Délmagyarország, 1987. március (77. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-23 / 69. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA A kulcsszó K

ülönös szemüveggel néztem az Országgyűlés tavaszi ülésszakának a napokban lezajlott történéseit. Azt figyeltem, mennyire jutottak kifejezésre azok a törekvések, melyek a demokrácia kulcsszava köré csoportosíthatók. Hogy a jelenlegi nehézségekből való kilábalásban mennyire jutnak érvényre a további demokratizálódást célzó törekvések, ennek jelentőségét sokan hangoztatták már az utóbbi időkben. Tudott az is, egy törvény szellemén, egy beszámoló szövegén is tetten érhetőek a demokratikus törekvések. Más persze a végrehajtás. Nem akarom a földtörvény részleteivel untatni az olvasót, csupán egy-két érdekességet emelek ki. Megszűnik a tartós földhasználat intézménye. Biztos, hogy ez sokakat érint, hisz nem kevés azok száma, akik például Szeged környékén ötvenéves bérletet váltottak egyegy kis földterületre. Hogy milyen áron megy át a tulajdonukban (feltéve, ha nem akarják eladni az államnak), az a helyi irányításon múlik. Itt van tehát a lehetőség: egy jót akaró törvény szellemének demokratikus módon, a közakaratnak megfelelően érvényt szerezni. A másik példa: ezután a jogellenesen külföldre távozók vagyona, ingatlana nem az államé lesz, hanem az öröklésre vonatkozó általános szabályok lesznek érvényesek. Mint az indokolásban elhangzott: az eddig érvényes törvény ugyanis többnyire nem a távozókat, hanem az itthon maradottakat sújtotta. Elmondva mindez logikus. A logikának érvényt szerezni? Itt jön ismét a kulcsszó, s jelen esetben is ez volt a járható út. Ha nem is hangzik túl politikusán: a demokrácia útját gyakran egyengeti a logikus gondolkodás. Példa? Az őszi Országgyűlés családjogi törvényt alkotott. Egy képviselő fölszólalt: mindez szép, ám megmaradt egy csomó olyan törvény, ami a frissiben alkotott családjogi törvény, annak is egyik törekvése, a válások számának csökkentése ellen hat. Az első korrigálás most — a logika segítségével, közös akarattal — megtörtént. A házasságra lépők megtarthatják korábbi ingatlanaikat, s a házastársak nem kényszerülnek válni, ha például lakást örökölnek, s meg akarják tartani meglevő lakásukkal együtt. Ez új. És logikus. Nehezebb dolog „tetten érni" a demokratizmust a Legfelsőbb Bíróság elnöke, s a legfőbb ügyész beszámolója kapcsán. Ebből talán érdemes adatokat, kijelentéseket idézni. Hogy 1985-höz képest 1986-ban több mint tíz százalékkal magasabb volt hazánkban a bűncselekmények száma, s összetételük is kedvezőtlenül változott, hogy terjed a korrupció, nőnek a munka nélkül szerzett jövedelmek. Az ehhez hozzászóló képviselők többsége a kedvezőtlen tendenciák megállítását, a bűnözők visszariasztását cselekményeiktől a törvény, s a törvénykezők nagyobb, sokkal nagyobb szigorában látják. Szubjektív, de ide tartozik, hogy magam is tucatszám kapom az olyan leveleket, melyben enyhének tartott ítéletek, s az elnézőnek beállított igazságügyi szervek tevékenysége miatt háborognak az emberek. Túl azon, hogy távolról sem kompetens embernek ír, aki rajtam kér számon enyhének gondolt bírósági ítéletet, e — kis túlzással — „terrort" követelő levélíróknak nincs is igazuk. Számos történelmi példa van arra, hogy az elrettentés céljával ellentétes eredményt hozott. Miért gondolja bárki is, hogy a gyilkosok felakasztása — bármiért is ölt az illető — véget vetne a gyilkolásnak? Üjabb dühödt levéltömegtől tartva, félve írom le, hogy itt is a demokrácia a kulcsszó. A szabadságnak sok formája van. Létezik a rend szabadsága is, ha úgy tetszik, a szabadság rendje, melyben az ember belső indíttatásból, szabadon teszi, amit tennie kell és érdemes. Hiszem, mert optimista vagyok, hogy efelé haladunk. Hogy mi vezet ide? Egy demokratikus út, mely nem „terorral" fékezi meg a bűnözőket, hanem renddel. Kivételek vannak, lesznek. Ez azonban más kérdés. M

esszire kanyarodtam. Pedig az Országgyűlés kínált még látnivalót a fentebb említett szemüvegen keresztül nézelődőnek. Interpelláció és kérdések. Hangulati szempontból a legizgalmasabb dolog a Parlamentben. S az izgalom jócskán érezhető akkor is, amikor Király Zoltán Csongrád megyei képviselő, a szegedi televízió szerkesztő-riportere az emlékezetes hipofízisper kapcsán fölmerült esetleges jogsértésekről kérdezi az egészségügyi minisztert. S a miniszter válaszol. A képviselő pedig elfogadja. Pedig demokratikus megközelítésben a válasz — „ ... aki életében tiltakozott szervei, szövetei felhasználása ellen, az kellő biztosítékot kapjon" — folytatható, ügy, hogy legyen mindenkinek választási lehetősége, mit akar saját magával — halála után. Mert a választási lehetőség bizalmat szül. A demokrácia pedig igényli az emberek bizalmát. Amit nehéz megteremteni. De lehet. Például, ha az egyén azt érzi, saját problémáját a nagyobb közösség is szívén viseli. Somogy megyében több száz panellakás penészes (országosan ezres a nagyságrend). Ha nem azt bizonyítjuk, hogy e szám az összlakásszámhoz viszonyítva mily kicsiny, hanem azt, hogy a probléma országosan nem jellemző mivolta ellenére haladéktalanul és hathatósan teszünk a penészesedés ellen, fontosnak érezve néhány ember gondját is — miénk a bizalom. Mellesleg, áldoztunk a demokrácia oltárán. S nem sok van ma ennél fontosabb. B. T. — Hány embert vennének fel? — Csak egyet. — Milyen állást hirdettek? — Portást kerestünk. — Jöttek? — Több mint negyvenen álltak sorba. — Ilyen vonzó lett ez a pálya? — A Belvárosban? Hattól kettőig? Válogatni lehet. Igaz, a fizetés nem túl sok, de a munka is könnyű. Sokkal inkább ezt választják, mint több pénzért a nehezebbet. — Ha csak a számokat nézzük, akkor a kereslet-kínálat első látásra egyensúlyban van. Valójában azonban strukturális munkaerőhiány alakult ki. Mást kínálnak a vállalatok, és mást keresnek a munkavállalók. — Milyen munkakörök a legkapósabbak? — A könnyű, egy műszakos, városközponti helyeket keresik legtöbben. Sokszor a fizetés rovására is előnyben részesítik a nehezebb, de többet fizető munkahelyekkel szemben. — Mondana példát? — A hivatalsegéd, a portás, az adminisztrátor a legkeresettebbek közül való. A fizetés? 2900-tól 4500-ig. — Melyik most a legtöbb pénzzel kecsegtető ajánlat? — Tehergépkocsi-vezető — tizenötezerért. — És még nem törték önökre a kaput? — Nem tolonganak érte. Vidéki fuvarokról van szó, az árut is meg kell fogni, no, meg a munkaidő sem nyolc óra. — Kik vannak a legnehezebb helyzetben? — A segédmunkások és az adminisztrátorok, őket keresik a legkevésbé. Most például ötvenkilencen állnak sorba három irodai helyre. A többség gépelni sem tud, pedig ez ma már alapkövetelmény egy titkárnőnél. — Mi lesz velük? — Előbb-utóbb kénytelenek változtatni az elképzeléseiken. Bérelszámolót például sokan keresnek, de legtöbben nem vállalják, hogy egész nap egy helyben üljenek, a hónap végi záráskor túlórázzanak, és persze a borítékba sem kerül mindezért túl sok. — A vállalatok közül melyek igényelnek továbbra is sok munkaerőt? — Elsősorban a textilipar, a konfekcióipar, a cipőgyártás küzd változatlanul munkaerőhiánnyal. Hasonló helyzetben van az öntöde és a nehéz fizikai munkát ajánlók többsége is. A kereslet viszont az ilyen munkahelyek iránt lényegesen megcsappant. A jelentkezők zöme annak ellenére, hogy szakképzetlen, a könnyű, tiszta munkákat keresi. 77. évfolyam, 69. szám 1987. március 23., hétfő Havi előfizetési díj: 43 forint Ara: 1.80 forint VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Vesszük a kalapot? Munkaerő — egyszerre hiány és felesleg Heti háromszor, egy-egy alkalommal 60-70 ügyfél jelenik meg az irodában. A többség már nem először jár itt. Akinek pedig lassacskán betelik a munkakönyve, az aligha számithat arra, hogy bárki is alkalmazza. A vállalatok óvatosabbak lettek. Akik megtehetik — és egyre többen vannak ilyenek — válogatnak. A kapun belül levők többsége ugyanis magától aligha veszi a kalapját mostanában. A biztos helyet nem áldozzák fel a bizonytalanért. A legmegrögzöttebb vándormadarakat is egyre nehezebb elcsábítani. A vállalatok igazából nem is kezdeményezik, hogv jobban, gyorsabban áramoljon ót a munkaerő egyik területről a másikra. A munkavállalókra bízzák a döntést, A vélt, vagy valós szakemberhiányt továbbra is az utcáról igyekeznek pótolni. Az átképzéssel, betanítással csak kevesen vergődnek. A szakemberek ázsiójának megnövekedéséhez az is hozzájárult, hogy a vállalatok többsége olyankor is ragaszkodik a szakmunkásminősítéshez, amikor az indokolatlan. Így aztán egyszerre van jelen a túl- és az alulképzés. Pedig nem állunk ilyen jól, már ami a szóba jöhető munkáskezeket illeti... Szegeden szombaton délelőtt rendezték meg a Tanácsköztársaság-emlékműnél az immár hagyományos koszorúzás! ünnepséget. ünnepi beszédet Germánné Vastag Györgyi, a KISZ megyei bizottsága első titkára mondott. Ezt követően az emlékműnél elhelyezték koszorúikat az MSZMP megyei és városi bizottsága, Csongrád megye és Szeged várost tanácsa, az szmt, a Hazafias Népfront megyei és városi, a KISZ megyei és városi bizottságai, a fegyveres erők és testületek képviselői, a munkásmozgalom régi harcosai, valamint a szegedi kenderfonógyár és a Taurus gumigyár dolgozói. Részletes tudósításunk az évfordulóról lapunk 3, oldalán, — A város lakosságának mindössze 45 százaléka az aktív kereső — mondja Renkó Ferenc, a városi tanács munkaügyi osztályának csoportvezetője. — Minden harmadik ember az iparban dolgozik. — Mire számithatunk a jövőben? — Amíg a vállalatok áttörő technikai-műszaki fejlesztést nem tudn.ak megvalósítani, addig létszámigényük a jelenlegi szinten marad. Sajnos, a képzés és a munkaerő iránti igény nem fedi egymást. Egyes teriiletekről tömeges elvándorlás indult meg, más területeken viszont hiány mutatkozik. A szaktudást nem igénylő, nehéz fizikai munka területéről egyre gyorsabb az elvándorlás. Az innen kikerülők — szakképzettség híján — nehezen tudnak elhelyezkedni máshol. Veszik a kalapjukat, mert ma még úgy érzik, megtehetik. üe meddig? Rafai Gábor Megemlékezés a Tanácsköztársaságról Hosszú éveken át nem fájt túlzottan a feje a munkát keresőknek. A vállalatok, irodák kapuján csak kopogtatni kellett, és máris megszületett az alku. Ki ne ismerné a kabarékból a feltételeket diktáló takarítónőt, vagy az ajánlatok tömkelegével ostromlott targoncást? Válogattunk, mert lehetett. A gazdasági környezet megváltozásával azonban egyre inkább a munkáltatók kezdték diktálni a feltételeket, egyre jobban meggondolták kit, miért vesznek fel. A „vatta"emberekre egyre roszszabb idők kezdtek járni. Ma már a szabályozók is arra buzdítják a vállalatokat, hogy ugyanazt a munkát egyre kevesebb emberrel oldják meg. A bértömeggazdálkodás megjelenésével nem létkérdés, hogy az üresen maradt helyeket feltöltsék, sőt...! Hiány, vagy felesleg alakult ki az elmúlt hónapokban a munkaerőpiacon? A válasz nem egyértelmű. Egyszerre van jelen a hiány és a túlkínálat. A racionalizálásnak, a további leépítésnek határt szab, hogy a vállalatok változatlanul munkaerő-igényes technológiával dolgoznak. Némi elmozdulás azonban már tapasztalható. A Csongrád Megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda vezetője, Vladiszavlyev András szerint a munkahelyek felvevőigénye nem csökkent lényegesen az elmúlt évben. Míg tavaly januárban 1378 munkást kerestek a szegedi vállalatok, intézmények, addig az idei év elején „csak" 1317-et. — A kereslet azonban az elmúlt hónapokban lényegesen megváltozott. Fokozatosan nőtt a szakmunkások iránti igény, drasztikusan csökken viszont a segéd- és betanított munkások elhelyezkedési lehetősége. A munkát keresők között viszont ma még ők vannak többségben. — Valójában a hiány, vagy a felesleg a meghatározó?