Délmagyarország, 1987. március (77. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-16 / 63. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA évfolyam, 63. szám 7. március 16., hétfő Tavasz: a Kezdet L

eirom a címet, s ahogy kinézek az ablakon, látom: újra szállingózni kezd a hó. Olvadt egy kicsit, de éjszakára újra fagyni fog, reggelre síkos lesz a járda. Az úttesten túl, a téren, fehér foltok, mintha egy elfáradt, sebesült felhő zuhant volna a házak közé. A tavaszról nekem mindig a gyerekkor jut eszembe: kilépek az Árpád téri iskola kapuján, lendületes mozdulattal letépem kiskabátom fityegő gombját — csak a szentlélek kegyelme tartotta, mondták otthon —, a szerelemre gondolok, és kiszaladok a Tisza partjára. Leheveredek a fűbe, mint egy romantikus filmhős, nézem, egyre nézem a táruló eget. Akkor még nem tudtam, hogy az a hatalmas kékség a szomjúhodó lélek iszonyú mély kútja. Fölfelé nézek: esőkabátos fellegek. Mindenféle prófétai indulat nélkül gondolok arra, hogy biztosan a bűneink miatt késik a tavasz. Valóságos, súlyos bűnökre gondolok. Az aljas szándékokra, az emberiségellenes vétkekre, a szűklátókörű önpusztításra. Időről időre értesülünk aprói, hogy a sarkköröknél kilyukad a bolygónkat és eletünket védő ózonréteg. A magzatburok megrepedt. Miféle halál születik majd? Bibliai gondolat, hogy ideje van a beszédnek és a hallgatásnak. Ugyanezt mondja el a természet is. Különösen akkor szép ez a gondolat, ha a próbatételek helyszínére, a pusztára gondolok. Eső után virágba borul a sivatag, ez a beszéd ideje. A tél, a nyár hallgatag évszakok. A némaság birodalmai a sivatag, a havasok. De mit mond a tavasz? Mit mondhatnának nekünk a beszédet nem ismerő élőlények, a füvek, fák, bokrok? Talán azt, hogy a világban van harmónia. Tragikus korunkban talán éppen ezt a valóságot a legnehezebb fölfedezni. Tavasszal leginkább a fákat figyeljük. Nekem úgy tűnik, a fák a derűlátás jelképei. Nekünk is hinnünk kellene, hogy minden nehézség ellenére, a munkájába feledkező ember lesz a világ írányitója. Hinnünk kellene, hogy képesek leszünk őszinte, gyermeki szemmel nézni életünk tárgyait, jelensegeit. Mert minden hétköznapi csoda, tehát minden szükségszerűen létező legelőször a bennünk rejlő gyermeki figyelem számára született. Amúgy is hiányokat szenvedő életünk egy világnagy hiányjellel lehetne egyenlő, ha képtelenek lennénk csodálni a virágba boruló fákat. Tavasz: a Kezdet. A hitetlenek karácsonya. Esetleges megnevezések, azonosítások között élünk. Az ember mindig magyarázatot kívánt találni az őt foglalkoztató jelenségekre. A természet körforgásáról nagyon sokat tud már a tudomány, de a jelképek erdejében el-elvész a magára maradt ember. Hisz mit tud kezdeni azzal, hogy ez az örök természeti folyamat őt sem kerüli el? A jelkép tartalma a lemondás lesz? Mi juthat még eszünkbe a tavaszról? Furcsa, hogy a nagy megújulás közepette jelentkezik a tavaszi fáradtság. Ha tetszik, ez is egy jelkép. Szimbóluma az ember elgyengülésének, az önrablásnak, fölkészületlenségünknek. Egyre kevéssé élünk tudatosan. Jó, első megközelítésben egy roppant racionális világ lakói vagyunk: jól tudunk számolni, életlehetőségeinket egyre korszerűbben értékeljük, és kiválóan ismerjük a hasznosság elvének minden parancsát. Csak éppen mérgezett vizekben mártózunk, sugárözönben fényesedünk és agyonvegyszerezett ételeket eszünk. Ezeket tudva állítható, hogy jelkép erejű a tavaszi fáradtság. A tavasz mégis a reménység időszaka. Igaz, a világ nem azonos a reménnyel, inkább csak tékozló fia. De ha már szó volt a fák derűlátásáról, a munkába vetett