Délmagyarország, 1987. június (77. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-27 / 150. szám

81 Szombat, 1987. június 27. magazin | |DM Határhelyzetben Élelmiszer-gazdasági BESZÉLGETÉS GRENDEL LAJOSSAL A szlovákiai magyar író, Grendel Lajos regényei az őszinte fölismerés erejével hatottak a szlovák nyelven olvasók számára. Ottani szokás, hogy kerekasztal-beszélgetést szerveznek egy-egy könyvről az író jelenlétében. A kritikusok, irodalomtörténészek Grendel művei alapján döbbentek rá arra, milyen keveset tudnak a szlovákiai magyarságról, az értelmiség gondolkozásáról. Csehszlovákiában nagyon kevés ott született magyar művet fordítanak le szlovák nyelvre, ezért az író három regénye — Éleslövészet, Galeri, Áttételek — küldetést is teljesít. A harminckilenc éves író szegedi látogatásakor készült ez a beszélgetés. — Az Áttételekben olvastam: „Magyar nemzetiségű, csehszlovák állampolgár." Ez az államjogi szempontból kifogástalan megállapítás mit jelent most az ön számára? — Ugyanazt, amit akkor: államjogilag kifogástalan meghatározást. Ebben azonban benne van minden olyan kérdés, amely a csehszlovákiai magyarok azonossági zavaraiból származik. Hogyan kell viszonyulni a nemzeti kisebbségi helyzethez? Mit jelent a magyarság az államalkotó többség számára? És mit jelent magyarnak lenni az identitászavarokkal nem küzdő kisebbségi értelmiség számára. — Mit mond önnek az a Közép-Európában gyakran használt kifejezés, hogy identitás? —» Nekem azt jelenti, hogy én, mint magyar értelmiségi, tisztában vagyok azokkal a történelmi előzményekkel, amelyek miatt kisebbségi magyar helyzetbe kerültem.- Amennyiben ez lehetséges, ismerem a'zöRát a kulturális hagyományokat, amelyek arra szorítanak, hogy vállaljam is ezt a kisebbségi helyzetet, hogy ne akarjak beolvadni az államalkotó többségbe. Vállaljam tehát azt az értékrendet, azt a kultúrát, amely miatt érdemes magyarnak maradni. Sőt érdemes azért is tenni valamit, -hogy még az unokáim is azok legyenek. — Hősei őszinte moralizálok az őszintének nem nevezhető közegben. Tragikusnak tartja ezt a helyzetet? Egzisztenciálfilozófiai értelemben maga az emberi létezés tragikus. A mi számunkra ezt a kisebbségi státus hozza felszínre. Ha az emberi sors paradoxonait ez a kisebbségi helyzet tudja kifejezésre juttatni, akkor erről kell beszélnünk. Tehát az emberi sors tragikus, feloldhatatlan ellentmondásairól kell szólnunk — egyedi helyzetünkön keresztül. Nagy esélye az összes kisebbsegi magyar irodalomnak, hogy az altalánosat ragadja meg ebben a tartalomban. Ilyen értelemben akár jó dolog is kisebbséginek lenni, mert ha ebből a közegből szólunk, akkor a legelvontabb, legáltalánosabb kérdésekről is hitelesen beszélhetünk. Ilyen módón lesz többértelmú az az egyszerű tény, hogy határhelyzetben vagyunk. Véleménye szerint van esély értékközpontú irodalmi életet létrehozni ott, ahol már az értek megnevezése is súlyos nehézségekbe ütközik? — Van. Azzal a feltétellel, hogy ennek a kisebbségnek az értelmisége tisztázza magában, hogy mit tart értéknek. Ezt az értéket azonban nem lehet fölépíteni illúziókból, vágyálmokból. Ha a valósággal való szembenézésre alkalmas a kisebbségi értelmiségi, akkor ki fog alakulni ez a tudat. Idestova