Délmagyarország, 1987. március (77. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-14 / 62. szám
ÍO Szombat, 1987. március 14. Magyar-NSZK gazdasági tárgyalások Veress Péter Bonnban A magyar miniszter NSZK-beli tartózkodása alatt szintén tárgyalt Hans-Dietrich Genscher alkancellárral, az NSZK külügyminiszterével, Franz Josef Strauss bajor miniszterelnökkel és Anton Jaumann bajor gazdasági és közlekedési miniszterrel, s látogatást tett a Knorr Bremse, a Klöckner és a Mannesmann cégeknél, amelyek hagyományos kapcsolatokat ápolnak magyar gazdasággal. A nyugatnémet—magyar gazdasági vegyes bizottság Münchenben megtartott kétnapos ülésén a felek érdeklődésének középpontjában az a kérdés állt, miként lehet növelni az NSZK és Magyarország már eddig ls jelentős volumenű kétoldalú kereskedelmi forgalmát, illetőleg erősíteni a már több mint 300 kooperációs szerződésre támaszkodó gazdasági együttműködését. A nyugatnémet gazdasági minisztérium által a tanácskozás alkalmából nyilvánosságra hozott adatok szerint az NSZK-nak a KGST-tagországokkal folytatott kereskedelmében Magyarország a Szovjetunió után a második legfontosabb partner. A kétoldalú árucsereforgalom értéke 1986-ban 6,1 milliárd márka volt: az NSZK 2,1 milliárd értékben importált Magyarországról, ahová 3 milliárd értékű árut szállított. Az érdekképviseleti szervek és vállalatok képviselőinek bevonásával folytatott tárgyalásokon a házigazdák élénk érdeklődését mutatta a megbeszélések nyugatnémet részvevőinek széles köre és aktivitása. Mint a felek kölcsönösen megállapították, a gazdasági együttműködés területén való továbblépés feltétele az, Veress Péter külkereskedelmi miniszter és Martin Bangemann, az NSZK gazdasági minisztere pénteken Bonnban aláírta a magyar— nyugatnémet gazdasági, ipari cs műszaki együttműködési vegyes bizottság 9. ülésének Jegyzőkönyvét. Veress Pcter nyugatnemet partnercvei megvitatta a két ország gazdasági kapcsolatainak időszerű kérdéseit, a kooperációk elmélyítésének és magyarországi vegyes vállalatok alapításának lehetőségeit. hogy jobban támaszkodjanak az olyan új formákra, mint amilyenek a magyarországi termelő vegyes vállalatok. Ezek közül mintegy húszban nyugatnémet cég a külföldi partner. Abban is egyetértés nyilvánult meg, hogy a jövőben is építeni lehet a gazdasági kapcsolatok eddigi eredményeire, s a magyarországi szabályozás kedvező fe'tételeket biztosít a vegyes vállalatok alapításához. E vállalatok létesítésére vonatkozóan a nyugatnémet partnerek azt tartják a legfontosabb szempontnak, logy mennyiben nyitnak számukra új piacot Magyarországon és a KGST-tagországokban. Az NSZK küldöttsége megerősítette: Bonn , váltói zatlanul támogatja a Magyarország és a nyugat-európai közösség közötti megállapodás létrejöttét. Továbbra is kiállnak amellett, hogy a brüsszeli bizottság a tagországoktól olyan meghatalmazást kapjon, amely érdemben tükrözi a Magyarország által képviselt megalapozott igényeket, és így megnyitja az utat a megállapodás előtt. A vegyes bizottság ülése előtt Mainzban, Rajna-Pfalz tartomány székhelyén magyar napokat tartottak. A rendezvényen, amelyen jelen voltak számos NSZKbeli nagy- és közepes vállalat képviselői, a magyar kiküldöttek tájékoztatást adtak a Magyarországgal való kereskedelem és együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről, a Magyarországon külföldi tőkével létrehozott vállalatokra vonatkozó szabályozókról, működésük feltételeiről. Melega Tibor külkereskedelmi miniszterhelyettes előadásában arra is emlékeztetett, hogy az általános nyugatnémet—magyar kereskedelmen