Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-13 / 87. szám

2 Hétfő, 1987. április 13. Befejeződtek a csehszlovák­szovjet tárgyalások Mihail Gorbacsov hazautazott Moszkvába Nyugaton zavart okozott a rövid hatótávolságú rakéták fölszámolására tett szovjet javaslat 0 Prága (MTI) Mihail Gorhacsoi\ az SZKP KB főtitkára és felesége, valamint kíséretének tagjai szombaton Pozsonyból haza­utaztak Moszkvába. Mihail Gorbacsov és Gustáv Husák Pozsonyban megtartott zárómegbeszélésükön kifejezték elégedettségüket a szovjet főtitkár csehszlovákiai látoga­tásénak eredményeivel. Hangoztatták, hogy az jelentős mérföldkő a két ország sokoldalú együttműködésének el­mélyítésében, barátságának megszilárdításában. Gustáv Husák teljes támogatásáról biztosította a Szovjetunió újí­tó bel- és külpolitikáját, békekezdeményezéseit. 0 London (MTI) Mértékadó londoni megfi­gyelők szerint a Thatcher­kormány zavaráról árulko­dik az a rendkívülien tar­tózkodó magatartás, amely­lyel a brit külügyminisztéri­um Mihail Gorbacsov leg­újabb tárgyalási javaslatára reagált. Dávid Ovven, a szo­válaszolta a szovjet fölény­ről hangoztatott nyugati ag gályokat a rövid cher asszony és Kohl kan­cellár számára abban rejlik, hogy — jóllehet óriási fel­hajtást csaplak a rövid ha­tótávolságú fegyverrend­szerekkel kapcsolatos szov­jet fölény körül — valójá­ban egyikük sem akarja e fegyverrendszerek felszá­molását. Mindkét kormány azt is világossá tette, hogy ellenzi Európa atomfegyver­mentesítését, mert úgy vé­lik, hogy ezzel a Nyugat hatótávoi- gyengébb helyzetbe kerülne. A kozervativ The Sunday ságú fegyverrendszerek te kintetében, amikor felaján- Times viszont Thatcher asz­lotta e fegyverfajták csök- szony érdemének tulajdonit­kentését, esetleg teljes fel- ja, hogy — az SZKP KB fő­számolását is. A közvéle- titkárával folytatott megbe­mény és az ellenzék) politi- széléseinek brit értelmezése kusok szemében ez méltá- alapján — Reagan elnök ciáldemokrata párt vezére nyos ajánlatnak tűnik, ame- „derűlátóan" tekint külügy­szombaton „túlságosan nega­tívnak" minősítette a kül­ügyminisztérium első meg­nyilatkozását. Denzil Davies, h munkáspárti ellenzék had­ügyi szóvivője felszólí totta a konzervatív kormányt, hogy adjon kedvező választ a szovjet javaslatra, amely megoldást kínál a rövid ha­tótávolságú nukleáris fegy­verek vonatkozásában han­goztatott brit fenntartások­ra. A The Observer vasárnapi jelentése szerint, "a nyugati szövetségeseket zavarba ej­tette Mihail Gorbacsov szovjet vezetőnek az a vá­ratlan ajánlata, hogy kezd­jenek azonnali tárgyalásokat a rövid hatótávolságú nuk­leáris rakétákról". A tekinté­lyes hetilap diplomáciai munkatársa rámutat: Ró­náid Reagan amerikai elnök üdvözölte a szovjet javasla­tot, ezzel szemben 'London és Bonn „rendkívül óvatosan" nyilatkozott. A The Observer megálla­pítja: „első pillantásra úgy tűnik, hogy Gorbacsov meg­lyet lelkesen kellene ragadni. A nehézség meg- miniszterének hétfőn kezdő­That- dő moszkvai tárgyalásai elé. Marjai József Tengizbe látogatott fi Moszkva (MTI) Marjai József, a Minisz­tertanács elnökhelyettese moszkvai tárgyalásait köve­tően a szombatot és a vasár­napot a kazahsztáni Tengiz­ben