Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-11 / 86. szám

Szombat, 1987. április 76. If magazin | [DM Csodabogarak? Szikora Robi és Sartre Bálvány, eszmény, példakép Színészektől, operaénekesektől szinte minden alkalommal meg­kérdezik: kit tartanak példaképüknek. Jómagam is beleestem a sztereotípia „lápjába" ezzel a kérdéssel hajdanán, ám egy igazán jó válasz bennem maradt. Iiándi János szerint a példaképek olyanok, mint a szoborkert szobrai: ahogy megyünk előre, mindig újak jön­nek. És mindig magasabban lesznek nálunk, a talapzatukra hiába mászunk fel, hiába állunk melléjük, még nem leszünk azonosak ve­luk. Hiszen Pistike a nagypapa cipőjében még Pistike marad... De példaképekre azért csak szükség van. Olyanokra, akikhez ha­sonlítani vágyunk, akikre felnézünk, akiket követni szeretnénk. Né­hcnnpi számvetéseink önmagunkkal „másokhoz viszonyítva" készül­nek. hiszen nem mindenki mérheti magát a „mindenséggel", és nem mindenki képes „csak" önmagához. Es azért jó, ha nem kizárólag a szomszéd új autója a mérce. Az eszményképek, a példaképek léte valamiféle akaratot sugall, mert amíg valakire hasonlítani vágyom, addig céljaim vannak, amikért — valószínűleg — teszek is valamit. Es persze kell(ene) hozzá hit is. Másokban való hit. Az igazi esz­ményképhez. Kamaszkorban leginkább a külsőségek vonzók: a Flipper öcsi-frizura, a Szikora Robi­szerelés, a Nagy Feró-féle kivül­dekadencia, Arnold Schwarze­negger izmai. Persze, sűrűn vál­toznak ezek is. Amit sajnáltam a tinikkel való beszélgetés után: alig egy-kettőnek van olyan ta­nárélménye, hogy emberi példa­képnek is alkalmas volna szá­mukra. Mast szerzett ismereteim alap­ján két csoportba osztottam a kamaszokat. Vannak, akik „fel­sőbb osztályba léphetnek" — szerintem —, és vannak, akik lépnek ugyan, de ... * — Hogy példakép? Sok-sok nagy dologból összegyúrva. Az apám emberi tartása, Bódy Gá­bor intelligenciája. X. Y. tanár­nő erkölcsi és tudásbeli nagy­sága, Sartre gondolatvilága, Ily­jyé.s Gyula műveltsége és egy hosszútávfutó kitartása. Az em­beri értékek, azt hiszem, állan­dóak. Lehet, hogy a megítélésük, fontosságuk változik, hogy bizo­ny<is korban nem „sikk" mond­juk műveltnek, kulturáltnak, őszintének lenni, de számomra akkor is az az érték. Az öcsém egy enervált, dekadens pózt né­zett ki magának a lehetséges mintád közül: már nem is vitat­kozom vele. Az osztályban is hülyének néz mindenki, aki a céltalan, értelmetlen, szóval a ma divatos viselkedésformát vá­lasztotta életformának, de azért közöttünk is van normális. És ha ezek az örületek elmúlnak: akkor látszik majd az értékek állandósága. Azt hiszem, ez a kor nem kedvez a hitnek, a rá­csodálkozásnak, a belegondolás­nak. Nem kedvez a példaképek­nek sem. Te tudsz valakit ka­pásból, akit ma egy kamasz hit­tel felvállalhatna, és nem hig­agyú, vagy popsztár, vagy min­den emberi értékétől mentes, lek vá rfazonú v í zpréd i ká tor ? * — A Robi az egy lökjófej. Imádom a „töknyúvéves" fejét. Meg bomba jó a zenéje is. Elég bénák a csajok mellette mindig, de a Robi mindig szuper. — Olvasni szoktál? — Az Ifjúsági Magazint szok­tam, meg a Fricsó szifijeit (sic!). Meg imádok moziba járni. A Csillagok háborúját komáltam a legjobban, meg a Ruszli-filme­ket (Bruce Lee-ről van szó — R. Ê.) — Melyik magyar filmet lát­tad utoljára? — Oda nem nagyon járok, azokban nem történik semmi. A Falfúrót, azt megnéztük, tök­jó volt. .la, meg a Szerelem első vérig-et is csíptem. * — Nem hiszem, hogy példa­képnek kellene nevezni. Az olyan, mint a kötelező olvas­mány. A legjobb könyveket utál­ja meg az ember ettől a szótól. Meg egyáltalán: én nagyon sze­retőm például a Sartre-drámá­kat, mégse akarok egzisztencia­lista drámaíró, se tisztességtudó utcalány lenni. Tisztelem, be­csülöm ós csodálom Psota Irént, Almási Évát, Bánsági Ildikót, holott nem jutna eszembe szí­nésznőnek lenni. Szerintem min­denki példa lehet, aki iól csinál­ja azt, amit csinál, — A szüleink, nagyszüleink még tanáraik között leltek esz­ményképre ... — Akkor még voltak tanár­egyéniségek. De nézz körül ma ... Vagy neked például mi­lyen tanáraid voltak? Mondjuk az alsó tagozatot leszámítva, mert akkor még a legtöbb kis­krapek szerelmes a tanító néni­be. — Mindig keveselltem: két meghatározó pedagógusélmé­nyem volt a 16 év alatt, egy pe­dig utána, „műsoron kívül". Egyre inkább rájövök, ez nem is olyan kevés ... — Nem hát, mondhatni: máz­lista vagy. Nekem egy sincs, nem volt, pedig már tizenkette­dik éve ülök iskolapadban. Ne csodálkozz hát, ha Görbe Nóra marad, meg Nagy Feró, meg Balkán Tourist. — Az mt? — Valami újhullámos, még­űjabbhullámos, legújabbhullá­mos együttes. Én se tudom, Pesten láttam — véletlenül — egy plakátjukat... * — Van, akit szeretek, van, akit nem. Követni viszont nem akarok senkit. Én én vagyok, nem más. Megnézem a Bódy Gábor-filmeket, mert jók. Hall­gatok VHK-t, mert klassz. (Vág­tázó Halottkémek együttes, sá­mánzenét müveinek. — R. É.) De én attól még egyedi és meg­ismételhetetlen példánya vagyok az emberiségnek. — Ezek szerint nem vagy „át­lagos". Jobbnak, vagy rosszabb­nak tartod magad? — Ml az átlag? Milyen az? Ki az? Hol van? Hozd ide és akkor összemérjük magunkat. Ha X. az átlag, akinek minden­ből ötöse van. akkor rosszabb. Ha Y. a tornaverseny-gyözel­mével, akkor jobb. Ha egyálta­lán rosszabb az, aki közepes, és jobb, akj erösebb. Mert ezt is az emberek alkották, a kategó­riákat. Ketrecbe zárjuk a maj­mokat, mert majmok. De hátha csak azért tehetjük ezt, mert többen vagyunk, de voltaképpen nekik kéne minket ketrecbe csukniuk? Filozofikus alkat vagy... — Azt mondják. Lehet. * — Voltál már R-GO-koncer­ten? Vagy Eddán? — Bevallom, soha. — Akkor azért kérdezel hü­lyeségeket. Példakép.... no hi­szen. Ök nekem, nekünk csinál­ják a zenét. Rólunk, rólam, ne­künk, nekem. És nem is élnek rosszul belőle. Valami ilyet aka­rok csinálni. És jól élni. Aztán járni, szórakozni, automatizált Lakásban lakni. — Ki él ma úgy, ahogy te szeretnél? — A Robiék biztos. Meg a butikosok, a nőgvógyászok, az újságírók. " — Az előbbiekről nem tudok nyilatkozni, de az utóbbiban, azt hiszem, tévedsz. — Ne rizsázz, ugvan. Tudom. — Csak talán nem elég jól. De mindegy. A pénz a legfon­tosabb? — Persze. Pénzen vehetem meg a boldogságomat. — Ha végzel, mi leszel? — Papír szerint szövőnő tán. De egy frászt. Azért többre va­gyok presztorizálva (sic!) ennél! ' * Szóval Szikora Robi, Bódy Gábor, Sartre, Edda, VHK, Lin­da, színészek, zenészek, irodal­márok váltják egymást a lista élén. Ez is van, az is van. Az uncsi