két évtizede az a dilemmája a felvidéki magyar kisebbségnek, hogy mi a járható út számára. Egyre többen látjuk, hogy a reális feladat: megalapozni egy olyan értékrendet, amely tíz-húsz év múlva már hagyományként funkcionálhat. Nem a holnapról, hanem a holnaputánról kell gondolkodnunk. Unokáink számára is mondanunk kell valamit, sőt azoknak is, akik nem tagjai egyetlen kisebbségnek sem. — Nemrég Franciaországban járt, találkozhatott ott harmadik dilemmák regénye francia olvasóival. Milyen tapasztalatokkal tért haza? — Tisztában vagyok azzal, hogy a franciák — és általában a nyugat-európaiak — mennyire felszínes ismeretekkel rendelkeznek kontinensünk középső és keleti részéről. Éppen ezért lepett meg, hogy az ottani kritikusok nemcsak az Áttételekről, hanem e régió politikai, történelmi eseményeiről is milyen alaposan tájékozódtak. Ugy tűnik, a franciák válságosnak ítélik prózájukat, ezért az intelligencia egyre inkább a közép-európai irodalmak felé fordul. — Készülő regénye munkacíme: Szakítások. Ha tehetné, mivel szakitana leginkább? — Mindennel, ami nem igaz, ami vágyálom, ami előítélet, ami illúzió. Mindazon erőkkel, amelyek visszahúzzák az embert, abban a természetéből adódó elemi igényében, hogy szabadnak érezze magát, hogy megteremtse a tartását, méltóságát. Az ember legfőbb értéke az a joga, hogy mindenről kialakíthassa a maga álláspontját. Ma éppen ez veszélyeztetett, hasonlóan a szabadsághoz és a méltósághoz. — Szlovákiai kritikusai föltették a kérdést: kié Grendel Lajos? Én is ezt kérdezem: kié? — Szeretném remélni, hogy a magyar irodalomé. Ezen belül pedig azé a kis közösségé, amelyből jöttem. DLUSZTUS IMRE Logikus gondolkodás szerint az élelmiszergazdaság dilemmáiról talán nem is kellene beszélnünk, hiszen a magyar mezőgazdaság, de az élelmiszeripar is az elmúlt 25 évben igen szép eredményeket ért el. Termőterületünk, az egyes termékek mennyisége, a termésátlagok elfogadhatóak, és az egy főre eső termékmennyiségek mintegy megduplázódtak. (Erről tanúskodik a következő néhány adat; 1960-ban gabonafélékből az egy lakosra jutó termelés 697 kiló, 1986-ban 1400 kiló a mérőérték. Vágóállatból 1960-ban 107 kilogramm, mig 1986-ban 210 kiló mennyiséget értünk el. A tej 1960-ban fejenként 190 litert, 1986-ban 250 litert tett ki.) De növekedtek a felvásárlási és fogyasztói árak is, például a csemege szalámi 1960-ban 70, 1985ben 234 forintba került kilogrammonként. A cukor ára 10,6 forintról 24,7 forintra növekedett. A sárgarépa kilója 1960-ban 2,4, mig 1985-ben 13,1 forintba került. Ugyanakkor a magyar élelmiszer-gazdaság az orsz.ág összes exportvolumenéből 20—25 százalékkal veszi ki részét. Hazánk mintegy egymilliárd dolláros élelmiszer-gazdasági exportjával rendkívül érdekelt a külpiacon. Viszont a további fejlődés érdekében egyre inkább döntő tényezővé válik, hogy mennyire leszünk képesek kifejleszteni a fokozatosan kialakuló új technikai struktúrát, valamint az élelmiszertermelés hazai ipari bázisát. Igaz, ma az élelmiszergazdaság aztország összes állóeszköz-állományából csak 14 százalékkal részesedik. Ebből az is következik, hogy az élelmiszer-gazdaság sokkal kevesebb tőkeigénynyel produkál egységnyi exportbevételt, mint az ipar egésze. A" magyar ipar növekedése, ha itthon szembetűnő is, nemzetközi összehasonlításban nem tekinthető különleges teljesítménynek, különösen az elmúlt 10—15 esztendőben. Ennek elsődleges oka, hogy kellő hangsúllyal az említett időben, de korábban sem építettünk az ország tényleges természeti és gazdasági adottságaira. Az élelmiszeripar viszonylagos lemaradása igen komoly hátrányt jelent a hazai élelmiszer-termelés számára. Agrárexportunk több mint 70 százaléka átesik valamilyen feldolgozási fázison. Exporttermékeinken nemcsak meglátszik a feldolgozás színvonala, hanem leginkább ettől függ áruk, sőt eladhatóságuk is. A piacok telítettsége miatt különösen megnövekedtek a minőségi igények, de a korszerű csomagolás iránti követelmények is. Általában mondható, hogy a magvar élelmiszer-gazdaság termelőeszköz-ellátásában a gépipar részvétele szerény, az alapgépek és berendezések gyakorlatilag külföldről származnak. Márpedig a viszonylag kedvező hazai éle'miszer-gazdasági adottságok jó biztonságot jelenthetnének a magyar agrár- és élelmiszeripari gépgyártóknak. Az is állítható, hogy a mezőgazdasági nyersanyagforrásókhoz kapcsolódó és a fejlettebb élelmiszeripar pedig hatékonyabb befektetést jelenthetne az ipari termelés egyéb, nálunk kedvezőtlenebb adottságokkal rendelkező területeinél. (Lásd a Láng-gépgyár 1868-as alapítási termékeit, majd a századforduló körüli termékváltását.) Sajnos egyetlen növekedési paiyamodellünk sem számol ezzel a nagy lehetőséggel. Ilyenkor többek a zuhanó világpiaci árakra, az értékesítési nehézségekre hivatkoznak, sőt azt a kérdést is megfogalmazzák, hogy egyáltalán szükséges-e- a magyar élelmiszertermelés jelenlegi szintjének fenntartása? Egyértelmű, hogy szükséges, de rendben és rendszerben, mert kapkodva, kaotikus állapotban semmi sem értékelhető helyesen. Itt van a mezőgazdaság ökológiai potenciáljának kérdése. Magyarországon 1980-ban 54 millió tonna szárazanyag-tartalmú növényi szerves anyag keletkezett. Ez a mennyiség napjainkban legalább 10 százalékkal több. Ez is jelentős termelési tartalék, csak hát végre kellene tudnunk vele mit kezdeni! Az igaz, hogy a nyolcvanas évek elejére a korábbinál jelentősebb beruházások valósultak meg a magyar élelmiszeriparban. A fejlődés azonban megtorpant a szúkösködő vállalati források miatt. Márpedig a jelenlegi tervciklusban az élelmiszeripari termelésnek 11 százalékkal kellene növekednie a korábbihoz képest. Ez is egy nagy dilemma, hiszen 1980Politikai tanfolyamon, iskolán kitanulják az emberek az elméletet, s amikor visszamennek a munkahelyükre, Szó szerint akarják alkalmazni — panaszolja egy elvtársam magasabb fórumon. „Nem értik meg, hogy az elméletet alkalmazni kell, nem pedig komolyan venni." * Két jelölt van az elnöki posztra egy termelőszövetkezetben. Kiképzett, dolgát értő ember mindegyik, de a közösségnek szeme van: látja és mondja is, hogy az egyik igen szeret inni, a másik meg igen hajkurássza a menyecskéket. — Tónit válaszszuk azért mégis! — avatkozik a vitába egy bölcs öreg. — Én mondom, Péter már nem igen szokik le a tintáról, de Tóni előbb-utóbb biztosan abba tudja hagyni! • Jó sóletet szeretnék enni, tarkababból, füstölt libamellel. Anyóka árul is olyan babot a piacon. Mennyiért mérne fél kilót? — kérdezem. Fél litert kínál ötven forintért. A nyomaték kedvéért hozzáteszi: — Olyan ez lelkem, mint a gesztenye! — Köszönöm, Mama! A gesztenye nem babízű, mégis csak ötven körül van kilója. * Folytatásos regény: — Első fejezet: kellene egy új napszemüveg. Második harmadik stb. fejezet: Egy táska; ahhoz egy cipő. majd a cipőhöz meg a táskahoz új kabát: a kabáthoz csizma: a csizmához bunda ... S lehet-e bundához olyan táskát, cipőt, csizmát felvenni? S leGroteszkek het-e egy új szezont a tavalyi napszemüveggel kezdeni? • Az élet kútját többször kimerte egy nyolcvan körüli ismerősöm. Mondják, ma is tart még fiatal, szép szeretöt. Am tudomására hozták: a menyecskét gyakran látják fiatalabb korosztálybeliekkel is. Legyintett rá: „Ez ennek a sora! Okos nő mindig is két szeretőt tartott. Az egyik ugyan gyatrán szeretkezik, de jól fizet — a másik viszont rosszul fizet, de jól szeretkezik." * Én már csak azért szeretnék élni, hogy valaki a saját halottjának tekintsen! • a Egy ember, aki mellett sokan álltak (vagy nem is mellette, inkább mögötte), egyszer beleesett a pöcegödörbe. Nagyon elcsodálkozott, miért nem nyúlnak érte azok a kezek. No, miért? Ha én egy olajos kezet megragadok, úgy olajos lesz az enyém is. Aztán törülgethetem ... • Újrafogalmazott operadalszöveg: „Árban az igazság, borban a vigasz..." De ez a szöveg is csak egy szezonban jó. Merthogy az idén mind elfagytak a szólók! * Olvasom, hogy még egy sétálóutcája lesz Szegeinek. Es olvasom, hogy a szocializmus építése nem sétatér. Akkor ezen a sétáló"*--' se tudunk csaK. úgy besétálni? Lezajlott lapunkban a nagy „méregvita". Kiderült, hogy nem minden méreg, méreg — leginkább pedig, hogy nem minden vita, vita. Akkor meg minek esszük a mérget? • Lajos, a vö, szokás szerint megint kótyagosan megy haza estefelé. Midőn a kapuhoz ér, látja ám, hogy élemedett anyósa, akivel amúgy nincs nagy rokonságban, tolja ki a biciklit a kapun, hogy indulna. Köszönés helyett rámordul Lajos: „Hová, hová ilyen gőzzel, Édes Mamácska?" — „A temetőbe megyek, Edes Gyermekem!" — „Es a biciklit, azt ki hozza vissza, Edes Mamácska?" • „Szeretnék Veled valamit komolyan megbeszélni" — kezdi otthon a feleség. „Mennyibe kerül?" — mordul vissza a férj. • Mancikának édes és parányi kezecskéje van. Udvarol is neki Jenő csudamód: „Tudja, Mancika, én teljesen beleszerettem azokba az édes kicsi kezeibe!" — „Pont abba? Es miért?" — „Mert, hogy mást ne mondjak: abban a kétforintos is húszasnak látszik..." • „Miért olyan akadozva és kétszer vagy háromszor mondtad az igent az anyakönyvvezetönél, kedves fiam?" — kérdezi az esküvői vacsorán az újsütetű anyós az újsütetű vőtől. „Mert ha i-i-ideges va-vagynk, akkor kicsit dada-dadogok..." — „Majd az ágyban dadogj, édes fiam!" Sz. S. I. ban még hatmilliárd. 