Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-11 / 86. szám

Szombat, 1987. április 76. If magazin | [DM Csodabogarak? Szikora Robi és Sartre Bálvány, eszmény, példakép Színészektől, operaénekesektől szinte minden alkalommal megkérdezik: kit tartanak példaképüknek. Jómagam is beleestem a sztereotípia „lápjába" ezzel a kérdéssel hajdanán, ám egy igazán jó válasz bennem maradt. Iiándi János szerint a példaképek olyanok, mint a szoborkert szobrai: ahogy megyünk előre, mindig újak jönnek. És mindig magasabban lesznek nálunk, a talapzatukra hiába mászunk fel, hiába állunk melléjük, még nem leszünk azonosak veluk. Hiszen Pistike a nagypapa cipőjében még Pistike marad... De példaképekre azért csak szükség van. Olyanokra, akikhez hasonlítani vágyunk, akikre felnézünk, akiket követni szeretnénk. Néhcnnpi számvetéseink önmagunkkal „másokhoz viszonyítva" készülnek. hiszen nem mindenki mérheti magát a „mindenséggel", és nem mindenki képes „csak" önmagához. Es azért jó, ha nem kizárólag a szomszéd új autója a mérce. Az eszményképek, a példaképek léte valamiféle akaratot sugall, mert amíg valakire hasonlítani vágyom, addig céljaim vannak, amikért — valószínűleg — teszek is valamit. Es persze kell(ene) hozzá hit is. Másokban való hit. Az igazi eszményképhez. Kamaszkorban leginkább a külsőségek vonzók: a Flipper öcsi-frizura, a Szikora Robiszerelés, a Nagy Feró-féle kivüldekadencia, Arnold Schwarzenegger izmai. Persze, sűrűn változnak ezek is. Amit sajnáltam a tinikkel való beszélgetés után: alig egy-kettőnek van olyan tanárélménye, hogy emberi példaképnek is alkalmas volna számukra. Mast szerzett ismereteim alapján két csoportba osztottam a kamaszokat. Vannak, akik „felsőbb osztályba léphetnek" — szerintem —, és vannak, akik lépnek ugyan, de ... * — Hogy példakép? Sok-sok nagy dologból összegyúrva. Az apám emberi tartása, Bódy Gábor intelligenciája. X. Y. tanárnő erkölcsi és tudásbeli nagysága, Sartre gondolatvilága, Ilyjyé.s Gyula műveltsége és egy hosszútávfutó kitartása. Az emberi értékek, azt hiszem, állandóak. Lehet, hogy a megítélésük, fontosságuk változik, hogy bizony<is korban nem „sikk" mondjuk műveltnek, kulturáltnak, őszintének lenni, de számomra akkor is az az érték. Az öcsém egy enervált, dekadens pózt nézett ki magának a lehetséges mintád közül: már nem is vitatkozom vele. Az osztályban is hülyének néz mindenki, aki a céltalan, értelmetlen, szóval a ma divatos viselkedésformát választotta életformának, de azért közöttünk is van normális. És ha ezek az örületek elmúlnak: akkor látszik majd az értékek állandósága. Azt hiszem, ez a kor nem kedvez a hitnek, a rácsodálkozásnak, a belegondolásnak. Nem kedvez a példaképeknek sem. Te tudsz valakit kapásból, akit ma egy kamasz hittel felvállalhatna, és nem higagyú, vagy popsztár, vagy minden emberi értékétől mentes, lek vá rfazonú v í zpréd i ká tor ? * — A Robi az egy lökjófej. Imádom a „töknyúvéves" fejét. Meg bomba jó a zenéje is. Elég bénák a csajok mellette mindig, de a Robi mindig szuper. — Olvasni szoktál? — Az Ifjúsági Magazint szoktam, meg a Fricsó szifijeit (sic!). Meg imádok moziba járni. A Csillagok háborúját komáltam a legjobban, meg a Ruszli-filmeket (Bruce Lee-ről