fater helyett a „töknyú­vév" zene, a hígagyúak helyett az emberi értékek. Amelyik ti­zenéves nem csápol a rockzri­ben, az Sartre drámáit lapozgat­ja és verset olvas. A világot mind meg akarja váltani (mi­képpen anno mi is), csak a „ho­gyan" és a „minek" másféle. Ez a pedagógusügy viszont va­lóban elkeserítő. Értékteremtő nemzedéket nevelni példamuta­tás, gondolat nélkül? Nem kéne a srácokat egészen magukra és a „Le veletek, célok" együttes­re hagyni. Nem titkolom, a leg­több a tolerancia, amit VHK­ügyben nyújtani tudok, és az sem kis megerőltetésembe kerül. (A beszélgetések miatt művel­tem ki magam ennvire. lehet, hogy egyébként véletlenül se jutnak el hozzám ilyen mélysé­gig a tinibálványok.) Lehet, hogy már örökre azok marad­nak szimpatikusabbak, akik va­lódi értékekről beszélnek. De hiszem a saját felelőssé­günket. Nem mindig fogunk tudni többet aratni, mint vetet­tünk . .. REGÖS ÉVA Tanár ismerősöm meséli, nem veszik jó néven tantestületében az aspirantúráját. Legfőképpen az igazgató es az szb-titkár orrol rá. Évek óta nem dicsérik, nem jutalmazzák. A direktor nemegy­szer a fejéhez vágta, érje be any­nyival, hogy megkapja a tanul­mányi szabadságot. A már nem egészen ifjú ember havi fizetése 6200 forint, nem tagadja, elége­detlen. A híres-neves gimnázium ve­zérkara léhát nem örül annak, ha az egyszerű, beosztott tanár igyekszik minél többet tudni, a szabadidejét, sem sajnálva tanul­ni. Csodabogarnak tartják. Ö az, aki éppúgy próbál lépést tartani a pedagógia legújabb eredmé­nyeivel, mint tudományágának friss fejleményeivel. Hozzá kell tenni, nem különc, nem antiszo­ciális. * Annyira sajnos nem vagyok már fiatal, hogy ne találkoztam volna polihisztor tanárokkal. Nem is emlékszem János bácsi, milyen szakos volt — talán bio­lógiát tanított — de éppúgy ér­tett az irodalomhoz, a matemati­kához és a művészettörténethez. A szabadidejében verseket írt, és bennünket okított a színjátszás alapjaira. És persze színházba vitt, örültünk, hogy a. biológia­órákon előadás-boncolás folyt. Most már tudjuk, a polihisztor ta­nárok utolsó mohikánja közé tartozott. Ö is végigjárta a maga aspirantúráját. Nem gáncsolták — úgy gondoljuk —, a kötelező fizetésemelését is megkaphatta, sőt többször ki is tüntették. Ez utóbbi nem igen izgatta. Az utcai köszönésekkel mérte önmagát, a népszerűségét. Boldog ember volt, mi meg szerencsések. * Igen tehetséges, fiatal színész­szel ülünk szemben. Ódry szin­padbeli élményeinket idézgetjük, a kamaszzseniknek kijáró lábdo­bogásokat, a percekig dübörgő tapsot. A Színművészetitől egy sarokra található az a vendéglő, ahol nagyon olcsón degeszre ehe­tik magukat a fősulisok. Aztán a diplomaasztúst követően — a 4500 forintos fizetés mellett — már egy filléres talponállóra len­ne szükség. Ilyen azonban csak az Óperenciás tengeren túl talál­. ható. Ama tehetséges színész pe­dig dilemma elé kerül, vagy fel­kopik az álla a neki tetsző szere­pek mellett, vagy elvállal min­dent; szinkront, rádiót, tévét, filmforgatást. Üszik az árral, vagy megálljt parancsolva igé­nyesen kidolgozza alakításait. Ez utóbbihoz némiképp segítséget nyújthat egy bulikos feleség. És ha nincs? Szóval csodabogárnak sem könnyű maradni. * A plébános urat beválasztották a népfrontbizottságba. A megbí­zatást