Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-13 / 87. szám

Hétfő, 1987. április 13. 5 Tanyai Sanyika Az én anyám olyan köny­veket olvasott, amilyenek már nincsenek is. Az embe­rek valamikor vízben bugy­borékoltak, akkor a vízbe pusztultak bele, most1 meg cigarettáznak, és a tűz áltat vesznek el, meg hogy okossá­gc^által pusztul ki az emberi­ség. Már az űrbe is fölmen­nek! Az utolsó idők jele az lesz, hogy sok lesz az iker, és a nők üvegtalpú papucsban járnak. Ügy elvesz a nép majd, aláfér egy malomkő­nek. Majd megcsókolik azt, amit emberi kéz alkotott, olyan kevés marad belőle. Még a Matuska Szilvesztert is olvasta az én anyukám. Kovács Sándorne mondja ezeket Ásotthalam egyik legsivárabb határában. Tiz­éves-forma fiú is hallgatja, az unoka, Mityók Sanyi. Süt az értelem és a kíváncsiság az arcáról. Lehetetlen nem észrevenni, pedig még meg se szólalt. Ilyen okos gyere­ket teremne ez a po&za ho­mok? Amikor a körbeforgó ¡kutya rákezdett vicsorgó táncára, ő jött leghamarabb, férfiasan nyújtotta a kezét, de hátrébb is lépett, ahogy a többiek is odaértek. Tu­cat kérdéssel igyekszem rá­terelni a figyelmet: — Mi leszel, ha nagy le­szel? — Villanyszerelő — de ezt nem ő mondja, hanem a nagyanyja. Ritkán kérdez­hetik őt is, azért vág közbe, meg ki tudna jobb feleletet adni ilyen együgyű kérdés­re, ha nem a nagymama. — Látom, villany már van hozzá. — Azért is gondoltunk rá. hogy akkor legalább megta­nulja, hogyan kell vele bán-/ ni. Tessék megnézni azt ott, a sarokban! Ügyes kis tartóban két zseblámpa ióg a falon, mindegyikhez kicsi lámpa tartozik, és külön kapcsolója is van a kettőnek. Ha föléb­red éjjel, és meg akarja nézni, hány az óra, nem kell kikecmeregnie a kuckóbóL, csak fölkattintja az egyiket, aztán lekattintja. Amelyik­hez éppen kedve van. Miért nem az igazi villanyt vezet­te oda? Azért, mert neki ahhoz még nem szabad hcz­zányúlnia, meg azért is, mert takarékosan vezették be annakidején, csak annyit tettek bele a házba, ameny­nyi föltétlenül kell. Pördül a Sanyika, szuper­autóját és szupermozdonyát hozza elő. Elemre jár mind­egyik, régóta megvan, de még a dobozuk a garázs most is. Leteszi a földre a meseautót, a fölötte lebegő fehér labdácskát is helyére teszi, és figyeli most is, ho­gyan tapogatja ki az akadá­lyokat. Nekilendül a vil­lanymozdony is, és tolja maga előtt, ami eléje kerül. Nagymama inti csak, ne so­Lázár Mihály felvitele kat járassa őket, mert ki­merül az elem. összeszedi, dobozba teszi. Mindene az iskola. Ami­kor téli hóban, mínusz ti­zenöt fokban egy óráig kel­lett várnia a 'buszra, addig várta, és amikor úgyse jött, elindult gyalog. Ahol a busz nem tud* menni, a gyerek még mehet. Késett ugyan, de legalább megtudta, mi van föladva leckére. Öt kilomé­ter oda, öt vissza, nem ké­nyes pesti gyerek fj, hogy szünetet rendeljenek el a ¡kedvéért. Dolgozni pedig kiváltkép­pen szeret. A család inkább -arra inti, nyugodjon már, mert megárt. Ahol az esze és a keze .mozoghat, az mind jöhet. Indulunk ki a kertbe, hogy külön birtokát fölte­kintsük, de előbb meg kell állnunk, mert akkora doboz van fóliából a bejáratnál, amekkorába éppen belefér. Ajtót nyit, polc is van ben­ne. A polcon kalapács, kés és biciklilánc, a fal mellett kis doboz, nagy doboz. Sa­nyi birodalma ez a pótszoba, itt mindent ki lehet találni. Tulipánt termel most a kertjében, és másfajta virá­got. Nem sokat, csak annyit, hogy neki is legyen. Jönnek nemsokára a böjti szelek, — a szegedi eső —, biztosan kitakarják a tuli­pánt a hagyma tövéig, de így szokott ez lenni. Nagy­apja most fordította a kert földjét, de már olyan, mint­ha porcukorral szórták vol­na be. A szellő itt nern azon látszik, hogy mozgatja a fa­levelet, hanem azon, hogy viszi a homokot. A jj ker­tésznek mégis kell egy kü­lönbejáratú simító. Szeme­testartály pedálja volt vala­mikor, betonvasat eszkábált hozzá, a vasra csövet hú­zott, madzaggal a kiskocsi után köti, és úgy simítja el a friss ásást. Játék is, mun­ka is, lelemény is. Két já­tékkocsi van összekapcsolva, mintha vonat lenne, és tűz­revaló fával van megrakva. Hajdani babakocsija kere­keire gyümölcsládát szerel­tek, az lesz a vonat eleje, mert abba fér a legtöbb fa. Pótolni kell, ami a télen el­fogyott. Minden mozdulatán lát­szik, jól érzi itt magát. Igaz, messzire kell mennie, hogy játszótársakra találjon, el is .megy, ha teheti, de legjobban itthon szeret len­ni. Nézheti, hogyan verek­szenek a gólyák a fészeknek föltett autókerékért — és végül mégis otthagyják, mert a többi tanyai gyerek elriogatják őket —, a mé­regzsák kutya is úgy bújik a hóna alá, mintha kezesbá­rány lenne. Négy fölnőtt között lubickol a szeretet­ben. Ha ezután is szereti az is­kolát, bármi lehet belőle. Ha a bölcs megfontolást ez­után is össze tudja kapcsol­ni a fürge észjárással, övé a világ. És hatvan év múlva elmondhatja, mit mesélt a ¡nagyanyja a dédmama ol­vasmányairól, amikor há­lom idegen jött be a tanyá­ba. Talán nem kell malom­kő alá szorulnia, és külön megcsókolnia, ha emberkéz alkotmányára rátalál. Raj­tatok is ¡múlik, Mityók Sa­nyika, hogy a gólyák is megmaradjanak, meg az emberek is, és a tulipán is virágozzék. Hogy ne pusz­tuljon okossága által az em­beriség, ahogy a könyv jö­vendölte, inkább kerekedjék. Horváth Dezső Megemlékezés 1945. április 11-én a bu­chenwaldi náci koncentráci­ós tábor foglyainak egy cso­portja, a kommunisták ve­zetésével, fegyveres harcban cselekvésképtelenné tette az SS-őrséget, s felszabadította a tábort, megmentve ezzel saját és 22 ezer társának éle­tét. Az Ellenállók Nemzetkö­zi Szövetségének (FIR) hatá­rozata alapján április 11-e valamennyi volt náci kon­centrációs tábor felszabadu­lásának jelképes napja. Eb­ből az alkalomból vasárnap ünnepséget rendezett a Ma­gyar Ellenállók, Antifasisz­ták Szövetségének (MEASZ) Nácizmus Üldözöttéi Bizott­sága (NUB) a Magyar Nép­hadsereg Művelődési Házá­ban. r Az Eden vermei A költészet napja alkal­mából Dobai Péter költői estjét rendezik meg a Royal irodalmi kávéházban. A Jó­zsef Attila-díjas írót főként regényei (Csontmolnürok, Tartozó élet, Vadon) és film­forgatókönyvei (Mephisto, Redl ezredes) alapján ismeri a nagyközönség. A költő Dobai — szükség­szerűen kisebb körben — legalább olyan népszerű. Ed­dig négy verseskötete jelent meg: Kilovaglás egy őszi erődből (1973), Egy arc mó­dosulásai (1976), Hanyatt (1978) és Az Éden vermei (1985). Jövőre adja ki a Magvető a Vitorlák emléke című ciklusát, melyből az áprilisi Tiszatájban is olvas­hatók részletek. Az esten e begy 1 könyv legjellegzetesebb, legjobb versei hangzanak el — Ja­nisch Éva és Kovács Zsolt színművészek előadásában. Dobai költészete rendkívü­lien egységes hangú. Az alaphangot a legelső szere­lem élménye, története adja meg. Erről „szólt" ¡második kötete, az Egy arc módosu­lásai. Legutóbbi kötete is ezé a legelső szerelemé, me­lyet azonosíthatunk a cím­ben szereplő Édennel. A vermek pedig igen tágan értelmezhető, ¡melybe bele­érthetök Dobai életének té­nyei, élményei — a verstár­gyai: Katalin, az első sze­relme, az (azóta eltelt) évek, a tenger, a szavak, a fény­képek ... Dobai lírája látszólag elé­gikus-nosztalgikus hang­vételű. „Szerelemből nem kellett volna második, Uram, / elég lett volna az első, legelső, úgy és ahogyan!" — így hangzik a kötetnyitó vers első két sora. Itt Dobai nem csupán valaminek a visszahozhatalan " elmúlását írja (vagy „siratja el"), ha­nem az élet(e) alakításának lehetőségét is kutatja. Ilyen soraiban az első kötet ra­dikális hangvételére ismer­hetünk, mely nyíltan vállal­ja a rokonságot a rilkei „Változtasd meg élted!" felszólítással. E radikaliz­musnak 'határozott gondolati alapja van — Marx szerint: „Radikálisnak lenni annyit jelent, mint a dolgokat gyökerükben ragadni meg és a dolgok gyökere maga az ember." Dobai pedig a .mű­vészet feladatát abban látja: „a lehető legtöbbet tenni az emberért". Az esten költészetéről és a szerelemről beszélget Do­bai Péterrel: Zsoldos Sándor Van egy pici kislány Jánossal Győrben mutat­koztunk be egymásnak vagy kéj évvel ezelőtt. Onnan hazafelé rnajd 6 órás a vo­natút, jutott idő a beszélge­tésre. Azért közben Pesten még beugrottunk Liska Ti­bor gazdász délutánjára. A véletlen találkozáskor János annyi érdekeset mesélt ott­honteremtéséről, próbálko­zásairól, hogy elhatároztam: egyszer Szegeden is megke­resem. Bakay Nándor utca. Ker­tes családi ház, nagy szoba. A konvektorban még csen­desen duruzsol a gázláng. Elsősorban a legkisebb Oláh­leány — egy nővére van — kedvéért, aki csendesen szu­nyókál a kiságyban, majd az anyukája maga mellé teszi a franciaágyra. Egy hónapos a csöppség. Oláh Jancsi fe­leségét, Marikát, csak most ismertem meg. — Ragaszkodtatok ahhoz, hogy panellakásba nem köl­töztök? — Kifejezetten. Amikor idekerültünk, kaptunk volna a kilencedik emeleten két és félszobás lakást. Arról le­mondtunk. Itt még akkor víz és gáz sem volt. Mi tettük ezt a lakást komfortossá. Az alapterület kisebb, de az ajtó előtt a kert. így egy kicsit közelebb érezzük ma­gunkat a természethez. — Apropó: kert. Az a ku­korica itt termett, amiről első beszélgetésünkkor hal­lottam. Főtt kukorica lett belőle és a szabadtérin ad­tad el. — ígv van. Az induláskor mindenféle jövedelemkiegé­Viszont a közgazdásztudomány talonban Itt van a Cuki, az alvi­lágból — egyelőre stukker nélkül, viszont gipszben. Kiss, az intellektuel, még szemüvegmentesen, ami vi­szont K. Müllernek van, pe­dig majd nem lesz. Márton, a vidéki, most is csapkod­ja a térdét, de még nem azért... És persze a Méltó­ságos, a legkényelmesebb karosszékben. Nézegetik ma­gukat, rajzolt képmásukat; ízlelgetik, kóstolgatják, szemlélgetik „az új bőrt". Meg a szavakat, amiket kapnak, s melyeknek a saját szavaikká Ikell lenniük. És akkor hol vannak még a gesztusok, az arcok, moz­dulatok, a gondolatok. * Nyilván sokan kitalálták: föntiek Görgey Gábor; Ko­mámasszony hol a stukker? cimű darabjának szereplői. Cuki ezúttal Kaszás Géza (a Don Carlos bemutatója előtti balesete „¡nyomát", a járógipszet ma veszik le a lábáról); K. Müller: Kovács Zsolt; Kiss: Jakab Tamás; Márton: Bácskai János, és a Méltóságos: Király Levente. Olvasópróba, pénteken a kisszínház társalgójában. Jelen van még a díszlet­és jelmeztervező, Molnár ha rendez Zsuzsa, s a rajzai a szín­padról, a ruhákról. És itt a szerző, Görgey Gábor, a Szegedi Nemzeti Színház irodalmi vezetője, és: a „Stukker" — rendezője. * — Rendeztem már, ugyan­ezt a darabot, csak nem itthon, hanem az NSZK-beli Erlangenben, 1983-ban. Hogy milyen volt? Érdekes. Nem egyszerűen azért, mert a sa­ját szövegemmel szembesül­tem; idegen közegben kel­lett megértetnem magamat, a szereplőimet. Ügy tetszett, sikerült, a szakma és a kö­zönség jól fogadta. Harminc­öt éve része az életemnek a színház világa, alighanem a legfontosabb része. Ügy gondolom, jól ismerem. Ezért mertem igent mondani a szegedi színház vezetőinek, s vállaltam most a rende­zést. Jó hangulatban, oldott légkörben szeretnék pró­bálni. Amolyan „előbemutatót" terveznek júniusban, majd a következő szezonban „játsszák ki". Jövőre lesz 20 éve, hogy a Thália Színház­ban bemutatták ezt a Gör­gey-darabot. Egy év múlva Sepsiszentgyörgyön, aztán Miskolcon került színre. A rádiós feldolgozásban Lati­novits volt Kiss, az intellek­tuel. .. Huszti Péter rendezte a Magyar Színkörben, rnajd a Játékszínben, JVfe«.sárossal, Szabó Gyulával, Márton Andrással, Verebes István­nal, Gáti Oszkárral. Tavaly tavasszal Klagenfurtban is bemutatták. * — Az írószövetségben, mint a drámaírói tagozat titkára kezdeményezte, hogy a színázak teremtsenek szo­ros kapcsolatot egy-egy író­val; ösztöndíjat adjanak, vagy dramaturgként, irodal­mi vezetökent foglalkoztas­sák. — Az volt a célom, hogy megszűnjön végre a most tapasztalható idegenség, a két szomszédvár típusú vi­szony. Mert színházi éle­tünk egyik anomáliája, hogy az írók nem élnek a szín­házi közegben, nincsenek háziszerzök. Következésként a drámaíró magányos, ful­doklik, mint oxigénhiány­ban, s nem tud, vagy csak roppant energiaveszteségek árán tud előadható, jó da­rabot írni. Hiányzik a vá­rakozó közeg, ami inspirál a munkára és konkrét öt­leteket is ad. Kiment a di­vatból az is, hogy színészek­re írjanak szerepeket, pedig értelmes, hálás dolog, ma­gam kipróbáltam, Mensá­rossal. Pécsi Ildikóval, Kör­mendi Jánossal. * Előkerülnek a gépelt pél­dányok. a szerző-rendező: átéléssel olvas. „Ez nem tár­salgási darab, az improvi­zálási lehetőség kevés, a szövegek tudniillik finom mechanizmussal, pontosan kapcsolódnak egymáshoz. Vagyis: olyan 80 százalékos szövegtudást kérek az első alkalomra. Addig fölösleges is próbálnunk, legközelebb 22-én találkozunk," S. E. szítéssel próbálkoztunk. A kezdő egyetemi oktatói fi­zetést, ha összeadjuk a ¡kez­dő vállalati közgazdászéval, akkor abból még élni csak lehet, de a lakásra költeni nem. Amikor napi gondjaink voltak bérmunkát végez­tünk. Paprikát szedtünk és hasonlókat. Ezután követ­kezett a saját ¡termesztés. Mostanában inkább a szak­ma felé orientálódtunk. Eb­ben a pillanatban itt van­nak számomra a legjobb le­hetőségek. — Közben neked nem változott az alaptevékenysé­ged. Kezdettől a JATE po­litikai gazdaságtan tanszé­kének az oktatója vagy Ma­rika pedig többször cserélt munkahelyet. — Legutóbb a Volántól nem anyagi okok ¡miatt jöt­tem el. A munkahelyi han­gulattal is elégedett voltam. Csak úgy éreztem, ahhoz a ¡munkához nem kell dip­loma. Az Állami Biztosító­tól jöttem gyedre. A két biztosító szétválása előtt csak megismerkedtem a szakmával, a szétválás és a szakemberek pótlása sok energiát emésztett; amikor újra lendületet kapott a munka, érkezett a (pici, el kellett jönnöm. — Van lehetőség a gyed idején a munkahelyi ügye­ket követni? — Remélem. Az Állami Biztosítónál korábban volt egy belső kiadvány: a gyes­tájékoztató. S van a jól be­vált módszer. Bemegyek a munkahelyre és nemcsak a gyermeket mutatom meg a kollégáknak, hanem haza­hozok anyagokat tanulmá­nyozásra. — Jancsi, te a kandidátusi értekezésedet készíted és közben a Vidiánál a gazdál­kodást segitő kutatásokat is végzel. Könnyű ilyen vál­lalati jelkéréshez jutni egy elsősorban a gazdálkodás el­méletével foglalkozó oktató­nak? — Véleményem szerint je­lenleg a vállalatokat semmi sem kényszeríti a szűk ke­resztmetszetek és a szerve­zetlenségek feltárására. Csak akkor ¡kapunk munkát, ha ambiciózus vezetőkkel si­kerül találkoznunk. A hely­zet egy kicsit hasonlít ah­hoz a példázathoz, amelyben a plébános elküldi a kántort a faluba a 'misebort össze­gyűjteni. Az egyházfi min­den gazdához betér. Hordó­jába mindenütt töltenek egy korsóval. Végül a saját részét is beönti. Mjegy a paphoz vissza. Csapra ütik a hordót, ám abban csepp­nyi bor sincs, csak tiszta víz. Mindenki egy-egy liter vizet adott, abban a hi­szemben, hogy az ¡majd a többiek bora között fel sem tűnik. Ma csak .néhány kis cégnél van igazán kemény költséggazdálkodás. — Hat éve dolgoztok. Ter­veitek? Marika? — Én kihasználom a gye­det. — János? — Sok minden forog a fe­jemben. Először is befejezem a dolgozatomat, amelyet a jövedelemelosztás és a tel­jesítmények hazai kapcsola­táról írok. Természetesen továbbra is szeretném az egyetemi tanévek alatt ösz­szegyűlt ismereteimet és oktatói tapasztalataimat egy kicsit a gazdasági gya­korlati munkában is kipró­bálni. Most egy iskolaszö­vetkezetről ¡gondolkodom, tárgyalok a Meszöwel., így kerülhetek talán döntéshozó helyzetbe. Vannak más gondolataim is. Azt hiszem, több oktatótársam nevében mondhatom, .hogyha a gaz­daság érdemben igényelné az ismereteinket, nem ilyen kispályán fociznánk. Talán nem elbizakodottság, hogy ismereteink felhasználásával forintban mérhető hasznot is hozhatnánk a megye, esetleg a régió gazdaságá­nak. Lenne 'mit mondanunk néhány döntés előkészítésé­ben. — A magánéletben? — Szülői segítséggel elju­tottunk oda, hogy viszonylag kényelmesen lakunk. Fél­automata a háztartásunk. Van egy Trabantunk. A mi­nőségi változtatás 'lehet a célunk. A minap a nagyob­bik kislányunk azt kérdezte: Apa! Tudod, mi a legjobb ebben a lakásban? Aztán válaszolt is: Az, hogy van egy pici kislány ... B. I. Elhunyt Váradi Hédi A Művelődési Minisztérium, a Magyar Színházmű­vészeti Szövetség, a Nemzeti Színház igazgatósága és tár­sulata megrendülten tudatja, hogy Váradi Hédi (Kos­suth-díjas kiváló művész, a Nemzeti Színház tagja sú­lyos betegség következtében szombaton elhunyt. Temeté­séről később intézkednek. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom