Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-09 / 108. szám

3 Szíombat, 1987. május 9. Műszaki hónap '87 A Magyar Elektrotechnikai Egyesület helyi nyugdijascsoportjának tagjai hétfőn. május U-én Budapesten, a? MTESZ-székházban nyugdíjas-találkozón vesznek részt, ahol ismertetik velük a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszert, és megtekintik az Elektrotechnikai Múzeumot. A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság rendezésében hétfőn délután 2 órakor a Hungarohemp Magyar Kenderipari Tröszt vitafórumán az Alsó kikötő sori tanácstermükben Sponner Jenő a termelésirányítás és a belső kooperáció kérdéseiről tart vitaindítót. A Technika Házában délelőtt 11 órakor a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület kenderipari szakosztályának ankétját Turáni József vezeti, a textilipar várható közgazdasági környezeti hatásairól. Mórahalmon, a művelődési házban a technika tantárgy oktatásának nyílt napján a famegmunkálás fortélyait mutatják be. Kedden, 12-én délután 4 órakor a tanárképző főiskola műszaki tanszékén Pitrik József TIT-rendezvény keretében a környezetvédelmi modellezés néhány kérdését taglalja. Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület szervezésében Szegeden, a Csongor téri szolgáltatóházban délután 2 órakor Szőcs Mihály és Sári József a csökkentett, illetve szakaszos éjszakai fűtés üzemi tapasztalatait és további energiatakarékos lehetőségeit ismerteti. A Faipari Tudományos Egyesület ülésén délelőtt 11 órakor a Technika Házában Molnár Sándor és Winkler András a műszaki értelmiség népgazdasági szerepet elemzi az elsődleges faiparban és a bútoriparban. A Közlekedéstudományi Egyesület szervezésében délután 2 órakor a MAV-igazgatóságon Daróczi Gyula a hazai dízelmotorcsapágygyártás jelenlegi helyzetét és fejlődési irányait vázolja. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület rendezvényén a Klauzál téri Démász-központban Zelena Ferenc és Fehér György a feszültség alatti munkavégzés feladatairól, várható továbbfejlesztéséről szól. Kilenc után szabad a vásár? Volt egyszer egy vizsgálat... Az olvasó emlékezetére bízom magam. Talán néhányuknak meg felrémlik egy írásom, amely .,Árnyék a kocsmaQakm" címmel jelent meg majd két hónapja lapunkban. Bíráltam én (s még néhány, nyilatkozatot is vállaló) a szegedi vendéglátás torzulásait, a szolgáltatás egyre silányabb színvonalát, a mind magasabbra kapaszkodó árakat. S feltettem néhány kérdést — hasonló ügyekben. Nos, válasz nem érkezett, de annál mélyebb fájdalommal panaszolt be néhány „kocsmagazda" a hatáságnál egy jól ismert szöveggel: „A leírtak nem jellemzők." Én ma is állítom — igenis jellemzők. legfeljebb néhány látványos kivétel, gyengébb, erősebb próbálkozás szegi meg a szabályt. No, de kit érdekel egy újságíró véleménye — csaphatja le bárki máris lapunkat. Most őket kérem arra, ne hagyják abba az olvasást, miért. .. mert jártam egy tanácskozáson. amelyre annyi vendéglátással foglalkozó szakembert hívott meg a kereskedelmi felügyelőség, hogy alig fértünk el a megyei tanács erre a célra kijelölt tanácstermeben. tíavati Antal, a felügyelőség vezetője egy vizsgálat eredményéről tartott tájékoztatót. Egy vizsgálatról, amely 1987. január 16-án kezdődött, március elsején fejeződött be, és amely szervezésénél arra törekedtek, hogy „átfogó képet kapjunk a valóságos helyzetről" Figvelem, ez fontos! Nos, miután elmondta, hogyan tartották (vagy nem tartották) be kereskedelmi egvségeink a január elsejon életbe léptetett szigorúbb szes/.forgalmazási rendelkezéseket, arról szólt, mit tapasztaltak az ellenőrök a vendéglátásban. Elöljáróban csak anynyit. a rendőrség akciócsoportjai segítették az ellenőrök munkáját. Ugyebár, ez is sejtet valamit ? De menjünk tovább! Kilencvenöt egységben vizsgálódtak a hol joviális úriembernek. hol diszkóra áhítozó vagánynak öltözött ellenörök, es kilencvenhárom l'elelösségrevonást kezdemenyeztek. A birság összege 300 ezer forint. Tizennyolc éven aluliak kiszolgálásáért (ugyebár egyértelmű, hogy szeszről van szó) huszonhárom helyen fizetett a vendéglős. Az összeg változó, mint ahogy a hamis mérésekért, túlszámlázásért is eltérő bírságokat szablak-ki. Száz esetből harminckilencszer csapták be az ellenőröket. Nagy szám ez? A tanácskozáson elhangzott megfelel az országos átlagnak. Az lehet Csak nekünk, vendégeknek nem Az általános megállapításokat sorolhatnám napestig, de inkább lapozzunk bele abba a példatárba, amelyben a legjellemzőbb szabálysértéseket, s persze, néhány kirívó esetet jegyeztek fel az ellenőrök. A vendéglők nevétől — akárcsak a múltkori írásunkban — most is tekintsünk el, mivel még jogerős döntés még nem született, ügyükben. Megnyugtatásukra közlöm meglesz! Tehát: jóhirű ételbárunkban egy esti vizsgálat során „mindössze" azt állapították meg, hogy a kiszolgált üdítő áráról nem tájékoztatták a vendégeket, a martinikből hol egy, hol fél centiliter hiányzott, a pultos 30 deká kávét vitt be bizonylat nélkül a jövedelemérdekeltségü üzletbe, hat olyan 18 év alatti fiatalt találtak, aki sörrel öblögette a torkát, és este fél 10-kor 16 év alatti is üldögélt a padon Most látogassunk el egy ifjúsági klubba, ahol valószínűleg bűvészt alkalmazott eladóként a főnök. Nem is akármilyet. Hisz a szorgos legény olyan műanyag pohárba mérte az egy deci vermutot, amelybe kilenc centiliter se fért, a Fesztivál szalámival díszített szendvicsről pedig azt is betudta adni, hogy csemegeszalámit borított a vajra. Biggyesszünk ide egy szó szerintj idézetet is: „Az ellenőrzést 14 nappal később megismételtük, az eladó ismételten hitelesítetlen műanyag pohárban szolgálta ki a vermutot. Az egy deciliter ital a pohárba nem tért bele . " Tanulság: a műanyag pohár nem vész el, de nem is növekszik. „Micsoda balek!" — legyintett kocsmaügyekben járatos ismerősöm. „Hát tzl ügy kell csinálni, hogy jéggel béleli a piát. Így meglesz a deci, meg nem is árt annyira." Nos, ilyen leleményes felszolgálót is találtak az ellenőrök. Nála a hamis mérés 40 százalékos volt. Egy literből tehát akár négy decit is sikerült megspórolnia, s ha ezt beszorozzuk a II. osztályon kicsinek már aligha nevezhető árakkal De most ne szorozzunk! A lebukás tényeböl megállapítható, ez sem megoldás. Bizonyára így gondolták egy másik klub rendezői is, akik az ellenőröket és a rendőröket be sem engedték, arra hivatkozva, hogy igazolványuk oda bizony kevés. És ha mégis bejutnak? Nos, erre is van megoldás — eldugni a vendéget. Egy Szeged környéki községben három fiatalkorút nemes egyszerűséggel bezártak a konyhába az ellenőrzés elől. Rosszul tették. Mert így az js kiderült, hogy az ételnek szánt húsokról beszerzési bizonylat pedig nincs. Ja, kérem, ha egyszer valami beindul . Lapozom tovább a példatárat, olvasom, hogy eszmeletlenségig lerészegedett fiatal aludt a padon, hogy sörös- és borosüvegeken bukdácsolva kulturálódott a nép. hogy koszos volt a raktár, a konyha, a söntés, hogy 15 éves gyereket találtak éjfél után a diszkóban, hogy a forgalmazott italokról semmilyen ártájékoztatás nincs, hqgy Mondjam tovább? Inkább idézek: „Ha a rendezvények átfogó ellenőrzését valósítottuk volna meg, akkor a jogszabályok megsértésének ténye az ellenőrzött egységek 70 százalékát meghaladta volna." Ennyi. Most pedig nyissunk vitát arról, mit takar ez a panaszkodó mondát: nem jellemző. A helyes választ adók között vermutot sorsolok ki Műanyag jx>hárban, s persze jéggel Bátyi Zoltán a gyaloghordágytól a rohamkocsiig Százesztendős a magyar mentésügy Szirénahang. Egy pillanatra megáll kezünkben a szerszám, megakad az elkezdett gondolatsor: ijedtség, részvét, együttérzés ke•veredik bennünk valamiféle biztonságérzettel. Ma ő, holnap én .. Bárki bajba kerülhet, jöhet tűz, történhet rosszullét, baleset, de nem vagyunk egyedül. Immár — éppen május 10-én — százesztendős a magyar mentőszolgálat. * Bécsben már némi múlttal is dicsekedhettek a mentők, amikor Kresz Géza 1887-ben elhatározta, hogy tapasztalataikra építve, megszervezi Budapesten az önkéntes mentöegyesü letet. Eleinte a medikusok vállalták az állandó készenlétet és a gyors segítségnyújtást, természetesen orvosi irányítással. Három esztendőbe került, mig fölépült az ország első székháza, a Marko utcában. Az első fecskét követték a többiek, újabb és újabb helyi mentöegyesü letek jöttek létre, amelyek zömmel a helybéli tűzoltó-egyesületek mentöalosztáiyaként működtek. A mentésügy néhány jelentős mérföldkövét jelző évszám: 1902-ben állt először szolgálatba az első mentőgépkocsi, 1908-ban, az országos mentőkongresszus állást foglalt az országos mentőközpont fölállítása mellett. Noha a belügyminisztérium ezt akkor jóváhagyta, mégis 18 évet kellett várni a megvalósulással, a Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesületének létrehozásával. Ehhez a szervezethez tartoztak 1948 előtt a Csongrád megyei mentőállomások —• a hódmezővásárhelyi, a makói, a szegedi és a szentesi is. Büszkén vallhatjuk azonban, hogy a mentésügy kezdetei Szegeden a néhány évvel korábbi múltba nyúlnak vissza. Igaz, tragikus esemény kényszerítette ki az itt élő honpolgárokból a sietséget. Amikor a várost elöntötte a Tisza 1879 márciusáb'an, itt szinte kő kövön nem maradt. Az eszmélés első pillanatában a városatyák hozzáláttak a közintézmények helyreállításához, és dicséretükre legyen mondva, augusztusban, elsőként a hivatásosokból verbuválódott tűzoltóságot -zervezték meg. Méghozzá tigy, hogy feladatául adta a betegszállítást is. Persze akkoriban nem szirénázó rohamkocsi száguldott a sérültért; a tűzoltók gyaloghordágyakra fektették a beteget, úgy vitték az orvot színe elé. A tehetősebbek bérkocsit is igénybe vehettek. Miután a kerületi tiszti orvos elsősegélyben részesítette a rászorulót, ellátta minden házi ápolással kapcsolatos jótanáccsal, a kórházi kezelés ugyanis nem volt általános. Isimét a kényszer adta meg az újabb előrelépéshez a lendületet, 1890-ben. Kitört Szegeden a kolerajárvány, s bizony a tűzoltók gyalogszerrel nem győztek elvégezni a hirtelen megszaporodott munkát. Beszerzett •hát a város egy lófogatú kocsit, amellyel azonban kizárólag fertőző betegeket szállítottak. Hét évvel később fertőtlenítő intézmény működött Szegeden, ahol hamarosan két újabb betegszállító kocsi lelt otthonra. Itt már úgynevezett fertőtlenítő tűzoltók dolgoztak, akik a betegszállítás mellett elsősegélynyújtást is végeztek. Faragó Ödön tiszti főorvos volt az. aki — a Budapesti önkéntes Mentő Egyesület vezetőinek segítségével — fáradságot és akadályokat nem ismerve, végül is 1964-ben létrehozta Szegeden a mentőállomást. GondoskqfJott a szakemberek megfelelő képzéséről is: két tűzoltó Budapesten végzett el egy tanfolyamot, a többieknek maga a tiszti főorvos tartott előadásokat. A mentőkocsik, a szolgálatban levő lovakés a kocsis a gazdasági udvarban, a tűzoltók pedig a laktanyában várták a riasztást. Hamarosan megalakult az önkéntes tűzoltók egeysületének mentős alosztálya is: a vállalkozó orvostanhallgatók 6zakmai irányitója id. Jancsó 'Miklós és Vidákovics Kamill professzor volt, akik tanársegédeikkel hathetes „kiképzésben" részesítették a medikusokat. Amikor 1923 januárjában hozzáláttak a munkához, 35-en álltak csatasorba. egymást váltva vállalták a nappali és az éjszakai szolgálatot is, együtt a melléjük rendelt tűzoltókkal. A mentőállomás balesetek, hirtelen roszszullétek alkalmával nyújtott segítséget és akkor, ha kórházi ápolásra szoruló be teget kellett elszállítaniuk. A szegedi mentőszolgálat történetében jelentós évszám az 1921-es: a tűzoltóság ugyanis akkor kapott a katonaságtól négy, sebesültei; szállítására alkalmas gépkocsit. Ezek voltak az első mentőautók, amelyek járták Szeged utcáit, azontan — sajnos — nem sokáig. Érthetetlen intézkedések akkor is történtek, a katonaság ugyanis egyszer csak eladta ezeket a járműveket. A mentésügy szakemberei azonban nem nyugodtak bele ebbe a veszteségbe: a tűzoltóság autóroncsokai vásárolt a magyar királyi felszámoló hivataltól. és üzemképes állapotba Virág és dísznövénytermesztő áfész A Sz.öregi Virág- és Dísznövénytermesztő Afész. hagyományosan jó megélhetést nyújt tagjainak ezen a környéken. A tagok nem panaszkodhatnak, belföldön és külföldön egyaránt keresik rózsáikat, virághagymáikat, dísznövényeiket. Árbevételük 12 százalékkal nőtt egy év alatt, az export ennél is dinamikusabban, 37 százalékkal bővült, s megközelítette a 35 millió forintot. A dísznövények közül az értékesebb fajták választékát növelték, a fajtafelfrissités céljából behozott kelendő virághagymák a belföldi forgalmat élénkítették A kilencmillió forintot meghaladó nyereség elsősorban a külkereskedelemben a fegyelmezett szállítással és jó minőséggel elért magasabb áraknak köszönhető. A tegnap, pénteken délután a szüregi Rádó vendéglőben megtartott ünnepségen Nagy György László elnök a kollektíva képviseletében a Belkereskedelmi Minisztérium és a Szövosz elnökségének Elismerő Oklevelét vehette át A Szövosz elnökségének Kiváló Szövetkezeti Munkáért kitüntetését Hegyközi Katalin elnökhelyettes kapta Búcsú Kiss Kálmántól Szegeden született, 1903 szeptemberében. 1920-ban épület- és műlakatossegédként kezd el dolgozni, ekkor lesz szervezett munkás is a nag> hagyományokkal rendelkező vasasok szakszervezetében, húszévesen má\ a kommunista párt. tagja. A második világháborút megelőző, forrongó időszakban, építőmunkássztrájk összekötője, szervezője, résztvevője. A felszabadulás után 1949ig a petőlitelepi párlház ügyes-bajos dolgait intézte, közben a Rendező Gárda parancsnoka. Propagandistaként részt vett a falujárásban. 