Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-01 / 102. szám

4 Péntek, 1987. május 1. Operafesztivál A legifjabb magyar társulat Szerda este a Győri Kisfaludy Színház operatársulatának Carmen előadásával folytatódott a fesztiyálproduikciók sora. Ez az előadás számos hasznos tanulsággal szolgált, nagyító alatt mutatta meg operajátszásunk gyermekbetegségeit. Az alapdilemma így szól: játsszunk új műveket, új szemléletű inszcenálásban, nagy kockázatot vállalva, s (kezdetben) kevesebb sikerrel, vagy maradjunk a (hagyományos repertoárnál, a bevált színpadi kliséknél — s így bizton számíthatunk a vastag tapsokra. Józan ésszel nemigen lehet kárhoztatni a győrieket azért, hogy az utóbbi megoldás mellett döntöttek, s évi egy bemutatójukkal kiszolgálják a legszélesebb közönségrétegeket. Ha azonban esztétikai szempontokat is figyelembe veszünk (ami egy művészi alkotás értékelésekor helyénvalónak látszik), sajnálnunk kell, hogy az új társulat egyszerűen beállt a sorba, s nem használta ki azt a lehetőséget, amelyet a hagyományok hiánya biztosított számukra. Ezzel a Carmennel legalábbis nem abba az irányba indultak el a győriek, amerre a magyar zenés színháznak fejlődnie kellene, s amerre remélhetőleg fejlődni fog. Az előadás ebben az értelemben hagyományos. S bár a közönség eufórikus rajongása őket látszik igazolni, ez a siker a könnyű befogadás sikere. S nem hiszem, hogy nem lenne érdemes vállalni a .„nehezebb megiértés — igényesebb produkció" kockázatát. Mindazonáltal tisztelem a győriek erőfeszítéseit, ennek a produkciónak kétségtelenül vannak értékei. Tas Ildikó gyérszámú magyar Carmenek egyikévé válhat: hangja, termete, színészi adottságai megvannak a szerephez. Bede Fazekas Csaba is kiemelkedő Escamilló. S talán ezekre az erőkre építve lehetne kialakítani a jövőt: egy igényesebb, korszerűbb operajátszást. M.T. * A ma esti szegedi Macbeth után szombaton a Magyar Állami Operaház fesztiválbemutatója következik, Rossini A sevillai borbély. A Békés András rendezte előadáson Bándi János (Almaviva), Tóth János (Bartolo), Pánczél Éva (Rosina), Csurja Tamás (Figaro), Kováts Kolos (Basilio) énekel, vezényel Török Géza. Vasárnap a debreceni társulat a Toscát mutatja be, Kertész Gyula rendezésében, vezényel Szabó László. A főszereplők: Pelle Erzsébet (Tosca), Sebastian Gonzalez (Cavaradossi), Gyapjas Tibor (Scarpia). nei naptár Átadták a SZOT-díjakat Csütörtökön a SZOT Szállóban ünnepélyesen kiosztották az idei SZOT-díjakat. A szakszervezeti mozgalom e kitüntetéssel azoknak az íróknak, művészeknek, tudósoknak, a művelődésben tevékenykedőknek az alkotó munkáját ismeri el, akik a dolgozók művelődésének szolgálatában kiemelkedő sikereket értek el. Az ünnepségen jelen volt Berccz János, az MSZMP KB titkára és Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese is. SZOT-díjat kapott Deme László nyelvész, Gregor József operaénekes, Juhász Judit rovatvezető-helyettes, Koltai Róbert színművész, Lehoczky György orvos, Rossa László zeneszerző, Szabó Bálint társadalomtudós, idős Szabó István szobrászművész, Szönyi G. Sándor vezető rendező, Tatay Sándor író, Tóth István nyugalmazott főiskolai tanár, Tóth Valéria szobrászművész és Vitézy László filmrendező, A kitüntetetteket Kósáné Kovács Magda. a SZOT titkára köszöntötte A díjakat Gáspár Sándor, a SZOT elnöke adta át A díjak átadása utón a SZOT elnöksége fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére. Derne László nyelvészprofesszor Ária- és dalest ' Igen szép koncertnek lehettek tanúi mindazok, akik az operafesztivál csábítása alól kivonván magukat., a Tisza Szálló hangversenytermébe látogattak szerdán este. Sólyom Nagy Sándor és Verebics Ibolya ária és dalestjére. Sólyom Nagy kitűnő művészi kvalitásai, számos nemzetközi sikere, lemezfelvételei iévén már ismertek, ám a fiatal Verebics Ibolya még pályája kezdetén áll. Kellemes felfedezés, meglepetés volt a bájos, szimpatikus megjelenésű művésznő. Szárnyaló, erőteljes, fényestisztán csengő szopránja lebilincselő. s előadói képességei alapján is szép jövőt jósolhatunk számára. Műsoruk első részében a romantikus dalirodalom gyöngyszemei szerepeltek. Verebics Ibolya Brahmsnak a Szeréimi hűség, s Az örök szerelemről című dalait szólaltatta meg. Továbbá. R. Strasus Op. 10. számú dalkötetéből az Ajánlást s a Titkos felhívást. Felszabadult. gazdag dinamikájú, árnyalt előadása szép élményt nyújtott. Sólyom Nagy Sándor Mahler-dalokat (Hársillatot érzek, A világnak elvesztem) s R. Strauss Halottak napján című kompozícióját, valamint Liszt két dalát (Mily szép és Áldjon ég) szólaltatta meg. Interpretálásának őszinte bensőséges, meleg pillanatai a dalok színes, érzékeny világának legrejtettebb szépségeivel is feltárták. Az est második felében a nagyobb formátumú, népszerű operaáriák kerültek bemutatásra, tgy Verebics Ibolyától Puccini Bohéméletéből Mimi áriáját, Bizet Carmenjából Micaela áriáját s Wagner Tannháuserjából .Elrzsébet imáját hallottuk Kitűnően azonosult a megformálandó figurák lényével, annak ellenére, hogy az operák cselekményének folyamatából, zárt egységkén i; kiemelve az áriákat, sokkal nehezebb feladat azokra a tökéletes érzelmi ráhangolódás. A fiatal művész.nő egyértelműen meggyőzött arról, hogy az operák világában ugyanolyan megragadóan, magabiztosan mozog, mint az intimebb dalirodalomban. Nem véletlenül nyerhette el nemzetközi versenyek s fesztiválok különböző értékes díjait. (Karlovy Varyban 1982-ben első díj, s 3 különdíj, Helsinkiben 1984ben a zsűri különdíja, mely egy olaszországi ösztöndíjat jelentett, s 1983-ban a Prágai Tavaszi Fesztiválon egy dalest, továbbá kiemelkedő operaszerepek.) Sólyom Nagy Sándor mögött már jelentős operaénekesi múlt (35 operaszerep) áll. Pompás jellemábrázoló képessége s drámai szituációkat híven megjelenítő előadói varázsa segítségével emlékezetes perceket szerzett Verdi Otellójának credójával, s a Macbeth című operából a címszereplő áriájával. „ B. B. Nem minden tudósnak — gyakorta még a legnagyobbaknak sem — adatik meg, hogy a legszélesebb körben ismertté és igen népszerűvé váljék. Deme László professzor sokfelé ágazó tudományos munkássága, publikált tanulmányai, könyvei ugyan nem csak a Szűken vett „szakmában" ismertek (gondoljunk csak 1978-ban megjelent, a közélet fórumain szereplőknek nagy segítséget nyújtó „Közéletiség, beszédmód, nyelvi műveltség" című könyvére), mégis a legtágabb körben az 1974 óta szerkesztett, „Beszélni nehéz" című rádiós műsorából ismerték és kedvelték | meg — tudományát és személyiségét. A nyelv- és grammatikaelmélet, a mondat- és szövegtan, a szociolingvisztika, a nyelvi kommunikációs vizsgálatok, a nyelvművelés terén végzett kutatásai mellett több országos munkálat irányításában vett — és vesz — részt. így a Nyelvatlasz, a Helyesírási szótár, a kiejtési kézikönyv megalkotásában. Nemcsak a hazai, hanem a szomszédos országokbeli magyar nyelvművelés is sokat köszönhet neki. Akárcsak a mi szakmánk, hiszen a sajtó nyelvivel kapcsolatos vizsgálódásai, következtetései tanulságosak, megszívlelendők. Ismeretterjesztő hajlandósága és tudatossága tiszteletreméltó: mint általában valamely tudományág legnagyobbjai, a legbonyolultabb szakmai témákat is világosan, közérthetően tudja közvetíteni. Például: a nyelvészet alapvető kategóriáiról, módszereiről adnak áttekintést népszerű könyvei mint „A nyelvről felnőtteknek", vagy „A beszéd és a nyelv". Tizenkét évig (1982-ben vonult nyugdíjba) dolgozott a JATE nyelvészeti tanszékeinek (alkalmazott nyelvészeti, illetve magyar nyelvészeti tanszék) vezetőjeként. Ö volt a főszerkesztője az 1975-ben indult Kincskereső című országos folyóiratnak, mely a 10—14 éveseket neveli olvasóvá, irodalom- és művészetszeretővé. Nem éppen egyszerű viszonyok között: rengeteg a gyerekeknek szánt egyéb kiadvány, melyek a nemirodalom, a giccs, a képregény, a vicc, az olcsó szórakoztatás — a könnyebb ellenállás felé mozdítanák a kialakulatlan ízlésvilágú kiskamaszokat. A Szegeden szerkesztett Kincskereső ebben a közegben kínálja az értéket — ma is, s ez nem kis részben Deme professzornak köszönhető. Gregor József operaénekes Az opera közeli rokonságban áll a természettudományokkal. Nem arra a frázisra utalok, hogy a matematika és a zene közös ősöket tudna fölmutatni, hanem arra, hogy egyik sem tartozik a műveltségképünkbe. Amíg nem lépett a mai magaslatokba a számítástudomány, szinte divat volt matematikai analfabétának lenni. A földrajzi és kémiai ismeretet nem kérik számon sem szellemi vetélkedőn, sem baráti körben, csakis a szűk szakmában. Hasonló a sorsa az operának is. Talán azért, mert nem tudunk zenében gondolkodni, vagy mert az iskolában a szimfonikusokhoz vonzódó énektanár jutott legtöbbünknek. Talán mert a Bánk bánon és a Hunyadi Lászlón kívül nincs még egy tucatnyi olyan nemzeti opera, amely évadonként legalább egyszer megdobogtatná a honi publikum piros-fehér-zöld szívét. „Essünk túl rajta, mert túl kell esnünk rajta" — mondotta Ady a polgári átalakulásról. Csak átbukdácsoltunk rajta, ezert ilyen a mi világunk. Hasonlóképp a számtalan sérülést szenvedett nemzetté válás nagyon rövid ideje alatt csak mutatóban született olyan opera, amellyel túlestünk volna ezen a lépcsőfokon. Nagy történelmi témájú, nemzeti Kié az opera ? érzületünket' megmozgató operáink — Bánk, Hunyadi, Dózsa, Brankovics — mellett csupa internacionális, illetve identitástudatunkkal közvetlenül kapcsolatba nem hozható művek születtek. A kékszakállú herceg. Mózes, Lysistraté, Pomádé király, Sámson és Hamlet — ők a főhősök, no meg Háry János. És a számtalan idegen, ismeretlen, nehezen követhető történet Borisz Godunovétól A bűvös vadászéig. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése — nehézsége ellenére is — sokkal több emberhez jut el. mint Petrovics Emilé. Minden bizonnyal azért, mert a szó. — ha nem is azonos minőségben — mindenkiét de az ének és különösen a szép, gondolatot is közvetítő ének csak keveseké. Nem hibáztathatjuk azokat a szerzőket, akik a XX. században nem a nemzeti érzést énekeltetik meg az operistákkal, hanem a humanizmusét. Nem szólhatunk egy rossz szót azokra a színházigazgatókra sem. akik a Lohengrinben látják a sikert, mert ők csak abból választhatnak, ami készen van. De megfontolandó, hogy miáltal lehettünk, ha nem is lírai nagyhatalom, de a költészethez erősen vonzódó nép? A nemzetté válás idején szerzett büszke szózatok, dalok és a gyakori bukást követően született elégikus allegóriák révén. Talpra, magyar és fiaim, csak énekeljetek. Ezt az öt szót ötmillió honfitársunk ismeri. Ebből a nemzeti költészetből született, születhetett aztán Nagy László, Weöres ^ Pilinszky éteri lírája. Nem mondhatom magam zeneértőnek, de azt látom, hogy egy sok szempontból hiányos opera történelemre épült rá ez a mai magyar — rendkívüli színvonalú — operaművészet. És itt keresendő, miért szól szűk rétegek olykor sznob képviselőinek a modern opera. Logikus volna javasolni, hogy szülessenek új nemzeti operák — nem a művészet, hanem a hazai közönség érdekében. Ezt egyrészt felelősen gondolkodó kultúrapártoló nem követelheti a független alkotótól, másrészt pedig az operaszerzőktől nem várható el, hogy igazságtevők legyenek, számos nyitva maradt történelmi kérdésünkben. Mi marad hát? En csak az önművelést javasolhatom. Magam számára is. D. I. Mit nem írtak még meg — róla és művészetéről? Talán a sok is kevés, ha róla van szó. Hogy most SZOTdíjat kapott — ez sok mindenről beszédes, összefoglalóan és — valljuk be — közhelyszerűen azt mondhatnánk, elsősorban rendkívüli népszerűségéről. Mi itthoniak — szegediek nehezen tudjuk kordában tartani a szavakat, melyek előtolulnak. ha Gregor Józsefről beszélünk, ezeken a hasábokon is sok „gregoriáda" látott már napvilágot, idézzük most hát avatott, de talán elfogulatlanabb ember tollából, a jelenleg Szegeden zajló operafesztivál zsűrijének egyik tagjától. Kerémji Máriától: „Alighanem olyan pépszerű, mint amilyen tehetséges. És ez nem veszélytelen állapot: könnyen eltompítja a kontrollt a művészben is, a közönségben is. Gregor pályáján eddig nem voltak válságos szakaszok, talán még hullámvölgyek sem; 19C4 óta, immár bő két évtizede, egyenletesen visz az útja fölfelé. Gyönyörű hang, kiváló énektechnika, nagy színpadi sikerek és parádés oratórium-feladatok; hozzá a Lisztdíj. majd az Érdemes és Kiváló Művész cim — így fest a karrier eddigi története sürgöny-stílusban. Mármár gyanúsan szép, szinte kirakatszerü — és akkor nem beszéltünk még a lemezfelvételeivel kiváltott nemzetközi visszhangról. Meg a mítoszról, ami körüllengi. Mert patrióta. Mert szókimondó. Mert ínyenc. Mert — Gregor." A portré, melyből a föntiék valók, arról á művészi megújulásról is szól, mely Gregor legutóbbi teljesítményei alapján tapasztalható. Meg arról az aprólékos-gondos előzetes munkáról, melyet az énekes elvégez — szerepeire készülve. Egyszer azt mondta: „Amikor új szerepet tanulok, először mindig a karakter egészét próbálom megragadni. Azt kutatom, meg tudnék-e barátkozni vele, ha az életben találkoznánk. Csak olyan figurát tudóik életre kelteni, akiről úgy hiszem, a barátommá tudom fogadni." Mit nem írtak még meg róla? Talán arról a szenvedélyéről nem tudnak még elegen, mellyel újabban a gyerekek ének-zenei tanulmányainak módszerei t -körülményeit firtatja. Gregor aggódik. Mert az Iskolákat járva úgy tetszik neki, bajok vannak, s ha így megy, lesznek, a felnövekvő nemzedék éneklési, zenei kulturáltságával. A művész a tankönyveket böngészi, pedagógusokkal vitatkozik, a gyerekekkel értekezik Azt kérdezi tőlük, milyen élményt kapnak az énekórán? Hát, ilyen is — Gregor. Tóth Valéria szobrászművész Érett művész. Kialakult, vonzó személyiséggel, kikristályosodott művészi ars poeticával, határozott, senki mással össze nem téveszthető kifejezésmóddal. 1969-ben végzett Pátzay-növendékként a Képzőművészeti Főiskolán, s az azóta eltelt közel két' évtized egyik felét Vásárhelyen, másikat Szegeden töltötte. Munkáival is e tájon találkozunk elsősorban; a hódmezővásárhelyi Németh László-portré, az Opusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark bejárati épületének több mint 70 négyzetméteres domborműve, a zákánysz.éki házasságkötő terem plasztikája és a község felszabadulási emlékműve, a fábiánsebestyéni, s/.ékkutasi köztéri szobrok, és természetesen a szegedi orvosegyetem falát diszitő, kúttal egybekomponált domborműve, a Patánkban lövő kéU'igurás alkotása és a Tisza-parti szoborsétány első műve. a kétfigurás Nővérek egyaránt mérföldkövek. Természetesen sok kisplasztikát is készít, melyek otthonok nagyszerű díszei. Ritka, hogy a személyiség és a kifejezesmód olyan harmóniában ötvöződjön, mint Tóth Valéria esetében. Eddigi munkássága két fontos dolgot is bizonyít: az egyik, hogy vidéken is lehet és érdemes értékteremtésre vállalkozni. a másik, hogy a művészeti élet zavarosában az emberközpontú, humanista tartalmat sugárzó, figurális alkotásoknak mindig vap és lesz érvényessége, létjogosultsága Művészi munkásságát 1383-ban Munkácsydíjjal ismerték el, a mostani SZOT-díj arra is utal.' bogy alkotásait befogadták, magukénak érzik a legszélesebb rétegek is.