Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-19 / 116. szám

p" Csütöriök, 1987. május 25. 5 Elhunyt Káldy Zoltán A Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyar Országgyűlés, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Országos Béketanács mély megrendüléssel tudatja, hogy hosszan tartó betegség után, életének 68. évében elhunyt Káldy Zoltán. a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke. a Lutheránus Világszövetség elnöke, országgyűlési képviselő, a Békevilágtanács, az Országos Béketanács, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnöksége, illetve a Magyarok Világszövetsége elnökségének tagja. Káldy Zoltán a Magyarországi Evangélikus Egyház kiemelkedő személyisége 1919-ben született Iharosberényben. lelkészcsaládban. Teológiai tanulmányait Sopronban végezte. 1941-től 1958-ig Pécsen különböző oeosztásokban lelkészként dolgozott. 1958-tól a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, 1967-tól a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke volt. Kimagasló egyházi és társadalmi tevékenységét számos hazai és külföldi kitüntetéssel ismerték el. Több magas állami kitüntetés birtokosa volt; felszabadulásunk 40. évfordulóján a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjével tüntették k'i. A pozsonyi és a kolozsvári evangélikus teológiai akadémia díszdoktorává választotta. Az MTA elnökségi ülése A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége hétfőn Berend T. Iván elnökletével ülést tartott. A testület megvitatta , a gazdasági, társadalmi kibontakozás cselekvési programja, az adórendszer átalakítása és a nyugdíjrendszer változtatása irányelveinek terveit. Az ülésen felszólalt Pál Lénárd, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, és jelen volt Radics Katalin, a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője. Az MTA elnöksége az elemző vitában kialakított véleményét eljuttatja az MSZMP Központi Bizottságának és a Minisztertanácsnak. (MTI) Képemyó Forgatókönyv Nézem a tévét, nagy-nagy türelemmel bele-belepislogok a sorozatokba, és azon kapom magam, hogy kedvet, sót ellenállhatatlan vágyat érzek egy forgatókönyv írására. Kétrét hajtok egy vékonyka köteg kéziratlapot, az első oldalára ¡fölírom: Holnap szeminárium, vázlat. Nyolc részre tervezem, mert nyolc nap alatt zajlik a történet. Azzal kezdünk, hogy egy vasárnapi hajnalon, kissé másnaposan, a tükörbe bámul Bandi, az egyetemista. Közben egy filozofikus szövegű LGT-szám megy arról, hogy a tükörben benne van a jövő, nem csupán a múlt, és a jövő az utazás. íme, kész a filmes pikareszk, a fiatalember kócosan, vállára vetett farmerdzsekistül stoppol és csak úgy zúgnak az autók el fele. Fölveszi egy maszek: kertész, aki végigkáromkodja az utat, Bandi pedig nem tudja, hogy mit akar. Végül lehúz egy munkanapot a fóliában, közben egy fanyar nóta a KFT-től arról, hogy mit ér a munkabér. Néhány szavas párbeszéd az adóterhekről és az időjárásról, de csak felületesen, fő műsoridőben nem megyünk le a valóság mély tárnáiba. Aztán egy nagy zivatar, Bandi bőrig ázva áll a tariyaudvaron, vége az első résznek. A második fejezetet úgy kezdjük, hogy hősünk egy vonat homályló ablaküvegén át meredten nézi a tájat, fák, virágok, fény, közben, egy nóta az Első Emelettől arról, hogy mindig van remény. Vasútállomás, keskenyvágányú vasutasok, a porfészek várótermében egy oda nem illő, fiatal lány. Kiderül: ő is menekülő, egyszavas, vérbő párbeszéd a restiben. Nagy nehezen kiderül, hogy hősünk jogász, olyanféle, mint a taxissá lett Alex volt hajdanán, még a Nyolc évszak és Brigi előtt. Most azonban hiányzik az ellenpont, a jól fésült, zeneakadémiai koncertre járó, túlképzett, szerény és hálapénzt az asszonyi buzdítás ellenére sem elfogadó, pályakezdő orvos. Ez a hiány rányomná bélyegét e részre, de hamar bealkonyul, és az ifjú pár egy diszkóban lötyög, ahol Cintula bekonferálja az új magyar világszámot, a milyen jó a jojót. Ezek meg rázzák, és látszik rajtuk, hogy nagyon rosszul érzik magukat itten. Harmadik rész: ébredés egy szörnyen zűrzavaros lakásban, fiúk, lányok egymás hegyén és hátán. Bandi és a lány elvánszorognak, a lépcsőházba fordulva, megszólal a kőkemény Edda-blúz: korlátok, lépcsők, hajnal. Na, szia, mondják egymásnak a sarkon, és enervállan elindulnak a maguk útján, közben meg fúj a szél. Bandi az úton, stoppol is, meg nem is, aztán jön egy paraszt forma ember, aki behívja a tanyára. Jól leszopják magukat, közben mesél az agg: ávéhás volt, meg minden. Bandinak csillog a szeme, megérinti a történelem. Végül iszonytató szalonnázásba fordulnak az események, amíg majszolnak, Hobó arról regél, hogy milyen volt régen. A negyedik rész jönne, de nem árulhatok el többet, sok nagyszerű dialógus és még több kiváló zenekar van még a tarsolyban. Most különben is azon töröm a fejem, hogy kiadatom a könyvet, meg egy lemez is nagyon kéne, mert eszméletlenül izgalmas kérdéseket feszegetek ebben a filmben. Ja, és azzal fejezem be, hogy Bandi az egyhetes csatangolás végén visszatér az egyetemi városba, végre megfürdik, megborotválkozik, és a tükörbe nézve, azt mondja: holnap szeminárium. Mert ez a sorozat fő műsoridőben megy. Dlusztus Imre Szegénység Rádiófigyelő A tömegkommunikációs kutatóközpont felmérése •nyomán kiderült: a legtöbb ember rendelkezik olyan pénzzel, amihez soha nem nyúl. Biztonsági tartalék — mondják, a takarékbetét, vagy a lakásban elrejtett bankóköteg. Általában nem nagy összegről, 10-20 ezer forintról van szó, betegség, váratlan kiadás esetére. Ügy fél esztendővel ezelőtt idős, kopottas külsejű asszony panaszolta a szegedi rendőrkapitányságon: eltűntek otthonról a betétkönyvei. A nyomozótisztek mosolyogtak magukban, hisz a néni másfel milliót emlegetett. Találkoztak már ilyesmivel, a bejelentő 130 ezret hiányolt, s amikor tadáltak lakásán a rendőrök tizedannyit, az illető attól is megnyugodott. Gondolták, most is ilyesmiről van szó. Másfél millió! ... Az aszszony külseje mellett hajléka is igazolta: szegény, mint a templom egere. A rozoga ház telis-tele szeméttel. Azért nekiálltak, szisztematikusan átfésülték a méternyi piszkos rongyhalmazt. Semmj eredmény. Már csak a lomkamra, a ház nemreg elhunyt urának egykori műhelye volt hátra — ahol is a faforgácsok, lécdarabok közt kotorászva meglelték a hat füzetecskét. Az írás másfél millióról szólt. Martinkó Károly eredt az eset nyomába, a riportot tegnap reggel sugározta a rádió a Hogy tetszik lenni? című nyugdíjasmüsorban. A házaspár régebben vagyonosnak számított, a férj asztalosmesterként jól keresett, háztájit is vállalt. Dolgoztak látástól vakulásig, s persze vigyáztak minden fillérre. S egyáltalán mindenre, ami a kezükbe akadt. Például azokra a hulladékokra, amelyeket a szemeteskukákból halásztak ki. Mindannyiunknak kínos, ha „kukázó" embert látunk, elképzelhetetlen, nem létező nyomor, mely a legalantasabb „szerzői" tevékenységre kényszerítené... Es lám, a történet szereplői inkább a jómódhoz álltak közel, mintsem a szegénységhez. Miért rakosgatták hát a pénzt, mire tartogatja most, 72 évesen az asszony? Életében sem járt Szegednél távolabb, színházra, mozira nem is kíváncsi. Rádiójegyzetet hallgattam egyik vasárnap délidőtájt. Azt fejtegette a szerző, mibe is fektessük felhalmozódott tőkénket. No, korántsem azért figyeltem oda, mintha hasonló gondokkal küszködnék, a téma tűnt újszerűnek, s a megközelítés. A beszélő a takarékossági lehetőségeket járta körül, mellesleg a kötvényeknél lyukadt ki, mármint, hogy ezek veszítik értéküket legkevésbé. Ma, amikor rohamosan növekednek az árak, természetesnek tételezte tehát, hogy akinek nagyobb összeg van a birtokában, valami értelmeset próbál kezdeni vele. Ha nem előbb, utóbb — mert mi haszna a vagyonnak, ha évtizedeken át pihen a forgalomból kivonva, tulajdonosa pedig ne adj'isten, nincstelenként tengeti életét? Nincs törvény, amely kötelezné az embert, hogyan kezelje vagyonát. Az omladozó ház idős lakójának figyelmét senki sem hívta fel hasonlókra. Vagy legalább arra: nem tarthat rabszolgasorban a pénz, ellenkezőleg, a jólét megváltásának eszköze. S hogy mit kezdjen vele egy öregasszony? Utazzon, lásson világot, egyen finom falatokat, hozassa rendbe a házat, varázsoljon maga köré lakályos otthont. Vagy A néni fia börtönbüntetését tölti. Lopott. Talán, ha jutott volna neki a másfél millióból. . . Varjú Erika Mozi — élőben A

mozi sokszor az illúzió világába röpíti az emb'ert. Egy jó film maga a felüdülés. Arra, hogy ez is egy termék — még ha olykor művészi értékű is —, s a forgalmazó egy vállalat, ritkán gondolunk. Leszurkoljuk a jegy árát, s beülünk a.székbe. Pedig a realitások érzékelésére mindjárt az elején figyelmeztet egy aprócska jel. Szűk a sorok között a hely, s ha az ember lábhossza a mai átlagnak felel meg, térde igencsak nekifeszül az előtte levő szék támlájának. A Csongrád Megyei Moziüzemi Vállalat 72 filmszínháza igen eltérő színvonalú, 25ben csak 16 milliméteres — köznyelven: keskeny — filmet tudnak vetíteni. Ezek elsősorban a kisebb községekben működnek. Van, ahol a művelődési ház lejtő nélküli nézőterén kell az embernek a nyakát nyújtogatni, hogy lásson is valamit. Bizonyára jogos az igény, hogy a század véghez közeledvén, más körülmények dukálnak. Otthon a tévét kényelmes fotelből néző ember elmorfondírozik, kinek a dolga kellen a dolgokon lendíteni. Az első következtetése az, hogy akié a bevétel, a jegy ána. Héjjá József főkönyvelő és János József műszaki osztályvezető megosztották velem azt, ami nyílt titok: a feladat az övék, s érzik a feszültségeket, de édeskevés, amit tehetnek. Az ok elsősorban gazdasági természetű. A forgalomtól függetlenül, még ha 20 ember néz meg egy filmet, a jegyszedőnek, pénztárosnak, gépésznek, takarítónak, télen a fűtőnek, be kell jönni. A fizetésükre is kevés a bevétel. A teljes munkaidősök létszáma 170, a részmunkaidőben foglalkoztatottakkal, nyugdíjas munkavállalókkal együtt 450-en vannak. A jegybevétel tavaly 32,7 millió forintol tett ki, ehhez jött még 21,7 millió állami támogatás. Az idén ez is módosult. A forgalmazó vállalatok támogatását 13,5 százalékkal csökkentették, ezt az összeget a filmgyártáshoz csoportosították ál. Egyre inkább létkérdés az önállóság, most már a vállalat döntheti el, a helyi viszonyok ismeretében, hogy mit vetít és mennyit kér érte. Korlátok természetesen vannak, his2 senkinek sem érdeke, hogy a drágább jegyárral egyetlen nézőt is elriasszanak a mozi zás tói. Korábban a megjelenő filmek teljes repertoárját be kellett "mutatni. Most, ha úgy ítélik meg, hogy a film iránt csak egy szűkebb réteg érdeklődik, nem a hatr száz fős, nagy moziban vetítik. A március elején Szegeden indult Filmtéka is egy rétegigényt céloz meg, rendezői sorozatokkal, ritkaságokkal. A jegyárak elsősorban a technikai színvonalat és a filmellátás minőségét tükrözi. Valószínűnek látszik, hogy a mozisok, ha szűken is, megélnek az idén. Az előttük tornyosuló problémákat azonban egyedül nem képesek egy csapásra megoldani. Tavaly 2 millió forintot tudtak fejlesztésre fordítani. Ez még a szinten tartáshoz is kevés. Maga a Vörös Csillag mozi székcseréje 1 milliót vitt el. A Szabadság mozira is ráférne egy nagy rekonstrukció — ami számítások szerint belekerülne vagy 50 millióba. Ez csak apró lépésekkel lehetséges, az idén nagyobb kép vetítésére alkalmas vásznat helyeznek el. Itt lesz majd az ifjúsági, a stúdió- és videómozi. Ráfér a városra. Egy, nagyvárosokat érintő vizsgálat szerint Debrecenben például dupla annyi filmszínház van. Nálunk egy lakótelepi mozira már régen szükség lenne, de ha a realitásokat nézzük, ugyan miből? Üj létesítményekben nem tobzódhatunk az utóbbi negyed században. Csongrádon 1963-ban épült egy, Deszken 1983-ban. S itt vége a leltárnak. Ez utóbbival is több a baj, mint az öröm. Fűtési gondok miatt fél évig üzemel, emellett a kihasználtsága sem fényes, a 200 személyes nézőtéren átlag 55-en foglalnak helyet. Egy „csonka" szezonban csak itt 400 ezer forint az üzemelési veszteség. Ellentmondásban tehát nincs hiány. H

ogy a videómozizás mennyire terjed el, még nehéz megítélni. A kezdet a kazettakölcsönző a Szabadság filmszínház épületében, egyelőre 200 körüli filmmel. Nem könnyű a lépéstartás, az újdonságok követése, ha bővül a hálózat, a Moképnek is jobban megéri a választékbővítés. Környékünkön a vállalatnak csak Sándorfalván van videómozija. A kiterjesztéshez a saját pénz mellett minisztériumi és tanácsi hozzájárulásra is szükség lesz. Egy kivetítős videó ára 700 ezer forint, tízszerese a monitorosnak. Mégis, ott, ahonnan már kivonulnak a filmesek, illetve ahol egy művelődési ház nagytermében húszan ülnek, esetleg gazdaságosabb megoldás lehet egy klub jellegű filmélvezet. Elképzelésből nincs hiány, az önállósodásból adódó útkeresés hosszú folyamatnak látszik. „A nagy előadás" mindannyiunk szeme előtt játszódik. Mi, nézők, nemcsak a vászonról várjuk a csodát. Tóth Szeles István Hit, hogyan, miért ? A mai tizenévesek diákos komolyságával az együttgondolkodás, a többiekért érzett felelősséggel tanácskoztak minap Szegeden a város középiskolásait és szakmunkástanulóit képviselő KISZ-bizottságok vezetői, a városi rétegtanács tagjai. Az 1986-os küldöttgyűlésük óta eltelt egy év az eddigiekhez alig hasonlítható. Már csak azért sem, mert a KISZ legutóbbi kongreszszusa markánsan fogalmazta meg az ifjúsági rétegek különbözőségeiből adódó feladatokat, és az abban fejlő lehetőségeket. Az ifjúsági mozgalmat irányítók nem először jöttek rá arra, az alapvető igazságra, hogy a KISZ egységes szövetség ugyan, csak éppen nem egyforma tagokból áll. Kongresszusuk határozatai, módosított szervezeti szabályzatuk alapos tanulmányozásából kiderül, hogy a „fentről" jövő feladatmeghatározások végrehajtásának kora lejárt, s a rétegek problémáit senki nem fogja helyettük felvetni és megoldani. Maguknak kell kialakítani azokat a cselekvési formákat, amelyek hasznosak lehetnek számukra, és ezzel együtt az