belül jó esély kínálkozik a rajna-pfalzi tartomány és hazánk együttműködésének elmélyítésére is. Utalt arra, hogy például a híres BASF cég poliuretán-rendszereket előállító vegyes vállalattal rendelkezik Magyarországon, és a magyar KÁEV vállalat immáron 20 esztendőre viszszatekintő kooperációban közösen gyárt cipőipari gépeket a Schön céggel. Hamarosan átadják rendeltetésének a 2500. közösen előállított gépet. A forgalom értéke az utóbbi két évtizedben 35 millió márka volt. Hasonlóképpen régi partnere Magyarországnak a rajna-pfalzi Racke cég, amely hagyományos borvásárlónk. A mainzi magyar napokon nyugatnémet közepes vállalatok konkrét érdeklődést mutattak a Magyarországgal való együttműködés iránt. Ennek alapján lehetőség lenne közös vállalat alapítására a beszállítóiparban. TANACSKOZAS MÁJUSBAN A Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottsága március végén Moszkvában tartja soron következő ülését. BEKEMOZGALMI MEGÁLLAPODÁSOK Pénteken hazaérkezett Moszkvából Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtitkára, aki a szovjet békevédelmi bizottság vezetőivel megbeszéléseket folytatott a két mozgalom idei együttműködéséről. „STINGER" RAKÉTÁK Washington határozott arról, hogy további 300 darab „Stinger" típusú kézi légvédelmi rakétát juttat az afganisztáni kormány ellen" hadüzenet nélküli háborút viselő ellenforradalmároknak — jelentette a Bahtar afgán hírügynökség. Korábban csupán az Egyesült Államok közeli szövetségesei juthattak ezekhez a fegyverekhez. Az elmúlt esztendőben azonban ilyen rakétákat kaptak a törvényes kabuli kormány ellen harcoló dusmanok is. ÖT HÉT A VILÁGŰRBEN Eltöltötte ötödik munkahetét a szovjet Mir-űrállomás fedélzetén Jurij Romanyenko és Alekszandr Lavejkin. Az utóbbi napokban a két szovjet űrhajós űrtechnológial kísérleteket hajtott végre, befejezték a KATE—140 jelzésű beépített fényképezőgép szerelését és a teherűrhajóból az űrkomplexumra szivattyúzták út a vizet. Emellett számos megfigyelést végeztek a Föld felszínéről, Működéshez előkészítették a Korund nevű korszerűsített technológiai berendezést. Ennek so( Rádiótelex gítségével a mikrogravitáció körülményei között félvezetőket állítanak elő. 70 ÉVES AZ IZVESZTYIJA Ünnepi köntösben került az olvasókhoz a moszkvai Izvesztyija csütörtök esti és péntek reggeli száma abból az alkalomból, hogy a lap 70 évvel ezelőtt, 1917. március 13-án — a pravoszláv naptár szerint február 28-án — jelent meg először Pétervárott. Az 1918 tavaszától Moszkvában megjelenő újság története hű tükörképe a Szovjetunió történelmének. Maga Lenin is gyakorta írt a lapba, és rendszeres olvasója is volt az Izvesztyijának. Az Izvesztyija közölte elsőként a forradalom után közzétett Békedekrétumot, amely a szovjet külpolitika máig ható alapelveit határozta meg. SEVARDNADZE ELUTAZOTT HANOIBÓL Eduárd Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió külügyminisztere hivatalos baráti látogatását befejezve pénteken hazautazott Hanoiból. A repülőtéren többek között Do Muol és Dong Sí Nguyen, a Vietnami Kommunista Párt KB PB tagjai, miniszterelnök-helyettesek, valamint Nguyen Co Thach, a VKP KB PB tagja, miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter búcsúztatta. Sevardnadze ezzel befejezte a Thaiföldet, Üj-Zélandot, Ausztráliát, Indonéziát,. Laoszt, Kambodzsát és Vletnumot érintő körútját. BIZOTTSÁGI ÜLÉS Pénteken a Parlamentben ülésezett az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága: összesítette azokat a képviselői javaslatokat, amelyek a törvényhozó testület más állandó bizottságainak a megelőző