Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-09 / 108. szám

8 Szíombat, 1987. május 9. US® DM1 m°gt"in Tiszta szívvel Lengyel mozgalom a narkománia ellen M arék Kotanski lengyel pszichológus másfél évi­zede foglalkozik a nar­kománia megelőzésével, a bete­gek ellátásának, a rehabilitáció­nak kérdésével, ö az úgyneve­zett Monar-rendszer megterem­tője, amely szinte egyedülálló eredményeket tud fölmutatni azon a területen, ahol világszer­te igen csekély sikereket értek el a szakemberek. A pszicholó­gus szegedi látogatása alkalmá­val előadást tartott a központi egyetem aulájában, tapasztalata­it átadta itteni kollégáinak is. Az alábbiakban munkásságával, a narkománia lengyelországi sa­játosságaival ismertetjük meg az olvasót is. Útkeresők — egyedül Míg hazánkban maga a téma ts most kezd előbukkanni a ti­tokzatosság homályából, és a szakemberek kétségbe esve sür­getik a tetteket, Lengyelország­ban már működnek a narkomón betegségeket megelőző intézetek. Hogy ott miféle előzmények ¡késztettek a gyors cselekvésre? Ugyanazok a tények, amelyek­kel hazánkban is szembe kell néznünk. Lengyelországban ele­inte csak kisebb csoportokat al­kottak a narkomániás fiatalok, olyanok, akik egyelőre csak kí­váncsiságból „kóstoltak bele" ezekbe a szerekbe. A hivatalos szervek nemigen foglalkoztak a jelenséggel, mondván: szocialista országban nem is lehet ez téma. Eközben azonban egyre több gye­rek vált rabjává az efféle élve­zeteknek, s ha másként nem ment, hát gyógyszertárból lop­ták a kábulathoz szükséges sze­reket. Ha valakit rajtakaptak, nyitott volt az útja a rendőrség­re: kezdetben ez volt az összes hivatalos intézkedés. Néhány szakember már akkor fölfigyelt a narkózás beláthatatlan, tragi­kus következményeire, de magá­nyos farkasként eredménytelenül küzdött. A hetvenes években aztán egyenesen virágzásnak indult I^ngyelországban a narkománia. Ismét a rendőrség állt a hely­zet magaslatán: tovább fejlesz­tette a nyomozási módszereit, a megelőzés pedig abból állt, hogy receptnyomtatványokat adtak ki, amelyek nem hamisíthatók. Egy lengyel ember azonban — 1975­ben — fölfedezte, hogyan tud valamiféle mákszármazékból szintetizált heroint előállítani. Ezt az anyagot saját magának készítette és baráti körét is el­látta belőle. Eleinte adófizetés mellett tehette is ezt, későbD még az adót is csökkentették ... Meglepő módon a hivataloknál érzékenyebben reagált a jelen­ségre a lakosság. Fölismerték: a narkotikumok az okozói nem egy esetben családok széthullásának, az erkölcstelen életmódnak,.- a bűnözésnek. Nyilvánvalóvá vált: az ifjúsági szervezetek tehetetle­nek. A konfliktust tetézte az a tény, mondta Kotanski úr, hogy Lengyelországban megbomlott az emberek hivatalos szervekbe ve­tett hite is. Ki cselekedjen hát? Feszültség vibrált az idősebbek és a fiatalok között is. Az if­jabb korosztály ugyanis már nem akar olyan őszinteség nél­küli légkörben élni, mint "ami­lyen uralja szüleik életét. Csalá­di körben is tiltakoznak az elv­telenségek, a képmutatás, a ha­zugságok ellen. S az iskola? Er­ről az a vélemény terjedt el, hogy ott csak tanítják, okítják, fegyelmezik a gyerekeket, de nem beszéltetik őket, a pedagó­gus nem törekszik tanítványai megismerésére. A fiatalok tehát magukrav maradnak, saját útju­kat keresik, s ez az út olykor a narkománián át vezet. Egymásért — őszintébb világban Marék Kotanskit az 1970-es években kezdte foglalkoztatni ez a kérdés. Akkoriban egy pszi­chiátriai zártosztályon dolgozott. Munkatársaival nézeteltérése alakult ki, sem munkastílusban, sem a narkománia megítélésében nem jutottak közös nevezőre. S mint hogy kölcsönösen szerettek volna megszabadulni egymástól, kapóra jött egy 1978-as ajánlat: különválva a pszichiáter kollé­gáktól, külön épületbe költözhet. Amint Kotanski úr mondta, va­lósággal szárnyakat kapott: hoz­zálátott a modell szervezéséhez. Kinyitotta kapuit a narkománi­ás, szenvedélyüktől szabadulni akaró fiatalok előtt, s két év múlva a betegek fe'.e gyógyultan hagyta el az intézetet. Miféle módszerekkel sikerült elérni Lengyelországban .azt a célt, amely máshol oly sok ku­darccal járt? Marék Kotanski ötlete volt: olyan szakmai tár­saságot kell létrehozni, amelyet az ifjúság magáénak vall. Nyilt levél formájában közölte ezt a szándékát minden újság, a tévé, a rádió, s megszerezte az állam­igazgatási szervek