egész társadalom számára is Ehhez három általános érvényű „kapaszkodót" használhatnak: az MSZMP Politikai Bizottságának 1985 októberi idevonatkozó állásfoglalását, a KISZ XI. kongresszusának tizenéves programját, valamint az oktatási törvényt és a hozzákapcsolódó jogszabályok garanciáit. Hogy az iskolákban a helyi erők és sajátosságok figyelembevételével van mit csinálni, arra csak néhány példa: A Kommunista Ifjúsági Szövetség megcsorbult presztízsének vissza hódítása, mely meghatározó erejűnek kell. hogy legyen az iskola életében, hogy a diákélet sokszínűsége rég nem látott fényében tündököljön, a KISZ-szervezetek önállóságának növekedésével erősödjenek a demokratikus elemek, valamint az iskolai működési szabályzatok a házirendek kidolgozásában való aktív, tartalmi részvétel. Az iskolai demokratizmus kiszélesítésének szükségességét a formális elemek kiküszöbölésének jelentőségét felismerték. Azonban a tapasztalatlanság az oktatási törvény szellemétől távol eső iskolai hétköznapok erősen gátolják az ez irányú törekvéseket. Az egyik felszólalót idézve: „a demokráciát tanulnunk kell, de hogy. legyen kitől, ahhoz a felnőttekre is ráférne egy kis ismeretbővítés". Az önálló» ságnak, a demokráciának jelentős próbaköve lehet az iskola működési szabályzatának elkészítése. Ma még igen kevesen értik, hogy hosszú távon mennyire meghatározó szerepet fog betölteni az, s hogy a ma és a holnap elsősei élvezik vagy nyögik majd azt. Tanárok es diákok egyaránt nehezen értették meg a törvény szellemét, hogy nemcsak azl kell betartani amit a törvény előír, hanem azt is szabad, amit a törvény nem tilt. Nem hisznek még a jogi garanciákban; „úgy sem engedi az igazgató, ha mást akarunk, mint ő" kiálltanak föl. Miért? Lehet, hogy talán azért, mert eddig sok helyen ez volt a gyakorlat?! És ilyenkor csodálkozunk azon, hogy a kelleténél többször hangzik el az a szó, közömbösség. Ha elfogadjuk azt, hogy n Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség politikai tényező, akkor ennél a rétegnél is igaz, hogy az őket érintő minden lényeges kérdéshez közük van. Természetesen az okos politizáláshoz sok ismeretre van szükségük. Politizálni csak olyan emberekkel lehet, akik kellően képzettek, képességükkel és hajlandóságukkal tudják képviselni társaikat. A tanácskozás résztvevőit hallgatva, örömmel tapasztalhattam, hogy őszinte, bátor es okos véleményeket mondani, a KISZ-tagokkal szemben támasztott vagy nem támasztott követelményekkel kapcsolatban. Hogy a vélt előnyök miatt belépőkre, vagy a csendes szimpatizánsokra nincs szüksége az ifjúsági mozgalomnak. A tavalyi küldöttgyűlések óta az ifjúsági mozgalom tavaszi szervezeti eseményein, sport- és kulturális rendezvényein, az országos diáknapok bemutatóin, kiállításain, tudományos diákakadémiák rendezvényein tapasztalhattam, nem rosszaobak, s nem jobbak a mai fiatalok sem, csak hát megváltoztak a társadalmi körülmények, s ők akarva-akaratlanul részesei. A nagy iskolai közösségekben élő é? dolgozó kisebb, érdeklődési és baráti körök szerinti csoportok is meghatározóak. De nem szabad tudomásul venni, és beletörődni abba, hogy a ma ifjúságát szervezetileg összefogó mozgalom csendesen elhaljon. Szerencsére az ifjúsági mozgalom új szellemű törekvéseinek kérdéseire egyre többször érkeznek már válaszok is. A mit csináljunk kérdése eldőlt, a hogyanra is egyre konkrétabb megoldások születnek. A miértre tudják még kevesen a választ, a csata végső kimenetele pedig itt dől el. Czakó János