napokban tartott tanácskozásain hangzottak el a földről szóló törvény tervezetének vitájában. Ez a törvénytervezet várhatóan napirendre kerül az Országgyűlés március 19-re összehívott tavaszi ülésszakán, ahol egyébként — a program szerint — beszámoló hangzik el a Legfelsőbb Bíróság és a Legfőbb Ügyészség munkájáról is. CSERNOBILI PER Kijevben hamarosan megkezdődik a csernobili atomerőmű katasztrófájáért felelős személyek pere — közölte pénteken Andranyik Petroszjanc . akadémikus, a Szovjetunió Állami Atomenergia Bizottságának elnöke. Szovjet és külföldi újságírók előtt felszólalva, Petroszjanc közölte továbbá, hogy megkezdték a csernobili atomerőmű ötödik és hatodik energiablokkjának építését. A Bordányl Előre Szakszövetkezet a Rákóczi majorjában tyúkvásárt rendez REKLÁMÁRON március 16-átóI. Érdeklődni lehet: a 82-322 telefonon. Az SZKP KB felhívása # Moszkva (TASZSZ) A nagy októberi szocialista forradalom, a huszadik század legjelentősebb eseménye új fejezetet nyitott az emberiség történetében — hangsúlyozza az SZKP KB felhívása, melyet a testület a noszf közelgő, 70. évfordulójára való felkészülés jegyében intézett pénteken a szovjet néphez. A Szovjetunió, a világ első szocialista országa, mentes számos olyan társadalmi betegségtől, csapástól, melyek sok népet sújtanak mind a mai napig; a Szovjetunióban nincs kizsákmányolás, munkanélküliség, nemzeti elnyomás, nyomor, írástudatlanság — emlékeztet a felhívás, utalva arra, hogy a nagy október megalapozta a nemzetiségi kérdés megoldását, a gyakorlatban is megvalósította a népek egyenlőségét A dokumentum megállapítja: az országban jelenleg zajló átalakítási folyamat tovább viszi a szocialista forradalmat. A cél a szocialista társadalom fejlődésének meggyorsítása. E célt szolgálja a párt politikája, az 1985 áprilisi KB-ülésen és a XXVII. kongresszuson meghatározott irányovanala. Az átépítés megkezdődött, de még csak az első lépéseknél tart; a neheze még hátravan. Van-e valamilyen biztosítéka annak, hogy nem reked meg az átalakítási folyamat, nem ismétlődnek meg a korábbi hibák? — teszi föl a kérdést a dokumentum, és ekképp válaszol rá: Igen, van; ez a biztosíték a nép, a munkásosztály érdekeltsége az átalakítás sikerében. Napjainkra veszélybe került az emberiség fennmaradása — figyelmeztet a felhívás, majd hangsúlyozza: bolygónkat meg lehet és meg is kell szabadítani az atomháború veszedelmétől. Minden népnek joga van a biztonsághoz, a haladáshoz és a függetlenséghez. A Szovjetunió megtesz mindent, ami rajta múli, e jogok biztosításáért. A béke érdekében latba veti teljes politikai tekintélyét, nemzetközi befolyását. Minél előbbre jut belső fejlődésében, annál hatékonyabban tudja érvényre juttatni békepolitikáját a nemzetközi porondon. Az SZKP Központi Bizottsága ezért a felhívással együtt kiadott határozatában leszögezi: a legméltóbb módon azzal ünnepelhetik meg a szovjet emberek a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulóját, hogy aktívan támogatják az átalakítást. A határozat számos nagyszabású rendezvény — tudományos értekezletek, kiállítások — megtartását, ünnepi könyvkiadványok és pénzérmék kibocsátását irányozza elő a jubileumi évre. Tárgyszerű légkörben Bécs (MTI) Változatlanul tárgyszerű, kiegyensúlyozott légkörben folyik a bécsi európai utótalálkozó. Mintegy 110 javaslat került eddig a tárgyalóasztalra, amelyek megvitatása. majd rendszerezése — amint máris látható — az előirányzottnál jóval több időt vesz majd igénybe. A magyar küldöttség, amely elismerten igen tevékeny szerepet játszik a tanácsokzáson, a helsinki