Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-16 / 114. szám

10 Szombat, 1987. május 16. A Budafok nem okozhat gondot... Ma, szombaton 4-kor Vízilabda­mérkőzés A Szeged SC OB l-es vízi­labdacsapata ma, szombaton délután 4 órakor az újszege­di versenyuszodában bajnoki mérkőzést játszik a Tatabá­nyai Bányász ellen. Négy EB-pont Az autócrossozók EB-jé­nek harmadik futamán, az olaszországi Vaccarinóban Nóbik Ferenc, a Tisza Vo­fán versenyzője döntőbe ve­rekedte magát, és ott az elő­kelő 7 helyen ért célba, s ez számára 4 EB-pontot jelen­tett, Nagy Sándor 11 lett. A második vonalban sze­replő két megyebeli csapat nincs valami rózsás helyzet­ben. Talán a Metripond SE előtt áll nagyobb feladat, hi­szen annak a Keszthelynek az otthonában kell pályára lépniük, amely n tavaszi sze­zonban a második legtöbb pontot — 13-at — szerezte. A papírforma szerint a Szeged SC-nek a Felső Tisza parii stadionban nem lehet külö­nösebb gondja a kiesőhelyen levő Budafok feletti győze­lem, de majd meglátjuk. Kutasi Lászlónak, a Sze­ged SC vezető edzőjének tá­vollétében Szalai István pá­lyaedzőt kérdeztük a csapat­ról. A szakember kertelés nélkül kijelentette, hogy Vá­con az eddigi NB Il-es sze­replésük legsúlyosabb vere­ségét szenvedték el, de ezen most már nem érdemes rá­gódni. Azonban figyelmezte­tő ez a sikertelenség, amely azt is jelentette, hogy már másodszor csapja meg a Ti­sza-partiakat a kiesés szele — az első a Keszthely elle­ni vereség után volt. . — A héten kétszer is ta­nácskozásra ültünk össze. Azt tapasztaljuk, a játéko­sok is rádöbbentek, hogy eléggé súlyos helyzetbe so­dorták a csapatot. Minden­esetre a hazai mérkőzéseket a hátralevő időszakban száz­százalékosan hozni kell. A sorsolás nem a legkedvezőbbt hiszen legtöbbször a kiesés rémétől fenyegetett csapa­tokkal játszunk. A hangulat nem letargikus, de nem is jó, mert mindannyian tud­juk, hogy csak a győzelém az elfogadható eredmény ebben a helyzetben Mivel mind­össze 12 játékos áll a rendel­kezésünkre, ezért olyan nagy variálási lehetőségünk sincs, Mindenesetre Erdélyi bizal­mat kap, hiszen Csehót meg­viselte a kapott öt gól. Kisis­tók is kezdő lett, a többi poszt kiosztása a kisebb sé­rüléssel bajlódó Deák állapo­tától függ — mondta Szilái István. Az 1912-ben alapított bu-" dafoki munkásegyesület az idén ünnepli fönnállásának 75. évfordulóját. A mai BMTE ugyan a másodosz­tály egyik újonca, de a pi­ros-feketéknek korántsem is­meretlen az NB II. világa. Ot éve estek ki onnan, ám előt­te 38 esztendőt töltöttek meg­szakítás nélkül labdarúg i­sunk első vagy második vo­nalában. Legutóbbi pedig fö­lényesen nyerték a területi bajnokság küzdelmeit, sike­resen vették az osztályozókat is, így az idén újra az NB II-ben küzdhetnek. Igaz, csak a kiesés ellen .. Pedig so­raikban több NB I-et is Kerékpár Olimpiai ötpróba Az olimpiai ötpróba tava- szék—Rúzsa útvonalon). Ru­szi kerékpáros programját zsa, községi sporttelep (Zá­május 16-án, szombaton az kányszék—Mórahalom út~ alabbi helyeken rendezik vonalon). Jelentkezni reggel meg. Szeged, Kiskundoro'zs- 7 órától lehet a versenyköz­ma vasútállomás (szeged— pontokban. Rajtidő minden zsombó—üllési országút), helyszínen 8 órakor. A pró­Zsombó, általános iskola bah<,z érvényes orvosi enge­déllyel ellátott akcioigazol­(Zsombó—Forráskút—Sze­vány is szükséges. Nevezési ged útvonalon). Mórahalom, díj diákoknak 20 forint, fel­napközis konyha (Zákány- nőtleknek 30 forint. Könnyűbúvársport Tisza Kupa verseny Az MHSZ Szeged Murena ban mérik össze felkészült­könnyúbúvarklubja az idén ségiiket a búvárúszók. Nagy is megrendezi hagyományos küzdelmet sejtet a közel­nemzetközi Tisza Kupa ver- múltban két országos