töltötte. Ütjára elkísérte Vaszilij Gyinkov, a Szovjet­unió kőolajipari minisztere és Rajnai Sándor magyar nagykövet. Az 1985. decemberében aláírt magyar—szovjet kor­mányközi egyezmény alapján u „Vegyéps/.er", Vegyiműve­ket Epitö és Szerelő Vállalat és a Chemokomplex Külke­reskedelmi Vállalat fővállal­kozásában jelenleg több mint. 2500 magyar szakember dol­gozik a Kazahsztán Gurjevi Területén levő Tengiz térsé­Mir—Kvant—Szojuz TM —2 Teljes összekapcsolás D Moszkva (MTI) Jurij Romanyenko és AleUszandr Lavejkin, a Mir­ürállomás ket utasa az első az űrhajózás történetében, akit a nyílt világűrben ta­lált a szakmai ünnep, az űr­hajósok napja. „Űrsétájuk" ezúttal korántsem volt „sé­ta", különleges feladattal léptek ki a világűrbe. A feladat végrehajtását nehezítette, hogy az űrállo­más nem tervezett elhagyá­sáról volt szó, amelyre a földi irányitóközponttal együttműködve rekordidő alig 24 óra alatt készült fel a két űrhajós. Szombaton este magukra öltötték a ruhákat, amelyek csak a súlytalanság körül­ményei közepette alkalma­sak mozgásra, munkára: a földön csak daruval lehelne fölemelni az igy felöltözött űrhajóst. Kevéssel a moszk­vai idő szerint éjfél előtt el­hagyták a Mirt és, mintegy 20 méteres út megtétele után a Kvant-modul és az űrállomás dokkolórendsze­réhez érkeztek. A Csillagvárosban, viz alatti szimulátorkamrában két ember pontosan utánoz­ta mozgásukat, hogy a földi irányitóknak akkor is fogal­muk legyen az űrhajósok le­hetséges helyzetéről, amikor rádióárnyékban van az űr­ogysog. A dokkolórendszerek szemrevételezése során meg­állapították, hogy a teljes összeszoritást a dokkolófelü­letek közé került idegen tárgy akadályozza. Földi táv­irányítással ezt eltávolítot­ták majd folytatódott a riok­kolóherendezések összeszorí­tana. Az űrhajósok mindvégig figyelték u folyamatot. Köz­lésük és nz automatika tele­metrikus adatai szerint a fo­lyamat rendben lezajlott, a Kvant asztrofizikai modul és a Mir-ürállomás teljes összekapcsolódásával vég­ződött. Jurij Romanyenko és Alekszandr Lavejkin 3 óra 40 percig tartózkodott az űr­állomáson kívül. Az űrsétát követő ellenőrzés során meg­állapították: a kozmonauták egészségi állapota, közérzete kifogástalan. Az űrhajózás napján együtt kering a Mir—Kvant —Szojuz TM—2 űregység. amelynek együttes hossza 35 méter, tömege 51 tonna. gében létesítendő kőolaj­előkészítő és gázfeldolgozó komplexum építésén. A be­ruházásban részt vevő közel 30 magyar vállalat eddigi munkájának eredményekép­pen elkészült a várható tel­jes magyar szakemberállo­mányra méretezett közmű­vesített lakótelep, és befeje­zéséhez közeledik a szüksé­ges építő- és s/.erelöüzeme­ket magában foglaló ipari bázis felépítése. Az elmúlt hónapokban a magyar válla­latok egyidejűleg megkezd­ték az évi 3 millió tonna kő­olajat feldolgozó olaj- és gázkomplexum építését. Marjai József és Vaszilij Gyinkov végigjárták a meg­épült lakótelep létesítménye­it, a Tengiz térségében levő termelő- és munkahelyeket. A beruházásban érintett szovjet és magyar intézmé­nyek és vállalatok (mearen­delő, tervező, beruházó és kivitelező) vezetőivel közö­sen értékelték a megvalósí­tás helyzetét, és meghatá­rozták azokat a tennivaló­kat, amelyek