy jókora dombvonulaton van az ültetvény, s a fagyot itt jobban tűrték a növények. Komolytalan következteté­sem ezek után, hogy Szege­den a körtöltésen tudnánk csak őket utánozni. Remé­lem a szakemberek ennél hasznosíthatóbb ötletekkel tértek haza. Megyénk egy-egy gazdasá­gában a látottaknál kisebb területeken termelnek sző­lőt, gyümölcsöt. így ennyi­féle kísérletre, próbálkozás­ra alapuló szakmai tapasz­talatuk sem lehet. Amiben van. ott is jó érzés, ha a gyakorlatban másutt is lát­ják egy-egy jónak vélt teó­ria kézzelfogható bizonyí­tékait. Az igazi bizonyíték azonban az elkövetkező évek Szeged környéki ter­mése lehet... Tóth Sieles István Mi legyen ezután ? A Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat felszámolásának ügye mos­tanában olyan, általánosításokra okot adó példa, mint az a bizonyos aiiat­orvosi ló, amelyen minden betegség egy­szerre szemléltethető. Kicsiben ugyan, de pontosan tükrözi gazdasági átrendeződé­sünk lehetséges útjait, megoldásait, a ve­lük járó nehézségeket. A jogutód nélküli felszámolásra ugyan­is eddig nem volt sok alkalom, ezért hát a jogi eljárást is most kell megtanulniuk á vállalati, a megyei embereknek, a pénz­ügyi alkalmazottaknak. Ennek lebonyo­lítása során az egyik legnehezebb fel­adattal akkor találták szembe magukat a felszámolók, amikor a meglevő — bár a vállalati fénykorhoz képest meglehetősen megcsappant — munkáslétszám megnyug­tató elhelyezéséről kellett dönteniük. Foglalkoztatáspolitikáról eddig is beszél­tünk — de csupán beszéltünk. Eszközei leginkább a szakirodalomban jelentek meg, nem pedig a vállalati valóságban. Legföljebb a munkaügyi osztályok, a munkaerő-közvetítő irodák alkalmazottai intézkedtek egy-egy vitás esetben, a dol­gozók ki-, belépésekor. Mára viszont ép­pen ezek, az eddig elhanyagolt eszközök váltak s szerkezetátalakítás sarkalatos pontjaivá. Az építőiparban jelentkező gondok meglehetősen speciálisak és eltérőek pél­dául attól, amilyenek Ózdon vagy még ko­rábban a bányavidékeken voltak tapasz­talhatók. Azért ez a megkülönböztetés, mert az építőipari ágazat egésze sem ha­sonlítható össze a többi iparvállalattal, lévén eltérőek a munkafeltételek, a mun­kakörülmények, a belső szervezeti rend és a munkaszervezés. Szakmái, pontosabban szakmunkásai is csak annyiban azonosak például a kohászokkal, hogy náluk sem egyszerű dolog átváltani a régi, megszo­kott életből egy másik, ismeretlenbe. Márpedig ilyen napokat élünk mostaná­ban. Azok az építőipari szakmunkások, akik már pályaválasztásukba belekalku- , lálták a maszekolás, a fusizás lehetősé­gét és anyagi többletét, most nem nagyon lehetnek elkeseredve. A kőművesekre, az ácsokra mindig és mindenhol nagy a szükség, különösen napjainkban kelendő­ek a jó szakiparosok, amikor a megren­delőit szívesen térnek vissza a régi, ha­gyományos, kézi technológiára. Ám sok, saját szakmájában jól képzett ember (vasbetonszerelők, gépészek) kény­telenek elgondolkozni eddigi pályafutásu­kon, és föltenni a kérdést: mi legyen ez­után? Mert az ő szaktudásukra — bár természetesen szükség van — nemigen tartanak igényt azok a nagy építőipari vállalatok, amelyek még talpon marad­nak, jövedelmező munkát vállalnak. Különösen nehéz helyzetbe kerültek azok, akik a túlzott szakmai szétforgácso­lódás „áldozataiként" csupán egy-egy részmunkához értenek, arra kaptak ké­pesítést. Például a hidegburkolásból egyre nehezebb megélni, sokkal egyszerűbb az élete annak, aki két, esetleg három szak­mában is jártas. Az ilyen univerzális emberek iránt még a dekonjunktúrák ide­jén is érdeklődnek a vállalkozók, a vál­lalatok. Habár az építőipar nem tipikusan női szakma, mégis vannak, akik kisegítőként vagy könnyúgépkezelőként ide szegődtek. Számukra munkát keresni és találni nem lesz könnyű feladat, talán a mezőgazda­sági kisüzemek, kisszervezetek alkalmazni tudják őket. Gondjuk megoldása olyan problémákat vet fel. mint általában a szakképzetlen és idős embereké. Méltá­nyos esetekben viszont számítani lehet arra, hogy igénybe vehetik a korenged­ményes nyugdíjazást. Az erejük teliében levő fizikai munká­sok előtt több lehetséges út áll: vagy át­kerülnek egy másik vállalathoz, ha az igényt tart szaktudásukra; vagy pedig vállalják az átképzést, egy új szakma megtanulásának minden gyötrelmét, azzal a perspektívával, hogy ebben jobban bol­dogulhatnak. Ehhez újraelhelvezkedési tá­mogatást is igénybe vehetnek. N yilván vannak, akik maguk keresik a megoldást, és az építőiparban dolgozók nem panaszkodhatnak a szűkös lehetőségekre; önállóvá válhat, akinek szakmája azt megengedi, és ezál­tal a magánépítkezések piacán szállhat újból a versenybe. Beszállhat a kisszer­vezetek valamelyikébe is, legvégső eset­ben pedig más ágazatba kerülve folytat­ja az életét. A gazdaságban zajló szerkezeti meg­újulást, átalakulást most — kissé késve — követi a munkaerő lassú idomulása az új formákhoz. S mivel az új szervezetek ál­talában a valóságos piaci igények alapján "erveződtek, várhatóan megindul a iók kiválasztódása, a gyengék további tér­vesztése. Az. ami a gazdaságpolitikai cél volt, s marad a jövőben is. Sz. K. Stabilizálás és kibontakozás a bányászatban Szén, kőolaj, földgáz A gazdasági-társadalmi stabilizáció és kibontakozás megvalósítására készített ipari minisztériumi munka­program összefoglalja a bá­nyászat legfontosabb tenni­valóit, szerkezetátalakítási feladatait is. Ezekről a ter­vekről nyilatkozott a bá­nyásznap alkalmából > Czip­per Gyula ipari miniszterhe­lyettes. Elöljáróban hangsúlyozta, hogy népgazdaságunk kom­binatív energiapolitikai kon­cepciója egymással szoros összhangban határozza meg a távlatban rendelkezésünk­re álló különböző energia­hordozók legcélszerűbb fel­használását. A kőolajat és a földgázt elsősorban a vegy­iparban. valamint üzem­anyagként és háztartási tü­zelőanyagként hasznosítjuk. A szénbányászatnak a íig­nittermelés arányának nö­velésével kell javítania a széntüzelésű — és jelenleg rekonstrukció alatt álló — erőművek ellátását, továbbá évente legalább ötmillió tonna szenet kell szállítania a lakossági igények kielégí­tésére. Ide tartozó feladat a minőségi szenek és a brikett arányának növelése, újabb Űrfelvételek a Balatonról Üj térképészeti eljárást dolgoztak ki a tudományos kutatók, hogy meghatároz­zák e Balaton vizének tisz­taságát befolyásoló szerves