Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-20 / 117. szám

WSl' VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ORSZÁG 77. évfolyam, 117. szám 1987. május 20., szerda A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ara: 1.80 forint Bordányban Óvoda, iskola, „Vadgesztenye n Az új óvoda; augusztusban a gyerekeké lesz ott­Ter­mészetesen megfelelően át­alakítva. Ügy hozta a szükség Bor- ként öregek napközi dányban, hogy óvodát kel- hona lesz októbertől, lett építeni. A beruházás fel­tételeit 1985-ben sikerült megteremteni, így akkor hozzá is fogtak a kivitele­zéshez. Mostanra odáig ju­tottak, hogy augusztusban át tudják adni a gyerekeknek második otthonukat. Mivel évente 6-8 százalék­kal nő a lakosság száma, az iskolában párhuzamos osz­is. Minden igényt kielégítő étterem lesz abból a nyár végére. A bővítést, korsze­rűsítést a közétkeztetés ja­vítása, a kulturált szórako­zás lehetőségének megte­remtése indokolja. A Vad­tályokat indítanak. A szá- gesztenye étterem alkalmas Az óvodát 75 kislánynak­kisfiúnak kezdték építeni, de még az építés elején 100 személyesre kellett módosí­tani. Kellemes gondja volt ez a tanács vezetőinek, ugyanis sok fiatal család — esetenként 2-3 gyerekkel — költözött-költözik a község­be. Bordány fejlődésére jel­lemző, hogy 1981-ben hu­szonnégyen születtek, tavaly pedig negyvennyolcan. Az 1981-ben született, ma már óvodás korúak száma negy­venkettőre emelkedett, ami egyértelműen a beköltözők­nek köszönhető Jól gazdálkodnak a köz­ség vezetői. Mutatja ezt az a tény, hogy a 600 négyzet­méteres óvoda mindössze nyolcmillióba kerül. (Szá­moljunk csak: ha építenénk hat 100 négyzetméteres csa­ládi házat, a költségek jó­val meghaladnák a 8 millió forintot.) Miből jött össze a pénz? Négymillió állami a beruházás, a másik felét a településfejlesztési hozzájá­rulás és a községi tanács más bevételei teszik ki. Ezeken túl 13 szegedi és környékbeli vállalat járult hozzá anyagiakkal, azok fő­leg, amelyekben bordányiak dolgoznak. Fontos megemlí­teni a társadalmi munkát is. Ennek értéke 2 millió, 1 mil­liót pedig az hozott a „konyhára", hogy a bútoro­kat és a berendezéseket köz­vetlenül a termelőtől vásá­rolták meg. A társadalmi munkában szinte mindenki részt vett. Úgy szervezték ezt, hogy a kőműves ne lapátoljon, dol­gozzon szakmájában, ugyan­így más mesterek. Prakti­kusan hasznos megoldás! A Kiskunhalasi Teszöv Varga Mihály vezette ter­vezőcsoportja egyedi elkép­zelései szerint a Bordányi Előre Szakszövetkezet épí­tette föl az óvodát. Mint az a felvételünkön látható, Szegednek, de bármely vá­rosnak díszére válna az épület A régi óvoda egyéb mitások szerint 1992-ben már három első osztály lesz. Semmiképpen nem akarnak két műszakos tanítást be­vezetni, ezért a 12 tan­termes iskolát bővíteni kell. Két módon lehetséges ez: emeletráépítéssel vagy új épületszárny kialakításával. A bővítés gazdaságos meg­oldásának lehetőségét a kis­kunhalasi tervezők vizsgál­ják. Tanulmányterv készül. lesz családi események meg­rendezésére is. Az idei tervek között sze­repel a harmadik ivóvízkút és az új posta átadása. Ezek október végére készülnek el. Látványos esemény lesz a közeljövőben Bordányban fjúsági napok Az ben nemzetközi Balogh Ferenc tanácselnök autó-versenyt kereté­veterán­rendeznek az előzetes információkra hivatkozva azt mondta, hogy az emeletráépítés tűnik praktikusnak. Csúpán egy a bökkenő: ha a tervezők ezt javasolják, a kivitelezésre mindössze 3 hónap áll ren­Szegeden, de ezek a matu zsálemek túrájuk során el­jutnak ebbe a községbe is Nem véletlen, hiszen itt él a Kisapáti család, amely harmincnál több öreg autót és motort tudhat magáé­nak. A felbecsülhetetlen ér­delkezésre. Az óvodát építő tékű csillogó jármücsodák­szakszövetkezet már bizo­nyított Maradva még az építke­zésnél, szólni kell a régi, rossz kocsma átalakításáról nak egy szalont akarnak építeni. A tanács erre a cél­ra közművesített területet biztosit. Pénzes sponzor ke­restetik A. S. Hazánkba érkezett Szokolov marsall Kedden Budapestre érke­zett Szergej Szokolov, a Szovjetunió marsallja, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának póttagja, szovjet honvédelmi miniszter, aki Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter meg­hívására négynapos hivata­los, baráti látogatást tesz ha­zánkban. Kíséretében van­van magas rangú, szovjet katonai vezetők, közöttük Alekszej Lizicsev hadsereg­tábornok, a szovjet had­sereg és haditengerészeti flotta politikai főcsoportfő­nöke. A honvédelmi minisztert és kíséretét a Ferihegyi re­pülőtéren Horváth István, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, valamint Kár­páti Ferenc vezérezredes, továbbá a Honvédelmi Mi­nisztérium Katonai tanácsá­nak több tagja fogadta. Érkezésükkor jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjet­unió magyarországi nagy­követe. (MTI) Átadták a BNV dijait Tizenhárom terméket ju- ipari Vállalat JET A—1 ti­lalmaztak az idei tavaszi pusú, sugárhajtású repülő­Budapesti Nemzetközi Vá- gépekhez szükséges üzem­sár nagydíjával, 31 gyárt- anyaga; a Híradástechnika mányt pedig BNV-díjjal Szövetkezet színes mini tv­tüntettek ki. A dijakat ked- stúdiója; az Ikarus Gyár IK den a kőbányai vásárváros- 365—00 típusú új távolsági ban Kelemen ÍMjos, a vá- autóbusza; a Kemikál Vál­sári dijbizottság elnöke ad­ta át. Elmondotta, hogy a BNV-díjak rangjának to­vábbi emelése érdeké­ben az elismerésben ré­szesített termékek mi­nőségét folyamatosan fi­gyelemmel kísérik. A közel­múltban utóvizsgálatot vé­geztek, amelynek eredmé­lalat Bitugel szigetelöhaba.'­csa; a Ixibor Műszeripari Müvek vetőmag fajtaazonos­ság-vizsgáló rendszere; a Medicor MAC műtöasztal­rendszere; Petrenkó János kisiparos Peko bevezetőgör­gők termékcsoportja; a Po.'í­foam Kft. szigetelöcsőhéj terméke; a Taurus Gumiipa­nyeként a két évvel ezelőtt ri Vállalat új textilradiá'.­dijazott termékek közül egy­től várhatóan megvonják a BNV-díjat. A BNV nagydijas ter­mékei: a BEAG Elektro­akusztikai Gyár AC 200 tí­pusú adáslebonyolító rend­szere; a „December 4 ' Drótművek új betonfeszítő pászmája; a Dunai Kőolaj- részesült. (MTI) abroncsa; a Tungsram Rt. fénycsőgyártó gépsora-és a VAEV-Bramac alpesi tető­cserepe. Kapolyi László ipari mi­niszter a nagydijas termékek tervezőinek alkotói dijakat adott át. Ebben az elismerés­ben 47 műszaki szakember A brit nagykövet nerekkel. Párhuzamot von­tak a beszélgetésben az ér­telmiségi fiatalok pályakez­dési esélyei közölt — itt és a Csatornán túl, s innen már csak egy lépés volt, hogy a lakáskérdés szegedi Csongrád Megyei Bizottsá­gának első titkára és Petrik István, a mégyei tanács el­Számítógép a munkavédelemben Számítógépes nyilvántartó és információs rendszer be­vezetését kezdték meg a munkavédelmi és munkaügyi felügyelőségek hálózatában. A budapesti főfelügyelőséget és a megyei felügyelőségeket már ellátták személyi szá­mítógépekkel, amelyeket most töltenek fel progra­mokkal. A technika jelentős segítséget fog nyújtani a felügyelők megszaporodott munkájához. A főfelügyelő­ség tevékenysége ugyanis a közelmúltban a munkavé­delmi tennivalók mellett kiegészült a munkaügyek felügyeletével. A megnöve­kedett feladatokat lényegé­ben változatlan létszámmal, néhány újabb munkatárs alkalmazásával látják el a felügyelők. Első lépésként a felügye­lőknek korábbi ellenőrzéseik során hozott intézkedései kerülnek számítógépre, amelyeket folyamatosan ki­egészítenek az újabb vizs­gálatok tapasztalataival II Kiosz országos választmányának ülése Tegnap, kedden Szegedre Szabó Sándor és Petrik Ist­látogatott Leonard Vincent ván válaszolt Appleyard Nagy-Britannia A nagyk,ivel belőtt fel­es Észak-Írország Egyesült ke hivatalában Papp Királyság budapesti rendki- G (a( a városi tan4ca el. vul.es meghatalmazott nagy- ^ akinek ^ Székvl k"v(e f'.a. nagykövetség ma- Sandornak a városi pártbi. sodtitkaranak k.sercleben. ^^ e,sö titkárának tór. A megyei tanac.s epuleteben saságában élenk eszmecse- megoldási módozatairól tá Szabó Sándor, az MSZMP ^ folytatott _ eIösziir v;l. ros po 1 i t i ka i ké rdések t'ö I. (Talán nem' vétünk a dip­.., . . .... lomáciai újságírás szabályai nokenek allalanos helyette- e„ ha elmondjuk: Leo_ se fogadta. Petrik István na(.d vincent App,eyard tájékoztatta a vendegeket a megye társadalmi gazdasá- türleneieneK lontos m<>- . Satwd nevezetességei gi, kulturális eletenek ala- m„-,„m„:uo ,,„„.„,•„,„ oevv/A-us^kvi kulásáról, a tanácsok mun, "tentumaibol ugyanugy. vel ismerkedett. A séta a kajáról. A brit nagykövet mint a cambndge-i testver- Kárász utcán, Dugonics és élénk érdeklődéssel fogadta városi kapcsolatból, vagy a Dóm téren át a Tiszához a tájékoztatást, és több kér- biológiai központban folyó vezetett majd a színházhoz, dést tett fel a tanácsi testű- „]H(lm.inWK kutatásokból) ah-°l ^gkozckíbbl '«étékor letek működésére, a taná- tudomany°s k"taUsokbol.) clőadást Ls éretne latm ­csok pénzügyi gazdálkodása- A két ország közti tudo- mint mondotta — Ieonard ra, a megye politikai életére mányos egyezményről szol- Vincent Appleyard. Kullu­vonatkozóan, amelyekre va a nagykövet hangsúlyoz- ralis érdeklődésének bizony­ta: a magyar, s köztük a ságául szegedi látogatásának szegedi kutatóknak jó a hí- végén, délután a József At­rük Nagy-Britanniában, s a tila Tudományegyetem rek­jövóben e szálak erősítése torával. Csákány Bélával, s kívánatos és várható. Szóba az angol tanszék vezetőjé­került ez ügyben a Biotech- vei. Rozsnyai Bahnttal nika Rt. és az orvosegyetem folytatott megbeszélést a bu­együttműködése angol part- dapesti brit nagykövet. jékozódjon a nagykövet, különös tekintettel a magán­erős otthonteremtés anyagi feltételeire. A város plakettjével meg­készült" Szegedből, a va- ajándékozott nagykövet dét­ros történelének fontos mo­mentumaiból ugyanúgy. Kedden ülést tartott a termelésben és az export­Kisiparosok Országos Szei- feladatok teljesítésében is, vezetének választmánya. A Az ipari miniszter felhív­testület az adóreform élőké- ta az országos választmány, születi munkálatairól hallga- és ezen keresztül a kísiparo­tott meg tájékoztatót. Ezt sok figyelmét arra, hogy a követően Kapolyi László jelenleginél jobban éljenek ipari miniszter tartott elö- a gépbérlet lehetőségével, adást a kisiparosok és a Több ipari nagyvállalatnál gazdasági munkaközösségek ugyanis olyan gépek, beren­feladatairól, szerepükről az dezések állnak kihasználat­, ....... lanul, amelyeket a kisüze­ipar szerkezetenek atalakiti- mek me/ gazdaságosan sában. képesek üzemeltetni. Felhív­Elmondta: a kisiparosok és ta a figyelmet arra is: az a kisvállalkozók egyre fon- ipari nagyvállalatok, szövc'.­tosabb szerepet töltenek be kezetek és a kisüzemek kap­az iparban. Számuk dinami- csolata, együttműködése ma kusan nő, jelenleg több mint még nem zökkenőmentes, 150 ezren dolgoznak e szfé- Ahhoz, hogy ez a jövőben rában. A lakosságnak nyúj- megváltozzék, szükséges az tott szolgáltatások 65 száza- is, hogy a nagyvállalatok ;s­lékát ők végzik, s a tervek merjék a kisiparosok mun­szerinl ez az arány tovább káját, lehetőségeit. Ebben növekszik. Az árutermelés- mind az Ipari Minisztérium­sel foglalkozók többsége vá- nak. mind a Kiosznak — lasztékbővító fogyasztási amely a kisiparosok és gaz­cikkeket és alkatrészeket al- dasági munkaközösségek ér­lít elő. Nélkülözhetetlen a dekvédelmi, érdekképviseleti munkájuk az importpótló szerve — fontos szerep jut ' Nagy íászlO felvCtele Leonard Vincent Appleyard (a képünkön középen) délbea várusnézö sétára indult »

Next

/
Oldalképek
Tartalom