folyamat három kosarának keretében összesen 24 javaslatot terjesztett elő, önállóan, vagy más, szocialista és nyugati országokkal közösen. Az emberi kapcsolatok területén — többek között — indítványoztuk a kevésbé elterjedt nyelvek irodalmának terjesztését, az együttműködést az ifjúság művészeti nevelésében, az ifjúsági találkozók, az egyetemi cserék, a televíziós társaságok közötti együttműködés elősegítését, az utazások könnyítését. Elénk figyelmet és visszhangot keltettek javaslataink, állásfoglalásaink a nemzetiségek jogainak védelmében. Gazdasági területen hazánk egyebek mellett az ipari együttműködés és a marketingtevékenység fejlesztését, a kereskedelem technikai akadályainak felszámolását, a környezetvédelemben való együttműködést javasolta. A találkozón előtérben állanak a biztonság kérdései: néhány hete tanácskoznak 23, a NATO-hoz, illetve a Varsói Szerződéshez tartozó ország képviselői arról, milyen keretekben és céllal kerüljön sor tárgyalásokra az össz-európai bizalomépítő és leszerelési intézkedésekről. A szocialista országok állásCentrum hétfő MÁRCIUS lfi-AN 20 százalékos árengedménnyel Combo leraezj&tizó, Marcato 41 aztereó rádió, Rakéta porszívó, elektromos hősugárzók, valamint grillsütő. Műszaki osztályunkon pontja szerint a kidolgozandó megállapodásnak be kell kerülnie a találkozó záróokmányába és (a madridi találkozó ajánlásainak megfelelően) e tárgyalásoknak a helsinki folyamat keretében kell helyet kapniuk. Ezt azt jelenti, hogy a semleges és el nem kötelezett országoknak is részt kell kapniuk e közös munkában, ezért az előkészítő munkáról való tájékoztatásukat a szocialista országok feladatuknak tekintik. Az ügyrendi kérdések tisztázása után a hétfőn folytatódó előkészítő tanácskozáson immár érdemi kérdések is napirendre kerülnek — egyúttal a nézetkülönbségek: hír szerint a NATO-tagállamok az (állítólagos) katonai „egyensúlyhiány" megszüntetésében látják a feladatot, a VSZ tagországai kölcsönös leszerelési és bizalomépítő intézkedésekben. Az eredeti napirend szerint február közepéig tartott volna a vita a bécsi találkozón. A javaslatok beterjesztése és indokolása, más javaslatok értékelése azonban várhatóan eltart még az április 11-én kezdődő szünetig. Így várhatóan csak a május 5-én kezdődő szakaszban kezdődhet meg a javaslatok egyeztetése, a záróokmány szerkesztésének rendkívül bonyolult, igen hoszszadalmas munkája. Egyébként mintegy 30, Bécs után rendezendő európai tanácskozásra, szakértői konferenciára terjesztettek be javaslatot, s várható, hogy végül is megállapodás születik a kosaranként egy-két, a helsinki folyamatot továbbvivő találkozóban. Nyilvánvalóan kiemelt fontosságú a stockholmi bizalomépítő konferencia új szakasza. A Szovjetunió változatlanul szorgalmazza az emberi kapcsolatokról rendezendő moszkvai tanácskozást, jó kilátások vannak a gazdasági, továbbá a műszaki-tudományos együttműködésrőt rendezendő konferenciára is. A SZEGEDI KONZERVGYÁR felvételre keres villanyszerelő, esztergályos, gép- és szerkezeti lakatos, hegesztő, elektronikai műszerész, kőműves szakmunkásokat, valamint szivattyúkezelőt, táglaolló- és élhajlítógép-kezelőt. Jelentkezni lehet: SZEGED, PULZ UTCA 46. szám. Cí Centrum Áruház Közületek és magánszemélyek részére vállalunk utólagos vegyi falszigetelést szabadalmazott szllikofób eljárással — falbontás nélkül — 10 év garanciával, tervezéssel, rövid határidővel Csongrád megyében. Referenciamunkáink megtekinthetők. SZEGEDI MAGAS- ÉS MÉLYÉPlTÖIPARI VÁLLALAT, Szeged, Csongrádi sugárút 27. 6723, Telefon; 24-699. Ügyintézőt Pölös Ferenc.