beleegyezését. Hamarosan nagy kiterjedésű, or­szágos hálózat alakult ki, amely célul tűzte ki a narkománia föl­számolását. Ez áz alulról szer­veződött. Monar elnevezésű tár­saság több gyors, konkrét intéz­kedéssel azonnali segítséget ad a betegeknek. Nem húzták az időt holmi jogi szabályozással, adminisztratív előírásokkal. Ba­ráti körben tevékenykedő, mind­végig háttérben serénykedő em­berek teszik itt a dolgukat. Ma­ga a pszichiáter is, saját autójá­val, saját költségén járta az or­szágot, fölkutatott elhagyott épü­leteket, engedélyt kért igénybe vételükhöz a helyi szervektől, s baráti társaságok saját kezük munkájával tették ezeket lak­hatóvá. Maguk helyezték el itt az első, gyógyulni vágyó — te­hát a javulás reményével jelent­kező fiatalokat. Jelenleg 20 ilyen intézmény működik Lengyelországban, kö­zülük 15-ben nyilt ambuláns rendelést szerveztek, ahova beu­taló nélkül, önként léphet be, aki segítségre szorul. Kotanski úr büszkén jegyezte meg: ma nincs Lengyelországban olyan narkomániás beteg, akinek hely­hiány miatt várakozási listán lenne a neve. Hogy van-e ennek a példa nélkül álló sikernek valami tit­ka? Az elszántságon, az üres szócséplést mellözq tettrekészsé­gen, a szakértelmen kivül: a széles körű tájékozottság. A la­kosságtól elszigetelten aligha va­lósult volna meg ilyen nagy horderejű elképzelés. A rádió, a tévé, az újságok köntörfalazás nél.kül beszélnek a témáról, őszintén, a valóságot akár ke­gyetlenül hűen tükrözve. Ko­tanski ura régi propagandaesz­közeit nevetségesnek tartja, akár a fiatalok, ezért elveti őket. „A meggyőzés se fölülről induljon ki. Téves az a fölfogás" — vall­ja — „amely szerint a nevelés folyamatában csak a tanár tehet valamit, a fiatal semmit a ma­ga ügyében. Még önmagáról is csak ügy mondhat bármit, ha az ifjúsági szervezeten keresztül közli azt. őszintébb világot kell teremteni" — mondja a fiata­lokkal együtt a pszichiáter —, . n'i/nn fórumot kell létrehozni, ahol egyenesen, nyíltan mond­natják a magukét." Biztonság a melegházban Kotanski úr a kevésbé ellen­álló, a befolyásolhatóbb, gyen­gébb karakterekre épített. Nekik ajánlotta föl a „melegház" nevű intézményeket. Azokat a 15—20 személyes, iskolához vagy város­negyedhez tartozó intézeteket, amelyek befogadnak minden biz­tonságra, megértésre, szeretetre vágyó fiatalt. Eleinte a puszta beszélgetést, az önanalizálást te­kintette „gyógymódnak", később azonban szélesítette ezt a kört. Azt mondta a problémákkal je­lentkező gyereknek: „ha teheted, segits másokon, akiknek szintén gondjai vannak. Lehet, hogy a tieid elhalványodnak mások ba­jai mellett. Meglátod, ha tudsz tenni valamit másokért, a néző­pontod is megváltozik." Jelenleg 40 melegház fogadja országszer­te a fiatalokat. A kísérlettel nem volt igazán elégedett a pszichiáter. Elhatá­rozta, hogy olyan ifjúsági moz­galmat kezdeményez, amely a fiatalok köreiben gyökerezik, lentről szerveződik. A Tiszta szi­vek elnevezésű mozgalomba be­lefér mindenféle vallású, isten­hívő és ateista ember, mindenki, aki felebaráti érzéseket táplál mások iránt, s aki életelvként a nyíltságot, az őszinteséget vallja, kampányt indított a rádióban, tévében: „Állapodjunk meg, hogy láncot alkotunk, kezünket fogva. Segítő tánc lesz ez. Aki velem van. álljon mellém. Meglátjuk, hányan vagyunk." A jelzett na­pon másfélmillió ember gyűlt össze. Emberek, akik hitet tet­tek valami mellett, ami jó és tiszta. Kotanski doktor attól tar­tott, hogy tettét politikai pro­vokációnak veszik. Ehelyett el­ismerést kapott, s országos kon­zultáns lett. Azóta mozgósította a fiatalokat a lengyel WC-k tisztaságáért, ökológiai megmozdulást szerve­zett. A Tiszta szívek mozgalmá­nak égisze alatt olyan iskolákat szeretne létrehozni, amelyekben az oktatók és diákok viszonya merőben más lesz, ahol nem le­het elégtelen jeggyel, fenyítéssel elintézni a gyereket, ahol a ba­rátság, a segítség, a jóindulat uralja a légkört. S mint hogy ma Lengyelor­szágban már nem divat a nar- ­komániával foglalkozni, minden remény megvan arra, hogy az élet más területét is megrefor­málja az ember alapvető lelki szükségleteire építő mozgalom. „Aki velem van, álljon mel­lém" — e szavakkal késztette kézfogásra Kotanski a narkomá­nia elleni küzdelem híveit Len­gyelországban. Vajon nálunk hány összekapaszkodó láncszem alkotna egy élő láncsort? CHIKAN A'GNES

Next

/
Oldalképek
Tartalom