1956-ban elsők között jelentkezik a karhatalomba, és alapító munkásőr Hosszabb ideig a Közalkalmazottak Szakszervezete megyei és országos vezetőségében és a városi tanács apparátusában dolgozott 1954 tői közel két évtizedig mint városi tanácstag képviselte választópolgárait. Nyugdijasévei alatt társadalmi munkásként aktívan segítette a városi Vöröskereszt, a Hazafias Népfront és párlalapszervezelének munkáját. Tartalmas életének tobb mint nyolc évtizedes tevékenységét számos kitüntetéssel ismertek el, így a Felszabadulási tJubileumi Emlékéremmel, a Haza Szolgálatáért, a Munkás-Paraszt Hatalomért érdeméremmel, a Szocialista Hazáért Érdemrenddel. 86. születésnapján a Munka Érdemrend arany fokozatát vehette át. Hamvasztás utáni végső búcsúztatása 1987. május 13-án délután 3 órakor a Belvárosi temető ravatalozójában lesz. MSZMP városi bizottsága hoztak egy Opel gyártmányú kis teherautót. Igaz, eleinte igen hzatos lehetett, hiszen ponyva fedte csupán, kcsóbb azonban oldalfalait üvegezték, hátsó részét ajtóval zárták le. Ez volt hát itt Szegeden a mai (mentőautók őse. Ehhez képest már minőségi ugrásnak számított 1927-ben az a teljesen új, Magosix gyártmányú, hathengeres motorral, önindítóval, kézmosóval, fűtőberendezéssel fölszerelt „csodaautó", amellyel a városi tanács ajándékozta meg a szolgálatot. Az 1928-as esztendő meg valóságos történelmi fordulatot hozott a szegedi mentősök életében: júniustól ugyanis úgy működtek, mint a Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesületének Szegedi Kirendeltsége. Ez az országossal azonos elvek szerinti, a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium erkölcsi és anyagi támogatását élvező munkálkodást jelentette. És nem kevésbé fontos: több szakmai önállóságot. A tüzoltó-föparancsnok kezében csupán adminisztratív teendők maradtak. A tűzoltók közvetítették továbbra is a telefonon át érkező bejelentéseKet, ők riasztották a mentőket, ők vonultak ki tömeges balesetekhez vagy nehezen megközelíthető helyszínekre, az egészségügyi teendők ellátása azonban kizárólag orvosi feladat lett. A mentőállomás főorvosává Sztavroszky Pált nevezték ki. A Magosix gépkocsik számát négyre emelték, s a mentőszolgálat hatáskörét kiterjesztették Alsó- és Felsőtanyán kívül Ó- és Üjszentivánra, Kübekházára, Tápéra, Algyőre, Sző regre, Dcszkre, Sándorfalvára és Dorozsmára is. A háborús sérüléseket a mentőszolgálat is nehezen heverte ki. Eleinte roncsoktól próbáltak használható autókat összeszerelni, később amerikai gépkocsikat kaptak a mentők. Megyénkben a hódmezővásárhelyi állomás ocsúdott föl elsőként, 1945 novemberében kelt újból életre, ezt követte a szentesi, majd 1947 tavaszán a szegedi és a makói. Ujabb szeivezeti változások következtek: 1948-ban alakult meg az Ország«« Mentőszolgálat, amely szárnyai alá vette az oiszág valamennyi mentő- és betegszállító intézményét. Az egységes szemlélet eredményeként azonos elvek alapján működő, hiányokat fölszámoló. megbízhatóan működő hálózat jött létre az oiszágban. Állomást kapott egyebek között Csongrád és Kistelek is. Időközben elismert szakmai rangra emelkedett az oxyológia, tudományos konferenciákat rendeznek e témakörből, fejlődtek a gyors életmentéshez szükséges tárgyi föltételek is. A 160. születésnapját ünneplő magyar — és valamivel idősebb szegedi — mentésügyröl szólva említettünk eseményeket, évszámokat, gépkocsikat és berendezéseket. Igazságtalanok lennénk azonban, ha nerrj ismernénk be: valamennyinél fontosabb szerepet játszottak e száz év történetében a tűzoltók, az orvosok, a mentöliflztek, a beteghordók. Azok az emberek, akik a gyaloghordágyak mellett, a zöldre feslett, összetákolt autóban vagy hófehér rohamkocsiban harcoltak a percekkel, harcoltak az élettel és a halállal. hog.v a bajbajutottakon segítsenek. Ch. A.