szükségesek ah­hoz, hogy a magyar vállala­tok a továbbiakban is eleget tudjanak tenni szerződéses kötelezettségeiknek. A kormány elnökhelyette­se találkozott a Gurjevi Te­rület párt- és állami vezetői­vel. Elutazása előtt a látoga­tás tapasztalatait a Tengiz­ben dolgozó magyar vállala­tok vezetőivel és képviselői­vel folytatott megbeszélésen összegeztek. * Marjai József vasárnap hazaérkezett Moszkvából. A SZEGEDI SZALÁMIGYÁR ÉS IIÜSKOMBINAT igazgatói titkárságra középfokú iskolai végzettségű gyors- és gépírótf valamint szállítási osztályára áruterítési gyakorlattal és szállítási vagy gépjármű-ügyintézői képesítéssel rendelkező túrajárat­szervezőt keres felvételre. Jelentkezni lehet: Alsóvárosi ff, 64., személyzeti és oktatási osztály. Telefon: 26-033/168 mellék. A Minisztertanács közleménye r Arak változása - juttatások emelése A kormány legutóbbi ülé­sén — elemezve az ország gazdasági helyzetét — to­vábbi intézkedéseket hatá­rozott el a munka haté­konyságának javítására, a költségvetés kiadásainak csökkentésére. A kormány döntésének megfelelően to­vább kell csökkenteni a fo­gyasztói ártámogatásokat, s emelni kell a fogyasztói ára­kat. A fogyasztói áremelé­sekkel egyidejűleg szociál­politikai és jövedelemkiegé­szítő intézkedésekre kerül sor. I. Április 13-ától átlagosan 18 százalékkal emelkednek a húsok, húskészítmények, húskonzervek árai. Ezen be­lül a tőkehús ára 20—22 szá­zalékkal, a belsőségeké és a húskészítményeké kb. 16 százalékkal, a csirkehúsé kb. 19 százalékkal nő. Így példá­ul 1 kg serléscomb és rövid­karaj ára 110 forintról 134 forintra emelkedik. Az elő­hűtött csirkehús ára kilo­grammonként 11 forinttal nő. A húskészítmények kö­zül a párizsi kilogrammon­kénti 70 forintos ára 80 fo­rintra, a gépsonkáé 160 fo­rintról 200 forintra emelke­dik. A zsiradékok és szalonna­félék árai átlagosan 12 szá­zalékkal emelkednek. Pél­dául 1 kg étkezési sertészsír ára 2 forinttal, a napraforgó­étolajé literenként 2,80 fo­rinttal, a füstölt kenyérsza­lonnáé kilogrammonként 2 forinttal emelkedik. A hús­és húsos ételkonzervek ára átlagosan 12,9 százalékkal, a gyorsfagyasztott hús- és hú­sos ételeké 17,6 százalékkal nő. Emelkednek a kereskedzl­mi és munkahelyi vendéglá­tás árai. Átlagosan 8 száza­lékkal magasabb lesz vala­mennyi étkeztetést nyújtó egészségügyi, oktatási és szo­ciális intézmény élelmezési költségnormája A gyermek­és diákjóléti intézményekben az élelmezési nyersanyag­norma növekedésével azonos összegben, napi 1—3 forint­tal emelkednek az ellátásért fizetendő térítési díjak is. A dolgozók munkahelyi étkez­tetésében az előfizetéses ebéd térítési dija átlagosan 2 forinttal nő. A fizetendő térítési dijat a munkáltatók — a munkahelyi szakszerve­zet egyetértésével — állapít­Al.'TÓ­FELSZERELÉSI CIKKEK, ALKATRÉSZEK NAGY VÁLASZTÉKBAN, ÜJ NYITVA TARTASI RENDDEL. Hétfőtől péntekig 8—18 óráig. szombaton 8—13 óráig várjuk kedves vásárlóinkat. Szeged, Attila u. 3. Autósboltunkban. FIGYELEM! FIGYELEM! Gépárverés! a SzeRedi Állami Gazdasag ásotthalmi kerületének központjában, 1981. április 24-én 10 órakor. Értékesítésre kerülnek üzemképes, feleslegessé vált MII­traktorok. ják meg. Emiatt az állami támogatás nem növekedhet. A