Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-22 / 94. szám

Szerda, 1987. április 22. § „Botrány" az operában Rádiófigyelő Rekedtes, mély hangon beszél, keményen ejti az s-eket. Ha nem tudnám, valószínűleg sosem találnám ki, hogy a temperamentumos riportalany nem más, mint Marton Éva, a világ egyik legszebb szopránhangjának tulajdonosa. Szombaton este másfél órát tölthetett társaságában, a rádió mellett, akinek maradt ermyi ideje a húsvéti vendégeskedés közepette. A Pályarajz hangfelvételekkel első négy része 1985 őszén készült, a legutóbbi pedig az azóta eltelt két operai szezon- eseményei között tallózott. Az apropót a szenzáció szolgáltatta, hogy Marton Éva harmadszor nyerté el az „Év Művésze" címet az Egyesült Államokban, ezúttal Joan Sutherlanddel együtt. Felkerült hát a New York Times címlapjára, de ugyanitt ¡hozták a sztorit is. mikor a Metropolitanben a Tosca előadásán „üzemi baleset" érte, partnere kör.yöke szerencsétlenül épp az énekesnő állát találta. A darab mégis lement végig ... Szóba került egy korábbi Tosca is, akkor még fájdalmasabb dolog történt: az öngyilkosságra készülő főhősnő szorosan a fal mentén oldalazva jut el a várfokig — ha közben nem akad fenn a díszletből meredező ötcentis szögön. Vissza kellett lépnie, hogy kihúzza. Mikor a függöny előtt meghajolt, még mindig csordogált a vére. Az eset körül imégsem támadt csinnadratta, talán, mert valamivel kisebb színházban történt, ¡mint a ¡hírneves „Met" a budapesti Erkelben. No és helyben is vagyunk, ezt nevezik úgy: ¡botrány az operában. Amelyre legalább olyan éhes és fogékony a közönség, mint a briliáns teljesítményekre (pensze, hisz a tökéletes produkció mögött oly jól |esik észrevenni a gyarló embert...) Amelyek felett a művészek ugyan könnyedén napirendre térnek, csak hát valaki — értsd: újságíró — felfújja. .Igaz, mondta a művésznő, inkább ilyesmi virítson a lapok első oldalán, mint hogy Iránban megint elpusztult ötszáz ember, vagy fegyverkezik az Egyesült Államok. Nálunk sincs másképp, mármint a botránnyal, igaz, nem a címlapon, egyik képes hetilapunk csípős glosszát közölt Marton Éva legutóbbi budapesti vendégszereplését követően arról, hogy enyhén szólva fegyelmezetlenül viselkedett a nyílt színen, a szövegkönyvben egyáltalán nem szereplő csipkelődő szavakat szúrt oda kolléganőjének. S hogy az egész nem csupán az újságírói fantázia terméke, nos, az énekesnő férje, s menedzsere Marton Zoltán válaszolt a vádakra. E\e vissza a tiszta művészethez. Ha a ¡hírek igazak, épp mostanában készül a Kékszakállú herceg várának lemezfelvétele Budapesten, Marton Évával -ás Sámuel Kémyvel a főszerepben, méghozzá magyar nyelven. Az NSZK-ban élő magyar operaénekesnő nevéhez fűződik a dicsőség, hogy a milanói Scala kétszáz éves fennállása alatt először vele. s Melis Györggyel hangzott el először magyarul Bartók remekműve. Egy 1981es stockholmi előadás alkalmával pedig Doráti Antal a ,,legjuditabb Juditnak" nevezte, akivel igencsak ¡hcpszú pályafutása alatt találkozott. Nyáron újabb felvétel: nagy sikerszerepét, Giocondát énekli lemezre, a tegnapelőtt Budapesten fényes diadalt aratott Placido Domingóval együtt Varjú Erika Öl Képernyő Mo/fláf-MfX Meglehet, ismereteim hiányosak; nem tudok más amatőr (értsd: kereső foglalkozás mellett, hobbiból, a műfaj szeretete miatt űzött művészeti tevékenység) zenei együttesről, amelyik mindenféle viszontagság ellenére az országos és nemzetközi élvonalba küzdötte volna magát, és annyi éven át tartaná is ezt a szintet rendületlenül. Számomra a Molnár-dixieland története — ilyen szempontból is — kivételes, példa értékű. Az együttes teljesítménye, tartása, ambíciója: tiszteletre méltó. Hogy miért ez jut eszembe először? Miközben nézem — húsvéthétfőn — el' sö önálló, 45 perces tévéfilmjüket? Hát ezért. Körülbelül két tucat, de inkább több azoknak a tévéfelvételeknek a száma, melyeket róluk készítettek — külföldön. Lemezeik jelentek meg az NDK-ban, Lengyelországban, Hollandiában — s itthon csak kettő. Igaz, a