Délmagyarország, 1987. július (77. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-13 / 163. szám

^ si VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ^ DEIMA6YAR0RSZAG 77. évfolyam, 163. szám 1987. július 13., hétfő Ki a gyerekpárti? N yakig ülünk a nyárban. Nem nehéz hát elhárí­tani a vádat, történeteim légbőlkapottak, kita­lációk lennének. Félrefordítom a fejem az u£ cán, kiemelem az uszoda vizéből, lenézek a kilátóból, vagy letszem az újságot e&|y pillanatra a társasüdülő halljában, s még fülelnem sem kell: születnek, élnek s elhalnak a történetek A tanulságuk azonban meg­marad. íme néhány, csupán ízelítőül: a strandon Gyu­rika pontosan ötödszár esik hasra a már nem éppen húszéves Juli néni kinyújtott lábát kerülgetve. Va­lahányszor elbukik, sírva fakad. Anyukája szomszédja együttérzően néz haraggal az öregasszonyra, elvégre ő gyerekpártinak vallja magát... a tzú.a'e méretezett boltban egymás hegyén-hátán, rendezetlenül, áttekint­hetetlen össze-visszaságban várakoznak a ve/yk. Öre­gek, középkorúak, fiatalok. Utóbbiak lehetnek ciym tíz-tizenkét év körüliek. Egyszer csak a boltvezető szava harsan: a gyerekek jöjjenek előre, hadd mert­jenek a dolgukra. Ezek szerint ó is gyerekpárti. Ven­dégek ülnek az ünnepi asztalnál, beszélgetnek, várják az ebédet. Amikor aztán a háziasszony leteszi a gő­zölgő levest, a gimnazista korú Viktor magához ra­gadja a kezdeményezést, vagyis a merőkanalat, szed magának, s már nyeli is a jobbnál-jobb falatokat. A felnőttek zavartan összenéznek, s hallgatnak. Vajon ők is gyerek pártiak? Tulajdonképpen ki a gyerekpárti? Pofonegyszerű kérdés. Gyerekpárti az, aki a gyerek javát akarja. És mi a gyerek java? Természetesen az, ami hasznára van, ami gazdagítja személyiségét, erő­síti akaratát, kitartásra neveli, edzi testét-lelkét, szó­val amitől emberebb ember lesz. Lám, milyen körty­nyű is válaszolni egy valójában nagyon is komoly kérdésre. Könnyű, hisz nincs igazi tétje, a kérdés tisz­tán elméleti, a válaszadás után tovább lehet értelmez­ni a szavakat, sőt még a bennük megbúvó fogalma­kat is. Ki-ki szájize szerint magyarázhatja, mit jelent a „haszon", a „személyiség", az „akarat", nem is be­szélve magáról az „ember"-ről. De ha azt kérdezem, hány forint zsebpénzt kellene adpl egy fiúgyereknek havonta, hogy annak beosztása, felhasználása a ma­ga javára váljék, bizony irgalmatlan nehéz lenne meg­adni az őszinte és hiteles választ. Jóllehet a kérdés nailyon is egyszerűnek látszik. Tényleg, mennyi zseb­pénz jár (?) ma egy gyereknek úgy tizennégy-tizen­nyolc éves korában a középiskolai tanulóévek alatt, mondjuk nyári vakáció idején? Kár lenne a szürke­állományt feleslegesen erőltetni azzal a céllal, hogy valamiféle abszolút számot préseljen ki magából. Va­lószínű, nincs ember széles a hazában, aki ezt min­denki megelégedésére megmondaná. Különben is: a helyzet gyerekenként, családonként más és más. Van azonban e furcsa helyzetnek minden család­ban mégis egy közös vonása. Nevezetesen: a megálla­pított összeghez való viszony. A gyerek viszonya egy­felől és a szülőké másfelől. Egészséges körülmények között ugyanis a gyerek kevesli, a szülő sokallja a kialkudott vagy felajánlott összeget. S a banálisnak tűnő kérdésre — Ki a gyerekpárti? — ennek a vi­szonynak a minőségétől függően születik a valódi vá­lasz. Az, aki az anyagilag tehetősebb szomszéd fiára való tekintettel enged a követelésnek, s megemeli a kvótát, vagy az, aki csemetéje költekezésének korlátait a családi költségvetés arányaihoz köti, s nem enged a huszonegyből? Vagylagos kérdésfeltevésemből is látja az olvasó, hogy én az utóbbi pártján állok. Ki-ki tanulja meg fiatal korában, hogy miféle közösséghez tartozik, s igényeit aszerint alakítsa! Ez persze nem megy egyik napról a másikra, évek szívós munkájával kell kiala­kítani. Mondhatnám, állandó edzésben tartással. Egy olyan életforma kialakításáról van ugyanis szó, amely­ben nem a parttalanság, a hamisan értelmezett sza­badság képe fénylik, hanem annak a tudata, hogy az ember élete során állandó nehézségekkel találkozik, akadályokba ütközik, s ezeket le kell győzni, ki kell kerülni, át kell ugrani, csak egyet nem tehetünk, nem vesszük őket tudomásul. Sajnos elég sok rossz példa van már ezzel kapcsolatiban. Tizennyolc-húsz éves fiúk a zsebpénzükből (!) éj­szakánként versenyt furikáznak egyik kisváros disz­kójából a másikba. Az a győztes, aki többször is tan­kol ez idő alatt. Más: a főiskolai és egyetemi tanul­mányait követhetetlenül változtató „nagyreményű" már érettségi vizsgáját is gépkocsi-tulajdonosként tet­te le, s az ellátásában elmaradni nem akaró szülők továbbra is biztosították az elegendő pénzt a bor- és sörmámor szakadatlanságához. Mígnem tragédiába tor­kolt a valóságos és jelképes ámokfutás. Az alkoholos befolyásoltság alatt elkövetett közlekedési vétség egy ember halálát, s több utas életveszélyes sérülését ered­ményezte. E zekhez képest sokkal inkább gyerekpárti az a szülő, aki három gyermeke mellett nem vállal­kozott arra. hogy negyedik — immár — nagy­fiának külföldi útját finanszírozza. Pedig erején felül vállalt többletmunkával éppenséggel megtehette vol­na ő is Ehelyett ti fiú vállalt nehez fizikai munkát, s az érte kapott pénzből biztosította szlovákiai bicikli­túrájának kiadásait. Bizony, vallom, az az igazi gyerekpárti, aki szi­gorú követelményekhez, feltételekhez, alkalmasint na­gyon komoly feltételekhez köti lánya vagy fia kéré­sének, óhajának teljesítését. Hiszen így kívánja gyer­meke jövője, és ez objektív érdeke is. Csertői Károly A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Vasutasnap Szegeden Ilavi előfizetési díj: 43 forint Ara: 1.80 forint Joggal mondjuk; a vasút hálózata az ország érrend­szere. A vasút összeköt em­bereket, városokat, orszá­gokat. összekapcsolja a ter­melés egyes ágazatait, eljut­tatja a mások által létreho­zott javakat a lakossághoz, külföldi partnereinkhez. Ma már hagyomány, hogy az év egy-egy napján a nép­gazdaság számára fontos szakmák dolgozóit köszönti az ország. A vasutasok mun­kája iránti megbecsülés Je­lenként július második va­sárnapján társadalmunk fi­yo'me a vasút, a vasutasok százé" vts táborára irányul. A MÁV gedi Igazgatósá­ga immár 37. alkalommal rendezte meg a vasutasna­pot szombaton, az 33VSE sporttelepén. A rendezők színes műsorral és sport­rendezvényekkel várták a vasutas dolgozókat és csa­ládtagjaikat. Külföldről is érkeztek vendégek. Lengyel­országból, a kielcei aligaz­gatóság 30 fős kulturális és sportküldöttsége vett részt az ünnepségen. Mihály bácsi táncol. Na, nem a szegedi vasutas fú­vószenekar pattogós zenéjé­re, hanem a „jó zamatú" Canada Dry együttes (ez valami reklám lenne?) beat­folk-disz.kó egyvelegére. Csongrádi Kata nádszál vé­kony derekával forgolódik körülötte. Itt vannak a pesti művészek. Mennyiért? Ki tudja. Egy­két ezerért biztosan, mert legalább ennyien nézik és hallgatják a műsort. Szilá­gyi János játékának egysze­rű a képlete (nem szabad igent, vagy nemet mondani, az általa feltett kérdésekre), mégis sokan belebuknak. — Maga vasutas? — kérdezi az agyatúrt Szilágyi. — Nem. — dönti el további sorsát is a középkorú úr. A játék­mester ismét megdicsőül. A legtovább kitartó hölgy azért kap egy csokoládészeletet. A salakpályán már áll a húsz hosszú asztal, s mellet­tük készül a hatszáz sze­mélyre tervezett bngrácsos marhapörkölt. A szél oly­kor nekünk is juttat az il­latából. Pillantásom a köny­vespultra téved. „Válóperek krónikája", „A láthatatlan hatalom"... — Vasutas­könyv nincsen? — kérde­zem az elárusító nőt. — Kér­tem olyanokat is, de azt mondták, majd az év má­sodik felében lesznek — vá­laszolja. Hm. Mellettünk idegen nyelven beszélnek. A legilletékesebbtől, Lugosi Józseftől, a vasutasszakszer­vezet szegedi területi inté­zőbizottságának titkárától tudom meg: hároméves ¡r.t'.'tra tekint vissza a len­gyel vasutas-szakszervezettel való kapcsolatuk. Tavaly a Szegedi Petőfi Sándor Mű­velődési Ház fúvószenekara és citerazenekara vett részt a kielcei vasúti csomópont ünnepségén. Mindkét fél igen hasznosnak tartja, az együttműködés ezen formá­ját. Közben véget ér az ün­nepi műsor. A hallgatóság 46 perc ráadást követelt a mű­vészektől. Már hosszú sorok állnak az ételkiosztók előtt. Az egyik helyen némi bo­nyodalom támad, a nehéz­súlyú szakács és a cérnavé­kony, ám annál éhesebb vendég hangos szóváltásba keveredik egymással — de azért mindenki megkapja a magáét. Egy óra múlva már fele­annyi ember sem ül az asz­taloknál. Fekete Miklós és neje, a kétéves Robival tö­ri meg egy hosszú asztal magányosságát. Tetszett ne­kik a műsor, különösen Do­bos Attila, Csongrádi Kata és Heller Tamás. Aztán ko­molyabb témára váltunk. El­Vasutasnapi könyvszemle mondják, kevesebben van­nak itt, mint tavaly. A vas­útról is beszélgetünk egy ki­csit. Sok a dolgozó, kevés a pénz — összegez Fekete Miklós. — Bár az ingyen utazás lehetősége még min­dig sokakat csábit a MÁV­hoz. Mi is utazunk tovább. Lát­juk ám, amott hét deli le­gény. mint az agár, fut a tűző napon. De ők még nem szaladnak ki a stadionból. Meg is jutalmazzák őket ér­te, csakúgy, mint az utá­nuk következő három ama­zont. Mondanunk sem kell, csokoládéval. Aztán lehe­verednek a fűre, s heccelni kezdenek egy — az egyen­ruhájában diszelgő — idős vasutast: „Nándi bácsi, fényképezzen le minket is!" — ugratják az öreget. Bogdán Nándor hűsége­sen kitart az utolsó percig. Fényképezőgéppel a nyaká­ban járja a könyves-, zsib­árus* és kürtöskalácsos bó­dék által határolt területet, s közben meg-megáll egy sörre. De módjával fogyaszt­ja, felvételt sem készit már annyit, mint régebben. A vasútnál 35 éve dolgozik, három hete van a nyugdíjig. — Megérte a MÁV-nál ma­radni? — kérdezem. —Meg­mondom őszintén, megszel v' rettem a vasutat — mondja kissé zavartan. Van. aki ki­ábrándul belőle, de én job­ban szeretek utazni, mint azelőtt. Kézfogás után hirtelen összecsapja a bokáját, és fe­szesen szalutál. Belémnyllall valami. Egy letűnt világ utolsó mohikánjával hozott össze netán a sors? Aztán eszembe jut a pénteki vas­utasünnepség szónokának egy gondolata: ha ünnepre van okunk, akkor ez az ál­dozatos helytállást kívánó vasutasmunka ünneplése. Dányi László 11 középpontban az önállóság Pedagógusok nyári egyeteme Szegeden Holnap, kedden kezdődik a TIT XXIV. pedagógiai nyári egyeteme városunkban, az MTA Biológiai Központ­jában. A foglalkozások középpontjában az oktatási tör­vény oktatásirányítási és pedagógiai kulcskérdései áll­nak, tehát az iskola és a pedagógus önállóságának prob­lémái. Azért időszerű ez a téma, mert az l!)85-bcn elfo­gadott oktatási törvény tavaly, a tanév kezdetén lépett hatályba, így egy év tapasztalatairól lesz szó. A törvény kétség kívül fokozott önállóságot biztosít az iskolák számára az eddi­gi . közvetlen irányításos rendszerhez képest. Minden­képpen üdvözlendő az ön­állóság megadása, mert eb­ben az a demokratikus alapelv fogalmazódik meg. hogy a döntéseket ott kell meghozni, ahol ahhoz a leg­több információ és a legna­gyobb helyi tapasztalat adott. Ugyanakkor számta­lan problémát vetett föl ez a hirtelen jött szabadság. Sokan úgy fogalmaztak, hogy az önállóságot akkor kapták meg az intézmények, amikor már megoldhatatlan vagy nagyon súlyos problé­mák vetődtek föl az iskolák falain belül — a társadalmi gondok folytatásaként. Má­sok abban látták a nehézsé­get, hogy túl sok feladat hárult az iskolák vezetésére a helyi szabályzatok elké­szítésében. Annál is inkább, mert a működési szabályzat foimálásához alig-alig kap­tak segítséget az igazgatók és az iskolai fórumok. További probléma, hogy az oktatási segédanyagok oly mértékben hiányoznak, hogy eleve kétségbe vonhjtó a hatékonyság, s így az ön­álló, kreatív alkotómunka lehetősége is. A fokozott önállóság ugyanis csak ak­kor biztosítható, ha az ok­tatási és nevelési tevékeny­ség minden eszköze rendel­kezésre áll. Sok esetben azonban alapvető segéd­anyagok gyártására kénysze­rül előbb a tanár, s csak azután gondolhat arra, hogy a saját útját járja. Az ön­állóság tehát a demokrácia gyermeke, de • gyarapodásá­hoz szükség van a sokféle­ségre: a segédanyagok, ok­tatási eszközök gazdagságara. Lálni kell' kétféle önálló­ságról beszélhetünk a mai oktatásügy taglalásakor. Az egyik az iskoláé, mely függetlenebb ma, mint volt korábban. az önigazgatás útjára tért. A másik a pe­dagógusé. akinek egyre ke­vésbé kötik meg a kezét a módszerek, az eszközök megválasztásában. E két ön­állóság lesz teritéken Sze­geden július 14. és 21. ko­kott. A nyári egyetem iránt Változatlan az érdeklődés, pedig a megszigorodott gaz­dasági körülmények miatt a pedagógus résztvevőknek egyre mélyebben kell a pénztárcájukba nyúlniuk. Az érdeklődés minden bizony­nyal annak köszönhető, hogy rendkívül érdekes témákat vetnek fö) az előadók. Szó lesz a szaktanácsadói rend­szerről, bemutatkoznak a kísérleti iskolák és progra­mok, elemzik a pedagógiai intézetek működését, kuta­tási eredményekről számol­nak be, és nem utolsósor­ben megismerkednek váro­sunkkal a messziről érkezeit tanáruk.. U. I. Elutazott a koreai küldöttség A Hazafias Népfront meg­hívására a KNDK-ból a koreai néppel vállalt nem­zetközi szolidaritási hónap alkalmából hazánkban tar­tózkodott koreai népfront­küldöttség szombaton eluta­zott Budapestről. A Haza Újraegyesítéséért Küzdő De­mokratikus Front Rju Ho Dzun főtitkár, a Legfelsőbb Népi Gyűlés Állandó Bi­zottságának tagja vezette küldöttség a kétoldalú kap­csolatokról tárgyalt Pozsgay Imrével, a HNF OT főtitká­réval. az MSZMP KB tagjá­val es Garamvölgyi József titkárral. A küldöttséget fo­gadta Cserven ka Ferenc né, az Országgyűlés alelnöke es Kovács Jenő. az MSZMP KB osztályvezető-helyettese. Látogatást tettek a nagy­kő tai Magyar—Koreai Ba­rátság Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezetben A kül­döttség veztöje Budapesten az MMG Automatika Müvek párt- es szakszervezeti ak­tivistáinak ismertette a KNDK szocialista epitesben leiért eredmenyeit. a párt és a kormány kezdeményezéseit a haza békés ujiaegyesi­tésére (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom