Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-16 / 90. szám

2 Csütörtök, 1987. április 16. Dél-alföldi Paletta Amatőr táncegyüttesek találkoztak szerdán este a zsúfolásig telt Kisszinházban. A Dél-alföldi Paletta sorozat keretében rendezett estet a békéscsabai Balassi táncegyüttes nyitotta, azzal a népi motívumokra épülő modern tánccal, melyet Born Miklós készített, az együttes megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából, Vangelis szintetizátorzenéjére. Poézis címmel. A deszki Bánát táncegyüttes baranyai, báN-agy László felvétele náti és szerbiai táncokat mutatott bé. A Szeged táncegyüttes tagjai karikázót, szatmári és kanásztáncot jártak. Óriási közönségsikert aratott a szegedi kamaraegyüttes, Kihívás című ötletes produkciója, . Nagy Albert koreográfiája. A gyomaendrödi Körös menti együttes méhkeréki és magyarózdi táncokat adott elő. A műsort a békéscsabaiak fergeteges kalotaszegi tánca zárta. Fordít a gép Töménytelen pénzt visz el a legkülönfélébb szervezetekben a tolmácsgárda kiképzése, foglalkoztatása. Az érvek között az egyik leggyakoribb példa az ENSZ, ahol a költségvetés tetemes része megy el fordításokra, azok gépelésére, sokszorosítására. Ráadásul mindezt a szervezet valamennyi hivatalos nyelvén: angolul, franciául, oroszul, spanyolul, németül és kínaiul is pontos fordításban kell megjelentetni. A lehetséges megoldások egyike a2 lenne, ha a fordításokat emberek helyett gépek végeznék el. Jelenleg biztosak lehetünk benne, hogy a soknyelvüség nem tűnik el a világból, söt, mintha a nyelvi szétaprózódás felé haladnánk — szóval a probléma és annak megoldása állandóan napirenden van. Erről beszélgetünk Fábricz Károly adjunktussal, aki orosz—angol szakos filosz létére a téma ismerője és kutatója is. — A számítógéppel végezhető fordítás gondolata 1947-ben született meg az Egyesült Államokban. A hírszerzők törték a fejüket először, hogy géppel kidolgozható, majd kódolható jelrendszert hozzanak létre. Ez volt az úgynevezett WEAVER Memorandum. Az ötlet iránt nagy volt az érdeklődés. Kezdetben az űrkutatásban tudták használni, de ekkor még minden —, hogy úgy mondjam — „űrgyerekcipőben" járt. Lényegében a számítógépek megjelenése és gyors elterjedése gyorsította fel a folyamatot. 1965—66-ban az Egyesült Államokban szakértői Bizottságot hoztak létre a gépi fordítás tanulmányozására. A kedvező eredményt ALPAC-jelentés néven ismerik. — És Magyarországon? — Jelenleg két műhely dolgozik. Az egyik Budapesten: a SZTAKI oroszról magyarra fordít. A szegedi, melynek én vagyok a vezetője. angolról magyarra dolgozik. Munkálkodunk egy automata szótár megalkotásán, a gépbe programozzuk be a szókincset — mindkét nyelven. — Nyelvész körökben — finoman fogalmazok — ellenérzéssel figyelik a gépi tolmács és a géptanár gondolatát. Az ismert anekdota szerint az angol mondatot: OUT OF SIGHT, OUT OF MIND (amit a szem nem lát, az agy is elfelejti) a gép imigyen adta vissza: INVISIBLE IDIOT (láthatatlan hülye). — Dehogy! Ez legfeljebb viccnek jó. A valóságban a gépek jóval okosabbak, például a speciális nyelvi sajátságokat is vissza tudják adni: az anglicizmusokat vagy a russzicizmusokat is. A szakma állandóan fejlődik, a szakemberek a kétévenként tartott Colingkongresszusokon gyűlnek össze. Legutóbb 1986-ban, Bonnban volt a konferencia, a legközelebbi egy év múlva lesz, mégpedig Budapesten. — Milyen eredményeket értek el eddig? — 1979-ben már 1400 fordító munkáját végezték el a gépek. Az összes anyag 70 százalékát. Többféle kiszolgálófeladatot látnak el: kivonatot készítenek, ha szükséges, átültetik az egészet, a rezümét is el tudják készíteni. Mindez körülbelül