költségvetési bevételek növelése céljából átlagosan 10—10 százalékkal emelked­nek a sörök és az égetett szeszes italok árai. tgv pél­dául u 0,5 literes kőbányai világos sör ára 9 forintról 9,90 forintra emelkedik. Az import. alapanyagok drágulása és más termelési költségek növekedése miatt emelkedik néhány maximált áras gépipari fogyasztási cikk és a szappanok többsé­gének fogyasztói ára. Példá­ul a hűtőgépek ára átlagosan 5.5 százalékkal, a gázkészü­lékeké 3—5 százalékkal, a villanybojleré 3.6 százalék­kal, egyes gyógyászati segéd­eszközöké és fogtechnikai cikkeké 5,3 százalékkal emelkedik. A szappanok ára átlagosan 6 százalékkal nő. A Minisztertanács az árin­tézkedésekkel egyidejűleg döntött egyes pénzbeni tár­sadalmi juttatások április 1­jével történő emeléséről. Ennek értelmében havi 60 forinttal egészülnek ki mind­azok az ellátások, amelyek január l-jétől 2 százalékkal, de legalább 120 forinttal emelkedtek. A kiegészítés nem vonatkozik a baleseti járadékra. A 70 éven felüli nyugdíja­sok, illetve a súlyosan rok­kantak nyugdija 1987. janu­ár l-jétől 7 százalékkal, de legalább havi 180 forinttal emelkedett. A kormány úgy döntött, hogy a mostani in­1987. április 16-án és 23-án Pilseni vacsoraest a Hungária étteremben. Az est házigazdája-^ KOVÁCS BELA. a Budapest ctterem főszakácsa. Műsor. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél, telefon: 21-211. Szatymaz községben lakótelkekre előjegyzést vesz fel a községi tanács vb szakígazgatasi szerve. Érdeklődni lehet: személyesen, vagy 73-311 számú telefonon, hétfőtől péntekig 8—16 óra között. tézkedesekot figyelembe vé­ve ezt. további I százalékkal, minimum havi 40 forinttal kiegészíti. A házastársi pótlék havi 60 forinttal egészül ki. A családi pótlék összege gyermekenként havi 60 fo­rinttal emelkedik, és ugyan­csak 60 forinttal nő — 240 forintról 300 forintra — a gyermek után járó jövede­lempótlék összege. Havi 60 forinttal emelkedik — 440 forintról 500 forintra — a gyermekgondozási segély mellett folyósított kiegészí­tés összege is. A felsőfokú és középfokú oktatási intézmények hall­gatóinak jövedelempótléka is havi 60 forinttal egészül ki. A kiegészített (emeli) ósz­szegű ellátást a nyugdijasok már az április havi rendes nyugdíjfizetési napon —kü­lön kérelem benyújtása nél­kül — kézhez kapják. A családi pótlék (jövedelem­pótlék), gyermekgondozási segély 1987 áprilisra járó emelt (kiegészített) összegét május hónapban fizetik ki. (MTI) Ma hazánkba érkezik Poul Schlüter Lázár Györgynek, a Mi­nisztertanács elnökének meghívására hétfőn hiva­talos látogatásra hazánkba érkezik Poul Schlüter. a Dán K i rá lyság m i n iszterelnr>ke MAR 100 EZER ET-TÓL IS IBM­PC XT/AT KOMPATÍBILIS SZÁMÍTÓGÉP­RENDSZEREK SZEGEDEN HARDVER-SZOFTVER FELHASZNÁLÓI PROGRAM — DÍJTALAN SZAKTANACSADAS GARANCIÁVAL JAVÍTUNK IS, NEM CSAK ELADUNK. MIELŐTT SZÁMÍTÁS­TECHNIKAI TEMABAN DONT. HÍVJON BENNÜNKET A (62) 56-763 SZÁMON partnerek leszünk DIGITAL KISSZÖVETKEZET SZEGED, CSONGRÁDI SGT. 83. Pályázati felhívás A Makó Városi Tanács V. 8. pénzügyi osztálya elemzői munkakörbe közgazdászt vagy üzemgazdászt keres. Lehet pályakezdő is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom