Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-13 / 87. szám

8 Hétfő, 1987. április 13. DM Röviden 18. HET április 13.tói április 19-éig Nem hoz igazán szerenc.set a mai tizenharmadika a diákoknak, hiszen a tavaszi szünet után az első munka­napjukat kezdhetik meg. Kevéssé szerencsés hetet ha­gyunk magunk mögött a mezőgazdaságban is. Alig kez­dődtek meg a tavaszi munkák a földeken, a nagy esőzé­sek miatt máris kényszerszünetet kell tartani. Legelőbb­re a burgonya vetésével állunk. Csongrád megyében a vetésterület 80 százalékán már földbe kerültek a gumók. Jó hír még. hogy a Széchenyi téren virágba borultak a tulipánfák. Legalább ebből látszik, hogy a virágvasárna­pot hagytuk magunk mögött. Mindenesetre a tavaszi bar­kái nem tanácsos bevinni a szobába, mert a néphit úgy tartja, hogy akkor sok légy lesz a nyáron. Régen a hús­vétot megelőző nagyhéten tették rendbe a szerszámokat, meszelték ki a házat, készültek a tavaszra, a természet újjáéledésére. Csütörtökön Rómába mennek a harangok, azaz elnémulnak, hogy a húsvét előtti szombaton annál nagyobb hanggal szólaljanak meg újra. A hét vége leg­jelesebb esc-ménye a húsvét lesz. A főtt tojást, a szegedi öregek ajkán kókonyát, ilyenkor szokták kétfelé vágni, egyik felét elfogyasztani, a másikat a feleségnek adni, hogy ha eltévedne, eszébe jusson, kivel ette meg; és visz­szataláljon a helyes útra. Az ünnep előtti hét sem enged pihenőt a nemzetközi diplomáciai életnek. A véletlen úgy hozta, hogy ezen a héten a szovjet főváros három fontos nemzetközi találko­zónak is otthont ad. A legnagyobb érdeklődés George Shultz amerikai külügyminiszter moszkvai látogatását előzi meg. Itthon azonban úgy látszik, inkább az ünne­pekre készülünk, hiszen a megszokottnál kevesebb hazai esemény színesiti a hetet. Legalább bőven marad időnk a húsvét előtti bevásárlásra, és arra, hogy Ida, Tibor, Anasztázia. Csongor, Rudolf, Andrea és Irma nevű isme­rőseinket felköszöntsük. A nyávogós malac — Szúk esztendők járnak, fiam. Semmi sem megy már úgy, mint régen. Legutóbb a kocánk is csak ötöt fiadzott — panaszolta Jani bá­csi, amikor legutóbb meglátogat­tam. — Mindennek a nyávogós malac az oka — tette hozzá, és elmesél­te, hogy jártak. Az öt kismalac kö­zül négy szép húsos volt már ak­kor, amikor a világra jöttek. Az ötödik azonban soványnak, girhes­nek született. A többiek, ha tele­szívták magukat tejjel, elégedetten heverésztek a szalmában, a hang­jukat sem lehetett hallani. Hanem a sovány malacnak rnég a csecs is folyton kiesett a szájából. Nem makogott, röfögött normális kisma­lac módjára, inkább nyávogott egy­folytában. Mindig éhes volt, nap­hosszat sivalkodva szaladgált ide­oda az anyja körül. /Mondta is Jani bácsi, hogy agyon kéne ütni azt a nyávogós malacot. Ügyse lesz belőle tisztes­séges hízó soha, kár belé a drága takarmány, csak eleszi az életképe­sebbek elől. A felesége azonban nem hagyta. Szegény ügyetlen jó­szágra is az a nap süt, amelyik a többire, magyarázta. A malacok egyenlőnek születnek, mindegyik­nek azonos esélyeket kell biztosíta­ni az élethez. Igazságtalanság len­ne ilyen kegyetlenül bánni vele, meg aztán ellenkezne is ai család, elveivel. Majd elszaladgál a többi között. Hátha egyszer összeszedi magát, és növekedésnek indul. Bíz­ni kell a malacokban! Még az is lehet, hogy egyszer ez lesz a leg­különb az összes között. A nyávogós malac folyton szalad­gált és állandóan visított. Az