csú­senyét. amin az ország leg- csőt is megdöntő Fabó Eva jobbjainak kötelező az in- (MHSZ Dunaújváros) és a dúlás. A nagyszabású ese- szintén válogatott szegedi menyre a hét végén, szóm- Cinczinger Edit, Veszelinov haton és vasárnap keiül sor Annamaria, valamint Ardai az újszegcdi Sportuszodá Andrea összecsapása. A ver­ban. (A verseny mindkét seny egyben válogató is adtunk =n reggel 9 órakor kez- jósági;aknak^mu- ^ SE NB ^ n6i kézi- i^S^i A színvonalasnak ígérkező a keretbe kerülésre Györffy labdacsapatának bajnoki mondtam. Nagyon jól érzem — víz feletti és víz alatti Tamarának és Balassa Ju- terveiről Új edzővel, Szabó magam, igaz kiemeUedo vetélkedő során 13 szám- ditnak Károllyal vágtak neki az egyéniség nincs a csapatban, de hajtos, lelkes varsaság. Irányítóban, jobb, vagy bal átlövő poszton játszok s biz­tos bennmaradást várok a Budaprint Textiltől. HÉTFŐ — Jól lát a pályán, tóbb­i.abdarúgás: nyire irányítóban szerepelte­Kadnóti hétfők. Kispályás lab- tem, meghatározó egyénisé­„Jól érzem magam Szegeden!" — mondja Sulyok Erzsébet idei küzdelmeknek. Akkor még bizonytalan volt, hogy sikerül-e leigazolniuk a vá­logatott Sulyok Erzsébetet. Törekvéseiket végül is siker koronázta és Sulyok azóta Sz< geden lövi a gólokat. — A Rába ETO igazolt le először 1973-ban. Az NB !. B-s csapatból hat év múlva a Győri Textiles NB I-e.s gárdájához igaz.oltam, majd 1982-ben egy év kivárás után Veszprémbe — kezdi a bemutatkozást a válogatott kézilabdás, majd így folytat­ja: — Csik János az 1981-es bajnokság végén hívott be a válogatott keretbe, s azóta 82 alkalommal ölthettem magamra a címeres mezt. Eddigi legnagyobb sikerem­nek a B-világbajnokság ezüstérmét tartom — Hogyan került Szeged­re, mit vár új csapatától? Néhány hónappal ezelőtt — A Veszprém 1986-ban a Budaprint kiesett az NB I-böl. Szegedet már jól ismertem, és <» \ e­•hírt Á hétvégi műsor print Textil—Szék kutas. Tolbu- H csarnok, u bin sat . 9. NB-s Ifi: Budaprint Könnyubúvársport: Textil—Eger SE, Tolbuhin sgt., 14. Kőnnyűbuvarsporl: VASARNAP Kézilabda: NIJ I. Férfiak: Tisr.a Volán SC sport" darúgö-mérközéseka gimnázium ge a csapatnak, hamar befo­Kusárlahda: udvarán. A Tavaszi Kupa vti gadták a lányok — vette át NB II. Nők: 1—6. hely. rá- fordulója: Anonymus—Hungar- a SZÓt Szabó Károly edző. Álba RégTa^EE0Topo!ya°so- Hotcls' 16 UB 4ft"S7ész' 17:,°- Szombaton a még pont Kerékpár: Olimpiai ötpróba, tavaszi tú­ra Szeged Zsombó, Móraha­lom, Rúzsa 8 óra. -Raba ETO. újszegedl Kézilabda: csarnok. 11.30 Megyei bajnokság. Férfiak: Taurus—Makó. Bp.-i út. 18. . _ E/1^rasárTanárképzo,;( ^««V.,Hotcls. 16.30, UB 40-Sr.ész. 17.30. Tisza Kupa verseny, újszegedi TE sc—ZTE, Ligeti pálya, 9. aportuszoda « Labdarúgás: Teke. Megyei I. osztály: Szentes­Jubileumi verseny, Postás-pá- Aetl. Főiskola, Szentes, 17. Osz­lya. 7.30. lács. Szőreg—Sz. nózsa. Szöreg. Tenisz: 15.30. Békés megyei játékvezető. Férfi 1. o. CSB. Alsó ág. JA- Tisza-Üj KSK — Nagymágors. Üj­TE SC—Kaposvár Ligeti pálya, szentiván, 15. Barna. Bordány— 9 Kistelek. Bordány. 17, Tóth. Vizilabda: Dorozsma—Fabiánsebestyén. OB 1 Szeged SC Tatabánya, Dorozsma, 11, Molnár. Tápé­újszeged. sportuszoda 16. Tanárképző, Kisstadion, 10.30. Kosárlabda: Bus. Elölte ifjúsági bajnoki Felszabadulási Kupa, nök. mérkőzések. Szeged SC—OSC ŰJszegedl Megyei II. osztály: Szegvár­sportcsarnok. 15. Szatymaz. Szegvar. 17. Valas­I.abdarúgás: tyan. Zákányszék—Csaaiytelek, NB II.: szeged SC—Budafok. Zákányszék, 17. Madáesi. Földe­Tisza purvt stadion, 17 Elölte: ák—Algyö. Földeák, 17. Kuihy. Szeged SC ifi II —Sándurfalva, Csanádpalota—Kisz.ombor. Csa­15 nádpalota, 17. Kiss J. Asotlha­Megyei I. osztály: Mindszent— lom—Mórahalom, Asnithalom, lilKSt, Mindszent. 17 Aczél. 17. Bánóczkl. Apátfalva—Sz. Előtte Ifjúsági bajnoki mérkö- Postás, Apátfalva. 17. Laezkó. zés. Előtte Ifjúsági bajnoki mérkőzé­Megyei II, oszt.: Alsóváros— sek. Kintzsi-H., Szabadság tér, 10, Megyei III. osztály: Opuszta­Marosvárl. Balástya—Székkutas, szer—Tömörkény. öpuszlas/.er, Balástya. 17, Magyar. Előtte lf- 17, Sovaracz, Forráskút—Rúzsa, Júsngi bajnoki mérkőzések. Forráskút, 17, Száraz. Domaszék Megyei 111. osztály: Puszta- — Uttomös, Domaszék, 15, Kis A. mérges—Dorozsma, Pusztamór- Elóltu Ifjúsági bujnoki mérkőzé­ses, 17, Kormányos J, suk. jATE-Color Mabait. 18.30. Rad- „¿jkül álló Tatabánya ottho­nóti—Erirra, 19.30, Alfa—Alivizig, nába látogatunk Szoros Tisza Kupa verseny, újszegedi „. „„ . iaioBaiuiov. ozoios, sportuszoda, 9. 20:ln mérkőzésén győzelmet va­Tenisz: ^^^^••••^^ rok Időközben bővült játé­Férfi I. o. CSB. Alsó ág: JA- f Centrum héttő MÁJUS 18-AN 20 százalékss árengedménnyel frottír fürdőlepedő, különféle paplanok széles választékban méteráruosztályunkon koskeretünk, hiszen Vásár­helyről igazoltuk Farkasné Szeder Ágnes kapust. A ta­tabányai találkozóra az aláb­bi keret készül: Farkasné, Bíró, Kovácsné (kapus). Gát, Utasi, Malek, Haumann, Ne­meth Gyimesiné. Farkas, Sulyok, Kispál, Kocsis, Szi­lágyi. B. L. r SZEGEDI 1 Centrum Áruház A SZOTF. Szívsebészeti Osztály körbétyogzőjo ELVESZETT HASZNALATA: 1987. MAJllS 5-E ÖTA ÉRVÉNYTELEN. AZ ALFÖLDI TÜZEP VÁLLALAT pályázatot hirdet a szegedi, 200. számú ÉPlTÖANYAG-ARUHÁZ vezetőhelyettesi beosztásra Feltétel: közgazdasági vagy kereskedelmi szakközép­iskolai végzettség. A pályázatokat írásban kérjük be­küldeni, önéletrajz mellekletével, május 30-áig, az Alföldi Tüzép Vállalat személyzeti osztályára, Kecs­kemét, Pf. 38. Nagykőrösi u. 32. 6001 megjárt játékos (Pogány László a Fradiból, továbbá Krisztin, Gyöngyösi és Föld­házi) szerepel, igy jelenlegi helyezésüknél föltétlenül többre képesek. A szegedi ekkel 1966 óta 11-szer talál­koztak az NB II-ben, melyek mérlege: 8 szegedi és 3 buda­foki győzelem. Meglepő, hogy eddig még sohasem szü­letett pontosztozkodás. De az is figyelemre méltó, hogy a Szeged korábban valameny­nyi hazai meccsét megnye' te a BMTE ellen (2-0, 3-0, 4-0, 1-0, 1-0) — egyetlen kapott gól nélkül! Vitos György Fiatalok, 8 általánost végzők, figyelem! O Még lehet jelentkezni élelmiszer-tartósító szakmunkástanulónak a FODOR JÓZSEF ÉLELMISZERIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZETBE. A gyakorlati oktatás helye: a Szegedi Konzerv­gyár, ahol a tanulók társadalmi ösztöndíjban (600 Ft alapösztöndíj + tanulmányi pótlék), va­lamint egyéb kedvezményben részesülnek, — Munkavállaláskor pályakezdők támogatást kap­nak. — Várjuk jelentkezéseteket! Divat Centrum CENTRUM SZEGED Centrum hétfő május 18-án 20 SZAZALÉK árengedménnyel. Női és bakfis BALLONZEKÉK és KABÁTOK, valamint kétrészes RUIIAK és KOSZTÜMÖK. * Szeged, Széchenyi tér 15. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy ÜVEG és ZSALU NÉLKÜLI, 56X76 cm-es, hőszigetelős kisablakok 10 százalékos minőségi ár­engedménnyel vásárolha­tók 1987. május 31-éig a szentesi és csongrádi telepeinken. •I Várjuk kedves vásárlóinkat VALLAI.AT Márkabolt! Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy május 20-án, 13 órakor megnyitjuk DÉLTEX DIVATSAROK ÜZLETHAZUNKAT (Szeged, Lenin körút 40.) Forgalmazzuk a Hunor Pécsi Kesztyűgyár di­vatos bőrruházati termékeit, a Lee Cooper­termékcsalád széles választékát. Egyedi kon­fekciótermékeket. — Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9—18 óráig; szombaton 9—13 óráig. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT!

Next

/
Oldalképek
Tartalom