Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-29 / 125. szám
Pcníek, 1987. május 29. 3 Uj kamatfeltételek Növekszik a bizalom a A takarékszövetkezetek takarékszövetkezetek szol- kölcsönállománya is nagáltatásai iránt, az év első gyobb. A hitelállomány megnégy hónapjában tovább haladja a 12 milliárd foemelkedett pénzügyi forgal- rintot, amely majdnem 60 muk. Nagyobb betétállo- százalékkal magasabb, mint mánnyal rendelkeznek, mint egy évvel korábban volt. korábban bármikor, és több kölcsönt is folyósítottak a tagoknak. A „falusi bankok" betétállománya május elején meghaladta a 42,5 milliárd forintot, s ez 6,5 milliárd forinttal volt több, mint egy évvel korábban. Az elmúlt időszakban a lakosság körében a szokottnál is nagyobb érdeklődés mutatkozott az ifjúsági takarékbetét iránt, amely egy év alatt csaknem megháromszorozódott. Jóval több a nyereménybetétkönyvben és a takaréklevél formában elhelyezett pénz is, ezek együttes összege megközelíti a 3,9 milliárd forintot. Egyébként május l-jétől a takarékszövetkezetek is alkalmazzák a betét- és hitelfajtákra meghatározott új kamatrendszert. Ennek értelmében a kamatozó betétek közül az egy évre lekötöttek az eddigi évi 5 százalék helyett 6, a két évre lekötöttek 6 helyett 7, a hároméves lekötésért pedig 8 helyett 9,5 százalékos kamatot hoznak a betételhelyező számára. A látra szóló betétek kamata változatlanul 2 százalék. A takaréklevelek kamata egy év után 5,5, két év után 8, három és négy év után 9,5, öt év után 10, hat év után pedig évi 10,5 százalék. Vegyes bizottsági tanácskozás A magyar—kínai műszakitudományos együttműködési vegyes bizottság május 26. és 28. között Budapesten tartotta 26. ülésszakát, amelyen megvitatták az elmúlt időszak eredményeit, és összeállították- az 1987—88. évi közös munka programját. Az ülés jegyzőkönyvét Székács Imre, a Tesco vezérigazgatója és Csaó Ming-sen, a Kínai Népköztársaság gépipari állami bizottságának tagja — a vegyes bizottság társelnökei — csütörtökön írták alá. Ennek értelmében a két ország közötti műszaki-tudományos együttműködési kapcsolatokat tovább bővítik. Csaó Ming-sent fogadta Maróthy László, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, megbeszélést folytatott Tétényi Pállal, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökével, és Kapolyi László ipari miniszterrel. (MTI) Mellkassebészek szimpóziuma Hazai és külföldi mellkas- munkatársak nevében emlé- it választották a tanácskozás sebészek részvételével két- kezett meg a magyar mell- témájául. De nemcsak mellnapos tudományos konferen- kassebészet megalapítójának, kassebészek jöttek el, hiszen cia kezdődött tegnap Szege- Sebestény Gyulának 100. ez határterül.et, amely igényden. az MSZMP oktatási születésnapjáról, és méltat- li a tüdőgyógyász, a sebész, igazgatóságán. Az NDK, a la az 1954-ben elhunyt or- az anaszteziológus együttműCsehszlovák és a Magyar Se- vos tevékenységét. Kulka ködését is. Szó esik itt az élebésztársaság mellkassebésze- Frigyes professzor munká- tet hevenyen veszélyeztető ti szekciói kétévenként ren- juk elismeréseként Sebes- mellhártyabetegségek: a légdezik meg kongresszusukat, tény-emlékérmet nyújtott át mell, a gyulladásos és dagaaz idén Magyarország, és Szőts Istvánnak és Sebes- natos megbetegedések sebééppen a SZOTE szakemberei tény Miklósnak. szi és konzervatív terápiájálatják el a házigazda szere- A konferencia első napjan ról. Magyarországon először 27 előadás hangzott el a lég- rendeztek trilaterális konfe, ; mell, a nagy tüdöciszták témaköréből, ma további 36 kutató számol be a mellhárpét. Kulka Frigyes tanár, a Magyar Sebésztársaság elnökének megnyitó szavai után Székely Sándor, a városi pártbizottság első tit- ^¡Ttös ^ruTrófkü: kara. Varró Vince egyetemi r tanár, a SZOTE klinikai rekrenciát, s az, hogy éppen Szegeden, az a városban dolgozó mellkassebészek muntya daganataival és egyéb ká ának eljsmerését jelenti. mellkasi betegsegekkel kap- J J kára Varró Vince egyetemi Csolatos »«»"talatalrM, ku- A t°vábbi magas szintű í^f; T tótási eredményeiről. Külön szakmai együttműködést gaemhtésre méltó, hogy a több rantálja az is, hogy az NDK K,ZÍTnyl mi"» 100, köztük mintegy 50 és a magyar mell kassebészeSándor egyetemi tanár, a hazai sebésztársaság alelnöke. az NDK-beli és a csehszlovák társaság képviselői, valamint Tróján Imre, a SZOTE sebészeti klinikája mellkassebészeti osztályának külföldi résztvevővel meg- ti szakosztály 15 éves együtt rendezett konferencia költ- működési szerződését újabb ségeihez jelentós mérték- öt évre meghosszabbították, ben hozzájárultak egyes sze- Az erről szóló okmányt üngedi és hódmezővásárhelyi nepélyes keretek között írták üzemek is. alá Szegeden, a városi tavezetőie üdvözölte a ielenle- A szim"ózium szakmai je- nács épületében, ahol Papp IfiL? udvozolte a 3elenle lentőségéről Kulka Frigyes a Gyula, a városi tanács elnökövetkezőket mondta: ke fogadta a konferencia — öt ország szakemberei résztvevőit. vöket Ezután Szőts István docens, a volt tanítványok és a mellhártya megbetegedéseCh. A. A tőzeg csapdája Az új klinika állapota Tavaly novemberig úgy tűnt, a Szegeden épülő 410 ágyas klinikai tömb tervezője, kivitelezője elkészülte után a legmagasabb szakmai elismerésekre számíthat. De deklődés, e2t indokolja a Egyes szakemberek véleaz elmúlt év utolsó heteiben konstrukció értéke is, de ért- menye szerint nincs beavataz építők, a Délép dolgozói hetöen az ilyen malőrök nem kozásra szükség a szegedi új a földszinti aljbetonzat fer- segítik az üzletek létrejöttét, klinikai tömbnél. Ugyanis az dülésére lettek figyelmesek. Ezután műszeres mérések zékszerveik^°hagy tá ÍT csőben nagy súlyd építményeknél zeKszerveik nagytan cserDen ólta,.ihan _ „leve szamü t a Az lyedésével őket. Az idén februárban minden olyan munkát leálli- ™*kb'an p £ tottak, amelynek során az épületszerkezetre újabb naáltalában tervező. A tervdokumentucentiméter ;"a~ak ázoiT^akTÍT egyenletes sullyedes elfogadhatósága szerepel. Ma az . ... . , . ..... épület süllyedése már nyugepu et egyenletes súly- vó tra jutot és az ü*ab6b ieve - min= az ,lyen súlyok felvitele után sem kell további aggodalomra eleve számolt a okot adó deformálódastól tartani. Valószínűleg többen alácölöpözésre, vagy valamilyen injektálásra gondolnak az épü...... , - .let biztonsága érdekében. az eredet, allapothoz kepest £zek a módszerek esetleg hogy további süllyedés meg- Sf Vnyegesen' nagyoSb b°ntásokka], t<)vábbi hatd>"„i.-jx,.. izetközi Y1 leny«Sesen nagyooD id6csúazássa) járnának. Az tendert gond' bogy nagy e *re«ek ügyben végleges döntés a vannak az egyes pontok ko- köze)i napo£bafen várható zott. Az sem mindegy, hogy az eltérően süllyedő pontok _ Hol tart ma az épület munkatársaival az épület a^egy- ^Tf" T központi részén, azon a fo- máfitó, 3 méterre ,évö aljza. - kerdeztem Mxrgay Sanlyoson állunk ahol légin- {ok C€ntÍTnéteres eltérése dort. a beruházó vállalat, a íérdeséae'^E^0három méter sokkal nagyobb gond' mint" Medimveszt igazgatóját, ieidesege. Egy három meter ha u cenliméteres különb- . .. , . , ... szeles folyosó egyik oldala sé észlelhető 30 méteres - Az ajanlatok mar beerjo nehany centimeterrel ma- voi-áaban Nem mjndeev a keztek- ezeknek szakértői gasabban van, mint a másik, sülly(fdés ' gyorsasága sem. bizotteágok által előzetes gyobb súlyokat vittek volna é Ü1 legnagyobb süllyedése fel. A későbbi vizsgalatok H során döntés született arról, megakadályozására nemzetközi versenytárgyalást, írnak ki. Körtvélyessy Péterrel, a Délép vezérigazgatójával és Az ep.tkezesnel az ugyneve- ^ (nkább {ebruár már_ vizsgalata is megtörtént nezett dugóalapozás, eljárást clu* hónapokban nöVekedtek hany ceg elképzeléseivel es alkalmazták. Ez egy uj. nagy R az értékek. A legfrissebb "jegyszer araival m. nem üzleti sikerekkel is kecseg- méréseredményekről Zsák tudtunk egyeterteni, a knras tető, viszonylag olcsó, to- Mlklós üzemiaazeatótól ér- óta újabb ™éréseket végezvábbfejleszthető technológia. dekiődöm tünk, ezek eredményeivel Három éve használják, ez együtt a még versenyben idő alatt mintegy száz épület — A legutóbbi május 25-i maradó ajánlkozóknak átadala^sápál ragyogóan be- ^f^^L azfzad(t!)t tuk átdolgozásra a tenderevált. Az uj klinikai tomb el- milliméteres ket het alatt " . ső tervezeteinél alapozási bekövetkezett süllyedést re- ket- A módosításoknak a jomegoldásként még nem ez gisztráltunk. Tehát egyértel- vő héten be kell érkezniük, szerepelt. Alkalmazásáról a mű, hogy a folyamat igen- .... , ,, tervezőmunka egy későbbi csak Ielult ~ Mxkorra ke" a me^ro' lépésénél döntöttek. A talaj- ' sitésnek befejeződnie? mechanikai vizsgálatokat - Mekkora súlyú terhet _ Hatóridöként a szerző. végző FTV javaslatára szüle- kell még a födémekre fel- dés aiajrása utáni negyedik tett megállapodás és döntés, vinni a teljes készültségi fo- hónap végét jelöltük meg. a dugóalapozás használata- fc. , Tehát ezzel a munkával kőről. Erről az elhatározásról rüibelül fel éven belül el ma már egyértelműen meg- — Az állandó terhelésnek kell őszülni. S ha november állapítható, hogy hibás lé- körülbelül 80-85 százaléka végére újra teljes ütemben pes V"U ma mar az alapzatot nyom- folytatódhat az építkezés, — Erdeke-e a Délépnek, kórházi berendezések 1988- vé^éTe elkészül a klihogy mindenáron ezt a tech- Ja' A Kornazi berendezésen, nológiát alkalmazza? — kér- az épületben mozgó, tartózdezem Körtvélyessy Pétert. kodó emberek az. összteher- — Mennyibe kerültek ed— A mindenáron való nek mindössze 5-8 százaié- dig a vizsgálatok, szakértői erőltetése ennek a technoló- kát jelentik. Ha a további bizottságok' giának semmiképpen sem sullyedés Számított értékeire lehet a vallalat erdeke. Nyu- , . ; godtan mondhatom, hogy ez k>vanc.si, akkor elmondhaa helyzet nekünk lényegesen tom, hogy különböző cégek nagyobb üzleti kárt okozott, 2-6 centiméteres további mint amennyi hasznunk a dugóalapozás egyik felhasználásából ered. Az eljárás iránt jelentős a külföldi érHosszas vita, konzultációk, tanácskozások eredményeként megszületett a döntés: június elsejétől autópályán százhúsz, autóúton száz kilométer/óra a személygépkocsik megengedett legnagyobb sebessége. ak"kH"most a Egyéb országutakon változatlanul nyolcvan a maximum. Ezzel párhuzamosan — ahogy a hivatalos közlemény fogalmaz — „régi óhaja teljesül" a motorkerékpárosoknak: lakott területen kívül rájuk is az autókra érvényes sebességhatárok vonatkoznak. Százhúsz Aki figyelemmel kísérte a sajtó híradásait, tapasztalhatta: hetek, hónapok óta a legkülönbözőbb fórumok tárgyalták: helyes-e visszaállítani a sebességhatárokat (merthogy visszaállításról van szó: a jelenlegi határok 1979 óta vannak érvényben). A Parlament közlekedési bizottsága elfogadta az erről szóló javaslatot, a környezetvédelmi bizottság először tárgyalni sem akart róla, majd mégis megvitatta, sőt el is fogadta — a bizottság elnökének kivételével. Az ebből a tényből sejthető véleményt egyébként sok más szakember is osztotta, mondván: kilencven-száz kilométer/óra- fölötti sebességnél ugrásszerűen megnő a gépkocsik által kibocsátott káros anvagok mennyisége, s ez tovább veszélyeztetné az amúgy is ártalmakkal teli természeti környezetünket. S mi szólt a javaslat mellett? 1979-ben üzemanyag-takarékosság címén vezették be a jelenleg még érvényes korlátozásokat. Azóta kiderült: számottevő megtakarításról nem lehet beszélni, mivel az autósok többsége ugyanolyan sebességgel közlekedett, mint előtte. Komolyabb változást inkább a benzin árának többszöri emelése hozott: fokozottan zsebre menő dologgá vált, hogy a lehelösegekhez képest a legkevesebbet fogyasszon a gépkocsi, hogy a „legtakarékosabb" tempóban vezessen az autós. így, sebességhatárok fölemelése mellett kardoskodtak, azt" is mondták: igen sokan nem élnek a megengedett nagyobb sebesség lehetőségével, mivel az számukra nem gazdaságos. Ugyanakkor a közlekedők egy tekintélyes hányada (különböző statisztikák szerint 20-50 százaléka) most is gyorsabban jár, mint szabadna, tehát a módosítás csak egy meglevő gyakorlat törvényesítése lenne. Ez az az érv, ami sokszor elhangzott egy másik vitában. Nevezetesen, sokan azt szerették volna, ha a sebesség határ viszszaállítása az egyéb országutakra is érvényes lett volna. Éppen amiatt, hogy ott is gyorsabban futnak a kocsik, mint szabadna, a határmódosítás tehát csak legalizálást jelentene. Jött az újabb érv: az új határt is túllépnék. Nem, mert a fogyasztás akkor már ugrásszerűen megnő — lehetett hallani a választ. Nem valószínű, hogy papiron el lehet dönteni a vitát, tény azonban, hogy a változás — sokak szerint felemás módon — úthálózatunkból csupán 217 kilométernyi autópályánkat és 96 kilométert kitevő autóutunkat érinti, melyeken a hazai országúti forgalom öt százaléka bonyolódik le. Felemásnak Ítélték sokan azt a döntést is, hogy a motorosokra érvényes sebességhatárokat csak a lakott területen kívül emelték az autósokéval egy szintre. Hogy egyáltalán, miért a módosítás? A szakemberek szerint, azzal, hogy a motorosok lassúbb haladásra voltak kényszerítve, egyúttal veszélyhelyzetnek is voltak kitéve a folytonos előzesek miatt. Ez azonban lakott területen belül is ugyanúgy volt, s mivel a változás itt nem érvényes — így is lesz? Hogy a hétfőtől bevezetendő módosítások szakmai fogadtatása nem egyértelmű (vannak, akik elhamarkodott döntésnek tartják; vannak, akik többet szerettek volna), az talán a fentiekből kitűnik. Am az, hogy ennek kapcsán felmerülnek szakmai problémák, s ezekkel a közlekedési és a belügyi tárca illetékesei is többet törődnek, az mindenképpen jó! A közlekedésfejlesztési munka során ugyanis aktívabban akarnak foglalkozni a gépjárművezető-képzés és -vizsgáztatás rendszerének továbbfejlesztésével, előtérbe került a járműpark korszerűsítésének, az alkatrészellátás javításának, a javítóipar szolgáltatási szintje emelésének kérdése, s az, hogy a környezeti ártalmak csökkentése érdekében, fokozottabban ellenőrzi a járműveket. S van még