Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-09 / 108. szám

8 Szíombat, 1987. május 9. US® DM1 m°gt"in Tiszta szívvel Lengyel mozgalom a narkománia ellen M

arék Kotanski lengyel pszichológus másfél évizede foglalkozik a narkománia megelőzésével, a betegek ellátásának, a rehabilitációnak kérdésével, ö az úgynevezett Monar-rendszer megteremtője, amely szinte egyedülálló eredményeket tud fölmutatni azon a területen, ahol világszerte igen csekély sikereket értek el a szakemberek. A pszichológus szegedi látogatása alkalmával előadást tartott a központi egyetem aulájában, tapasztalatait átadta itteni kollégáinak is. Az alábbiakban munkásságával, a narkománia lengyelországi sajátosságaival ismertetjük meg az olvasót is. Útkeresők — egyedül Míg hazánkban maga a téma ts most kezd előbukkanni a titokzatosság homályából, és a szakemberek kétségbe esve sürgetik a tetteket, Lengyelországban már működnek a narkomón betegségeket megelőző intézetek. Hogy ott miféle előzmények ¡késztettek a gyors cselekvésre? Ugyanazok a tények, amelyekkel hazánkban is szembe kell néznünk. Lengyelországban eleinte csak kisebb csoportokat alkottak a narkomániás fiatalok, olyanok, akik egyelőre csak kíváncsiságból „kóstoltak bele" ezekbe a szerekbe. A hivatalos szervek nemigen foglalkoztak a jelenséggel, mondván: szocialista országban nem is lehet ez téma. Eközben azonban egyre több gyerek vált rabjává az efféle élvezeteknek, s ha másként nem ment, hát gyógyszertárból lopták a kábulathoz szükséges szereket. Ha valakit rajtakaptak, nyitott volt az útja a rendőrségre: kezdetben ez volt az összes hivatalos intézkedés. Néhány szakember már akkor fölfigyelt a narkózás beláthatatlan, tragikus következményeire, de magányos farkasként eredménytelenül küzdött. A hetvenes években aztán egyenesen virágzásnak indult I^ngyelországban a narkománia. Ismét a rendőrség állt a helyzet magaslatán: tovább fejlesztette a nyomozási módszereit, a megelőzés pedig abból állt, hogy receptnyomtatványokat adtak ki, amelyek nem hamisíthatók. Egy lengyel ember azonban — 1975ben — fölfedezte, hogyan tud valamiféle mákszármazékból szintetizált heroint előállítani. Ezt az anyagot saját magának készítette és baráti körét is ellátta belőle. Eleinte adófizetés mellett tehette is ezt, későbD még az adót is csökkentették ... Meglepő módon a hivataloknál érzékenyebben reagált a jelenségre a lakosság. Fölismerték: a narkotikumok az okozói nem egy esetben családok széthullásának, az erkölcstelen életmódnak,.- a bűnözésnek. Nyilvánvalóvá vált: az ifjúsági szervezetek tehetetlenek. A konfliktust tetézte az a tény, mondta Kotanski úr, hogy Lengyelországban megbomlott az emberek hivatalos szervekbe vetett hite is. Ki cselekedjen hát? Feszültség vibrált az idősebbek és a fiatalok között is. Az ifjabb korosztály ugyanis már nem akar olyan őszinteség nélküli légkörben élni, mint "amilyen uralja szüleik életét. Családi körben is tiltakoznak az elvtelenségek, a képmutatás, a hazugságok ellen. S az iskola? Erről az a vélemény terjedt el, hogy ott csak tanítják, okítják, fegyelmezik a gyerekeket, de nem beszéltetik őket, a pedagógus nem törekszik tanítványai megismerésére. A fiatalok tehát magukrav maradnak, saját útjukat keresik, s ez az út olykor a narkománián át vezet. Egymásért — őszintébb világban Marék Kotanskit az 1970-es években kezdte foglalkoztatni ez a kérdés. Akkoriban egy pszichiátriai zártosztályon dolgozott. Munkatársaival nézeteltérése alakult ki, sem munkastílusban, sem a narkománia megítélésében nem jutottak közös nevezőre. S mint hogy kölcsönösen szerettek volna megszabadulni egymástól, kapóra jött egy 1978-as ajánlat: különválva a pszichiáter kollégáktól, külön épületbe költözhet. Amint Kotanski úr mondta, valósággal szárnyakat kapott: hozzálátott a modell szervezéséhez. Kinyitotta kapuit a narkomániás, szenvedélyüktől szabadulni akaró fiatalok előtt, s két év múlva a betegek fe'.e gyógyultan hagyta el az intézetet. Miféle módszerekkel sikerült elérni Lengyelországban .azt a célt, amely máshol oly sok kudarccal járt? Marék Kotanski ötlete volt: olyan szakmai társaságot kell létrehozni, amelyet az ifjúság magáénak vall. Nyilt levél formájában közölte ezt a szándékát minden újság, a tévé, a rádió, s megszerezte az államigazgatási szervek beleegyezését. Hamarosan nagy kiterjedésű, országos hálózat alakult ki, amely célul tűzte ki a narkománia fölszámolását. Ez áz alulról szerveződött. Monar elnevezésű társaság több gyors, konkrét intézkedéssel azonnali segítséget ad a betegeknek. Nem húzták az időt holmi jogi szabályozással, adminisztratív előírásokkal. Baráti körben tevékenykedő, mindvégig háttérben serénykedő emberek teszik itt a dolgukat. Maga a pszichiáter is, saját autójával, saját költségén járta az országot, fölkutatott elhagyott épületeket, engedélyt kért igénybe vételükhöz a helyi szervektől, s baráti társaságok saját kezük munkájával tették ezeket lakhatóvá. Maguk helyezték el itt az első, gyógyulni vágyó — tehát a javulás reményével jelentkező fiatalokat. Jelenleg 20 ilyen intézmény működik Lengyelországban, közülük 15-ben nyilt ambuláns rendelést szerveztek, ahova beutaló nélkül, önként léphet be, aki segítségre szorul. Kotanski úr büszkén jegyezte meg: ma nincs Lengyelországban olyan narkomániás beteg, akinek helyhiány miatt várakozási listán lenne a neve. Hogy van-e ennek a példa nélkül álló sikernek valami titka? Az elszántságon, az üres szócséplést mellözq tettrekészségen, a szakértelmen kivül: a széles körű tájékozottság. A lakosságtól elszigetelten aligha valósult volna meg ilyen nagy horderejű elképzelés. A rádió, a tévé, az újságok köntörfalazás nél.kül beszélnek a témáról, őszintén, a valóságot akár kegyetlenül hűen tükrözve. Kotanski ura régi propagandaeszközeit nevetségesnek tartja, akár a fiatalok, ezért elveti őket. „A meggyőzés se fölülről induljon ki. Téves az a fölfogás" — vallja — „amely szerint a nevelés folyamatában csak a tanár tehet valamit, a fiatal semmit a maga ügyében. Még önmagáról is csak ügy mondhat bármit, ha az ifjúsági szervezeten keresztül közli azt. őszintébb világot kell teremteni" — mondja a fiatalokkal együtt a pszichiáter —, . n'i/nn fórumot kell létrehozni, ahol egyenesen, nyíltan mondnatják a magukét." Biztonság a melegházban Kotanski úr a kevésbé ellenálló, a befolyásolhatóbb, gyengébb karakterekre épített. Nekik ajánlotta föl a „melegház" nevű intézményeket. Azokat a 15—20 személyes, iskolához vagy városnegyedhez tartozó intézeteket, amelyek befogadnak minden biztonságra, megértésre, szeretetre vágyó fiatalt. Eleinte a puszta beszélgetést, az önanalizálást tekintette „gyógymódnak", később azonban szélesítette ezt a kört. Azt mondta a problémákkal jelentkező gyereknek: „ha teheted, segits másokon, akiknek szintén gondjai vannak. Lehet, hogy a tieid elhalványodnak mások bajai mellett. Meglátod, ha tudsz tenni valamit másokért, a nézőpontod is megváltozik." Jelenleg 40 melegház fogadja országszerte a fiatalokat. A kísérlettel nem volt igazán elégedett a pszichiáter. Elhatározta, hogy olyan ifjúsági mozgalmat kezdeményez, amely a fiatalok köreiben gyökerezik, lentről szerveződik. A Tiszta szivek elnevezésű mozgalomba belefér mindenféle vallású, istenhívő és ateista ember, mindenki, aki felebaráti érzéseket táplál mások iránt, s aki életelvként a nyíltságot, az őszinteséget vallja, kampányt indított a rádióban, tévében: „Állapodjunk meg, hogy láncot alkotunk, kezünket fogva. Segítő tánc lesz ez. Aki velem van. álljon mellém. Meglátjuk, hányan vagyunk." A jelzett napon másfélmillió ember gyűlt össze. Emberek, akik hitet tettek valami mellett, ami jó és tiszta. Kotanski doktor attól tartott, hogy tettét politikai provokációnak veszik. Ehelyett elismerést kapott, s országos konzultáns lett. Azóta mozgósította a fiatalokat a lengyel WC-k tisztaságáért, ökológiai megmozdulást szervezett. A Tiszta szívek mozgalmának égisze alatt olyan iskolákat szeretne létrehozni, amelyekben az oktatók és diákok viszonya merőben más lesz, ahol nem lehet elégtelen jeggyel, fenyítéssel elintézni a gyereket, ahol a barátság, a segítség, a jóindulat uralja a légkört. S mint hogy ma Lengyelországban már nem divat a nar- komániával foglalkozni, minden remény megvan arra, hogy az élet más területét is megreformálja az ember alapvető lelki szükségleteire építő mozgalom. „Aki velem van, álljon mellém" — e szavakkal késztette kézfogásra Kotanski a narkománia elleni küzdelem híveit Lengyelországban. Vajon nálunk hány összekapaszkodó láncszem alkotna egy élő láncsort? CHIKAN A'GNES