van szó — R. Ê.) — Melyik magyar filmet láttad utoljára? — Oda nem nagyon járok, azokban nem történik semmi. A Falfúrót, azt megnéztük, tökjó volt. .la, meg a Szerelem első vérig-et is csíptem. * — Nem hiszem, hogy példaképnek kellene nevezni. Az olyan, mint a kötelező olvasmány. A legjobb könyveket utálja meg az ember ettől a szótól. Meg egyáltalán: én nagyon szeretőm például a Sartre-drámákat, mégse akarok egzisztencialista drámaíró, se tisztességtudó utcalány lenni. Tisztelem, becsülöm ós csodálom Psota Irént, Almási Évát, Bánsági Ildikót, holott nem jutna eszembe színésznőnek lenni. Szerintem mindenki példa lehet, aki iól csinálja azt, amit csinál, — A szüleink, nagyszüleink még tanáraik között leltek eszményképre ... — Akkor még voltak tanáregyéniségek. De nézz körül ma ... Vagy neked például milyen tanáraid voltak? Mondjuk az alsó tagozatot leszámítva, mert akkor még a legtöbb kiskrapek szerelmes a tanító nénibe. — Mindig keveselltem: két meghatározó pedagógusélményem volt a 16 év alatt, egy pedig utána, „műsoron kívül". Egyre inkább rájövök, ez nem is olyan kevés ... — Nem hát, mondhatni: mázlista vagy. Nekem egy sincs, nem volt, pedig már tizenkettedik éve ülök iskolapadban. Ne csodálkozz hát, ha Görbe Nóra marad, meg Nagy Feró, meg Balkán Tourist. — Az mt? — Valami újhullámos, mégűjabbhullámos, legújabbhullámos együttes. Én se tudom, Pesten láttam — véletlenül — egy plakátjukat... * — Van, akit szeretek, van, akit nem. Követni viszont nem akarok senkit. Én én vagyok, nem más. Megnézem a Bódy Gábor-filmeket, mert jók. Hallgatok VHK-t, mert klassz. (Vágtázó Halottkémek együttes, sámánzenét müveinek. — R. É.) De én attól még egyedi és megismételhetetlen példánya vagyok az emberiségnek. — Ezek szerint nem vagy „átlagos". Jobbnak, vagy rosszabbnak tartod magad? — Ml az átlag? Milyen az? Ki az? Hol van? Hozd ide és akkor összemérjük magunkat. Ha X. az átlag, akinek mindenből ötöse van. akkor rosszabb. Ha Y. a tornaverseny-gyözelmével, akkor jobb. Ha egyáltalán rosszabb az, aki közepes, és jobb, akj erösebb. Mert ezt is az emberek alkották, a kategóriákat. Ketrecbe zárjuk a majmokat, mert majmok. De hátha csak azért tehetjük ezt, mert többen vagyunk, de voltaképpen nekik kéne minket ketrecbe csukniuk? Filozofikus alkat vagy... — Azt mondják. Lehet. * — Voltál már R-GO-koncerten? Vagy Eddán? — Bevallom, soha. — Akkor azért kérdezel hülyeségeket. Példakép.... no hiszen. Ök nekem, nekünk csinálják a zenét. Rólunk, rólam, nekünk, nekem. És nem is élnek rosszul belőle. Valami ilyet akarok csinálni. És jól élni. Aztán járni, szórakozni, automatizált Lakásban lakni. — Ki él ma úgy, ahogy te szeretnél? — A Robiék biztos. Meg a butikosok, a nőgvógyászok, az újságírók. " — Az előbbiekről nem tudok nyilatkozni, de az utóbbiban, azt hiszem, tévedsz. — Ne rizsázz, ugvan. Tudom. — Csak talán nem elég jól. De mindegy. A pénz a legfontosabb? — Persze. Pénzen vehetem meg a boldogságomat. — Ha végzel, mi leszel? — Papír szerint szövőnő tán. De egy frászt. Azért többre vagyok presztorizálva (sic!) ennél! ' * Szóval Szikora Robi, Bódy Gábor, Sartre, Edda, VHK, Linda, színészek, zenészek, irodalmárok váltják egymást a lista élén. Ez is van, az is van. Az uncsi fater helyett a „töknyúvév" zene, a hígagyúak helyett az emberi értékek. Amelyik tizenéves nem csápol a rockzriben, az Sartre drámáit lapozgatja és verset olvas. A világot mind meg akarja váltani (miképpen anno mi is), csak a „hogyan" és a „minek" másféle. Ez a pedagógusügy viszont valóban elkeserítő. Értékteremtő nemzedéket nevelni példamutatás, gondolat nélkül? Nem kéne a srácokat egészen magukra és a „Le veletek, célok" együttesre hagyni. Nem titkolom, a legtöbb a tolerancia, amit VHKügyben nyújtani tudok, és az sem kis megerőltetésembe kerül. (A beszélgetések miatt műveltem ki magam ennvire. lehet, hogy egyébként véletlenül se jutnak el hozzám ilyen mélységig a tinibálványok.) Lehet, hogy már örökre azok maradnak szimpatikusabbak, akik valódi értékekről beszélnek. De hiszem a saját felelősségünket. Nem mindig fogunk tudni többet aratni, mint vetettünk . .. REGÖS ÉVA Tanár ismerősöm meséli, nem veszik jó néven tantestületében az aspirantúráját. Legfőképpen az igazgató es az szb-titkár orrol rá. Évek óta nem dicsérik, nem jutalmazzák. A direktor nemegyszer a fejéhez vágta, érje be anynyival, hogy megkapja a tanulmányi szabadságot. A már nem egészen ifjú ember havi fizetése 6200 forint, nem tagadja, elégedetlen. A híres-neves gimnázium vezérkara léhát nem örül annak, ha az egyszerű, beosztott tanár igyekszik minél többet tudni, a szabadidejét, sem sajnálva tanulni. Csodabogarnak tartják. Ö az, aki éppúgy próbál lépést tartani a pedagógia legújabb eredményeivel, mint tudományágának friss fejleményeivel. Hozzá kell tenni, nem különc, nem antiszociális. * Annyira sajnos nem vagyok már fiatal, hogy ne találkoztam volna polihisztor tanárokkal. Nem is emlékszem János bácsi, milyen szakos volt — talán biológiát tanított — de éppúgy értett az irodalomhoz, a matematikához és a művészettörténethez. A szabadidejében verseket írt, és bennünket okított a színjátszás alapjaira. És persze színházba vitt, örültünk, hogy a. biológiaórákon előadás-boncolás folyt. Most már tudjuk, a polihisztor tanárok utolsó mohikánja közé tartozott. Ö is végigjárta a maga aspirantúráját. Nem gáncsolták — úgy gondoljuk —, a kötelező fizetésemelését is megkaphatta, sőt többször ki is tüntették. Ez utóbbi nem igen izgatta. Az utcai köszönésekkel mérte önmagát, a népszerűségét. Boldog ember volt, mi meg szerencsések. * Igen tehetséges, fiatal színészszel ülünk szemben. Ódry szinpadbeli élményeinket idézgetjük, a kamaszzseniknek kijáró lábdobogásokat, a percekig dübörgő tapsot. A Színművészetitől egy sarokra található az a vendéglő, ahol nagyon olcsón degeszre ehetik magukat a fősulisok. Aztán a diplomaasztúst követően — a 4500 forintos fizetés mellett — már egy filléres talponállóra lenne szükség. Ilyen azonban csak az Óperenciás tengeren túl talál. ható. Ama tehetséges színész pedig dilemma elé kerül, vagy felkopik az álla a neki tetsző szerepek mellett, vagy elvállal mindent; szinkront, rádiót, tévét, filmforgatást. Üszik az árral, vagy megálljt parancsolva igényesen kidolgozza alakításait. Ez utóbbihoz némiképp segítséget nyújthat egy bulikos feleség. És ha nincs? Szóval csodabogárnak sem könnyű maradni. * A plébános urat beválasztották a népfrontbizottságba. A