Délmagyarország, 1987. június (77. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-02 / 128. szám

Kedd, lí)87. június 2. Uj tízemeletes lakóház Somogyi Károlyné felvétele A Hódmezővásárhely felől érkezőket új látvány fogadja a József Attila sugárút—Budapesti körút kereszteződésében: egy új tízemeletes lakóház. Felvételünk néhány nappal ezelőtt készült — akkor még a legfelső szinten dolgoztak az építők —, a hiányzó elemek azóta már a helyükre kerültek Kifordult a zsilip a helyéről... Százéves gátszakadás Megemlékeiés a Tisza mellett Évfordulókra bőven akad alkalmunk mostanában. Az a tény, hogy száz évvel ezelőtt szakadt fel a zsilip a kistiszai csatornaőrháznál (a nagyfai Tisza-meder mellett) szerencsére úgy is fölfogható, hogy száz éve nem volt gátszakadós a mostani vízügyi igazgatóságunk területén. Ebben az átfordításban már ünnepelhetünk is, az előzőben legföljebb megemlékezhetnénk. Tegnap délelőtt a hajdani tragédia színhelyén, jöttek össze a vízügyi igazgatóság dolgozói, hogy emlékezzenek, és egyúttal ünnepeljék a száz év alatt sikeresen elhárított veszedelmeket. Kemény Lászlóné, a vásárhelyi szakaszmérnökség helyettes vezetője tartott példás pontosságú és részletességű előadást. Zsilipet építettek ide annak idején vaskapuval, de föltehetően rosszul számolt a tervező, és rosszul alapozott a vállalkozó is, ezért fordulhatott elő, hogy a megrendelő eleve nem akarta átvenni a készre jelentett munkát. Fölső nyomásra volt kénytelen mégis meghajolni, és ebből lett a katasztrófa. Alig érte el a Tisza vízszintje a töltés lábát — 672 centimétert mértek csupán' — 1887. június l-jén délelőtt rövid egy óra alatt kifordult a zsilip a helyéről, és a folyó vize mérhetetlen erővel rohant a zsilipcsa tornába, onnan pedig a ki vételesen gazdag termést ígérő földekre. Tizenhat napig tartott a „rohamos ár", Vásárhely határából kilencezer, Szegedéből nyolcezer hektár került a víz alá. A védekezés majdnem százezer akkori forintba került, öszszesen 578 családnak osztottak segélyt, és adtak búzát. Tagadhatatlanul műhiba történt tehát építés közben, és ez bőven ad tanulságokat a mai vizesmérnököknek is, de remélhetően az utánuk jövőknek is. Simády Béla igazgató mondta el először a véleményét, és ez egyúttal a későbbiek alaphangját is meghatározta. Nincsen olyan alacsony vízállás — mondotta —, amelynél az árvédelem nyugodtan alhatna. Amikor a víz eléri a töltés lábát, már nem lehet békeidő. Igaz, mindig a helyreállítások után derül ki, mennyi volt a kár, és ez mindig figyelmeztet utólag is, hiszen pontos munkával és alapos ellenőrzéssel megelőzhető lett volna, de a? emberáldozatok soha nem fejezhetők ki forintban. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy itt emberéletben nem esett kár Bartsch Lajos arra hivatkozott, hogy a fölső nyomás, amire végül mégis átvették a zsilipet, legyen örök tanulsága minden átvevőnek Akár bővíthetnénk is gondolatai körét, és mindenféle átvételre alkalmazhatnánk. Kardos Imre arról beszélt, ragaszkodjanak továbbra is hozzá, hogy töltésbe tervezett műtárgynál a kivitelező is a vízügy legyen. A megbízhatóság és a nyugalmunk múlik rajta. Záporoztak utána a példák: ahol idegen vállalatnak adták ki a munkát, szinte mindenütt akadtak komplikációk. Amikor például a vesszösi gátőrháznál vezették át a nyomócsövet, többször is szét kellett veretni. Ott ugyan megtalálták a felelősöket, de a legvégén egyedül azok maradtak a pácban, akik időközben meghaltak már. Az is sarkalatos tanulsága a tegnapi megemlékezésnek, hogy akkor kell a hibákról beszélnünk, amikor rendben mennek a dolgaink. Minden védekezéshez úgy kell hozzáfognunk, hogy itt töltés nem szakadhat! A legkisebb lazaságnál is egy büntetés lehet, az azonnali elbocsátás. Veszély esetén egyszerűen nem szabad tévednünk. Ezt is érdemes lenne más területekre is kiszélesíteni, mert hihetetlenül sokan találnak mentségeket kimondottan trehány munkájukra is. Ünnepélyes pillanat volt, amikor az egyik hozzászóló kijelentette, a tiszai árvízvédelem megszervezésével, illetve a szabályozással két hollandiányi területet nyertünk Tiszaújfalutól Titelig vissza a víztől. Büszkék lehetünk elődeink munkájára, és úgy kell dolgoznunk, hogy ránk is büszkék legyenek utódaink. Az emlékünnepségen Vágás István, a vízügyi igazgatóság főmunkatársa elnökölt H. D. Műanyagok a mezőgazdaságban Hétfőn Budapesten, a Medosz székházában megkezdődött a műanyagok a mezőgazdaságban elnevezésű nemzetközi szervezet (CIPA) X. kongresszusa. Az ctnapos tanácskozáson 25 oi-szág mintegy 300 kutatója és gyakorlati szakembere cseréli ki tapasztalatait a műanyagok gyártásáról és felhasználásáról. A kongresszust Dobóczky István mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhe lyettes nyitotta meg. Hang súlyozta a mezőgazdaság ban, ahol mind szélesebb körben használják a különféle műanyagokat, arra kell törekedni, hogy segítségükkel iovább javítsák a termékek minőségét, s ahol lehet, csökkentsék a ráfordításokat Az alkalmazástechnikai tapasztalatok nemzetközi cseréje is tovább viheti a fejlesztést, ennek érdekében javítani kell az információcserét és a propagandát. Keresni kell azt is, hogy milyen területen lehet még felváltani a hagyományos anyagokat műanyagokból. A tanácskozás első napján a szakemberek arról számoltak be, hogy a kutató-fejlesztő munka eredményeként - a hagyományos fóliák mellett már szárr os országban megjelentek az úgynevezett környezetbarát műanyagok; így például a fényre bomló és a vízben oldódó hártyaszerű műanyag fóliák Áz MNB közleménye A vállalatok és szövetkezetek hitelkeresletének befolyásolása és az egyensúly javítása érdekében a Magyar Nemzeti Bank június 1-jei hatállyal 2 százalékkal megemelte a bankok és pénzintézetek által igénybe vett rövid lejáratú refinanszírozási hitelek kamatát. Ugyanilyen mértékben emelkedik a június 1-je után viszontleszámítolásra benyújtott váltók kamatlába is. Nem módosul az exportból származó követeléseket finanszírozó jegybanki hitelek kamatlába. Az intézkedés a lakosság által igénybe vett hitelek kamatait nem érinti (MTI) A munkaerő ára S

okat dolgozunk? „Lassan már oda jutok, hogy hétköznapokon a hoszszabb újságcikkeket sem lesz se időm, se energiám, se idegzetem elolvasni, semhogy pihenni tudnék. Legfeljebb addig, amíg alszom. Napi hat-hét órát. A többi hajtás." — Ezt, s a hozzá hasonló monológokat egyre többen mondják. Lassan társadalmi szavalókórusban is hallhatjuk. (Ha lesz időnk, figyelmünk a nagy hajtás közepette meghallani .) Mind többen és többen dolgozunk ugyanis naponta többet és még többet. A szociológiai felmérések szerint az aktív dolgozóknak több mint kétharmada vállal túlmunkát, mert az életszínvonala tartásához szüksége van a plusz jövedelemre. A kereső lakosság nagy többsége mostanság napi 12-14 órát dolgozik. A főállás, a főmunkaidő után jön a vgmk-ban, mellékfoglalkozásban, vállalkozásban, fusiban, kalákában, szerződött paprikaföldön, kiskertben, háztájiban végzett munka, a maszek tervezés, az óraadás, a magánrendelés, a