Délmagyarország, 1987. június (77. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-16 / 140. szám

8 Ivcdd, 1987. június 9. DM Röviden A hegedűkészítő-mester A régi Szögediek! még zsibpiac névvel tisztelték az ilyet. A maiak a Szent István téri víztorony tövé­ben üzemelő nyüzsgést hol kágécs­tépiacként, hol meg lengyel piac­ként emlegetik. Hja, kérem, változ­nak az idők. És ezek szerint az el­nevezéseki is. Régebben) úgy tudtuk, ahány nyelven tud valaki, annyi ember. Több tudása esetén tehát a honpol­gár mintegy megtöbbszöröződhet. (Elvileg legalábbis. Igaz, elvileg annyi, de annyi minden lehetséges. Egyesek szerint még a lehetetlen is.) Mostanára módosult a summázat. Nem kell már az egész nyelvet meg;­tanulni, elég hozzá néhány szó. Például a Szent István téren. Az ember csak azt kérdi: — Mennyi? — És már vágják is rá az árat. Akikben meg még ennyi nyelvérzék sincs (kölcsönösen), azok a hagyo­mányos kézzel-iábbal mutogatós eszperantójához, netán a számirás segedelméhez folyamodnak. — Mennyi? — kérdi, amúgy jó alsóvárosiasan a honpolgár. Mire fölírnak neki egy számot egy újság­darabkára vagy blokkfüzetlapra. Ha véleménykülönbség mutatkozik, a vevő úthúzza plajbússzal. Ír helyet­te egy másikat. Aztán: kölcsönös mutogatás, gesztusok, fintorok. Majd újabb és újabb számok kerülnek az árkus- — vagy nem olyan — pa­pírra. Míg végül — többnyire — csak nyélbe ütődik az üzlet Az egyik rácsos faasztalon való­Alku ságos piperekészlet. Mellette bugyik, strimflik, melltartók kavalkádja. Egy javakorabelj "férfi is turkál a holmik közt. Ahogy elnézem, eLső blikkre afféle homoki származéknak saccolom, úgy Rúzsa Ruki I. vagy Ruki II. tájékáról. Tapogatja, ujjai­val késtálja a selyembugyikat Az­tán a melltarlókat veszi sorra. Még a bajusza is mocorog közben. Az el­adók — nz asztal túl felén — türel­mesen várakoznak. (Hagyni kell ki­bontakozni a vevőt) Férj és feleség. Harminc és negyven közt. A férfi magas, gyomorbajos tekintetű. Ke­se. A feleség szőkésbarna, olyan fe­hér pruszlikban, amelyről rögtön le akarnak pattanni a gombok. A hazai honpolgár végre kiböki a varázsszót: — Mennyi? Most következnék az unalomig csépelt vicc dialógusrészlete: — Mi mennyi? — Aztán egy röpke pilla­natig teljes értetlenség. Az atyafi elismétli, nyomatékosított hangsúly­lyel: — Mennyi? A hölgynek lehet gyorsabb észjá­rása, mert elpirul. De nem úgy pi­rul el, mintha... Hanem úgy, mint amikor... Lassan a kesehajúban is kezd va­lami megvilágosodni. Töpreng. Se­gélykérőn néz körül. Egyre többen vagyunk. Várjuk a fejleményeket. (Az fVányárat?) A kesehajú megva­karja a homlokát. Aztán a füle tö­vét. Ránéz az asszonyra. Az asz­szonyka — még mindig tűzpirosán — vissza. A kese derékon ragadja a plajbászt. 2000. A számok kissé düledezettek. A vevő ellenben nagy kani szá­mokat ró. 1500. Felhördülünk. Meg­jegyzések. Üjabb számok. Kiegészí­tő vélemények. A kese újra ír. 1900. A homoki szerzet: 1600. Mintha va­lami megmozdulna az emberekre, és elindulna egymás felé, feltartóz­tathatatlanul. — Pesten még drágább — böki ki valaki. — Van, ahol már a forintot nem is fogadják el. 1800. Kontra. 1700. Azt hiszem, most kezdődik n leg­nehezebb rész. Az igazan ádás küz­delem. Valaki hirtelen fölkiált: — A szomszéd sorban szobaantennát árulnak, kétszázérti... Meg elem­mel működő, nagyítót Százötve­nért! .., A közelebb állók rohanni kezde­nek. A többiek utánuk. Vissza se nézünk. De azért még hallom, amit egy hajlott hátú kofa forma néni­ke mond: — Kiveszett ezekből már minden érzés! Nem érdekli ezeket már sem­mi! Csak az atom! Papp Zoltán Lehűlés, záporok Ha ma is lennének céhek, akkor a hajdúnánási Tóth Imre bognár- cs asztalosmester valószínűleg az atyames­teri címet töltené be, ugyanis szakmája legkiválóbbjai kö­zé tartozik. FJső