megbízatást örömmel vállalta, figyelmét a feladatokra fordította. Szóvá tette lakókörzetének gondjait, szárnyai alá vette az öregeket és az alkoholistákat. Történt egyszer, hogy távol maradt a/, egyik ülésről. Természetesen megdorgálták érte, amire ő azt válaszolta, hogy meggyőződése szerint az idő alatt végzett munkájával többet használt, mint, ha tétlenül órákon át ücsörög. Mások epekedve várják, ha mentesülhetnek a munka alól, ö úgy döntött, a fent szereplő napirend számára kevésbé fontos. Ki meri ezt megcsinálni manapság, és legfőképpen kimondani. A hiábavalóságok ellen ki tiltakozik? Igen, egy újabb csodabogár! * Pályakezdő orvos. A fizetése alig több, mint 4000 forint. Lesz annak még triplája is, vetheti közbe bárki. De doktor űr ügy döntött, hogy nem fog magánpraktizálni. Tanulni akar. Éjjelente gyűri az angolt, szakszövegeket fordít, idegennyelvű könyveket olvas. Szaklapokban több publikációja jelent meg. Az ötéves egyetemi találkozón szégyenkezik. Szolgálati lakásban él, nincs még egy Trabantja se, doktoravató öltönye az ünneplője. Pedig falun igazán megszedhetné magát, vetették a szemére. Perspektívája? Talán majd tiz-húsz és múlva bekerül egy városi kórházba. * A népköztársasági ösztöndíjas negyedéves bölcsész sokáig tartotta magát. Kiszámolta, naponta ötven forintot költhet. A régi magyar irodalomba ásta be magát. A szabadidejét a könyvtárakban töltötte, levéltárakban búvárkodott. A szépreményű fiatalembert ki is szemelték tanársegédnek. Diákköri dolgozataival csillogott. Titkon azonban kocsmába járogatott. Nem iddogálni, sört és bort mérni. Elege volt a szegénységből. * Az egyetemi oktató, akiért rajongtak a hallgatók — nem a szépsége, a tudása miatt — nyaranta felcsap kőművessegédnek. El lehet képzelni, mennyit pihen, regenerálódik, és hogy mennyi ideje jut az- önképzésre, ő már feladta. Az élet nem áll meg, a verkli megy tovább. Belesimulunk a szürkeségbe. * Tíz perce tajtékzik a dühtől egykori évfolyamtársam. Meg kellene a fél osztályt buktatni magyarból, olvasni se tudnak — ráncolja homlokát a tanár néni. Mint kiderült, sem nem tanulnak, sem nem érdeklődnek. Már az igazgató is pikkel rá a szigorúsága miatt, a bukások rontják az iskola átlagát. Szőrösszivűsége már a diákbk körében is nyilvánvaló. Közutálatnak örvend. Pedig csak hat gyereket buktatott a nyolcadikban tíz helyett. Miért legyen ő a rémséges rém? Megfogadta, az idén nem tapsol vissza senkit. Kínlódjon ezekkel a gyerekekkel a középiskola! * Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem üldözném, nem bántanárri a csodabogarakat, nem alkalmaznék velük szemben retorziókat sem. Sőt védettnek nyilvánítanám őket. Félek, a rossz „klimatikus" viszonyok miatt kipusztulnak, átvedlenek, akár a pintyőkék vagy a pacsirták. BODZSÁR ERZSÉBET Küldjön egy képet! Felhívásunkra meglepően sok, izgalmas. régi emlék bukkant fel a valahai Szegedről. IVIost kettőt teszünk közzé, Balázs Ferenc (Szeged, üstökös utea 11.) jóvoltából és képeslapgyüjteményéből. Az egyik a nagyállomást ábrázolja. feltehetően a századforduló táján, s nagyjából ugyanakkor készült a kép a Kossuth l^ajos sugárútról — meg lóvasúttal. •¡ffü h cjm-Wl'*1 ? f » T - V Vu * ¡1. * w'jpt Si fj