örömmel vállalta, figyel­mét a feladatokra fordította. Szóvá tette lakókörzetének gond­jait, szárnyai alá vette az örege­ket és az alkoholistákat. Történt egyszer, hogy távol maradt a/, egyik ülésről. Természetesen megdorgálták érte, amire ő azt válaszolta, hogy meggyőződése szerint az idő alatt végzett mun­kájával többet használt, mint, ha tétlenül órákon át ücsörög. Má­sok epekedve várják, ha mente­sülhetnek a munka alól, ö úgy döntött, a fent szereplő napirend számára kevésbé fontos. Ki meri ezt megcsinálni manapság, és legfőképpen kimondani. A hiába­valóságok ellen ki tiltakozik? Igen, egy újabb csodabogár! * Pályakezdő orvos. A fizetése alig több, mint 4000 forint. Lesz annak még triplája is, vetheti közbe bárki. De doktor űr ügy döntött, hogy nem fog magán­praktizálni. Tanulni akar. Éjje­lente gyűri az angolt, szakszöve­geket fordít, idegennyelvű köny­veket olvas. Szaklapokban több publikációja jelent meg. Az öt­éves egyetemi találkozón szé­gyenkezik. Szolgálati lakásban él, nincs még egy Trabantja se, dok­toravató öltönye az ünneplője. Pedig falun igazán megszedhetné magát, vetették a szemére. Pers­pektívája? Talán majd tiz-húsz és múlva bekerül egy városi kór­házba. * A népköztársasági ösztöndíjas negyedéves bölcsész sokáig tar­totta magát. Kiszámolta, naponta ötven forintot költhet. A régi magyar irodalomba ásta be ma­gát. A szabadidejét a könyvtá­rakban töltötte, levéltárakban búvárkodott. A szépreményű fia­talembert ki is szemelték tanár­segédnek. Diákköri dolgozataival csillogott. Titkon azonban kocs­mába járogatott. Nem iddogálni, sört és bort mérni. Elege volt a szegénységből. * Az egyetemi oktató, akiért ra­jongtak a hallgatók — nem a szépsége, a tudása miatt — nya­ranta felcsap kőművessegédnek. El lehet képzelni, mennyit pihen, regenerálódik, és hogy mennyi ideje jut az- önképzésre, ő már feladta. Az élet nem áll meg, a verkli megy tovább. Belesimu­lunk a szürkeségbe. * Tíz perce tajtékzik a dühtől egykori évfolyamtársam. Meg kellene a fél osztályt buktatni magyarból, olvasni se tudnak — ráncolja homlokát a tanár néni. Mint kiderült, sem nem tanul­nak, sem nem érdeklődnek. Már az igazgató is pikkel rá a szigo­rúsága miatt, a bukások rontják az iskola átlagát. Szőrösszivűsége már a diákbk körében is nyil­vánvaló. Közutálatnak örvend. Pedig csak hat gyereket bukta­tott a nyolcadikban tíz helyett. Miért legyen ő a rémséges rém? Megfogadta, az idén nem tapsol vissza senkit. Kínlódjon ezekkel a gyerekekkel a középiskola! * Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem üldözném, nem bánta­nárri a csodabogarakat, nem al­kalmaznék velük szemben retor­ziókat sem. Sőt védettnek nyil­vánítanám őket. Félek, a rossz „klimatikus" viszonyok miatt kipusztulnak, átvedlenek, akár a pintyőkék vagy a pacsirták. BODZSÁR ERZSÉBET Küldjön egy képet! Felhívásunkra meglepően sok, izgalmas. régi emlék bukkant fel a valahai Sze­gedről. IVIost kettőt teszünk közzé, Balázs Ferenc (Szeged, üstökös utea 11.) jóvoltából és képeslapgyüjteményéből. Az egyik a nagyállomást áb­rázolja. feltehetően a század­forduló táján, s nagyjából ugyanakkor készült a kép a Kossuth l^ajos sugárútról — meg lóvasúttal. •¡ffü h cjm-Wl'*1 ? f » T - V Vu * ¡1. * w'jpt Si fj

Next

/
Oldalképek
Tartalom