biomassza mennyiségi elosz­lását. Az MTA Földrajztudomá­nyi Kutató Intézetének mun­katársai olyan olcsó és köny­nyen bevezethető eljárást fejlesztettek ki, amellyel fo­lyamatosan, akár kétheten­ként elkészíthető a vízfel­szín térképe. A szakembe­rek az egyesült államokbeli Landsat műholdról készített, fényképhez hasoló diapozití­veket vettek igénybe. Ezek a 700—900 kilométer magas­ságból készített felvételek ma már kevésbé költsége­sek, ezért lehetséges rend­szeres felhasználásuk széntermékek előállítása is. A szénhidrogén-bányászat­nak korszerű kutatási és művelési módszerekkel cl kell érnie, hogy 1990-ben legalább 7 milliárd köbmé­ter földgázt és 2 millió ton­na kőolajat adjon az ország­nak. — A szénbányászat gazda­ságosságát és jövedelmező­ségét javító szerkezetátalakí­tási program a stabilizáció és a kibontakozás időszaki­nak szigorúbb gazdasági fel­tételei között folytatódik. Ez indokolta most, hogy a Ko­rábbinál szűkösebb beruhá­zási források felhasználását átrendezzük, s így a legha­tékonyabb fejlesztésekre koncentráljuk. Egyebek Kö­zött a lignittermelést már nemcsak a bükkábrányi, ha­nem a gyöngyösvisoniai Thorez külfejtésben is bőví­tik. A távlati szerkezetáta'a­kitási tervek szerint az ez­redfordulóig évi 24—25 mii­lió tonna között alakul majd a szénbányászat termelése. Ezen belül a külfejtéses lig­nitből 1990-től 1995-ig évi 8-ról 9,5 millió tonnára nö­velik a termelést. A barna­szénből 1995-ig évi 13—14 millió tonna marad a ter­melés, s ehhez már hozzájá­rul két új bánya: Dubicsanv és Ajka II. munkája is. Ezt követően újabb bányák, széntelepek megnyitásával biztosítani lehet ezt a szin­tet, még az ezredforduló után is. Hasonló távlatokat mutat a feketeszén bányá­szata, mert termelése a ki­lencvenes évek közepéig évi 2,3-ról 3,1 millió tonnára nő, s a dél-mázai újabb szénme­ző bevonásával több évtize­den át tartható ez a teljesít­mény. A szerkezetváltás nélkü­lözhetetlen eleme a gazda­ságtalan termelés visszaszo­rítása, megszüntetése. Négy szénbányavállalat — a veszprémi, a borsodi, a tata­bányai és a nógrádi — már leállította a ráfizetéssel ter­melő, úgynevezett peremi külfejtéseket. A tervek s?,e­rint 1990-ig fokozatosan le­áll a munka a mélyművelc­ses Ebszöny, Csordakút, Szo­rospatak és Farkaslyuk bá­nyaüzemben, továbbá az át­menetileg még üzemeltetett kisebb — dorogi, borsod',, nógrádi — külfejtéseken. A Mecseki Szénbányák 1989 és 1991 között a Kossuth és a Béta aknában hagy fel a rá­fizetéses termeléssel, és a hosszú távon is gazdaságo­san dolgozó többi aknára koncentrálja a munkát. A bányászok kezdeménye­zésére született tavaly kor­mányhatározat a foglalkozá­si rehabilitáció szabályainak korszerűsítéséről, és a reha­bilitáltak új keresetkiegj­szitési járadékáról. Ez EZ intézkedés különösen a me­cseki bányászok munkaerő­gondjainak megoldását se­gíti. Az új szakemberek cél­szerű képzését teszi lehető­vé, hogy a szeptemberben kezdődő tanévben már az Ipari Minisztérium javasla­ta alapján korszerűsített tananyag szerint kezdődik meg a tanítás a bányászali szakmunkásképző intézetek­ben — fejezte be nyilatkoza­tát Czipper Gyula. (MTI) ] \

Next

/
Oldalképek
Tartalom