Délmagyarország, 1987. március (77. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-24 / 70. szám
24 Csütörtök, 1987. március 26. Milliárdos vendéglátók Megvonták a tavalyi esztendő mérlegét, és elkészítették az idei terveket a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalatnál is. Az 1986ra kitűzött — milliárdos nagyságrendű — tervet sikerült teljesíteni. Mindehhez tudni kell, hogy napjainkban már a forgalomnak mintegy háromnegyede korszerű üzemelésű — szerződéses és jövedelemérdekeltségű — üzletekben bonyolódik a CSMVV-nél is. S bár ezek az egységek terven fölüli teljesítménnyel rukkoltak elő, mindemellett az elöfizelésesétel-forgalmazásban nem túlontúl jeleskedtek. (Bár e vonatkozásban sincs baj az érdekeltséggel.) Változtatott a statisztikai struktúrán az is, hogy az egyetemisták közül sokan az előre vásárolt tiketteket nem az előfizetéses, hanem az a la carteétkezések során használják fel. A számadatok még igy is imponálóak: az egymilliárdos vendéglátós forgalmon belül 134 millió egy évben ' az előfizetésesételforgalom részaránya. Az alkoholos italok forgalma többé-kevésbé a tervezettnek megfelelően alakult 1986-ban. Az üdítőitaloké viszont a vállalaton belül a legdinamikusabban növekedett. Egyaránt része van ebben a kedvezően változó fogyasztói szokásoknak és a bővülő kínálatnak. Évek óta gondot jelent a szállodai kapacitás kihasználatlansága a CSMVV-nél. M<ist ebben is változott a helyzet. A vállalat minden szállodája — köztük a szegedi „Sárkány" is — túlteljesítette éves tervét. A forgalomnövekedés egyenes arányban van a színvonalemelkedéssel. A vállalati eredmény még jobb lehetett volna, ha a cukrászipari termelés nem Jesz — forintértékben — egymillióval kevesebb 1986ban a tervezettnél. Az előidéző okok között szerepel, hogy az Alföldi Vendéglátó Vállalattól átvett új szegedi üzem a legnagyobb erőfeszítések mellett sem produkálta a tőle elvárható eredményt. A Honvéd téri központi cukrászüzem rekonstrukciója pedig három hónapos termeléskiesést vont maga után. Ugyanakkor az Újszegeden — ideiglenesen — összevont két üzem is csak szűkített kapacitással tudott működni. Időközben változások történtek: a Honvéd téri üzemben ma már újra — ráadásul műszakbővítéssel — dolgoznak — és látják el, részben. Szegedet cukrászsüteménnyel —, az újszegedit pedig gazdaságossági okok miatt megszüntették. Tavaly — az egész megyére szólóan — csupán 5,8 millió forintos beruházási kerettel rendelkezett a CSMVV. így mindössze egy új üzletet létesíthettek: a Kőbányai sörözőt a Rókus városrészben. Fő törekvésük a meglevő üzlethálózat korszerűsítésére, géppótlásokra irányult. Ebből Szegeden 1986-ban csupán a Icözponti cukrászüzem rekonstrukciójára futotta. S a tavalyi summázat záróadata: az elért eredmények függvényében a vállalati nyereség a tervezettnél — 37 millió — kedvezőbben — 42,2 millió — alakult. Igaz, a túlteljesítést úgy érték el. hogy eközben költségeik is mintegy 9,6 millió forinttal meghaladták az előirányzottat. (Ezt azonban a 15 millió forintos, úgynevezett „árréstöbblet" ellensúlyozta.) Az idei vendéglátós terv a realitások figyelembevételével készült. A prognózisok szerint romló piaci helyzetre, a kereslet további mérséklődésére lehet — kell — számítani. Épp ezért az eddiginél differenciáltabb, versenyképesebb kínálatot kell produkálni a CSMVV-nek ahhoz, hogy eredményesen gazdálkodhasson. Az előzetes számítások szerint a nyereség-előirányzatok eléréséhez — fedezetéhez — legalább egymilliárd ötven milliós árbevételt kell produkálniuk — ami a tavalyihoz képest 3,6 százalékos növekedést jelent. Az előfizetésesétel-forgalomban visszaesésekkel is számolni kell. A cukrászipari termelésben Szegeden a szintentartás a cél. Idén — megyei szinten összesen — mintegy ötmilliós beruházási és 33 milliós fenntartási költséggel rendelkeznek. Mindkettő alatta marad az igényeknek, szükségleteknek. A rendelkezésre álló összeget minél hatékonyabban kívánjuk felhasználni. Cél: a meglévő üzlethálózat korszerűsítése, igen szerény beruházási kiadásokkal. Elsősorban lágy és hagyományos fagylaltgyártó gépeket, gáz- és gőzüzemű ételfőző üstöket, nagykonyhai gáztűzhelyeket, járműveket, szörpautomatákat, valamint cukrászüzemi gépeket vásárolnak. Alapelv, hogy a meglévő üzleteknél bővüljenek a kapacitáslehetőségek, és a tatarozási munkák során javuljanak a munkakörülmények. Új üzlet nyitását — tehát alapterület-bővítést — nem terveznek idénre. A Szeged étterem gázüzemelésre állt át, felújítják a Hági külső homlokzatát, nyílászárókat cserélnek az Expressz bisztróban, rekonstrukcióra kerül sor a vállalat központi húsüzemében és a Búbos étteremben. A Szeged Nagyáruház éttermének presszóját zónázóvá alakítják át és felújítják az „öreg" Kőrössy halászcsárdát is. P. Z. Karisnyaés zoknikínálat A kereskedelem évente 85—90 millió pár, illetve darab zoknit, harisnyát, harisnyanadrágot hoz forgalomba, s ez mennyiségileg elegendő. Ám mégis hol ez, hol az hiányzik az üzletekből, jelenleg is sok helyütt hiányos a méret és a színválaszték szinte valamennyi harisnyaféléből. A Belkereskedelmi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint az év eleji áruegyeztetések során az ipar összességében vállalja a kereskedelem igényeinek kielégítését, de sokéves tapasztalat, hogy — különféle külső és belső okok miatt — az ország egyetlen harisnyagyára a későbbiekben nem tud eleget tenni a konkrét megrendeléseknek. Az ismételten jelentkező hiányokat a kereskedelem igyekszik importtal pótolni. Nemcsak az ütemtelen szállításból adódó időszakos hiányok, hanem a hazai harisnyák nem kielégítő minősége is sok gondot okoz a kereskedelemnek és a vevöknek egyaránt. Különösen a női harisnyanadrágokra sok a panasz, gyakoriak a szálhúzódások és a színhibák. A hibák gyakorisága miatt a Belkereskedelmi Minisztérium ismételten felkérte a KERMI-t, hogy a közeljövőben vizsgálja meg a kereskedelmi forgalomban lévő harisnyák, zoknik minőségét. Mi? Hol? Mikor? 1987. MÁRCIUS 24., KEDD — NÉVNAP: GÁBOR A Nap kel 5 óra 41 perckor, és nyugszik 18 óra 1 perckor. A Hold kel 3 óra 33 perckor, és nyugszik 11 óra 28 perckor. VIZAl.I.AS A Tisza vízállása Szegednél héttőn 87 cm (áradó). // Kísérleti alanyf/ a tervező Kiállta a tél próbáját a napház Kiállta a hosszú, kemény tél próbáját e-z első magyar napház, amely a múlt évben készült el a Mecsek déli lejtőjén. A 120 négyzetméter alapterületű, három és fél szobás lakóház a napenergiát hasznosítja, ez fűti télen és hűti nyáron. A pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola szakembereinek kollektív alkotása kísérletnek számit, tapasztalatai alapján dolgozzák majd ki a napházak sorozatgyártásának hazai technológiáját. Az épület öt éven át sajátos laboratóriumként működik, amelyben — egymás után, illetve egymás mellett — kipróbálják a szolártechnika különböző eszközeit, módszereit. Ez volt az első tél, amikor a pécsi napház még lakók nélkül ugyan, de már rendeltetésszerűen működött. A szokatlanul hosszúra nyúlt és gyakran rendkívül hideg tél: időjárás lehetővé tette, hogy a szakemberek figyelemmel kísérhessék az objektum viselkedését a szélsőséges körülmények között is. Az épület — a „bejáratás" minden gondjávalbajával együtt — nagyszelűen állta a zord évszakot. Különösen jól működött a napház egyik fő rendszerét alkotó üvegház, amely a déli i események HAZASSAG Hevesi László és Hódi Judit. Boldog György és Lázár Lenke Ágnes, Bóka Zoltán és lluszla Ilona. Szcrenesés-Fekele József és Csóré Zsuzsanna, Visnyei Antal és Kisistók Tünde, Lazányi Bela és Kiri Erika, Sándor Mihály és Kakas Andrea Zsuzsanna. Hakacsi Gyula és Matolcsi Ildikó, Tanács László és Szabó Gyöngyi, Szabó Karoly Ferenc és Izsák Katalin házasságot kötöttek. SZÜLETÉS Juhász Ferencnek és Csipak Mária Irénnek Tímea. Szabó Lászlónak és Jánosity Margitnak László, Makra Béla Tamásnak és kovács Erikának Erika, Hódi Tamásnak és Juhász Ildikónak Attila. Müller Bélának és Rózsa Évának Éva Judit, Babilai Istvánnak és Siloczkl Anna Ágnesnek Beáta. Kakuk Attilának és Varga Ágnesnek Adám Attila, Angeli Istvánnak és Dömötör Ibolyának Ibolya, Toman Peter Lászlónak és Vastag Ildikó Ilonának Andrea Éva, László Jenőnek és Klampeezki Ágnes Gizellának Balázs, Várnagy Antal Péternek és Dávid Zsuzsannának Szabina. Mukuez-Boez Lászlónak és Hlbácskó Ilonának Melinda. Belovai Lászlónak ós Sári Eva Andreanak Dániel László, Lovai Tamásnak és Vörös Erzsébetnek Tamás, Kovács Sándornak és Vadlövö Zsuzsannának Tamás, Adok Jánosnak és Farkas Eszternek Norbert János, Szabó Pálnak és Raszik Márta Valériának Mariann, Mészáros Tibor Józsefnek és Fazekas Gabriella Ágnesnek Tibor. Balogh Ernőnek és Csizmadia Mária Etelkának Hajnalka Margit, Fehér Lászlónak és Dobák Klárának Tamás. Marótt Tibornak és Juhos Ildikónak Marcell, Tombáez Mihálynak és Kovács Katalin Mariának Bernadett. Mihály Jánosnak és Molnár Ágnesnek Ágnes, Nagy Jánosnak és Sikora Zsuzsannának Nikolett, Dobó Lászlónak és Vitz Zsuzsannának Eszter. Jcnei András Józsefnek és Dorogi Klárának András, dr. Varga Imrének és dr. Nagy-György Júlia Máriának Imre, Farkas Jánosnak és Hovanyecz Aranka Rozáliának Ildikó Judit, Masa Sándornak és Lékó Ilonának Attila, Nagy István Kálmánnak és Báló Gizellának Zsolt, Gresák Ferenc Jánosnak és ördög Emíliának Ferenc. Csikós Ferencnek és Kálé Editnek Katalin, Maczelka László Jánosnak és Veszelovszki Irénnek Eva. Ilyés Andrásnak és Dtnynyés Erzsébetnek Adám. Csonka Lászlónak és Fekete Máriának László Tibor. Laozkó Mihály Jánosnak és Debreczeni Mártának Peter. Sántha Józsefnek és Komoruczki Erzsébet Juditnak Csaba, Juhász Miklósnak és Kovács Magdolnának Róbert, Forgó András Tibornak és Csányi Erzsébetnek Dávid nevű gyermeke született. HALÁLOZÁS Takács Gergelyné Horváth Mária, Czombál József, Kővágó Jánosné Vigh Rozália, Juhász-Dóra Sándorné Bárkányi Jolán, Börcsök Istvánné Kalmár Margit, Farkas Péter Vilmosné Czirok Julianna. Győri Mihályné Acs Hona, Schlosszer András Károly, Adonyi András, Lajkó Ferencné Adok Julianna. Molnár Imre Györgyné Gábor Erzsébet, Kiss Antal. Ocskó Györgyné Baranyai Anna. Bodó Istvánné Molnár Etelka, Árva Mihály, Dezső Sándorné Takács Mária Hona, Kocsis Ferenc, Tóth Anna, Lévai Antal Péterné Demeter Eszter, Simon Jánosné Tóth Ilona, Mátó Istvánné Dégi Vilma, Sziveri Ferencné Péter Mária, Polacsek Pál, Móra Matild, Kormányos József, Gyuris Istvánné Eeseki Hermina, Berkó Györgyné Temesvári Irén, Szplóris Gergely László, Dimovits Gábor, Engi Pál, Csányi Balint, Muskó Ferenc, Miklós IStván, Todorov Radivoj, Gyuris Sándorné Vas Mária, Tóth András, Tomolik Józsefné Paskuli Rozália, Békési Béláné Csöke Jolán Rózsa, Deák Sándor, Csorba János, Hajbei Józsefné Szél Julianna, Júzsa P.il, Czirok Mihályné Szel Maria, Kalmár István, Szegvari József Jenő, Veszprémi István, Miskolczi Ferencné Gyuris Gizella Anna. Tóth György, Dékány Pálné Farkas Katalin meghaltak olcialon csatlakozik az épülethez, s felveszi és továbbítja a napenergiát a belső terekbe. A tél leghidegebb szakában is — verőfényes itícben persze — 30 fok fölé emelkedett a belső hőmérséklet minden kiegészítő fűtés nélkül. A napház létrehozásában a Pollack Mihály Műszaki Főiskola négy intézete — a magasépítési, a mélyépítési, az épületgépészeti és a matematikai intézet — vett részt. A matematikai és számítástechnikai intézet mérnökei számítógépvezérlesű automata mérő és adatrögzítő rendszert fejlesztettek ki. A több mint egymillió forint értékű berendezést a tél kezdetén helyezték el az épületben, azóta folyamatosan gyűjti és tárolja a különféle oda tokát. A hőmérséklet, páratartalom, szélerősség, nap sugárzás mellett azt is regisztrálja, hogy például az ajtók és az ablakok nyitott vagy csukott állapotban vannak-e. A kapott adatok feldolgozására és értékelésére Speciális programot alkottak meg a főiskola szakemberei. A különleges otthon tulajdonságait igazán lakva lehet majd megismerni, azaz a mindennapi használat revén és a benne élő emberek tapasztalatai alapján. A napház két beruházója, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és a Pécs Városi Tanács most dolgozza ki azt a megállapodást, amely szabályozza a mecseki lakóház fenntartását. A közös elhatározás szerint az első lakó — a „kísérleti alany" — maga a tervező. Szász János főiskolai adjunktus és családja lesz. SZAZ ÉVE született Hirossik János (1887— 1950) tetőfedő, a munkásmozgalom harcosa, a KMP alapító tagja, a párt titkára. Bécsi, berlini. prágai emigrációja után 1942-ben tért haza. Részt vett az ellenállási mozgalomban, de a fölszabadulás után visszavonult a politikai élettől. HATVANÉVES Zsoldos Ferenc (sz. 1927), a biológiai tudományok doktora, a szegedi egyetem tanára, a Botanikai lapok szerkesztője, a növényélettan kutatója. HATVANÉVES Decsényi János (sz. 1927) Erkeldíjas zeneszerző, érdemes művész. a Magyar Rádió Zenei főosztályának munkatársa, a szimfonikus és drámai osztály vezetője. NAGYSZÍNHÁZ Este 7 órakor: Hegedűs a háztetőn — Élelmiszeripari Főiskola teltházas akció. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10, délután háromnegyed 6 és 8 órakor: Nő a volánnál (színes amerikai kalandfilm. III. helyár!), délután fél 4 órakor: Árvácska (színes magyar film). Fáklya: háromnegyed 3 órakor: a baromfiudvar réme (színes magyar mescsorozat), negyed 6. fél 8 órakor: Utolsó lépés (színes szovjet film). Szabadság: fél 4 órakor: Üjra Donaldok (színes amerikai rajzfilmsorozat, II. helyár!), háromnegyed 6 órakor: I. Borisz. I—II. rész. (színes, m. b bolgár film). Kiskörössy halászcsárda: délután 4 és este 8 órakor: Santungi banditák (színes kosztümös kunq-fu akciófilm). Filmtéka (Szabadság mozi, emeleti klubterme), fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Keresztúton. Éva presszó: este 8 órakor: Megszegett eskü (színes hongkongi film). ÜGYELETES GYÓGYSZERTAR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felyétcll ügyeletet a II. kórház (Tolbuhln sgt. 57.) tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. szám alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon regeel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Minden kedden és csütörtökön 10 órától reggel 7 óráig, szombatonként reggel 8 órától déli 12 óráig a gyermek fül-orr-gégészeti ügyelet az Ojszegedi Gyermekkórházban van (Szeged, Odesszai krt. 37.). Telefon: 22655. Egyéb napokon a Fül-OrrGége Klinika tart ügyeletet. (Szeged. Lenin krt. 111.). Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14420. SOS LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT MindennaD este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. BELGRÁD 1. 16.45: Magyar nyelvű tv-napló 17.10: Krónika 17.30: Kicsiny világ — gyerekeknek 18.00: Művelődési műsor 18,40: Vetélkedő 19.00: Kalendárium 19.10: Rajzfilm 19.30: Tv-naplő 20.00: Lottóhúzás 20.05: Drágakő a koronában — filmsorozat 21.00: Kontakt magazin 22.15: Tv-napló BELGRÁD 2. 18.15: Tudományos találkozások 18.45: Zágrábi korkép 19.15: Müsorkiegészités 19.30: Tv-napló 20.00: Ismeretlen örökség 20.45: Tegnap, ma. holnap 21.05: Művészeti est Ü.IVIDÉK 16.45: Híradó magyarul és szcrbhorvátul 17 30: Kis világ 18.00: Bemutatjuk ... 18.30: Ifjúsági fórum 19.00: Ma io Roizfilm 19.30: Híradó magyarul •x-^i-kö a koronában 21.00: A Lin család üzlete ...„UJ SZER „norvalul Rádió Tévé KOSSUTH 8.20: Társalgó 9.44: Tréfás-pipás-kupakos 10.05: Világablak — (ism.) 10.35: Népdalok 11.04: Éneklő ifjúság 11.21: Pesti nörabló — Krúdy Gyula regénye — 8. 12.45: Hangverseny délidőben 13.45: Népi hangszerszólók 14.10: Magyarán szólva 14.25: orvosi tanácsok 14.30: Dzsesszmelódiák 15.00: Elő világirodalom 15.20: Bátyai gyermekmondókák 15.36: Poggyász 16.05: Látogatóban 17.00: Társadalom és iskola 17.30: Kocsár Miklós: Szentiváni tuz 19.15: Találkozás a vílóghirrél — Jorgosz Szeferisz 19.55: Kai-mesterek zeneszerző „álarcban" — 4^ , 20.35: Kovács Béla klarinétozik 21.00: Csonki Imre népzenei feldolgozásaiból 21.30: Sokszemközt az egészségről 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: XX. századi kórusmuzsika 22.52: Tízszer tíz perc a turizmusról — 4. 23.02: Dávid Ojsztrah két hegedűversenyt játszik 0.15: — 4.20: Éjfél után ... PETŐFI 8.05: Slágermúzeum 8.50: Tíz perc külpolitika 9.05: Napközben 12.10: Fúvósmuzsika ütőhangszerekkel 12.28: Varga László nótákat énekel 13.05: Popzene sztereóban 14.00: Betütenger 15.05: Hajdú-Bihar megyei népdalkörök énekelnek 15.20: Könyvről könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.30: önképzőkör 18.30: Gramofonsztárok 19.05: Közvetítés a vízilabda Coopturist Kupáról 19.15: Csak fiataloknak! 20.10: Legkedvesebb verseiből válogat Mihályi Győző, a Miskolci Nemzeti Színház művésze Bontovics Kati énekel Thyl Ulenspiegel — De Coster regénye Mezőségi táncmuzsika Népszerű dallamok — esti hangverseny Az Első Emelet együttes koncertje BUDAPEST 1. 8.55: Tv-torna 9.00: Jskola-tv 9.45: Delta — (ism.) 10.10: Mozgató 10.25: Egy szélhámos karrierje — 7. — (ism.) 11.25: Képújság 17.05: Hírek L7.10: Három nap tv-műsora 17.15: A jéghegybe zárt lány — (ism.) 18.20: Rövidfilm-archívum 18.50: Képújság 19.05: Mini-studió '87 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 1. 20.05: Nyolc évszak — tv-filmsorozat — 1. 21.05: Stúdió '87 22.05: Meghökkentő mesék — angol tv-filmsorozat 22.30: Híradó 3. BUDAPEST 2. 17.25: Összefoglaló a mezei futó-vb-röl 17.55: Képújság 18.00: Dél-alföldi Magazin — a szegedi körzeti stúdió műsora 19.00: Edcni kertek — 12. 19.25: Tv-torna 19.30: Angol nyelvlecke 2».ii(i: A Bujkál még tiszta 21.00: Híradó 2. 21.20: A Borgiák, avagy az aranyozott vér — francia tv-filmsorozat — l. 22.40- Képújság 20.36: 21.05: 21.38: 22.00: 23.20: 24.00: 0.14: 0.15: 4.20: 9.03: 10.40: 11.20: 12.04: 12.45: 13.05: 13.54: 14.53: 15.07: 15.22: 15.37: 17.00: 17.30: 18.30: 19.05: 19.35: 20.25: 22.07: 22.52: Virágénekek Éjfél után . . 3. MÜSOK Haydn kamarazenéjéből Zenekari muzsika Klasszikus operettekből Kamarazene Szimfonikus zene Világhirlap Reneszánsz kalandozások — 1. Orfeusz — részletek Gluck operájából Bartók: Tizenöt magyar parasztdal Muzsika gyerekeknek Labirintus Goldmark-művek sorsa — hangfelvételeken Iskolarádió A Modern Rézfúvós együttes hangversenye Na maternjem jeziku — a Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről In der Muttersprache — a Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről Rimszklj-Korszakov: Az aranykakas — háromfelvonásos opera Kuzben: A csodák birodalmában Herbie Hancock dzsesszegyüttese Játszik Zenei panoráma — Nlgel Osborne: Alba