rádió zenei programjaiban úgyszólván bérelt helyük van hosszú ideje, Kiss Imre időbeni értékfelismerésének és támogatásának köszönhetően, de az újságok... Valószínűleg nem egyszerűen az önkritika jogos. Érdemes fenne — akár a Dixi-Mix című, most / látott tévéshow ürügyén — végre átgondolni az amatőr művészeti mozgalom krónikus betegségeit, mert alighanem legfőbb ideje megszüntetni a bajok fő okait. Lehetne. Molnárék 22 éve maguk szereznek-szerveznek maguknak: helyet, ahol próbálhatnak, hangszert, amin játszhatnak, támogató „szervet", mely ideig-óráig támogat, hazai és külföldi fellépési alkalmakat. Maguk szervezik a hírverést, a propagandát, amit így persze nem mernék reklámnak nevezni. (Idézet Simon Géza Gábor: A szegedi Molnár-dixieland története című füzetéből, Molnár Gyula szavai: „A Béke Szálló éttermében játszottunk. Kézikocsival vittük ki a dobot meg a többi hangszereket a szegedi állomásra. Feltettük a cuccokat a vonatra. Veszekedtünk a vasutassal a dob miatt. Vásárhelyen meg már csak úgy, kézben vittük be a szerelést. Ügy néztünk ki, mint egy vásári felvonulás." Avagy: „A zenekarvezető, ahelyett, hogy a számokkal, a műsorral foglalkozna, menedzserként szaladgál.") Valahol itt van a kutya elásva. Szép, szép az amatörmozgalom sokszínűsége, a tarkaság, a sokféleség. Ám ha az egyenetlen színvonalú együttesek közül egy idő után kétséget kizáróan kiválik a legjobb, azt az egyet kiemelten kellene kezelni. Meglehet, eretnekség, szentségtörő a gondolat: pénzszűkös világunkban én bizony nem osztanám el oly sokfelé, mi megmaradt még a kultúra anyagi támogatására, összecsipegetném inkább, s mindent egy lapra — mely persze biztos nyerőnek tetszik. Rizikós, hogyne, még tán antidemokratikusnak is nevezhetnék egyenlősdihez szokott széplelkek. Ám bebizonyosodott több évtized alatt, hogy a másik út veszteséges. Nem tud röpülni ígv, akinek szárnya van, s hiába noszogatjuk a szárnyalni képtelent, kínjában legföljebb — kultúrszemetel. A röpke művelődéspolitizálás után — örüljünk a Dixi-Mixnek. Nemcsak a Molnár-dixieland históriájában számít nóvumnak a film, hanem a szegedi stúdióéban is. Bubryák István szerkesztő, Kléner György operatőr, és főként Kun Zsuzsanna rendező „ötletgyáráról" sok műsor révén kaptunk már híradást, ám, ami itt produkálódik, az nemcsak 45 perces esszencia „a gyár termékszerkezetéből". Fölényes stilusismeretről, formakultúráról, technológiai fegyelemről, felfedező, újító-, alkotókedvről, tudatos kockázatvállalásról, merész rögtönzőkészségről és föltétlen szakmai tudásról árulkodik. Moziklip. Nagy a hírverés mostanában eme „új műfaj" körül. Nos, Szegeden, úgy tetszik, ez már megvan. Molnárék számára hol hangulati aláfestő, hol elbeszélő, hol szabad képzettársításos, néha érzelmes, néha groteszk, de végtére egyként humoros-örömös, pontosan a banda egyéni színű, hangulatú dixielandjéhez passzoló „történeteket", képeket találtak ki a tévések. Némely ponton lehet vitatkozni: a képi ötletburjánzás elnyomja a közkedvelt zenét. Ám melyik színpadon látjuk ilyen jókedvűen „színészkedni" Molnárékat? A Dixi-Mix: egyfajta — tévés — minő' ség. Hagyományos koncertfilmet js elnéznénk persze, és portrémúsorokat, Molnár Gyuláról, a klarinétjáról, kedvenc madarairól, fényképező-tudományáról... És a többiekről. Mert érdemesek az ismertségre. Sulyok Erzsébet De Sica, tizennégyszer Olasz filmnapok. Szegeden Olasz filmnapokat rendez a Magyarországi Olasz Kultúrintézet, a Magyar Filmintézet, a Csongrád Megyei Moziüzemi Vállalat és a JATE olasz tanszéke a Filmtékában. Helyesebb ' lenne persze filmhetekről beszélni, hiszen a ma, szerdán kezdődő retrospektív bemutatósorozat, a Budapesti Filmmúzeumban szervezett széria szegedi megfelelője egészen május 9-ig tart — enynyi időn át az évszázad egyik legnevesebb olasz rendezőjének és egyben színészének, Vitforio De Sicának munkáit láthatják igen reprezentatív válogatásban a nézők. (A szokott időben, fél 6-kor és fél 8-kor kezdődő vetítésekre a Szabadság moziban egyébként bérletek