hitről, a gyermeki rácsodálkozásról, essék szó éltető erőnkről, a reményről is. Több ez, mint bizalom, optimizmus, mert a reménység mindig az emberi lét legmélyéből táplálkozik. Talán éppen ez a mélyben megalapozott reménység tartja még össze az emberiséget, talán ezért nem esett elemeire szét a világ. A hosszú évekig hallgató költő jut eszembe. Elképzelem napjait, ahogy egyre távolabb sodródik a szótól — tehát „lényege lényegétől" —, és már-már a végleges elhallgatáshoz érkezik. Hogyan lehet valaki költő, versek nélkül? A reménytelenségen túl, mit árulhat el a lírikus hallgatása? Bizony, a remény legnagyobb próbái közé tartozik ez. Bármilyen alkotó emberi cselekvés szüneteltetése a reménység ellen hathat. Végiggondolja mindezt a költő — és megszólal. Azt mondja: „A reménység kemény iskolája az ilyen idő. Innét, hogy halászokon és parasztokon kivül talán senki se tudja jobban, mint a költő, mit is jelent a várakozás s a tettre szomjas figyelem." A

reményben az a csodálatos, hogy időtlen dolog, bárhová képes behatolni. Segítségével még a múltat is meg lehet változtatni. No, nem a tényeket, azok változatlanok, akár a történelem. De válhat a múlt értékelése, a mához való viszonya, ha a jelenünket a cselekvésre inspiráló reménység határozza meg. Ha már idetoppant a történelem szó: tudjuk, „megbűnhődte már e nép", hát higgyük is el! Ugy gondolom, a remény első lépése mindig a kérelem De ez már személves ügy, míg a tavasz — remélhetőleg, minél hamarabb — mindannyiunké. Dlusztus Imre JF VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ^ DEIMAGYARORSZAG Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint 1848—49 hőseire emlékeztünk ...és hoztak sok szál virágot! Nemzeti ünnepünkön, március 15-én országszerte ünnepségekre, megemlékezésekre került sor. Budapesten koszorúztak Kossuth Lajos és Bem József szobránál, valamint a Batthyány örökmécsesnél. A KISZ Budapesti Bizottsága és a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának képviselői a Március 15. téren, a Petőfiszobornál helyezték el a megemlékezés virágait. A központi ünnepség, amelyet a KISZ KB és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa rendezett, 11 órakor kezdődött a Múzeum kertben. A nagygyűlés előadója Pozsgay Imre, a népfront főtitkára volt. A szónok szavait követően „A szabadság ébredése" címmel látványos játék keretében idézték fel a Madách, a József Attila és a Vígszínház művészei, valamint a Bihari, a Kodály és a Közgazdasági Egyetem néptáncegyüttes tagjai az 1848—49-es események kiemelkedő pillanatait. Ünnepi megemlékezésre került sor Pákozdon is, s a hagyom mányoknak megfelelően, Szegeden rendezték meg Csongrád megye központi ünnepségét. Több ezer fiatal vett részt a Klauzál téri ünnepi megemlékezésen szefogjon. Így volt ez a Márciusi Front megalakításakor, s így van ez napjainkban is. A mi ifjúságunk sem közömbös, cselekvési teret keres és kér magának, hogy felelősséggel vehessen részt környezete alakításában. A beszédet követően az MSZMP, a Hazafias Népfront, a KISZ, a fegyveres erők és testületek megyei és városi szervezeteinek képviselői koszorúzták meg Kossuth Lajos szobrát, majd Szeged tanuló- és dolgozófiataljainak százai helyezték el virágaikat a szobor talapzatánál. Ünnepi műsorra is sor került: Márai Enikő és a Horváth, Benedek duó idézte fel 1848 hangulatát. * A szegedi megemlékezés ezt követően a Royal kávéházban folytatódott, amely egy napra — ezzel is tisztelegve a polgári forradalom ifjú hősej előtt — „felvette" a Pilvax nevet. Az ünnepségre meghívottakat a Kaláris együttes műsora fogadta, majd Tóth Tamás, a KISZ Szeged Városi Bizottságának első titkára kérte fel Papp Gyulát, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökhelyettesét, Szeged tanácselnökét ünnepi beszédének megtartására. „1848 márciusi ifjaira emlékezve olyan fiatalságra gondolunk, amely megértette a kor szavát, s vállalta akár élete feláldozását is azért, hogy egy szuverén magyar államban induljon el a társadalmi, gazdasági fejlődés" — mondta a szónok, majd részletesebben is felidézte a forradalom és szabadságharc eseményeit. A mának szóló tanulságokkal folytatta. „Először is — a haza mindenek előtt! De mit sem ér a nemzeti színezetű beszéd, ha nem párosul a társadalmi haladás gondolatával" — hangzott el. Másodszor: a forradalmat és szabadságharcot vezetők életkorára visszaemlékezve (dicső tetteket végrehajtó tábornokaink, előremutató reformokat kidolgozó minisztereink jó része még 40 éves sem volt!) nem kellene-e elgondolkodnunk azon, hogyan adhatnánk még több bizalmat, nagyobb cselekvési lehetőséget a mai ifjúságnak. Harmadszor pedig: mikor azt kutatjuk, miként lehetne forradalmi tetteket végrehajtani egy konszolidált világban, gondoljunk csak arra — hazánk ma js történelmi sorsfordulót él át. Az dől el, hogy gazdaságunknak új lendületet adva megkezdjük a felzárkózást a fejlettebb országok sorába, vagy végleg lemaradunk a gazdasági harcban. S a kérdés megválaszolásakor már látjuk is napi tennivalóinkat, amelyek, ha nem is véráldozatokat, de épp olyan komoly, megfontolt tetteket követelnek, mint 1848—49 harcai. Papp Gyula beszédét követően — folytatva a tavaly megkezdett hagyományt — az ifjúsági mozgalomban kiváló munkát végzők, egyének és közösségek kitüntetésére került sor. Kiváló Ifjúsági Vezető kitüntetést vett át: Juhász János, Kádár Mihály. Csiszár József, Várkonyi Bernát, Petróczi István. Aranykoszorús KISZ-jelvényt kapott: Dávid Gyula, Fodor József, Kecskés Antalné. Sövényházi Eva, Kakuszi György, Takács Csaba, Szarka Mária, Gardel Györgyné. Tóth Mária, ifj. Szitás Ágoston, Török Ilona, Tóth Valéria Katalin, Bodó Mária, Sütöri László, Józsa Mária. KISZ KB Dicsérő Oklevelet vehetett át: Antal István, Börcsök Tibor, Sisák Gyöngyi. Tóth Imre, Nvári Ida. Zádori Judit, Ackov Mladanné, Sárdi László, Pintér László, Csiz(Folytatás a 2. oldalon.) Mióta várjuk már, hogy eltüntesse az utolsó hófoltokat, lecibálja rólunk a kabátot, hellyel kináljort egy padon a Széchenyi téri fák alatt. Ugye, kitalálták már — a tavaszra gondolok. A tavaszra, amely tegnap délelőtt elérte Szegedet. Legalábbis biztosan hitte ezt az a sok ezer fiatal és idősebb, gyerekével a Klauzál térre induló családanya és -apa, akik eleget téve a KISZ városi bizottsága felhívásának, egy-egy szál virággal adóztak 1848—49 hőseinek emléke előtt. Az ünnepi program kora délelőtt kezdődött. Folytatva a sokéves hagyományt, városunk diákjai koszorúztak az Aradi vértanúk terén, a szőregi csata emlékműnél, a Dóm téri Petőfiszobornál, valamint Szőregen, a csata emléktáblájánál. A központi ünnepség a Klauzál téri Kossuth-szobornál fél 11-kor a Himnusz hangjaival indult, majd Csányi Zoltán, a városi KISZ-bizottság titkára mondott beszédet. Kiemelte: a polgári demokratikus forradalom és szabadságharc történéseit felelevenítve legtöbbször csak nemzetünk legkiemelkedőbb személyeit említjük. De nem feledkezhetünk meg arról, hogy példaképeink csak úgy tudtak a nemzet élére állva maradandót alkotni, hogy a háttérben millió névtelen hős mindennapi közös munkája, együttes akarata húzódott meg. Minden kor ifjúságának szüksége van arra, hogy valami mellett öszVirágokkal borították a Kossuth-szobor talapzatát