Délmagyarország, 1987. július (77. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-13 / 163. szám

Csütörtök, 1987. július 16. 7 Faluház lesz a vízibuszból Gönyűn, a híres dunai ha­jós faluban azt tervezik, hogy faluházat rendeznek be egy forgalomból kivont vízi­buszban, amelyet a Mahart a községnek ajándékozott. A motorjától megszabadított, járművet a minap vontatták le a gönyüi kikötőbe. Innen rövidesen partra kerül, s a helyiek, az aktív és nyugdí­jas hajósok társadalmi mun­kában teszik alkalmassá jö­vendő funkciójára. Beton­alapzatot készítenek számá­ra, kívül-belül felújítják és átalakítják belső helyiségeit. Ezekben a gönyüi hajósok munkájával kapcsolatos em­lékek, dokumentumok, és eszközök kapnak helyet, klubokat rendeznek be és imég egy kis halászcsárdá­nak is otthont adnak. Az 1956-ban Vácott ké­szült hajót először Arácsnak keresztelték, majd Sztálinvá­ros. végül pedig Dunaújvá­ros néven közlekedett, s 31 éven át a fővárosi és kör­nyékbeli dunai kiránduló­forgalom szolgálatában állt. Természelbarát­találkozó Eredményhirdetéssel és díjkiosztással vasárnap délr előtt befejeződött Debre­cenben a 37. országos villa­mosenergia-ipari természet­barát-találkozó. A három­napos programsorozaton több mint ezer, a villamos­energia-iparban dolgozó ter­mészetbarát vett részt. Rubinpiros „izé •n Már énekelt a pacsirta, mikor csavarogtamban ki­értem a harmatos rónákra Vakációzó diákok, madarász­csapatát kísértem a pitvpa­Jattyos mezők szívében. Előt­tünk, mögöttünk, körülöt­tünk mindenféle vadvirágok szivárványos koszorúja, rit­ka szép nyár! De... a pi­pacsnak kelyhén kívül egyetlen egy színes virágnak sem pattant neve a gyerek­szájakból ott annál a rubinpiros „izénél", a sár­ga foltnál szállt le... Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós, nagymama ÖZV. KOVÁCS ISTVÁNNÉ Hódi Piroska 81 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése július 13-án. 18 órakoi a szöregi katolikus temető rava­talozójából. A gyászoló család. Szóreg. Magyar utca 109. Mély fájdalommal tudatom mindazokkal akik ismerték és szerették, hogv szerelett férjem. KATARO PAL, 64 éves korában, július 4-én el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása julius 15-én 12 órakor lesz a Belvárosi temető ravata­lozójából. A gyászoló felesége és rokonsága. Szomorúan tudatjuk mindazok­kal akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesanyánk. ÖZV. BALAZSFI ISTVÁNNÉ Rehák Ilona július 8-án. 85 éves korában, hosszú szenvedés ulán elhumyt Eltemetni július 14-én. 11 órakor fogjuk férje mellé, az alsóvárosi temető kápolnájából. Drága em­lékét holtukig őrzik gyermekei és menyei, unokái és dédunokái. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen szerettünk, TEMESVÁRI IGNACNÉ temetésén megjelentek. Külön köszönetet mondunk a körzeti kezelőorvosának és a Gyula­telep lakóinak, a temetésén meg­jelenteknek. akik részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeznek. Gyászoló férje és családja. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, szomszédok­nak. barátoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen szerettünk. SIMON IMRE temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Balástya. Köszönetet mondunk mind­azoknak. akik felejthetetlen ha­lottunk, SZEKERES JÖZSEF temetésén virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Heti áruajánlatunk ISKOLATÁSKÁK, DIPLOMATATÁSKÁK, MARKAS TANSZEREK, FÜZETCSOMAGOK, IMPORTTAPÉTAK, POSZTEREK, HÁLÓZSÁKOK, NAPOZÚSZONYEGEK, KEMPINGCIKKEK gazdag választékával várja kedves vásárlóit KULTŰRCIKKOSZTALYUNK. SZEGED NAGYÁRUHÁZ Értesítjük tisztelt partnereinket, hogy központunk új címe: Budapest, Gyáli út 37.1097 (Temaforq'} TELÉFON: 277-880. TELEX: 22-3456. K9 Hej, szomorkodtam csi­petnyit, mert minek is az a komoly tudomány az élővi­lág órákon, azaz bocsánat a „biológia" előadásokon!? Meg a természetvéde­lem ...?'. Szűkebb ottho­nunk, környezetünk sok-sok mezei szőttes virága titok marad előttünk! Amit pedig ismerünk, nevén nevezzük, azt megszeretjük, belefog­laljuk szellemi birtokunkba, annak lelke, lényege a mi­enk lesz! Előkotortuk a kis növényhatározót, és feled­tük a pacsirták énekét, bil­legetők tornáját, vakvarjak lopakodását. Megéreztük hogy kétszeres szépség árad egy csokor „hogyishivják­ból", ha azt is mondjuk, hogy atracél, szagos müge, tejoltó, galaj, csenkesz, csor­molya és peremizs. A szem­nek való szépség összeolvadt a füllel, értelemmel érzékel­hető szépséggel. S a kettő összefonódása erősítette egy­mást, hiszen nyelvünktől oldva-kötve bogozunk a vi­lágon! Egy árokparti csokor nyelvi élmény is ám. Jó rácsodálkozni a kékvi­rágban matató méhre, mi­kor szédülten tolakszik a virág ölén, s közben potro­hán fürgén dobol a portok két idobverője! Igen, ez a mezei zsálya, s ott simulnak társaik a szivárványos szö­gedi határban! Bizony itt van az ideje, ami kimaradt a biológiaórákon, azt most a vakáción pótolhatjuk egy­egy barangoláson. Kérlek Benneteket, elö a kis hatá­rozóval ... búzavirág, kon­koly és pipitér... érezzétek azti az örömöt, amikor egy kis csokor otthon a pohár­ban nevén nevezve, a har­mónia egy szigetie. , Csizmazia György Tolvajéknál is szerencsétlen a tizenhárom... Először, hogy ki is az a tizenhárom: a 30 éves Do­monkos István (Szegvár, Damjanich u. 25.), a 19 éves Mezei Lajos (Szegvár, Csur­gó u. 4.), a 21 éves Sajtos László (Szentes, Dózsa köz 1), a 23 éves Szabics Kál­mán (Szentes, Marx tér 13.), a 34 éves Barna Mihály (Tö­mörkény, Bánomhegyi dűlő 6.), a 20 éves Tádi János (Szentes, Mátyás király u. 8 ), a 29 éves Gémes Ferenc (Szegvár, Klapka tér 2.), a 29 éves Fazekas Ferenc (Szentes, Felszabadulás u. 6), a 30 éves Nagy Zoltán (Szentes, Marx tér E. ép.), a 33 éves Kiss György (Szeg­vár, Táncsics u. 38 ), a 18 éves Fábrik László (Szen­tes, József Attila u. 43.), a 22 éves Szabó Katalin (Szen­tes, Üttörö sétány 6.) és a 25 éves Domonkos István­ná (Szegvár, Damjanich u. 25.). Másodszor: hogy mit csi­náltak. Tömören — loptak. Szabics Kálmán 1986. már­ciusában börfelvásárlóként tevékenykedett a Csanád­palota és Vidéke Áfész­nél. Itt a bőrfelvásárlásokra kiadott készpénzellátmányt elsikkasztotta, s emiatt ne­héz helyzetbe került. El­mondta ezt ismerősének, Do­monkos Istvánnak, aki tu­dott megoldást a gondra. A Szegváron lakó Domonkos korábban Szeged-Algyőn élt, ám Szegedről kitiltották. Az algyői viszonyokat azonban ismerte, s azt is tudta, hogy a szegedi nyersbőr-felvásár­ló és értékesítő tímár kis­szövetkezet algyői raktár­telepén őrizetlenül vannak az állatbőrök. Fölajánlotta Szabicsnak, hogy onnan pó­tolják a hiányt. A bajban levő embert nem sokat kel­lett győzködni: egy éjsza­ka elindultak, & fründen akadályoztatás nélkül rak­ták tele autójukat állat­bőrökkel. A raktárnál se kerítés, se őrzés... A ka­pott bőröket aztán a Szen­tesi Afész egyik felvásárló­jánál, a 36 éves Gazsi Pál­nál (Szentes, Honvéd u. 39.) értékesítették, aki persze a fölvásárláskor semmilyen bi­zonylatot nem állított ki, a bőröket a napi árnál ala­csonyabb összegért vette meg. A súlynak megfelelő árból 15-20 százalékot le­vont, azzal, hogy a bőr vi­zes, sós, noha előírás, hogy ilyen súlyon kell átvenni. Nyilván ő is sejtette az áru eredetét. s így részeltette magát a haszonból... Az át­vett bőröket egyébként to­vábbadta a Bivimpex vál­lalatnak. A tolvajoknak kö­zel egy év alatt mintegy 950 ezer forint értékű bőrért 326 ezer forintot fizetett ki, a viszonteladásból szárma­zó tiszta haszna mintegy 350 ezer forint volt — a vizs­gálati adatok szerint. A fel­vásárló szerint 28-30 ezer... Hogyan jött ki ez a tisz­tes summa? Az első sikeren fölbuzdulva Domonkos más­kor is „rájárt a jó kútra", s miután Szabics hátralékát kiegyenlítették, saját zseb­re kezdtek dolgozni. Amikor Szabics nem ért rá. Domon­kos mást is bevett a „bu­liba". Aztán az uj társak ké­sőbb önállóan is akcióba léptek, s több társaság is dézsmálta a borkészletet. Volt, hogy éjszaka az algyői raktárnál futott össze két tolvajbanda, s majdnem ösz­szeverekedtek a koncon, az­tán belátták, hogy jut mindnyájuknak. Amikor a raktáron kívül tárolt bőr elfogyott, a raktárba is be­mentek a fiuk, s onnan- hord­ták az árut. összesen tizen­négyéjszaka lopták a legkü­lönbözőbb összetétel ben a bőrt, s huszonegy fordulót bo­nyolítottak le (volt, hogy egy éjszaka hármat) A szövetkezet időközben, is­meretlen tettes ellen följe­lentést tett, mintegy négy­százezer forint értékű bőr eltűnéséért. A raktár azon­ban továbbra is őrizetlen volt, s a tolvajakció minden bizonnyal még sokáig tar­tott volna, ha. .. Idén már­ciusban egy hajnalban rend­őrjárőr igazoltatta Do­monkos IstVánt és Mezei Lajost, akiknek Wartburg­ja sózott bőrökkel volt meg­rakva, de ezek eredetéről nem tudtak mit mondani. Így lehetett fölgöngyöliteni a társaság ügyeit. A lo­pásokból a csaknem min­den alkalommal jelen levő Domonkosnak volt a leg­több haszna (körülbelül 67 ezer forint), a további mint­egy 250 ezer forinton tizen­ketten osztoztak. Felmerülhet a kérdés: kié a felelősség azért, hogy ennyi ideig zavartalanul lophatták a szövetkezet va­gyonát? A szövetkezet 37 éves elnöke, Hajnal László (Szatymaz, IV. kerület 189.) és főkönyvelője, az 55 éves Csonka Istvánné (Szeged, Gergely köz 2 B) ellen folyt bírósáRi eljárás az utóbbi időben — de nem konkré­tan az előbbi üggyel össze­függésben. Hajnal ugyanis 1984 utolsó napjaiban 12 millió forint értékű ser­lés- és marhabért aján­lott föl megvételre a Biv­impexnek, a szerződés meg­kötésére azonban csak 1985 januárjában került sor. A vételi jegyeket azonban visszadátumozták 1984-re, a mérlegbeszámolóban is igy szerepeltelték ezt a tételt, s ezáltal lett nyereséges a szö­vetkezet. Így a dolgozók megtarthattak mintegy, há­rommillió forint többlet bér­kifizetést. A raktárkészlet csökkentése érdekében 1985 végén hitelakciót szervezett Hajnal, melynek keretében mintegy négymillió forint értékű — ipari felhasználás­ra alkalmatlan — juhbőrt értékesített hitelben külső, vásárlásra nem jogosult em­bereknek. A hitel összegé­ből a vásárlók 2 millió 820 ezer forintot máig sem fi­zettek meg. Hajnal László utóbbi cselekményét első fo­kon a megyei bíróság nagy vagyoni hátrányi okozó hűt­len kezelésnek minősítette, másodfokon azonban a Leg­felsőbb Bíróság e vádpont alól fölmentette. Hajnal László és Csonka Istvánné bűnösségét egyaránt folyta­tólagosan elkövetett magán­okirat-hamisításban és társ­tettesként, különösen nagy értékre elkövetett csalás bűntettében állapította meg. Ezért mindketten egy év — egy évre felfüggesztett — szabadságvesztést kaptak. Hajnal László 40 ezer. Csonka istvánné 8 ezeT fo­rint pénz mellékbüntetést kapott. Ez utóbbi ügy azonban csak a bőrrel való 'kereske­dés tényében függ össze az e'őbbivel, s hogy a megká­rosított szövetkezet elnöke Hajnal László Annak meg­állapítására nem Indult vizs­galat, ki felel azért, hogy szabadon hagyták a bőrt... A tizenhárom tolvaj ügyé­ben a rendőrség vádemelési javaslatot tett. Balogh Tamás PRÓBÁLJA KI SZERENCSÉJÉT! 1987. évben, ha ná­lunk helyezi el a megtakarított pénzét, minden 10 000 forintos, legalább egyéves lekötésű betételhelyezéskor SORSJEGYET ADUNK! Nyeremények: Dacia személygépkocsi, szí­nes televízió, mosógép, ke­rékpár, r^dió, valamint egyéb értékes nyeremények Sorsolás: 1988. ianuár. SZÖREG ES VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET, Szöreg. Röszke, Deszk, Újszeged, Tiszasziget, Cjszentiván, Kübekháza, Mihály telek. Gyálarét. Vállalatok, közületek, figyelem! Megvásárlásra felkínáljuk a szegedi repülőtér mellett levő raktáringatlanunkat A háromszintes raktár összes alapterülete 2 ezer 160 négyzetméter. Cca. 1500 négyszögöl területen fekszik. Irányár: 25 millió forint. Érdeklődni Szegeden, a 14-647 és 13-289-es telefon­számon, valamint budapesti központunk műszaki osztályán, az 1/321-541-es telefonszámon lehet. GYAPJÜFORGALMI VÁLLALAT A DUNA—TISZA KÖZI ALLATFORGALMI ÉS HÜSIPARI VÁLLALAT, KISKUNFÉLEGYHÁZA. (Fürst Sándor utca 30.) » pályázatot hirdet — feldolgozó­üzemrész-vezetői, —gyártmányfejlesztési vezető munkakör betöltésére. Pályázati Teltételek: élelmiszeripari főiskolai végzettség, legalább ötévi szakmai gyakorlat és középfokú politikai végzettség. Előnyben részesülnek a hagyományos szárazáru­gyártásban gyakorlattal rendelkezők Bérezés: 5/1983. (XI. 12.) ME számú rendelet alapján. Felvilágosítást ad. dr. Csikós Béla termelési-műszaki igazgatóhelyettes. Telefon 76-62-166 A pályázatokat szakmai, önéletrajz mellékletével a hirdetés megjelenésétől számított 30 napon belül kell benyújtani a vállalat igazgatójának. A pályázatok 1987. szeptember 15-éig elbírálásra kerülnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom