Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-13 / 87. szám

Hctfö, 1987. április 13. 3 Fodrászlanulók - versenyben Festett fejek utcája Szombat esti, látványosnak szánt tévéhíradók fő attrakciója egy-egy fodrászversenyről bevágott snitt. Hajcsodák. csillogás, a képernyő előtt pedig irigy háziaszszonyok. Nos, e hét végén élőben is álmélkodhatott, aki kilátogatott a 624. számú szegedi szakmunkásképző intézet aulájába. Itt mérkőzött ugyanis 25, tehetségesnek minősített fodrásztanuló, hogy délutánra kiderüljön — ki is érdemli meg 1987-ben A szakma kiváló tanulója címet. Az írásbeli feladatok után három nö és egy férfi fején kellett bemutatni, mennyit is ért az eddigi gyakorlás. A pártatlan, s a szakmához mit sem értő — vagyis csak bámészkodó — nézők elégedettek voltak. Annyira, hogy még az ünneprontó kérdést is elfelejtették föltenni: vajon mennyit kérnek majd a lányok néhány év múlva egy-egy ilyen mestermunkáért? Biblioterápia Minél több orvossal kívánják megismertetni az alkoholbetegek gyógyításának új módszereit: Az Orvostovábbképző Egyetem, az Országos Alkohológiai Intézet és a Magyar Pszichiátriái Társaság Szenvedélybetegségek szekciója, az idei második továbbképző tanfolyamán — amelyet május 11. és 15. között tartanak — pszichiáterek és pszichológusok alkohológiai ismereteit gyarapítják. Bemutatják a többi között a biblioterápiát. amelynek során a betegek egy-egy csoportja megbeszéli valamely irodalmi mű egyik részletét. A résztvevők a kezelőorvos irányításával elemzik a regénybeli cselekményeket, a hősök személyiségét, magatartását. A vita közben, önkéntelenül véleményt mondanak önmagukról, problémáikról is, amelyekről különben nem szívesen beszélnek. Az úgynevezett háromszögterápia alkalmazásának módját is demonstrálják, vagyis azt, hogy az orvosbeteg kapcsolatba miként vonjanak be egy harmadik személyt. A tapasztalat szerint az alkoholbetegek családtagjai, barátai, munkatársai közül számosan vállalják, hogy közreműködnek a gyógyításban. Vetélkedni pedig jó... „Á szegedi híd alatt... a Volt itt már kérem minden! „Lakodalom van a mi utcánkban" Vannak még boszorkányok Szegeden" .:. „Kiskutya — nagykutya"... „Boszorkányszombat" — hogy csak néhány cimet említsünk. Aki ezek után sem jött rá, miről is van szó; a szegedi nagyvállalatok KISZbizottságai által rendezett városi vetélkedők címeiből válogattam. írhatnám úgy is: egy kis vetélkedőtörténelem, hisz ezen a szombaton már hatodik alkalommal fogadia a vendégeket a Szegedi Postaigazgatóság, hatodszor csendült fel az alkalomhoz illő nóta, s a fáradhatatlan főrendező, műsorvezető Rácz Dezső is hatodszor intette türelemre a csapatokat: csak nyugodtan, mindenki szót kap, a telefonvonalak hibátlanul kötik össze a klubokat, reklamálni meg úgysem lehet. Ennyit nagy általánosságban. Most pedig a konkrétumok: az idei vetélkedőre tiz vállalat — ipari szövetkezetek, húskombinát, Ativizig, kommunális vállalatok, Délép, textilművek, Kenderipari Tröszt, postaigazgatóság, olajipar és Démász — nevezett be, s üt csapatot alkotva vállalták, hogy teljesilik a legképtelenebb feladatokat is. A több mint ötórás monstre műsorban közel ötszáz versenyző oldogatta, boncolgatta a kérdéseket (sport, kultúra, városismeret, törétnelem), s mindig az épp aktuális ráérőket kérték meg — szerezzenek alapító KISZ-tagot, főzzenek halpaprikást, alakítsanak népi Régi közúti hidunk makettjét is elkészítették a csapatok zenekart, kutassanak fel egyegy épületet, vagy találják ki, hány szakállas zenész is játszik ismert countryzenekarunkban. A felsorolt témák jelzik — igazán megdolgozott az a szervező csapat, amely hónapok óta készítette elő a ma már városhatáron túl is ismert vetélkedést. De nem lehetett panasz a versenyzőkre sem, hisz tucatszám szerezték a pontokat, bízva abban, hogy a zsúri és a számitógép majdcsak eltalálja a helyes sorrendet. Nos, eltalálta! Így a győztesnek járó legnagyobb vázát az ipari szövetkezetek és a húskombinát KISZ-bizottságának titkára Rózsa János és Dobóné Katona Valéria vehette át, míg a többi dobogós helyen a postaigazgatóság és a Kenderipari Tröszt, illetve az Ativizig és a kommunális vállalatok KISZ-esei osztoztak. Tavaly azt írtuk a tudósítás végére: ha létezik olyan verseny, ahol az eredmény a leglényegtelenebb, hát ez a hagyományos városi móka ilyen. A vélemény megváltoztatására idén sincs semmi okunk. Hisz aki látta, hogyan kell görkorcsolyával, gördeszkával végigszáguldani a Széchenyi téren, vagy végigtapsolta azt a társastáncversenyt, ahol a vállalatok szakszervezeti és pártvezetői lejtettek szmokingban, nagyestélyiben, aligha a pontokra gondolt. A zsúri elnöke, Germánná Vastag Györgyi, a megyei KISZ-bizottság első titkára mondta: köszönjük a rendezőknek, hogy ötszáz szegedi fiatalnak biztosítottak érdekes, vidám programot. Hogy mit lehet ehhez hozzátenni? Talán csak annyit: nóta van még bőven, lehet gondolkodni — mi is legyen a '88-as vetélkedő cime? Bátyi Zoltán Piacháború Szívesen olvasom a megsárgult lapokon Szeged régi piacairól szóló históriákat. Elcsodálkozom azon, egykor milyen sok csillagos egű vásárlóhelye volt a Tisza-parti városnak. Szegedre nemcsak azt lehetett mondani, hogy a napfény, hanem, hogy a piacok városa is. Dél-Magyarország kistermelőinek paradicsoma lehetett. Igaz, sokáig a madzagvasút — aminek sínpárja egészen a mai Roosevelt térig vezetett — is hozzájárult, hogy á szegedi piackonjunktúráról elragadtatással beszéljenek. Az ember ádámcsutkája ma is liftezik, ha felelevenedik a régi história: a szép számú elárusítóhelyen, frissen, finom dolgokat lehetett kapni és kóstolni. Napjainkra a szegedi piacok úgy összeaszalódtak, mint a hosszú nyári kánikula után a szilva. Igazából és klasszikus értelemben csak egy teljes értékűről beszélhetünk. Ha a helybeliektől megkérdezzük, hol van Szeged piaca, gondolkodás nélkül rávágják, a Marx téren. Nem mondják, nem említik az odesszait, a tarjánit, a Szent István térit, bár néha oda is járnak; de csökkent értékűnek tekintik. Ha piac, akkor Marx tér. Am ezt a helyet sem kímélték a sors csapásai. Szemünk előtt sorvad, mint a tüdőbeteg. Sokáig remérvRedtünk, hogy a buszállomásnak egyszer megtalálják a szerencsésebb és inkább nekivaló helyet. Néni is volt gond a városatyák tisztes igyekezetével, hiszen szerették volna kipaterolni a rókusi állomás mellé. Amint gazdasági helyzetünk egyre hervadtabb lett, úgy halkultak el az áttelepítő javaslatok. Százmillióba kerülne egy autóbusz-pályaudvar felépítése, és ennyi pénz csak az álmainkban létezik. Igazi kihívást mégsem a füstöt okádó gépjárművek, hanem az ipari vásár intézett a békebeli piac ellen. Ugy terjeszkedett a szabadtéri vásárlóhely kárára, ,mint a rákos burjánzó sejt. Ma már kénytelenek a kofaasszonyok a valamikori átkelőutcán is árulni (a Cserzy Mihály utca folytatása). Kicsi lett a Marx tér. Minden magyar nagyváros rendelkezik fedett csarnokkal, benne elárusitóasztalokkal. Nekünk ilyenhez eddig még nem volt szerencsénk. Távolról érkezett ismerőseinknek legfeljebb azzal dicsekedhetünk, hogy végigsétáltatjuk őket a fedett üzletsoron; ami jó, hogy van, de csak epizódszereplő a nagy piaci kavalkádban. Nyílt titok, standot szerezni a Marx téren — felér egy karrierrel. Epp ezért is, már a hetvenes évek végén szerették volna a területet növelni. Jó elgondolásnak bizonyult, hogy a Cserzy utca elején a régi háztömbre — aminek építészeti értéke csekély — rászabadítják a buldózereket. Am a szanálás legalább 70 millió forintba került volna. „Természetesen" ehhez sem volt pénz. így a kicsi és a nagybani piac kényszerű albérlete továbbra sem alakulhat át szívélyes, összkomfortos társbérletté. Mert ne feledjük; a nagybani adásvétel, az őstermelők grandiózus felhozatala méltatlan helyen, szinte nadrágszíjparcellán történik. A piac ellátása javulna, ha a nagybani helyzete is rendeződne. A Marx téri viszonyokat rontja, hogy a csillagos egű élelmiszer-elárusító helyek lerobbantak. Tovább már nem lehet a rekonstrukciót halogatni, ki kell cserélni a téren a közműveket, amelyek elhanyagolt állapota a piac létét veszélyezteti. A szép tervek közé tartozik: a maszekok elárusítóhelyeit is átépítik, amelyek bizony már nem illenek a városképbe. Remélhetőleg ez az elképzelés hamarosan megvalósul. Az átépítés miatt, a kivitelezés idején a Marx tér csak mérsékelten felel meg eredeti feladatának. Ezt csak úgy lehet elviselni, ha a piac tehermentesítésére kijelölnek egy másik helyet is. Megtörtént, a múlt héten. A Szeged Megyei Városi Tanács végrehajtó bizottsága elfogadta a makkosházi piac beruházási programját. Kiviteli terve még az idén elkészül, megépítése valószínűleg két éven belül befejeződik. A nyitott elárusítóhely az Ortutay utcai ABCáruház környékén kap helyet, 2100 négyzetméteren, és közel 20 millió forintba kerül kiépítése. Ennyi a hír, ám az örömteli információ mögött indulatok feszülnek. Szem- és fültanúja voltam annak a lakóterületi bizottsági tanácskozásnak, amely egy nappal megelőzte a vb döntését. Ebben a testületben képviseltetik magukat a városrész társadalmi és tömegszervezetei, ott volt több körzet tanácstagja — ők a városrész szócsövei. A hoszszú eszmecsere végeredménye: a kistermelői piac jöhet Makkosházára, de a nagybani nem. Ugyanis eredetileg az utóbbit is ki akarták telepíteni a Marx térről, mert ott nem fér el. Az elgondolás szerint a kicsi mellett, hatezer négyzetméteren lett volna a nagynak helye. Am nemcsak azért nem lesz a panelházak tövében nagykereskedelmi telep, mert az „alvóváros" nyugalmát zavarná, hanem erre pénze sincs a városnak. A nagybani sorsa tehát megoldatlan, így tovább tart a piacháború. Az eszmecsere és a döntés során felmerült, mi történik a Diófa kocsma melletti ideiglenes elárusitóhellyel. (Ilyen egyébként 21 található Szegeden.) Ott a földről kínálják a gyümölcsöt, virágot, salátát... A vásárlás körülményeit nem illethetjük az ideális jelzővel, a Köjál is kifogásolja, a lakók mégis kultiválják. Az már biztosnak látszik; ha egyszer elkészül a makkosházi piac — ami nemcsak a környék, hanem Rókus, az egész Északi városrész és Tarján bevásárlóhelye lesz —, akkor a Diófa melletti adásvételt felszámolják. Biztosan sokan nem örülnek ennek a hírnek; ám piacügyben nem könnyű bölcsnek lenni. Halász Miklós Fiatal külkereskedők tanácskozása Fiatal külkereskedők — több mint 100 szakkülkereskedelmi és önálló külkereskedelmi joggal felruházott ipari, mezőgazdasági vállalat ifjú szakemberei — szakmai tanácskozást tartottak szombaton a Budapest Kongreszszusi Központban. Veress Péter külkereskedelmi miniszter tartott előadást, majd élénk vita kezdődött. A fiatalok elmondták, hogy szükség van arra, hogy a fiatal szakemberek folyamatosan képezzék magukat, kisérjék figyelemmel a világgazdaság változásait, és igen alapos nyelvi felkészültséggel rendelkezzenek. Hozzáértőén; körültekintően és „rámenősen" képviseljék az ország gazdasági érdekeit a külpiacokon. Élénk vita bontakozott ki arról, hogyan válhat költség- és árérzékenyebbé a hazai külkereskedelem. Többen hangsúlyozták, hogy a vállalati adórendszer korszerűsítése növeli a külkereskedelmi vállalatok érdekeltségét, és szükség van arra is, hogy a szabályozó rendszer korszerűsítése keretében továbbfejlesszék a külkereskedelem irányítását is. Aszályos évek Bukósisak és sellőruha nélkül ugyebár elképzelhetetlen egy rádiós vetélkedő... A Magyar Hidrológiai Társaság szegedi területi szervezete kedden délután fél 3-kor a technika házában Aszályos évek Magyarországon címmel előadóülést szervez. Pálfai Imre, az Ativizig osztályvezetője századokra visszamenő történeti áttekintést ad a nagyobb aszályos időszakokról, kitér a területi eloszlásra és az előrejelzés lehetőségeit is számba veszi, Kávékálvária ? Az elmúlt héten szerkesztőségünkben többen is érdeklődtek, mi az oka annak, hogy Szegeden két helyen is hirtelen „megugrott" a kávé ára? Megkérdeztük a Széchenyi téri édességbolt vezetőjet, Szeles Zoltánnét, mennyi most egy dupla? — Most már csak 6 forint. — Tizenkét forint 50 fillért említettek a reklamálók. — Valóban így volt. Egyhetes próbaidőre, az osztrák Julius Meinl cég által gyártott és forgalmazott kávéból főztük a mindennapi feketénket. — Miért hagyták abba? — Mert ez egy akció volt! Budapesten máihosszú, ideje sikerrel forgalmazzák a Csemege-üzletekben ezt a terméket. Gondoltuk, mi is kipróbáljuk. Hogy mi lett a kísérlet eredménye? Egy hét alatt a szokottnál is több kávét vásároltak az üzletben. A több mint kétszer anynyiba kerülő portékát azonban a törzsvevők közül a hét végén már többen kifogásolták. így azután úgy döntöttek az üzlet vezetői, hogy visszatérnek a hagyományos, Omniábó] főzött nedűre. Ellenállásba ütközött volna ezegyszer a választék bővítésére tétt kíséilet' Volt aki az új mellett, mások a hagyó nányos, de olcsóbb termék mellett törtek pálcát. Végül is egy hét után az akciónak vége lett. Igaz, az eredeti terv is ez volt. Az üzlet dolgozói azonban kérték a kereskedelmi vállalat központját. engedélyezzék, hogy két gépen mindkét fajta kávét főzhessék a jövőben. Dönste el a vásárló, fizet-e többet a jobbért? A központban azonban mereven elutasították az ötletet. Hogv miért? Mert össze is keveredhet a kétfajta őrlemény, s Budapestről ki tudná nap mint nap ellenőrizni, hogy a szegediek valóban abból főzik a kávét, amit reklámoznak? Mindenesetre elgondolkodtató a vállalat döntése; hogyan működhet jól az a cég, amelyik saját munkatársaiban sem bízik meg. Hogy a bizalom hiányának a vásárló látja kárát? Mert a választék így szegényebb? Az már nem a központ gondja. Maradunk hát az Omniánál és a keserű szájízt ezegyszer nem a kávé okozza. Inkább a vállalat bizalmatlansága ... Viszont hat ötvenünk is megmarad. R.G. r