Délmagyarország, 1987. július (77. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-04 / 156. szám

Szombat, 1^87. július 4. 3 KNEB-vizsgdlatok kezdődnek Milyenek az életkörülmények? Négy új, átfogó vizsgálatot kezd az év második felében a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság. A Minisztertanács legutóbbi ülésén jóváhagyott ellenőrzési programok a gazdaságnak és a szociális ellátásnak főként azokat a területeit veszik nagyító alá, amelyek jelentős hatással vannak a lakosság életkörülményeinek alakulására. Az elkövetkezendő hónapok fontos vizsgálati témája a lakásárak és -költségek alakulása. A népi ellenőrök az elmúlt négy esztendő adatai alapján értékelik, hogy miként változtak a szervezett, illetve a magánerős lakásépítések különféle költségtényezői és munkadíjai. Az itt tapasztalható kedvező és negatív jelenségeket egyaránt számba véve a többi kőzött áttekintik a közmű- és a telekárak, illetve a tervezési, lebonyolítási, kivitelezési költségek alakulását. A magánkereskedelem szférájában a népi ellenőrök azt vizsgálják, hogy az ott működő kiskereskedők mennyiben járulnak hozzá a lakosság áruellátásához, s tevékenységük összhangban van-e a jogszabályokkal, rendelkezésekkel. A vizsgálat jelentőségére, időszerűségére utalva a KNEB programtervezete hangsúlyozza, hogy míg az 1970-es években 10-11 ezer magánkereskedő működött hazánkban, addig számuk 1985-re már meghaladta »a 25 ezret, s tavaly mintegy 9 százalékkal részesedtek a belkereskedelem összbevételeiből. Az iparhoz és az élelmiszeriparhoz kapcsolódik a KNEB másik jelentős vizsgálati programja, amely azt kutatja, hogy az itt előállított egyes fogyasztási cikkek milyen minőségben kerülnek forgalomba, s milyen tényezőktől függ a minőség alakulása. Az átfogó ellenőrzés kiterjed annak vizsgálatára is, hogy a vonatkozó kormányhatározatok végrehajtása miként hatott az állami minősítés rendszerére, illetve, ezen keresztül a termékek minőségére. A családsegítő központok hálózatának kiépítéséhez, a kedvező tapasztalatok terjesztéséhez kíván támogatást nyújtani a KNEB a szociális alapellátás e közvetlen területi szerveinek vizsgálatával. A program során felmérik, hogy a központok miként segítik a családok kiegyensúlyozottabb életvitelét, gondjaik megoldását, s ennek érdekében milyen szolgáltatásokat nyújtanak. (MTI) Ki cibálja a szekeret? Ki tudja, hányadszor olvasom már át a KISZ KB „Jövőnk a tét!" című kiadványát. Így nem csoda, ha azonnal ismerősként köszönnek vissza a kulcsmondatok. Buzdítanak az alkotókedv kibontakoztatására, a teljesítmények fokozására, a tartalékok feltárására — vagyis nemes egyszerűséggel: a jobb munkára. önkéntelenül is egy szegedi nagyvállalat neve jut eszembe — Délép. Először azért, mert ha valahol, hát itt joggal hihetik, nemcsak jelszó a „Jövőnk a tét!". Másodszor pedig azért, mert a Délép KISZ-szervezete már több mint egy évtizede a legjobbak közé sorolt közösség, kitüntetések, elismerések évente igazolták — az ifjúságmozgalmi munka még a gazdasági hanyatlás időszakában is megfelelt az elvárásoknak. A Délépről annyit beszéltünk, vitáztunk, no meg írtunk az elmúlt hónapokban, hogy nagyítóval kelj. keresni életének eddig fel nem tárt fehér foltjait. De azért találunk. Legalábbis ilyennek éreztem azt, hogyan telnek a KISZ-es hétköznapok, egy olyan vállalatnál, ahol a gazdasági és a politikai vezetés is leggyakrabban ugyanazt a fogalmat hangoztatja — megújulás. * — Ha a mennyiséget emiitjük, nem lehetünk túl vidámak — kezdi beszélgetésünket Kővágó Endre, a Délép KISZ-bizottság titkára. — Valamikor hatszázan fizették nálunk a tagdíjat, mára viszont csak kétszáz tag maradt. Elmentek, kiöregedtek, vagy egyszerűen csak megunták. Címszavakban így foglalhatnám össze az okokat. De ez már a múlt. Ami sokkal aggasztóbb, hisz a jövőnket jelenti: gond van az utánpótlással, kevesen jelentkeznek az ifjúsági szövetségbe. Bár én is a fiatalok közé tartozom, megdöbbent az az érdektelenség, amit a minket követő tizenéves generációnál látok. S most elsősorban nem a KISZ-re gondolok. Csak egy példa: a forradalmi ifjúsági napok alkalmából évről évre felkeressük a szakmunkásképző intézeteket, ahol elmondjuk, milyen munkahely, milyen közösség várja őket végzés után. Legtöbbjüket nemho»v a várható munkakörülmények, a feladatok nem foglalkoztatják, de még az sem érdekli őket, mennyit fognak keresni. Ez pedig már igazán nagy szó manapság... — Ebben egyetértünk. De akkor mi lesz a jelszóval — megújulás? — Ami ennek ellenére is ad némi okot a bizakodásDélépröl, KlSZ-röl... no meg a megújulásról ra: jó szellemű, valóban tenni akaró ifjúsági közösség jött össze nálunk az évek során. Tovább dolgozik az a mag, amely minden KISZ-es közösség mozgatója. S mondhatom azt is — nagyobb lelkesedéssel dolgozik, mert végre látja, a gazdasági vezetés nemcsak hangoztatja a megújulást, hanem tesz is azért, hogy talpra álljon a vállalat. így aztán mi is konkrét feladatokat kapunk. — Vagyis az ifjúságnak éppúgy cibálni kell a leragadt szekeret, mint az öregeknek. — Természetesen, hisz a fiatal épp olyan jogú, és kötelességekkel terhelt dolgozója a vállalatnak, mint aki mondjuk a harminc év után járó törzsgárdajutalmat vett át. Ami viszont plusz feladat egy KISZ-tag számára: felhasználni az ifjúsági mozgalom eszközeit a mielőbbi kilábaláshoz. Említhetek itt is egy példát A városban elsők között indítottuk be a KlSZ-vállalkozásokat. Ennek lényege: az ifjúsági szervezet köt vállalkozói szerződést egy-egy munka elvégzésére. A befolyt összeg 40 százalékát közösségi célokra fordítjuk, 00 (százalékából adózik a munkát elvégző tagunk, s a megmaradó összeget teheti zsebre, vagyis 100 forintból úgy 52-53 már a házi kaszszát gazdagítja. Nem mondom, ihogy ez a forma ma már a vgm-ek legveszedelmesebb ellenfele, de tény — jó a közösségnek, és érdekeltté teszi az egyént is. Ez persze csak egy lehetőség a sok közül. Ami viszont biztató: a vállalat vezetése minden lehetőséget megad ahhoz, hogy fiataljai a megszokott, és igazán jónak is mondható anyagi bázisra építve dolgozzanak tovább a KISZ-ben. — Akkor már csak tenni kell... — S van is mit. A jogosan kötelességnek tartott napi munka meLlett most például a szegedi ifjúsági napok előkészítését segítjük, készülünk az építőiparban dolgozó fiatalok sporttalálkozójára. amelyet az idén Debrecenben rendeznek, és csehszlovák vendégeket is várunk. Mindez egy hónap alatt. Ilyenkor jut eszembe: nem is baj, hogy.a „tagkönyvesek" nagy része (az ifjúsági mozgalmi zsargon azokat jelöli így sok helyen, akik mozgalmi munkája a tagdíj befizetésében kimerül — B. Z.) kilépett, hisz a felsoroltakat csak valóban aktív emberekkel oldhatjuk meg. * „Tagkönyvesek". Percekig forgatom magamban ezt a fogalmat, s úgy érzem, minden erőlkiktés nélkül összekapcsolhatom egy másikkal: „munkakönyvesek". Ugye érti a kedves olvasó, mire gondolok. Vajon ők mikor lépnek ki, belátva: „A felsorolt feladatok csak aktív emberekkel oldhatók meg." Higgyék el, ez a zárógondolat már nem — vagy pontosabban: nemcsak — a Délép ürügyén jutott eszembe. Bátyi Zoltán Magyar-holland kamarai tárgyalások Beck Tamásnak, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnökének meghívására június 28. és július 3. között hazánkban tárgyalt C. J. A. van Lede, a Holland Gyáriparosok Szövetségének elnöke. A két elnök találkozóján pozitívan értékelték a ket ország közötti (kereskedelmi kapcsolatok alakulását, ugyanakkor megállapították, hogy számos területen a lehetőségek még kiaknázatlanok. Egyetértettek abban, hogy erősíteni, illetve bővíteni kell a magyar és a holland vállalatok közötti közvetlen kapcsolatokat, növelni a kooperációkat, a harmadik piaci együttműködést. Megvizsgálták, hogyan lehetne a holland működő tökét fokozottabban bekapcsolni a magyarországi beruházásokba. Van Lede elnök a Magyar Kereskedelmi Kamarában kerekasztal tanácskozáson találkozott a holland—magyar kereskedelem leginkább érdekelt magyar vállalatok képviselőivel, akikkel megvitatta, hogyan lehelne a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokat fejleszteni. A holland vendéget itttartózkodása során fogadta Marjai József miniszterelnök-helyettes. Kapolyi László ipari miniszter. Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Köveskuti Lajos, az OKISZ elnöke és Török István külkereskedelmi államtitkár. (MTI) Nők apróban É

rzékeny pontja a társadalmi gondoskodásnak a nőkérdés. Számtalan kedvezmény segíti a gyengébb nemet, hogy egykori hátrányos helyzetét feledje. Nem akarok visszanyúlni a történelembe. Annál az egyszerű oknál fogva sem, mert leckeként a kisiskolás is fújja azokat az állomásokat, amelyeket történeti sorsfordulóként feljegyezhetünk. Ma már nem igazi téma az egyenjogúság kérdése, nem hat a szenzáció erejével, inkább az a kérdés, hogy miképp lehet az egyforma életesélyeket minden területen biztosítani. Erről győződhettem meg a megyei tanács legutóbbi ülésén is, amikor a testület megvitatta a nők helyzetéről készült jelentést. Alapos társadalmi vita előzte meg az elemzést, amelynek legfontosabb kulisszatitkaiba olvasóink is bepillanthatnak. * Az egyenlő esély feltételeit azért is hangsúlyoztam, mert köztudott, hogy a könnyűipar túlsúlya miatt szűkebb pátriánkban alacsonyabbak az átlagfizetések, mint más vidékeken. Erre az sem vigasz, hogy az asszonyok-lányok keresete azonos munkakörben és teljesítmények mellett megegyezik a férfiakéval. Szembetűnő, hogy az egészségügyben és az oktatásban a nők aránya az országos átlagot meghaladja. Ismert, e szakmáknál alacsonyabbak a jövedelmek, mint más mesterségeknél. Az átlagkeresetek alakulása arra készteti a családokat, hogy rendkívüli erőfeszítéseket tegyenek életszínvonaluk megtartása érdekében. Nem egy esetben ez együtt jár az állandó időzavarral, a konfliktusok gyarapodásával, az egyén tűrőképességének csökkenésével. A kedvezőtlen folyamatot a statisztika is jól tükrözi: 1980 és 1985 között több mint 13 százalékkal növekedett Csongrád megyében a pszichiátriai gondozottak száma. Az elmúlt két év alatt az emelkedés 9 százalék volt. A nyilvántartott betegek között a nők aránya tavaly megközelítette a 60 százalékot. A gyengébb nem körében az iszákosok száma is gyarapodott. öt esztendő alatt a női alkoholisták tábora 21 százalékkal növekedett. A válások száma tartósan meghaladja az országos átlagot. Különösen a 30-40 éves hölgyek szakítják szét a babaruhát. így évről évre tovább duzzad az anya—gyermek típusú családok tábora. Sajnos, az asszonyok és lányok halálozási aránya növekedett. Feltűnő, hogy a keringési rendszer betegségeiben, a heveny infarktusban elhaltak tak között szembetűnően gyarapodott a nők száma. A halállal végződött öngyilkosok között továbbra is közel egyharmados arányt képvisel a gyengébb nem. Sajátos figyelmet igényel az egészségügyi és szociális ellátás. Jellegüknél fogva, ezen a területen mindig kiemelkedő volt a nők részvétele, az ott dolgozók aránya Csongrád megyében megközelíti a 80 százalékot. E szakmák munkahelyi presztízse fontos tényezője a nőpolitikának. Munkájuk fizikai, pszichikai, gyakran egészségi túlterheléssel jár. Nem csoda, ha ebben a foglalkozásban jelentős a fluktuáció. Az asszonyok-lányok nagy többsége három műszakban látja el feladatát, sok a kényszerű túlóra, a kereseti lehetőségek pedig kifejezetten rosszak. Az elnőiesedett szakmák közé tartozik a kereskedelem is, ahol a rugalmas munkaidő ellenére sem tudják jól kihasználni szabadidejüket. Az árukínálatban, szolgáltatásban folyamatosan bővült a háziaszszonyokat segítő ellátás. Sajnos, egy gond van, amivel mindinkább számolni kell: az árszínvonal folyamatosan emelkedik, az olcsó cikkek köre pedig szűkül. Különösen kedvezőtlen, hogy az otthoni munkát könnyítő textiltisztítás, ruhajavitás, valamint a takarítás árindexe az átlagot meghaladó mértékben — 52 százalékban — emelkedett. Az elemzésekből, különböző társadalmi vitákból levonható következtetések: a nők helyzetét alapvetően gazdasági természetű tényezők határozzák meg. így az életkörülményeik javítását elősegítő lehetőségek korlátozottak. Ezért a tanács csak azt tűzte ki célul, hogy a legsúlyosabb helyzetben levő rétegek életkörülményein változtasson. A társadalmi viták-ban elhangzott észrevételek egybehangzóan aláhúzták; fokozottabban kell segíteni a gyermeküket egyedül nevelő anyákat. Ennek legkézenfekvőbb módja a rugalmast munkaidő szélesebb körű alkalmazása, a bedolgozói módszer bővítése. Sokan rámutattak arra, az intézmények, vállalatok e téren sokkal kezdeményezőbbek lehetnének. A

demográfiai hullám, egyes gazdasági ágazatok válsága foglalkoztatási gondokat von maga után. Ennek ellenére helyt kell adni azoknak a nézeteknek, amelyek a gyengébb nem iskoláztatásának, szakképzésének, pályaválasztási lehetőségeinek bővítését tartják szükségesnek. H. M. A kéksisakos ember Rendező-pályaudvar, kora délelőtt. Üres vágányt szinte alig látni, egy nemrég érkezett tehervonatot most soroznak szét a kocsirendezők. Lassan, méltóságteljesen gurul el mellettünk egy szénnel megrakott vagon, hogy aztán pár méterrel odébb egy álló kocsisor előtt szinte centiméterre megálljon. Kéksisakos vasutas lép a kocsik közé és összeakasztja azokat. Amikor kibújik az ütközők közül, letörli arcáról a nyári nap verejtékét. A pillanatnyi szünetben arra kérem, beszéljen magáról és munkájáról. — Miklós Mihály tolatásvezető vagyok — mutatkozik be. — Huszonkettedik éve dolgozom itt a rendező-páIyaudvaron, tizenöt éve mint tolatásvezető. Férfiszabószakmával a zsebemben 1966 januárban kerültem a vasúthoz. Vonatkísérőnek vettek fel. Hathetes tanfolyam elvégzése után zárfékezö lettem. A vonat utolsó kocsijának fékbódéjában utaztam Szeged és Szolnok, valamint Szeged—Hódmezővásárhely —Makó—Újszeged között. Az én feladatom volt a vonat végének őrzése, védelme, a zárlámpák világítása és természetesen a figyelés. Emlékszem az első utakra: a szajoli deltában mindig sokat álltunk, néha majd megfagytam a hideg, huzatos fülkében. alig vártam, hogy meleg helyre bemehessek. Mégsem hagytam ott. Pár hónap múlva búcsút mondtam az utazásnak, kocsirendező lettem. Nap-nap után soroztuk szét a vonatokat, rendeltetési helyüknek megfelelően küldtük tovább a kocsikat. 1972; ben tolatásvezető lettem, azóta ebben a munkakörben dolgozom. Hogy mit kell csinálnom? Az érkező vonat okmányait átnézem és megállapítom a teherkocsik úticélját. Aztán két munkatársammal — Kis Károllyal és Rózsa Jenövei — megbeszélem a feladatot, a szétsorolás módját, vagyis azt, hogy az egyes kocsikat melyik vágányra irányítsuk. Természetesen már ekkor eldöntjük, melyik kocsit kell fékezni, melyiket nem szabad ellökni. — Ezt honnan tudják? — Az áru megnevezéséből is.- de a kocsi oldalán lévő bárca is utal erre. Vigyáznunk kell, mert nagy érték van ránk bízva, egynémely kocsiban az áru értéke eléri az egymillió forintot is. — A munkából mindenki egyformán részt vállal? — Igen. Mindenkinek megvan a maga feladata. Az egyik társam a megjelölt helyen meglazítja a csavarkapcsokat, a tömlőket szétszedi és helyére teszi, a másik pedig a tolatás során a kiakasztórúddal szétakasztja a kocsikat. En pedig irányítom a munkát ós természetesen segítek, ahol kell. Az évek során úgy összeszoktunk, hogy ismerjük már egymás gondolatát is. — Nem fél bemenni a kocsik közé'' — Nem, hiszen csak állóhelyzetű kocsikat szabad összeakasztani. Aki pedig fél, az hamar megszökik innen. — Sokat gyalogol? — Hát, a napi 15—20 kilo^ méterem biztosan megvan. Hizony egy éjszakai szolgálat után alig érzem a lábaimat. — Mikor nehezebb a munka? — Éjszaka. Nemcsak azért, mert 14 órát dolgozunk, hanem mert a leggyakrabban a munka is több ilyenkor. Legutóbbi éjszakánkon 25 vonat fordult meg a pályaudvaron. s 9(10 kocsit mozgattunk meg. A két tolatómozdony és a két csapat alig győzte a munkát. Én a kettes tartalékon dolgoztam, ott nehezebb a munka, mivel a pálya lejtése miatt a kocsik könnyen visszagördülnek. Ezért jobban kell figyelni. A tolatási rádiókörzet kialakítása megkönnyitette munkánkat most már a mozdonyvezetővel és a forgalmi szolgálattevővel bármikor tudunk értekezni.— Nem banta meg. hogy ezt a pályát választotta? — Nem — feleli határozottan. — Igaz. télen a nagy hideg, nyáron pedig a rekkenő hőség próbára teszi erőnket, de én ennek ellenére szeretem ezt a munkát, mert örömömet lelem benne. Jó érzés látni, hogy az általunk összeállított vonat kigördül az állomásról. Annál szebb látványt pedig nem tudok elképzelni, amikor éjszaka egy kivilágított személyvonat elrobog a távolban. Forduló szolgálatban dolgozunk, így több a szabadidő, több időt tudok eltölteni a családdal otthon, Szatymazon. Aki pedig szabadidejében dolgozni akar, az azt is megteheti, a plusz szolgálatot jól megfizetik. Gellért József