1985-ben már csak 3,4 milliárd forint maradt az élelmiszeriparban nyereségéből. Az élelmiy.eripar jeljegéből és a hozzá kapcsolódó nagykereskedelem funkciójából egyaránt adódnak a viszonylag magas készletek. Finanszírozásukhoz ugyancsak pénz szükséges. Ez ügyben sem segítenek sokat a hitelek, mert a magas kamat csak tovább rontja a gazdálkodás jövedelmezőségét. Ez aztán további pénzügyi bonyodalmakat okozhat. így az élelmiszeripar életképessége erősen kérdéses. Persze' szakágazatonként és vállalatonként ez a jelenség is differenciált, de szinte az egészben érezhető a kettős árkorlát, ami a belső árak (nyersanyag. gép. alkatrész stb ) emelkedésében és az exportárak csökkenésében fejezhető ki. A nyereségből befizetett adóteher 1985ben 66 százalékot tett ki, mig az árbevétellel arányos nyereség az élelmiszeripar egészében ugyanebben az évben 5,3 százalékra csökkent. A magyar élelmiszer-gazdaság szalmáját csak jól átgondolt és az egész gazdaságra támaszkodó gazdaságpolitika rakhatja rendre. Az ipar csak abban az esetben fedezheti fel a magyar élelmiszer-termelést, ha a gazdasági kényszer és az érdekeltség erre rádöbbenti. Ez nemzeti ügy is, mert az ipar és a mezőgazdaság egymásra utalt. A korszerű mezőgazdaságnak elsősorban az iparra kell támaszkodnia, hiszen minél fejlettebb agrártermelésünk, annál több ipari terméket igényel. Hazánkban a mezőgazdaság anyagfelhasználásának mintegy 65 százaléka az iparból kerül ki. Ennek felét a hagyományos iparok, másik ötven százalékát keveréktakarmányok formájában az élelmiszeripar adja. A vegyipar szerepe a legnagyobb, hiszen termelésének egyötödét a mezőgazdaság vásárolja meg. Gépiparunknál ez az arány még az öt százalékot is alig éri el. Az országgyűlés két bizottságának nemrégiben (június eleje) tett állásfoglalása alapján a világ ma folyamatokban, és nem ágazatokban gondolkodik. Tehát nekünk egy-egy ágazat problémáinak vizsgálatakor ezt is figyelembe kell vennünk. „Ha ml több feldolgozott élelmiszert akarunk eladni, akkor olyan világcégekkel kell felvennünk a kapcsolatot, amelyek több országban is kiépítették értékesítési hálózatukat. Ezek a cégek tudják, mit lehet eladni, hogyan kell csomagolni, s milyen fajtákat, termékféleségeket kell termelni." — mondta a hivatkozott ülésen Bognár József. Az egyensúlyi követelmények túlzottan merev érvényesítése sokszor akadályozza a struktúraátalakítást, az ehhez szükséges műszaki fejlesztést az élelmiszergazdaságban is, ami aztán viszszahathat az egész gazdaságra, annak innovatív folyamataira. Táplálkozásélettani folyamataink, az egész népegészségügy — ugyanis életünk minősége legalább 40—50 százalékban táplálkozási szokásainktól és étrendünktói, annak rendszerétöL rendszerességétől függ — megkövetelné, hogy belső fogyasztásunk a kívánatos szinten maradjon élelmiszer-gazdasági termékeinkből. Itt van például a burgonya, a gyümölcs és a zöldség fogyasztásának kérdése. Az utóbbi években mindhárom termékcsoportban csökkent fogyasztásunk 1981hez képest. Olaszországban 158, Bulgáriában 137, Franciaországban 115, Lengyelországban 103. a Szovjetunióban 101 kiló zöldségfélékből évente az egy főre eső fogyasztás. Nálunk csupán 75 kiló. Ezzel a fogyasztással a nemzetközi összehasonlításban az európai országok rangsorának utolsó harmadában foglalunk helyet. Az erősödő termelói piac, az élelmiszer-gazdaság dinamizálása ezen a rangsoron is változtathatna javunkra. Az élelmiszer-gazdaság dilemmáinak feloldása kötelességünk, mert Magyarországnak a termőföld nagyon jelentós erőforrása. Ennek legjobb hasznosítása nemcsak ágazati kérdés, hanem ipar- t és gazdaságpolitikai feladat is. BÁTYAI JENŐ