any­ja egyre idegesebb lett, mert azt hitte, háborgatja valami a kicsi­nyét. Már a nagyobbakat sem szop­tatta rendesen, csak gyanakodva nézte, szagolgatta a nyávogós ma­lacot. Zaklatott forgolódása közben egy reggelre agyon is taposta az egyik szépen fejlett kis jószágot. Jani bácsi mérgesen toporgott, hogy most aztán igazán elintézi azt a kis vinnyogót. A felesége azonban ezúttal sem hagyta. Arra hivatko­zott, hogy ilyen szűkös időkben a nyávogós malac áráról sem mond­hatnak le. Igaz ugyan, hogy keve­sebb pénzt adnak érte a vásárban, mint a rendesért, de a kis pénz is pénz. Azt kell eladni, ami van, és annyiért, amennyit adnak érte! A koca egyre türelmetlenebb lett. Mérgében már az almot túrta és a vasvályút lökdöste az orrával. Addig-addig, hogy a vályú éles vé­ge ráesett a legnagyobb malac de­rekára. Kettétört a gerince. Egy darabig még csúszott-mászott, az­után kimúlt. Az asszony azonban megint eltuszkolta János bácsit az ajtótól. Ne bántsd azt a szegény malacot, már így is épp elég ide­ges a koca, pörölt. Alighanem a tűrőképessége határára ért, folytat­ta. Ha még te is ingerled, végképp megvadul, szétszedi a kerítést és kitör a karámból. Nem láttál még olyat, amikor a feldühödött koca szétszaggatja a korlátot? Akkor az tón mit fogsz csinálni vele? Jani bácsi már szépen megtisz­togatta a kalickát, hogy majd ab­ban viszi a malacokat az áprilisi vásárba. Idén amúgy is nagyon ké­szült a tavaszi vásárra, mert egy családi tanácskozáson elhatározták, hogy modernizálni fogják a kis­gazdaságot. Rotátort vesznek, az ilyen csúcstechnika könnyíti is, minőségében is javítja a munkát. A szomszédok már mind efféle mo­toros rolátorra! forgatták a kerti földjüket. Nekik is égetően szük­séges lett volna ilyet venni, ha nem akarták, hogy a szomszédok­tól való lemaradásuk fokozódjon. Amúgy azonban maradt minden a régiben. A nyávogós malac se meg nem nőtt, se meg nem döglött, csak szaladgált le-föl az akolban, és panaszosan nyávogott. Folyton zaklatta az anyját, amelyik egy napon, hogy, hogy nem agyonfe­küdle a még meglevő két nagyob­bat. Amikor Jani bácsi meglátta,, hogy a nyávogóson kivül már nem maradt több malac, amit elvihet­ne a vásárba, határozottan és visz­szavonhatatlanul döntött: fölkap­ta a rozsdás pájszert, amivel az akolajtót szokták bereteszelni, és egy jól irányzott mozdulattal úgy fejbe csapta a lármás malacot, hogy egyet sem nyávogott többet. — Mit csinálsz? — támadt neki a felesége. — Ennek az áráért úgysem ad­nának rotátort — mondta János bácsi, és elvonszolta az akol elöl az üres kalickát. Tanács István LENINGRÁDI KASTÉLYOK Vetítettképes úti beszá­molót tart Glmesiné Dudás •Irén a Juhász Gyula Műve­lődési Központ nyugdíjas­klubjában kedden délután 4 órakor Leningrád környéki kastélyok címmel. NÉPTÁNCESTEK A JATE Olajbányász Bá­lint Sándor táncegyüttes kö­zös műsort ad a náluk ven­dégeskedő Danzdee! Salzkot­ten együttessel, kedden este fél 8-kor a tudományegye­tem új kollégiumában (Kos­suth Lajos sgt. 72., volt Dé­lép-szálló). A kétszer 45 perces műsorban magyar és német táncokat mutatnak be, föllép a gyerekcsoport is. Ugyancsak kedden, este 6­kor, a Klsszinházban rende­zik meg a „Dél-alföldi Pa­letta" sorozat szegedi talál­kozóját. A vendéglátó Sze­ged Táncegyüttes mellett fel­lép a csabai Balassi, a solti szövetkezeti, a deszki (Bánát és a gyomaendrődi Körös menti együttes. KlNÁRÖL Az építőipari Tudományos Egyesület megyei csoportja kedden délután 3 órakor előadást rendez a, technika házában. Bugár Mészáros Károly diavetítéssel kísért útibeszámolót tart Kínáról. HÉTVÉGI PIACI ÁRAK 'A Marx téri piacon a hét­végén az élő csirke kilója 45—52, a tyúké 45—55, a pulykáé 60—70, a kacsáé 48 —55, a tojás darabja 1,60— 2,20 forintba került. A bur­gonya kilóját 8—12, a sárga­répáét 30—40, a petrezselye­mét 25—35, a vöröshagymá­ét 15—20, a fejes káposztáét 10, a kelkáposztáét 34 fo­rintért árulták. A korai sár­garépa csomója 5—8, a pet­rezselyemé 3—7, a saláta da­rabja 2—14, a primőr para­dicsom kilója 260, a primőr uborkáé 82 forint volt. A karalábé kilóját 15, a retek csomóját 2,50—12, a zöld­hagymáét 3—9, a fokhagyma kilóját 80—»160, parajét 20— 50, a sóskáét 40—60 forin­tért lehetett vásárolni. A gomba kilója 60—80, a téli nlmáét 7—20 ,a körtéét 15— 22, a héjas dióét 45—60, a száraz babét 50—70, a sava­nyú káposztáét 20—25, , a mák literjét 110—100 forin­tért kínálták a hétvégi pia­con, ELŐADÁS A FÖLDTÖRVÉNYRŐL Kedden délután 5 órai kezdettel az Eszperantó ut­cai pártházban tájékoztató hangzik el az országgyűlés tavaszi ülésszakán elhang­zott földtörvényről. Előadást tart Bödőné Rózsa Edit, Sze­ged 3. számú választókerü­letének országgyűlési képvi­selője és Gál Gyula, a me­gyei földhivatal vezetője. MAGYAR—FINN BARÁTI KOR Holnap kedden délután 6 órakor találkoznak a szokott helyen, a városi tanács klubtermében a magyar— finn baráti kör tagjai. Ez alkalommal a régi és a mo­dern finn zenét mutatják "be a hazánkban tartózkodó ösz­töndíjas zenészek, illetve ze­nekutatók. KERTBARÁTOKNAK Az általános növényvéde­lemről, a növényvédő sze­rekről Varga András, a Csongrád 'Megyei Növényvé­delmi Állomás szakmérnöke tart előadást kedden délután 5 órakor a kiskundorozsmai pártházban (Negyvennyolcas utca 12.). A Hazafias Nép­front és a Bartók Béla Mű­velődési Központ kertbarát­körében szintén kedden dél­után 6 órakor klubfoglalko­zás lesz. Ezúttal Sándor Ka­talin a Békés megyei pusz­ták környezetvédelméről tart előadást, diavetítéssel. ISMÉT MŰKÖDIK A LILLAFÜREDI VÍZESÉS A napok óta tartó esős időjárás és a bükkfensiki olvadás hatására megduz­zadtak a Bükk patakok, pl. a Szinva és a Garadna, s a források is bőven ontják a karsztvizet. E vizeket a hosszan tartó szárazság mi­att ez idáig a Miskolci Víz­művek a város vízellátására használta fel, de mivel a tá­rolók megteltek, a vizet a Szinva vezeti le. így ismét működik a Lillafüredi PaJo­taszálló alatti vízesés. A lát­ványosságnak sok száz láto­gatója akadt a hétvégén. Bár a kellemetlen csapadé­kos idő nem vonzott sok ki­rándulót a Bükkbo, a tava­szi szünet utolsó napján az ország minden részéből ér­keztek kiránduló diákok Lillafüredre. Esős, szeles idő Várható időjárás ma estig; főként a nyugati országrész­ben várható ismétlődő eső, záporeső. Az északi, északke­leti szél időnként megélén­kül. A legalacsonyabb regge­li hőmérséklet 3 és 8, a leg­magasabb nappali hőmérsék­let 10 és 15 fok között való­színű. NEMZETKÖZI ELISMERÉS A Dinol nevű alváz- és üregvédő anyagot használ­ják korrózióvédelemre az autóklub műszaki állomásai, melyeknek 1985—86. évi tel­jesítményét a gyártó cég ki­emelkedőnek értékelte, s ezért a hazai állomásháló­zatnak ítélte oda a húsz év alatt hetedszer kiadott Qua­lity Merit Award elnevezé­sű vándordijat. Ezt a leg­jobb minőségi eredményeket elérő ország kapja, így a nemzetközi elismerésben va­lamennyi Dinol-felhasználó hazai korrózióvédelmi állo­más részesült. Köztük van az autóklub szegedi állomá­sa is. MŰVÉSZI PORCELÁNOK A BARTÓKBAN Borza Teréz iparművész kiállítása nyílik kedden dél­után 4 órakor a Bartók mű­velődési központban. A fe­hér-áttetsző, fantasztikus alakú porcelánokat Debussy zenéjét hallgatva készítette a művész; a tárlatot Tandi Lajos újságíró nyitja meg, április 18-áig lesz nyitva. VÁRJÁK A TELEFON­HÍVÁSOKAT A Csongrád Megyei Mű­velődési Központban (Újsze­ged, Közép fasor 1—3.) hét­főn délután 5—7-ig várják pszichológusok a segítségre szorulók telefonhívását a U-398-as számon. Az élet­vezetési tanácsadó természe­tesen személyesen is felke­reshető. A szolgáltatás díj­talan. HOFI-EST ITT ÉS OTT Szerdán este fél 7-kor Ul­lésen, a Vigadó étterem ka­baréműsort rendez Hofi Gé­za fellépésével. Ugyanezen a napon este háromnegyed 8-kor Szegeden, a Rákóczi utca 1. szám alatti vasutas művelődési házban lép fel Hofi Géza. Közreműködik: Payer András, Solymos An­tal, Havasi Viktor és a Bo­dor testvérek. Közlekedéskultúra '87 És te? — Evelyn, nem kí­vántad soha, hogy fern — Nem, Noiberí. ÉS i te? A SZEGEDI SZIMFONIKUSOK HANGVERSENYE A Filharmónia Szimfoni­kus bérletsorozatában a ked­den este fél 8-kor a nagy­színházban rendezendő kon­certen a Szegedi Szimfoni­kus Zenekart Oberfrank Gé­za vezényli, közreműködik Jandó Jenő zongoraművész. Rachmaninov II. zongora­versenye és Mendelssohn III. (skót) szimfóniája lesz a műsoron. Szaporodó balesetek jel­zik, nem tudunk igazán kul­turáltan, biztonságosan köz­lekedni. Még mindig túl so­kan akadnak „színtévesz­tők", akik úgy sétálnak át a piroson, mint nézelődő em­ber a korzón A „sportosan" száguldó autós figurája sem veszett ki hétköznapjainkból. Sőt...! Az évről évre meg­rendezett közlekedésbizton­sági hónapnak aligha kérdő­jelezhetjük meg a létjogo­sultságát. Ojszegedi népmű­velők gondoltak rá, hogy a közlekedéskultúra kialakítá­sában, segítésében is lehet szerepe, funkciója a közmű­velődésnek. A November 7. Művelődési Házban éppen ezért holnap „Közlekedés­kultúra '87" címmel kiállítás és információs hét kezdődik. Az Országos Közlekedésbiz­tonsági Tanács, az autóklub megyei szervezete, az Autófer, az ATI és a Tisza Volán mo­toros szakosztálya összefogá­sából született rendezvényso­rozat keretét az a kiállítás adja, amelyen plakátok, raj­zok, tablók mutatják be a helyes közlekedés legfonto­sabb elemeit, helyzeteit. Jól tudják a szervezők, hogy a bemutatás mellett a közlekedésben résztvevők párbeszédét nem pótolhatja semmiféle tabló, brosúra. Tíz nap alatt négy alkalommal is rendeznek találkozást a köz­lekedés szakembereivel. Elő­ször holnap, kedden 6 órakor Mese a tip-top autóról cím­mel az autóklub szakemberei műszeres bemutatóval egy­bekötött előadását hallhatják az érdeklődők. Csütörtökön délután az OKBT szakembe­rei elsősorban az idősebbeket várják. Az Utakon közlekedő ember címmel a nyugdíjasok közlekedési gondjairól ren­deznek fórumot. Egy héttel később, április 23-án, csütör­tökön este 7 órakor a sze­mélygépkocsi-tulajdono­sokkal találkoznak az ATI szakemberei. Majd másnap, pénteken este a motorosok napjával zárul a rendezvény­sorozat. A Tisza Volán mo­torversenyzői ugyanis ekkor tartanak élménybeszámolót. A tíz nap alatt az általános iskolákban rendhagyó órá­kat tartanak. A kiállításhoz kapcsolódva a közlekedési helyzeteket bemutató videó­és filmvetítésekre is sor ke­rül. A kiállítás április 24-ig, naponta 10-töl 18 óráig vár­ja a látogatókat. ÜgyeJeti jelentés Halálos baleset Szegeden Gyászközlemények Mély fájdalommal tudati uk, hogy a szeretett férjem, édes­apa, nagyapa. NÉMETH GYULA életének 66. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Teme­tése április 15-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójá­ból. Gyászoló családja. Fájó szívvel tudatjuk, hogy PODONYI FERENCNE Kastélykert u. 80. sz. alatti la­kos, életének 83. évében várat­lanul elhunyt. Hamvasztás utá­ni búcsúztatása április 15-én 14 órakor lesz az algyői temető ra­vatalozójából. A gyászoló csa­lád. Tudatjuk, hogy ÖZV. BOROSKOCSONYI ISTVANNÉ Molnár Sarolta hamvalt őrük nyugalomra ápri­lis 17-én 13 órakor helyezzük a Belvárosi temető ravatalozójá­ból, A gyászoló gyermekoi. Fájó szívyel tudatjuk, hogy a legdrágább édesapa, nagyapa, dédapa, testvér és rokon. PUSZTAY JÓZSEF életének 75. évében varatlanut elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása április 17-én 14 óra­kor lesz a Belvárosi temető ra­vatalozójából. A gyászoló csa­lád, Szeged. Közép fasor 20. Hálás köszönetünket fejezzük ki azoknak a testvéreknek, ro­konoknak. szomszédoknak, munkatársaknak. akik szerető férjem, édesapánk. RÉPÁS MIHÁLY temetésén részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni Igyekeztek. Répás Mihalyné és gyermekei. Hálál szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak a rokonok­nak. Ismerősöknek. munkatár­saknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, rsAKY GÉZA temetésén megjelentek, mély fájdalmunkat enyhíteni Igye­keztek. A gyászoló család. A mentők ügyeletesétől kapott tájékoztatás szerint a fehér autók forgalma átla­gos volt a hét végén; keve­sebb volt a balesetek miatti hívások szama, s többszór szívbetegekhez vonultak ki a mentők. A tűzoltóknak ezúttal nem avartüzek, hanem a szokásosnál nagyobb esőzés okozott gondot A mélyebben fekvő területeken összegyűlt vizet sok lakásból, pincéből kellett kiszivattyúzni, főként szombaton. Két tucatnál is több esetben tárcsázták ilyen okból a 05-öt. Többnyire a Szivárvány utca. Oldal utca. Bánomkert sor, Jósika utca környékére vonultak a tűzol­tók. A rendőrség helyszínelői­nek csupán egy komolyabb esethez kellett kivonulniuk a hét végén, ez az egy azon­ban, sajnos, halálos baleset volt. Pénteken este 8 óra utána József Attila sugárút— Debreceni utca keresztező­désében Nacsa Istvánné 37 éves szegedi lakos későn ész­lelte a kijelölt gyalogos át­kelőhelyen haladó Draganov Sándor 67 éves szegedi la­kost. és elgázolta. Az idős férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszí­nen életét vesztette. A gép­kocsivezető engedélyét a helyszínen bevonták, a rend­őrség szakértő bevonásával vizsgálatot folytat. DELMAGYARORSZAG A .Magyar Szocialista Munkáspárt Szegni Várnai Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Kz, Simon István Főszerkesztő-helyettes; Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antul — Szerkesztőség es kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja II). Sajtóház «71«, — Telein/»! Zl-i.ll. — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, szegeti, Ilujesy-Zsiliiis/ky nten 28. «720. Igazgató: Snranyi Tibor, — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál es kézbesítőknél, Előfizetési díj egy hónapra 43 forint — 4SSN: «133—«25 K

Next

/
Oldalképek
Tartalom