egymillió oldal évente. — Szegeden most mi készül? — A SZEHAT (Szeged English—Hungarian Automatic Translation) gépi fordításrendszeren dolgozik. A programba először az angol szóanyagot, az alaktani és mondattani, majd a jelentéstani elemzést tápláliák be. Ezt a magyar részinformációk rendszerével kapcsolják össze — így születik meg az eredmény. — Ezt a rendszert máshol is alkalmazzák? — Igen. Az AUROTRI-t, mely 85 százalékos pontossággal működő fordítórendszer — a Közös Piac használja nagy előszeretettel. Hollandia köztes nyelvként az eszperantót használja. A gép működése egyáltalán nincs időhöz kötve. Nem úgy, mint az ember. A rendszer egy változata a Szovjetunióban üzemel, ez a WCP, azaz össz-Szövetségi Fordító Központ. Számos nyelvből, de leginkább angolról, németről és franciáról fordít oroszra. — Hogyan látja a gépi fordítás holnapját? — A jövő mindenképpen a gépi fordításé. A gép az emberi ismereteket alkotó módon hasznosítja — a távlati cél egyfajta mesterséges intelligencia megteremtése. A fordítandó anyagok száma nem csökken, sőt. állandóan növekszik. Ezzel a növekvő papírheggyel nem a fáradó agy, hanem a fáradhatatlan, egyre nélkülözhetetlenebb, egyre korszerűbb gép tud csak megbirkózni. Rozsnyai Jenő Zenei naptár Még mindig romantika Teszem azt: vajas kenyér, mondjuk, reggelire. ízlik. Na, de húsz éven át? Ne tessenek hüledezni, ennyi elfuserált példabeszéd elég is leend annak érzékeltetésére, miért választottam a kiéhezés kétségtelenül kockázatos, ám de hatásos módját az étvágygerjesztésre. Egy ideje tudniillik, azon kaptam magam, képtelen vagyok viszonylag tárgyilagosan is megítélni a szegedi szimfonikusok kondícióját, őket hallgattam koncerten, operában, hosszú-hosszú esztendőkön át, gondoltam hát, önkéntes elvonókúrára vonulok előlük — már amennyire ez tehető —, legyen ismét ha nem is teljes rálátásom, legalább „ráhallásom" zenéjükre. Mire mentek, jutottak-e kettőről háromra az elmúlt időszak során' Most, hogy a filharmónia némileg módosított menetrenddel szállított hangversenyén föntről, a színpadról találkoztam velük ismét a nagyszínházban (mert az árokból elkerülhetetlen volt, rendre, az operákban), mit ad ég, tényleg támadt olyan érzésem, friss benyomásokat, komplett zenei információkat (kapok tőlük (az már csak ráadás, ha jó néhány új arcot is), előítéletektől, áthallásoktól menteseket. Meglehet, szerencsém volt: Oberfrank Géza igen ápolt, gondosan kimunkált programot bocsátott fogyasztásra, jóllehet nem túlságosan öszszetettet, vagy kompbkáltat, de hát ennyi fért egyetlen koncert kereteibe. Menm delsson Skót szimfóniájának romantikus lobogása, meg Rahmaninov II. zongoraversenyének partnerszerepe jutott mekik erre az esetére, végeredményben kellemes közérzetet hagyva maguk után. Ezúttal is oda kellett figyelni, hogy Oberfrank semmit sem biz a véletlenre, az ad hoc rögtönzésre. Mindent tudatosan megtervez, ennélfogva, sajátos ökonómia, szervezettség látszik az egészen, amiről mondani szokás, nem kifejezetten hátrány. A különböző hangszercsoportok kiegyenlítetten szóltak, s ez jelentős dolog, minthogy láthatóan megfiatalodott az együttes. Fúvósai változatlanul erősségei a társulatnak; egységesek, jól karbantartottak. Kerülik a bombasztikus hatásokat, viszont dgen differenciáltan képesek muzsikálni. Talán az első hegedű hangzástestje nem olyan fölényesen magabiztos, pompázatos (nincsenek is sokan), mindazonáltal fegyelmezettek, pontosak, megbízhatóak. Mind a szimfónia mind a zongoraverseny utolsó tételeiben éreztem azt a fajta felülemelkedettséget, szárnyalást, ami az igazán nagy zenekarok magával ragadó sajátja, amitől libabőrös lehet az ember. Jandó Jenő, a versenymű szólistája, külföldi turnéjáról érkezett gyorsan, ámbátor az utazás fáradalmai mindössze azon látszottak, hogy 'beérte egyetlen ráadással. Rahmaninov virtuóz hangszerkezelése számomra csak némileg feledteti, hogy a komponistából lépten-nyomon előtör az etüdzongorista, olykor-olykor öncélú módon, -de hát maga az előadóművész ezt aligha bánhatja. Jandó is csillogtathatta makulátlan technikáját, fölényes biztonsággal zongorázott. Ám amitől igazán szimpatikus tudott lenni, inkább a kifinomult billentéskultúrája, eszményi pianói. Hiába, az úgynevezett nagyromantika még ma sem téveszti közönséghatását. 9 Nikolényi István (tt 11* r.i H Ui film J Szerepcsere Színes amerikai film. Irta: Timothy Harris és Herschel Weingrod. Fényképezte: Róbert Paynter. Zene: Elmer Bernstein. Rendezte: John Landis. Főbb szereplők: Dan Aykroyd, Eddie Murphy, Ralph Bellarrty, Don Ameche, Denholm Elliott, Jamie Lee Curtis. Elképzelem, mi lett volna, ha ezt a filmet a néhai Mark Twainnel — mellékesen az amerikai újságírás egyik klasszikusával — nézhetem végig. A jó öreg Mark — tőle származik a pompás mondás: „Az ember az egyetlen állat, amely el tud pirulni. Van is oka rá." — Ugy gondolom, sodort volna egyet-kettőt kiadós méretű pofaszakáiián, és mivel alapjában véve szerény ember vala, miként az igazi tehetségek általában, a bajuszába somolyogta volna el csupán, hogy lám, a Koldus és királyfival micsoda pompás precedenst is teremtett. Mert a világ ifjúsági irodalmának e neki köszönhető míves darabja, pontosabban ennek alapötlete, a szociális töltetű szerepcsere — szegényből gazdag, gazdagból szegény —, íme, hiába, legalább olyan vén, mint vagy tizenöt római út együttvéve. Ez a legújabb Szerepcsere persze, biztosan Mark Twain is belátta volna, a maga módján kitűnőién tálalt) produktum. Mélységesén amerikai: van benne imponáló nagyvonalúság és látváVolt már rá példa, hogy gyerekek kopogtattak be hozzánk „riportot készíteni". föltettek három előregyártott kérdést, és illedelmesen elköszöntek. A kapuig még volt időm elmondani, hogy az interjú és a riport között mi az alapvető különbség, aztán csak a tanulság maradt velem: Iám. az újságírás tananyag az iskolában. Az is megtörtént, hogy Szegeden székelő sajtótáborosok jöttek hozzánk, ők már rutinosabban és egyetemistákhoz illő indulattal kérdeztek, de az írásmű csak nem csengett úgy, ahogy elvárható lett volna. A sajtóban is mind többet foglalkoznak az újságírás erkölcsi, technikai, politikai és szakmai jellegzetességeivel. Elmondható tehát, hogy az iskola modern korunk problémáihoz illően foglalkozik a hivatásos újságírással. Nem szegezték nekem, de ha megkérdezték volna, hogy milyennek tartom a hazai újságírás nyelvét, akkor azt mondtam volna: elsősorban elhasználtnak. Sok a panel, az üres frázis, rengeteg az unalmas szókapcsolat, szenzációhajhász és felületes jópár új szóII próbababa kancsal összetétel, és bántóan gyakori a képzavar. Igyekszünk menteni magunkat: gyorsan kellett dolgozni, számtalan külső szempont alapján irányíttatott a tollúnk, fáradtak és érdektelenek voltunk. Ha kell, meg is értetjük magunkat felnőtt honfitársainkkal, akik a munkahelyen ugyanilyen valóságtól eltávolított szerepekben és nyelven élik mindennapjaikat, de a gyermeki — tehát szükségképpen tiszta — nézőpont ítéleteivel szemben meg kell hajolnunk. Kedden délután hallgattam meg — Papp Ferencné tanárnő meghívására — az általános iskolások számára kiírt, a sajtó nyelvezetének vizsgálására buzdító pályázat legjobbjait. Interjú készült az újságírásról kolléganőnkkel, Ladányi Zsuzsával, leírták a vezércikk elméletét — száraz stílus, ridegség, bonyolult szóhasználat — megbírálták a Népszabadság külpolitikai kommen-' tárjait, elfogultnak mondták a sportcikkeket, személytelennek nevezték az MTI-anyagokat, kipécézték az elviselhetetlen frázisokat, pellengérre állították a semmitmondó címeket, és az is elhangzott, hogy az újságíró sokat ír, de keveset mond. Lefegyverző volt hallgatni, ahogy 12—14 éves gyerekek — tehát a sorok között olvasni nem tudó, az irónia mérgei ellen védett emberek — a valóságos folyamatokat, tényeket a tudományos vizsgálathoz illő őszinteséggel kutatva tulajdonképpen lesöpörték a szépírás szép asztaláról az újságírást. Fájhat ez annak, aki nem önmagáért valónak tartja az írást, és annak is, aki sikerélményt keres ebben a szakmában. De érintetlen marad az, aki enerváltan, céltalanul forgatja a tollat azon a papíron, amely mindig többet érdemelne, mint amiben részesül. Létezik önkorlátozó újságíró, működik kívülről szabályozott és messziről megismerszik az, aki szabadságát a mondatszerkezetek összeillesztgetéseivel és a választott témával juttatja azok tudomására, akiket ez illet. Más szempontból vannak a másolók és a szolgálattevők, de ha pacifista akarok lenni: fekélye van mindahánynak. Szóval öszszetartozunk, s ha lépni szeretnénk, azzal a gyermeki tekintettel kellene elámulnunk és bosszankodnunk a félresikerült mondatokon, amely közösségivé tehetné az ítéleteinket. Félelem, kicsinyesség és magamutogató gőg nélkül. Elnézést kell kérnem, hogy befelé fordult ez az írás, de a mi szakmánk olyan, mint a pedagógusoké: nap nap után találkozunk vele, fontos, bírálható és hivatkozási alapot szolgáltató. Közvetítői vagyunk a politikai akaratnak és a köz véleményének, szintézist kell készítenünk a magunknak megőrizhető, de még közölhető egyéniség és a mindennapi dolgok, az idő szülöttei között. A kirakatban vagyunk. Ne feledjük: mindig a gyerek veszi észre az üzlet előtt ácsorgó családból, hogy a próbababa kancsal ... Dlusztus Imre nyosan adagolt középszer, erőteljes szociális tartalom, és a hágyományos vígjátéki helyzetek nekiszabadultan variált, játékos alkalmazása, talmi csillogás, aranyszívű rosszlány, déltengeri sziget, meg jó adag polgárpukkasztás — mindez a kötelezően nagystílű körítésben, teljességgel élethűen, tökéletes illúziókeltetéssel ábrázolva. Itt a kapitalizmus utolsó bástyájának, a tőzsdének, a nyugati üzleti élet középpontjának legvadabb mélyébe pottyantott koldus és királyfi (fehér úrifiú és néger csavargó) históriája tulajdonképpen kellemetesen, mondhatni andalítóan konvenciózus és túl sok szót nem is volna rá érdemes tovább vesztegetni, ha a Jó Végső Győzelmét reprezentáló (kitűnően elkészített!) záró tőzsdei nagyjelenet közben eszembe nem jutott volna még valami. Az, hogy menynyire az értetlenség döbbenetével néztem (és hányadmagammal nézhetem így, uramisten!) most is, régebben is, sőt eddig mindig a tőzsdét valaha is bemutató filmkockákat. Fura számok, hihetetlen izgalomban nyüzsgő, örvénylő, tomboló tömeg, az extázisig felfokozott káosz — akárha lóversenyen vagy futballmeccsen őrjöngő szurkolóhaddal találná magát szembe az ember. Értelmetlen, nagyon fura, zavaros és hihetetlenül távoli. Mintha egy afrikai vagy Amazonas menti ismeretlen nomád néptörzs titkos szertartását látnánk. Elképzeltem, ha Mark Twain ott ült volna mellette a moziban, rápillantottam volna, s úgy vehettem volna észre, ő érti. Na ja: odavalósi, ha száz évvel korábbról is. Én nem, sokadmagammal. A jó öreg Marknak mindenesetre figyelmébe ajánlottam volna egy másik müvét, némiképp mivelünk kapcsolatba hozván. Az a címe: Egy jenki, Arthúr király udvarában. Hát igen, csak jöjjön el. Csodálkozna, -azt hiszem. Domonkos László