hegedűjét, amely egy másolat volt, 1947­ben. még mint ipari tanuló készítette, a másodikat pedig 1949-ben. Ezt már megmutatta Nagy Sándor budapesti hangszerkészítő mesternek, majd az ő biztatására és út­mutatásával egy életre felvallalla a hegedűkészítést. Egy­egy hangszert kétszáz munkaóra alatt készít el, eddig hu­szonkettő hegedű, öl brácsa és égy cselló került ki a keze e'rVsöcUk""és északnyugatira alol. A képen: Tóth Imre a hangszerkészitéshcz többféle fordul Jelentős lehűlés fát - habos jávort juhart körtét, hársfát, luc- és vörös- várható Reggel még csak fenyőt, valam.nt ebenfat - hasznai fel 1(._2, fokjg csökken a hó. Várható időjárás az or­szágban kedd estig: gyakran lesz erősen felhős az ég és záporok, zivatarok alakul­nak ki. Zivatar idején vi­haros széllökések lehetnek. Általában megélénkül, he­lyenként megerősödik a dél­nyugati szél, többfelé meg­mérséktet. Kora délután nyugaton már csak 20 fok, keleten még 25 fok körül fenyőt, valamint ébenfát — használ fel KAZAHOKRÓL. KITÜNTETÉSEK KÖLTSÉGEKRŐL A TÜDOMANY­Holnap, szerdán délelőtt EGYETEMEN 10 órakor a Technika Házá- A pedagógusnap alkalma- valószínű a hőmérséklet, ban két ismeretterjesztő elő- ból a tanulók egyetemre va­adásra kerül sor. Bogányi ló előkészítésében végzett Vilmos, a Mercator Kft., a munkájáért Kiváló Munká­Gestra AG. magyarországi ért kitüntetést kapott Dér képviselője Részleges fel- Terézia adjunktus. Miniszte­ügyelettel üzemelő kazánok ri dicséretben részesült Soly­szerelvényezése a ma ér- mosi Mária adjunktus, Al­vényben levő rendeletek mási Tibor adjunktust és függvényében címmel tart Molnár Katalin V. éves előadást. Majd Márton Jó- hallgatót pedig a KISZ KB zsef, a Kipszer főmérnöke Aranykoszorús jelvényével az energiagazdálkodásban a tüntették ki. helyes kondenzleválasztók- p\iy\/,/vT kai elérhető energiaköltség- ÖSZTÖNDÍJRA csokkentesi lehetosegeket is- A Múvelödési Minisztéri­merteb um pályázatot hirdet a Koz­MINlALLOMAS ma Lajos iparművész ösz­ÜLLÉSEN tóndijra, azzal a céllal, hogy A Magyar Autóklub fél- meghatározott számú, tehet­éves szünet után új helyen, séties már önálló művészi a Felszabadulás utca Felvétet — Mennyi tesz. ha tttgyvcneí meg kell szo­rozni hétlel? — kérdi *z étterem vezetője a jelölttől, aki pincérként akar munkába állni? — Az attól függ, hogy kik ülnek az asztalnál, éjj uzt is kell tudni, hugy mennyit, év mii fogyasztottak. — Rendben van — szőí a rőnök —, fel van véve. Holnap beléphet. seges, 79. tevékenységet folytató fia­szám alatt nyitotta meg ül- tai művészt alkotói támo­lési miniállomását. Kedden, gatásban részesítsen.. Az szerdán és csütörtökön dél- ösztöndíj után 3 és 7 óra között vár- esztendőn ják a klubtagokat, akik mo­ÍÍJABB TELEFONSZÁM Értesítjük a lakosságot, összege három hoSF Szeged Megyei Városi át havi hétezer Tanács a 23-111 telefonszám forint. Odaítéléséről — az mellett a 26-111 számon is tordiagnoszbkai és elektro- eddigi munkásság, a művé- hívh„f(S A., „.im f„rh„ mos vizsgálatokon kívül szi> b az emberi magatartás hivhdt° A/" szá™ be­kérhetik a járművek fel- alapján — a művelődési mi- lese ««sebb, celszeru ezen készítését vizsgára is. DÉL-ALFÖLDI MAGAZIN Ma este kivételesen 18.35­kor kezdődik a 2. progra­mon a szegedi stúdió műso­ra. A magazin választ ke­res arra, mitől süllyedt meg a Szegedi Orvostudományi Egyetem épülő, 410 ágyas klinikai tömbje, s ennek kapcsán beszámol egy múlt heti geológuskonferenciáról. Az idegenforgalmi szezon kezdetén zsebtolvajok elle­ni tanácsokkal látják el a nézőket a „szakemberek": a kalocsai börtön erre „szako­sodott" elitéltjei. A nézők irodalmi és történelmi sétát is tehetnek Szeged emlék­táblái körül. A műsor be­számol Csanytelek vízveze­ték-építésének befejező munkálatairól, és nyomon követi az Iránba szánt te­nyészhalak repülőútra való felkészítését. Kecskemétről az önkéntes rendőrök és tűzoltók tanácskozásáról, valamint a Tóth László sakkemlékversenyröl tudó­sítanak. A műsor befejező részében hosszabb riportfil­met láthatnak az iparosodott nagyközség, Martfű életé­ről niszter dönt. hívni. MAGYAR—LENGYEL BARÁTI KÖR Ma, kedden este 6 órakor a Magyar—Lengyel Baráti Kör a November 7. Mű­velődési Házban (Szeged, Odesszai körút 42.) tartja soron következő összejövete­lét. A Lengyelországba ké­szülök kaphatnak hasznos, turisztikai tanácsokat, tá­jékoztatót tart a lengyel utazási iroda, az Orbis kép­viselője. MŰSORVÁLTOZÁS A TELEVÍZIÓBAN Ma, június 16-án, kedden, a televízió második műso­rában a kiadottól eltérően tovább tart az Interfórum '87 című műsor, ezért a Já­kob és Adél című NSZK té­véfilm vetítése elmarad; a filmet pénteken délelőtt su­gározza a televízió. ÚJ HÖVÉDELMI ELŐÍRÁSOKRÓL Ma, kedden délután 2 óra­kor, a Technika Házában Bánhidi László, az Építéstu­dományi Intézet munkatár­sa Kis höveszteségű helyi­ségek hőháztartásának kér­dései, figyelemmel az új hő­védelmi előírások miatti változásokra címmel tart előadást. HOLTTEST A TISZÁBAN Sokan telefonáltak szer­kesztőségünkbe a hét végén a Tiszából kiemelt halott férfi kiléte iránt érdeklőd­ve. A rendőrség megállapí­totta, hogy az 56 éves Nagy György István kezére követ kötve öngyilkossági szán­dékkal ugrott a folyóba, bűncselekményre utaló jelet nem találtak. A dolog tavalyelőtt kez­dődött. Azzal, hogy Péter és Kata nyugdíjas nagy­szülei fölvállalták a vaká­cióban kétszer két hétre ikerunokáik házbéli kis barátját is. S jól megvol­tak- Nem volt szülői ide­geskedés a „ki tudja, hol csavarog, unatkozik és ne­tán rossz . társaságba ke­veredik" gyerkőcök miatt. A saját unokák ellátása, felügyelete közben nem jelentett különösebb gon­dot a „plusz gyerek". Pé­ter, Kata és Zoli mellé tavaly „bekönyörögték" a nagyszülők vigyázó szeme elé a gyerekek egyik kis osztálytársát is. S igy is jól megvoltak, bár az idős embereknek fárasztóbb he­teik voltak: négy gyerek az nem kettő. Megérde­melték a Zoli és Móni szüleitől kapott szerény „ellenszolgáltatást" Ami — elárulom — lényegesen kevesebb volt, mint pél­dául a drága sportnapközi Van benne valami... dija. Ám mindenki szá­mára méltányos és hasznos. S mindenki elégedett volt. Abból gondolom, hogy a négy gyerek a minap pró­bálta rábírni a nagyiekat, hogy a/, idei vakációban vállalják még egy haver­jukat. S ha négy gyerköc valamit nagyon szeretne... Pláne, ha a szüleik is ugyanazt szeretnék •.. Nos, a saját unokáik mellett ezekben a napokban még három „idegen" gyerekkel osztja meg a programot a két nyugdíjas. Más változás is lesz. A nagyi nem főz naponta hét emberre. Dolente elsé­tál a közeli bisztróba egy­egy előfizetéses menüre. — S igy mindenki szabad, igazibb lehet a vakació. Aggódástól, ténfergéstől, program- és tórstalanság» tói. magárahagyatottság­tól, s hadd ne soroljam, hisz mindenki, akit eri'nt, jól tudja, hogy még mi minden rossztól és ve­szélytől — mentes. Sokan szeretnének ilyen szünidős heteket. Ahol a nagyszülők még aktív dolgozók, az ország túlsó felén élnek, vagy nem tudják vállalni az unokák;rt, ott legkevesebb négy-hat hétre gond a gyerekek „szabadsága". A problémát, a kisiskolások és tizenévesek felügyeletét megoldani azonban nem­csak a napközivel, vagy a szerényebb pénztárcájú­aknak alig elérhető külön­böző „szervezett progra­mokkal" lehet. Némi segí­tőkészség és vállalkozó­kedv meg a fenti példa alapján is lehetne próbál­kozni. S nemcsak rokoni, hanem akár szomszédsági alapon is. Higgyék el, van benne valami! Gyereknek, felnőttnek egyaránt. Sz. M. Hétvégi balesetek A már közöíteken kívül még volt néhány baleset megyénk útjain a hét vé­gén. Három kisgyerek játszott Forráskúton egy kis kézi­kocsival, amit föltoltak egy emelkedőn. Ott beleült Pé­ter Kinga 10 éves kislány, a másik két gyerek pedig nem tudta, megtartani a kocsit, ami legurult a lejtön, köz­ben fölborult, s a benne ülő gyerek súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Hódmezővásárhely belte­rületén autózott Kecskeméti László 18 éves helyi lakos. A Bajcsy-Zsilinszky utcán figyelmetlenül közlekedve nem vett észre egy előtte ál­ló gépkocsit, fékezés nélkül nekiütközött, ennek követ­keztében súlyosan megsé­rült. Szege,den, a József Attila sugárúton haladt autójával Andrássy Árpád 38 éves sze­gedi lakos. Egy gyalogátke­lőhelyhez érve későn vette észre, hogy keresztben el­indult Sisák Györgyné 77 éves helyi lakos, s elütötte az idős asszonyt, akit sú­lyos sérülésekkel szállítot­tak kórházba. Hódmezővásárhelyről Már­tély felé motorozott Cser­nák Zoltán 17 éves mind­szenti lakos. Egy útkanyar­ban elvesztette uralmát a jármű fölött, az árokba haj­tott, fölborult, és súlyosan megsérült. Mórahalom és Domaszék között, az 55-ös számú úton lovas kocsival kanyarodott balra Bezdán Pál 84 éves domaszéki lakos. Nem vet­te észre, hogy közben már előzésébe kezdett egy sze­mélygépkocsi, amely neki­ütközött, A baleset követ­keztében a hajtó leesett ko­csijáról, s emiatt könnyeb ben megsérült. Tízen vízbe fulladtak A hét végén 116 sérüléses közúti közlekedési baleset V>rtént az országban. Ezek közül 9 halalos kimenetelű, 44 súlyos és 63 könnyű sé­rüléses volt A kánikulai időjárásban — a figyelmeztetések ellené­re — többen tiltott helyen, sokan kellő óvatosság nél­kül strandoltak, fürödtek, s a gondatlanság tíz áldozatot követelt Fürdés közben fulladt víz­be Szentandrás térsogeben a Körös holtágán kijelölt sza­bad.strandon Ungi Zoltán 13 éves helyi tanuló: Timár külterületén a Tisza holt­ágában Patikás József 13 éves heilyi tanuló; Mártély külterületén a Tiszában Fe­renczi Tamás 21 éves szege­di segédmunkás; Dorog kül­területén, a Palatínus bá­nyatóban Bozó Sándorné 44 éves famérő. helyi lakos; Legend külterületen, a Csur­gó víztározóban Ponicsán Gyula 30 eves betanított munkás, helyi lakos; a hé­vízi Tófürdöben CsLszar Fe­renc 29 éves szegedi lakatos; Makó külterületén, a Maros folyón kijelölt szabadstran­don Bráj Sándor 31 éves he­lyi segédmunkás; Cibakháza külterületén, a Tisza holt­ágában Furduly Dénes 34 éves tsz-tag, liszaföldvári lakos; Balatonfúzrón, a tó­ban Várhelyi István 46 éves foglalkozásnélküli, helyi la­kos. Dunaveese kültérü létén a Duna holtágában tiltott helyen fürdött és vízbe ful­ladt Béres Erzsébet 16 éves gepivarró, helyi lakos. PADHOZ BILINCSELTE MAGÁT A Lenin körút és a Ju­hász Gyula utca sarkán teg­nap délután fi óra tájban a járókelők arra lettek figyel­mesek, hogy egy férfi pad­hoz bilincselve ül, és erő­sen vérzik. A mentők ro­hamkocsija időben érkezett, s megállapította a mentő­orvos, hogy a sérülés sze­rencsére nefn súlyos; keze­lésre beszállítottak a II. kórházba. A mentőszolgálat­tól azt is megtudtuk, hogy a 40 év körüli férfi testén a sérülést — öngyilkossági szándékkal — sajat maga okozta, majd a padhoz bi­lincselte magat. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Várod Bizottságának napilapja Főszerkesztő! Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes! Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadd! Klspál Antal — Szerkesztőség át kiadóvállalat! Szeged, Tanácsköztársaság útja 10, Sajtóhál «710, — Telefoni 21-631. — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky útra 21. «72«. Igazgató: Surányt Tibor, — Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető • postahivataloknál ta kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy hónapra 4» «ortui — 1SSM lUHKi X

Next

/
Oldalképek
Tartalom