valami, amit a rendőrség illetékesei hangsúlyoznak a változás kapcsán a sebességhatár felemelése nem azt jelenti, hogy autópályán ezután százhússzal kell hajtani, hanem azt, hogy ennyivel lehet. A kell és lehet közti különbség, közlekedésről beszélve, gyakran szóba kerül. Hogy mennyire szabjanak lehetőséget, s mit tegyenek kötelezővé a szabályok. Sokan ma is vitatják: jó-e, hogy kötelezővé tették a biztonsági öv használatát. Mivel a statisztikák nem teljesen egyértelműek a hasznát illetően, nem kellene-e inkább az autósok döntésére bízni: bekapcsolják-e vagy sem. Azt mondják az illetékesek: ehhez hiányzik sok emberből a felelősségteljes gondolkodás, s ezért kell az effajta döntéseknél előírni valamit.' Felelősségteljes gondolkodás — ismételgetem magamban. Ennek hiánya — nemcsak a közlekedési tárca gondja ... Balogh Tamás süllyedést prognosztizálnak. S ennek mindössze 20 százaléka lenne — valószínűleg — a süllyedéskülönbség. A hat méter mélységig le — Pontos adat erről nem áll rendelkezésemre, megítélésem szerint közelít ez az összeg a tízmillió forinthoz. — Milyen értékű árajánlatok érkeztek a süllyedés megállítására? — Volt közöttük százmilnyúló alapok óriási erővel liós nagyságrendű is, ezt az nyomják az altalajt. Az épület „lefelé mozgásában" egy néhány méterrel ennél is lejjebb lévő tőzegréteg a ludas. A talajmechanikai vizsgálaösszeget irreálisnak tartottuk és elvetettük. Valószínűleg több tízmillió forintba fog kerülni a süllyedés megállítása, s egyáltalán nem tokát végző FTV 20 méter mindegy, hogy ebből az oszmélységig vizsgálta a réte- sz*gbő .mennyit kell kongeket. A megmentési ver- vertibilis valutaban kifizetsenytárgyalásra felkért vi- nl' lágcégek közül az egyik 50 A felelősség megállapitásáméterig kíván kutatni. Jel- ról pedig bíróság fog döntelemzö, hogy Magyarországon ni. Ezen a fórumon a viták az építőiparban a 30 méteres az épület további sorsának mélységből való mintavétel- végleges eldöntése után kezre sincsenek megfelelő esz- dődnek... közök. Bőle István Gyermeknap '87 Május 30-án, szombaton mázás, szövés, videófilmrajtolhatnak a legfrissebbek vetítés és számítógépes já— bringatúra indul a Szik- ték lesz a Kodály téri, az sós-tóra. Gyülekező fél 8- Odessza If-es és a Révai iskor az Úttörő téren. A ze- kólában. Ugyanitt rendezik nebarátoknak a Molnár Di- a „Hajtás — pajtás" címxieJand Dugonics teri mű- mel meghirdetett sportvetélsorát ajánlhatjuk (kezdés 10 kedőket is. De az sem fog órakor), míg az úttörőház csalérkii, aki mondjuk diszalkotóházat rendez bábké- kót?ncot, gyermekeknek szitőknek, szövőknek, agyagozóknak. Május 31-én, vasárnap r. központi programok sora halfogó versennyel teául, találkozó az Árvízi o.nléks-.'.nt színdarabokat, karatetomutatót,' néptáncot szeretne .látni, hisz ezek is szerepelnek a programban. Helyszűke miatt ennél részletesebb 'tájékoztatóra műnél. A jutalom; jyekkel nem vállalkozhatunk, de rendelkezőket a ".rös Csil- annyit még elárulunk, hogy lag és a Fáklya filmszínház- a Vidám Park szombaton ba várják, a 'ai-:k és az asz- 12—20 óra között, vasárnap talitenisz b?.rátainak pedig peciig 10 és 20 óra között az úttorcházban rendeznek várja vendégeit, míg Szeged versenvt 10 órától. közlekedési vállalatainak A felsoroltak mellett há- ajándéka: ingyen út minden rom helyszint is ajánlhatunk piros vagy kék nyakkendőse.sösorbon lakótelepi gyere- nek valamennyi busz-, vilkeknek. Bolhapiac, vásár, lamos és troljjáraton, bazár, bábkészítés, sógyur- B. Z. • 4