Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-01 / 102. szám

Péntek, 1987. május 1. DM| [magazin LEÉRTÉKELŐDÖTT, DE FELÉRTÉKELHETŐ Mennyit ér a magyar munka? Chicagótól napjainkig Május 1 -je története A címben foglalt kérdés, első olvasásra inkább tűnik érzelgős hangvételűnek, semmint olyannak, amely konkrét, elemző válaszra tart igényt. Újraolvasva azonban rájövünk arra, hogy a kérdés igencsak gyakorlatias, hiszen minden új értéket a munka hoz létre; a társadalom egészének jövedelme, a nemzeti jövedelem is a munka gyümölcse, hozadéka. Ebben az összefüggésben az érzelgősnek látszó megfogalmazás a magyar munka érték- és jövedelemtermelő képességét firtatja. Az évszázad második felének hazai gazdaságtörténetét elsősorban az ötéves tervek — azok kezdő- és záróesztendei — periodizálják. 1973 a középtávú tervek szempontjából közömbös esztendő, 1 mégis benne lesz, benne marad a gazdaságtörténetben, legalább olyan markáns mérföldkő szereppel, mint a stabilizáció, a tervgazdálkodás megkezdése, az ötéves tervek meghonosítása. 1973-ban ugyanis egy olyan világgazdasági változás, folyamat bontakozott ki, amely vitathatatlanul korszakváltást jelent, s amelynek a magyar gazdaságra gyakorolt hatása — immár másfél évtizede — kedvezőtlen. Elsősorba n és legfőképpen azért, mert a külpiacokon, a nemzetközi gazdasági együttműködésben igen nagy mértékben leértékelte a magyar munkát, a magyar társadalom gazdasági teljesítményének reálértékét. 25 százalékos cserearányromlás A magyar külkereskedelem cserearányai 1970-től napjainkig imintegy 30 százalékkal, az árrobbanás időpontjához — 1973hoz — viszonyítva 25 százalékkal romlottak. A cserearánymutató romlásának mértéke arról tájékoztat, hogy az adott külkereskedelmi áruszerkezetben az egységnyi importért mennyivel több exporttal kell fizetni. A cserearányromlás két vetületben értékelte le munkánk, gazdasági teljesítményünk értékét: egyrészt mind az egységnyi, mind a teljes import deviza költségéinek, árának kitermeléséhez a korábbinál több naturáLiát, árut kell a külpiacokon értékesíteni, elvonni a belső felhasználás elől; másrészt a cserearányromlás folyamata, az abból származó újabb és újabb árveszteség minduntalan korrigálja — azaz: csökkenti — a tényleges, a felhasználható nemzeti jövedelmet. Az elmúlt másfél évtizedben a cserearányromlás a közi és a gazdasági élet mindennapos témája lett. Ez alapjában érthető, ám eközben a cserearányromlás olyasfajta mumussá változott, amely .minden bajért, rosszért okolható. A nemzetközi kereskedelem cserearányai sohasem voltak abszolút stabilak, a konjunkturális -helyzet, az egyes árupiacok változásai olyan ármozgásokat idéztek elő, amelyek időről időre kis mértékben módosították az egyes országok külkereskedelmi cserearányait. Az 1973—1974. évi olaj- és energiaár-robbanás szinte természeti katasztrófa hatással jelentkezett; az árak megsokszorozódtak és láncreakció jelleggel gyűrűztek az olajtermékekbe és az energiaigényes nyers- és alapanyagokba. Az olaj- és energiaár-robbanással kezdődő nagymértékű cserearányromlásnak ezek a jellemzői — ide számivá még az anyagok-késztermékek árarányainak átrendeződését — a későbbiek során a folytonos hivatkozás következtében olyan tabukká, dogmákká változtak, amelyek lehetővé tették az újabb cserearányromlások sematikus, felelősséget és cselekvést elhárító magyarázatát. Rövidesen kiderült azonban, hogy nem irható minden cserearányromlás és veszteség az árrobbanás és az árarány-átrendeződés kontójára, az árveszteség jelentős része abból származik, hogy a feldolgozóipari termékeket tartalmazó árucsoportokban is mi vagyunk a cserearányvesztesek. Az tortént ugyanis, hogy a cserearány-változás károsultjai, mindenekelőtt a fejlett tőkés országok, a termelés és a termékek műszaki színvonalának javításával törekedtek ellensúlyozni a cserearány-veszteségeket. A fejlett •gazdaságok aktív reagálása, amelynek része a termelési «•••ruktűra modernizálása is, általában sikeres volt, egyebek iközött azért, mert a megújított termelési szerkezet és a fejlett technika birtokában exportáraikat emelhették. Elmulasztott cselekvés Miközben a korszerű termékek árai emelkedtek, a hagyományos, a kínálati helyzetben lévő gyártmányoké jó esetben stagnált, az ilyen termékek leértékelődtek. Sajnos a mi exportszerkezetünkben és kínálatunkban csak elvétve "akadnak élenjáró technikát, műszaki és minőségi színvonalat képviselő termékek, a feldolgozóipari ágazatok alacsony árfekvésű — a külpiacokon jócskán leértékelődött — exporttermékei ezért képtelenek voltak érdemlegesen mérsékelni a cserearányromlást, amely egyébként az elmúlt esztendőben ismét nagymértékű lett. (1981-1985ben 8,2 százalékkal romlott a cserearány, 1986-ban egyetlen esztendő alatt csaknem ugyanilyen mértékben.) A magyar munka alkotta gazdasági teljesítmény leértékeléséből nemcsak a cserearányromlás szerepét, hanem e folyamat indítékait is vegytisztán kell látnunk, megítélnünk. A cserearányromlás néhány indítéka objektív jellegű. Objektív adottság az energiahordozó és a nyersanyagforrások szűkössége, ami elkerülhetetlenné teszi ezek importját. Az is objektív adottság, hogy a mezőgazdaság egyetlén számottevő és megújuló erőforrásunk, az agrártermékek exportjáról — kedvezőtlen, alacsony árszint esetén sem mondhatunk le. Mindennek az a lényege, hogy az objektív adottságokkal összefüggő, azokból származó cserearányromlás elháríthatatlan volt s lesz ezután is. A reagálás, a cselekvés elmulasztásának hátrányos konzekvenciáját a közgazdasági irodalom az elmaradt haszonhoz kapcsolja, azzal érzékelteti. Az elmaradt haszon nem mindig értelmezendő szó szerint, az elmulasztott vagy késedelmes cselekvés konzekvenciája gyakran a hátrányok fokozódása. A magyar társadalom gazdasági teljesítményének leértékelődésében tevőleges szerepet játszott a hosszú ideig, lényegében 1979-ig elmulasztott cse|ekvés és reagálás. Mert lehet az 1973—1979 közötti esztendők eladósodását az importtöbblettel is magyarázni, ám az importtöbblet nem ok, hanem okozat volt, annak konzekvenciája, hogy nem akartuk, nem mertük tudomásul venni a magyar munka, a gazdasági teljesítmény, a nemzeti jövedelem árrobbanás, cserearányromlás okozta leértékelődését, s úgy szabtuk meg a fogyasztás és a felhalmozás lehetőségeit, mintha mi sem történt volna. Ilyen körülmények között a hátrányokat, a veszteségeket enyhítő, ellensúlyozó cselekvés — példának okáért az energiával, az anyagokkal, általában a ráfordításokkal való takarékosság, a gazdasági növekedés anyag- és energiaigényességének csökkentése, a termelési szerkezet átalakítása — is egyre késett, csak az évtized végén és a nyolcvanas évtizedben került napirendre. - . Sorskérdésünk Ha már 1973—1974 táján felocsúdunk, bizonyos, hogy tompítani tudtuk volna a cserearányromlás és árveszteség, a magyar munka leértékelődésének mértékét. Gazdasági teljesítményünk reálértékét ugyanis az is befolyásolja, csökkenti, hogy mindinkább rákényszerülünk a gazdaságtalan exportokra, ami végül is a magyar gazdaságból kiindulva rontja a cserearányokat. A világgazdaság elmúlt évtizedben! változásai nyomán a magyar gazdaság a vesztesek, a nagymértékű cserearányromlással és árveszteséggel sújtott országok táborába került. De nemcsak mi, hanem majd minden fejlett tőkés ország, nagy és kis gazdaságok, olyanok is, amelyekkel a hetvenes évtized elején megközelítően azonos fejlettségi szinten álltunk. A kárvallott gazdaságok többsége teljesen vagy túlnyomó részben már le-, dolgozta cserearányhátrányait, mert azonnal reagáltak, cselekedtek, társadalmi megrázkódtatásokat is vállalva, rendezték a válságiparok helyzetét. Nem reménytelen és lehetetlen feladat tehát a világpiacon mintegy 25 százalékos mértékben leértékelődött magyar munka produktumának, gazdasági teljesítményének, reálértékének javítása, a nem objektív adottságokból származó cserearányveszteségek lefaragása. Nem lehetetlen, de elképesztően nehéz feladat, mert az azonnali reagálás és cselekvés elmulasztása és hosszú időn át való halogatása következtében a teendők felhalmozódtak, s megoldatlanságuk a gazdaság általános helyzetét súlyosbítja. GARAMVÖLGYI ISTVÁN TÖRŐ ISTVÁN: Áhítat Szemem bezárom s lebegek kaszált rét illata rámlehel, forgat a világ maga körül, végtelentől így válok el, fák közt fa leszek magam, köveken moha, zöldülő, hangszerek közt citera, csorba tavaszon fény-üllő, titok nyitja, nyílt titok, emberek között ember, s ha őszintén nyílik a száj, csüggök rajta mindenemmel. A 101 évvel ezelőtti chicagói események korabeli ábrázolása Százegy évvel ezelőtt, 1886. május elsején olyan események zajlottak le az Egyesült Államokban, amelyek végül is a munkásszolidaritás nemzetközi ünnepének megszületéséhez vezettek. Ezen a napon — az amerikai szakszervezetek felhívására — az ország minden ipari központjában tömegtüntetéseket szerveztek. A jelszó: a nyolcórás munkaidőért folyó harc volt. A szakszervezetek akciójának támogatására május 3-án 350 ezer ember szüntette be a munkát. A döntő események Chicagóban zajlottak, ahol május elsején 80 ezer ember vett részt a tüntetéseken. Május 3-án pedig a rendőrség tüzet nyitott a MacCormick aratógépgyár sztrájkoló munkásaira. Néhány ember meghalt, sokan megsebesültek. Másnap a rendőrség magatartásán felháborodott chicagói munkások gyűlést tartottak a Haymarket téren. A gyűlés alatt váratlanul bomba robbant. (Később kiderült: a bombát provokátorok dobták a térre.) A robbanás következtében nyolc rendőr meghalt. Erre a rendőrség tüzet nyitott, a gyűlés tíz résztvevőjét megölte és mintegy kétszázat megsebesített. ^ A május 4-én Chicagóban történtek ürügyül szolgáltak arra, hogy országos méretekben leszámoljanak az elégedetlenkedőkkel. Sok szakszervezeti aktivistát letartóztattak. A vádlottak padjára kerültek a chicagói proletariátus vezetői is. A hamis tanúvallomások alapján nyolc vádlott közül (a robbanás pillanatában nem is voltak ott a téren) hetet halálra ítéltek, egyet 15 évi börtönre. A példátlanul szigorú ítélet nagy felháborodást és tiltakozást váltott ki nemcsak az USA-ban, hanem az európai országokban is. Ám hiába. Bór Két munkásvezér halálos Ítéletét életfogytiglani börtönre változtatták (az egyik elitélt a börtönben öngyilkos lett), a többieket kivégezték. Hat évvel később Illionis állam új kormányzója elismerte, hogy a bűnösségük nem volt bizonyított. Az amerikai szakszervezet<al*»az 1886. májusi események után is folytatták következetes harcukat a munkások jogaiért. 1888-ban az Amerikai Munkaügyi Szervezet követelte, hogy 1890. május elsejétől vezessék be a nyolcórás munkaidőt és sztrájkot hirdetett erre a napra. 1889-ben Párizsban gyűlt össze a szocialista munkáskongresszus, amelyen húsz ország képviselői vettek részt, azokból az országokból, ahol abban az időben voltak szocialista pártok és egyéb munkásszervezetek. Fridrich Engelsnek döntő szerepe volt a kongresszus előkészítésében. R. Lavin küldött javaslatára a kongresszus határozatot hozott, hogy a különböző országokban egyszerre rendeznek tömegtüntetéseket a nyolcórás munkaidő törvénybe iktatásáért és más, a dolgozók helyzetének javítását célzó határozatok végrehajtásáért. A munkások tömegtüntetésének napjául — az Amerikai Munkaügyi Szervezet határozatának megfelelően — a kongresszus 1890. május elsejét jelölte meg. így lett 1890. május 1-je a munkásosztály első tömeges méretű nemzetközi összefogásának napja. Öriási tüntetések voltak az európai országok fővárosaiban és városaiban is. Londonban például a Hayde-parkban rendezett tömeggyülésen mintegy 300 ezer ember jelent meg .(egyes adatok szerint 500 ezren). Tömegtüntetések zajlottak sok amerikai iparvárosban is. Csak a chicagói megmozduláson 35 ezer ember vett részt, New Yorkban pedig a 70 szakszervezet az emberek tízezreit vitte ki az utcára. A munkásmozgalom vezetői számára a történtek után nem volt kétséges, hogy ezt a napot minden évben meg kell ünnepelni. 1891. május elsején már csaknem minden európai országban rendeztek tüntetéseket, felvonulásokat. Oroszországban, ahol akkoriban még nem voltak szakszervezetek és nem volt parlament, az első illegális május elsejét a marxistáknak sikerült megszervezniük 1891-ben. A nagy októberi szocialista forradalom új korszakot nyitott az emberiség történetében. így a munkásosztály harcában is. Az 1918— 1919-es években a tőkés országok többségének munkásai elérték a nyolcórás munkaidő törvénybe iktatását, amiért oly hosszú és nehéz harcot vívtak. Azokban az években már milliók ünnepelték május elsejét. A munkásmozgalom erősödésével más kontinenseken is szokásossá vált ez az ünnep. Sok ázsiai. latin-amerikai országban a húszas és a harmincas években kezdték először ünnepelni ezt a napot. A munkásmegmozdulások jelszavai különbözőek voltak. A polgárháború éveiben például: „El a kezekkel Szovjet-Oroszországtól!", a világgazdasági válság idején, az 1929—1932-es években a munkanélküliség elleni harcra, majd a későbbiekben a fasizmus elleni harcra szólítások szerepeltek a transzparenseken. A második világháború után világszerte ünneppé vált május elseje. Sok országban állami ünnep, amelyen a dolgozók milliói vesznek részt. Napjaink május 1-jei megmozdulásainak egyik fő jelszava a küzdelem a fegyverek, a háború nélküli világ megteremtéséért. BORISZ TAUTAKOVSZKIJ (APN—KS) i