és jegyek egyaránt vásárolhatók.) A De Sica-sorozatot jelentő olasz filmnapok ma nyitó díszelőadással kezdődnek: erre az alkalomra a Filmtéka vendége lesz Marx József, a Magyar Filmintézet igazgatója is. Az 1970-ben készült, híres Finzi-Continiék kertje című De Sicamű első vetítése után, negyed 8-tól az olasz filmművészet kedvelői neves szakembert ismerhetnek meg: Francesco Bolzoni, a RAI, az Olasz Televízió filmkritikusa Vittorio De Sica, a színész és a rendező címmel tart előadást, majd a hallgatóság az olasz és a magyai filmművészet kapcsolatával (is) foglalkozó beszélgetésen vehet részt. (A fentiek következtében a második előadás ma kivételesen jóval később, fél 9 tájban kezdődik majd.) Az olasz filmnapok 14 De Sica-darabból álló sorozatában legközelebb április 25én, szombaton Az emberek milyen gazemberek!, 26-án, vasárnap pedig az Adok egymilliót című filmet vetítik, 28-án a Magdát kicsapják, 29-én a Péntek Rézl szerepel a programban. Április 30-án egy nem mindennapi csemege következik: Kenyér, szerelem, fantázia. Május l-jén A sorompók lezárulnak, 2-án az Altona foglyai, 3-án a Két boldog szív című alkotást vetítik. Május 5-től három napon át a De Sica-életmú újabb klasszikus darabjai lesznek láthatók, az alábbi sorrendben: A gyermekek figyelnek bennünket; Csoda Milánóban; Biciklitolvajok. Az olasz filmnapok szegedi előadás-sorozatát május 8-án a Rovere tábornok, majd 9-én a Nápoly aranya című mű zárja. „Prágai Tavasz" fesztivál A „Prágai Tavasz" zenei fesztivál május 12—június 1. között megrendezésre kerülő rendezvénysorozatáról, gazdag műsorkínálatáról tájékoztatták az újságírókat kedden, a Csehszlovák kulturális és Tájékoztató Központban. Zdenek Vokurka, a fesztivál titkára elmondta, hogy ezúttal is — akár az előző években — egy kiemelt fő téma köré csoportosították a koncerteket, hangversenyeket. Idén „A szovjet zene hetven éve" címmel Prokofjev, Stravinsky, Sosztakovics munkássága és több kortárs szovjet zeneszerző alkotásai jutnak főszerephez a fesztivál programjában. Emellett több zenei évfordulóról is megemlékeznek egy-egy előadással. Műsorra tűzik a New York-i Metropolitan vendégművészeinek szereplésével Mozart Don Giovanni című operáját, abból az alkalomból, hogy a zenedarabot éppen kétszáz évvel ezelőtt mutatták be Prágában. Josef Myslivecek zeneszerzőre emlékezve bemutatják 1769-ben komponált operáját, az Ipermestrát. Á Legfelsőbb Bíróság László Ferenc perében Tegnap reggel kezdődött a Legfelsőbb Bíróságon László Ferenc, a Szegedi Orvostudományi Egyetem endokrinosztálya volt vezetőjének bűnpere. Mint ismeretes, sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt első fokon tavaly novemberben a Csongrád Megyei Bíróság három év 8 hónap szabadságvesztésre ítélte, és kötelezte másfél millió forint elkobzás alá eső érték megfizetésére. A Legfelsőbb Bíróság fellebbezés folytán tárgyalta az ügyet, mivel a vádlott védője a sikkasztás tényállásának megállapítása ellen, az ügyész pedig a szabadságvesztés-büntetés súlyosbításáért és foglalkozástól való eltiltás érdekében fellebbezett. A tegnapi tárgyalás kezdetén előbb részletesen taglalták az ügy minden mozzanatát, főként azt, hogy milyen módon juttatta László Ferenc Olaszországba az emberi agyalapi mirigyeket. A tények hosszas ismertetése után a perbeszédekre került sor. Kádár András ügyész a vád képviseletében hosszas, és igen bonyolult jogi fejtegetésében három alapvető kérdésre kereste a Primadonnák és Bénik A Csárdáskirálynő, újra. örüljünk, hiszen minden kegyes hozzánk: ragyogó, üdén zöldellő, langyos és ünnepi ez a húsvétvasárnap, s a színház is tisztelgő hangulatokat kelt, hiszen feltűnő, mennyi a jól öltözött, a teátrum örök varázsa előtt, lám, mégiscsak, így is fejet hajtó ember ezen a délutánon. A Csárdáskirálynőt újra látni: a szokásos, premierek utáni érzéshullámok. A reprízreflexiók: izmosodás, fáradás, újítások, lazítások. Fura az összkép: csodálkozom, ez a változat miért hat — főleg kezdetben — olyan visszafogottnak, szinte lehalkultnak, lecsitítottnak, hogy aztán újra meg újra, inkább később, de időnként mégiscsak, meg-megiramodjék, mint holmi tavaszi szeleket érző ifjonti szívek. A primadonna most az az Iván Ildikó, akit az operatársulat fiataljai között az egyik legnagyobb tehetségként tartanak számon. Most, hosszas betegeskedés, kihagyás után is, mindenesetre úgy énekel, hogy feledtetni tudja a tényt, hogy bizony ő nem igazán primadonnai alkat, mint az első szereposztásban Szilviát alakító Bajtay Horváth Ágota. Második szereposztások természetrajzához tartozik: váratlan igyekezet váratlan meglepetéseket okozhat. így történt most Bognár Zsolt Bónijával is. Noha a fiatal színész produkciója a zenei teljesítményt illetően a Jakab Tamásé mögött maradt, viszont elég gyakran a figurához olyannyira kívánatos dinamizmust igazán „első szereposztásosan" tudta vinni az előadás egészébe. D. leválaszt, nevezetesen arra: dolog-e az agyalapi mirigy, van-e értéke, s idegen volt-e László Ferenc számára vagy sem. E kifejezések, s a jogi indoklás a kívülálló számára talán bonyolultnak tűnhet, ám a szövevényes ügyben a tények feltárásához szükség volt rá. Az ügyész kijelentése szerint ugyanis, ha e három kérdés közül bármelyikre is nem a válasz, a védelem felmentésre irányuló indítványa megalapozott. Nos, ezek után az ügyész fejtegetésében sorra igennel válaszolt mindhárom kérdésre. Többek között kijelentette azt is, hogy az orvostudomány fejlődése a polgári jogban is új álláspontot kíván, s így például új a megítélése a hipofízis (az agyalapi mirigy) kivételének. Miután ugyanis e parányi szervet kiveszik a holttestből, már nem a személyiségi jog, hanem a polgári jog, annak is új elemei érvényesek rá. Az értékkel kapcsolatban az ügyész azt jegyezte meg, ha gazdasági forgalom tárgya lehet a hipofízis, akkor értéke is van. Végezetül az ügyész indítványozta, hogy a bíróság mérsékelje a vádlott szabadságvesztés-büntetésének mértékét. Ezek után került sor Bárándy György ügyvéd csaknem egyórás védőbeszédére. Nehéz belőle részleteket kiragadni, hisz az eddig példa nélküli ügy minden általa említett részlete érdekes lehet. Érdemes azonban kiemelni, hogy kijelentette: a gödöllői humán intézet üzletkötése törvényellenes, s ha valami törvényellenesen jön létre, a bíróság nem állapíthatja meg ez alapján jelen ügy vádlottjának bűnösségét. A továbbiakban Bárándy György furcsának nevezte az első fokú bíróság megállapítását, miszerint sem a Szegedi Orvostudományi Egyetem, sem az Egészségügyi Minisztérium vezetői nem tudtak László profeszszor tevékenységéről. Fölolvasott az ügyvéd több olyan véleményt — többek között az egyetem egyik vezetőjéét is — ami ennek ellenkezőjét bizonyította. Beszédének befejezéséül a vádlott védője elmondta, hogy védencének tevékenységéből a társadalom profitált, s ennek figyelembevételével kérte a bíróságot a büntetés kiszabására. A tárgyalás további részében László Ferenc kapott szót, s többek közt elmondta, hogy az ő ügye alapvetően különbözik az utóbbi idők naev oort fölvert. orvospereitől. Mégpedig abban, nogy az ő betegeinek állapota tevékenységének következtében nem rosszabb, hanem jobb lett. Előadásának további részében László Ferenc úgy nyilatkozott, hogy szűk lehetőségeinek bővítését s a nemzetközi tudománnyal való lépéstartást csak úgy tudta elérni, hogy ezt a szabálytalannak minősített, de kölcsönös előnyökkel járó tudományos kooperációt létrehozta. Beszéde egyik részében azt is kijelentette, a középkorban a bongolás is tiltott volt, de ha nem lettek volna emberek, akik átlépték ezt a tiltást (hozzá hasonlóan — mint mondta) az orvostudomány nem tarthatna ott, ahol tart. Ezek után a Legfelsőbb Bíróság Vágó Tibor tanácsa László Ferencet devizagazdálkodást sértő bűncselekmény és jogosulatlan külkereskedelmi tevékenység vétsége miatt kétévi szabadságvesztésre, mellékbüntetésre 100 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette. Ezenkívül a bíróság kötelezte 265 ezer forint elkobzás alá eső érték megfizetésére. B. T.