bedolgozás, a lakás, a ház körüli „csináld magad, azzal is spórolsz" Ha a tényleges munkával töltött időhöz hozzákalkuláljuk a munkahelyiek) megközelítésére, utazásra, átöltözésekre stb. fordított időt, azon kapjuk magunkat, hogy a 12-14 óra kettővel-hárommal több is: s mindössze 8-10 óra marad a pihenésre, a regenerálódásra. Ámde ebben a 8-10 órában (főként a nőket terhelve) benne van még a „házi műszak" a bevásárlás, főzés, mosás, vasalás, takarítás, gyermekellátás. A pihenésre fordított idő egyre kisebbedik. Az az időnk fogy, ami arra lenne szánva, hogy segítsen nap nap után újratermelni a munkaerőnket. S nemcsak a hétköznapokon, de a hét végeken is, sőt az évi rendes szabadság idején is fogyatkozik a pihenésre fordított idő. A szabadságot sokan elaprózva veszegetik ki, pár napos aktuális családi vagy éppen kiskerti, lakásfelújítási s hasonló akcióra, azaz, munkára szánva. Hogy ezzel is plusz pénzhez: ki nem adott összegekhez vagy többletjövedelemhez jussanak. A plusz jövedelemszerzés, a plusz munkabér — amire legtöbbször valóban szükség van — kezdi szabályozni az időnket, energiáinkat; munkánkat és erőnket. Hát persze — vághatja rá bárki —, hiszen közismert a tétel,, hogy a munkabér a munkaerő ára. így igaz a klasszikusoknál. az elméletben. Itt és most azonban jó lenne arra is figyelni, hogy a mi gyakorlatunk szerint a munkaerő ára nemcsak a munkabér! Merthogy a munkaerő árában benne van a munkát végző (azaz a munkaerő) testi, lelki egészsége, épsége, újratermelődési képessége is. Amire ebben a fokozódó munkatempóban, a hajtás, a plusz munkavállalások közepette egyre kevesebbet figyelünk. Pedig de nagy árat fizetünk érte! Felmérések, statisztikák bizonyítják, hogy például 1973 és 82 között a magyarok egészségi állapota (nyolc európai országot tekintve) rohamosan romlott: vezetünk az infarktuslistán, másodikok vagyunk a keringési rendszer betegségeiben. „dicsőségdobogón" állunk az alkoholizálok között — s mindent összeszedve, elsők vagyunk a halálozási arányszám emelkedésében. A lelkek egészségromlását bizonygatják az öngyilkosok, .az önmagukat és másokat idegileg pusztítók, a családdúlások. 1985-ben Csongrád megyében minden második házasságot felbontottak. A válások 70 százalékában „osztozkodtak" a gyerekeken is! A népművelők, könyvtárosok, a munka melletti továbbképzést szervezők tapasztalatai pedig azt összegezik, hogy egyre kevesebbet fordítunk időnkből a szellemi épségünkre, a művelődésünkre. Elalszunk a tévé előtt a fotelben, kiesik az újság, a könyv a kezünkből, ha este olvasni akarunk. Mert a szervezet követeli a magáét: az alvást, a pihenést, a kikapcsolódást. Akkor is, ha megpróbálunk nem törődni ezzel. Akkor is, ha nem figyelünk oda az egyre több munka közepette a munkaerőnk állapotára és újratermelésére. Részben nehezedő életfeltételeinktől kényszerítve, részben saját túlzó igényeink, megbillent értékrendünk által vezérelve, már-már önkizsákmányolást folytatunk, nemigen törődve azzal, hogy ez hová vezet. Pedig annak, aki ezen az úton jár, látnia kellene a zsákutcát jelző táblát. A gyengébb helyzetfelismerésűek kedvéért esetleg azt is felírhatnánk erre az iránymutatóra, hogy „lerobbanásveszély" Mert valóban az van! Agyondolgozott szervezetünk könnyen felmondja a szolgálatot, „lerobban" az egészségünk. A nap kétharmad részét munkával töltő esti lelki lázadozásai (a „nem bírom már ezt így tovább"), s a gyógyírnek, erőadónak vélt alkoholizálás, a fáradtság szülte családi feszültségek, s az előlük a még több munkába menekülés egyenes út az érzelmi torzulásokhoz. A művelődésre, lépéstartápra való képtelenség pedig egyenesen vezet a szellemi megtorpanáshoz, leépüléshez. Lerobbanva pedig nem lehet előbbre haladiji! Sem az egyénnek, sem a társadalomnak. Egészséges, magát biztonságban érző, kulturált dolgozókra van szük^ sége az előbbre mozdulni akaró gazdaságnak. A gazdasági újratermelésnek az az igazi eszköze. Éppen ezért nem szabad figyelmen kívül hagynunk, elhanyagolnunk a munkaerő újratermelését — sem egyéni, sem társadalmi szinten! Ahhoz, hogy a gazdasági reform társadalmilag elfogadható és továbbfejleszthető legyen, számos szociálpolitikai ellensúlyt és garanciát kell hozzáépíteni. A

társadalmi újratermelés feltételeinek egy részét azonban magunknak kell megteremtenünk. Például azzal, hogy végiggondoljuk az önkizsákmányolás miértjeit és következményeit. Azzal, hogy reálisan mérjük fel a saját teherbírásunkat: igényeinket és lehetőségeinket. Azzal, hogy több gondot fordítunk a munkaerőnk újratermelésére: a pihenésre, az egészséges életmódra, a családra, a művelődésre. Egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Észrevesszük, felismerjük a figyelmeztető jeleket, s nem azt az irányt célozzuk, ami a „lerobbanás"-hoz vezet. — A bevezetőben idézett monológ, s a hasonlók igenis figyelmeztető jelek; vigyázzunk, ne váljon össznépi szavalókórussá! Tűi nagy ár lenne a munkaerőnkért. ' "Szabó Magdolna Piros László köszöntése — Megettem a kenyerem javát, mégis én előre szeretek nézni, nem a múltba. Erőm szerint még mindig dolgozom. Jelenleg is tagja vagyok a városi pártbizottságnak, és évtizedek óta elnöklők az szmt-ben. — Többek között ezt mondta el magáról Piros László, a munkásmozgalom Szegeden igen jól ismert alakja azon a háziünnepségen, melyet hetvenedik születésnapja tiszteletére tegnap rendeztek a szegedi városi pártbizottságon. Pedig joggal hivatkozhatna a múltra, hiszen életútja korántsem volt eseménytelen. Fiatalemberként a szovjet frontra kerül, ahol fogsagba esett. Majd 1945 januárjában a szovjet hadseíeggel érkezik haza Magyarországra. Vezérőrnagyként a határőrség és a belső • karhatalom parancsnoka v )lt 1950—53-ig. Belügyminiszter 1C54—56-ig. • Lassan három évtizede él és dolgozik Szegeden. A Szegedi Szalámigyár és Hűskombinát vezérigazgatójaként ment nyugdíjba. Közéleti tevékenysége a Tiszaparti városban is folytatódott. Tanácstag, a városi tanács végrehajtó bizottságának tagja. Korán megismerkedett a Piros László (középen) Horváth Károlyné és Székely Sándor társaságában szakszervezeti munkával is, hiszen 1945 óta tagja az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének. Jelenleg még mindig aktív, vezeti például az szmt nyugdíjasbizottságát, de számítanak tá a SZOT-ban is. A házi ünnepségen Székely Sándor, a Szeged vá'rr.si pártbizottság első titkára tisztelettel és szeretettel szól Piros László életútjáról. A történelem sodrában, ha kellett, fegyverrel, máskor építőmunkával szolgálta a szocializmus ügyét. Horváth Károlynénak, a megyei pártbizottság titká rának jókívánságaiban fontos helyet kapott Piros László életbölcsessége, nagy tapasztalata. Példamutató a párttal való együttműködése is. Piros Lászlót, aki ismeri, csak Laci bácsinak hívja, ö r.em dicsekszik — csak életrajzából tudtuk meg —, hegy megkapta a Szocialista Hazáért Érdemérmet, és a múlt hét végén az Április 4. frdemérmet. Szerényen mosolyog. Születésnap ide, kitüntetés oda, dolgozni akar, mint eddig. Kívánjuk, úgy legyen. B. E. * k